Ignác Romsics

A mögöttünk hagyott évszázadban Magyarország és vele Európának az a bizonytalan határú köztes övezete, amely a Baltikum és a Mediterráneum között terül el, négyszer élt át sorsfordító változásokat: 1918-1920-ban, 1938-1941-ben, 1944-1945-ben és 1989-1991-ben. Ezekben az átrendeződésekben a nagyhatalmak fontos, ha nem sorsdöntő szerepet játszottak. Olykor csak kezdeményezték vagy elősegítették a változásokat, máskor viszont brutálisan rákényszerítették akaratukat az itteni népekre. E kötet tárgya ennek az "akaratátvitelnek" a története. Az első öt tanulmány öt nagyhatalom, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok magyar, illetve Duna-medencei politikáját vizsgálja a 20. század első felében. Az ezekhez csatlakozó hatodik tanulmány az orosz birodalmi gondolat történelmi gyökereit és az elmúlt években megtapasztalt új életre kelését veszi górcső alá.A kiterjedt kutatásokon alapuló és gazdagon dokumentált kötet a történelem és a politika iránt érdeklődő olvasóközönséget egyaránt megszólítja. "Eltérően a néhány éves német impériumtól, amelyet masszív gazdasági és kulturális behatolás előzött meg, a második világháború után kialakult közel fél évszázados szovjet uralom - és ez volt a régió megszervezésének harmadik kísérlete - hirtelen és a szuronyok hegyén érkezett. A térséget gazdaságilag igazán jól működtetni és népeit kulturálisan magához láncolni a Szovjetunió valójában sohasem tudta. Bukásának, illetve kényszerű visszavonulásának egyik mélyen fekvő oka minden bizonnyal az volt, hogy civilizációs szempontból nálánál fejlettebb országokat akart gyarmatosítani."  

A mögöttünk hagyott évszázadban Magyarország és vele Európának az a bizonytalan határú köztes övezete, amely a Baltikum és a Mediterráneum között terül el, négyszer élt át sorsfordító változásokat: 1918-1920-ban, 1938-1941-ben, 1944-1945-ben és 1989-1991-ben. Ezekben az átrendeződésekben a nagyhatalmak fontos, ha nem sorsdöntő szerepet játszottak. Olykor csak kezdeményezték vagy elősegítették a változásokat, máskor viszont brutálisan rákényszerítették akaratukat az itteni népekre. E kötet tárgya ennek az "akaratátvitelnek" a története. Az első öt tanulmány öt nagyhatalom, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok magyar, illetve Duna-medencei politikáját vizsgálja a 20. század első felében. Az ezekhez csatlakozó hatodik tanulmány az orosz birodalmi gondolat történelmi gyökereit és az elmúlt években megtapasztalt új életre kelését veszi górcső alá. A kiterjedt kutatásokon alapuló és gazdagon dokumentált kötet a történelem és a politika iránt érdeklődő olvasóközönséget egyaránt megszólítja. "Eltérően a néhány éves német impériumtól, amelyet masszív gazdasági és kulturális behatolás előzött meg, a második világháború után kialakult közel fél évszázados szovjet uralom - és ez volt a régió megszervezésének harmadik kísérlete - hirtelen és a szuronyok hegyén érkezett. A térséget gazdaságilag igazán jól működtetni és népeit kulturálisan magához láncolni a Szovjetunió valójában sohasem tudta. Bukásának, illetve kényszerű visszavonulásának egyik mélyen fekvő oka minden bizonnyal az volt, hogy civilizációs szempontból nálánál fejlettebb országokat akart gyarmatosítani."

"Mélyen vallásos (pietista) neveltetése ellenére kora legtöbb nagy gondolkodójához hasonlóan Kant is hitt az ész erejében és a gondolkodás minden korlátozás nélküli autonómiájában. A felvilágosodás […] az ember kilábolása a maga okozta kiskorúságból. Sajnos - tette hozzá rezignált bölcsességgel - az emberiség nagy része szívesen kiskorú marad egész életében, mert kiskorúnak lenni kényelmes. Nem akar mások vezetése nélkül élni, ami lehetővé teszi a kevesek gyámkodását a többség fölött. Az igazi változáshoz szabadság kell, éspedig annak is a legártalmasabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága." Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolkodást, és akik - noha gyakran eltérő válaszokat adtak közös dilemmáikra - mindannyian csiszolták látásmódunkat, gazdagították és finomították a múltunkra vonatkozó tudást. A kötet a szellemi tendenciák változását tudománytörténeti hátterükkel együtt segít megérteni, ezért a legszélesebb olvasóközönséget szólítja meg, de az egyetemi oktatásban is jól használható.

Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolkodást, és akik - noha gyakran eltérő válaszokat adtak közös dilemmáikra - mindannyian csiszolták látásmódunkat, gazdagították és finomították a múltunkra vonatkozó tudást. A kötet a szellemi tendenciák változását tudománytörténeti hátterükkel együtt segít megérteni, ezért a legszélesebb olvasóközönséget szólítja meg, de az egyetemi oktatásban is jól használható. "Mélyen vallásos (pietista) neveltetése ellenére kora legtöbb nagy gondolkodójához hasonlóan Kant is hitt az ész erejében és a gondolkodás minden korlátozás nélküli autonómiájában. "A felvilágosodás [...] az ember kilábolása a maga okozta kiskorúságból". Sajnos - tette hozzá rezignált bölcsességgel - az emberiség nagy része "szívesen kiskorú marad egész életében, mert kiskorúnak lenni kényelmes". Nem akar mások vezetése nélkül élni, ami lehetővé teszi a kevesek gyámkodását a többség fölött. Az igazi változáshoz szabadság kell, éspedig annak is a legártalmasabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága."

Romsics Ignác nagyívű szintézise a magyar történelem utolsó száz évét a történettudomány és a társtudományok eredményei alapján teszi mérlegre. A nyolc nagy fejezet tárgya a XX. századi magyar történelem egymást követő - és rendszerint egymást tagadó - nyolc nagy korszaka, kitágítva az időhatárokat az első világháború előtti három-négy évtizedre és befejezésként a rendszerváltozás utáni húsz évre. Az egyes fejezeteken belül minden esetben tematikai rendezőelv érvényesül: állam és politika, gazdaság, oktatás, társadalom, kultúra és művelődés, külpolitika. A jelenlegi kiadás az újabb kutatásoknak megfelelő néhány kiegészítéssel bővíti a könyv legutóbbi, 2010-es megjelenését. "A Monarchia s ezen belül a történelmi Magyarország felbomlása nem véletlenek következménye, hanem egy hosszabb folyamat eredménye volt. E folyamat motorjának, hajtóerejének a nyelvi-kulturális közösségekre épülő modern nacionalizmus tekinthető, amely előbb vagy utóbb a térség mindegyik multietnikus birodalmát - majd államát - felrobbantotta. Az átalakulás a Török Birodalom dezintegrálódásával és kis, de expanzív nemzetállamok kialakulásával kezdődött a Balkánon a XIX. század első harmadában, s legutóbbi fázisa a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása volt az 1990-es évek elején."

A kötet Fedinec Csilla, Rácz András és Romsics Ignác történészek a BBC History 2023/03., 2023/04., 2023/05. számaiban megjelent, az orosz-ukrán háborút elemző tanulmányait gyűjti össze. Fedinec Csilla történész, PhD, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa. Rácz András a Német Külpolitikai Társaság, a DGAP kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója Romsics Ignác történész, az MTA rendes tagja, professor emeritus.

"Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése - még ha az abszolút objektív igazság nem is tárható fel." "Egotörténelmem" első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem. Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként, kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola s több külföldi universitas, mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem kívülről szemlélni magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át egyaránt láttatni történészi tevékenységemet. Bár a pártpolitikához köthető csatározásoktól következetesen távol tartottam magam, időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe kerültem. Ezek során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam szóltak, hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeit, indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben ezért ezekről is részletesen beszámolok.

"Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése - még ha az abszolút objektív igazság nem is tárható fel." "Egotörténelmem" első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem. Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként, kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola s több külföldi universitas, mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem kívülről szemlélni magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át egyaránt láttatni történészi tevékenységemet. Bár a pártpolitikához köthető csatározásoktól következetesen távol tartottam magam, időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe kerültem. Ezek során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam szóltak, hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeit, indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben ezért ezekről is részletesen beszámolok.

Romsics Ignác nagyívű szintézise a magyar történelem utolsó száz évét a történettudomány és a társtudományok eredményei alapján teszi mérlegre. A nyolc nagy fejezet tárgya a XX. századi magyar történelem egymást követő - és rendszerint egymást tagadó - nyolc nagy korszaka, kitágítva az időhatárokat az első világháború előtti három-négy évtizedre és befejezésként a rendszerváltozás utáni húsz évre. Az egyes fejezeteken belül minden esetben tematikai rendezőelv érvényesül: állam és politika, gazdaság, oktatás, társadalom, kultúra és művelődés, külpolitika. A jelenlegi kiadás az újabb kutatásoknak megfelelő néhány kiegészítéssel bővíti a könyv legutóbbi, 2010-es megjelenését.A Monarchia s ezen belül a történelmi Magyarország felbomlása nem véletlenek következménye, hanem egy hosszabb folyamat eredménye volt. E folyamat motorjának, hajtóerejének a nyelvi-kulturális közösségekre épülő modern nacionalizmus tekinthető, amely előbb vagy utóbb a térség mindegyik multietnikus birodalmát - majd államát - felrobbantotta. Az átalakulás a Török Birodalom dezintegrálódásával és kis, de expanzív nemzetállamok kialakulásával kezdődött a Balkánon a XIX. század első harmadában, s legutóbbi fázisa a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása volt az 1990-es évek elején.

"Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében a Romániához került magyarországi területrész csaknem 103 ezer, egészen pontosan 102 811 négyzetkilométert tett ki. Ez több történelmi és földrajzi tájegységből tevődött össze. Magja a Királyhágón túli úgynevezett történelmi Erdély volt, amely 57,8 ezer négyzetkilométernyi területet foglalt magában." Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély, valamint a Bánság középső és keleti fele, továbbá az ún. Részek vagy Partium - együttesen 103 ezer négyzetkilométer 5,2 millió lakossal - az új román állam részévé vált. Az 1918 őszétől 1920. június 4-ig tartó folyamatnak több fontos állomása volt. A történelmi háttér felfestése után Romsics Ignác ezeket mutatja be - széles körű hazai és külföldi forrásbázisra támaszkodva. Részletesen foglalkozik az 1918. őszi sikertelen megbékélési kísérletekkel, majd Erdély román megszállásával, valamint az 1918. decemberi 1-jei gyulafehérvári román "nemzetgyűléssel" és ennek következményeivel, továbbá az új helyzetet szentesítő trianoni békeszerződés megalkotásának körülményeivel. A térképekkel gazdagon illusztrált kötet zárófejezete a két világháború közötti és alatti helyzetet, valamint az 1947-es párizsi békeszerződéshez vezető utat ismerteti.

"A történelmi Magyarország 325 411 km2-nyi területén 1910-ben 20 886 487 ember élt. Ha ebből leszámítjuk a belső ügyeinek intézésében csaknem teljes önállóságot élvező Horvát-Szlavónia területét és népességét, 282 870 km2-t és 18 264 533 főnyi lakost kapunk. Ezt a még mindig tekintélyes nagyságú népességet többféle tényező (elsősorban a vagyon és a foglalkozás, továbbá a származás és hagyományok, vallás és nemzetiség stb.) osztotta-tagolta egymásnak alá-, fölé- vagy mellérendelt társadalmi osztályokká és rétegekké." Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára. Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró - minden esetben jelzett - módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog hozzásegíteni a Trianon utáni negyedszázad eredményeinek és kudarcainak, fény- és árnyoldalainak fel- és megismeréséhez.

"A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség. Abban, hogy az 1946-os párizsi békekonferencián végül mégis ez a döntés született, több tényező játszott közre. Meghatározó szerepe - az első világháború utáni helyzethez hasonlóan - ebben is a győztes nagyhatalmaknak volt. Az ő döntésüket viszont nemcsak saját elveik és érdekeik, hanem Magyarország és riválisainak második világháborús szereplése, valamint a háború utáni diplomáciájuk is jelentősen befolyásolta." A második világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződés egyetlen apró eltéréssel visszaállította Magyarország 1938 előtti, a trianoni békeszerződésben megállapított határait. Életműsorozatának újabb kötetében Romsics Ignác ezt a második világháború alatt kezdődött és 1947-re befejeződött döntéshozatali folyamatot, a párizsi békekonferencia előzményeit és döntéseit, a magyar delegáció működését és a különböző bizottságok vitáit rekonstruálja a rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalom felhasználásával, valamint új forráscsoportok bevonásával. A kötet a korábban Az 1947-es párizsi békeszerződés címmel megjelent könyv újrakiadása.

Romsics Ignác rendhagyó könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja be, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést írt, hanem olyan szociográfiai leírásokkal gazdagított éntörténetet, amely alulnézetből, egy szülőfalujából kiszakadt s az értelmiségivé válás egymásra épülő stációin felfelé törekvő fiatalember perspektívájából mutatja be az ötvenes évek "szűrt levegőjét" és a Kádár-korszak "fellazult világát" egészen az 1980-as évek közepéig. Ebben az értelemben a kötet egész generációjáról és arról a korról is szól, amelybe beleszületett. Az önéletrajz második kötete 2023-ban jelenik meg.

"A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség. Abban, hogy az 1946-os párizsi békekonferencián végül mégis ez a döntés született, több tényező játszott közre. Meghatározó szerepe - az első világháború utáni helyzethez hasonlóan - ebben is a győztes nagyhatalmaknak volt. Az ő döntésüket viszont nemcsak saját elveik és érdekeik, hanem Magyarország és riválisainak második világháborús szereplése, valamint a háború utáni diplomáciájuk is jelentősen befolyásolta." A második világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződés egyetlen apró eltéréssel visszaállította Magyarország 1938 előtti, a trianoni békeszerződésben megállapított határait. Életműsorozatának újabb kötetében Romsics Ignác ezt a második világháború alatt kezdődött és 1947-re befejeződött döntéshozatali folyamatot, a párizsi békekonferencia előzményeit és döntéseit, a magyar delegáció működését és a különböző bizottságok vitáit rekonstruálja a rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalom felhasználásával, valamint új forráscsoportok bevonásával. A kötet a korábban Az 1947-es párizsi békeszerződés címmel megjelent könyv újrakiadása.

Romsics Ignác rendhagyó könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja be, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést írt, hanem olyan szociográfiai leírásokkal gazdagított éntörténetet, amely alulnézetből, egy szülőfalujából kiszakadt s az értelmiségivé válás egymásra épülő stációin felfelé törekvő fiatalember perspektívájából mutatja be az ötvenes évek „szűrt levegőjét” és a Kádár-korszak „fellazult világát” egészen az 1980-as évek közepéig. Ebben az értelemben a kötet egész generációjáról és arról a korról is szól, amelybe beleszületett. Az önéletrajz második kötete 2023-ban jelenik meg.

A 20. század első felében két nagy háború pusztított a világban. A fegyveres konfliktusokból következett, hogy a korszak államvezetői jóval nagyobb számban kerültek ki magas rangú katonatisztek közül, mint békésebb időszakokban. Ez a kötet hat ilyen katonából lett európai államfő életútját mutatja be: a finn Mannerheimét, a lengyel Piłsudskiét, a magyar Horthyét, a román Antonescuét, a spanyol Francóét és a francia Pétainét. Mindegyik portré a családi háttér és a társadalmi környezet felvillantásával kezdődik, amit iskoláztatásuk és katonai karrierjük bemutatása követ. Piłsudski kivételével valamennyien megérték a második világháborút, s mind az öten Hitler szövetségesei voltak. Országuk geopolitikai helyzetéből és saját politikai meggyőződésükből következett, hogy ezt a szövetséget nagyon különbözőképpen értelmezték és alakították. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy mai megítélésük is jelentősen eltér. Egyértelműen honmentőnek csak Mannerheim és Piłsudski tartható, a többieket egykori és mai híveik honmentőnek, politikai ellenfeleik honvesztőnek tartották és tartják. A hat portré ezeknek a máig nyúló emlékezetpolitikai vitáknak a bemutatásával, maga a kötet pedig a hat életút összehasonlításával zárul. Az idén (2021-ben) éppen hetvenéves, Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetének főállású oktatója. Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra.