János Háy strana 2 z 4

„Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon. Na most ilyenekről szól ez a könyv, és lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle. Vagy azért, mert sírni kell.”

Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem vagyok normális, hisz te nem azt látod. Mondd azt, hogy nem, India nem olyan, Prága nem olyan, Nápoly és Moszkva nem olyan, azok az emberek, akik előttem vannak, nem olyanok, vagy egy kicsit mégis olyanok. Tényleg, most veszed észre, hogy olyanok. Magadat fedezed fel bennük. Vitatkozol velem és vitában állsz magaddal. Utazol velem és gondolkodsz, ahogy én is utazom és gondolkodom, hogy hol is vagyunk mi, és kik vagyunk mi, és kik azok, akik mások? Gyere velem, hozd magaddal az élményeidet, az emlékeidet, legyen ez egy közös út. Tedd a szemed a szemem mellé, a lábad a lábam mellé, legyél velem fáradt, és legyél velem együtt kíváncsi, hogy nézd, ez itt a világ. Örülj velem elmenni, és örülj visszajönni, dobd be ezt a könyvet a táskádba vagy az életedbe, tartsd magadnál, és ő sem hagy magadra.

Ezek azok az évek, amikor a felnőttek elviselhetetlen hatalmasságokként magasodnak fölénk, amikor szinte kibírhatatlan a világ hamissága, a hazugságok, az árulások. Amikor meglátjuk a szüleink, a tanáraink hibáit, amikor az a biztonságos világ, amiben a gyerekkorunk zajlott, végérvényesen összetörik. De ezek azok az évek is, amikor nagy szerelmek és nagy barátságok születnek, amikor megtudjuk, mit jelent érezni és gondolkodni. Mi történik Péterrel, a zárkózott programozó fiúval, aki betegesen beleszeret Zsófiba? Mi történik Zsófival, aki szeretni akar, de nem akar különleges lenni? Mi történik Dedával, Zsófi testvérével, aki eleve különlegesnek hiszi magát, és megveti a felnőttek világát? Erről szól ez a könyv. Mi történt velünk, amikor Péterek, Zsófik és Dedák voltunk? Mi történik velünk, ha épp Péterek, Zsófik és Dedák vagyunk? Erről szól ez a könyv. Mi történik velünk, ha élünk? Erről szól ez a könyv.

Jelen kiadásunkkal T. S. Eliot százéves, örökifjú versét ünnepeljük, mely egyben az európai irodalom egyik huszadik századi mérföldkövének számít. Nagyívű apokaliptikus vers, jelentőségében James Joyce Ulysses című regényéhez hasonlítható. Könyvtárnyi irodalom, megannyi fordítás próbálta már hűen megérteni és követni a szerzői szándékot. Magyarul is több teljes és töredékes változata létezik, többek között Devecseri Gábor, Weöres Sándor, Vas István és Dunajcsik Mátyás tollából. "Népmesei becsvággyal, hogy megküzdök a próbatétellel, és félelemmel vagy inkább rettegéssel fogtam a munkához, s a végeredményt inkább tekintem változatnak, mint fordításnak, amely során megpróbáltam megértve, magamon, a saját költői és gondolati lehetőségeimen átfolyatni a szöveget, a pontosságra törekedve egyéníteni és magyarítani... Amikor az Európa Kiadó igazgatója felhívott, hogy lenne-e kedvem lefordítani ezt a ciklust, mert akkor megveszik a jogokat, úgy éreztem, a legnagyobb díjat kaptam meg, amit egy költő kaphat. Egy hatalmas márványtömböt akasztott a nyakamba. Ezzel a súllyal próbáltam kiegyenesedni. Így sikerült." Háy János

Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek.Most megtudhatod róla, amit nem tudtál, mert elrejtőztél, mert elrejtőzött előled. Most megismerheted a sorsát, és azokat a sorsokat, amely sorsok az ő sorsát alakították, amely sorsokat ő is alakított. Azt mondod, nem érdekel, azt mondod, olyan idegen, azt mondod, egy senki által nem ismert ősre ütött, pedig belőled van gyúrva, hisz gyerek, és a tied. Vezet-e út a hetvenes-nyolcvanas évek falusi Magyarországának porából-sarából a fényes jövőbe? Lehet-e nagy ember - filozófus! - a gyerekből? Vagy rá is az apák és nagyapák boroskannája vár? A gyerek – Spiró György szerint korunk hőse -: sokunk közeli ismerőse. A gyerek: Háy János eddigi életművének egyik legnagyszerűbb kötete, mely a kortárs magyar irodalomnak is megkerülhetetlen darabja lett.

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel. Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva. Fogják a kezünket, és végigjárják velünk a földmélyi termeket, nemcsak az ő világukat, hanem a miénket is. Csípni fogja a szemünket a füst, néha úgy fog tűnni, teljesen elfogy a levegő, és fájni fog, nem csak a fejünk. De mégis érdemes végigjárni a föld alatti világot, mert így van esélyünk, hogy elérjük a napsütötte sávot. Mi kiléphetünk, míg a szereplőink visszafordulnak, hogy kézen fogják, s a félhomályos termeken végigvezessék az újabb vándort.

"Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető.Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szeret, az már nem emlékszik, ez még nem emlékszik, az már szeret. Ez még vadászik, az már megfőzte,ez már megfőzte, az még vadászik... Ez már, az még és ez még, az már, de végül mindegyiket megette a halál." Háy János elbeszéléskötetében – melyet az Európa most új, kötetben eddig publikálatlan írásokkal bővítve jelentet meg – olyan kedvelt darabok is olvashatók, mint a Budapesti tavasz, A harmadik fiú, a Világörökség része vagy a Szilveszter, amely a Dzsigerdilen című regény valós történetét meséli el. Férfiakat és nőket ismerhetünk meg, házasságokat és szétesett kapcsolatokat, megalázott feleségeket és szeretetlenségben élő férjeket, Budapestet és az agglomerációt. A novellák nyelvezete egészen más, mint amit a Háy-prózáktól megszokhattunk. Itt nem találkozunk sem a regények meseszerűségével, nagy ívű leírásaival, sem A bogyósgyümölcskertész fia kedélyes gyermeki beszédmódjával. Az új novellák szűkszavúak, kerülik a felesleges magyarázkodást, felesleges írói futamokat. A mondatok mindig a pontosságra törekszenek, s arra, hogy a lehető legkevesebb információval tudják az olvasó számára meghatározni a helyet, a helyzetet, a jellemeket és a sorsokat.

Minden életnek egy változata van, az, amit élünk. Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öregek és fiatalok, s valamit kipakoltak magukból. Sokan az egész lelküket, mások csak egy darabkát belőle, azt, amelyik épp nyomta a lélek többi részét. Lett ebből egy gyűjtemény, a hozott lelkek múzeuma. Olyan, ahová, ha belépsz, s bekukucskálsz a tárlókba, azt érzed, te is ott vagy, ott van egy kicsi része a sorsodnak, a másikban meg egy nagyobbacska része, s felismered a barátaidat, a barátnőidet, a szüleidet, a gyerekeidet. Kicsit fáj ez a találkozás, mégsem tudsz szabadulni attól, hogy nézned kell. Olyan vagy, mint a kisgyerek, aki el is akarna fordulni a mesekönyv ijesztő képeitől, de rögvest visszapillant, mert nem bírja nemlátni.

Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az is. Kor- és kórrajz? Az is. De legfőképp igazi Háy-próza. Tele humorral, gondolattal, a valahai életművek teljesen újszerű megközelítésével. Olyan könnyedén lép át más korok világába, olyan természetesen beszél a valahai alkotókról, hogy észre se vesszük, hány év választ el tőlük, s lelkesen vetjük bele magunkat ebbe a világba, aminek hősei a tankönyvekből jól ismert, sokszor unalmasnak vagy épp érdektelennek tartott alakok. „Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen.” (Háy János) A Kik vagytok ti? mint írói vállalkozás is példátlan. Hatalmas mű, óriási, sokéves munka. S az eredmény egy olyan könyv, ami Szerb Antal óta először mer újszerűen és jól olvasható stílusban a magyar irodalom alkotóihoz nyúlni.

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence… „A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir – Hadd fecsegjenek.” (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.) „Hétszáz ékes palota közé kincstárat vasból rakatott s a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot.”

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes döntést hozott, ő az, aki mindig jókor volt jó helyen. Elindult a gyarapodás útján. Ingatlanbefektetések, gazdasági tanácsadás, irodaépületek. Mindig tudta, mit kell lépni, hogyan kell a céget a növekedés útján tartani.     Róla szólt az elmúlt harminc év, ott volt mindenütt, ahol lenni kellett, észrevette a kiskapukat és a nagykapukat, ha kellett, a tű fokán is átbújt. Korunk hősének látta magát egy olyan korban, aminek nem volt hőse.   Azt kérded, mi közöd hozzá? Te is cégvezető vagy, akár van bejegyzett céged, akár nincs, mert azt az embert, aki vagy, te vezeted. A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.  

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond, amelynek működéséért ő és csakis ő felel. Az persze, hogy ebben a szövegben saját magáról árul el Háy János mindennap valamit, megtévesztő is lehet. Járványnapló, ötlik föl benned talán a szó. És hogy a napló személyes, ha pedig személyes, akkor - gondolhatnád - még sokkal inkább a szerzőjéről szól, mint azok a könyvek, amelyeknek egyik szereplőjét sem hívják úgy, ahogyan a szerzőt valójában hívják. Az a szerző tehát, aki ezt a könyvet írta, és akinek ráadásul a foglalkozása is téma most, a saját nevében kínál betekintést az életébe és a gondolataiba, ha igaz. Most, most! Amikor. Hiszen rendkívüli helyzet, sőt korszakhatár ez, ami után semmi sem mehet majd már úgy, olyan hibásan, olyan vacakul, ahogyan eddig ment. Az ország, a világ. És hogy az író megmondja most nemcsak azt, hogy mit főzött tegnap, és máma mit fog, hanem azt is, hogy szerinte hogyan lesz eztán. A vírus utáni jövőben, ha majd. Ha igaz. Csakhogy ez nem biztos. Ennek a könyvnek a szerzője ugyanis nem szeretné megmondani, hogy majd mi lesz. Talán változik valami, aztán mégse. Neki azonban elsősorban nem a világgal van dolga, hanem a világ kicsiny darabjával. Arról kell pontosan tudósítania annak, aki ír, tehát (tehát) igazat mond. Nem a felszínről, nem a hírekről, nem a kilátásokról, nem is a vírusról. Hacsak úgy nem, hogy vajon mi volna az? Istenbizonyíték? Ellenség? Kinek-minek az ügynöke? Az mindenesetre, aki ezt a könyvet írta, igazat mond. Rólad, kedves olvasó, azaz magáról persze. Persze hogy magáról. Arról is, hogy mit álmodott, és hogy álmában azt kéri tőle valaki, aki valójában nincs már, hogy ne haragudjon. Barna Imre

A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni. Ők csupán illusztrációként, a már eldöntött „üzenet” megszemélyesítőjeként bukkannak fel előttünk.A regényben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fogadnak el semmit, még az általa sütött kenyeret is alig. S bár a történet elbeszélője nem ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális életet élni. Ebben nyújt neki nagy segítséget a Mamika, akit a saját anyjánál is jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében.Az épphogy felnőtt lány sodró, izgalmas, minden ízében otthonos világot tár elénk. A sajátos elbeszélés a lehető legautentikusabban adja vissza ebben a roncsolt nyelvben a mai magyarországi falu mindennapjait. A be- és elfogadás hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös küzdelmet. A maga nyerseségében is felragyogó nyelv egyből berántja az olvasót a regény mélyébe, abba a világba, amelyről úgy véljük, már unalomig ismert a híradásokból. Ám viszonyait, erőtereit, mindennapi gondjait és boldogságait, gyötrelmeit és kiútjait alig ismerjük az előítéletek banalitásán túl.A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni. Ők csupán illusztrációként, a már eldöntött „üzenet” megszemélyesítőjeként bukkannak fel előttünk.

Ezek azok az évek, amikor a felnőttek elviselhetetlen hatalmasságokként magasodnak fölénk, amikor szinte kibírhatatlan a világ hamissága, a hazugságok, az árulások. Amikor meglátjuk a szüleink, a tanáraink hibáit, amikor az a biztonságos világ, amiben a gyerekkorunk zajlott, végérvényesen összetörik. De ezek azok az évek is, amikor nagy szerelmek és nagy barátságok születnek, amikor megtudjuk, mit jelent érezni és gondolkodni. Mi történik Péterrel, a zárkózott programozó fiúval, aki betegesen beleszeret Zsófiba? Mi történik Zsófival, aki szeretni akar, de nem akar különleges lenni? Mi történik Dedával, Zsófi testvérével, aki eleve különlegesnek hiszi magát, és megveti a felnőttek világát? Erről szól ez a könyv. Mi történt velünk, amikor Péterek, Zsófik és Dedák voltunk? Mi történik velünk, ha épp Péterek, Zsófik és Dedák vagyunk? Erről szól ez a könyv. Mi történik velünk, ha élünk? Erről szól ez a könyv.

Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, amiben benne van a mindenség, én és te. Végre! Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen. Végre olyan végre, ami tényleg végre. Végre!