Barbara Bauer

Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről az édesapjuk. Talán az emlékek elől, hogy feledni tudják a borzalom éjszakáját, hogy végre elhallgattassák az ablakba újra és újra leszálló, halálhírt hozó kuvik hangját. Az ország gyásznapját követő hajnalon, a félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves "szülőhazát". De nemcsak ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is a szívükben. Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti a titkot és a múltat, évtizedekig nem beszél róla. Sem a lányának, sem az unokájának, Amandának. Akit egyébként nem is érdekel a család története, nem akar tudni a múltról, lázad a hagyományok ellen. Sikeres, jól kereső közgazdászként csak a jelenben, s csak a pillanatnak él. Aztán a városszéli villa mellett lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új ismeretségek kötődnek, új barátságok szövődnek, kizökkentve Amandát megszokott, uniformizált életéből. Egy napon rádöbben, milyen keveset tud Ilon mamáról, a családjáról és önmagáról is. Most már kész meghallgatni nagyanyja történetét. És akkor Ilon mama mesélni kezd. Feltámad a múlt, megelevenednek az emlékek, amelyeknek a nyomába eredve Amanda nemcsak a család békéjéhez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és saját jövőjét is megtalálja.

Kojnok Ferenc álma, hogy pilóta lehessen, megvalósíthatatlannak tűnik. Véget ér az első világháború és a trianoni békeszerződés megszüntette a magyar légierőt, ezáltal a pilótaképzést is. Ráadásul Ferenc édesanyja hallani sem akar arról, hogy a fia valaha is egyenruhát öltsön magára. Az elcsatolt kis csallóközi faluban, Vágfalván nevelkedő fiú azonban kitart elhatározása mellett, még ha a megvalósításának, úgy tűnik, esélye sincsen. Örömét és sikereit a sakkozásban találja meg, mígnem találkozik Ágnessel, a legbájosabb lánnyal, akit valaha látott. Ferenc a lány által visszakapja önmagába vetett hitét, majd sikerül végre valóra váltania álmát. Kisfiúk, Kojnok Misi még egészen kicsi, amikor 1942-ben el kell köszönnie az édesapjától. Az elválás napja egy életre meghatározza a gyerek életét. E napon Ferenc kézzel faragott sakk-készlettel lepi meg a fiát, mellyel el is kezdenek játszani, de a játszma félbemarad, és Ferenc után csak egy ígéret marad. Az ezt követő esztendők Misi számára a reménytelen várakozás jegyében telnek. A doni katasztrófa után az itt maradottak élete fenekestül felfordul. "Eltűnt" - olvassák a frontról érkező hivatalos értesítésen, majd "Felszólítom, hogy hagyja el az otthonát!" - áll a kitelepítésről szóló fehér lapon. Szinte minden remény elveszett. A történelem családokat szakított szét, az ország ismét csonkává lett. Elérkezett az idő, amikor már csak a hit segített, a dédelgetett emlékek, melyek újra és újra erőt adtak. Amikor már nem volt mibe kapaszkodni, csak egy elkezdett sakkjátszmába és egy ígéretbe. BAUER BARBARA új regényének hőseit a történelem formálja, sorsukat hatalmak harca határozza meg, lelküket pedig a hit és a szeretet menti meg.

"Azt mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában? Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi. Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret? A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát? Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története. "

"Ellentmondások és rejtélyek. Talán ez a két szó jellemzi leginkább a hatvanas évek ikonikus és legendás zenészének, Máté Péternek a személyiségét, életét és halálát. Összetéveszthetetlen, mély, rekedtesen búgó hangján felcsendülő örökzöld dalaiban ott lüktet minden fájdalma és öröme, ott rezonálnak vívódásai és kétségei, ábrándjai és illúziói, vágyai és csalódásai, mégis mind a napig titkok övezik alakját. Ezeket a titkokat próbálja megfejteni új regényében Bauer Barbara, életre keltve a halhatatlanná lett művészt és az esendő embert. A zárkózott, tornából felmentett, szemüveges kisfiút, aki egy Krisztina körúti lakásban, egy egész állatsereglet, sünök, baglyok, kutyák társaságában, szülei óvó-féltő gondoskodása közepette, valóságos burokban nő fel, és már kisiskolás korában is szívesebben ül a zongoránál, mint hogy a barátaival focizzon az udvaron. A hihetetlen zenei tehetséggel megáldott, öntörvényű fiút, aki veleszületett rendellenességgel, szívében egy időzített bombával indul neki az életnek és a pályájának egy olyan korban, amely alkalmazkodást és megalkuvást követel. Az álmok és elvárások szorításában vergődő, éjszakáit füstös bárokban töltő, idollá lett fiatal zenészt, aki őrült szenvedéllyel két végéről égeti a gyertyát. A szerelmes férfit, aki rózsacsokorral és bonbonnal várja kedvesét, élete asszonyát a Mátyás-templom előtt. Két tündéri kislány imádott, mindig mókázó édesapját, akinek a család jelenti az egyetlen biztos pontot és menedéket. De vajon a szeretet képes-e megmenteni az önmarcangoló kétségbeeséstől, a lebírhatatlan magánytól azt, akinek egész élete versenyfutás az idővel? Vajon erősebb lehet-e a múlhatatlan szerelem a halálnál? Bauer Barbara archív anyagokból, családtagok, ismerősök, egykori zenésztársak visszaemlékezéseiből és mindenekelőtt magukból a Máté Péter-dalokból építkező fikciós regénye egy fájdalmasan rövid életút és egy, az öröklétbe vezető művészi pálya egyszerre megrázó és felemelő története."

Vannak emberek, akiknek a története jóval azt megelőzően kezdődik, hogy megszületnének. Sándor története sem indul másként, mint sokaké a II. világháború idején. A szerelemben fogant kisfiút csupán egyszer tarthatta a kezében az édesapja, egyszer emelhette büszkén a magasba, mielőtt életét veszítette a fronton. A félárva fiú nemcsak az édesapját, de később az otthonát is elveszíti, és útra kel az édesanyjával és annak családjával egy új élet reményében. Katalin két özvegyember házasságába érkezik első közös gyermekként, és él boldog, önfeledt gyerekkort a Kárpátok gerincén, Székelyföld határvonalán mindaddig, amíg a család elhagyni nem kényszerül az otthonát 1916 nyarán. A tizenegy éves kislány élete egyetlen éjszaka leforgása alatt megváltozik, és már sosem lesz a régi. Sorra veszíti el mindazt, ami egykor a biztonságot jelentette: az otthonát, az édesapját, az erdő hangját, a gyerekkorát. Teréz születésekor hatalmas vihar vonul át a Kárpátok fölött, de mintha csak az égiek tudnák, hogy új élet érkezik, szétnyílnak a sötét felhők, utat engedve a csillagok fényének. A kislánynak és az édesanyjának szüksége is van minden erőre, jöjjön az az égből vagy bárhonnan. Teréz ott nő fel, ahol a fák őrt állnak a Kárpátok vonalán, azon a földön, amelyet soha elhagyni nem akar, amely mindent jelent neki, ahol úton-útfélen az ősei nyomára lel, még akkor is, ha születésekor ez a föld már egy másik országhoz tartozik. Talán éppen ezért ragaszkodik hozzá, mégis menni kényszerül, és az élet néhány nap alatt, egy vagon sötét mélyén megváltozik. A sors ismétli önmagát.

Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk? Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait. "Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem. Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!" Bauer Barbara

"Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk? Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok - talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát. Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre - ami nem más, mint a szerelem. Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket. Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle. A TALÁLKOZÁSOK kötetei: Az idegen Az átutazó A jövevény A barát

A Fény a dombok mögött sokak előtt már ismert történet. A rendkívül tehetséges vak zongorista, az olasz Julietta és a patikus családba született, önmagával vívódó magyar lány, Réka története 2015-ben jelent meg Vakrepülés címmel. A két lány élete összefonódik, a kapocs pedig a múltban keresendő. Az eredeti regényben az ő sorsuk alakulását követheti nyomon az olvasó, miközben a múltban még kisfiúként, a jelenben már érett férfiként megjelenik Federico. Juliettát a vaksága, Rékát a családi hagyomány szorítja korlátok közé. De vajon a sorsfeladatunk beteljesülése valóban másoktól, élethelyzetektől, vagy csak és kizárólag önmaguktól függ? A regény erre keresi a választ a két lány történetén keresztül, az ő szemszögükből. Az új, bővített kiadásban Federico már nem csak egy szereplő, hanem kibontakozik az ő története is, az ő szemén keresztül is láthatjuk az összefonódó életek alakulását.

Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült. És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson. A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik. Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki - akárcsak egykor Agnes édesapja - szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona. Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik. Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti. Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség uralmát ne fenyegesse veszély.

Minden nõ ábrándozott már arról, milyen lenne légikisasszonyként dolgozni. Minden férfi ábrándozott már arról, milyen lenne légikisasszonyt szeretni. Hiszen a stewardessek mind gyönyörû lányok, magasak, vékonyak, mosolygósak, bájosak, és nem utolsó sorban belevalók. Amikor a repülõtéren elegáns egyenruhájukban, maguk mögött húzva könnyû gurulós bõröndjüket, emelt fõvel átvágnak a várakozó utasok hadán, olyan impozáns látványt nyújtanak, hogy mindenfelõl irigykedõ pillantások kísérik õket. Ez a varázslatos világ szippantja be a négy kezdõ légiutas-kísérõt, akik már az elsõ nap örök barátságot fogadnak egymásnak. Õk lesznek az elválaszthatatlan négyes: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Meleg, vagyis Anna, Szonja, Dia és Dani. Kalandjaik minket is tízezer méter magasra repítenek, ahol a hétköznapi utasokon túl szexéhes pilóták, ármánykodó kolléganõk, hatalmaskodó politikusok, megvadult focirajongók, fékezhetetlen iskolások, elkényeztetett széplányok és könnyû hódításhoz szokott üzletemberek teszik próbára a személyzet türelmét.

A felhõk fölött minden más. Még a szerelem is. Ki tudná ezt a legjobban, ha nem a négy légiutas-kísérõ: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Sármõr? Anna, Szonja, Dia és Dani ? akiknek barátsága akkor kezdõdött, amikor mindannyian kezdõként csatlakoztak az Air Budapest csapatához ? mostanra igazi profivá váltak: átéltek majdnem katasztrófával végzõdõ repülõutat és fedélzeti temetést, volt részük távol-keleti szexkalandokban és dermesztõ kultúrsokkban, megbirkóztak kihívó utasokkal és féltékeny kollégákkal. Sok mindent láttak, és még többet tanultak. De vajon eleget-e ahhoz, hogy megtalálják a boldogságot? A Légikisasszonyok folytatásában továbbkísérhetjük az elválaszthatatlan négyes sorsát: miközben Anna még most sem hajlandó szembenézni a démonaival, Szonja álomesküvõrõl álmodozik, és ezzel majdnem kockára teszi a jövõjét, Dia pedig újabban már nemcsak a ?Szexisten? becenévre hallgató rejtélyes utassal, hanem egy egész vízilabdacsapattal csalja egyébként kiváló férjnek ígérkezõ, hûséges udvarlóját. És végül ott van Dani, aki saját múltja titkainak felkutatására indul ? ám ezzel olyan útra lép, amelyrõl senki sem tudhatja, pontosan hová vezet?

A felhõk fölött csupa kaland az élet! A Légikisasszonyok és a Két út között címû regénybõl ismert négy légiutas-kísérõ, Anna, Dia, Szonja és Dani ezúttal hadat üzennek a katonáknak, megbirkóznak egy kitoloncolttal, levezetnek egy szülést, sõt, ha a szükség úgy hozza, alkalmi bébiszitterré válnak a fedélzeten. Sugárhajtással gyûjtik a tapasztalatokat, a repülés varázslatos világában szárnyalnak, miközben az élet próbára teszi õket. Vajon Anna megtalálja a módját, hogy legyõzze a félelmeit? Szonja megérti a jeleket, melyek folyton az útjába kerülnek? Dia pedig saját magának keresi a bajt, de szabad ítélkeznünk felette? És ott van még Dani? õt egy titok tartja lázban.

A leggazdagabb árva egy kislány története, aki születésekor mesés gazdagságot, grófi címet és a fényűző élet ígéretét kapja. Egy kislányé, aki születése után nem sokkal elveszíti az édesanyját, elveszíti azt az embert, aki a legtöbbet adhatná neki. Krisztina édesapja az ország egyik legtekintélyesebb főura, a kígyósi uradalom gazdája, aki súlyos betegségéből csodával határos módon felépül, így nem halálhíréről értesül a rokonsága, hanem esküvői meghívót kaphat kézhez. Az édesapa feleségül veszi kulcsárnője lányát, amivel megbotránkoztatja az örökségre ácsingózó rokonságot. Az esküvő napján hatlovas hintó érkezik a kastély elé, benne a nászajándékkal: egy fekete koporsóval. Amikor aztán Krisztina háromévesen árván marad, nemcsak a családi viszályok nehezítik meg az életét, de a gonosz pletykákat terjesztő rosszakarók is. Bár szerető nagymamája és gondoskodó gyámja mindenben támogatják, Krisztina sokáig hiába keresi a helyét. Kérdések és kételyek gyötrik: ki is ő valójában, és mi dolga a világban? Vajon megtalálja-e Krisztina a saját útját és a belső békéjét? És a szerelmet, azt a férfit, akinek megnyithatja szívét, és nem kell azon gyötrődnie, hogy vajon őt magát, vagy csak a vagyonát akarja? Bauer Barbara új regényének központi alakja a műveltségéről és jótékonykodásáról ismert Wenckheim Krisztina grófnő, Sisi császárné palotahölgye. Wenckheim Krisztina édesapjáról, Antal József grófról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét. A magával ragadó regényben a 19. század második felének Magyarországa színes, érzékletes világa tárul elénk: megelevenednek előttünk a nemesi uradalmak hétköznapjai és fényűző ünnepei, a kiegyezés korabeli Pest-Buda mozgalmas élete.

Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson. Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz. Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet. Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság? Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.

Anyaság. A legtöbb kislány, amikor önfeledten babázik, a lelke mélyén már anyává lesz. Eljátszik mindent, amit látott addigi élete során, és azt is, amit nem. Horgolt vagy műanyag, bájos vagy furcsa külsejű babával bánik úgy, mintha az édesanyja lenne: beszél hozzá, ringatja, altatja, eteti, nevelgeti, éppen úgy, ahogy vele bánnak. Vagy ahogyan szeretné, hogy bánjanak vele. Vagy épp úgy, ahogyan soha nem láthatta, amire nem emlékezhet, ami nem az ő tapasztalata. De akkor kié? "Te döntöd el, hogy a múltadból mit teszel le és mit viszel tovább, tehát te döntöd el, hogy a múltad vagy te magad irányítod az életedet. Ez a szabad akarat lényege. De ehhez ismerned kell, hogy honnan jöttél. Tudnod kell mindent, ami ez idáig meghatározta, hogy éppen hol tartasz az életben." Bauer Barbara négyrészes kisregénysorozatának harmadik kötetében apró történeteken, mindenkori anyák egymásba fonódó, generációról generációra átnyúló rövid epizódjain keresztül építi fel az anya figuráját. Az anyaságra készülve szakkönyveket olvastam, anyukákkal beszélgettem, akikről úgy gondoltam, hasonló értékrend mentén haladnak. A férjemmel elméleteket gyártottunk arról, hogy milyen szülők leszünk, miközben izgatottan vártuk, hogy végre megismerjük ŐT. Aztán a születésével nem csak őt ismertem meg. Folyamatosan tükröt tart elém, amiben látom felvonulni a múltamban felsorakozó anyák minden örömét és bánatát, félelmét, traumáját, és tudom, hogy én magam is óhatatlanul kódolom őbelé a sajátjaimat is. Bauer Barbara