Jón Stefánsson

Nič závratné sa tu nedeje, no nič sa tu ani neutají: vzťahy, radosti, nevera, smrť, udalosti živo zreťazené v príbehoch miestnych vidiečanov, zasiahnutých zvláštnou melanchóliou či skrytým šialenstvom, aké postihujú ľudí žijúcich v pustatine. Román Letné svetlo a potom príde noc je plný drobných poetických príbehov, zároveň je akýmsi ironickým zúčtovaním sa autora Jóna Kalmana Stefánssona s divokou a rozpoltenou dobou konca dvadsiateho storočia. Rozprávač (snáď kolektívne vedomie dediny) vie o všetkom, čo sa v dedine deje a presne ju popisuje. S múdrosťou a nadhľadom komentuje konkrétne životy malých ľudí a bez akéhokoľvek sentimentu alebo pátosu kladie množstvo všeobecných otázok týkajúcich sa vecí veľkých – smrti, života, vášne, lásky. "Čas plynie, žijeme a potom umierame. Ale čo je vôbec život? Život, to je Jónas mysliaci na zaoblené vtáčie krídla, Jónas, ktorého uspáva Thorgrímovo hlboké dýchanie, presne tak to je, i keď to ani zďaleka nie je všetko. A aký je odstup medzi životom a smrťou, je medzi nimi vôbec nejaký odstup, a ak áno, ako sa nazýva? Merali by sme ho v kilometroch či myšlienkach, a dokáže sa cezeň niekto dostať - prejsť na druhú stranu a vrátiť sa späť?"

V posledním díle románové trilogie nejúspěšnějšího současného islandského autora Jóna Kalmana Stefánssona, jejíž první dva díly tvoří tituly Ráj a peklo a Smutek andělů, se i nadále setkáváme s postavami rybářské obce přelomu století nacházející se ve fjordu poblíž severního polárního kruhu. Její obyvatelé, ať je to introspektivní „chlapec“ uchylující se do vnitřního světa, do společenství autorů, jako je Whitman, Shakespeare nebo Milton, či jím obdivovaná Ragnheid, dcera faktora Fridrika, ve slunečních paprscích se projíždějící na koni, se každý po svém rvou se životem za věčného střídání běsnících živlů, nelítostné zimy, bouřek a vánic. Drsné okolní prostředí vytváří nepřekročitelné překážky, omezuje lidskou mysl, zužuje obzory a zplošťuje dimenze. Náročné životní podmínky ženou lidi ke konzumaci alkoholu a nebezpečně zintenzivňují jejich city. Bije ti ještě stále srdce? A jak ti bije? Mé srdce bije, protože nic jiného neumí.

Ásta, ktorej meno - ak si odmyslíme posledné písmeno - po islandsky znamená láska, sa narodí koncom päťdesiatych rokov mladému zaľúbenému páru, Sigvaldimu a Helge. Idyla rodinného života však netrvá dlho. Na Helgu doľahne monotónnosť a útrapy všedného dňa a rodinu opustí. Kým sa Sigvaldi snaží opäť si usporiadať život, vyrastá Ásta u pestúnky. Príbeh o Áste nie je len životným príbehom jednej ženy, ale aj rozprávaním o rodine, o osudoch, ktoré sa navzájom preplietajú a ovplyvňujú, o láske v jej mnohých podobách, ľudských túžbach, strate a ľútosti, vyrozprávaný s citlivosťou a pochopením. Príbeh o Áste je najnovším, v poradí dvanástym románom islandského autora Jóna Kalmana Stefánssona (1963). Román bol okrem iného nominovaný na Islandskú literárnu cenu a na francúzsku literárnu cenu Prix Médici. V slovenskom preklade od autora vyšli romány Letné svetlo a potom príde noc, Ryby nemajú nohy a Veľké asi ako vesmír.

Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül? Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket. Az 1963-ban Reykjavíkban született Jón Kalman Stefánsson Izland egyik fontosabb kortárs szerzője, akit négyszer jelöltek az Északi Tanács Irodalmi Díjára, egyik könyvét pedig a Man Booker nemzetközi díjára. Regényeit számos európai nyelvre lefordították. Egyik fő műve, a 2007 és 2011 között megjelent Menny és pokol-regénytrilógia most először olvasható magyar nyelven, Egyed Veronika fordításában.

Túlnőtt-e Elvis önmagán, meg tudja-e állítani a költészet a halált, ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban, hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret, hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja, lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit? Meg lehet-e békélni a múlttal? A halaknak nincs lábuk folytatása a következő nap története. A behavazott Keflavikban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek távolléte után Dániából Izlandra hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá valami sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózott délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről beszél. A mindenséghez mérhető költői lezárása a Jon Kalman Stefansson egy évszázadon átívelő, egy kelet-izlandi halászfalutól egészen napjainkig tartó családregény-ciklusának.

V románu Letní světlo, a pak přijde noc nahlédneme do života lidí v malé islandské vesnici v 90. letech minulého století, za nastupující finanční expanze Islandu, následované totálním krachem. Čas plyne, my žijeme, umíráme. Ale co je život? A jak veliká je vzdálenost mezi životem a smrtí, či je mezi nimi vůbec nějaká vzdálenost a jak se potom nazývá? Měříme ji v kilometrech, nebo v myšlenkách a dostane se někdo do meziprostoru? Dopředu a potom zpět? Plynulý proud narace se v knize odvíjí v rytmu evokující prapůvodní ústní a rytmický způsob předávání příběhu, který svou dravostí čtenáře uhrane jako magická krajina severu, na jejíž ploše se míhají osudy obyvatel jedné zapadlé islandské vesnice. V této malované pustině žijí bytosti zasažené těžko definovatelnou melancholií či skrytým šílenstvím, jež v nich po generace toto území podněcovalo a s nímž jsou tito lidé nevratně svázáni. V bezčasém světě světla a stínů, kde život plyne tempem mraků plujících po obloze či v závislosti na sezónních pracích a pohybech moře, do hry vstupují stejně jako kdekoliv jinde zákonitosti staré jako lidstvo samo, ať už jsou jimi život, láska, manželství, mateřství, lidské vášně či smrt.

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. "Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd" - gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnéjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent. Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalánná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástanak, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz. Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény - mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból - egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a De-utschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada.

A nyári nappalokat követő végtelen téli éjszakákon különös dolgok történnek egy átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában: a Kötöttárugyár igazgatója, miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy politikust elnyel a sötétség, a helyi gazdabolt raktárában pedig, amely egy régi bűntett helyszínén épült, mintha kísértet járna. Az egymáshoz lazán kapcsolódó történetek füzérében a szürke hétköznapok izgalmai az emberi esendőség iránti költői érzékenységgel, fülledt erotikával, könyörtelen humorral és szívszorító tragikummal tárulnak fel az olvasó előtt, miközben a vágy sötét sikátoraiban tévelygő helyiek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa vagy az élet értelme.

Sága z Keflavíku Jóna Kalmana Stefánssona sleduje príbeh Ariho, muža v strednom veku, a niekoľkých generácií jeho rodiny. Je poetická aj živelná. Pulzuje v rytme prílivu a odlivu a sprevádza čitateľov islandskou históriou 20. storočia. Tvoria ju romány Ryby nemajú nohy a Veľké asi ako vesmír. „Okrem rozprávania príbehov sa usilujem nájsť odpovede na základné otázky: Existuje Boh? Je nejaký život po smrti? Z čoho máme radosť? Čo je lepšie ako dobrá voňavá káva skoro ráno, keď sa nebo ešte len prebúdza? Alebo single malt whisky s dobrým priateľom? A kde je život, ak nie v bozku?” hovorí o svojich knihách Stefánsson.