Péter Esterházy strana 3 z 5

Esterházy Péter új könyvében három rövid, néhány szereplös drámát (dramolettet) olvashatunk. A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok Esterházy Péter talán legnagyratörőbb könyve: Nem szöszöl, bármiről is legyen szó - napjainkról, a szerelemröl, a művészetről, Istenről vagy a boldogsagról - a világmindenséghez jut. Hogy azután a pin- es bin- kódokon, a pillanat végtelenségén és az euklideszi geometrián át a `kozmikus seggekig` vezet az út - ez a szerzö ajándéka olvasóinak.

A három rövid, néhány szereplős darab a szerzőre jellemző humorral és életlátással szembesít a világgal és a nagy kérdésekkel - életről, halálról, szerelemről, Istenről, igazságról, művészetről.

"Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat marad bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

Az Úristen leküldi két angyalát a földre - akadályozzanak meg egy angyalcsinálást. Csocsó és Balázska emberi formában, állami rendszámú Ladában riogatja a környék lakóit. (Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik - és tényleg üldözik.) Az író eközben mesterségével viaskodik: ezúttal egy másik kelet-európai író, Hrabal a tárgy. ("Mint két tojás, úgy különböztek.") Anna, az író felesége nem viaskodik a történtekkel, hanem éli őket. Beleszeret a cseh kollégába, megosztja vele gondolatait és történeteit. (A csaknem egészen közös Duna-táji sorsot, ezt a formás rémdrámát csakúgy, mint kétségeit afelől, világra akarja-e hozni negyedik gyermekét.) Az úristen pedig - aki epikus természetű, de van érzéke a drámai fordulatok iránt - walkie-talkie-n irányítaná az eseményeket. Bár mint köztudott: a Teremtő mindenható, de ember fájdalmán mégis csak a másik ember segíthet. Mi lesz a regény szereplőinek sorsa, s mi van, mi lesz ezzel az elfuserált teremtett világgal? Van-e "megváltás", s ha igen, kint-é avagy bent? (Van-e a kettő között különbség?) S ha úgy vesszük, az is kérdés: ki kit vált meg ebben a történetben? - Zsámboki Mária

Soha könyvet nem övezett még akkora titoktartás, mint Esterházy Péter Javított kiadás címmel írt naplóját, ami 2000. január 30. és 2002 áprilisa között született. Eddigi életművének megkoronázása a Harmonia caelestis című regénye volt, amelyben emléket állított édesapjának, Esterházy Mátyásnak. Mint az új könyvből kiderül, Esterházy néhány nappal a Harmonia caelestis kéziratának befejezése után megtudta, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, utána kezdte írni a Javított kiadást. A könyv különleges napló. Esterházy közreadja az ügynöki jelentések általa kimásolt részleteit és ezekhez fűzött jegyzeteit. A melléklet a Harmonia calestishez irodalmi mű, melynek tárgya többek között egy apa és egy fiú viszonya, a kommunista rendszer természete, a történelmünk, az árulás, az emberi magányosság és szenvedés, az istenkeresés, a múlttal való szembenézés. Beszámoló egy ember személyes és írói sorsának megrendítő fordulatáról. „Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

A szerző ezért a művéért vette át az első alkalommal odaítélt Magyar Irodalmi Díjat Göncz Árpádtól. A regény Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára jelent meg, és eddig mintegy 37 ezer példányban kelt el. „... édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelheti, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba."

„Senkit ne tévesszen meg a megnyirbált cím: valódi >>kékharisnyák<< olvashatók ebben a kötetben is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, jegyzetek, esszéisztikus elmélkedések. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kor lélegzik ezekben az írásokban, néha éppenséggel légszomjjal küzdve, máskor megnyugodva. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség. S hogy ez miért van így, arra áttételesen választ kapunk a kötetet záró nagy ívű esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de  mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról. Amely >>nem a nyelvből jön, hanem a szerzőből, vagyis mindig személyes, mindig bravúros. Stílus és nem létezés.<< Esterházy írói személyiségét, emberi karakterét árnyalja olvasói számára a Petri György által készített interjú."

A kötet az 1991 és 1994 tavasza közt született Esterházy-írásokat tartalmazza, mindazt, ami nem regény és nincs Kertész Imrének ajánlva. A szerző némiképpen önkényesen csoportosította a szövegeket, meghagyva egyben és időrendben az Élet és Irodalom-beli ,,kékharisnyákat", melyek így talán a (velünk) múló időt is mutatják. Az önismétléseket se nagyon gyomlálta ki, mutassák csak, hogy így dolgozik: rakosgat.

Egy lány a 80-as évek közepéből elkezdi mondani az életét. Az életünket. Reménykedjünk. „Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig." Így kezdődik Csokonai Lili könyve. Regény és önéletrajz, látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik.

Először és utoljára 1985-ben jelent meg önálló kötetben Esterházy Péter legszebb könyve, A szív segédigéi. A gyászkeretes oldalakon egy anya utolsó napjainak története, a haldoklás stációi, a temetés körülményei a huszadik század végének deszakralizált idején, az egyik gyereke elbeszélésében. Az öregség és az elmúlás pátoszmentes krónikájában a tét nagy: az anya halálának, és persze úgy általában a halál misztériumának megírása. Az új kiadás apropója Esterházy Péter Semmi művészet című regényének megjelenése, mely erős szálakkal kötődik ezekhez a bizonyos segédigékhez.

„A pincértörténeteimről például azt mondom: a formáról akartam írni, és a szakmáról. (Mint olyanokról.) És ha így, akkor így tovább: a (...) spionnovellában is ugyanezt járjuk körül (górcső alá venni?), csak a színek lettek otrombábbak, ijesztőbbek. A főhős egy bájos nyomozócska, aki a világot két részre osztja: »szép«, »nem szép«. Nyomozóságát mint szakemberséget tekintettem, akár mintha CRUYFFot vagy BECKENBAUERt vagy a HÉT MESTERLÖVÉSZt - hogy »közelítsek«." „Nem nagyon szeretem a sci-fit, mégis kicsit az lett ebből: azt hiszem, a scifinek is ez a módszere: elvesz a képzelet elől néhány korlátot, és - paradox módon - így szűkíti le egy már átlátható területre a gondjait (örömeit). Ekképp jutottam el ehhez a sohasem volt tájhoz, ahol rend van csak és szervezettség, ahol már ""minden lezajlott"", ahol a remény nincs. (Csak néhány bögyös maca.)..." - Esterházy Péter „Elfordítottam a fejem, a tükörkép oválisan elnyúlt, a szám helyén sötét árny, szemem rövid, ezüst kígyó. Ahogy szemügyre vettem a gép csillogó falán széjjelszaladó foltot, pillantásom visszacsúszott Máriára. Hirtelen tétje lett a jelenetnek. Önszántamból lemondtam a hódító és a felsült hódító szerepekről: az asszony nem volt ""hódított"" és nem volt ""meghódíthatatlan"". Bántó lelkesedéssel azt ismertem föl, hogy nincs mire játszani magamat, olyan valakivel állok szemben (italtól kissé kuszán, bennem előző mozgásaim következményeivel), aki előtt érdemes, hogy legyek, hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem."

„Fancsikóékat először először 1951-ben találtam ki - szól a kötet bevezetője. - Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta. A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban." Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az ""írások egy darab madzaga fűzve"" alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két ""elválaszthatatlan jó barátja"", Fancsikó és Pinta főszerepeltetésével. A kötet a későbbi Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségeinek felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyiséget.

Podnetom pre napísanie knihy Pomocné slovesá srdca bola smrť autorovej matky. Ako viacerí pred ním, aj Esterházy sa v mučivých chvíľach po smrti najbližšej bytosti pýta, ako sa vyrovnať s hlboko osobnou, no zároveň aj pre všetkých ľudí spoločnou skúsenosťou. Ako naznačuje podnázov knihy (Úvod do krásnej literatúry), prežívanú a intenzívne vnímanú hranicu medzi privátnym a nadosobným sa rozhodol spracovať prostredníctvom zrkadlenia vlastnej skúsenosti v textoch autorov svetovej literatúry. Prirodzene, text charakterizuje typická spisovateľova hravosť, striedanie rozprávačských perspektív, groteskný zorný uhol, čierny humor, kyprá metaforika, majstrovské narábanie s citáciami, parafrázou či hyperbolou.