Sándor Hunyady

autor

Selyem és bársony


A zárakat kulcs nyitja. Az embereket is különböző kulcsokkal próbálják felnyitni. (…) Az örök vendég életérzése, a csattanó felé iramodó versenyautó, a vázlatokkal megelégedő művész, a darazsakat vonzó őszi gyümölcskosár, a megrendült magánvélemény: egytől egyig jó kulcsok. Mind nyitja Hunyadyt. És mind-egyik mást mutat belőle. De talán így van ez rendjén. Az igazi íróhoz több kulcs kell. (Illés Endre)
Na stiahnutie
2,79 €

A vöröslámpás ház


Egy kolozsvári bordélyban játszódik Hunyady Sándornak A vöröslámpás ház című novellája, és helytörténeti bizonyítékai léteznek annak, hogy az író részéről nem volt következetlen a helyszínválasztás. Erdély fővárosában ugyanis hajdan tényleg nagyon sok ilyen intézmény állt, erre nézve bizonyosságot pedig a legmarkánsabban egy belvárosi épület padlása szolgáltatott, ahol valaki még 2012 tájékán a régi időkből egy szakavatott fényképész által készített erotikus fotósorozatot talált. Ez a pajzánságot sugárzó kultúrtörténeti ritkaság lenge ruhás, kalapos hölgyeket, illetve cilinderes, csokornyakkendős urakat, egyenruhás diákokat intim helyzetben örökített meg, arra is ráerősítve egyúttal, hogy bizony nemcsak a polgári világ idillje határozza meg a századelő korrajzát.
Na stiahnutie
0,70 €

Bakaruhában


Válogatott novellák
Na stiahnutie
2,79 €

A vöröslámpás ház


"A lányok még viharosabban nevettek. Kelepei azonban töprengve szítta a fogát. Azon gondolkodott, mi lenne, ha csakugyan ideköltözne? Lelki szeme előtt egész csomó dolog jelent meg. A jó koszt, a dunyhás ágy, amellyel talán minden együtt jár, ingyen, ami a Háznak specialitása, ha az ember itt lakik helyben."
Na stiahnutie
0,96 €

Családi album


Az önéletrajzi regényben a szerző apja, Bródy Sándor mellett eltöltött éveiről vall. Helyszínei a századelő kávéházai, szerkesztőségi szobái, szállodái, színházak próbatermei és kártyaszalonjai. Miközben a ritka erejű elbeszélő anekdotikus történeteivel elbűvöli, elszórakoztatja az olvasót, az anya hirtelen jött halálának megrendítően őszinte ábrázolásával meghökkent, majd pedig egy apafiú viszony egyszer befogadó, máskor kirekesztő fordulatain keresztül egyszerre szembesít a legfelemelőbb apai és fiúi érzelmeinkkel.
Na stiahnutie
1,66 €

A szerelem lexikona


A lexikonban a huszadik század nagy magyar íróinak novellái olvashatóak a szerelemről. A szenvedélyes, olthatatlan fiatalkori és a megnyugodott bölcs öregkori szerelemről is részletes képet kap az olvasó a szomorú és vidám történeteken keresztül. A szerzők között találjuk többek között Ady Endrét, Bíró Lajost, Bródy Sándort, Csáth Gézát, Hunyady Sándort, Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt, Nagy Endrét, Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Thury Zoltánt.
Na stiahnutie
1,94 €

Családi album - Életreszóló regények 23.


Mondhatnánk, klasszikus művek ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk.
Vypredané
2,79 €

Lovagias ügy


Hunyady Sándor Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő szerelméből született: már származása szinte arra predesztinálta tehát, hogy színpadi szerző legyen. Mégis: harminchét éves koráig meg sem próbálkozott drámaírással, s talán ez a késedelem i s az oka, hogy még ma is inkább érzékeny megfigyelésekkel, fanyar humorral teli novelláiról (A vöröslámpás ház, Razzia az Arany Sas-ban), regényeiről (Családi album) és szépirodalmi rangú publicisztikájáról ismert. Kortársai nem csak íróként, emberké nt is rajongtak érte: bölcs derűje, mély emberismerete minden ellenséges indulatot megtört. A kötetben szereplő drámák közül eddig csupán a Bakaruhában és a Feketeszárú cseresznye látott könyv alakban is napvilágot, most további négy Hunyady-dráma ke rül a szélesebb olvasóközönség elé. Olvasásuk előtt álljanak még itt Kosztolányi Dezső ajánló szavai: "Ennek az írónak friss szeme van és érzékeny füle. Ezzel meghallja a párbeszédek titkos muzsikáját. Szeret és tud megfigyelni, jól érzi magát, amiko r ír, ennélfogva mi is jól érezzük magunkat."
Vypredané
10,00 €