Száraz György

Száraz Miklós György regényének helyszíne a misztikus Tibet. Noha ő maga járt a "világ tetején", a csodák és rejtelmek földjén, mégsem a 21. századi Tibetbe repít bennünket, hanem a 18-19. századi, az európaiak előtt még jórészt ismeretlen világba. A regény főhőse Manszur bég, aki Katalóniában, Girona zsidó negyedében, a Call egy ritka madarakat, afrikai álarcokat és antik könyvritkaságokat áruló, rejtélyes kis boltjában ismerkedik meg egy angol orvossal, Sir Robert Moorral. A két férfi, a poliglott magyar (székely) és az angol, aki elhivatott gyógyító - emellett feltehetően a Brit Birodalom kémje - mindössze néhány hetet tölt egymás társaságában, mégis barátként válnak el, hogy majd évtizedek múltán a messzi Keleten, a hópárduc és a borjúorrú démon földjén, Tibetben találkozzanak újra. Ahol sorsuk, ha csak ideig-óráig is, de összefonódik Dzsampal Gyaco, a nyolcadik dalai láma életével, és egy tibeti asszonyéval meg nyolcéves fiáéval... Mi lehet közös ebben az öt emberben: az egymástól is nagyon különböző két európai tudósban, a Potala égbe magasodó palotájában trónoló istenkirályban, az asszonyban és a gyerekben? A válasz kínálkozó: másként, de mindannyian a boldogság forrását, az élet értelmét, a létezés legtökéletesebb formáját keresik. Ha a történet itt-ott ismerős, ha Manszur bég kapcsán az olvasóban felderengne a Himalája lábánál, a dardzsilingi sírban nyugvó Kőrösi Csoma Sándor alakja, az bizonyára nem a véletlen műve. De az írói fantázia szárnyalása nem engedi, hogy azonosítsuk a regényhőst a tudós kutatóval. Nem valós életrajzot kapunk, de azért sokunknak jóleshet elhinni, hogy a dardzsilingi sír valójában üres, a halotti bizonyítvány hamis, és a férfi, aki egész életében Lhászába készült, eljutott oda. Magával ragadnak bennünket az érzetek, a színek, az illatok, a boldogság kereséséért és a vágyak beteljesüléséért vívott belső küzdelem lírai leírása.

Száraz Miklós György Lovak a ködben című nagyregénye egyszerre olvasható történelmi és szerelmes regényként, sőt akár esszéregényként is. Főhőse - és egyben narrátora -, Márta egyetemi tanulmányai miatt érkezik egy felvidéki kisvárosból a "magyarok fővárosába", Budapestre. Úgy tűnhet, az ő néhány mozgalmas, bulikkal, izgalmas kirándulásokkal színesített diákévét beszéli el a könyv. Ám nem csak ezt! Hiszen Márta életén át- meg átvillan családjának története, bővebben a huszadik század magyar történelme is: Trianon fájdalmas következményei és az elcsatoltsággal való megbirkózás küzdelmei. Megelevenedik a Felvidék és Erdély jelene és múltja, a magyarországi rendszerváltozás körüli-utáni évek reményei és csalódásai - ám nem szabad elfelednünk, hogy a történelem és a "nemzeti sorskérdések" mellett SZMGY könyve mégiscsak egy csodálatos szerelem története, egy olyan szerelemé, melyet soha nem lehet majd elfeledni.

Európa egyik legnagyobb folyója. Ez már önmagában is érdekes volna, de a Duna ennél sokkal több. Közel háromezer kilométeres útja során tíz országot és annál is több népet érint. Óriási hajóút, vízi sztráda. Olykor határ is. És persze hagyomány, história, sors, kultúra. Közös sors és közös kultúra. Ovidius és Pindarosz. A francia pokoljáró dudás, Louis-Ferdinand Céline. Esterházy Péter, Claudio Magris, Nick Thorpe, August Strindberg és Tímár György. A Nibelung-monda hősei, akik a világhódító Attila udvarába igyekeztek. A török alattvalóként született szefárd zsidó, a később osztrák íróvá lett, majd Angliába sodródott bolgár–spanyol Elias Canetti. Patrick Fermor, akinek a ködös Albionban, miközben James Joyce Ulyssesét olvassa, a pesti Duna-korzó virágárus lánykái idéződnek eszébe. Mindannyian Duna-utazók, és mind szóhoz jutnak Száraz Miklós György magával ragadó esszéfolyamában. És még ki mindenki! Mikszáth, Széchenyi, Szabó Lőrinc, Ady, Balassi… Térben és időben is izgalmas vízi barangolásra invitálja olvasóját a szerző. Néhány ezer kilométer és néhány ezer év. Oda vissza, fel és alá, egyszer a főmederben, máskor a mellék- vagy holtágakon, de mindig a kultúra folyójának hömpölygő vagy csordogáló vizén.

Száraz Miklós György lenyűgöző könyvében olyan természeti tüneményekről, művészeti emlékekről, építészeti műremekről és szellemiségről mesél, melyek a mi földünkön sarjadtak, a valaha létezett, ám azóta fényes katedrálisként alámerült történeti Magyarország terében és idejében, mi adtuk őket az emberiségnek, vagy a véletlennek köszönhetően itt őrződtek meg. A könyvben a kincseink soroltatnak fel. De mi is a kincs? Ami egyedi vagy ritka. Arany, ezüst, elefántcsont, igazgyöngy, drágakő. Valaha kincs volt a levéltár is. Kincs a ritka kelme, az ismeretlen fűszer, a holdkőzet, az ősidők dinoszauruszainak megkövült csontváza. Épület is lehet kincs. Kastély, udvarház, templom. Kinccsé lehet festmény, kehely, pásztorbot vagy ereklyetartó, egyetlen bélyeg. Kincs a jól válogatott könyvtár, a cseppkőbarlang kristálytiszta levegője. Kinccsé lesz bármi, ami nélkülözhetetlen, és fogyóban van. Így e Csodás Magyarország kincse például a Hortobágy, a Tisza és a tiszavirág, a hévízek, a szabolcsi földvár, a magyar tanya, a székely rovásírás, de kincs a nyelvünk vagy Csontváry Baalbekje, Makovecz Imre paksi temploma, az unitáriusok, a huszárok és '56 öröksége... Száraz Miklós György mintegy 50 csodánkat ismerteti a tőle megszokott történelmi hitelességgel és irodalmi igényességgel - albumát csodálatos képanyag teszi még elevenebbé.

Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén - ők a székelyek. Rengeteg titok lengi körül őket. Kezdve azzal, hogy vajon kik ők? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai? Egy ősi, elcsángált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai? Európa legősibb, a földjén legkorábban megtelepült népe? Vagy ne bonyolítsuk...? Egyszerűen magyarok ők is. A magyar őstörténet, benne a székelyek történetével, olyan izgalmas, hogy a tudósok és megszállott amatőrök meg nem szűnő lelkesedéssel kutatják azt. Száraz Miklós György gyönyörű fotóanyaggal megjelenő művelődéstörténeti albumával a székelység természetét, szokásait, különösségét igyekszik megragadni. De mert egy nép habitusa alakítja a történelmét, és a történelme alakítja a habitusát, ezért a szerző mégis a történelembe ágyazva igyekszik megismertetni a székely népet, melynek saját földje, himnusza, zászlaja, szent hegye, és ami a legfontosabb, saját szabadsága van. "Apai nagyapám, ha valami szokatlant tapasztalt, mosolyogva azt mondta: 'Csavaros, mint a székely esze.' Szava járása volt ez is: 'Három zsidó egy örmény, három örmény egy székely.' Nem tudom, honnan szedte a frappáns mondást, azt sem tudom, valaha találkozott-e örmény emberrel, s ha igen, tudta-e róla, hogy kiféle-miféle. Azt viszont tudom, hogy a székelyeket szerette. Hogy miért? Talán a Székely Hadosztály miatt?" Az album Száraz Miklós György Székelyek című népszerű művelődéstörténeti munkájának második, átdolgozott, gazdagon illusztrált és bővített kiadása.

A ?könyv alcímei magukért beszélnek: Mítoszok Dunája – a Duna mítosza, A vízen föl és alá. Ezt a szöveget ne a horgászok olvassák, mert a Duna ugyan víz is, és hozzátartoznak a parton türelmesen kapásra várók és a halak is, de a Duna ezen kívül nagyon sok minden.Mi a folyó? – kérdezi a szerző. – Az ácsorgó, csöndesen nyiszorgó uszályok? A hidak, kastélyok, vízimalmok? A történelem? Fosszíliák, kagylók, kavicsok? A hal és a halászlé is a Duna? A donaueschingeni forrásmedence fölé hajló rokokó dáma arcának sárga holdja a víz tükrében? És a gyékényvágó cigányé is, a delta csavargójáé, aki a kényes hölgytől háromezer kilométerrel távolabb bámulja füstös képét a süppedékes láp vizében? A delta ortodox népe, a lipován is a folyó volna? A dunai kozák, akinek ősei a XVII. században menekültek a deltába? A mokányok is a Duna volna? A móc pásztorok, akik az Erdélyi Érchegységből hajtották juhnyájaikat a deltáig, Dobrudzsa enyhe telébe, kövér mocsaraira? A mesék és babonák? Ez mind a Duna? A part mentében vágtató szkíta és avar lovasok illanó képe?A regényeiről és kultúrhistóriai munkáiról ismert szerzővel aláereszkedünk, föl s alá flangálunk, szörfözünk a folyón, miközben a közép-európai népek történelméhez oly szorosan kötődő folyóról elmélkedünk. Száraz Miklós György szokatlan szövege néhol barokkosan zsúfolt, másutt lustán hömpölygő, mint maga a tárgya, a nagy folyó. Ókori történészek, gondolkodók, ismert nagy utazók, írók, filozófusok, költők megfigyeléseit, érveit veti össze, ütközteti, elbizonytalanít és meggyőz, észrevétlenül oktat és közelebb hozza mindazt, ami neki, nekünk a Duna.

Emberekről, tájakról, állatokról, múló hangulatokról, a jelenbe szivárgó múltról és a családról szólnak a szerző tárcanovellái. Ezek a rövid, tűnődésre késztető vagy épp hangos kacagásra fakasztó írások akkor is rólunk, közép-kelet-európai emberről mesélnek, ha éppen nem Erdélyben vagy a poros Alföldön, hanem Krétán vagy Andalúziában játszódnak.

Egy felvidéki kislány kalandjai napjaink, az ezredforduló Budapestjén. Egy egyetemista lány tanulóéveinek története. És egy nagy szerelemé. A lány tizennyolc évesen érkezik felvidéki városkájából, és már az első nap összetalálkozik leendő szerelmével. Mondhatnánk azt is, hogy kettejük néhány bolond szerelmes évének krónikája ez a könyv. De akkor nagyon is keveset mondanánk. Hiszen a két ember közös sorsa mögött ott örvénylik és gomolyog a múlt. Két család, két csonka család sorsa is kirajzolódik ebben a sodró, hömpölygő, napsütéses és zivataros könyvben. Az országé. A nemzeté. Álmok és ábrándok, szomorú és vidám, szívszorító és kacagtató emlékképek, napsütött vagy ködbe vesző történetek színes forgataga ez a kitűnő regény. Egyszerre derűs és szomorú, és persze melankolikus is. Keserédes, miként maga az élet. Megríkat, aztán újra megnevettet. A végére megtanulunk egyszerre sírni és nevetni. Az Ezüst Macska szerzője ismét varázslatos világba kalauzolja el olvasóját.