László Krasznahorkai strana 3 z 5

Long-listed for The Man Booker International Prize 2018 A Hungarian interpreter obsessed with waterfalls, at the edge of the abyss in his own mind, wanders the chaotic streets of Shanghai. A traveller, reeling from the sights and sounds of Varanasi, encounters a giant of a man on the banks of the Ganges ranting on the nature of a single drop of water. A child labourer in a Portuguese marble quarry wanders off from work one day into a surreal realm utterly alien from his daily toils. In The World Goes On, a narrator first speaks directly, tells twenty-one unforgettable stories, then bids farewell ('for here I would leave this earth and these stars, because I would take nothing with me'). As Laszlo Krasznahorkai himself explains: 'Each text is about drawing our attention away from this world, speeding our body toward annihilation, and immersing ourselves in a current of thought or a narrative...' The World Goes On is another masterpiece by the winner of the 2015 Man Booker International Prize. 'The excitement of his writing,' Adam Thirlwell proclaimed in the New York Review of Books, 'is that he has come up with his own original forms-there is nothing else like it in contemporary literature.'

"Krasznahorkai visszament Kínába." Ezzel a mondattal kezdődött e könyv első kiadásának fülszövege. Most a szerző visszatért ehhez az utazáshoz, átdolgozta a szövegét, új távlatból pillantunk tehát Kínára. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "az utolsó ókori birodalomtól": szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Ez a könyve azonban mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról adott lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce-torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszélgetett: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember.

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és országhatáron. Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. Azt mond, amit akar vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő, ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit?A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz. Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Winner of the 2015 Man Booker International Prize War & War begins at a point of danger: on a dark train platform Korim is on the verge of being attacked and robbed by thuggish teenagers. From here, we are carried along by the insistent voice of this nervous clerk. Desperate, at times almost mad, but also keenly empathic, Korim has discovered in a small Hungarian town's archives an antique manuscript of startling beauty: it narrates the epic tale of brothers-in-arms struggling to return home from a disastrous war. Korim is determined to do away with himself, but before he commits suicide, he feels he must escape to New York with the precious manuscript and commit it to eternity by typing it all out onto the world wide web. Following Korim with obsessive realism through the streets of New York (from his landing in a Bowery flophouse to his move far uptown with a mad interpreter), War and War relates his encounters with a fascinating range of people in a world torn between viciousness and mysterious beauty. Following the eight chapters of War & War is a short 'prequel acting as a sequel', 'Isaiah', which brings us to a dark bar, years before in Hungary, where Korim rants against the world and threatens suicide. Written like nothing else (turning single sentences into chapters), War & War affirms W. G. Sebald's comment that Krasznahorkai's prose far surpasses all the lesser concerns of contemporary writing.

Winner of the 2015 Man Booker International Prize The Melancholy of Resistance, Laszlo Krasznahorkai's magisterial, surreal novel, depicts a chain of mysterious events in a small Hungarian town. A circus, promising to display the stuffed body of the largest whale in the world, arrives in the dead of winter, prompting bizarre rumours. Word spreads that the circus folk have a sinister purpose in mind, and the frightened citizens cling to any manifestation of order they can find - music, cosmology, fascism. The novel's characters are unforgettable: the evil Mrs. Eszter, plotting her takeover of the town; her weakling husband; and Valuska, our hapless hero with his head in the clouds, who is the tender centre of the book, the only pure and noble soul to be found. Compact, powerful and intense, The Melancholy of Resistance, as its enormously gifted translator George Szirtes puts it, 'is a slow lava flow of narrative, a vast black river of type.' And yet, miraculously, the novel, in the words of Guardian, 'lifts the reader along in lunar leaps and bounds.'

A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. Most újabb nagy Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron, báró Wenckheim, a soha nem változó Ígéret beteljesítőjének tekintett ember, aki Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei reményvesztett vidékére, ahol úgy várják, mint a Messiást. Azt mond, amit megérdemlünk, vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő nagybeteg, vagy zseniális megváltó, aki új távlatokat nyitni érkezik? Egy biztos: a kisvárost, mely szülőhelye, s ahol nyugodni fog, olajszállító kamionok lepik el. Közel leszünk a tűzhöz. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki - fejben - erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukkannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a ,,világ közepébe". Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.A Háború és háború először 15 éve jelent meg. Azóta az ezredvégből századelő lett, a világ közepén New Yorkban pedig már nem azok a tornyok állnak, hanem a Ground Zero; a regény bábeli összefüggései, jelenprofetikus mondatai pedig folyamatos jövőidőnkben még aktuálisabbak. A mostani kiadás tartalmazza Krasznahorkai László Megjött Ézsaiás című levelét, mely eredetileg bejelentette ezt a regényt. Az idő átzökkent: az író akkori előzetes üzenete így lesz ennek a csodálatos regénynek a nyitánya. Megjelent Krasznahorkai László hatvanadik születésnapjára.

Nem kérdez? Nem válaszol? Krasznahorkait kérdezik, ő pedig válaszol, így megy ez több évtizede - ezekből az interjúkból nyújt alaposan szerkesztett válogatást ez a kötet.

Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az <>emberi táj iránt. Hogy „egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik." A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: „hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége - meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."

Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végleges drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor fokozott érzékenységet és részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már - nem az irodalom." - írta egyik méltatója.

A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még nem törte ketté a világot, s épp ettől lesz tragikus - saját egzisztenciális állapotunk és történelmi helyzetünk látlelete. A regény az elmúlt két évtizedben mit sem vesztett aktualitásából: ezt bizonyítják újabb hazai kiadásai, megfilmesítése, sorjázó külföldi fordításai és az azok nyomán született további elismerő kritikák. A történet egyszerre létfenntartó hazugságaink leleplezése és metafizikai sóvárgásunk, becsapottságunk dokumentuma.

Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés alapkérdéseivel. Az urgai fogoly nyolc novellája ezért leginkább talán gondolkodói utazásként értelmezhető, akárcsak a könyvben megidézett dantei mű. Abban is hasonlít az Isteni színjátékra, hogy ez az írás is megéri a fáradozást, hogy az olvasó a szerzővel együtt végigjárja-töprengje ezeket az utakat.

Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét kifejező legegyszerűbb és legtökéletesebb helyre. A regény a kutatás egyik állomását mutatja be, a kolostor megtalálását, az udvarok, szentélyek, és kertek rendjét járja végig. A keleti környezetben játszódó regény mese, példázat, egyszerre felkavaró és megnyugtató szöveg: a kert megtalálását illetve elvetését egyként, egyszerre dokumentálja. A könyv megjelenése a kortárs irodalom újabb fontos eseménye.