Béla Hamvas strana 3 z 4

A babérliget című könyv esszéi a természet, a jó ételek és italok, a nő, a könyvek, a képzelet himnuszai, vagy ironikus történetek, némi malíciával megírt, életvezetési tanácsok. Meséi a jövő világáról, túlvilágról, magányos királyról, egy bölcs öregember vándorlásairól, fákról, virágokról, íróasztalról, úti táskáról, ételek ízéről, sétákról szólnak. Mind-mind példázatai a hamvasi gondolkodásnak, miszerint: minden filozófia lényege belesűríthető egy rövid esszébe, de míg az esszéírónak annyi eszméje, rendszere van, ahány esszét ír, addig a filozófus egész életében csak egyetlen ihletből él. "Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre érte, ahol a fogadó babérligetben állt. Ott ültem az árnyékban tétlenül, mialatt kint a napfényben izzottak a fehér kövek és szikrázott a tenger. Ebéd után többször elbóbiskoltam, csábított az alvás, de a szépség, amit láttam, nem eresztett. Nem tudtam választani az álom és az ébrenlét között. A déli napfény, a tenger felöl jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna. Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet." (Hamvas Béla) Tartalom: A babérligetkönyv, Reggeli feljegyzés; A virágszedés lélektana; Ízek; A konyhakert; A madarak éneke; Álom.

"Olbrin Joachim nem akar sokat. Csupán tudni szeretné, hogy lelke honnét származik, hát utánaered. Ezt ma önismereti útnak mondjuk. Nem tudja, hogy ezért meg kell járnia a poklot, és útja thrillerbe illő kalandokon át vezet. Lélekjelenléte végül elvezeti oda, amit minden ember úgy hív: otthon." (Dúl Antal)

A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani...

A Hamvas Béla által sorskatalógusnak nevezett hatalmas regényfolyamot, Bormester Mihály kalandos élettörténetét olvashatjuk a Karneválban. Regény? Bölcselet? Sorskatalógus? Regény vagy regényelméleti munka a Karnevál? Realista regény a filozófus ironikus és bölcs felhangjaival? Metafizikus világértelmezés regényes történettel körítve, illusztrálva? Mit jelent az, hogy a főhős élete ketté válik? Melyik melyik? És melyik az igazi? Van igazi? Hol kezdődik és mikor fejeződik be a Karnevál? A Karnevál alapszituációja szerint a regény elbeszélője Bormester Mihály, lejegyzője pedig az ügyvivő, az "agent spirituel", aki, mint később kiderül, az elbeszélést több helyen módosítja. A regény tehát kettejük közös műve. Másrészt a fejezetek közé ékelődő "függönybeszélgetések"-ben többször szó esik az imaginációról, ami az ügyvivő meghatározásában "a lélek esszenciális élete" . Az ember az imaginációval folytonosan teremti a valóságot, és ha az imagináció romlott, az általa teremtett világ szintén romlott lesz. A regény végén található névmutató előtt fontos megjegyzés áll: a regény összes szereplője imagináció.

Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző-gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felelősségével-felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető. (részlet, tradicio.org/hamvas nyomán)

A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: "A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű a kortársam" (részlet Dúl Antal Utószavából)

A kötet tartalma: -Első világháborús levelek -Levelek 1930-tól 1968-ig

"A legmagasabb dolgokról való tudás népről népre, vallásról vallásra származott át. Mindegyik átöltöztette saját eszméibe. Metafizikai tartalma azonban végig ugyanaz maradt. Mindenütt megőrizték. Mit? A tradíciót. Mi ez a tradíció? A hagyomány az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak, mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése." (Hamvas Béla)

"Európa épülete csaknem rom, de az ember áll és azt mondja: Szívem vérzik, amiért annyi minden, amit szerettem, elpusztult - de egy kicsit már kényelmetlen rabja voltam. Most fel fogom építeni az igazi Európát." (Hamvas Béla) A(z) Poétika (Könyv) szerzője Hamvas Béla.

A bor filozófiája az élet ünnepi perceinek, a derűnek, játéknak, önfeledt életörömnek apológiája. Ez a dionüszoszi mediterrán mámor világa, a méhes augusztusi délutánjainak félig éber, félig álmodó meditációja a diófa alatt, ez Orpheusz oldott, tiszta, csillogó derűje, ez az “idill” pillanata. Éppen, amire a tekintetünket egy pohár tüzes szekszárdi vagy zöldarany somlai felnyithatja. Hamvas Béla 1945 nyarán, egy Balatonberényben töltött rövid vakáció alatt írja A bor filozófiáját. A frontvonalak, gyűjtőtáborok, óvóhelyek megpróbáltatásaiból még éppen csak napfényre vergődő, elgyötört és kiéhezett nép első rezdülése azonban, milyen különös, nem a romok miatt érzett kétségbeesés, sokkal inkább a megújuló életöröm. Ez az életöröm hatja át A bor filozófiáját is. Hamvas azt írja, imakönyvet állít össze az ateisták számára. Mi az ateizmus? “Az absztrakt élet betegsége”. – Vallás ez is, mert vallása a legmegátalkodottabb szkeptikusnak és a materialistának is van. De rossz vallása. Hamvasnál azonban az ateizmus nemcsak hogy nem világnézeti-felekezeti kérdés, de még csak nem is elvont spekuláció arról, hogy az Isten hogyan és miképpen van, egylényegűségben-e a világgal, vagy magasan a teremtett lét fölött. Ez a kérdés éppúgy az ateistákra tartozik, mint az istentagadás, és ezekről se Jézus, se Buddha, se Lao-ce, se Hérakleitosz nem volt hajlandó beszélni. Mert ateista nemcsak a filozófiai reflexiókkal vagy anélkül élő materialista, és nemcsak a kartéziánus ész-idióta. Éppúgy lehet buzgó zsolozsmás, lehet ájtatos pietista, lehet napi áldozó. A kör széles. Nehéz lenne végigsorolni, hogy a világnézeti megszállottaktól a hipokrita “zugevőkig”, a hírnév, rang, hatalom, mammon őrültjeitől a megkövesedett szívű aszkétáig, a mániás higiénikustól a botránkozó prűdekig és az életmeggyötrőkig ki mindenki tartozik bele. A rossz vallás a “mámortalan létezés”. A jó vallás pedig (a “vita illuminativa”) magasabb józanságot jelent. A gyógyulás első lépése: Istent meglátni a kőben, fában, gyümölcsben, csillagban, szerelemben, ételben – borban. Amikor pedig az ember már csak a követ, fát, gyümölcsöt, csillagot, szerelmet, ételt és a bort látja, biztosan tudhatja, hogy a magasabb józanságra megérett. Miről ismerhető fel a jó vallás. Arról, hogy mer közvetlenül élni, és az életörömtől nem fél. Rendíthetetlen tudása van róla, hogy az életöröm nem tilos. Nem tilos, hanem – ahogy az evangélium mondja – ráadás. Nem cél, segítség. Ez a világ itt a válság és szétválasztás ideje és helye, ahol mindenkinek színt kell vallania. De akiben az eredeti rend helyreállt, törvényekre, tiltásra, aszkézisre aligha van szüksége. Az Isten, mondja Hamvas Béla, a főtt sonkában is benne van, hiszen “megértettem, hogy Brahman legmagasabb alakja a táplálék. E könyv a magyar borkincsnek nem átfogó leltára. Sem a botanikának, sem a gasztronómiának. Hamvas – ahogy más írásaiban is, mindig – kizárólag az emberi magatartás súlypontjaira, az alapokra koncentrál. A rendszerezés a tudós borászati szakkönyvek dolga. Az övé pedig, hogy az istentiszteletet előkészítse

A régiek azt mondják: tisztátalan lélekkel a hatalom után nyúlni olyan, mintha valaki sáros lábbal lépne a szentélybe. A közösség szent, csak megtisztított tudattal szabad hozzá közelíteni. Amióta János apostolt a Római Birodalom Patmoszra száműzte, a sziget neve az exilium jelképe lett. Hamvas Patmosza Inota, Tiszapalkonya, Bókod, az ötvenes-hatvanas évek hőerőműveinek, raktárainak, barakkjainak világa. Legérettebb esszékötetéből azonban nem a megkeseredettség szól. "Soha ezt a korrupt valóságot az igazi valósággal össze nem tévesztem". Aki érteni akarja a középszerűségből és értelmi homályból kirobbanó forradalmak, terrorállamok, világháborúk és "hazug békék" viharait, amit mi történelemnek nevezünk, figyeljen. Nem a politikával van baj. A képlet nagyon egyszerű: tilos a közösség dolgaihoz tisztátalan kézzel nyúlni. De nincs ennél az egyszerűnél nehezebb. Hamvas írja: "Az ég hatása jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége igazán élni." - Dúl Antal

A Hamvas Béla művei sorozat 26. kötete.

A Hamvas Béla művei sorozat 27. kötete.

A lét egy, a valóság egy, az igazság egy, Isten egy - ezt tanítják a Védák. Az Atya és én egyek vagyunk, aki engem lát, az Atyát látja, én az Atyában vagyok és az Atya énbennem - ezek pedig Jézus szavai. Hamvas Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti. Hogy is nem vettük eddig észre, hogy "ami az Atyáé, az az enyém"! Miért is nem tudtuk átélni, hogy "nem magamtól cselekszem, hanem az Atyától, aki bennem cselekszik"? Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy "mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok." - Sok bolyongás után mintha kezdenénk rátalálni a labirintusból kivezető útra..." (Dúl Antal) Teljes idő: 548 perc

"Egy alig ismert szellemóriás Hamvas Béla a magyar irodalomnak, a magyar szellem történetének magányos cédrusa. Nem annyira magányos, társtalan és meg nem értett, mint Csontváry – de saját korában reménytelenül idegen lángelme. Nem olyan drámai, mint Ady vagy Füst Milán, nem olyan irodalmi kóborlovag, mint Márai, nem olyan lírai, mint Krúdy, nem olyan intellektuális világfi, mint Szentkuthy Miklós. De mindezek magányossága rokon az övével, és Bartók egyetemessége és asztrális egyedülléte, kozmikus érzékenysége és ébersége is. Mennyi monumentalitás, mennyi zordon nagyság – a Himalájának nincs ennyi csúcsa… És ha hozzávesszük mindezekhez Kerényi csillogását, Weöres álarcok mögötti időtlen metafizikáját s még megannyi sziporkázó értéket, okos tanítást vagy világot értelmező bölcsességet, nem is értjük, hogy a magyar szellemnek ebben az arany századában miért is kellett Hamvasnak ismeretlenként, szinte észrevétlenül sírba szállnia. Ha jól tudom, egy rövid, szemérmes, neki dedikált vers (az Új Emberben, Hoványi János akkoriban sem ismert és ma sem nagyon számon tartott költőtől): ez volt az egyetlen nekrológ, amellyel a nemzet búcsúztatta. Hova lettek a barátok, a társak és a társtalan szellemi testvérek és mindazok, akiket mindezek tanítottak – van-e értelme a kultúrának, ha csak ilyen utókort képes nevelni magának? Van-e még értelme dédelgetnünk azt az illúziót, hogy minden remekművel: verssel, regénnyel, festménnyel, zongoraversennyel, filmmel nemesedik a világ, gazdagabb lesz a nemzet, tökéletesebb lesz az emberi nem – hogy egyre több okosabb, bölcsebb és igazságosabb utód lép az elődök nyomába – hogy igenis, megy a könyvek által elébb a világ…"

Hamvas Béla életmű-sorozatának 8-9. kötete.