Vonyó József

Gömbös Gyulát — Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök mellett — a két világháború közötti Magyarország harmadik legbefolyásosabb politikusaként tartják számon – okkal. Gömbös jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy a nemzeti (jobboldali) radikális irányzat „vezéreként” jelentős hatást gyakorolt társadalmi csoportok politikai mentalitásának alakulására. Nemcsak tetteivel és politikai gyakorlatával, de az utóbbit meghatározó politikai felfogásával is.Vonyó József tudományos igénnyel, de népszerű formában megírt könyve elsősorban arra keres választ, milyen volt Gömbös személyisége, miként alakultak politikai nézetei és azok hogyan befolyásolták politikai tetteit. A szerző nemcsak ismertetni akar, hanem mindenekelőtt megérteni. Megérteni, hogy miért döntött adott módon az adott helyzetben; mi motiválta abban, hogy minden áron hatalmi pozícióba kerüljön; és miként bánt azzal, amikor már birtokában volt. A kötetnek az is célja, hogy megértse: miért éppen ő vált ki és jutott vezető szerephez különböző helyzetekben, holott az általa irányítottak között nagy számban akadtak magasabb rangú, képzettebb katonatisztek, majd nála sokkalta felkészültebb politikusok?A megértés nem kritikátlan elfogadást jelent a szerző részéről, inkább a jelenségek okainak feltárását, azt a szándékot, hogy beleélje magát hőse helyzetébe, és az ő korának viszonyait, az őt ért szellemi, egzisztenciális, érzelmi hatásokat mérlegelve értékelje szavait és tetteit. A rendelkezésére álló lehetőségek, alternatívák ismeretében ítéli meg, hogy helyesen minősített-e helyzeteket Gömbös, és megfelelő megoldásokat választott-e. Arról sem feledkezik meg, hogy milyen folyamatokat generált, erősített fel vagy fojtott el egész politikai tevékenysége – halála után is befolyásolva ezzel az ország sorsának alakulását.Gömbös megítélése máig vitatott. Törekvései figyelmet és minden korabeli magyar vezető politikusénál több és hevesebb, egymással is feleselő érzelmi reakciót váltottak ki. Egyesek héroszként, magyar sorskérdések legvilágosabb megfogalmazójaként és azok megoldására egyedül hivatott, emberfeletti adottságokkal rendelkező lényként dicsőítették. Mások ellenben a sátáni erők képviselőjeként emlegették, aki a korszak két jobboldali diktátora, Mussolini és Hitler példáját követve döntötte romlásba Magyarországot.

?Lehetséges-e monolit rendszer? Tudniillik a valóságban. Mert emberek képzeletében igen. Olyanokéban, akik megálmodnak és mûködtetni próbálnak monolit rendszereket. És olyanokéban, akik azok (szükségszerû) felbomlása után ? politikai érdekbõl ? szeretnék annak láttatni ? másokkal is. Politikai híveikkel és azzá megnyerni kívánt emberekkel. S fõként: az adott korszakokat személyes élmények révén nem ismerõ ifjúsággal. Pedig maga a tény, hogy valamennyi eddigi monolit(nak hitt) rendszer ? elõbb vagy utóbb ? megszûnt, mást bizonyít. Éppen azért bomlott fel, dõlt össze minden ilyen konstrukció, mert a valóságban egyik sem volt monolit. Nem csak a rendszer egésze. Az az egyeduralkodó párt sem, melyben alapját és (egyik) legfõbb eszközét látták ?megtervezõik?.? Kötetünk szerzõje ? az 1980?1990-es években politikai szerepeket is vállalt kutató ? levéltári és sajtóforrások feltárásán túl saját élményei és tapasztalatai alapján, vizsgálta tárgyát, s ? azt ?belülrõl? is látva, kritikusan elemezve ? ad képet Magyarország 1945 utáni történetének néhány részkérdésérõl. A tanulmányok és közölt források tematikája a rendszer struktúrájának és mûködési mechanizmusának ? szerkezeti ábrákkal is illusztrált ? áttekintésétõl a magyarországi németek 1945 utáni sorsának okain, az 1956-os forradalom jellemzésén át az állampárton (MSZMP) belül megjelenõ különbözõ nézetekig, s azoknak a rendszerváltás jellegére gyakorolt hatásáig terjed. Az olvasó épp úgy találhat köztük országos áttekintést, mint pécsi-baranyai történések részletes leírását. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, a Janus Pannonius majd a Pécsi Tudományegyetem oktatójaként Magyarország 20. századi történetét tárgyaló kurzusokat tartott. Jelentõs részük a két világháború közötti, illetve a pártállam idõszakának politikai intézményrendszerét vizsgálta ? abból kiindulva, hogy az események csak annak a rendszernek a pontos ismeretében értelmezhetõk reálisan, melynek keretében zajlottak. Egyes tanulmányai e kurzusok tapasztalatai alapján készültek, nem egy esetben a hallgatók kérdései, problémafelvetései által inspirálva.

A szélsõjobboldali eszmék, melyek képviselõi 20. század elsõ felében Európa-szerte mozgalmakat, pártokat szerveztek, s több országban hosszabb-rövidebb ideig a hatalmat is birtokolták, Magyarország korabeli életében is jelentõs szerepet játszottak. Ezek emléke, ideológiai és politikai hatásai ma is hatnak a magyar társadalom egyes rétegeire. Nemcsak képviselõik, hanem más ? sokszor egymással ellentétes ? politikai irányzatok prominensei, sõt, esetenként hivatásos kutatók is az indokoltnál egységesebbnek képzelik az irányzatot, figyelmen kívül hagyva az egyes elemek közötti különbségeket. Sommás, egyetlen jelzõvel érzékeltetett ítéletükkel nem csekély eltéréseket mutató szervezõdéseket mosnak össze. Nem is beszélve azok eltérõ, gyakran egymásnak ellentmondó értékelésérõl. A kötetünkben közölt tanulmányok, a jobboldali radikalizmus és az azt kifejezõ más fogalmak értelmezésébõl kiindulva, e problémakör néhány elemének tisztázásához kívánnak hozzájárulni. Többek között ahhoz, miben tértek el Gömbös és környezetének nézetei a náluk is radikálisabb politikusokétól. Ha voltak náluk radikálisabb elemek, kivonhatók-e õk ebbõl a körbõl? Másolta-e Gömbös Mussolinit és Hitlert, ahogy azt ma is sokan vallják? Egy rövid írás abba enged betekintést, hogy egy megye (Zala) sajátos gazdasági-társadalmi viszonyai miként eredményezték a szélsõjobboldali mozgalmak országos átlagot meghaladó politikai sikereit. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, több mint két évtizede kutatja a magyarországi szélsõjobboldali mozgalmak történetét, különös tekintettel Gömbös Gyula politikai pályájára, s az általa vezetett mozgalmakra, pártokra. E témakörben született legfontosabb munkái: Gömbös pártja. A Nemzeti Egység Pártja Országos Központjának dokumentumai (1932-1939).

A bûnbak az emberiség közösségi identitásteremtésének terméke, egyszersmind cselekvésinspiráló elem. Úgy szerves része a földi civilizáció egészének, hogy ahhoz hasonlóan idõvel maga is változik. A dolog történeti bája-borzalma leginkább idõtlenségében ragadható meg: a bûnbakkeresõ (és találó) gondolkodás nemhogy töretlenül, hanem szerteágazóan és megizmosodva él tovább a modern társadalomszervezés egymást követõ idõszakaiban is. A földi modernizáció idõ- és térbeli különbözõsége a bûnbakképzés elburjánzó sokféleségével "gazdagította a történelmet", s lassan ide sorolható a - posztmodern - közéleti "karaktergyilkosság" is. A bûnbak a civilizáció hajnalától kezdõdõen tetten érhetõ elõítéletes gondolkodás (egyik) korai idoljaként született, hogy azután mindent túlélve az egyre inkább racionális öntudatú modern közértelmesség közepette is töretlenül, idõnként tobzódva, virágozzék. Kötetünk negyven tanulmánya a bûnbakképzés eseteinek sorát eleveníti fel a középkortól a rendszerváltásig, Magyarország és a nagyvilág történetébõl, Ukrajnától Németországon, Franciaországon és Spanyolországon át az Amerikai Egyesült Államokig. Az olvasó épp úgy találkozhat bûnbakként személyekkel, társadalmi csoportokkal, mint a nagybirtokkal és szobrokkal. S a konkrét esetek értelmezéséhez történeti és pszichológiai útmutatót is kaphat.