Orhan Pamuk strana 3 z 6

Egy gyilkosság ördögien összekuszált szálai, egy évtizedek óta emésztő szerelem tüze és a művészet mindent felülíró ereje szövődik egybe ebben a magával ragadó történetben. A nevem Piros meséjét a 16. századi Isztambul csillogó pompája mögött megbújó sötét intrikák mozgatják. A szultán titkos megbízást ad birodalma legkiválóbb miniatúrakészítőinek: az uralkodó dicsőségét hirdető könyvet kell készíteniük, amely a korabeli európai festészet stílusjegyeit viseli magán. Csakhogy az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, a feladat tehát nemcsak izgalmas, hanem rendkívül veszélyes is. Amikor a könyvön dolgozó miniátorok egyikének nyoma vész, a kötet valódi céljairól mit sem sejtők körében kitör a pánik. A megoldást – avagy a gyilkost eláruló bűnjelet – a félig kész rajzok rejtik. A nevem Piros történelmi tablót, krimit, szerelmes elbeszélést és filozofikus elmélkedést vegyítő története kaleidoszkópszerűen rendezi újabb és újabb formákba a művészet, a vallás, a szerelem, a szexualitás és a hatalom össze-összekapcsolódó darabjait. Minél nagyobb és színesebb egy város, annál több zuga van, ahol bűneinket rejtegethetjük, s minél többen lakják, annál több esélyed van arra, hogy bűnöddel elkeveredj benne. Egy város okosságát nem tudósai, könyvtárai, miniátorai, kalligráfusai és medreszéi, hanem a sötét utcákon, évezredek folyamán alattomos módon elkövetett gyilkosságok mérik. Semmi kétségem afelől, hogy eszerint Isztambul a világ legeszesebb városa.

Beteljesült testi vágy, elszalasztott boldogság és egy tárgy (a szerelmeskedés hevében elvesztett fülbevaló): a könyv első bekezdésében sűrítve megkapjuk a regény lényegét. Az 1970-es évek régi-új, modernizálódó Isztambuljában minden ellentmondásos összevisszaságban kavarog; a nyugatosodás útjait kereső, modern törököket konvenciók bénítják. A jómódú Kemalnak kinyílt a világ, mégis csak lassan tud kilépni élete kijelölt medréből, ezért elveszíti szerelmét. Füsun ugyanis, bár a régi és szegény Törökországhoz tartozik, nem fogadja el az alárendelt, szeretői szerepet. Kemalt a veszteség megszállottá teszi, életét szenvedélyének rendeli alá, így lesz a regény egy rögeszme története és természetrajza. Kemal mániákusan gyűjti a szerelméhez köthető tárgyakat, amelyek kézzelfoghatóvá teszik és csillapítják vágyakozását. Ezek a fétissé váló hétköznapi tárgyak – mindegyik fejezetben „kiállít” egyet-egyet belőlük – állnak össze végül az Ártatlanság Múzeumává. Pamuk mániákus gyűjtőmunkával fizikai valóságában is létrehozta Isztambulban a múzeumot, amelyben viszont a látogató ezeken a regényből a realitásba emelt tárgyakon végigvonulva rakhatja össze újra a történetet – a végsőkig feszítve ezzel a megszállottság határait, és egyben végképp elbizonytalanítva az olvasót: kinek a története is ez? „Az élvezet, amelyet gyermekes szája, telt ajkai és vággyal teli, játékos nyelve szereztek, egészen megzavartak, s egy sor új gondolatot szültek. […] Mindazok, akikké váltam, amíg csókoltam, és mindazok a Füsunok, akik megelevenedtek bennem, miközben engem csókolt, egymásba gabalyodva növelték a gyönyört. Éreztem, hogy ezek az első, hosszú csókolózások, a lassan kialakuló szeretkezési szertartásaink apró részletei egy új tudás és számomra újfajta boldogság, a földi világban ritkán elérhető mennyország kapuját nyitják ki előttem. Ugyanakkor a csókolózással nemcsak a testi élvezet és az egyre növekvő szexuális vágy kapui nyíltak meg, hanem mintha feltárta volna kapuját a nagy, tágas és hatalmas Idő is, amely kiragadott bennünket a tavaszi délutánból.”

As a child, Mevlut always felt like he was missing out. When he moves to Istanbul - 'the centre of the world' - he is immediately enthralled. He wanders through its alleys for forty years, working as a street vendor and gaining a unique perspective of a radically changing city. Mevlut watches his friends and relatives settle down and make their fortunes, while he stumbles toward middle age in a series of jobs leading nowhere. He never manages to shake the 'strangeness in his mind', until at last fortune conspires to let him understand what it is he yearns for . . .

„A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952– ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét… Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Az 1990-ben kiadott Fekete könyv Orhan Pamuk egyik legrejtélyesebb és egyben legszínesebb műve, amelyben egy bűnügyi regény feszültsége ötvöződik a Kelet misztikájával. A könyv egyik részében leginkább a tikok, jelek és nyomok dominálnak, itt fut a fő cselekményszál, amelyet az eltűnt feleségét, Rüyát kereső isztambuli ügyvéd, Galip nézőpontjából ismerünk meg. A regény másik részét a ügyvéd magánnyomozásának történetébe beékelt, az eltűnt Rüya féltestvérének, Celálnak a hírlapi tárcái alkotják, amelyekből Isztambulnak nemcsak a múltjába és jelenébe, de még a jövőjébe is bepillantást nyerünk. Mint több más regényében, Pamuk itt is ravasz játékot űz a szereplők egymásra tükröztetésével, így aztán eljön a pillanat, amikor már az ügyvéd feleségével egy időben szintén köddé vált Celál bőrébe bújó Galip írja az Isztambul varázslatos és titokzatos világáról szóló tárcákat... A Helikon Kiadó jelen kötettel indítja útjára Pamuk-életműsorozatát.

Istanbul je poutavým a současně nezvyklým pohledem na jednu ze světových metropolí očima autora, který je s ní neodlučně spjat. Kniha je nejen holdem Istanbulu a Bosporské úžině, ale i jakousi osobní kronikou Pamukova uměleckého zrání. Rodinná historie a autorovy vzpomínky se prolínají s esejemi o malířích, spisovatelích a cestovatelích – západních i tureckých – spojených s Istanbulem. Pamukův Istanbul však není radostnou ódou na tisícileté město, nýbrž zachycuje město spíše v jeho pochmurných tónech a s jeho bytostnou melancholií, zdůrazněnou i podmanivými fotografi emi Ary Gülera.

Istanbul je poutavým a současně nezvyklým pohledem na jednu ze světových metropolí očima autora, který je s ní neodlučně spjat. Kniha je nejen holdem Istanbulu a Bosporské úžině, ale i jakousi osobní kronikou Pamukova uměleckého zrání. Rodinná historie a autorovy vzpomínky se prolínají s esejemi o malířích, spisovatelích a cestovatelích – západních i tureckých – spojených s Istanbulem. Pamukův Istanbul však není radostnou ódou na tisícileté město, nýbrž zachycuje město spíše v jeho pochmurných tónech a s jeho bytostnou melancholií, zdůrazněnou i podmanivými fotografi emi Ary Gülera.

Rüya eltűnt. Galip, az isztambuli ügyvéd magánnyomozásba kezd, hogy felkutassa feleségét. Vajon aszépséges nő Celâlnál bujkál, akinek hírnevét Galip irigyli? Ha így van, miért nincs senki Celâl lakásában?Galip egy hirtelen ötlettől vezérelve magára ölti Celâl személyazonosságát, viseli a ruháit, fogadja atelefonjait, sőt még fanyar cikkeit is hamisítja, de ha a titokra fény derül, az végzetes következményekkeljár... A Fekete könyv a közel-keleti és a muszlim kultúra elképesztő gazdagságú szőttese, amelyet elárasztIsztambul fénye és pompája, miközben a lélektani utazás a lélek egyre sötétebb bugyraiba visz minket. ANobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb szerzője, munkásságát Gabriel García Márquez, UmbertoEco és Franz Kafka írásművészetéhez hasonlítják méltatói.A Helikon Kiadó Pamuk-életműsorozatának első kötete. 

Píše se červenec 1980 a v Turecku se pomalu schyluje k dalšímu vojenskému převratu. Do přímořského letoviska nedaleko Istanbulu přijíždí jako každý rok čtyři sourozenci, aby navštívili svou devadesátiletou babičku. Zatímco venku stále houstne napětí mezi nacionalisty a levicovými bojůvkami, babiččin „tichý dům“ vydává potlačovaná rodinná tajemství a rozehrávají se tu osudové životní příběhy. Román, ověnčený domácími i zahraničními cenami, je jak brilantním rodinným dramatem, tak dramatem celé země, v níž děsivě utichá komunikace mezi politickými skupinami, společenskými vrstvami i generacemi.

Píše se červenec 1980 a v Turecku se pomalu schyluje k dalšímu vojenskému převratu. Do přímořského letoviska nedaleko Istanbulu přijíždí jako každý rok čtyři sourozenci, aby navštívili svou devadesátiletou babičku. Zatímco venku stále houstne napětí mezi nacionalisty a levicovými bojůvkami, babiččin „tichý dům“ vydává potlačovaná rodinná tajemství a rozehrávají se tu osudové životní příběhy. Román, ověnčený domácími i zahraničními cenami, je jak brilantním rodinným dramatem, tak dramatem celé země, v níž děsivě utichá komunikace mezi politickými skupinami, společenskými vrstvami i generacemi.

Orhan Pamuk reprezentuje to najlepšie zo súčasnej svetovej prózy. Je nositeľom Nobelovej ceny za literatúru a mnohých ďalších ocenení. Slovenských čitateľov už presvedčil svojimi románmi Čierna kniha, Nový život, Moje meno je Červená či Múzeum nevinnosti. Jeho diela boli preložené do viac ako 50 jazykov a časopis TIME ho zaradil medzi sto najvplyvnejších ľudí na svete. Román Tichý dom dostal francúzsku cenu Prix de la Decouverte Européene. Literárni fajšnmekri si pri jeho čítaní určite prídu na svoje. Dej zasadil Orhan Pamuk do svojej domoviny, Turecka. Deväťdesiatročná vdova a pravoverná moslimka Fatma čaká vo svojom dome v Džennethisare na návštevu vnúčat. Spoločnosť jej robí sluha Redžep, nemanželský syn jej nebohého manžela a trpaslík, čo sa o ňu stará, keďže Fatma je takmer úplne pripútaná na lôžko. Starena sa nevie dočkať vnúčat, hoci jej veľa radosti neprinášajú. Podľa nej sú nakazené modernosťou, ateizmom a hriešnosťou. Najstarší vnuk Faruk, historik, pochybuje o tom, že udalosti, o ktorých číta v archíve, majú zmysel a pochybnosti utápa v alkohole. Jeho sestra Nilgűn je ľavičiarka a za svoje politické názory zaplatí najvyššiu cenu. Stredoškolák Metin chce žiť ako jeho bohatí spolužiaci a odcestovať do Ameriky. Redžepov synovec Hasan odíde zo školy a pripojí sa k pravicovým nacionalistom. A práve na jeho osude vidieť, čo sa stane, keď sa všetky tieto protirečivé sily dajú do pohybu.

Historicko-filozofický román Orhana Pamuka se odehrává v barvitém světě osmanského Istanbulu za vlády sultána Mehmeda IV. na konci 17. století a vypráví alegorický příběh o zvláštním vztahu benátského zajatce a jeho pána, istanbulského hodži, kteří jsou si k nerozeznání podobní. Vedle neotřelého zachycení života v mnohonárodnostní osmanské metropoli se román zamýšlí nad hranicemi poznání cizí kultury, vztahem mezi Evropou a Tureckem a stabilitou lidské identity. Pamukův román se stal v Turecku senzací a zahájil vlnu tzv. nového historického románu.

Mistrovský román jedinečným způsobem kombinuje příběhy a vyprávěcí postupy blízkovýchodních literatur s postmoderním stylem psaní. Hlavní hrdina, advokát Galip, pátrá po své záhadně zmizelé ženě Rüye a nevlastním bratru Cellovi, známém novináři, jeh ož sloupky o Istanbulu a jeho historii tvoří důležitou část bohaté románové koláže. Galip se při svém pátrání vydává do spletitých ulic Istanbulu, dostává se do podsvětí, bloumá po chudinských předměstích a setkává se s mystiky, blázny i politickými aktivisty, pročítá Cellovy novinové sloupky a populární detektivní romány a nakonec odhalí šokující pravdu o své ženě i o sobě samém

Mistrovský román jedinečným způsobem kombinuje příběhy a vyprávěcí postupy blízkovýchodních literatur s postmoderním stylem psaní. Hlavní hrdina, advokát Galip, pátrá po své záhadně zmizelé ženě Rüye a nevlastním bratru Celâlovi, známém novináři, jehož sloupky o Istanbulu a jeho historii tvoří důležitou část bohaté románové koláže. Galip se při svém pátrání vydává do spletitých ulic Istanbulu, dostává se do podsvětí, bloumá po chudinských předměstích a setkává se s mystiky, blázny i politickými aktivisty, pročítá Celâlovy novinové sloupky a populární detektivní romány a nakonec odhalí šokující pravdu o své ženě i o sobě samém...

V prvom pláne ide o ľúbostný príbeh muža Kemala z bohatej rodiny, zasnúbeného s dievčaťom z rovnakej vrstvy, ktorý sa zamiluje do vzdialenej príbuznej, stojacej spoločensky nižšie. Po viacerých dramatických zvratoch a uplynutí dlhého času sa nakoniec môžu vziať, ale zasiahne osudová náhoda a príbeh sa končí tragicky. Kemal prežije a založí múzeum zo všetkého, čo mu jeho veľkú lásku pripomína. Aj Istanbul, veľmi staré mesto, akoby tu bolo múzeom samého seba z lepších čias, ktoré zažilo. Možno za Atatürka, možno ešte za Osmanskej ríše. No viaceré vrstvy jeho obyvateľstva túžia po identifikovaní sa so západom.

Román tureckého nositele Nobelovy cenu za literaturu zavádí čtenáře do provinčního městečka Kars, ztraceného v horách na východě Turecka a odříznutého na několik dní od světa vánicí. Hlavní hrdina, básník a politický exulant Ka, se tam vydává, aby napsal reportáž o záhadných sebevraždách muslimských dívek a zároveň se znovu setkal se svou láskou z mládí. V Karsu jako bychom spolu s Kaem sledovali na zrychleném filmovém pásu dramatické scény z minulosti i přítomnosti Turecka, které se mísí s poetickými obrazy sněhu.