Imre Kertész

Maďarský spisovatel Imre Kertész (1929) ve svých patnácti letech prožil a přežil Osvětim a Buchenwald. O této své zkušenosti napsal s odstupem několika desítek let dvě své nejdůležitější knihy: Člověk bez osudu (1975, česky 2003) a Kaddiš za nenarozené dítě (1990). V roce 2002 mu byla udělena Nobelova cena za literaturu. Hrdina prózy Kaddiš za nenarozené dítě žije s pocitem, že se běsi, které poznal v koncentračním táboře, mohou kdykoli vrátit, takže vlastně své přežití nepřežil…

Věčné téma manipulace, zneužívání moci, totalitarismu, to je základním námětem kratičké povídky postavené na autentické epizodě ze života autora (I. Kertész) při jeho cestě vlakem z Budapešti do Vídně. Na půdorysu "běžného", zdánlivě nicotného konfliktu se státní mocí v osobě celníka je rozvinuta deprimující a pesimistická úvaha o tom, jak hluboce jsou v nás zakořeněny agrese i strachy, které jsme mylně přisuzovali jen podmínkám nedemokratických poměrů. Téma pak po svém způsobu přebírá Péter Esterházy a zneklidňující povídka Imre Kertésze v povídce druhého autora začne žít svým vlastním životem. Není zcela zřejmé, zda jde o hru, o literaturu v životě nebo o život v literatuře.

Stěžejní dílo významného maďarského spisovatele, jemuž byla udělena v roce 2002 Nobelova cena za literaturu. V Kertészově díle je zobrazen koncentrační tábor z pohledu patnáctiletého chlapce a líčen ve stylu téměř nezúčastněného věcného kronikáře. Název odkazuje na stav kolektivního osudu, v němž je člověk zbaven možnosti individuální volby.

A K. dosszié `önéletrajz két hangra`: regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadságért vívott harcról, és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, hogy élet és irodalom, e két dolog szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság, és honnan fikció? Az egyénileg megélt borzalom és boldogság szolgálhat- e egy regény tárgyául? Mennyiben tartozik ez az `egyéni` mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen volt az a kor, amelyben Kertész Imre felnőtt, és az a másik, amelyben íróvá lett? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit? Mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról. `Egészében véve, én a derű pártján állok. Az én hibám, ha másokban nem ezt az érzést keltem. De nézd csak: elég korán kivívtam a szellemi szabadságomat, s a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem, a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának tekinthettem` - mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan felkavaró élményt nyújt az olvasónak, mint Kertész Imre egész életműve. Önéletrajzában - a regényeihez hasonlóan - az egzisztencia, a sors, a választás kérdésköreit szedi ízekre saját életének és írói pályájának történetén keresztül, így próbál fogódzókat találni az élet megmagyarázhatósága, a túlélés érdekében.

Na sklonku roku 2002 poctila Švédská královská akademie Imreho Kertésze Nobelovou cenou za literaturu. Ve své řeči pronesené ve Stockholmu po převzetí Nobelovy ceny řekl Imre Kertész mj: ``... Říká se o mně - míněno tu s uznáním, onde hanlivě --, že jsem autorem jediného tématu: holocaustu.`` Svoji zásadu žít a psát stále týž román rozhodně ve Fiasku neopouští: román vyvěrá ze stejného pramene jako Člověk bez osudu, a třebaže se jeho tok vine jinudy, oko pozorného čtenáře dozajista rozpozná to místo, kde se obě větve posléze sjednotí.

Jde o úsporně napsané a zároveň složitě komponované dílo s téměř detektivní zápletkou a hlubokým filosofickým nábojem. V textu najdeme četné odkazy mj. na díla T. Manna, T. Bernharda, S. Becketta a G. Ottlika. Znalost těchto spřízněných děl ještě umocňuje i tak velmi hutný čtenářský zážitek.

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett. Kötetünk az életmű-sorozat első darabja.

A díszkötésű regény Kertész Imre nyolcvanadik születésnapjára jelent meg. A(z) Jegyzőkönyv (Könyv) szerzője Kertész Imre.

Kertész Imre 2001 és 2003 között írott naplója izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Kertész ekkor dönti el, hogy Budapestről Berlinbe költözik, 2002 őszén megkapja az irodalmi Nobel-díjat, közben próbálja befejezni Felszámolás című regényét, a háttérben leomlanak az ikertornyok és az európai demokráciának új kihívásokkal kell szembenéznie. A Nobel-díj felfokozottsága a nagyszerű önértelmező Kertészt különösen fogékonnyá teszi a reflexióra. A Mentés másként lapjain a legszemélyesebb, legintimebb életkérdésekhez szervesen kapcsolódnak korunk irodalmi, filozófiai problémái. Intim és intellektuális. Igazi titkos könyv. A 2001 és 2003 között vezetett naplóból kiderül hogyan élte meg Kertész Imre a Nobel-díj körüli világszenzációt, mit látott és mit álmodott, mi a véleménye az ezredforduló politikai káoszáról, és hogy miképpen menthető másként a szabadság és a személyiség.

"Mindenekelőtt egy vallomással tartozom, egy, talán különös, de őszinte vallomással. Amióta repülőgépre szálltam, hogy itt, Stockholmban átvegyem az ez évi irodalmi Nobel-díjat, szakadatlanul egy szenvtelen megfigyelő szúrós tekintetét érzem a hátamon; s ebben az ünnepi pillanatban, amely hirtelen a közfigyelem fókuszába állít, inkább e hűvös megfigyelővel, semmint az egyszeriben világszerte olvasott íróval érzem magam azonosnak. S csak remélni tudom, hogy a beszéd, amelyet e kitüntető alkalommal elmondhatok, a segítségemre lesz, hogy e kettősséget, ezt a bennem élő két személyt végül majd egyesítsem..."

Díszkiadás a Nobel-díj 10. évfordulójára. "A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő; irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett." (a Kiadó)