Péter Görcsi

"Szabadságot akartam, és nem tudtam, hogy a szabadság boldogsággal vagy boldogtalansággal jár-e. Az ember mindig a szabadságot választja, nem?" Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Főszereplője megszenvedi az elveszett illúziókat, és végigjárja az érzelmek iskoláját. Sehol sincs igazán otthon, de sehol nem teljesen idegen, legyen épp közösségjobbító vidéki egyetemista, London könyvtáraiban és éjszakáiban elmerülő színházkutató vagy a jóléti társadalomra közép-európai tekintettel rácsodálkozó oslói raktáros. A Várni a 29-esre lendületes és töprengő, erotikus és intellektuális, költői és dokumentarista, sziporkázóan humoros és metszően fájdalmas, spontán és szisztematikus könyv, amelyről egyszerre juthat eszünkbe Knausgard, Nádas és az amerikai minimalizmus. Sodró erejű szöveg sodródásról és önalakításról, arról, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek-e, és vajon mennyi elég a boldogsághoz. A 2010-es években eszmélkedő kritikus értelmiségi nemzedék közérzetrajza, ám elsősorban mégis egy kiváló fiatal férfi felszabadult és felszabadító regénye, amelynek minden mondatát áthatja az autonóm létezés vágya. Görföl Balázs

Görcsi Péter kötete az első magyar nyelvű monográfia Martin McDonagh drámáiról és filmjeiről. Az 1970-ben született angol-ír drámaíró, filmrendező és forgatókönyvíró első drámái az 1990-es évek végén jelentek meg, és szinte azonnal meghozták számára a nemzetközi sikert. A 2000-es években bemutatott újabb darabjai nemcsak népszerűségét fokozták, hanem a tudományos érdeklődést is felkeltették. Az általa írt és rendezett filmek Oscar-díjat (Six Shooter) és BAFTA-díjat (In Bruges/Erőszakik) nyertek. Darabjait már 1997 óta játsszák Magyarországon, az elmúlt két étvizedben több mint harminc magyar bemutatója volt. Drámái közül a legnépszerűbbek közé tartozik a The Beauty Queen of Leenane (Leenane szépe illetve Piszkavas címen is játszották), a The Lonesome West (Vaknyugat), a The Cripple of Inishmaan (A kripli) és a The Pillowman (A Párnaember). Görcsi Péter könyvének első két fejezete azt vizsgálja, hogy McDonagh művei hogyan kapcsolódnak a huszadik századi ír illetve angol drámatörténeti hagyományokhoz, valamint hogy művészete miért számít kivétel(es)nek a vele együtt induló brit kortársak között. A kötet harmadik fejezete pedig árnyalt és tüzetes értelmezését adja a McDonagh-drámák és filmek tér- és időkezelésének, a nyelvhasználatnak, az erőszak szerepének, a művek enigmatikusságának és főbb dramaturgiai sajátosságainak.

Jelen kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai. Kötetünk – alapvetően időrendileg tagolt fejezetekbe rendezett – tanulmányai egyszerre rajzolnak meg egy történeti ívet az antik görög drámától a közelmúlt magyar irodalmáig, és ugyanakkor a hiány drámai és színházi témájának szerteágazó voltát is reprezentálják. Teszik ezt azzal, hogy beemelik az elemzésbe a jelelméletnek a színházi reprezentációra vonatkoztatható nézeteit, vizsgálják a színházi súgópéldányok szövegváltozatait, nyomon követik az adaptációk során az eredeti színpadi műhöz képest végrehajtott változtatásokat, feltárják az instrukció (illetve annak értelmezése) és a színházi gyakorlat között feszülő feszültséget, megmutatják a hiánynak a tradícióképzésben betöltött szerepét, vagy rávilágítanak a néma gyásznak, a kommunikáció hiányának az egyszerre teátrális és felforgató erejére.