Erzsébet Schäffer strana 2 z 3

Schäffer Erzsébet új könyve, a Toronyiránt külső és belső utazások egymásra felelő történet. Szereplői egyben hasonlóak. Akár vándorméhészek, akár a jurtában élő fiatal család, egy vonat egymás mellé került utasai, Csen úr Hainan szigetén, vagy a Lány, aki már nem gyerekkora kockavárát építi – mindannyian hazafelé tartanak. A helyszín hol Mexikó, hol Nyírmada határában egy akácos, hol Borneo szigete, vagy Zalában az Öreghegyen egy présház, lehet a Yalong-öböl Kínában, vagy a balástyai tanyákon egy kecskefarm – mindhez ugyanaz az út vezet. Lakóinak lélektől lélekig tartó útja. Amit ha velük végigjárunk, fogódzókat találunk a magunk megszenvedett, megáldott, életünk utolsó pillanatáig tartó utazásához.

Jó néhány mesét rejtettem a párarajzok mögé. Mert most egy könyv erejéig csak visszatértem az útközben megesett történeteimhez. Mondjam, hogy ez a "műfaj" a kedvencem? Hol mosolyos, hol könnyes ismerkedős játék. Nincs nagy hűhó körülötte, elég, ha fölszáll az ember egy vonatra, keresztbe teszi a lábát, és figyel. Vagy leül, mondjuk, pacalt enni a piacon három marcona férfi mellé. De álmodozhat is egy fiú lelkébe bújva egy kék öbölre néző ablakban. Elkísér egy csudanőt Kecskeméttől Alaszkáig. Öreg katonamesét hallgat könnyes szemmel, és szamarat lovagol a rilai kolostort övező hegyekben. Ültek már átkarolva egy biciklivázon szerelmesen? S emlékeznek a koltói nászutasokra? Ugye, igen? És ez még csak töredék mindabból, ami itt szép sorban következik. Schäffer Erzsébet

Jó itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el. Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből. Aki nem tudott egyedül maradni, ezért választott mindig társat magának ... Egy hölgyfodrászt és három főpincért ... Ők voltak sorban a társaid. A te életed fogja keretbe ennek a könyvnek sokarcú üzenetét. Mind ugyanarról szól: hogyan tudunk hazatalálni ...

"Ahogy a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt. Fejét lehajtotta, majd egyik, aztán másik oldalára billentette. A hó fölött hallgatózott. Megfeszült a teste. Hirtelen, mintha rugó lökte volna ki, felugrott magasra. És fejjel előre, be a hóba. Csavaros mozgással egyre beljebb ásott, már csak a hátsó lába vége és a farka látszott ki. Majd ugyanolyan hirtelen kirúgta magát. Megrázta a bundáját. A szájában ott ficánkolt hosszú farokkal egy egér. Vagy cickány. Valami apró sarki rágcsáló. Cris rám nézett és nevetett. Ezüstróka, így hívom. Már sok vadászatát láttam, nem tudok betelni vele. Te vagy ilyen, Lora. Kecses, okos, erős, aki nem adja fel. Kíváncsi, figyel, befúrja magát az ismeretlenbe... hogy élve maradjon." Balyi Laura odüsszeiája nem csupán kalandos életút, sokkal inkább egy ember felnövekedése önmagához. Lora ma hetvennyolc éves. Vallomása nem is emlékezés, inkább valami emlékfolyam, ami kiárad, elönt maga körül mindent, és visz, sodor, kincsesládikót, hordalékot, uszadékfát, amit ér.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." "A mondatot évekkel ezelőtt választottam, a Nők Lapjában megjelenő írásaim mottójául. S az olvasók rátaláltak az üzenetre. Ez a mostani kötet is ennek a gondolatnak a jegyében állt össze. Történetei megint útközben születtek, s megint úgy mesélnek, hogy remélem, az olvasónak vágya támad a Lábujjhegyen-t is fellpozni újra meg újra..." /Schäffer Erzsébet/

„Szemérmetlenül ?privát gondolatok, amelyekre talán rímel egy-egy találkozás. Bizonytalan vagyok. A kéziratot odaadtam egy barátnőmnek, aki szigorú, s akinek adok a véleményére. Egy sajtcédulán ezt írta: 'Köszönöm a paksamétát. Tegnap este és ma hajnalban is ezt olvastam. Nagyon jó, hogy így együtt van ez a sok gondolat és érzés. Tragédiák és örömök, ismert és ismeretlen emberek életmeséi. Kell, hogy az ember egy kicsit kilépjen önmaga intrikái és mosolyai mögül és rácsodálkozzon egy másik földi halandóra. Őszintén tetszik. És tudd, ezt nem írhatta volna meg más, egyedül csak te. Benne vagy. És ez jó. Gitta' ” Schäffer Erzsébet újságíró, a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert. ” Ez a bizalom van jelen ebben a kötetben is. Mint előző két könyvét, ezt is úgy veheti kézbe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó találkozásokban lesz része. A kiadó az ő kötetével indítja útjára a Nők Lapja Műhely könyvsorozatot.

„Schäffer Erzsiből olyan erővel árad a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert. Történetei is erről szólnak. Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők.” (Lázár Ervin)

Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. Kitár egy kaput, mely mögött egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő kapcsolatának olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. Legalábbis így nem. A szerzőben többször felsejlik, talán nem is szabadna ilyen természetű érzéseket idegenek elé tárni. De könyveiből ismert őszintesége, beleérző figyelme és természetessége ezúttal is ledönti a tiltó korlátokat. "Soha annyira nem viselt meg írás, mint ennek a könyvnek minden mondata. Soha nem meséltem olyan természetű intimitásokról, mint ebben a könyvben. Vegyék kezükbe óvatosan, és szorítsanak nekünk." Schäffer Erzsébet