Béla Hamvas strana 2 z 4

Az irodalomtörténet által gyakran a XX. századi magyar - és bátran mondhatjuk: európai - irodalom egyik legfontosabb regényének is nevezett Karneval Hamvas Béla legfontosabb és legnagyobb szabású műveinek egyike, a "tízezer bőrű tűzgyermek", vagyis a Lélek átvalósulásának története, "sorskatalógus", avagy - miként Hamvas mondja - a "nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében. Teljes önlátomás, világ-, sors-, életlátomás, és teljes felszámolás." Ez a karnevál tehát utazás lényünk középpontja felé, s mint ilyen, a mítosz, mese és az eposz hagyományos toposzait eleveníti föl a hajóra szállás, vándorlás, pokoljárás képeiben. Nemcsak az eposz elevenedik meg ezekben az alakzatokban, hanem a különböző regénytípusok szerkezeti-kompozíciós váza, struktúrája is: a Karneval megidézi például a hagyományos családregény, a fejlődésregény és a detektívregény cselekményszövését, ugyanakkor ez a besorolás, meghatározási kísérlet sem meríti ki e szöveg maximális körülírhatóságát. A Karneval szövevényes regényvilága, fugato-története olyan mondattal kezdődik, aminek hiányzik az eleje, utolsó mondata pedig félbemaradt. Vagyis időtlen, le nem záruló beszélgetés ez, amely a szétszóródás helyett jelenlétet és találkozást hozó személyes szót remél. A Karneval mind a nyelvhez, mind a mítoszhoz való viszonyulása tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. Humoros és szellemes, váratlan fordulatokban gazdag, ugyanakkor mély és elgondolkodtató, önvizsgálatra ösztönző. A regény világa, minden felhőtlennek tűnő könnyedsége ellenére többszörösen összetett (társadalomrajz, groteszk paródia, szimbolikus jelentésréteg) - a különböző rétegek között azonban tökéletes egyensúlyt és megfelelést találunk. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála az önkeresés. Ezzel pedig a Karneval még egy lényeges funkciót lát el: segít eligazodni a létezés zűrzavarában. Értelmet ad mindazoknak a dolgoknak, amelyek a világban történnek - mindannyiunkkal. A regény befejezése óta (1950) eltelt mintegy hetven év alatt egyszer sem kapta meg azt a rangjához méltó lehetőséget, hogy a Hamvas Béla által megálmodott egykötetes, klasszikus formában jelenhessen meg. Kiadónk ezt a több mint fél évszázados hiányt szeretné most pótolni. A könyv két különböző borítóval készült. Konkrét borítóra nem áll módunkban rendelést elfogadni. A különböző borítók véletlenszerűen kerülnek a rendelésekbe.

Az irodalomtörténet által gyakran a XX. századi magyar - és bátran mondhatjuk: európai - irodalom egyik legfontosabb regényének is nevezett Karneval Hamvas Béla legfontosabb és legnagyobb szabású műveinek egyike, a "tízezer bőrű tűzgyermek", vagyis a Lélek átvalósulásának története, "sorskatalógus", avagy - miként Hamvas mondja - a "nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében. Teljes önlátomás, világ-, sors-, életlátomás, és teljes felszámolás." Ez a karnevál tehát utazás lényünk középpontja felé, s mint ilyen, a mítosz, mese és az eposz hagyományos toposzait eleveníti föl a hajóra szállás, vándorlás, pokoljárás képeiben. Nemcsak az eposz elevenedik meg ezekben az alakzatokban, hanem a különböző regénytípusok szerkezeti-kompozíciós váza, struktúrája is: a Karneval megidézi például a hagyományos családregény, a fejlődésregény és a detektívregény cselekményszövését, ugyanakkor ez a besorolás, meghatározási kísérlet sem meríti ki e szöveg maximális körülírhatóságát. A Karneval szövevényes regényvilága, fugato-története olyan mondattal kezdődik, aminek hiányzik az eleje, utolsó mondata pedig félbemaradt. Vagyis időtlen, le nem záruló beszélgetés ez, amely a szétszóródás helyett jelenlétet és találkozást hozó személyes szót remél. A Karneval mind a nyelvhez, mind a mítoszhoz való viszonyulása tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. Humoros és szellemes, váratlan fordulatokban gazdag, ugyanakkor mély és elgondolkodtató, önvizsgálatra ösztönző. A regény világa, minden felhőtlennek tűnő könnyedsége ellenére többszörösen összetett (társadalomrajz, groteszk paródia, szimbolikus jelentésréteg) - a különböző rétegek között azonban tökéletes egyensúlyt és megfelelést találunk. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála az önkeresés. Ezzel pedig a Karneval még egy lényeges funkciót lát el: segít eligazodni a létezés zűrzavarában. Értelmet ad mindazoknak a dolgoknak, amelyek a világban történnek - mindannyiunkkal. A regény befejezése óta (1950) eltelt mintegy hetven év alatt egyszer sem kapta meg azt a rangjához méltó lehetőséget, hogy a Hamvas Béla által megálmodott egykötetes, klasszikus formában jelenhessen meg. Kiadónk ezt a több mint fél évszázados hiányt szeretné most pótolni. A könyv két különböző borítóval készült. Konkrét borítóra nem áll módunkban rendelést elfogadni. A különböző borítók véletlenszerűen kerülnek a rendelésekbe.

Kratšie filozofické texty maďarského spisovateľa a filozofa. V humorom okorenených reflexiách sa zameriava na rôzne duchovné, spoločenské a estetické témy. Uvažuje o priateľstve, o význame klauna v umeleckých dielach, ale aj o poetike Williama Wordswortha či významných sakrálnych dielach ľudstva ako je napríklad Stonehenge. Titulný, najrozsiahlejší text možno považovať za akýsi autoportrét či prierez životnou i spirituálnou múdrosťou (a skúsenosťou) tohto na dlhé roky umlčaného autora.

Az életműsorozat 33. kötete Hamvas Béla 1945-50 között írt esszéit tartalmazza. Az írások több mint fele most jelenik meg először nyomtatásban.

„A jövő nemcsak megismerhetetlen, hanem éppen alapvető hibát követ el az, aki meg akarja ismerni. „Az ember mindaddig, mondja Grisebach, amíg abban a hitben, hogy a jövő megismerhető, ki akarja számítani, tulajdonképpen ki akar térni előle.” A jövő legfőbb tulajdonsága, hogykifürkészhetetlen. Ami fontos, az nem számítás, hanem a magatartás: a tiszta fő, az éles szem, a könyörtelen kritika, vagyis: az igazságszenvedély.” (Huizinga kríziskönyve)

A kötet Hamvas Béla 1940-44 között született esszéit, előadásait, hozzászólásait gyűjti egybe.

Hamvas Béla életmű-sorozatának 10. kötete." Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző-gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felelősségével-felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető". (részlet, tradicio.org/hamvas nyomán)

Szintén "segédmunkási-raktárosi száműzetése" alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát jelölte meg, másfelől - Illés próféta szűkösségből bőséget teremtő sareptai történetére utalva - épp e nehéz periódus hatása alatt a benső erők és ellenerők felszabadulására igényt tartó várakozásának ad hangot. A legkülönbözőbb témákhoz fűzött naplószerű feljegyzések erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóval, Szabó Lajossal és Tábor Bélával kialakított szellemi munkaközösséghez, amelynek "csütörtöki megbeszélései" 1945-48 között zajlottak - jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is. I. rész Vádirat a szellem ellen A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveiből Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez Három levél Szabó Lajoshoz II. rész Sarepta

A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet "segédmunkási-raktárosi száműzetése" alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

Az életműkiadás jelen kötetétől kezdődően - összesen négy köteten át - Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg. Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az "iskolánkí- vüliség": vagyis - miként Hamvas fogalmaz - a "magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia". Az esszéista ebben a független perspektívában "egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt". A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ. "Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó "heroikus napsugár", életed egy villanás, - halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!" (Álarc és koszorú)

A kötet tartalma: - Nehéz nem szatírát írni (1929-31) - Beszélgetés az Akropoliszon (1930) - Nem mind arany ami réz (1956-1957)

A babérliget című könyv esszéi a természet, a jó ételek és italok, a nő, a könyvek, a képzelet himnuszai, vagy ironikus történetek, némi malíciával megírt, életvezetési tanácsok. Meséi a jövő világáról, túlvilágról, magányos királyról, egy bölcs öregember vándorlásairól, fákról, virágokról, íróasztalról, úti táskáról, ételek ízéről, sétákról szólnak.

"Az ember a természetnek vagy apja, vagy megrablója" - ezt az ősi iráni tudást Darwin nem ismerte. A létért folytatott mészárlás tanában azonban nem jelenik meg egyetlen Mozart-akkord, Giotto tájkép, vagy Pascal-aforizma sem. A világ újkori kirablásával szemben a vallás, a tudomány, a filozófia készületlenül állt. Egyedül a művészet tudta megőrizni a humánum "alapállását". Művésznek lenni azt jelenti: túlemelkedni a téridőbe szorított életen. A művészet egyetemes távlatot nyit, és a létünket átható homályba bevilágít. Ez katartikus ereje, amit Hamvas Béla a halálkészültség magasabb fokának nevez." (Dúl Antal) Teljes idő: 137 perc

A Hamvas Béla művei sorozat 28. kötete.

"Egy alig ismert szellemóriás Hamvas Béla a magyar irodalomnak, a magyar szellem történetének magányos cédrusa. Nem annyira magányos, társtalan és meg nem értett, mint Csontváry – de saját korában reménytelenül idegen lángelme. Nem olyan drámai, mint Ady vagy Füst Milán, nem olyan irodalmi kóborlovag, mint Márai, nem olyan lírai, mint Krúdy, nem olyan intellektuális világfi, mint Szentkuthy Miklós. De mindezek magányossága rokon az övével, és Bartók egyetemessége és asztrális egyedülléte, kozmikus érzékenysége és ébersége is. Mennyi monumentalitás, mennyi zordon nagyság – a Himalájának nincs ennyi csúcsa… És ha hozzávesszük mindezekhez Kerényi csillogását, Weöres álarcok mögötti időtlen metafizikáját s még megannyi sziporkázó értéket, okos tanítást vagy világot értelmező bölcsességet, nem is értjük, hogy a magyar szellemnek ebben az arany századában miért is kellett Hamvasnak ismeretlenként, szinte észrevétlenül sírba szállnia. Ha jól tudom, egy rövid, szemérmes, neki dedikált vers (az Új Emberben, Hoványi János akkoriban sem ismert és ma sem nagyon számon tartott költőtől): ez volt az egyetlen nekrológ, amellyel a nemzet búcsúztatta. Hova lettek a barátok, a társak és a társtalan szellemi testvérek és mindazok, akiket mindezek tanítottak – van-e értelme a kultúrának, ha csak ilyen utókort képes nevelni magának? Van-e még értelme dédelgetnünk azt az illúziót, hogy minden remekművel: verssel, regénnyel, festménnyel, zongoraversennyel, filmmel nemesedik a világ, gazdagabb lesz a nemzet, tökéletesebb lesz az emberi nem – hogy egyre több okosabb, bölcsebb és igazságosabb utód lép az elődök nyomába – hogy igenis, megy a könyvek által elébb a világ…"

Hamvas Béla életmű-sorozatának 8-9. kötete.