Péter Esterházy

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? - írta Esterházy Péter. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát így nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény, mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés, azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozós. Sem azt, hogy legfontosabb: örülni tudni." (P. D.)

Senkit ne tévesszen meg a megnyirbált cím: valódi "kékharisnyák" olvashatók ebben a kötetben is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, elmélkedések, jegyzetek. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kor lélegzik ezekben az írásokban, néha éppenséggel légszomjjal küzdve, máskor megnyugodva. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség. S hogy ez miért van így, arra áttételesen választ kapunk a kötetet záró nagy ívű esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról.

Néhány éve Szüts Miklós akvarell naplójegyzeteit látva mondta Esterházy Péter, majd írok hozzájuk gyilkossági történeteket. Nem egészen így lett. A napló ott hevert az írónál, közben megjelent A kardozós változat, A Márk-változat és Az évek iszkolása. Végül egyetlen gyilkosság története született meg, de az mindent überel.

Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd. Az öt felkérésre írt öt különböző, saját törvényekkel bíró szöveg a korábbi művekkel, az európai drámairodalommal és egymással is szüntelenül kapcsolatba lép. Angyalok és kihallgatótisztek, Haydn és Joplin, apák és fiúk, egy dadogó próféta és az öregedő Úr, család, hagyomány, válság és felelősség, hit, szabad akarat, alkotás és pusztulás - a szín változik, a drámák közösek. Rémület, vidámság, bizakodás és kilátástalanság. (csönd vagy zene, vagy csönd, mely zene) Esterházy Péter egyik nagy drámaírói teljesítménye ez.

Posledná kniha fenomenálneho maďarského spisovateľa Pétera Esterházyho. Pankreasník, to je slovné spojenie, ktoré v sebe spája popis priebehu choroby rakoviny slinivky brušnej, ako aj spôsob rozprávania denníkové zápisky. Dá sa o rakovine slinivky brušnej napísať ľúbostný román? Autobiografická kniha zachytáva posledné dva roky autorovho života. Je záznamom jeho choroby, denníkom zaznamenávajúcim posledné obdobie jeho života, keď sa ako autor a človek vyrovnáva so smrteľnou diagnózou. Číta, cituje, interpretuje iných autorov svetovej literatúry, ktorí sa vyrovnávali s témou choroby a smrti, pričom podáva správu o svojom každodennom živote. O pokusoch udržať si roky pestované rituály, písanie, vzťahy s rodinou, priateľmi, reflektovanie spoločenských problémov. Karcinóm, je dobré slovo na začiatok. Je krokom autora do nepoznaného spôsobu života. Výraz, ktorý vyvoláva ticho. Ticho, v ktorom sa začne ozývať hlas vety, ktorá je nám niekedy známa, inokedy prekvapí, znie z diaľky i z blízka. Čo s telom, ktoré prestáva slúžiť? Ktoré doteraz stále poslušne slúžilo písaniu a odrazu sa obracia voči nemu? Esterházy neprestáva hovoriť duchaplne, otvorene a úprimne ani o najnepríjemnejších okamihoch života a pominuteľnosti. Nie je to jednoduchý príbeh. Kniha Pankreasník Pétera Esterházyho vychádza v preklade Renáty Deákovej.

Ki ne ismerné és szeretné Kosztolányi Dezső Esti Kornél című kötetét? Esterházy Péter könyve, az Esti ezt a remekművet írja újra esterházyul: költőien és regényesen: ">Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral.< Ez én vagyok, idézőjelek közt, én vagyok az én útirajzom, regényes életrajzom (melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában), maradok töredék. Senki sem azt írja, ami, hanem azt, ami szeretne lenni."

Esterházy je neobyčejně nadaný jazykový ekvilibrista se zálibou ve využívání techniky citací z veškeré literatury, která kdy byla napsána. Nejinak je tomu i v knize Pomocná slovesa srdce, která s ohromným citem a dokonalou formou vypráví o jeho matce. Na knihu v podstatě navázal svým nejznámějším a nejopěvovanějším dílem Harmonia caelestis, v níž vystupuje jeho otec.

"A szavaknak idejük van, vagy másképp: idő van a szavakban, a mi időnk, a használóké, a mi történelmünk, mi magunk." - Immáron húsz éve vetette papírra Esterházy Péter ezeket a szavakat a Mindentudás Egyetemén tartott legendás előadásában. Az új kiadásban az eredeti előadás szövege mellett további Esterházy-esszéket olvashatunk a szavak csodálatos életéről, azaz a nyelvről, annak használatáról és felelősségéről, az irodalmi nyelv különleges mivoltáról, a nyelv mindenkori politikai vetületeiről, az írásról és az olvasásról.

Az Úristen leküldi két angyalát a földre - akadályozzanak meg egy angyalcsinálást. Csocsó és Balázska emberi formában, állami rendszámú Ladában riogatja a környék lakóit. (Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik - és tényleg üldözik.) Az író eközben mesterségével viaskodik: ezúttal egy másik kelet-európai író, Hrabal a tárgy. ("Mint két tojás, úgy különböztek.") Anna, az író felesége nem viaskodik a történtekkel, hanem éli őket. Beleszeret a cseh kollégába, megosztja vele gondolatait és történeteit. (A csaknem egészen közös Duna-táji sorsot, ezt a formás rémdrámát csakúgy, mint kétségeit afelől, világra akarja-e hozni negyedik gyermekét.) Az úristen pedig - aki epikus természetű, de van érzéke a drámai fordulatok iránt - walkie-talkie-n irányítaná az eseményeket. Bár mint köztudott: a Teremtő mindenható, de ember fájdalmán mégis csak a másik ember segíthet. Mi lesz a regény szereplőinek sorsa, s mi van, mi lesz ezzel az elfuserált teremtett világgal? Van-e "megváltás", s ha igen, kint-é avagy bent? (Van-e a kettő között különbség?) S ha úgy vesszük, az is kérdés: ki kit vált meg ebben a történetben? - Zsámboki Mária