Jón Stefánsson

Sú chvíle, ktoré nás nútia utriediť si myšlienky, vrátiť sa v čase dozadu a snažiť sa rozpliesť zauzlené klbko nití, šnúr a povrazov existencie, aby sme jej - snáď - lepšie porozumeli. Pre rozprávača  Žltej ponorky je miestom takej chvíle londýnsky park augusta 2022, v ktorom Paul McCartney sedí na tráve a opiera sa o strom.  Hrdina románu sa tak voľky-nevoľky ocitá v trabante smerujúcom do Keflavíku, šoféruje otec a oznámi malému synovi zdrvujúcu správu. Správu, čo vrhne tieň na všetko nasledujúce. Jón Kalman Stefánsson nám v tejto svojej knihe odkrýva mnohé zo samého seba, prevedie nás Islandom, zoznámi nás so životom a spojí doposiaľ nespojiteľné, napríklad Ringo Starra s biskupom v Hólar, námornícke odrhovačky s Bohom, cykloptery so zosnulými na cintoríne... V každom prípade, hľadá sa prvý diel Biblie. Chlapcove dni vypĺňajú cnenie, hľadanie odpovedí a piesne Beatles, zatiaľ čo otec pije vodku s Bohom, aby sa vyhol vlastným emóciám a tomu, čo nevyslovené visí medzi ním a synom. O mnoho rokov neskôr, keď starnúci spisovateľ v londýnskom parku vyčkáva vhodnú chvíľu, aby mohol osloviť Paula McCartneyho, sa nespracovaná minulosť dožaduje pozornosti. Vynárajú sa z nej nielen otec s opitým Bohom, ale aj starí susedia z bytovky, horlivý učiteľ z nedeľnej školy, mŕtvi obyvatelia severoislandského cintorína, či stratený priateľ, ktorý sa vrátil z tieňov, aby v Mezopotámii vykopal zo zeme 5000 rokov starú báseň, ktorú zrejme zložil meteorit.

Sú chvíle, ktoré nás nútia utriediť si myšlienky, vrátiť sa v čase dozadu a snažiť sa rozpliesť zauzlené klbko nití, šnúr a povrazov existencie, aby sme jej - snáď - lepšie porozumeli. Pre rozprávača Žltej ponorky je miestom takej chvíle londýnsky park augusta 2022, v ktorom Paul McCartney sedí na tráve a opiera sa o strom. Hrdina románu sa tak voľky-nevoľky ocitá v trabante smerujúcom do Keflavíku, šoféruje otec a oznámi malému synovi zdrvujúcu správu. Správu, čo vrhne tieň na všetko nasledujúce. Jón Kalman Stefánsson nám v tejto svojej knihe odkrýva mnohé zo samého seba, prevedie nás Islandom, zoznámi nás so životom a spojí doposiaľ nespojiteľné, napríklad Ringo Starra s biskupom v Hólar, námornícke odrhovačky s Bohom, cykloptery so zosnulými na cintoríne... V každom prípade, hľadá sa prvý diel Biblie.

2022 augusztusában Paul McCartney egy fa árnyékában pihen London egyik parkjában. A közelben a Jón Kalman Stefánssonhoz igencsak hasonlító író azon tépelődik, hogyan szólítsa meg gyerekkorának hősét. A nagy pillanat előtt számba kell vennie az emlékeit, kibogozni élettörténete vaskos csomóit, mert a legendás zenésznek tudnia kell, micsoda űr keletkezett benne, amikor hétévesen elvesztette édesanyját, s nem sokkal később a Beatles is feloszlott. Magányán nem enyhíthetett sem a tőle eltávolodott édesapja, sem a Biblia - de ott voltak neki Izland Nyugati-fjordjai és a Gilgames-eposz... Az izlandi Ríkisútvarpid szerint Jón Kalman Stefánsson legújabb regénye "a szomorúságról, a vágyakozásról és a magányról szól, de megmutatja az érme másik oldalát, a szerelmet is". Erre a különleges belső utazásra hívja az olvasót a Sárga tengeralattjáró, az életmű talán legbátrabb, legnyíltabb és legszemélyesebb darabja. "Az élet vágyakozás, megbánás, az élet egy halott, frissen kifogott bálna a Hvalfjördur melletti tengerparton 1970-ben."

Egy nagy regényíró lírai életművének legjavát tartja kezében az olvasó. Határvidéken járunk, az irodalom közös folyamának eredeténél és forrásánál. Jón Kalman Stefánsson verseiben prózájának költői alappilléreire ismerhetünk rá, a versek epikus rétegeinek tektonikus repedéseiben finoman ott rejlenek a nagyregények. "Viszont a vers az egyetlen szöveg, írás, ami átjuthat, ami célba érhet az élettől a halál birodalmáig; [...] A vers az egyetlen írás, amit a halottak olvasni tudnak, az egyetlen, ami átjuthat, s ezért a költők az örökkévalóság celebjei."

Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül? Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket.

Románová trilogie Ráj a peklo / Smutek andělů / Lidské srdce — nejčtenějšího současného islandského spisovatele Jóna Kalmana Stefánssona je lakonickým popisem života rybářské obce nacházející se ve fjordu poblíž severního pólu. Všechny obyvatele živí lov ryb, a tak rybáři periodicky vyplouvají na moře. S věčným střídáním běsnících živlů, bouřek, vánic a mrznutí je boj o život roven odolávání ďáblu v pekle a jediným, co zde jakkoli vzdáleně připomíná opak, je starý pastorův překlad Miltonova Ztraceného ráje. I ten se však nakonec ukáže být prokletím, neboť Bárdur si díky němu zapomene vzít vhodné oblečení a na moři umrzne. Četba poezie je životu nebezpečná. Drsné okolní prostředí vytváří nepřekročitelné překážky, omezuje lidskou mysl, zužuje obzory a zplošťuje dimenze. Náročné životní podmínky ženou lidi ke konzumaci alkoholu a nebezpečně zintenzivňují je­jich city. Bije ti ještě stále srdce? A jak ti bije? Mé srdce bije, protože nic jiného neumí. Přes veškerou nepřízeň se obyvatelé osady nikdy nevzdávají naděje (či Naděje, jak zní jméno jedné z lodí). Věnují se co možná nejvíc životu, neboť podle nich člověk umíráním ztrácí ráj, přestože to mnohokrát není více než jen několik zářivých chvil roztrhaných tmavými dny. Slzy se nedají navléct na šňůru a spustit jako třpytivé lano do temné hlubiny a vytáhnout ty, kteří zemřeli, třebaže měli žít. Zhasne světlo života a promění se ve tmu v okamžiku, kdy přestaneme žasnout, kdy se přestaneme ptát a začneme brát život jako běžnou součást všedního dne?

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd” – gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnőjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent. Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalanná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástának, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz. Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény – mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból – egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a Deutschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada. „Felhőtlen boldogság csak a mennyben van, odáig pedig Reykjavík utcáitól hosszú az út. A legfontosabb, hogy a nyugalmunkat őrizzük meg.”

"Sam és Starkadur a Tunga feletti lejtőn üldögéltek, nézték, ahogy a felhők szitáló esőcseppektől terhesen úsznak tova, hallgatóztak, hogy meghallják a neszt, mikor a felhők kiengedik a záport, aztán sokáig ültek, és nézték az árkokat az esőben. Végül felálltak, levették a csizmájukat, futottak a fűben a házig, hoztak egy termosz kávét és bögréket, két szelet kenyeret sajttal, átgázoltak a kaszálón, varázslatos dolog a fűben mezítláb kávét inni, mialatt az ember fejét veri az eső. Ilyenek az esős napok ezen a vidéken." Jón Kalman Stefánsson már az első, 1996-ban megjelent prózakötetében is Izland nyugati fjordjainak tájaira vezet bennünket. Lazán összefüggő novellái a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait mutatja be. Errefelé eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik Björn új bálázógépe; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs. Stefánsson cinkos mosollyal el-eltűnődve forgatja kezében a valóság legjellemzőbb kicsiségeit, míg ki nem bomlanak belőlük a mindannyiunknak ismerős fájdalmak és drámák. És akkor megállunk, és mi is feltesszük a kérdést: "van-e szomorúbb, mint az árkok az esőben?"

„Sam és Starkadur a Tunga feletti lejtőn üldögéltek, nézték, ahogy a felhők szitáló esőcseppektől terhesen úsznak tova, hallgatóztak, hogy meghallják a neszt, mikor a felhők kiengedik a záport, aztán sokáig ültek, és nézték az árkokat az esőben. Végül felálltak, levették a csizmájukat, futottak a fűben a házig, hoztak egy termosz kávét és bögréket, két szelet kenyeret sajttal, átgázoltak a kaszálón, varázslatos dolog a fűben mezítláb kávét inni, mialatt az ember fejét veri az eső. Ilyenek az esős napok ezen a vidéken.” Jón Kalman Stefánsson már az első, 1996-ban megjelent prózakötetében is Izland nyugati fjordjainak tájaira vezet bennünket. Lazán összefüggő novellái a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait mutatja be. Errefelé eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik Björn új bálázógépe; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs. Stefánsson cinkos mosollyal el-eltűnődve forgatja kezében a valóság legjellemzőbb kicsiségeit, míg ki nem bomlanak belőlük a mindannyiunknak ismerős fájdalmak és drámák. És akkor megállunk, és mi is feltesszük a kérdést: „van-e szomorúbb, mint az árkok az esőben?”

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd" - gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnőjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent. Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalanná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástának, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz. Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény - mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból - egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a Deutschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada.

2022 augusztusában Paul McCartney egy fa árnyékában pihen London egyik parkjában. A közelben a Jón Kalman Stefánssonhoz igencsak hasonlító író azon tépelődik, hogyan szólítsa meg gyerekkorának hősét. A nagy pillanat előtt számba kell vennie az emlékeit, kibogozni élettörténete vaskos csomóit, mert a legendás zenésznek tudnia kell, micsoda űr keletkezett benne, amikor hétévesen elvesztette édesanyját, s nem sokkal később a Beatles is feloszlott. Magányán nem enyhíthetett sem a tőle eltávolodott édesapja, sem a Biblia - de ott voltak neki Izland Nyugati-fjordjai és a Gilgames-eposz...Az izlandi Ríkisútvarpid szerint Jón Kalman Stefánsson legújabb regénye "a szomorúságról, a vágyakozásról és a magányról szól, de megmutatja az érme másik oldalát, a szerelmet is". Erre a különleges belső utazásra hívja az olvasót a Sárga tengeralattjáró, az életmű talán legbátrabb, legnyíltabb és legszemélyesebb darabja."Az élet vágyakozás, megbánás, az élet egy halott, frissen kifogott bálna a Hvalfjördur melletti tengerparton 1970-ben."

"Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?" Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés története. A Hiányod maga a sötétség generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár - csak néhány szereplő a nagyívű családregényből. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.

Hosszú nyári vakáció vár a tízéves a fiúra, aki élete első nagy kalandjára készül: Norvégiába repül a nagyszüleihez. A hetvenes években járunk, abban az időben, amikor "Izlandról legfeljebb stewardessek és politikusok utaztak külföldre". A "forró" délen, ahol - ellentétben Izlanddal - magas fák nőnek, és rövidnadrágos férfiak élnek, csupa új élmény és új tapasztalat várja, és egyúttal a gyerekkor végének és mulandóságának a megsejtése. A felismerést, hogy nem maradhatunk örökké gyerekek, és képzeletbeli barátaink, a kedvenc regényhőseink sem maradnak mindig velünk, a Beatles zenéje festi alá. A belátást a kamasz mostohanővérrel elmélyülő viszony, a szünidő alatt a szigorú nagymamával szemben a fiú szövetségesévé vált nagypapa halála pedig tapasztalattá mélyíti. A "felnőttek halott gyerekek", állapítja meg Jón Kalman Stefánsson 2001-es regényének főhőse, mi olvasók pedig vele együtt eredhetünk az idő mulandóságát firtató, a fájdalmat melegszívű humorral oldó kérdések nyomába.

Víte, bez čeho bychom my lidé nepřežili? Bez žížal. Tihle nevidomí básníci hlíny, tak jako my se pomalu propracovávající temnotou, zajišťují zemině dostatek kyslíku, jinak by v ní nic nerostlo. Právě o žížalách napíše na konci devatenáctého století do časopisu článek nevzdělaná selka Gudríd, a touto odvahou jít za svou vášní ovlivní osud nejen svůj, ale i celého svého rodu. Syn Jón zdědí její snivou povahu natolik, že se mu obdiv ke hvězdám stane v opilosti za tuhé zimy osudným. A co Halldór, neochvějně se řídící svým hudbymilovným srdcem a jeho magnetickou střelkou, a pak Eirík směřující od vdané Tove, s jejíž divadelní společností je na turné, k vášnivé arabsko­-italské Batool mající veškeré právo nenávidět druhé pohlaví? Mnozí jim podobní, celé společenství vyhnanců nalézajících se na rozhraní tmy a světla a napůl na útěku před vlastním životem, se sejdou na oslavu v Sólveyině hotelu. Když vystoupíme na světlo, můžeme doufat, že s sebou nebereme tmu. Žijeme přeci tak, jak nejlépe umíme, s vědomím možné fatální chyby, kdy však největší nectností je zbabělost. Jón Kalman Stefánsson zde znovu prokazuje svůj mistrný talent rozehrávat orchestr lidských emocí. Poskytuje neobyčejně komplexní obraz vzájemně se překrývajících osudů postav pronásledovaných metafyzickými otázkami. Pozoruhodný rébus knihy Tvá nepřítomnost je tmou je matoucí i dojímavý zároveň, tak jako jiné autorovy knihy.

„Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?” Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés története. A Hiányod maga a sötétség generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár - csak néhány szereplő a nagyívű családregényből. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.

Izland legnagyszerűbb írójának költői, mondern családi sagája az egész huszadik századon átível. A regény egyetlen nap története, de ebben a hosszú, fárasztó napban több mint száz év emléke gomolyog. Mikor is kezdődött minden? Amikor a költő-könyvkiadó Ari felbukkan, hogy néhány év dániai távollét után egy hirtelen jött családi ügy miatt visszatérjen abba a jobb napokat látott, apró izlandi városba, ahol felnőtt? Vagy gyermekkorában, a hetvenes években, amikor a sör be volt tiltva, a lemezjátszó hangszóróiból a Pink Floyd dübörgött, a legfőbb munkaadó az amerikai hadsereg volt, és a halgyár igazgatója botrányos halált halt? Vagy még régebben? A nagyapja korában? Honnan és hogyan jutottunk el eddig a napig? Hogyan lett pontosan az, ami éppen van? Miképpen formálódik az ember? A szerző ebben a filozofikus, vitriolos humorú mélabúval átszőtt, önéletrajzi elemeket sem nélkülöző művében próbál meg választ találni a kérdésekre. Jón Kalman Stefánsson mondatai rabul ejtenek, elemi erejűek, mint egy folyó sodrása vagy a hömpölygő felhők a Keflavík fölé boruló, végtelen égbolton.