Péter Papolczy strana 2 z 2

A képek története nem egy szokványos művészettörténet gyerekeknek. Az egyik legnevesebb kortárs angol festő, David Hockney és művészettörténész barátja arról beszélgetnek sok-sok érdekes sztorival, -hogy milyen sokféleképpen lehet nyomot hagyni, -hogy a művésznek mindig végig kell gondolni, hogy mit visz a papírra abból, amit lát, -és hogy miképp forradalmasította egy-egy találmány a festészetet, a képeket és a látásmódunkat. Közben végigmutogatják nekünk és egymásnak a véső-festő-fotózó emberiség legcsodálatosabb képeit az ősember alkotásaitól Caravaggión és Disney-n át a számítógépes grafikákig. Mintha egy exkluzív tárlatvezetésen járva bepillanthatnánk a mesterek kulisszatitkaiba. A beszélgetésre Rose Blake ragyogó illusztrációi felelnek. David Hockney a 20. század egyik legbefolyásosabb brit képzőművésze. Szinte minden technikával alkotott - festett, rajzolt, fotózott, készített nyomatokat -, és mindnek kitágította a határait. Szenvedélyes képalkotó

II. János Pál pápaságának utolsó éveiben egy titokzatos kiállítás készül a Vatikáni Múzeumban, de egy héttel nyitás előtt az egyik kurátort meggyilkolják a Castel Gandolfó-i pápai villáknál. Ugyanezen az éjszakán betörnek az ötéves fiát egyedül nevelő görög katolikus pap, Alex Andreou atya vatikánvárosi otthonába. A római rendőrség és a vatikáni csendőrség tehetetlenkedését látván Alex atya maga kezd nyomozni, ám ahhoz, hogy megtalálja a gyilkost, rá kell jönnie a halott kurátor titkára. Vajon milyen összefüggés lehet a második század közepén, Edesszában írt "ötödik evangélium", a szír-ógörög nyelvű Diatesszaron és a rejtélyes torinói lepel között? És mi köze mindennek a katolikus és az ortodox keresztények viszonyához, a Vatikán bíboros államtitkárához, sőt magához a Szentatyához? Kik azok, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy saját elképzeléseikhez idomítsák a tényeket? Az ötödik evangélium egyszerre letehetetlen, tapintható atmoszférájú thriller és ismeretanyaggal teli kultúrtörténet, amelynek a különös belső logika szerint működő, parkokkal teli törpeállam ad érzékletes, hiteles hátteret. "Mesteri... Az ember ez után a regény után már nem tud ugyanazzal a szemmel nézni az egyházra és intézményeire." (David Baldacci)