Egy halálraítélt utolsó napja
Victor Hugo (1802?1885) nemcsak korának egyik legnagyobb írója volt, de évtizedeken át aktív politikusként is részt vállalt a világ - vagy legalábbis Franciaország - sorsának, társadalmának formálásában. A főrendi ház, majd az 1848-as alkotmányozó nemzetgyűlés tagjaként, később pedig szenátorként is többször javasolta a halálbüntetés eltörlését, kijelentve, hogy "A halálbüntetés a barbárságot jellemzi örök időktől fogva". Az 1829-ben megjelent, Egy halálraítélt utolsó napja című fiatalkori regénye részben személyes élmények hatására született: 1828 novemberében a párizsi Városháza előtti téren átvágó Hugót annyira megrázta a guillotine bárdját élező, az aznap esti kivégzésre készülő hóhér látványa, hogy hazaérkezése után azonnal nekilátott az írásnak, és három hét alatt be is fejezte a regényt, amelynek üzenete a közelmúlt itthoni eseményei miatt most különösen aktuálissá vált. A mű lényegében egy belső monológ, amelyből megismerjük egy halálraítélt utolsó napjának, illetve az elítéléséhez vezető, körülbelül hat hétig tartó büntetőperének eseményeit. Hogy az elítélt bűnös, az kétségtelen, de kétségtelen az is, hogy a regény végére érve minden olvasó együttérzéssel gondol majd e bűnözőre, és osztani fogja Victor Hugo halálbüntetés-ellenes álláspontját. A mostani kiadásban a Csillay Kálmán-féle fordítás javított, átdolgozott változata olvasható.
A Helikon zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.
Vypredané
3,22 €
Les Miserables II
C'est un tel classique qu'on a toujours l'impression de l'avoir déj lu... ou vu : avec Michel Bouquet dans le rôle de Javert, ou bien Depardieu. Relire donc Les Misérables, publié par Victor Hugo en 1862, offre le plaisir de la reconnaissance et du recommencement. Toujours on sera emporté par la tension romanesque du livre, ses figures inoubliables, ses langues multiples - n'oublions pas que Hugo est le premier introduire l'argot et la langue populaire dans le français écrit -, ses histoires et son temps. De la récidive malheureuse de Jean Valjean, frais libéré du bagne, sa progressive rédemption, de l'enfance désastreuse de Cosette son idylle avec Marius, de la figure sacrificielle de Fantine aux personnages sinistres de Thénardier et de Javert, le roman propose une belle leçon d'humanité vivante. Je viens détruire la fatalité humaine, écrit Hugo, je condamne l'esclavage, je chasse la misre, j'enseigne l'ignorance, je traite la maladie, j'éclaire la nuit, je hais la haine. Voil ce que je suis et voil pourquoi j'ai fait Les Misérables." Un plaisir de lecture qui fait suite au volume 1. "
Quatrevingt-treize
Dans la production littéraire prodigieuse de Victor Hugo, Quatre-vingt-treize est la dernière œuvre de l'exil, une vaste fresque historique publiée en 1874, entre la première édition des Châtiments et la dernière série de La Légende des siècles. C'est donc une œuvre de la maturité, celle d'un homme éprouvé, fort de ses combats, de ses engagements, de sa réputation, au sommet de sa puissance dramatique. Comme son titre l'indique, Quatre-vingt-treize est l'épopée de la Révolution française, racontée à travers trois personnages symboliques : un vieil aristocrate, le marquis de Lantenac, son neveu, Gauvain, un noble rattaché aux humbles, et un homme du peuple, Cimourdain, père adoptif de Gauvain. C'est donc les liens familiaux qui unissent ses personnages avant de les voir plonger dans la tourmente des événements, et lutter les uns contre les autres. Soit par convictions de rang et de classe, soit par raison, soit encore pour un idéal. Dans l'effervescence des actes sanguinaires, seul le peuple, consciemment ou inconsciemment, semble s'imposer en héros. Résonnant comme en écho aux turbulences de la Commune, l'œuvre délivre les préoccupations sociales et humanistes d'Hugo, son idée de la fatalité, dans une imposante lutte entre le bien et le mal. --Céline Darner
Vypredané
7,65 €
Les Miserables
Jean Valjean is free at last after nineteen years in prison. Cold and hungry, he is rejected by everyone he meets. But Jean’s life is changed forever when he discovers love. He spends the rest of his life helping people, like himself, who have been victims of poverty and social injustice – ‘les misérables’.
Vypredané
7,70 €
Les Misérables
Sentenced to hard labour for stealing a loaf of bread, Jean Valjean becomes a respected member of society, but there are those who will not allow him to forget his past.
Vypredané
5,31 €
Notre-Dame de Paris
Il était l, grave, immobile, absorbé dans un regard et dans une pensée. Tout Paris était sous ses pieds, avec les mille flches de ses édifices et son circulaire horizon de molles collines, avec son fleuve qui serpente sous ses ponts et son peuple qui ondule dans ses rues, avec le nuage de ses fumées, avec la chaîne montueuse de ses toits qui presse Notre-Dame de ses mailles redoublées. Mais dans toute cette ville, l'archidiacre ne regardait qu'un point du pavé: la place du Parvis; clans toute cette foule, qu'une figure: la bohémienne. Il et été difficile de dire de quelle nature était ce regard, et d'o venait la flamme qui en jaillissait. C'était un regard fixe, et pourtant plein de trouble et de tumulte. Et l'immobilité profonde de tout son corps, peine agité par intervalles d'un frisson machinal, connue un arbre air vent, la roideur de ses coudes plus marbre que la rampe o ils s'appuyaient, voir le sourire pétrifié qui contractait son visage, on et dit qu'il n'y avait plus dans Claude Frollo que les yeux de vivant.
Vypredané
14,60 €
Lacná kniha Les Miserables Volume One (Wordsworth Classics) (Wadsworth Collection) (-90%)
With an Introduction and Notes by Roger Clark, University of Kent at Canterbury One of the great Classics of Western Literature, Les Miserables is a magisterial work which is rich in both character portrayal and meticulous historical description. Characters such as the absurdly criminalised Valjean, the street urchin Gavroche, the rascal Thenardier, the implacable detective Javert, and the pitiful figure of the prostitute Fantine and her daughter Cosette, have entered the pantheon of literary dramatis personae.
Vypredané
0,46 €
4,61€
dostupné aj ako:
Les Miserables Volume One (Wordsworth Classics) (Wadsworth Collection)
With an Introduction and Notes by Roger Clark, University of Kent at Canterbury One of the great Classics of Western Literature, Les Miserables is a magisterial work which is rich in both character portrayal and meticulous historical description. Characters such as the absurdly criminalised Valjean, the street urchin Gavroche, the rascal Thenardier, the implacable detective Javert, and the pitiful figure of the prostitute Fantine and her daughter Cosette, have entered the pantheon of literary dramatis personae.
Vypredané
4,61 €
dostupné aj ako:
Bídníci I., II.
K romantickému příběhu o bývalém galejníkovi, který zbohatne a pomáhá svým přátelům, se vracejí nové a nové generace čtenářů, kteří spolu s Hugovými hrdiny prožívají jeden z nejkrásnějších příběhů o utrpení a lásce, jaký kdy byl napsán. Sledujme tedy po letech znovu dobrodružství Jeana Valjeana a jeho věčného stínu Javerta, osudem pronásledované Fantiny a její malé Cossety, ušlechtilého Maria a vykutáleného Thénardiera. Ke kouzlu románu přispívá i to, že děj se odehrává v romantické scenérii staré Paříže třicátých let devatenáctého století, v zákoutí úzkých uliček, za tajuplnými zdmi kláštěrů a hřbitovů a dokonce i v podzemních stokách Paříže. Kniha se stala předlohou k úspěšnému muzikálu.
Vypredané
11,75 €
A nevető ember
Ursus és Homo jó barátságban élt egymással. Ursus ember volt, Homo farkas. Természetük egyezett. A farkasnak az ember adott nevet. Valószínűleg maga választotta saját nevét is. Ő megelégedett az Ursus névvel, a Homo nevet pedig megfelelőnek találta az állat részére. Az ember meg a farkas összeállt, sorra járták a vásárokat, ünnepeket, megálltak az utcasarkokon, ahol a járókelők összecsődülnek, s mindenütt, ahol a nép szükségét érzi, hogy bolondságokat hallgasson, és kuruzslószereket vásároljon.
Így kezdődik Hugo romantikus regénye, mely a 17. század végi Angliában játszódik.
Ursus egy téli napon gyermeket talál, akinek a száját úgy megcsonkították, hogy szüntelen nevetni látszik. Mellette vak kislány üldögél. Ursus mindkettőt magához veszi. Mikor a gyermekek felnőnek, egymásba szeretnek. Közben kiderül, hogy a fiú egy lord fia, s el kell foglalnia helyét a Lordok Házában. Heves vádbeszédet mond az elnyomottak védelmében. Eleinte megbotránkozást kelt vádjaival, de örökké nevető arca és a komor mondanivaló közötti groteszk ellentét végül is gúnyos nevetést vált ki a lordokból. A nevető ember levonja a következtetést, undorral hagyja ott a főúri pompát, és hosszú távollét után visszatér szerelméhez, aki a karjai között hal meg.
A nevető ember figurája olyan későbbi alkotókat ihletett meg, mint J.D. Salinger, H.G. Wells - és az ő groteszk vigyora inspirálta a Batman-sorozat Jokerének megalkotását is.
Vypredané
15,00 €















