Csaba Böjte

autor

Döntsetek a szeretet mellett


"A mai generáció óriási lendülettel habzsolja, éli fel az utánunk jövő generációk erőforrásait. A jólét, a fogyasztásra alapuló társadalom, ha kimondjuk, ha nem, az önzés, az individualizmus mocsarába süllyeszti világunkat. Biztos vagyok benne, hogy a folyamatosan turbózott, de már most is betegesen túlfűtött fogyasztási igényeinknek meglesz a böjtje. Az ember éhes, szomjas a végtelen jóra, szépre, igazra, szentre, és ezt a mardosó éhséget, szomjúságot a bálványozott anyagi javak nem tudják oltani. A ránk szakadó parttalan éjszakában semmi mással ne foglalkozzunk, csak a Szeretet Istenével, aki vissza fog vezetni az egyszerű, de fenntartható élethez, a családunkhoz, a népünkhöz, az istengyermeki boldog, békés élethez." Csaba testvér e könyvében Nagy Szent Teréz: A tökéletesség útja című művének fejezeteiről elmélkedik, és osztja meg az olvasóval gondolatait, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat által az egyházdoktorok közé emelt, ötszáz évvel ezelőtt élt szent szavai ihlettek. Az elmélkedések keretét az Ádvent ünnepköre adja: az ádventi időszak mindegyik napjához rendelve találunk egy-egy elmélkedést, amelyekhez kapcsolódik az azt ihlető fejezet nagy Szent Teréz művéből. Számos témáról olvashatjuk Csaba testvér tanítását a tőle megszokott egyszerű, de a lényeget szemléletesen megragadó szavaival, amelyek mögött mindig feltűnik a főparancs, a szeretet parancsa. Biztosra vehetjük, hogy Csaba testvér mondatai lelki feltöltődést jelentenek minden olvasója számára - nemcsak Ádvent idején.
U dodávateľa
11,24 €

A szerelem ösvénye - Hogyan készüljünk az életre szóló házasságra


Rengeteg szerelmes verset, dalt, filmet ismerünk, de a mese általában ott szokott véget érni, hogy egybekeltek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Amikor megszületett ennek a könyvnek az ötlete, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről, gyakorlati oldalról, milyen út vezet odáig, hogy „boldogan éltek”. Van-e izgalmasabb és komolyabb feladat, mint megtalálni életünk társát, akivel aztán jóban-rosszban, egészségben-betegségben, örömben és bánatban is osztozunk évtizedeken át? A párválasztásig vezető út, amelyen előbb-utóbb szinte mindenki elindul, megannyi kérdéssel, bizonytalansággal és kétséggel van kikövezve, ahogy később a házasságban is a közös próbák során csiszolódnak össze a felek. Böjte Csaba új kötetében ezen a gyönyörű és rejtelmes, csodálatos és zegzugos ösvényen vezeti végig olvasóját, legyen az akár a felnőttség küszöbén álló kamasz, a döntést fontolgató vagy épp a jegyesség időszakát élvező fiatal pár, a házasságkötés kapujában álló menyasszony és vőlegény, vagy esetleg sok éve házasságban élő férj és feleség. A kötet annak a valóságos, „Szerelemtanösvény” nevet viselő sétánynak az állomásait követi, amelyet Csaba testvér és munkatársai Székelyhídon alkottak meg. E biblikus alapokon nyugvó, önismereti és társkereső kirándulás egyik vezérfonala Petőfi Sándor és Szendrey Júlia története: a költő és felesége botladozásoktól sem mentes, ám végül gyümölcsöző házasságban végződő szerelme mintaként szolgálhat mindannyiunknak, hogy még a zsákutcákból is van kiút, és ha megtanuljuk, hogyan ismerhetjük fel önmagunk és társunk igazi értékeit, akkor olyan boldogság vár ránk, amelyről talán soha nem is álmodtunk.
U dodávateľa
19,72 €

A szerelem ösvénye


Van-e izgalmasabb és komolyabb feladat, mint megtalálni életünk társát, akivel aztán jóban-rosszban, egészségben-betegségben, örömben és bánatban is osztozunk évtizedeken át?A párválasztásig vezető út, amelyen előbb-utóbb szinte mindenki elindul, megannyi kérdéssel, bizonytalansággal és kétséggel van kikövezve, ahogy később a házasságban is a közös próbák során csiszolódnak össze a felek.Böjte Csaba új kötetében ezen a gyönyörű és rejtelmes, csodálatos és zegzugos ösvényen vezeti végig olvasóját, legyen az akár a felnőttség küszöbén álló kamasz, a döntést fontolgató vagy épp a jegyesség időszakát élvező fiatal pár, a házasságkötés kapujában álló menyasszony és vőlegény, vagy esetleg sok éve házasságban élő férj és feleség.A kötet annak a valóságos, "Szerelemtanösvény" nevet viselő sétánynak az állomásait követi, amelyet Csaba testvér és munkatársai Székelyhídon alkottak meg.E biblikus alapokon nyugvó, önismereti és társkereső kirándulás egyik vezérfonala Petőfi Sándor és Szendrey Júlia története: a költő és felesége botladozásoktól sem mentes, ám végül gyümölcsöző házasságban végződő szerelme mintaként szolgálhat mindannyiunknak, hogy még a zsákutcákból is van kiút, és ha megtanuljuk, hogyan ismerhetjük fel önmagunk és társunk igazi értékeit, akkor olyan boldogság vár ránk, amelyről talán soha nem is álmodtunk.
Na stiahnutie
15,77 €

A szeretet bölcsője


Vajon hogyan élhetjük meg az életünket úgy, hogy minden pillanatára - még a nehezebbekre is - ajándékként tekintsünk, eközben mások számára mi magunk is ajándékká váljunk? Lehetséges-e ez egyáltalán? Böjte Csaba válasza határozott igen - csakhogy ennek megvalósulásához időre, önnevelésre van szükség. Csaba testvér segít, hogy e kibontakozási folyamatban felismerjük egyediségünket, a bennünk rejlő kincseket, és élő, mindennapi kapcsolatot ápoljunk azzal, aki örömében alkotott bennünket. Bátorítással teli útmutatójában Böjte Csaba a felnőtté válás idejétől kalauzol minket végig az élet főbb állomásain egészen az érett kor végezetéig. A jó hír, hogy ezen az úton nem egyedül kell végigmennünk: a Teremtőnk társról is gondoskodott számunkra, akivel valóra válthatjuk legszebb álmainkat. A házasság olyan kitáruló kapu, amely lehetőséget ad, hogy a maga teljességében bontakoztassuk ki a létünket, és a gyermekeinkben folytatása legyen mindannak a jónak, amit elértünk. A kötet fejezetei végén olvasható imádságok támpontként szolgálnak az alkalmankénti elcsendesedéshez, az Istennel való párbeszédhez, és belső fejlődésünkhöz.
U dodávateľa
19,72 €

Az irgalmasság iskolája


"Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete. Abban az évben tizennégy egymást követő vasárnapi mise prédikációjában egy-egy cselekedetről elmélkedtem. Azóta több év eltelt, és úgy gondoltam, hogy érdemes volna ezeket az elmélkedéseket írásban is megjelentetni, hiszen az Irgalmasság "nem megy ki a divatból", mindig szükség van rá.Az Irgalmasság Iskolájában Jézus Krisztus a tanár, tőle lehet is, kell is tanulni, őt kell követni, hiszen Ő nemcsak beszél a szeretetről, hanem gyakorolta és most is gyakorolja. Ezt az iskolát járni, hiszem, hogy nagyon kedves Jézus Krisztus előtt. Arra buzdítlak, hogy kétszeres erővel kapcsolódjunk be ebbe a lelki képzésbe. Egészen biztos, hogy életük végén mindazoknak, akik tudatosan és kitartóan végezték az irgalmasság cselekedeteit, maga a Megváltónk fogja egy nagy öleléssel átadni az örök életre szóló meghívást jelentő diplomát. Szeretettel kérek mindenkit, gyertek, vegyük komolyan Krisztus tanítását, és lépjünk rá a cselekvő irgalom útjára. Imádságos bizalommal várunk Téged is. Lépj a cselekvő irgalom útjára, mert a hit cselekedetek nélkül halott! Tudnod kell, hogy nemcsak a hit, hanem az egész Irgalmasság Iskolája sem ér semmit, ha te naponta legalább egy kis irgalmasságot nem ültetsz át a gyakorlatba!" Csaba testvér
U dodávateľa
10,39 €

A létezés öröme


Vajon tud-e még a 21. század végsőkig hajszolt embere megtorpanni egy virágba borult fa mellett; hálás élvezettel elfogyasztani akár egy jó pohár hideg vizet; újra és újra rácsodálkozni a világ megannyi formájára, színére, illatára; komolyan értékelni mindazt, amije van, még ha ez kevésnek tűnik is; és legfőképp örülni a szerettei és önmaga létének? Hiszen egyre kevésbé jellemző, hogy észrevegyük és a magunk javára fordítsuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő, semmibe nem kerülő ajándékokat és áldásokat, ezzel szemben hajlamosak vagyunk gépiesen átadni magunkat a testünk, a szemünk és az egónk féktelen követelőzésének. Miközben kiapadhatatlan örömforrások állnának nap mint nap a rendelkezésünkre, mi kétségbeesetten kergetjük az anyagi javakat, a nem múló fiatalságot és szépséget, vagy a hiúságunkat legyezgető "lájkokat". Böjte Csaba új kötetében a tőle megszokott hittel, bölcsességgel és derűvel segít helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt, és vezeti el olvasóját a mindennap átélhető örömök világába. Ehhez egészen ősi "recepteskönyvet" kínál útmutatóul: a Bibliát, Jézus Krisztus tanításait, aki azt akarta, hogy az ő örömei ugyanúgy a mieink is legyenek, és az életünk teljessé váljék ezek által. Ebből az alapvetésből kiindulva nyitja fel a szemünket Csaba testvér háromféle kísértésre, amelyek számunkra ártalmas élvezetekkel csábítanak, és kilenc olyan örömre, amelyek után nem marad "lelki másnaposság" és csömör, ellenben gyarapítanak, felemelnek, megtisztítanak bennünket. E felszabadító, Csaba testvér személyes történeteiben gazdag "örömhatározó" nemcsak gyakorló híveknek szól, hanem mindazoknak, akik felszínes élmények helyett mélyebb, örökérvényű és az igazsághoz elvezető élettapasztalatokra vágynak.
U dodávateľa
16,90 €

Böjte Csaba füveskönyve


"Hihetetlen megtapasztalni, hogy akit valóban szeretek, abban megbízok, annak a kezébe merem tenni az életem, rá merem bízni a becsületem, a munkám, a hivatásom, mindenem. Akit nem szeretek, azzal nem indulok el, azzal nincsen közös tervem, álmom, jövőm. A szeretet a forrása mindennek, a bizalomnak is." Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve. Kipróbált gondolatok, amelyek megtisztítják az ember lelkét, öntudatra ébresztik, megvigasztalják, reményt, kapaszkodót adnak az egyre zajosabbá váló világunkban. Elmélkedések a ma emberéről, örök érvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. Csender Levente, József Attila-díjas író, Csaba testvér gondolatainak formába öntője
U dodávateľa
14,08 €

A szeretet bölcsője


Vajon hogyan élhetjük meg az életünket úgy, hogy minden pillanatára - még a nehezebbekre is - ajándékként tekintsünk, eközben mások számára mi magunk is ajándékká váljunk? Lehetséges-e ez egyáltalán? Böjte Csaba válasza határozott igen - csakhogy ennek megvalósulásához időre, önnevelésre van szükség. Csaba testvér segít, hogy e kibontakozási folyamatban felismerjük egyediségünket, a bennünk rejlő kincseket, és élő, mindennapi kapcsolatot ápoljunk azzal, aki örömében alkotott bennünket. Bátorítással teli útmutatójában Böjte Csaba a felnőtté válás idejétől kalauzol minket végig az élet főbb állomásain egészen az érett kor végezetéig. A jó hír, hogy ezen az úton nem egyedül kell végigmennünk: a Teremtőnk társról is gondoskodott számunkra, akivel valóra válthatjuk legszebb álmainkat. A házasság olyan kitáruló kapu, amely lehetőséget ad, hogy a maga teljességében bontakoztassuk ki a létünket, és a gyermekeinkben folytatása legyen mindannak a jónak, amit elértünk. A kötet fejezetei végén olvasható imádságok támpontként szolgálnak az alkalmankénti elcsendesedéshez, az Istennel való párbeszédhez, és belső fejlődésünkhöz.
Na stiahnutie
15,77 €

Herbarium


I had the pleasure of spending five weeks with Franciscan monk Csaba Böjte. We traveled thousands of kilometers in Transylvania, and along the way, we got lost in conversations about life, death, faith, solidarity, and many other things that concern people today. Our trip became an inner journey, and thus, in the course of our travels, Brother Csaba's herbarium was born. It offers tried and tested insights that purify one's soul, awaken one's sense of purpose, and give one comfort, hope, and a foothold in our ever more clamorous world. Reflections on humankind today, thoughts both fresh and eternal, practical advice on how to live if we seek happiness and what we must do to make this world a better, more livable place. - Levente CsenderCSABA BÖJTE (b. 1959) is a Franciscan monk and the founder of the Saint Francis of Déva Foundation (Dévai Szent Ferenc Alapítvány), which provides support for children from disadvantaged backgrounds in Transylvania. The many homes run by the Foundation ensure better living conditions and educational opportunities for children who have been growing up in dire poverty.LEVENTE CSENDER (b. 1977) is an Attila József Prize-winning writer. He has written for numerous national and international journals, and his short stories have appeared in English, Spanish, Slovak, and Romanian translation. His first volume, Zsírnak való ("For the Fat," 2003), was followed by five more short story collections and a storybook. A kötet angol nyelvű kiadása a Petőfi Kulturális Ügynökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. The English edition of the book is supported by the Petőfi Cultural Agency and the Ministry of Human Resources.
Na stiahnutie
10,98 €

A létezés öröme


Vajon tud-e még a 21. század végsőkig hajszolt embere megtorpanni egy virágba borult fa mellett; hálás élvezettel elfogyasztani akár egy jó pohár hideg vizet; újra és újra rácsodálkozni a világ megannyi formájára, színére, illatára; komolyan értékelni mindazt, amije van, még ha ez kevésnek tűnik is; és legfőképp örülni a szerettei és önmaga létének? Hiszen egyre kevésbé jellemző, hogy észrevegyük és a magunk javára fordítsuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő, semmibe nem kerülő ajándékokat és áldásokat, ezzel szemben hajlamosak vagyunk gépiesen átadni magunkat a testünk, a szemünk és az egónk féktelen követelőzésének. Miközben kiapadhatatlan örömforrások állnának nap mint nap a rendelkezésünkre, mi kétségbeesetten kergetjük az anyagi javakat, a nem múló fiatalságot és szépséget, vagy a hiúságunkat legyezgető "lájkokat". Böjte Csaba új kötetében a tőle megszokott hittel, bölcsességgel és derűvel segít helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt, és vezeti el olvasóját a mindennap átélhető örömök világába. Ehhez egészen ősi "recepteskönyvet" kínál útmutatóul: a Bibliát, Jézus Krisztus tanításait, aki azt akarta, hogy az ő örömei ugyanúgy a mieink is legyenek, és az életünk teljessé váljék ezek által. Ebből az alapvetésből kiindulva nyitja fel a szemünket Csaba testvér háromféle kísértésre, amelyek számunkra ártalmas élvezetekkel csábítanak, és kilenc olyan örömre, amelyek után nem marad "lelki másnaposság" és csömör, ellenben gyarapítanak, felemelnek, megtisztítanak bennünket. E felszabadító, Csaba testvér személyes történeteiben gazdag "örömhatározó" nemcsak gyakorló híveknek szól, hanem mindazoknak, akik felszínes élmények helyett mélyebb, örökérvényű és az igazsághoz elvezető élettapasztalatokra vágynak.
Na stiahnutie
13,52 €

Az élet jó oldala - Értékek keresése az ingatag világban


Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság kapcsol össze. Böjte Csaba ferences szerzetes és Csák János politikus-üzletember beszélgetéssorozata különleges eszmecsere. Az élet mindannyiunkat érintő, húsbavágó kérdéseit feszegetik a maguk tapasztalataiból merítve, miközben megosztják azokat az elgondolkodtató, szívszorító, mosolyra fakasztó vagy épp meghökkentő történeteiket, amelyeket eddig sehol másutt nem tártak fel. Melyek azok a legfőbb emberi értékek, amelyek nem szétválasztanak, hanem összekötnek? Miként találhatjuk meg az állandóságot egy olyan világban, amely folyamatosan elbizonytalanít? Vannak-e olyan emberi jók, amelyek egységet formálhatnak és biztonságot adnak? A napjainkig hatezer árva gyereknek otthont teremtő, világhírnévre szert tett, örökké úton lévő szerzetes és a négygyermekes családapa, aki sikeres vállalatvezetői és nagyköveti karrier után lett miniszter, az alapvető emberi értékekről, a család és a munka szerepéről, a közélet perspektíváiról és buktatóiról, nem utolsósorban pedig a mindannyiunkban ott rejlő kiaknázatlan, csodás lehetőségekről elmélkednek - hittel, őszinteséggel, sok derűvel. Úgy, ahogy még nem hallottuk őket.
U dodávateľa
16,90 €

Az élet jó oldala


Értékek keresése az ingatag világban. Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság kapcsol össze. Böjte Csaba ferences szerzetes és Csák János politikus-üzletember beszélgetéssorozata különleges eszmecsere. Az élet mindannyiunkat érintő, húsbavágó kérdéseit feszegetik a maguk tapasztalataiból merítve, miközben megosztják azokat az elgondolkodtató, szívszorító, mosolyra fakasztó vagy épp meghökkentő történeteiket, amelyeket eddig sehol másutt nem tártak fel. Melyek azok a legfőbb emberi értékek, amelyek nem szétválasztanak, hanem összekötnek? Miként találhatjuk meg az állandóságot egy olyan világban, amely folyamatosan elbizonytalanít? Vannak-e olyan emberi jók, amelyek egységet formálhatnak és biztonságot adnak? A napjainkig hatezer árva gyereknek otthont teremtő, világhírnévre szert tett, örökké úton lévő szerzetes és a négygyermekes családapa, aki sikeres vállalatvezetői és nagyköveti karrier után lett miniszter, az alapvető emberi értékekről, a család és a munka szerepéről, a közélet perspektíváiról és buktatóiról, nem utolsósorban pedig a mindannyiunkban ott rejlő kiaknázatlan, csodás lehetőségekről elmélkednek - hittel, őszinteséggel, sok derűvel. Úgy, ahogy még nem hallottuk őket.
Na stiahnutie
12,67 €

Böjte Csaba füveskönyve 2: Boldogsághoz segítő gondolatok


Mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni- írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük! Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdag élettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.
Na sklade 1Ks
11,26 €

Böjte Csaba füveskönyve 2.


Mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni– írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük!Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdag élettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.
Na stiahnutie
7,32 €

Böjte Csaba füveskönyve


Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve. Kipróbált gondolatok, amelyek megtisztítják az ember lelkét, öntudatra ébresztik, megvigasztalják, reményt, kapaszkodót adnak az egyre zajosabbá váló világunkban. Elmélkedések a ma emberéről, örök érvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. Csender Levente, József Attila-díjas író, Csaba testvér gondolatainak formába öntője
Na stiahnutie
7,32 €

Veszteségből nyereség, vereségből győzelem


"Nincs olyan ember, aki élete során legalább egyszer - de inkább többször - ne kerülne lelkileg a padlóra. Valamennyiünket érnek veszteségek, vereségek, kudarcok, ám mivel ezekben többnyire csak a szenvedést látjuk, az értelmet nem, pánikszerűen menekülünk előlük. "Nincs idő a fájdalomra!" - halljuk a tévéreklámban is, a fájdalom azonban igenis időt és teret követel magának az életünkben. Van, amikor képtelenség kivédeni - az egyetlen lehetőségünk, hogy megküzdjünk vele, azután erőnket újra összegyűjtve feltápászkodjunk a földről. Erre azonban kultúránk nemigen tanított meg minket, és környezetünk sem sokat segít a biztatónak szánt, ám sokszor ostorcsapásként ható mondatokkal: „Szedd már össze magad!”, „Ha nem csinálsz semmit, mitől várod, hogy jobb legyen?” „Nem gondolod, hogy kissé túlreagálod a dolgot?” De mi segíthet annak, aki éppen mélységesen gyöngének, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak és szomorúnak érzi magát? Mi tesz képessé valakit arra, hogy súlyos csapások után is talpra álljon? Hogyan lehet a veszteséget nyereséggé, a vereséget győzelemmé alakítani? A modern pszichológia eszköztára és a hit, a spiritualitás útja egyaránt segítségünkre lehet a sikeres lelki megküzdésben; abban, hogy egy nehéz, fájdalmas életszakasz után újra - immár megerősödve - önmagunkra találjunk.
Na stiahnutie
3,93 €

dostupné aj ako: