R. Grey,

Kinsley először csak a hecc kedvéért akarja elcsábítani Wildert, az edzőjét, de hamarosan rá kell jönnie, hogy nem babra megy a játék. Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt. - Észbontóan jóképű - kipipálva. - Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) - kipipálva. - Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását - duplán kipipálva. Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan értésére adta. ("Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!"). De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. Liam pedig elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a "csapatszellem" egy teljesen más értelmezését.

Két hónappal a találkozásunk előtt még a halál kopogtatott az ajtómon. Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy szerelmes leszek, nekivágok egy őrületes utazásnak, felülök egy Triceratopsra, egy bár pultján fogok énekelni, és hogy elveszítem a szüzességem, azt gondoltam volna az illetőről, hogy be van drogozva. Aztán találkoztam Beckkel. A vadító, okos és tagadhatatlanul elbűvölő Beck úgy száguldott be az életembe, mintha az lett volna a küldetése, hogy megértsem, az életet ne vegyem magától értetődőnek. Megmutatta nekem, hogy nincsenek határok, a szabályok a gyengéknek valók, és hogy egy csók pont akkor fog elcsattanni, amikor a legkevésbé számítok rá. Fenekestül forgatta fel az életemet. Szinte már az utolsó reménysugarat is elveszítettem, amikor hirtelen kaptam egy új esélyt az élettől. Ezúttal viszont nem hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül. Úgy indultunk útnak, hogy sem vesztenivalónk nem volt, sem garanciánk a másnapra. Utunk a fiatal, gondtalan szerelemről szólt. Az elevenen izzó szerelemről. Egy olyan szerelemről, amihez nincsen térkép

Ég veled, Ian, öreg haver! Hellóóó, Mr. Nem is olyan Rendes Srác. – Úristen! Hát ő meg kicsoda? – Gyakran kapom meg ezt a kérdést. – Ja, hogy ő? – válaszolom. – Ő csak Ian. „Csak Ian.” A „Csak Ian” az évszázad legbénább jellemzése. Csak a Mona Lisa. Csak a Taj Mahal. Csak Ian, az unalmas kockahasával és a sablon gödröcskés mosolyával, mi? Csak Ian… csak a legjobb barátom. Elképesztően közel állunk egymáshoz, olyan mélyre jutva a barátzóna állapotába, hogy a munkahelyünkön mindenki azt gondolja, egy párt alkotunk – egészen addig, amíg egy nap ki nem pattan a hír a tanáriban, hogy Ian egyedülálló. Szabad préda. Az újdonsült népszerűségében lubickolnia kellene, de mindkettőnk legnagyobb meglepetésére, az egyetlen figyelem, amire látszólag vágyik, az enyém. A korábban ártatlan éjszakai csevegéseinkből korhatáros telefonhívások lesznek. A játékos évődésünk egy új, kockázatos élt kap. Azt gondolom, hogy csak cukkol, de amikor az osztályteremben felültet az asztalra, a kezeit pedig becsúsztatja a szoknyám alá, nem marad tér a bizonytalanságnak. Kicsit félek attól, hogy a dolgok rosszul alakulnak, és elveszítem a legjobb barátomat, szóval, a legjobb lesz, ha kihátrálok és nem viszonzom ezt az eget rengető csókot. De, kit is akarok áltatni ezzel?

Dr. Russellnek nincs valami jó híre a kórházunkban. A műtősök szerint érzéketlen, a nővérek szerint végtelenül öntelt, a rezidensek szerint meg (ha hallótávolságon belül van) a világ legjobb sebésze - és igazából egy lenyűgöző férfi. Mindenáron próbálom őt és a bántó stílusát elkerülni. A szexi, úristen-de-beletúrnék haját és szoborszerű állkapcsát kellő távolságból csodálni. Ideális esetben a folyosó túloldaláról... félig egy növény mögé bújva. A tervem sajnos meghiúsul, amikor az én drága főnököm úgy dönt, hogy a fehér köpenyét hawaii mintás ingre cseréli. A nyugdíjba vonulása miatt két rettenetes választási lehetőségem marad: vagy szakterületet váltok, és hónapok alatt átképzem magam, vagy elvállalom a megüresedett állást, és dr. Russell új műtéti asszisztense leszek. Ez azt jelenti, hogy órákon át kell a műtőben egyhuzamban mellette állnom, és minden kívánságát lesni anélkül, hogy a metsző szavai és goromba viselkedése miatt rosszul érezném magam. Ó, és ha ez nem lenne éppen elég nehéz, a hülye vonzalmam - amit nagyon igyekszem elfojtani - talán viszonzásra talál... Menni fog. Jól vagyok. Komolyan veszem a munkámat. Nem lesznek izzó pillantások a műtőasztal fölött, sem mérges majdnem csókok a raktárban. (Mármint ezután többé nem lesz.) Hogy is van a mondás? Napi egy alma az orvost távol tartja? Hát, nekem talán egy egész rekesz kellene belőle. Tarts Bailey-vel, hódítsd meg ezt a nagymenő dokit!