Géza Hegedűs

Hegedüs Géza regénye az ókori Egyiptom világába vezeti el az olvasót. Főhőse Ehnaton, a nagy reformer fáraó, aki az egyistenhit bevezetésével forradalmi jelentőségű társadalmi változások lehetőségét teremti meg. Másik hőse a fáraó fiatal írnoka, az ő boldogulása az új tanok győzelméhez kötődik, mert szerelmét, egy gazdag pap lányát, csak úgy kaphatja meg ha a régi világ összeomlik, és romjain egy új, egészségesebb élet születik, Ez a regény egy antik kultúrtörténeti trilógia harmadik önálló darabja. Az első kötet, A milétoszi hajós, a görög, a második pedig, az Előszó a hőskölteményhez, a latin kultúráról ad képet. A most hetvenesztendős író e három, az egyiptomi, görög, latin ókorról írt regénye egységes keretbe foglalja kultúránk kezdeteit, és színes, érdekes képes fest egy hajdani világ embereiről.

Első ?verseskötete, a Modern dalok a múlt század végén jelent meg, utolsó, búcsúverse 1957-es keltezésű. A két dátum között egy sokműfajú alkotó és jelentős kultúrpolitikus egymástól elválaszthatatlanul egységes, csaknem áttekinthetetlen méretű életműve teljesedett ki. „Ide-oda csapongó újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, színházigazgató, író, drámaíró, kabaréköltő, francia, angol, olasz és német színdarabok és versek fordítója voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban, itthon és külföldön is találkoztam kis és nagy emberekkel, becsületesekkel és csalókkal, szép és gonosz nőkkel, … s mindebből talán egy-egy figurát tudok csak megvilágítani…” – írja öregkori vallomásában, szerényen elhallgatva, hogy ő teremti meg a magyar kabaréköltészetet, hogy Kató-verseivel új korszak kezdődik irodalmunkban, hogy novelláinak legszebb darabjai a műfaj hazai legjobb remekei közé tartoznak, hogy regényeiben, a bohémvilág, a balkáni uralkodók kisszerű machiavellizmusának ábrázolásával utat mutat a magyar persziflázs-regénynek, hogy egyike legsikeresebb színpadi szerzőinknek, aki az újromantikus versesjátékokat új életerővel töltötte meg, s A néma leventé-vel ma is, most is telt házat teremt színházainkban. Az izgatottan úttörő, folytonosan kezdeményező Heltainak a költők között sajátos helyet jelöl ki az, hogy biztonságosan csevegő újságíró és novellista, a novellistának viszont bravúros hátteret ad, hogy gyakorlott drámaíró, és mindehhez az esztétikai erényhez járul egy ritka és fontos etikai erény: Heltai bármit írt, átsüt rajta az emberi jóság. A Heltai-életmű sokfélesége más-más műfajban más-más jelentőségű. Hogy művei végtelenjében mi az irodalomtörténeti jelentőségű és mi a kiemelkedő rangos írás, azt keresi -kutatja Hegedűs Géza e kötetben oknyomozó lendülettel, értő, irodalomtörténészi lélekkel és a hiátusokat is kitölteni tudó, a mögöttes világ sugárzását is fogékonyan érző írói szívvel.

Jelen kiadvány a versek formáiról szól, egy művészet mesterségbeli részéről. Hangja a beszélgetéseké, nemegyszer a könnyed csevegéseké, de igénye mégis tudományos. A valóság egy meghatározott vetületét – a költemények technikai megvalósításának lehetőségeit – igyekszik fölmérni és megismertetni.

Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”

Az időszámításunk előtti V. század Görögországába, Athénba, az ókor világába vezeti ifjú olvasóit Hegedűs Géza. A görög-perzsa háborúk ideje ez: a halhatatlan Marathónnak, Leónidasz spártai király szállóigévé vált hősiességének, Miltiadésznak és Periklésznek, az ókori tudomány virágzásának kora. A regény a kis-ázsiai Milétoszban kezdődik. Két fiú sétahajózni indul, de a tengeren viharba kerül, és elszakad otthonától. Perzsiába jutnak, ahonnan csak esztendők múlva, élményekben gazdagon, kalandok sorozatán át kerülhetnek Görögországba. Csatákban, veszélyben, munkában és szerelemben, kémek üldözése és filozófiai viták, művészi élmények és világjárás közben bontakozik ki az olvasó előtt az emberiség ifjúkora.

Muraközy János, az elfelejtett, különös, kettős életű, XIX. századi romantikus magyar festő Hegedüs Géza legújabb regényének hőse. „Muraközy sorsa felizgatta képzeletemet – vallja az író. – És ezt az életet a maga szélsőséges egyediségében nagyon is jellemzőnek éreztem a múlt század második felének Magyarországára, ahol 48 élő és szeretett emléke szakadatlanul jelen volt 67 sohase lelkesítő, de józanul vállalt valóságában, ez pedig kisebb vagy nagyobb mértékben az egész társadalomra kényszerített valamelyes tudathasadást. Én Muraközy életének gyér számú adataiból, néhány kiválasztott képből és a korszakra jellemzőnek tartott történelmi tényekből szerkesztettem meg a regény vázlatát, kitöltve a tények mögé és köré képzelt érzésekkel, gondolatokkal, cselekménymozzanatokkal.”

Ez ?a rövid életrajz-regény a képzelet szülöt­te, noha úgyszólván minden hely és időbeli adata megfelel a történeti valóságnak. His­tóriai alakok vonulnak fel, akik éltek és való­ban kapcsolatban álltak Mikluho-Maklájjal, de az a mód, ahogy ezek felrémlettek, nem mindenütt felelnek meg egészen azok egy­kori valóságos jellemvonásainak, noha nem is különböznek egészen azoktól.„Esténként olvasni sem bírtam. Sokkal több ez, mintha, mondjuk, te mennél látogatóba Le­onardo da Vincihez, ugyanis Leonardo csupán nagyobb festő, mint te, de nélküle is volna fes­tészet. De nálunk ma minden tudás, minden célkitűzés kerülőút nélkül torkollik Darwinba. Mindaz, amit akarok, csupán meghosszabbí­tásai azoknak az utaknak, amelyeket ő jelölt ki. Szóval ő az, akitől minden kérdésemre vá­laszt remélhettem, tehát fogalmam sem volt, mit kérdezzek tőle. Izgatottan és tétovázva csöngettem be kertes kis házába. Erre oda­bentről kutyaugatás hangzott, és egy nagyon nagy szakállas ember jött kaput nyitni. Meg­mondtam, hogy kit keresek. A nagyszakállas megkérdezte, hogy én vagyok-e Mikluho-Maklaj. Mikor igent mondtam, megragadta a kezemet, és hosszan megrázva mondta:– Nagyon, nagyon örülök. Charles Darwin va­gyok. – Még mielőtt meghökkentem volna, egyenesen betuszkolt a kapun, és a kerten át vezetni kezdett a ház felé.”

Géza fejedelem még él, de már csak napjai vannak hátra.Koppány a hatalomátvételre készül – az ősi jusson.Asztrik tanítana, de István herceg Méhecske (felettébb szemrevaló böszörmény leányzó) után koslat.Pázmán lovag parancsot kap, hogy a föld alól is, de Esztergomba vigye Istvánt.Sarolta aggódik a fiáért, de özvegyasszonynak még túl fiatal lenne, s Koppány húsz évvel előtte már kérte a kezét.A bajor Gizella elindul a kolostorból, hogy egy leendő király menyasszonya legyen.A régi és az új rend hívei gyülekezőben: elkerülhetetlen az összecsapás. Mi már tudjuk a végeredményt, de Hegedüs Géza tollából olvasva az események és a jellemek újjászületnek.

Hegedűs ?Géza most Vergilius ifjúságáról írt regényt, s mivel Vegilius életének éppen erről a korai szakaszáról, tanulásáról, első költői próbálkozásáról, vagyis az Aeneis megírásáig eltelt időszakról ugyszólván alig van adatunk, Hegedűs Géza azt az első pillanatban meghökkentő módszert választotta, hogy az Aeneis egyes lírai betétjéből, például Dido és Aeneas szerelméből következtet vissza a költő életére, feltételezve, hogy aki ilyen szépen és megdöbbentő hűséggel meg tudott írni ilyen élményeket, annak korábban, valamilyen vonatkozásban át kellett élnie ezeket. Ez a módszer lehetővé teszi az író számára, hogy – bár történelmi adatok nem igazolják – fiatal korában elvigye hősét Görögországba, egy nagy szerelem élményét feltételezze ott, összehozta őt görög földön későbbi barátaival stb. hiszen a költő életének ezt a szakaszát homály fedi. De a feltételezett görögországi szerelmen kívül minden más egyéb szempontból hűen ábrázolja a kort Hegedűs Géza., nyelvileg egy bizonyos fajta modernséggel, mely közelebb hozza a mához a klasszikus ókort anélkül,hogy a regénynek történelmi ízeit eltüntetné.

Két korábban megjelent történelmi regény új kiadása egy kötetben."A fekete ember históriája" 1570-ben játszódik. Mohács után akad egy parasztvezér, Karácsony György, aki győzni tudott a török ellen. A belső harcoktól hangos ország megrémült „az új Dózsától”, összefogtak ellene, s végül Debrecenben halálra ítélték.A kötet másik regénye a „Hajnal a tárnák fölött” 45 évvel korábban játszódik: Besztercebányán 1525-ben. Magyarország történetének ez volt a legkorábbi bányászmegmozdulása, az első magyar munkássztrájk. Az író mindkét regényben gyér számú hiteles adatot kerekít felidézett korképpé, összefüggő, érdekes történetté. A két regény Győry Miklós illusztrációval jelenik meg.

"1962-ben, ?tehát nyolc évvel ezelőtt kezdtem el írni ezeket műfajilag talán rapszódiának nevezhető, szabadhullámzású költeményeket, és annak is jó három esztendeje, hogy az egyes darabok – a közben kibontakozott terv alapján – összeálltak azzá az egységes vallomás-ciklussá, amelyet e kis kötettel kezében tart az olvasó.A megjelenés tehát, különösen, ha első elkészült részeit tekintjük, szinte-szinte betartotta a horatiusi bölcs tanácsot, amely sokévi kivárásra inti a költőt, hogy előbb a múló idő igazolja a mű érvényességét, és csak akkor kerüljön olvasó elé, ha újra elővéve sem tűnik avultnak vagy gyorsan avulónak. A gyakorló és gyakorlott író, akinek a költészet a lélek ünneplője, amelyben a legfontosabbnak tűnő mondanivalókat kívánja maradandóság igényével közölni, ebben a költői módszerekkel fogalmazott rapszódiaciklusban eddigi élete legfontosabbnak vélt tanúságait, alanyian megfogalmazott világképét próbált összefoglalni. És ez alighanem indokolja is a kivárást, amíg az idő próbája felhatalmazta, hogy közzétegye élete alapélményeinek lírai vetületét."

Ezeket a beszélgetéseket a rádió ihlette. A szerzőnek immár jó négy évtizede a rádió az egyik legfontosabb kifejezési formája. A rádióbeli dráma – a hangjáték – ugyanúgy saját műfajom, mint a csevegő hangú ismeretterjesztés, amelyet színész barátaim olvasnak fel, mikrofon előtt az érdeklődő hallgatóknak. Nos, évekkel ezelőtt Rádiónk szerkesztőségében feltették nekem a kérdést, hogy miképpen is képzelném el, ha a legszélesebb közönség számára az olvasás gyönyörűségéről kellene beszélnem. A kérdésre még csak gondolkodnom sem kellett: mintha magam is évek óta ezt terveztem volna. Hiszen ifjúkorom hajnali éveitől kezdve szenvedélyes olvasó vagyok; ugyanúgy nem tudom elképzelni napjaimat könyv nélkül, mint étel-ital nélkül.

A regény főszereplője, egy tehetséges fiatal szí­nésznő, 1954-ben megkapja Az ember tragédiája Éva-szerepét, s a könyv nélkül tudott drámát olvas­va, minden színhez a maga életéből társít esemé­nyeket, helyzeteket és hangulatokat: újraéli a saját múltját. A történet egyidejűleg játszódik egy vidéki város forró augusztusi napján s az 1944–54 között eltelt évtizedben – kalandos életutat, szerelmeket és csalódásokat, pátoszt és tragédiákat s főképp a személyi kultusz éveit idézve –, a háttérben pedig az emberiség évezredei peregnek le. A regény cí­mének tehát több jelentése van. A Kettesben a Tragédiával tizenkettedik elkészült darabja az Európa közepén című regényciklusnak. S akárcsak a többi regény, ez is önmagában meg­álló, zárt kompozíciójú mű, de jó néhány alakját már ismerheti az olvasó a ciklus korábbi regényeiből.

Kalliopé az elbeszélő költészet, vagyis az epika múzsája. A hajdani görög képzelet szerint ő ihleti azokat a hősökről éneklő költőket, majd utódaikat, akik már olvasókra számítva írják a hősökről szóló verses történeteiket. Hőseiben ősidők óta minden kor saját magáról szól. Hőseiről ismerjük fel, hogy melyik időszakban milyennek tartották magukat az emberek, vagy milyenek szerettek volna lenni, vagy milyenek nem szerettek volna lenni. Az epika hőseinek története az embereszmények alakulásának története. Ezt igyekszik nyomon követni ez a könyv, rövid áttekintést adva arról a mintegy 4000 évről, amelyet végigtekinthetünk az európai kultúra történetéből. Ez az európai kultúra az előidőkben Európán kívül – Elő-Ázsiában, Kis-Ázsiában – kezdődik, s évezredekkel később nyugat felé is, kelet felé is túlterjed a földrajzi Európán. De így kap képet az olvasó a világtörténelemben oly döntő fontosságú európai ember arculatának változásairól és mégis maradandóságáról.

Ez ?a könyv lehetne kétszer ilyen terjedelmes, lehetne akár négyszer ilyen terjedelmes is, hiszen jelentékeny prózaíró az utóbbi kétezer esztendőben sokszorosan több volt, mint ahányról a szerző ezeket a röpke arcképvázlatokat írta. A cél azonban nem valami irodalomtörténeti teljesség volt. A szerző feltette magának a kérdést, vajon kiket tartanak valóban a legfontosabb szépprózaíróknak. És itt a fontosság nem is mindig esett egybe a legnagyobb írók fogalmával. Mert például, ha megkérdenék tőlem, ki nagyobb regényíró, Defoe vagy Turgenyev, habozás nélkül Turgenyevre szavaznék, s lám, ő nincs a névsorban, Defoe pedig igen. Mert Turgenyev nagy realista volt és megragadó stiliszta, de már Gogol után, és egy időben Flaubert-ral, Dosztojevszkijjal, Tolsztojjal. Az irodalom további útja nélküle is ugyanaz lett volna, míg Defoe Robinson alakjával és történetével újfajta hős, újfajta kalandok felé mutatta az utat. Szaporíthatnám a példákat; Thackerayt is nagyobb regényírónak tartom, mint Dickenst. De a XIX. század nagy orosz és francia realistái mellett a Hiúság vásárának remekírója nem hozott a következendőket módosító újat, míg Dickens részvétteljes romantikája még a realizmusnak és naturalizmusnak is elébe sietett a nyomor mélységeinek feltárásában. És így folytathatnám az indoklást, hogy a következő kéttucatnyi arcvázlat mellé miért nem került még legalább kéttucatnyi.

Karácsony ?György nevét évszázadokon át senki sem írta le, senki sem mondta ki. Karácsony Györgynek még a nevét is elfelejtették. Hogyne felejtették volna el, amikor ez az óriástermetű, rettentő erejű parasztember a falvak szegény népéből meg a debreceni nincstelen legényekből gyüjtött komoly haderőt, hogy harcoljon a török hódító ellen és visszaszerezze a hazát, amelynek földjét az urak elvesztették. Az ezerötszázas években, amikor a félholdas hadijelvény egymás után került fel a várak ormára a magyarok zászlói helyett, amikor egymást marta katolikus és protestáns, egymással nézett farkasszemet a Bécsből küldött generális és az erdélyi fejedelem – ez a nagyszerű paraszt azt hirdette, hogy elsősorban minden erővel az idegen hódító ellenében kell harcolni. Utána pedig kerüljön sor arra, hogy a mindenkitől sanyargatott parasztság földet, emberi életet szerezzen magának. Szava elhangzott Debrecentől a tiszaháti falvakig és még annál is messzebb, és megint csak a parasztok voltak, akik megértették s jöttek, gyülekeztek zászlói alá. Amikor pedig kisebb csetepatékban sikerült is megvernie néhány gyengébb török alakulatot, megrettent mindenki, aki csak úr volt a magyar földön és a magyar népen. Akik gyűlölték egymást, egyszerre mind összefogtak a félelmetes fekete ember és paraszti hadai ellen. Hiszen mi lenne, ha a dolgozó szegény emberek tömege foglalná vissza, magának venné vissza az országot? A Karácsony György elleni harcban egymás szövetségese volt a katolikus püspök és a protestáns polgár, a császári zsoldosok generálisa és a főnemesi országbíró s mindezeknek akkor ugyanaz volt az érdekük, ami a szolnoki basának.