Orhan Pamuk strana 4 z 6

A költői ihlet és a szerelem vágya, Isten keresése és a török sorskérdések kutatása, a nyugati értékek és az iszlám fanatizmus összeütközése - ezekből az elemekből szövi a regényét Pamuk, és ezekért utazik haza Ka, a költő tizenkét évnyi száműzöttség után. Frankfurti csendes és immár ihlettelen élete után a kelet-törökországi kisváros, Kars óriási izgalmakat tartogat számára. És rejtélyeket is: azt próbálja kideríteni egy újság megbízásából, miért ölik meg magukat egymás után a karsi hívő lányok - csak azért, mert a világi hatalom nem engedi, hogy fejkendőt viseljenek? S miközben lassan kibontakozik a vágyott szerelem, és a költő végre lázasan írja újabb verseit, a baljós hangulatú, vallási konfliktusoktól felkavart városban úgy sodródik a tragikus eseményekkel, mint hópehely a szélben.

Pamuk memoárregénye egy történelemmel, rejtélyes hangulattal és művészi érzékenységgel átitatott város káprázatos portréja, egy letűnt civilizáció nosztalgikus megidézése és meditáció az élet legintimebb kérdéseiről. A városportré egyben önarckép is: miközben a szerző Isztambul különös sorsán mereng, régi metszeteket és fényképeket nézegetve megidézi birodalmi múltját, fájdalmas szeretettel szemléli romos jelenét, csodálja nagyszerű íróit, s próbálja megfejteni a minden isztambulira jellemző melankólia, a hüzün érzését, a saját lelkébe is mind mélyebbre hatol. Miért érezte magát mindig idegennek a saját életében? Miért gondolta, hogy van benne egy másik világ, és létezik egy másik, igazibb Orhan? Miből fakadt a bűntudat érzése és az érzékenység, mely a művészi pályára vezette - anyja minden tiltakozása ellenére? Pamuk Isztambulja a világirodalomban páratlan módon meséli el egy város és egy ember lelkének fájdalmasan szép összefonódását.

“Két élet, két lélek kellene az embernek. Az egyik az üzletnek, a másik az örömöknek! És úgy kellene élni, hogy ez a kettő ne keveredjék egymással! Segíteniük kellene egymást, de nem szabadna akadályozniuk a másikat! Igen, így lesz. Az én életem ilyen lesz! Élni fogok!” Még egyszer nagyot nyújtózkodva ásított egyet, aztán önmagát is meglepő friss lendülettel kiszállt a hintóból. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952-) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.

Minél nagyobb és színesebb egy város, annál több zuga van, ahol bűneinket rejtegethetjük, s minél többen lakják, annál több esélyed van arra, hogy bűnöddel elkeveredj benne. Egy város okosságát nem tudósai, könyvtárai, miniátorai, kalligráfusai és medreszéi, hanem a sötét utcákon, évezredek folyamán alattomos módon elkövetett gyilkosságok mérik. Semmi kétségem afelől, hogy eszerint Isztambul a világ legeszesebb városa. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952-) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Egy gyilkosság ördögien összekuszált szálai, egy évtizedek óta emésztő szerelem tüze és a művészet mindent felülíró ereje szövődik egybe ebben a magával ragadó történetben. A nevem Piros meséjét a 16. századi Isztambul csillogó pompája mögött megbújó sötét intrikák mozgatják. A szultán titkos megbízást ad birodalma legkiválóbb miniatúrakészítőinek: az uralkodó dicsőségét hirdető könyvet kell készíteniük, amely a korabeli európai festészet stílusjegyeit viseli magán. Csakhogy az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, a feladat tehát nemcsak izgalmas, hanem rendkívül veszélyes is. Amikor a könyvön dolgozó miniátorok egyikének nyoma vész, a kötet valódi céljairól mit sem sejtők körében kitör a pánik. A megoldást - avagy a gyilkost eláruló bűnjelet - a félig kész rajzok rejtik. A nevem Piros történelmi tablót, krimit, szerelmes elbeszélést és filozofikus elmélkedést vegyítő története kaleidoszkópszerűen rendezi újabb és újabb formákba a művészet, a vallás, a szerelem, a szexualitás és a hatalom össze-összekapcsolódó darabjait.

"Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre." Kemal, Isztambul egyik gazdag családjának sarja eljegyezni készül Sibelt, egy másik jómódú család szépséges leányát, amikor is egy véletlen találkozás egy húszéves lánnyal kizökkenti szépen elrendezett életéből. Füsun Kemalnak adja szüzességét, titkos szerelmi találkáik azonban veszélyesen távolítják őket attól az élettől, amit addig ismertek. Kemal kényszeresen gyűjti azokat a tárgyakat, amelyek Füsun szerelmére emlékeztetik, és "Az ártatlanság múzeuma" így válik hiteles krónikásává Isztambul színes és változó világának, a törtetők és lemaradók köreinek és egy férfi soha nem múló szerelmének. "Korunk kötelező olvasmánya... Pamuk rocksztár, guru, politikai szakértő és diagnoszta egy személyben, ő Törökország pulzusa." - The New York Times A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Kafka és Proust írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben Európa és az iszlám Törökország találkozik.

Cevdet Bey a 20. század elején válik gazdag török kereskedővé, amikor üzlettel még csak keresztények foglalkoznak. Ezért az isztambuli üzletemberek világában idegennek, a késő oszmán kori elit tagjai között pedig kitaszítottnak érzi magát. Mégis eltökélten halad a maga útján: gyarapítja vagyonát, házat vásárol, és előkelő lányt vesz feleségül. Álma egy „óraműpontossággal működő”, nyugatias család, ahol a legfőbb érték az összetartozás és a békés, nyugodt élet. A következő generáció tagjainak egyszerre kell szembenézniük az apai örökséggel és a nyugatias reformok lázában élő, ám az évszázados beidegződéseket makacsul őrző társadalommal. Miközben Európa újabb háborúra készül, olyan erkölcsi dilemmákkal szembesülnek, amelyek mind ugyanazt a kérdést feszegetik: megvalósulhat-e Cevdet Bey álma, létezik-e a polgári világnak egy jellegzetes török változata, vagy az egész csak illúzió? A válasz még a hetvenes évek forrongó politikai légkörében felnövő unokák számára sem egyértelmű. Orhan Pamuk 1982-ben megjelent első regénye három nemzedéken átívelő családtörténet. Az apró mozaikdarabkákból kirajzolódó, tablószerű elbeszélés hétköznapi pillanatképeket tár az olvasók elé, mégis érzékenyen világít rá azokra a problémákra, amelyek a mai napig feszítik a török társadalmat. „Két élet, két lélek kellene az embernek. Az egyik az üzletnek, a másik az örömöknek! És úgy kellene élni, hogy ez a kettő ne keveredjék egymással! Segíteniük kellene egymást, de nem szabadna akadályozniuk a másikat! Igen, így lesz. Az én életem ilyen lesz! Élni fogok!” Még egyszer nagyot nyújtózkodva ásított egyet, aztán önmagát is meglepő friss lendülettel kiszállt a hintóból.

Beteljesült testi vágy, elszalasztott boldogság és egy tárgy (a szerelmeskedés hevében elvesztett fülbevaló): a könyv első bekezdésében sűrítve megkapjuk a regény lényegét. Az 1970-es évek régi-új, modernizálódó Isztambuljában minden ellentmondásos összevisszaságban kavarog; a nyugatosodás útjait kereső, modern törököket konvenciók bénítják. A jómódú Kemalnak kinyílt a világ, mégis csak lassan tud kilépni élete kijelölt medréből, ezért elveszíti szerelmét. Füsun ugyanis, bár a régi és szegény Törökországhoz tartozik, nem fogadja el az alárendelt, szeretői szerepet. Kemalt a veszteség megszállottá teszi, életét szenvedélyének rendeli alá, így lesz a regény egy rögeszme története és természetrajza. Kemal mániákusan gyűjti a szerelméhez köthető tárgyakat, amelyek kézzelfoghatóvá teszik és csillapítják vágyakozását. Ezek a fétissé váló hétköznapi tárgyak – mindegyik fejezetben „kiállít” egyet-egyet belőlük – állnak össze végül az Ártatlanság Múzeumává. Pamuk mániákus gyűjtőmunkával fizikai valóságában is létrehozta Isztambulban a múzeumot, amelyben viszont a látogató ezeken a regényből a realitásba emelt tárgyakon végigvonulva rakhatja össze újra a történetet – a végsőkig feszítve ezzel a megszállottság határait, és egyben végképp elbizonytalanítva az olvasót: kinek a története is ez? „Az élvezet, amelyet gyermekes szája, telt ajkai és vággyal teli, játékos nyelve szereztek, egészen megzavartak, s egy sor új gondolatot szültek. […] Mindazok, akikké váltam, amíg csókoltam, és mindazok a Füsunok, akik megelevenedtek bennem, miközben engem csókolt, egymásba gabalyodva növelték a gyönyört. Éreztem, hogy ezek az első, hosszú csókolózások, a lassan kialakuló szeretkezési szertartásaink apró részletei egy új tudás és számomra újfajta boldogság, a földi világban ritkán elérhető mennyország kapuját nyitják ki előttem. Ugyanakkor a csókolózással nemcsak a testi élvezet és az egyre növekvő szexuális vágy kapui nyíltak meg, hanem mintha feltárta volna kapuját a nagy, tágas és hatalmas Idő is, amely kiragadott bennünket a tavaszi délutánból.”

"A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem "úrfi" küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét... Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952- ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.

A Furcsaság a fejemben szerelmi történet, ugyanakkor modern eposz is. Orhan Pamuk hat évig dolgozott a regényen, amelyben a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el. Mevlut 1969 és 2012 között több mint negyven éven át árult joghurtot, bozát és piláfot Isztambul utcáin, volt parkolóőr és sok minden más. Figyelte, hogyan telnek meg az utcák a különféle emberekkel, hogyan rombolják le és építik újjá a város nagy részét. Látja az Anatóliából érkezőket és a meggazdagodókat; ugyanakkor tanúja az ország átalakulásának, a politikai csatározásoknak és puccsoknak. Az különbözteti meg másoktól, hogy érdekli, milyen furcsaság van a fejében. Soha nem tesz le arról, hogy téli estéken bozát árusítson, és a kedvesének kilétén gondolkozzon. Az ember szándéka vagy a sors a fontosabb a szerelemben? Tőlünk függ, hogy boldogok avagy boldogtalanok leszünk, vagy tőlünk függetlenek a velünk megtörténő események? Miközben a Furcsaság a fejemben ezekre a kérdésekre keresi a választ, a családi élet és a városi lét közötti összeütközésekről, a nők otthoni kiszolgáltatottságáról és haragvásairól is képet ad.

A Strangeness In My Mind is a novel Orhan Pamuk has worked on for six years. It is the story of boza seller Mevlut, the woman to whom he wrote three years' worth of love letters, and their life in Istanbul. In the four decades between 1969 and 2012, Mevlut works a number of different jobs on the streets of Istanbul, from selling yoghurt and cooked rice, to guarding a car park. He observes many different kinds of people thronging the streets, he watches most of the city get demolished and re-built, and he sees migrants from Anatolia making a fortune; at the same time, he witnesses all of the transformative moments, political clashes, and military coups that shape the country. He always wonders what it is that separates him from everyone else - the source of that strangeness in his mind. But he never stops selling boza during winter evenings and trying to understand who his beloved really is. What matters more in love: what we wish for, or what our fate has in store? Do our choices dictate whether we will be happy or not, or are these things determined by forces beyond our control? A Strangeness In My Mind tries to answer these questions while portraying the tensions between urban life and family life, and the fury and helplessness of women inside their homes.

„A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952– ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét… Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

A Furcsaság a fejemben szerelmi történet, ugyanakkor modern eposz is. Orhan Pamuk hat évig dolgozott a regényen, amelyben a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el. Mevlut 1969 és 2012 között több mint negyven éven át árult joghurtot, bozát és piláfot Isztambul utcáin, volt parkolóőr és sok minden más. Figyelte, hogyan telnek meg az utcák a különféle emberekkel, hogyan rombolják le és építik újjá a város nagy részét. Látja az Anatóliából érkezőket és a meggazdagodókat; ugyanakkor tanúja az ország átalakulásának, a politikai csatározásoknak és puccsoknak. Az különbözteti meg másoktól, hogy érdekli, milyen furcsaság van a fejében. Soha nem tesz le arról, hogy téli estéken bozát árusítson, és a kedvesének kilétén gondolkozzon. Az ember szándéka vagy a sors a fontosabb a szerelemben? Tőlünk függ, hogy boldogok avagy boldogtalanok leszünk, vagy tőlünk függetlenek a velünk megtörténő események? Miközben a Furcsaság a fejemben ezekre a kérdésekre keresi a választ, a családi élet és a városi lét közötti összeütközésekről, a nők otthoni kiszolgáltatottságáról és haragvásairól is képet ad.

Rüya eltűnt. Galip, az isztambuli ügyvéd magánnyomozásba kezd, hogy felkutassa feleségét. Vajon aszépséges nő Celâlnál bujkál, akinek hírnevét Galip irigyli? Ha így van, miért nincs senki Celâl lakásában?Galip egy hirtelen ötlettől vezérelve magára ölti Celâl személyazonosságát, viseli a ruháit, fogadja atelefonjait, sőt még fanyar cikkeit is hamisítja, de ha a titokra fény derül, az végzetes következményekkeljár... A Fekete könyv a közel-keleti és a muszlim kultúra elképesztő gazdagságú szőttese, amelyet elárasztIsztambul fénye és pompája, miközben a lélektani utazás a lélek egyre sötétebb bugyraiba visz minket. ANobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb szerzője, munkásságát Gabriel García Márquez, UmbertoEco és Franz Kafka írásművészetéhez hasonlítják méltatói.A Helikon Kiadó Pamuk-életműsorozatának első kötete. 

Orhan Pamuk reprezentuje to najlepšie zo súčasnej svetovej prózy. Je nositeľom Nobelovej ceny za literatúru a mnohých ďalších ocenení. Slovenských čitateľov už presvedčil svojimi románmi Čierna kniha, Nový život, Moje meno je Červená či Múzeum nevinnosti. Jeho diela boli preložené do viac ako 50 jazykov a časopis TIME ho zaradil medzi sto najvplyvnejších ľudí na svete. Román Tichý dom dostal francúzsku cenu Prix de la Decouverte Européene. Literárni fajšnmekri si pri jeho čítaní určite prídu na svoje. Dej zasadil Orhan Pamuk do svojej domoviny, Turecka. Deväťdesiatročná vdova a pravoverná moslimka Fatma čaká vo svojom dome v Džennethisare na návštevu vnúčat. Spoločnosť jej robí sluha Redžep, nemanželský syn jej nebohého manžela a trpaslík, čo sa o ňu stará, keďže Fatma je takmer úplne pripútaná na lôžko. Starena sa nevie dočkať vnúčat, hoci jej veľa radosti neprinášajú. Podľa nej sú nakazené modernosťou, ateizmom a hriešnosťou. Najstarší vnuk Faruk, historik, pochybuje o tom, že udalosti, o ktorých číta v archíve, majú zmysel a pochybnosti utápa v alkohole. Jeho sestra Nilgűn je ľavičiarka a za svoje politické názory zaplatí najvyššiu cenu. Stredoškolák Metin chce žiť ako jeho bohatí spolužiaci a odcestovať do Ameriky. Redžepov synovec Hasan odíde zo školy a pripojí sa k pravicovým nacionalistom. A práve na jeho osude vidieť, čo sa stane, keď sa všetky tieto protirečivé sily dajú do pohybu.

In an old mansion in Cennethisar, a former fishing village near Istanbul, an old widow Fatma awaits the annual summer visit of her grandchildren. She has lived in the village for decades, ever since her husband, an idealistic young doctor, first arrived to serve the poor fishermen. Now mostly bedridden, she is attended by her faithful servant Recep, a dwarf and the doctor's illegitimate son. They share memories, and grievances, of the early years, before Cennethisar became a high-class resort. Her visiting grandchildren are Faruk, a dissipated failed historian; his sensitive leftist sister, Nilgun; and Metin, a high school student drawn to the fast life of the nouveaux riches, who dreams of going to America. But it is Recep's nephew Hassan, a high-school dropout, lately fallen in with right-wing nationalists, who will draw the visiting family into the growing political cataclysm issuing from Turkey's tumultuous century-long struggle for modernity.

Děj dalšího románu držitele Nobelovy ceny za literaturu se odehrává v Turecku v 70. letech minulého století. Na jaře 1975 se Kemal, třicetiletý syn bohaté istanbulské rodiny, chystá zasnoubit se Sibel a žít bezstarostným životem. Těsně před zásnubami však potká mladičkou Füsun, svou vzdálenou příbuznou, a ta se stane jeho osudovou láskou. Přesto se zasnoubí se Sibel. Svou tragickou chybu si uvědomí příliš pozdě: zhrzená Füsun ho opouští a Kemalovi se hroutí svět. Aby přežil, tvoří si soukromé „muzeum nevinnosti“, jež léta posedle plní stovkami předmětů dokumentujících jeho vztah s Füsun – exponáty prodchnutými zrovna tak tíživými vzpomínkami na ztracenou lásku jako nekonečnou melancholií Istanbulu.