Péter Görcsi

Görcsi Péter kötete az első magyar nyelvű monográfia Martin McDonagh drámáiról és filmjeiről. Az 1970-ben született angol-ír drámaíró, filmrendező és forgatókönyvíró első drámái az 1990-es évek végén jelentek meg, és szinte azonnal meghozták számára a nemzetközi sikert. A 2000-es években bemutatott újabb darabjai nemcsak népszerűségét fokozták, hanem a tudományos érdeklődést is felkeltették. Az általa írt és rendezett filmek Oscar-díjat (Six Shooter) és BAFTA-díjat (In Bruges/Erőszakik) nyertek. Darabjait már 1997 óta játsszák Magyarországon, az elmúlt két étvizedben több mint harminc magyar bemutatója volt. Drámái közül a legnépszerűbbek közé tartozik a The Beauty Queen of Leenane (Leenane szépe illetve Piszkavas címen is játszották), a The Lonesome West (Vaknyugat), a The Cripple of Inishmaan (A kripli) és a The Pillowman (A Párnaember). Görcsi Péter könyvének első két fejezete azt vizsgálja, hogy McDonagh művei hogyan kapcsolódnak a huszadik századi ír illetve angol drámatörténeti hagyományokhoz, valamint hogy művészete miért számít kivétel(es)nek a vele együtt induló brit kortársak között. A kötet harmadik fejezete pedig árnyalt és tüzetes értelmezését adja a McDonagh-drámák és filmek tér- és időkezelésének, a nyelvhasználatnak, az erőszak szerepének, a művek enigmatikusságának és főbb dramaturgiai sajátosságainak.

Jelen kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai. Kötetünk – alapvetően időrendileg tagolt fejezetekbe rendezett – tanulmányai egyszerre rajzolnak meg egy történeti ívet az antik görög drámától a közelmúlt magyar irodalmáig, és ugyanakkor a hiány drámai és színházi témájának szerteágazó voltát is reprezentálják. Teszik ezt azzal, hogy beemelik az elemzésbe a jelelméletnek a színházi reprezentációra vonatkoztatható nézeteit, vizsgálják a színházi súgópéldányok szövegváltozatait, nyomon követik az adaptációk során az eredeti színpadi műhöz képest végrehajtott változtatásokat, feltárják az instrukció (illetve annak értelmezése) és a színházi gyakorlat között feszülő feszültséget, megmutatják a hiánynak a tradícióképzésben betöltött szerepét, vagy rávilágítanak a néma gyásznak, a kommunikáció hiányának az egyszerre teátrális és felforgató erejére.