Antal Szerb strana 5 z 5

"A tájnak baljóslatú és veszendő hangulata volt, és veszendő volt az a kis figura is, az utas, aki botjára támaszkodva ment át a tájon, feje fölött a hold világa." Ki ez a veszendő utas, és vajon merre van ez a titokzatos holdvilágos táj? E kérdésekre sokféle válasza van ennek a különleges, mélyen rétegzett regénynek, mely egyfelől mély szimbólumokat rejtő bölcsészettudományi kincsesbánya, másfelől a könnyed lektűr jegyeit magán viselő, finom humorú, komplex alkotás. Szerb Antal e műve első megjelenésekor már elismert írónak számított. Noha esszéi és irodalomtörténeti munkái is időtállóak, nevét mégis elsősorban regényei miatt ismeri a szélesebb közönség: ezek közül is talán az Utas és holdvilágot övezi a legnagyobb kultusz. Több nyelvre lefordították, emellett készült már belőle színdarab, film és rádiójáték is. Főszereplője, Mihály olaszországi nászútjukon magára hagyja feleségét, mert a velencei sikátorok kínzó vágyat, ellenállhatatlan nosztalgiát ébresztenek benne elveszett kamaszkora iránt. Ifjúságának legszebb, de szépségében borzongató, misztikával és tragédiával átitatott periódusához próbál meg visszakapcsolódni, melyet a regényben jelképessé vált Ulpius-házban töltött, és amit már lezártnak hitt. Útját immár egyedül folytatja emlékek, intuíciók nyomán, "véletlenek" sodrásában, és közben nem csupán az olasz táj tárul fel előtte, hanem önmaga keresésében saját sorsának tragikumára is végérvényesen rádöbben.

Valami történik. Valami történik. A szálakat szövik a párkák. A llanvygani kastély végzete ébren van valamelyik teremben, a Pendragon-ház története megint egy súlyos fordulat előtt áll. A Pendragon-legenda, Szerb Antal 1934-ben megjelent műve bűnügyi regény, esszéregény és kísértethistória keveréke, és mindezeknek a paródiája is egyben. Maga az író filológiai detektívregénynek nevezte. A fiatal tudós, Bátky János a 17. század misztikusait kutatva belekeveredik az Earl of Gwynedd, a walesi Pendragon-család fejének titokzatos történetébe. Rózsakeresztesek, kísértetek, szélhámosok, gyönyörű nők, ősi rejtélyek, erotika és mindenekfölött a kultúrtörténet iránti olthatatlan szerelem kavarognak e mára kultuszregénnyé vált mű lapjain.

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az earlnek az ifjú tudóssal. Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.

E köny példányaihoz folyamodtak segítségért a diákok abban az időben is, mikor tilalmasnak számított felvilágosultan polgári szemlélete s szellemtörténeti módszere miatt. Később, mikor már megjelenhetett ugyan, de a marxista irodalomtudomány hozzáadagolta az "ellenmérget": a szigorú elvi kritikát, a kiadó pedig kigyomlálta a legveszedelmesebbnek ítélt részeket, ezt lapozták fel a diákok és az irodalomkedvelők, ha az irodalom irodalmi megragadására szomjaztak meg a tankönyvi dogmák után. Most, mikor kultúránk értékeinek újfajta számbavétele áll előttünk feladatként, s ehhez oly ingatag támaszt ad az elmúlt korszak irodalomtörténet-írása, különösen időszerűvé vált Szerb Antal műve.

„Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsúdva visszaidézzük a szinte fizikai jóérzést, amit a rohanás okozott, rájövünk, hogy fiatalságunk támadt fel, és sodort szeszélyes törtében magával... Csak a húszas éveink ismerték a céltalan vélemények, sommás ítéletek pergőtüzét, az értékelések és újjáértékelések, a felfedezések és megtagadások, a célzások és idézetek záporozást, a vélemények fuldokló bőségét, érvek és ellenérvek kifogyhatatlan csatáját. A hajnalig tartó baráti vitákon alkoholnál részegítőbben szállt fel a könyvek gőze, megülte agyunkat, hogy támolyogva mentünk ki a szabad levegőre. Térben és időben milyen felelőtlen száguldás volt ez, népek és stílusok, egyének és korszakok seregszemléje, micsoda távoli szellemek lettek barátainknál bizalmasabbak, szerelmeinknél ismertebbek számunkra, mennyi titok részesei voltunk, miket életük és műveik sugalltak. Voltak kegyencek közöttük, akiknek cinkos módra elnéztük gyengéit, hahotázva idéztük csínyjeit, könyveiken keresztül-kasul szaladgáltunk, mint a játszótereken. Másokat dobogó szívvel tiszteltünk, műveikbe olyan áhítattal léptünk, mint a templomba, és szorongva mutogattuk egymásnak rejtett kincseit. Olvasni, minél többet olvasni, érezni, minél többet érezni - vallottuk mi is a századvég eszményét; beszélni róla, minél többet beszélni - kapcsoltuk hozzá a magunk fiatal igényét."Halász Gábor írta e szenvedélyes sorokat egy „szenvedélyes olvasó" könyvéről, Szerb Antal világirodalom-történetéről. S hogy a szenvedély hullámai a könyv körül csak sokára csitultak el, bizonyítja e jelen tizedik kiadás is.