Géza Hegedűs strana 2 z 3

János, ?a patmoszi látnok, A Jelenések Könyvében „A nagy parázná”-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak bűneit és paráznaságait saját szemével, közelből láthatta, de szerencsésen túlélte, hogy utána felidézhesse mindazt, aminek tanúja volt. Ez a szemtanú olyan ember, aki jól lát, de őt nem veszik észre; jelentéktelen külsejű, csúnya kis írnok a császári palota hivatalában. Szerencsétlen külseje a szerencséje. A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába. Az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek; ők a túlélők, ők a szemtanúk. Az ő „alulnézetében”, mint politikai, bűnös és erotikus kalandok sorozata vonul itt az olvasók elé Caligula, Claudius és Nero vérgőzös és cselszövényes orgiákkal és tömeggyilkosságokkal teljes két évtizede.

Hegedüs Géza regénye 1685-ben és 1686-ban játszódik, meghatározó történelmi eseménye: Budavár visszavétele. Fohose, Dávidházy Máté, átéli azokat a kétségeket, választási lehetoségeket és választási kényszeruségeket, melyek annak idején magyar emberek javarészét, de leginkább a tanultabb-gondolkodóbb részét meggyötörték. Dávidházy Máté, a kurucok ezeres kapitánya, ebben az európai jelentoségu küzdelemben nem találhatja meg igazán a helyét: sem a törökök, sem Bécs érdekei nem esnek egybe a magyarság reményeivel. De ezredével mégis csatlakozik az Egyesült Keresztény Hadakhoz, részt akar venni a fováros felszabadításában. O vezeti az elso rohamot a még török kézen levo Budavár ellen. De ha legyozi is az önvád belülrol támadó démonait, ha tisztázza is magában, hogy a harcban való részvétellel nem pártolt át a veszedelmesen hatalmasodó ellenséghez, ha sikeresen harcol is Buda visszavételéért, a sorsa tragikussá válik. A ravaszul fölállított kelepcéket nem tudja kikerülni: elpusztítják. A váradi basa és a bécsi körök egymástól függetlenül, de egyidejuleg parancsot adnak megsemmisítésére. Váradról az egyik szeretoje, Kassáról a másik szeretoje indul Budára, hogy megmérgezze. A regény hitelesen idézi a tizenhetedik századot, amikor német és török, kuruc és labanc, pápista és kálomista, udvari és nemzeti, úri és népi szempontok és érdekek között minden döntés életveszélyesen kockázatos volt.

Ha ?az olvasó találkozott a szerző A magyar irodalom arcképcsarnoka című könyvével, akár úgy is tekintheti, hogy most annak második kötetét tartja a kezében. Hiszen amiként abban, úgy ebben is kereken száz magyar író és költő arcképvázlatát ismerheti meg; s minthogy ez a könyv később jelenik meg, mint amaz, tehát sorrendben: ez a második kötet. Holott mégsem az, és nagyon kérem az olvasót, ne is tekintse annak. Először is: itt szó sincs semmiféle időbeli folytatás­ról, itt is nagyon régiekkel – XVI. századbeliekkel – kezdődik a névsor, és nemrég elment kortársakkal végződik. De még csak azt sem lehet mondani, hogy okvetle­nül értékrendbeli különbség van a két könyv felidézte íróművészek között. Egy­szerűen arról van szó, hogy itt most azokról beszélek, akik ezért vagy azért nem fértek el abban az Arcképcsarnokban. Mert az ugyan igaz, hogy irodalmunk legvitathatatlanabb klasszikusairól a szerző – mármint én, aki e sorokat írom – az előző kötetbe írta-vázolta azokat a bemutató mondatokat, amelyekkel jelezni kívánta, hogy őbenne milyen fővonásokkal rajzolódnak ki ezek a legnagyobbak, ámde ezeknek a kétségtelenül legnagyobbaknak, legjelentékenyebbeknek a száma alig-alig haladja meg a tucatot. Hogy őmelléjük kik kerültek abba az Arcképcsar­nokba, azt nagymértékben meghatározta a szerző saját ízlése, olvasói emlékeinek követelőzése vagy egyik-másik alak életrajzi érdekessége. És mivel négy-öt író­gépelt oldalnál rövidebben nemigen lehet valamelyest is szemléletes képet vázolni egy-egy íróról, száz ilyen vázlatnál több pedig nem fér még egy viszonylag terjedel­mes kötetbe sem – tehát a kerek százas szám varázsa (amely Dantét is igézte, hogy Isteni színjátéka éppen száz énekre terjedjen, és Boccacciót is arra csábította, hogy száz novellából állítsa össze Dekameronját, és még a mi Szerb Antalunkat is ösz­tönözte, hogy száz versből építse fel a szerintem mindmáig legszebb magyar nyelvű költői antológiát) nekem is azt az egyáltalán nem irodalomtörténeti, hanem iro­dalmi játéknak tekinthető komponáló igényt adta, hogy kereken száz ugyanolyan hosszú – illetve ugyanolyan rövid – arcképpel igyekezzem vágyat ébreszteni az olva­sókban kimeríthetetlen kincsestárunk, a magyar irodalom minél teljesebb birtokba vételére.

Hegedüs Géza Földönjáró csillagok címen foglalta össze tizenkét televíziós drámáját, vagy ahogy ő maga pontosabb, szebb szóval mondja: drámai jellemrajzát. Csakugyan nagyfényű csillagok e drámák szereplői, csupa nagy név, nagy ember, nagy életmű és csupa drámai pillanat: Hegedüs Géza minden hősét sorsa egy-egy fordulópontján állítja elénk, magaslaton, ahonnan kilátás nyílik az egész életre, műre, korra, az egyén s a kor, a mű s a kor kapcsolatára. A végeredmény: megannyi tömör, frappáns, lényegbevágó, szellemes portré.

Hegedűs Géza első könyve középkori jogtörténeti tanulmány volt, a második mitológiai tárgyú regény, a harmadik korunkban játszódó verses regény. Azóta közeledik kilencvenedik kötete felé, és ha a kritika azt emlegeti, hogy sok műfajú író, azt válaszolja, hogy nem ő sok műfajú, hanem a valóság, amelyet szeretne minél több arculatában megragadni. Most már jó hat évtizede tekinti ezt egyszerre művészi és pedagógiai feladatának; elválaszthatatlannak tartja magában az író költőt és a gyakorló tanárt, olykor versekkel is ismereteket próbál terjeszteni, és a katedráról is szórakoztatni-gyönyörködtetni kíván.1912- ben született, tizenhét éves korában közölték első tanulmányát, most, túl a hetvenhetedik életévén egyszerre tervez újabb regényt, kultúrtörténeti esszékötetet és mondákat idéző költeményeket.

Mit is ígér az olvasónak A szépirodalom műfajai? Mindenekelőtt útmutatást az irodalmi műformák élettelien burjánzó dzsungelében, amely gazdagságával és sokszínűségével vonzza, csábítja az olvasót, de áttekinthetetlenségével néha félelmet, szorongást is ébreszt benne.

A leghuszárabb huszár Ez Hadik András, a magyar történelem legpéldátlanabb katonai karrierjének hőse. Korképet, kalandregényt, jellemrajzot, egy kicsit talán életbölcsességet is akartam egybevegyíteni, amikor ebben a kisregényben megpróbáltam felidézni alakját és életútját, amely ugyanúgy kívánkozik hőskölteménybe, mint anekdotába. A kor, amelyben élt, nyomasztó - a kuruc kor bukása utáni két sötét emberöltő - de a leleményes és bátor férfi története mégis derűs, és ironikus egyénisége, remélem, képes érzékeltetni a felidézett kor kritikáját is. Merőben másfajta történet a Zálogosdi bécsi módra, habár itt sem hiányzik az anekdotisztikus elem. Elindul egy bonyolult ügy, és egészen máshonnét elindul egy tisztességes jogász életútja. Az ügy és a jogász történetesen összetalálkozik, és akkor - Rákóczi felkelésének előestéjén - az derül ki, hogy a becsületes labancnak választania kell, hogy becsületes maradjon-e vagy labanc maradjon. A becsület útja a nép felé, a kurucok közé vezet. Az okosságra kényszerülő bátorság és a bátorságra kényszerülő okosság példázatait szerettem volna megírni ebben a két kisregényben. Talán egy és más sikerült belőle.  Hegedüs Géza

A ?regény megtörtént esemény alapján íródott. Dr. Füleki Bergendy Ákos földbirtokos, államtudományi doktorátust szerzett és diplomát a mezőgazdálkodás tudományából. Ötezer holdat örökölt duhaj apjától, olyan teherrel, ami elviselhetetlen. Bergendy nem akarja, hogy elárverezzék a birtokot, a reménytelen helyzetben nagy bankkölcsönt kér. Kérelmében megemlíti nagyszabású terveit: malmot, sörgyárat, fonó üzemet akar létesíteni. Nyomatékul megemlíti, hogy hamarosan házasságot köt Kunvölgyi Stefániával, aki nemrég örökölt egyetlen bátyjával tízezer holdat tehermentesen. A házasság létrejön, Bergendy megkapja a kölcsönt. Kirí az arisztokraták közül: keményen dolgozik. Feleségével Méneskút faluban él. A jókedélyű asszony igazából nem szeret itt lakni, vágyik a társaság után. Bécsbe utazik ruhát varratni, ilyenkor felkeresi unokabátyját, dr. Franz von Kunvölgyi vegyészprofesszort, Budapesten pedig férje rokonát, Bergendy tanácsos urat. A feleség készfizető kezességet vállal férje bankhitele ügyében, így Ákos megszabadul az adósságtól. Két év múlva vágtató lovas érkezik a körorvoshoz, hogy jöjjön azonnal, baj van. Vacsora után rettenetes görcsös fájdalom tört Bergendy úrra, feleségére, az éppen ott nyaraló Kunvölgyi Tihamérra és a szakácsnéra. Az orvos rohan, hánytatót ad Bergendy Ákosnak, aki a verandát összehányja, de a többieken már nem tud segíteni. A boncolás megállapítja, hogy gombából készült méreg miatt haltak meg hárman. Az orvos tudja, hogy ezt a mérget a bécsi Franz Kunvölgyi professzor kísérletezte ki, de az is kiderül, hogy a professzor már hónapokkal ezelőtt meghalt. Elrendelik a nyomozást, de a legnagyobb titokban…Az izgalmas sztorin túl nagy erénye a munkának a magyar századvég sajátos atmoszférájának felidézése.

Az első regény, amelynek István a címe, az államalapításról szól, ifjúságának néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek. A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata féle pogány lázadás kora. A harmadik regény, a Lovagok a Körös-parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László.

„Kérem ?az olvasót – írja Hegedüs Géza-, hogy ezt a regényt semmiképpen se tekintse afféle szabványos-szabályos történelmi regénynek, még ha teljes egészében bele is illeszkedik nemzeti történetünk oly fontos mozzanataiba, mint a hazai felvilágosodás szellemi áramlata és a Martinovics-per tragikus eseménysorozata. Két hőse – Őz Pál, a forradalmár és Ürményi József, a személynök – hiteles történelmi alak, s felsorakoznak mellettük a kor valóban élt és így élt, így halt fiataljai. És mégsem mondanám, hogy ez a történet, a Martinovics-féle mozgalom regénye, inkább azt, hogy regény a Martinovics-mozgalom korából, amely szeretne minél többet érzékeltetni, az olvasó számára személyes élménnyé tenni abból a kora hajnali világból, ábrándokból, indulatokból, törekvésekből, amelynek múltunk egyik legvonzóbb korszakává teszi a XVIII. század végső negyedét. De még többet is kívánna a regény írója: érzékeltetni próbálta, hogy nemzedékének ifjúkorában mit jelentett ennek a felvilágosodott nemzedéknek felismert emlékezete.”

"Lírai ?verseskötet előtt vajmi fölösleges a költőnek ennen magáról beszélnie, hiszen az alanyi hangvételű és tárgyú költemények amúgy is önjellemzések, még akkor is, ha esetleg régi költőket vagy klasszikus drámahősöket idéznek. Ezekhez elöljáróban alighanem elegendő néhány lexikonba való adat eddigi utamról.1912-ben születtem, tehát az élet nyolcadik évtizedében járok. Jogásznak és történésznek indultam, s lettem író-költő-tanár-ismeretterjesztő. Több, mint nyolcvan különböző műfajú kötet van már mögöttem, s még néhány elkészülten vár megjelenésre. Ez a mostani kötet a nyolcadik verseskönyvem, vagyis körülbelül minden tíz írói kötetre esik egy költői. (ámbár jó néhány színpadra vagy még inkább rádióra írt drámai művem is verses szövegű, ha ezt a formai megoldást igényli a téma vagy a feldolgozási mód). Úgy szoktam mondani, hogy az én számomra a vers a szöveg ünnepi köntöse. És kora ifjúságom óta igyekeztem a verselés mesterségbeli tanult szakembere és tanítója lenni; történetesen a verstannak is foglalkozás szerinti tanára vagyok, s van egy eléggé népszerű ismeretterjesztő könyvem „A költői mesterség”-ről. Hiszem, hogy a versformák eszköztára az emberiség nagy értékű és szakadatlanul hasznos öröksége, amely összeköti a jelen követelte és esetleg jövendőket előkészítő kifejeznivalót a szakadatlanul tovább ható emberi évezredekkel, hazai évszázadokkal és személyesen megélt évtizedekkel. Azt se bánom, ha költészetemről valami olyasfélét mondanak, hogy ez egy szépirodalomba tévedt történész és verstantanár lírája"

A gazdagon illusztrált kötetből nemcsak azt tudja meg az olvasó, hogyan élt és harcolt Dózsa György az 1514-es magyar parasztháborúban, hanem azt is, hogyan élt tovább neve és szelleme a magyar irodalomban – Taurinus, Petőfi, Jókai, Ady, Illyés, Szabó Pál, Gergely Sándor, Juhász Gyula, Kiss József,Várnai Zseni, Rónay György, Juhász Ferenc írásaiban, Derkovits Gyula rajzaiban.

Hegedüs Géza regénye az ókori Egyiptom világába vezeti el az olvasót. Főhőse Ehnaton, a nagy reformer fáraó, aki az egyistenhit bevezetésével forradalmi jelentőségű társadalmi változások lehetőségét teremti meg. Másik hőse a fáraó fiatal írnoka, az ő boldogulása az új tanok győzelméhez kötődik, mert szerelmét, egy gazdag pap lányát, csak úgy kaphatja meg ha a régi világ összeomlik, és romjain egy új, egészségesebb élet születik, Ez a regény egy antik kultúrtörténeti trilógia harmadik önálló darabja. Az első kötet, A milétoszi hajós, a görög, a második pedig, az Előszó a hőskölteményhez, a latin kultúráról ad képet. A most hetvenesztendős író e három, az egyiptomi, görög, latin ókorról írt regénye egységes keretbe foglalja kultúránk kezdeteit, és színes, érdekes képes fest egy hajdani világ embereiről.

Első ?verseskötete, a Modern dalok a múlt század végén jelent meg, utolsó, búcsúverse 1957-es keltezésű. A két dátum között egy sokműfajú alkotó és jelentős kultúrpolitikus egymástól elválaszthatatlanul egységes, csaknem áttekinthetetlen méretű életműve teljesedett ki. „Ide-oda csapongó újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, színházigazgató, író, drámaíró, kabaréköltő, francia, angol, olasz és német színdarabok és versek fordítója voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban, itthon és külföldön is találkoztam kis és nagy emberekkel, becsületesekkel és csalókkal, szép és gonosz nőkkel, … s mindebből talán egy-egy figurát tudok csak megvilágítani…” – írja öregkori vallomásában, szerényen elhallgatva, hogy ő teremti meg a magyar kabaréköltészetet, hogy Kató-verseivel új korszak kezdődik irodalmunkban, hogy novelláinak legszebb darabjai a műfaj hazai legjobb remekei közé tartoznak, hogy regényeiben, a bohémvilág, a balkáni uralkodók kisszerű machiavellizmusának ábrázolásával utat mutat a magyar persziflázs-regénynek, hogy egyike legsikeresebb színpadi szerzőinknek, aki az újromantikus versesjátékokat új életerővel töltötte meg, s A néma leventé-vel ma is, most is telt házat teremt színházainkban. Az izgatottan úttörő, folytonosan kezdeményező Heltainak a költők között sajátos helyet jelöl ki az, hogy biztonságosan csevegő újságíró és novellista, a novellistának viszont bravúros hátteret ad, hogy gyakorlott drámaíró, és mindehhez az esztétikai erényhez járul egy ritka és fontos etikai erény: Heltai bármit írt, átsüt rajta az emberi jóság. A Heltai-életmű sokfélesége más-más műfajban más-más jelentőségű. Hogy művei végtelenjében mi az irodalomtörténeti jelentőségű és mi a kiemelkedő rangos írás, azt keresi -kutatja Hegedűs Géza e kötetben oknyomozó lendülettel, értő, irodalomtörténészi lélekkel és a hiátusokat is kitölteni tudó, a mögöttes világ sugárzását is fogékonyan érző írói szívvel.

Jelen kiadvány a versek formáiról szól, egy művészet mesterségbeli részéről. Hangja a beszélgetéseké, nemegyszer a könnyed csevegéseké, de igénye mégis tudományos. A valóság egy meghatározott vetületét – a költemények technikai megvalósításának lehetőségeit – igyekszik fölmérni és megismertetni.

Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”