P. Péter

"Nem könyvet,hanem egy csodálatos társat szeretnék adni neked"- írja Müller Péter, aki húsz évig tanulmányozta az Ősi kínai Ji Kinget, a világ egyetlen könyvét, amellyel beszélgetni lehet: kérdezhetünk tőle, s a könyv, mint egy eleven bölcs, válaszol. A hagyomány szerint láthatatlan "szent szellemek" állnak mögötte, akik segítik azokat, akik sorsuk problémáival hozzájuk fordulnak. a Ji King Keleten évezredek óta az emberek tanácsadója. A szerző érdeme, hogy ezt a szent és misztikus írást használhatóvá tette a ma embere számára, közelebb hozta a 21. század Európájához.Ez a kötet nem a jövendőnket mondja meg, hanem JÓsol, azaz megmondja, mi a JÓ MEGOLDÁS. Mert rajtunk áll. Tanácsod ad, mit tegyünk, hogy a jövőnk JÓL ALAKULJON.Ezért lett a címe JÓskönyv.A fedőlapon egy titkokat rejtő cinóbervörös ajtó van. Rajta kopogtató. A kopogtatón egy kínai írásjel. Jelentése: "Kettős boldogság". Itt azt üzeni: boldog annak a könyvnek a szerzője, melyet egy tudásra szomjas olvasó kinyit. És boldog az az olvasó, aki hasznos tanácsokat lel benne. Ketten boldogok. Boldog, aki olvassa. És boldog, aki írta." A JÓSKÖNYV ÉLETEM FŐ MŰVE. KÖZEL FÉLMILLIÓ EMBER ÉLETÉT SEGÍTI. VALÓSÁGOS-NÉPKÖNYV-LETT. AZ ELTELT ÉVEK BEBIZONYÍTOTTÁK, HOGY A KÖNYV MEGSZÓLÍT ÉS HAT. AZ ÚJ KIADÁSBAN A HASZNÁLATÁT IGYEKEZTEM ÉRTHETŐBBÉ TENNI." Müller Péter

A kötet a 25 éves a színházi képzés a Pécsi Tudományegyetemen: A magyar színháztudomány kortárs irányai címmel 2012. március 23?24-én Pécsett megrendezett konferencián elhangzott elõadások válogatott, szerkesztett változatait tartalmazzák. A konferencián a kortárs színháztudomány magyar képviselõi tekintették át a szakterület idõszerû kérdéseit. Az elõadók egyik része a hazai színháztudomány meghatározó kutatóinak körébõl került ki, az elõadók másik csoportját pedig a színháztudománnyal foglalkozó doktori iskolai hallgatók adták.

Jelen kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai. Kötetünk – alapvetően időrendileg tagolt fejezetekbe rendezett – tanulmányai egyszerre rajzolnak meg egy történeti ívet az antik görög drámától a közelmúlt magyar irodalmáig, és ugyanakkor a hiány drámai és színházi témájának szerteágazó voltát is reprezentálják. Teszik ezt azzal, hogy beemelik az elemzésbe a jelelméletnek a színházi reprezentációra vonatkoztatható nézeteit, vizsgálják a színházi súgópéldányok szövegváltozatait, nyomon követik az adaptációk során az eredeti színpadi műhöz képest végrehajtott változtatásokat, feltárják az instrukció (illetve annak értelmezése) és a színházi gyakorlat között feszülő feszültséget, megmutatják a hiánynak a tradícióképzésben betöltött szerepét, vagy rávilágítanak a néma gyásznak, a kommunikáció hiányának az egyszerre teátrális és felforgató erejére.