János Háy strana 3 z 4

"Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető.Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szeret, az már nem emlékszik, ez még nem emlékszik, az már szeret. Ez még vadászik, az már megfőzte,ez már megfőzte, az még vadászik... Ez már, az még és ez még, az már, de végül mindegyiket megette a halál." Háy János elbeszéléskötetében – melyet az Európa most új, kötetben eddig publikálatlan írásokkal bővítve jelentet meg – olyan kedvelt darabok is olvashatók, mint a Budapesti tavasz, A harmadik fiú, a Világörökség része vagy a Szilveszter, amely a Dzsigerdilen című regény valós történetét meséli el. Férfiakat és nőket ismerhetünk meg, házasságokat és szétesett kapcsolatokat, megalázott feleségeket és szeretetlenségben élő férjeket, Budapestet és az agglomerációt. A novellák nyelvezete egészen más, mint amit a Háy-prózáktól megszokhattunk. Itt nem találkozunk sem a regények meseszerűségével, nagy ívű leírásaival, sem A bogyósgyümölcskertész fia kedélyes gyermeki beszédmódjával. Az új novellák szűkszavúak, kerülik a felesleges magyarázkodást, felesleges írói futamokat. A mondatok mindig a pontosságra törekszenek, s arra, hogy a lehető legkevesebb információval tudják az olvasó számára meghatározni a helyet, a helyzetet, a jellemeket és a sorsokat.

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence... "A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir - Hadd fecsegjenek." (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.) "Hétszáz ékes palota közé kincstárat vasból rakatott s a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot."

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel. Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva. Fogják a kezünket, és végigjárják velünk a földmélyi termeket, nemcsak az ő világukat, hanem a miénket is. Csípni fogja a szemünket a füst, néha úgy fog tűnni, teljesen elfogy a levegő, és fájni fog, nem csak a fejünk. De mégis érdemes végigjárni a föld alatti világot, mert így van esélyünk, hogy elérjük a napsütötte sávot. Mi kiléphetünk, míg a szereplőink visszafordulnak, hogy kézen fogják, s a félhomályos termeken végigvezessék az újabb vándort.

A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény "A gyerek", valamint összegyűjtött versei, a "Meleg kilincs" után ismét kispróza kötettel jelentkezik Háy János. Kik és mik is tartoznak egymáshoz? Családtagok és családi történetek. Azután az irodalmi "család" tagjai, hajdani írókollégák és az irodalomtörténeti emlékek. Valóságos utazások szóló naplók. Képzeletbeli utazások kortársaink indulatainak és elfogultságainak vidékén. Ahogy a szerző írja előszavában: "olyan viszonyokról van szó, pl. apa-anya-gyerekek, író-írás-irodalom, amelyek természetükből adódóan egymáshoz tartoznak".

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence… „A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir – Hadd fecsegjenek.” (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.) „Hétszáz ékes palota közé kincstárat vasból rakatott s a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot.”