Bálint Magyar

Magyar ?Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a maga szakterületén – erre tesznek kísérletet. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.

Magyarország ma egy posztkommunista maffiaállam. E kifejezésben a posztkommunista a keletkezésének körülményeire és kiinduló feltételeire utal, vagyis arra, hogy ez még ha megkésetten is az állami tulajdon monopóliumával párosuló egypárti diktatúra bomlása nyomán létrejövő rendszer. A maffiaállam pedig működésének természetét határozza meg. Ami nálunk 1998 és 2002 között elindult, majd 2010 óta kiteljesedett, azt leginkább az egykori Szovjetunió utódállamainak többségében történtekkel Putyin Oroszországával, Azerbajdzsánnal, vagy más közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokkal lehetne rokonítani, csak a rendszerváltás óta nálunk bejárt politikai evolúciós út volt más.A posztkommunista maffiaállam magyarázó modellje a rendszer egészére próbál koncentrálni, nem pusztán egyes jelenségekre, amelyek esetleg más rendszerekben is előfordultak.

Orbán ?Viktor, Magyarország miniszterelnöke, legutóbbi tusványosi beszédében leszámolt a liberális demokráciával. De minek tekinthető a helyébe lépő rendszer, ha nem akarjuk elfogadni a hivatalos ideológia „centrális erőtér” – vagy „Nemzeti Együttműködés Rendszere” – típusú megnevezéseit? Az ideológiai tanácstalanságban, zűrzavarban a 2013 novemberében megjelent tanulmánykötet, a Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam sietett az olvasók segítségére. A mai Magyarország hatalmitársadalmi viszonyait új fogalmi keretben, megvilágító erővel leíró mű nem véletlenül fogyott el több mint 12 ezer példányban. Az idén szintén Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztésében megjelenő második kötet további két tucat tanulmánnyal, az első kötetben nem tárgyalt területek leírásával gazdagítja a magyar polipról, a maffiaállamról alkotott képet. A szerzők túlnyomó többsége most debütál „polipológusként” – közöttük nemcsak kiváló kutatókat, de egykori pénzügyminisztert, fővárosi főügyészt vagy éppen alkotmánybírót is találhatunk: Andor Mihályt, Békesi Lászlót, Bócz Endrét, Dessewffy Tibort, Rajk Lászlót, Ripp Zoltánt, Vörös Imrét. Vagy az ebben a kötetben már hangsúlyosan helyet kapó fiatal generáció tehetséges képviselőit, mint például: Deák Andrást, Jancsics Dávidot, Kácsor Zsoltot, Lakner Zoltánt, Szentpéteri Nagy Richárdot, Trencsényi Balázst vagy éppen Ungváry Krisztiánt.

A posztkommunista rendszerek anatómiája az eddigi legátfogóbb munka a rendszerváltó országokban kialakult különféle berendezkedésekről: egységes, koherens fogalmi keretet kínál a térségre jellemző politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek megértéséhez. Masha Gessen, a The New Yorker újságírója szerint: „Ezt a könyvet olvasni olyan, mintha elhúznák a függönyt, és hirtelen bejönne a fény. Minden tisztán láthatóvá válik. A minket körülvevő lápos politikai valóság tapasztalatát felváltja a szigorú, pontos analízis.” Jan-Werner Müller, a Princetoni Egyetem professzora szerint „ez a fogalmilag igen innovatív elemzés megadja azokat a kifejezéseket és elméleteket, amelyek alapvetőek ahhoz, hogy megértsük a történelmi pillanatot, amiben élünk”. Szelényi Iván, világhírű magyar szociológus, a Yale Egyetem emeritus professzora pedig kijelentette: „A 1990-es évek óta foglalkozom »a posztkommunista országok változataival«. Mindazonáltal ez a könyv jobb és fontosabb, mint bármi, amit az elmúlt 30 évben csináltam.”