Csaba Böjte strana 2 z 3

Ebben a könyvben én a rosszal nem csatázok, csak olyan gondolatokat próbálok megfogalmazni, melyek engem a fényre vittek, örömmel, békével töltöttek el. Testvéri szeretettel ajánlom legkedvesebb gondolataimat, melyekről hiszem, hogy nemcsak igazak, de gyógyítva erőt, jövőt is adnak a kedves olvasóknak. "Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Természetes, hogy az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel, és kemény, kitartó munkával képesek vagyunk megoldani." "Bármi is történik körülöttem, őrizzem az áldott békét! Az emberek rosszasága, gyűlölete nem jogosít fel arra, hogy a szívembe, lelkembe a nyugtalanság, a békétlenség, a gyűlölet szellemét engedjem!"

Értékek keresése az ingatag világban. Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság kapcsol össze. Böjte Csaba ferences szerzetes és Csák János politikus-üzletember beszélgetéssorozata különleges eszmecsere. Az élet mindannyiunkat érintő, húsbavágó kérdéseit feszegetik a maguk tapasztalataiból merítve, miközben megosztják azokat az elgondolkodtató, szívszorító, mosolyra fakasztó vagy épp meghökkentő történeteiket, amelyeket eddig sehol másutt nem tártak fel. Melyek azok a legfőbb emberi értékek, amelyek nem szétválasztanak, hanem összekötnek? Miként találhatjuk meg az állandóságot egy olyan világban, amely folyamatosan elbizonytalanít? Vannak-e olyan emberi jók, amelyek egységet formálhatnak és biztonságot adnak? A napjainkig hatezer árva gyereknek otthont teremtő, világhírnévre szert tett, örökké úton lévő szerzetes és a négygyermekes családapa, aki sikeres vállalatvezetői és nagyköveti karrier után lett miniszter, az alapvető emberi értékekről, a család és a munka szerepéről, a közélet perspektíváiról és buktatóiról, nem utolsósorban pedig a mindannyiunkban ott rejlő kiaknázatlan, csodás lehetőségekről elmélkednek - hittel, őszinteséggel, sok derűvel. Úgy, ahogy még nem hallottuk őket.

Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve. Kipróbált gondolatok, amelyek megtisztítják az ember lelkét, öntudatra ébresztik, megvigasztalják, reményt, kapaszkodót adnak az egyre zajosabbá váló világunkban. Elmélkedések a ma emberéről, örök érvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. Csender Levente, József Attila-díjas író, Csaba testvér gondolatainak formába öntője

Ebben a könyvben én a rosszal nem csatázok, csak olyan gondolatokat próbálok megfogalmazni, melyek engem a fényre vittek, örömmel, békével töltöttek el! Ezért is választottam könyvem címéül: Az Örömök Útján! Kisebb testvéri szeretettel ajánlom legkedvesebb gondolataimat, melyekről hiszem, hogy nemcsak igazak, de gyógyítva erőt, jövőt is adnak a kedves olvasóknak! Szeretettel, Csaba testvér

"Átnézve 2018 eseményeit, felemelve népem nagy fazekáról a fedelet, úgy látom, hogy mindenből van bőségesen. Ma nem pénzből, ruhából, házból, autóból, továbbtanulási lehetőségből vagy akár szabadságból van kevés, hanem élő hitből, mindent beragyogó reményből, életünket megújító szeretetből, igen, egyszóval - én úgy látom - ma Istenből van kevés. 2019-re éppen ezért én a magam és a népem számára nem az ajándékot, hanem az Ajándékozót kérem. Nem bölcs tanítást keresek, hanem Mestert, magát a Tanítót szeretném megismerni, megismertetni veletek. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem gazdagságra vágyunk, hanem az egyetlen igaz értéket, Istent szeretnénk átölelni, mert nélküle semminek semmi értelme nincs." Csaba testvér

Isten minden gonoszság ellenére bízik az emberiségben. Szovátán, az égő ház előtt, ami másoknak szeretetből építettünk, csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És azt mondtam, hogy arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek, és egyebet se fogok látni, mint bűnt és nyomorúságot. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, és a szeretet végső győzelmében, mert ennél szebb dolog nincs ezen a földön. A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag - mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy méretes csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni.

A SZABADSÁG RABSÁGÁBAN

Csak a végtelen szabadság fényében szabad és érdemes beszélni a törvényekről, ahol nem a félelem köt gúzsba, hanem a másik emberért is felelősséget érző és legbensőbb álmod felé vezető szeretet vezérel. Csaba testvér A korszellem által sugallt előítéletek és a fölöslegesen bejárt kerülőutak fáradtsága nyög fel a Karikó Éva által hitelesen tolmácsolt kételkedésben. Ezzel szembesül minden hívő ember, aki házibulikban, kocsmaasztaloknál és az élet bármilyen terepén a hitéről beszél: előbb-utóbb defenzívába szorulva felelgetünk az egyre durvuló, gúnyos felvetésekre. A bizonytalanság korában Csaba testvér szavainak az ad biztos alapot, hogy nem neki kell kitalálnia a válaszokat. Ezt a derűs erőt tartom az első két kötet legtanulságosabb mozzanatának, a válaszok pontossága és sajátos humora mellett ebből tanultam a legtöbbet. Kovács Ákos - énekes A könyv lapjain olvasható költemények, nagy szentek és kiváló emberek gondolatai nem csak művészi illusztrációként jelennek meg, hanem a hitről szóló gyönyörű vallomásokkal tesznek tanúságot arról, hogy a kötetben megjelenő értékek nem csak egy szűk réteg kiváltságai, hanem az emberek lelke mélyén szunnyadó vágyak, melyeknek megélése az igazi boldogság forrása. Erdő Péter bíboros Böjte Csaba atya olyan természetességgel szól mindenkihez, kortól, rangtól, felekezettől függetlenül, ami akkor is megfogná a halandót, ha nem élvezetes stílusban tenné. Ám minthogy magával ragadó, metaforákban, találó hasonlatokban bővelkedő, gazdag nyelven érvel, valósággal térítő a hatása. Megyeri Dávid (Magyar Nemzet) Csaba testvér nem lacafacázik, nincs mellébeszélés, egyrészt-másrészt, hiszen az igen legyen igen, a nem pedig nem. Köntörfalazás nélkül beszél akár erőszakról, abortuszról, pedofíliáról, homoszexualitásról, politikai és gazdasági diktatúráról, megrázóan vagy éppen szellemesen. Hegyi Zoltán (Magyar Nemzet) Nem vagyok keresztény, ugyanakkor (vagy talán pont ezért) kíváncsi vagyok a tanításokra, azok értelmezésére. Az egyház pedig általában hirdet, párbeszéd nélkül, éppen ezért óriási dolog volt számomra, hogy az általam amúgy is nagyon tisztelt Csaba testvér hétköznapi dolgokon, saját történetekkel , konkrétan magyarázza el a parancsolatokat.

Lehet, hogy mindened megvan, de mégis oly gyakran egyedül érzed magad az emberek között. Lehet, hogy biztosnak hitt kincseidet szerre elveszítetted, félelmek gyötörnek, és nincs mibe kapaszkodnod. Érzed a lelked mélyén az olthatatlan szomjúságot a Végtelen, a szeretet, a jóság, a tiszta fény után. Tudd, ezt a hiányt nem tudja senki, semmi oldani, csak Isten áldó, életadó jelenléte. Csaba testvér Böjte Csaba Karikó Éva kérdéseire válaszolva rengeteg humorral, példával, székely góbésággal beszél az élet nagy kérdéseiről, amelyek nem is olyan nagyok és fájdalmasak, mint amilyennek hisszük őket. A könyv, amelyet a magyar és világirodalom szép versei illusztrálnak, nem elsősorban hívő, vallásukat gyakorló embereknek szól, hanem azoknak, akik tartalmasabb életre vágynak, de még nem ismerik az odavezető utat. Irodalmi Jelen

Merj az élet mellett dönteni! Az ember megszületik, megtanul járni, és elindul hosszú vándorútján, hogy felnőjön teremtő Istenéhez. Lassan megtanulunk beszélni, írni, az élet ügyes-bajos dolgai között kiigazodni, de ez még csak az út kezdete. A szeretet Istene szeretné megízleltetni velünk, hogy milyen jó jónak lenni, milyen jó szeretetben a másikra figyelni, magunkat elajándékozni, társunknak önzetlenül a szolgálatára lenni, belőle, mint az áldott napfény a kis magból, az érett kalászt kiszeretni. Nagyon sok szép élményem van ennek az útnak az örömeiről, kihívásairól. A kötetet Karikó Éva állította össze. Fotók: Lettner Krisztina.

"A hitünk az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, a mely által ez a világ bennünket meg tud szólítani." ?Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit - az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke." "Biztos, hogy Isten nem ad üres vagy rossz, romlott ajándékot! Hiszem, hogy minden emberben ott van egy-egy csodaszép "szeretethimnusz", csak ki kell szeretni belőle!" "Minden gyermek értékes kincs, és a kallódók felemelése nem csupán jótékonykodás, hanem a jövőről való racionális gondoskodás is." "Ha szereted szülőföldedet, melyből vétettél, kezdd el szeretni a házad ablaka alatti kis kertedet, udvarodat, otthonod környékét, azt az utat - annak mentét -, mely testvéredhez vezet, szeresd, de ne platói légiességgel, hanem tettekkel." "Olvass, tanulj, csodálkozzál rá a környezetedre, ne vessz el a mindennapok parttalan csevegésében, önnön léted fenntartásának szolgálatában! Szeretettel biztatlak, nézz körül, mert bármerre nézel is, ismeretlen csodákhoz vezető ösvények nyílnak előtted!" "Arra születtél, hogy társa légy Teremtődnek, beléd álmodott álmát tovább álmodd, és életet adj aranyos gyermekeidnek, hegyeket mozgató erős motoroknak, bölcsességed megsokszorozó csodálatos számítógépeknek vagy szép világod csodáit hirdető művészi alkotásoknak." (Böjte Csaba)

Csaba testvér füves könyve az önismeretről, az önnevelésről, a döntésről, a kihívásokról, a megpihenésről és az ember életútjáról. Részlet Csaba testvér előszavából: "Nem fogok nekiállni tanulni! Még egyszer nem megyek neki a megalázó érettségi vizsgának!" - mondja nekem is dacosan egy fiatal, és leszegi a fejét. Nézem a sudár, szép növésű gyermeket. Mit is mondhatnék neki? Érvek, győzködés helyett egy rövid történetbe kezdek: Nemrég egy roma származású férfi keresett meg Fogaras mellől, koldult, segítséget kért. Kezet fogtunk, és mivel furcsán állt a keze, rákérdeztem, mi történt vele. "Körfűrész levágta, de én addig kiabáltam, míg visszavarrták." Kérdőn, kerek szemmel néztem rá, és ő elkezdett beszélni: "Óvatlan voltam, és a forgó acél a csukló fölött elkapta a karomat, egy pillanat műve volt, a kezem leesett, de én felvettem a fűrészporból és lepalltam róla a faforgácsot, majd kiabálva orvoshoz szaladtam, kértem, hogy varrják vissza. Az orvos a faluban nem tudott segíteni, de én sírva kértem újból és újból. Végül azt tanácsolta, hogy Marosvásárhelyen próbáljak szerencsét. Egy zacskóba jeget tettek a kezemre, és elvittek a kórházba. Az út hosszú volt, nem akartak fogadni, se pénzem, se betegbiztosításom nem volt, de sírtam, könyörögtem, hangosan kiabáltam, és végül visszavarrták a kezemet. Most már tudok fogni is vele." Néztem az egyszerű embert, hatalmas hitével maga vitte el levágott kezét a háromszáz kilométerre lévő kórházba! Bátran, a természet törvényeivel, a gyáva, kishitű józan ésszel és a bürokrácia labirintusával szembement egymagában, és megmentette a levágott kezét. Saját kezemre néztem! Vajon én felvettem volna a magam kezét a porból? Vajon én az orvosi józan ész érvei hallatán belenyugodtam volna a veszteségbe, vagy nekiindultam volna az egy százalék esélynek sírva, zokogva? Hiszek-e ennyire az orvosi tudásban, az emberi jóságban, a természet gyógyító erejében, a nehézségeken győzedelmeskedő emberben, mint ez a koldus? Szó nélkül néztem az embert, és csodálattal újból megfogtam a kezét, de most már nem mint adakozó, hanem mint egy koldus, ki a hitben, reményben, élni akarásban gazdagabb testvérétől tanulni akar. A történet véget ért. A komolyan figyelő tizenéves szemébe néztem: "Tudod mit? Legyen ez a levágott kéz a te példaképed, mely reményből, hitből újjászületett! Ne add fel! Menj neki újból a vizsgának, és ha nagyon akarod, győzedelmeskedni fogsz!" Adtál, Urunk, egy életet, s hogy mi fér bele a születésünk és halálunk közé, az rajtunk múlik. Az óra ketyeg, biztos, hogy megáll. Adj erőt, Urunk, hogy talpra állva továbbmenjünk, és elérjük céljainkat! Szeretettel, Csaba testvér

Életadó morzsák Csaba testvér asztaláról a párbeszédről, a bizalomról, a megbocsátásról, az emberi kapcsolatokról. Böjte Csaba Füves könyv-sorozatának negyedik kötete.

Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is, ott is, hogy lám-lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idősek, nagyon sokan, mindenféle rendű, rangú ember veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van, tudósokkal, művészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestől egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják. És döbbenten látom, hogy minderre szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való! Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt! Feltúrják a pöcegödröket, évszázadok távlatából is elé bányásszák a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől, az alkotó, becsületes munkától. Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja! A mindent tagadó, Isten művét ócsárló Sátán adja a világot szidó ember szájába ezt a hangot, és sajnos ők gondolkodás nélkül fújják az éktelen hamis szöveget! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a virágvasárnapon Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó Isten szép ajándékaiból, mert ő a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, önként vállalt semmittevésben várják az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddő siránkozásban való megsemmisülést, egyszóval a teremtő Isten kudarcát. Én hiszek ebben a csodálatos világban! A kötetet Karikó Éva állította össze. Fotók: Váradi Levente.

"Az Isten arcú ember keze alatt élet fakad Csodálom a szántó-vető embert, ki hitével meglátja a fekete földbe hulló, száraz magban az érett búzakalászt, s szövetségeseivel, a mindent átölelő, áldott napfénnyel és a tavaszi esővel jóságosan életet fa kaszt. A földműves bölcs, ismeri az Isten adta vágyat, mi nemcsak őt, de mindent az ég alatt mozgat, késztet, hogy táplálja magát, csírát fakasszon, bőséges gyümölcsöt hozzon fajtája szerint. A paraszt nem állja útját a természetnek, hisz azt, ami né lküle is születne, ő szorgalmas alázattal támogatja, kisebb testvére lesz a magnak, gondozza figyelmesen, s mivel jóságosan szolgál, a mag érett búzakalásszal hálálja meg a fáradozásait. A kézműves meglátja a gerendában a deszkát, és a finom deszkal apokban a bútort, a széket, az asztalt. Szövetségeseket keres: éles fűrészt, kemény acélú gyalut, vág, majd enyvvel összefog, alkot, gyarapít, gazdaggá tesz, lelket lehel a kidöntött fába. Szorgos munkája bölcs, de egyszerű is, hisz azt a szépet látj a s láttatja meg, erősíti fel, mi már ott van a fában! A kivágott deszkadarabon, az átlátszó, kemény lakk alatt felragyog a fa gyönyörű erezete, megszületik a nemzedékeket befogadó, a családot nagy hajóként az időben hordozó, a házat otthonná tevő bú tor! Csodálom a péket, a szabót, az orvost, a mesterembert, a tudóst, a művészt, ha bölcs urai a mesterségüknek, ha képesek alázattal, céljaik elérésében társakra találni, eszközöket használni, s ha kisebb testvéri alázattal akaratuk nem más, mint s zolgálni, szépíteni, nemesíteni, munkával mások vágyát beteljesíteni, felhozni a mélyből az igazgyöngyöket! Talán mindannyiuk közül legjobban a szülőt és a tanítót csodálom, ki magát az embert szolgálja, segíti a kibontakozásban az Isten adta magot, a szent ajándékot, a gyermeket, akit maga a Teremtő tarisznyált fel! Szövetségesük a türelmes alázat, a bizalom a határozott atyai szigorban, a határait feszegető gyermek sokszor meglepő vázlatainak kuszaságát túlélő remény és a jókedv, mellyel várj a a nagy Alkotó a gyermekbőrbe álmodott remekművének születését! A gyermek, amikor megérkezik egy lezárt, értékes csomag, nem fehér tábla, az ő szívét Isten sűrűn teleírta, léte az emberek imájára küldött atyai válasz. A szülő, a nevelő méltó feltör ni a pecsétet, segíteni kibontani a levelet, de a sorokat egyedül a küldönc betűzheti ki! Sok vázlat után születik a remekmű, az az alkotás, mit Isten belénk álmodott! A te dolgod, szülő, tanító, hogy a Teremtőtől hírt hozó ne csüggedjen, ne dobja e l olvasatlanul az atyai levelet. Tápláld a hitet a rád bízott ifjúban, hogy bizalommal elcsendesedve, önmagába fordulva megértse, hogy az ő élete maga az isteni üzenet! Isten úgy szerette a világot, hogy őt, az ő szeretett gyermekét megteremtette, s áldásként Teremtőnk drága, gyógyító jó szavaként küldi a világba! A rád bízott gyermek dolga nem az általad leadott leckék vég nélküli magolása, nem az évezredes emberi tudás határtalan labirintusában való bolyongás, hanem az, hogy Teremtőnk áldása, jó szava, gyógyító, simogató jelenléte legyen testvérei számára! S ha benne ez a felismerés megszületik, ha megérzi, hogy milyen jó ízű jónak lenni, akkor maga indul el, hogy kihegyezze ceruzáját, képezze, formálja önmagát, s beteljesítse Isten adta drága hivatását. S ekkor a szülő, a tanító hátradőlhet, mint a szántó-vető ember, ki boldogan gyönyörködik a szélben ringó búzatáblában, mert a többit a csendesen csordogáló idő már nélküle is bevégzi!" (a Szerző)

Böjte Csaba: A Békás-szoros égbe nyúló sziklái az évmilliárdok alatt mennyi életet hordoztak, és hordoznak ma is alázattal! Felkerekedtem és tisztelettel meglátogattam őket bölcs tanításukat kérve. Néztem és láttam is, ahogyan itt-ott a kopár sziklákra felkapaszkodnak a zuzmók, nyomukban, mint zöld bársony kézfejek, ott vannak a mohatelepek, hogy az ellobbanó nyarak melegét önmagukban életre váltsák. Fejlődnek, növekedve bontakoznak, friss hegyi harmat itatja őket, a kopár sziklák között csendes életet élnek, lassan megöregednek, magukba roskadva földdé válnak. Halálukból egy kis maréknyi föld születik, melyből friss virágok bomlanak, szép zöld pázsit fent az ég és a föld között, ott virítanak a hatalmas sziklaormokon. Szélben lengő kis zöld pamacs, naiv remény, mely minden évben a tél markában visszahull a földbe, melyből léte vétetett, s melyet ellobbant létével gyarapít. Álltam és némán csodáltam azt a nyugodt, türelmes jóságot, mellyel e hatalmas szikla dajkálja az életet. Megértettem, hogy itt minden kis születés türelemből és halálból fakadt. Ki tudná megmondani, hogy hány ezer év és mennyi születés, pusztulás van egy kis fenyő sziklák közé ékelt tövét ölelő, porló földben? Előttem a hatalmas sziklabérc! Mennyi türelem, kitartás, széltől, lecsorgó esővíztől megvédett humusz kell egy kis erdőfolthoz, mely üde, zöld színével, mint egy palást hálásan borítja az oltárkő lankás vállait! Alázattal nézem a sziklán az erdőt, mint zarándok a mestert! A rohanó, kapkodó világban nyugodt helytállást szeretnék tanulni e hatalmas fával borított sziklabérctől! Megtanulni a ragyogó napsütésben, a fagyos hóesésben béketűréssel hordani az életet, befogadni a cseppnyi gyermekeket és dolgozni, hogy a szorgos évek szálfa sudár ifjakat formáljanak belőlük, hinni, hogy megtelepedve majd gyökeret eresztenek a lassan szülőfölddé nemesülő létemben. Jó dolog nézni a sziklát és a rajta ég felé törő sokszínű életet! A lépték lehet, hogy más, de a lényeg ugyanaz, s ez engem végtelen nyugalommal tölt el, jól van ez így! Évezredek peregnek, generációk jönnek-mennek, és a kopár sziklafal otthonná válik. Nézem az Oltárkőt, és hiszem, hogy Isten országa általam, belőlem is épül! Boldog vagyok, mert itthon maradtam, és létemmel e kis világ parányit gazdagodik! Nincs miért kapkodnom, hisz egyetlen dolgom van, csendben befogadni és hordozni szelíden az életet, míg vissza nem adhatom testemet az anyaföldnek, lelkemet a Teremtőnek! Karikó Éva: Csaba testvér füves könyve biztos kézzel vezet minket lelki utunkon. Üzeni, nem az a feladatunk, hogy érett korban is sihedert játsszunk, minden kornak a maga gyümölcsét szakítsuk le, találjuk meg a maga feladatát, örömét. A szenvedésről, a lélek koromsötét éjszakájáról vallja csak térden állva lehet beszélni, tudja, mint malomkő a búzát, mindannyiunkat megőrölnek, ez természetesen fáj, de életadó gabonává válhatunk, ha méltósággal viseljük el a megpróbáltatásokat. Tapasztalataiból merítve szól a halállal való szembenézésről, és az oda vezető út feladatairól, a segítés lehetőségeiről. Végül mesél arról, mi várhat ránk, mikor a földi ajtó bezárul mögöttünk, a hatalmas mennyei ablakról, az égi szurkolótáborról, az ajándékba kért ötven körömről, az örökélet tevékenységeiről... Mit is értsünk ez alatt? A könyvből kiderül. Van bátorságunk belevágni? A kötetet a szilágysomlyói református templom mennyezetkazettái (1717) díszítik. A kötetet Karikó Éva szerkesztette, a fotókat Váradi Levente készítette.