Ottó Tolnai

Aki a borító nádszékéből hiányzik, mindenhol ott van e könyvben - csak itt nincs, hogy a hajdani Kalligram-kiadás hátlapszövegét jegyző Esterházy Pétert parafrazeáljam. 1998 márciusában Palicson, Tolnai Ottó és Jutka házában, a legendás Homokvárban készült a rádiófelvétel, amiből a könyv, előbb a leirat, majd a szerző átirata megszületett. E második kiadásban nem nyúltam érdemben a kérdéseimhez, hisz a válaszok, pontosabban válasz-esszék szövege is lényegében megegyezik a hajdanival. A Költő disznózsírból generális áriapróza, egy globálokalista nagy magyar és európai író esszéregénye, aminek létrejöttében segédkezhettem. 28 év után különös érzés volt betűről betűre újraolvasni, ugyan sokszor ütöttem fel időközben, keresve ezt-azt, de utánanézni és olvasni egészen más. Belefeledkezni. A rizomatikája, ami megint elbűvölt, a villódzása, hogy minden magasságban újabb ablak nyílt, és még egy és még egy, s már-már eltűnt a beszélő az égben, de angyali profizmussal mindig visszatalált. S itt van most is, halála után egy évvel is, eleven és utánozhatatlan jelenlétének emlékműve lett ez a kötet, változatlan, mégsem ugyanaz.Parti Nagy Lajos,,egyszer csak, alig múlik egy-két hónap, hallani fogom szuszogásom, furcsán megbicsakló áriáim a Kossuth Rádióban, istenem, hogyan kerültem én oda, bele a rádió dobozába, megkapom hamarosan a legépelt változatot is, nézem, megdöbbenve látom, hirtelen semmivé hűlt az egész, elkezdem javítgatni a félrehallásokat, az egészet félrehallották, mert csak félre lehetett hallani, elkezdem átírni, interjú-idegen anyagokkal zsúfolni, elkezdem regényfejezetekre bontani"Tolnai Ottó (1940-2025) Kossuth-díjas költő, író. Magyarkanizsán született, Palicson hunyt el.Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, író, 1953-ban született Szekszárdon, Budapesten él.

A Wilhelm-dalok 1992-ben jelent meg először, s az elmúlt évtizedekben a Tolnai-életmű kultikus darabjává vált. A versekből építkező regény énekese, Wilhelm, a fogatlan félnótás felbukkant már az 1983-as Vidéki Orfeusz című kötet egyik ciklusának mellékalakjaként, hogy aztán ebben a vajdasági folklórt és szociográfiát is összeforrasztó "naiv eposzban" - ahogy Thomka Beáta írta - avanzsáljon főhőssé. Tolnai a (perem)vidéki költő marginális szerepében rejlő eredendő kiszolgáltatottságot és kisszerűséget töredékes, groteszk történésekben villantja fel a dadogó poézis nyelvén. Wilhelm és a versek nyugtalan figurái, köztük Vak Vigh Tibike vagy a lábatlan Baráth, a valóság és az imaginárius határvidékén teremtett világban tévelyegnek, minduntalan elvágyódva, de örökre ott őrlődve profán misztériumukban. "én itt maradtam úgy maradtam itt hogy nem mentem el sehova a szamaras vittus fia úgy maradt itt hogy elment elment amerikába úgy könnyebb úgy sokkal könnyebb itt maradni"

A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLEXIKON szócikkei. Köztük mindent átható jelentésével ott az irodalmi piercing fogalma: fájdalmasan felékszerezett, „új, ékes nyelv” ez, amelyen egy palicsi világpolgár, kisebbségi infaustus azonos regiszteren képes egybemesélni a helyi közösség csodabogarainak és az európai kultúra héroszainak eseteit. Úgy teszünk nagy utazást a világban, ahogy Tolnai egyik hőse: a szafari-lakókocsijával távoli kirándulásokat tervez a szélrózsa minden irányába, s amikor valóban elindulna, csak áthajtja járművét a tó mellé, a vitorlásklub és a halászcsárda közé. „Sosem szebb hajnalt”, mint ott. A Szeméremékszerek első kötetében a szerzőnek, úgy érezte, sikerült előre „fixálnia valamit” a folytatásból, s gondosan sorrendbe rakta várakozó iratmegőrzőit. Azóta ugyanilyen gondosan újra és újra szétszedte-összeállította őket (Fáy András nyomán: „a romankák egybekötött csokrát”), de az életben tartó történetek szépsége és tétje nem változott: „kihajolva mindig a kisebbségi stratégiákból”.

A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művésztől (akár egybe is írhatjuk: szabadulóművésztől), az új kötetben a szabadkai, palicsi kávéházak teraszán találkozunk vele és beszélgetőtársával, Czipriánnal. Ketten szinte (költői) versenyben idézik föl és illesztik össze emlékeiket, történeteiket a gyerekkortól az egykori jugoszláv esztendőkön át napjainkig. Figyelmes hallgatójuk, Tolnai Ottó - ahogy magát nevezi: az élő organizmusként alakuló, „viselkedő" mesék diszpécsere - feledhetetlen figurákra talál, pontosabban ő teszi, varázsolja feledhetetlenné őket. Az őrölt paprika fenoménjeitől a SINGER-ét utaztató varróasszonyig, a hajdani mozigépésztől a király előtt úszóbemutatót tartó Balla Laci bácsiig. Őslakosok, látogatók, menekültek. És persze felbukkan Dr. Brenner, alias Csáth Géza, nyomában a hely szellemét adó kreativitás mindennemű képviselőivel, köztük a festővel, akinek a védjegye mi más lenne, mint egy Adrián összefestékezett bácskai pantalló, azúrja a teremtés védőszíne.  Szilárd Leó egykori kérdésére, aki „tudta volt az atom, a világ mibenlétét, csak azt nem tudta: Mi az, hogy Palics?", ők adják meg a választ. „A történet annyira izgalmas kezdett lenni, hogy könny szaladt a szemembe. (Jóllehet nekem, akárcsak T. Olivérnek, száraz a könnyzacskóm; mi inkább csak belülről sírunk, tele vagyunk belső kis Niagarákkal.)"

Az idei év egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik Tolnai Ottó új könyve, a Szeméremékszerek prózafolyamának első kötete, A két steril pohár című regény. A szerteágazó történet a határon túli fürdővárosban, Palicson játszódik, szereplői a városka különféle lakói, állomásfőnök, temetőcsősz, gyógyszerész és kéményseprő, továbbá kocsmai filozófusok, fürdővárosi lumpenek, a Tolnai-kisprózákból ismert infaustusok. A regény főhősét, T. Olivért felesége elküldi a helyi gyógyszertárba, s kalandos útja során Palics különböző helyszíneit, köztük a határsávot bejárva egy félreértett mozdulat következtében a határőrségre viszik be, ahol meglepetésére a történeteivel tömött iratmegőrzőiben kutakodnak terhelő bizonyíték után a kihallgató tisztek. Eztán börtönbe, végül a pszichiátriára kerül, ahol összebarátkozik egy szivarozó pesti professzorral, akiről nem tudja eldönteni, valóban professzor-e vagy maga is páciens. Beszélgetéseik során T. Olivér a professzor asztalán is felfedezi az iratmegőrzőjét. Sőt olykor már együtt is olvasgatják. Például a Szeméremékszerek című terjedelmes kéziratot...

Tolnai Ottó életműsorozatának harmadik kötetébe 2011 és 2017 között írt verseit gyűjtötte egybe és komponálta „kései kísérleti költészete" nagyformájává, melyben párhuzamosan hangzanak fel a számvetés, az összegzés melankolikus dallamai és a szerző költészetére kezdettől fogva olyannyira jellemző újító radikalizmus dinamikus, nyers szólamai. Ez a hosszan kitartott, saját hangjait, hangszereit, intonációit, motívumait virtuóz módon variáló nagyária a kompozíció finom eljárásainak köszönhetően számos meglepetéssel szolgálhat az életmű ismerői számára. Tolnai új olvasói pedig, akik először hajóznak „költészete felségvizein", intenzív beavatás részesei lehetnek: meghallhatják zokogó, fuldokolva nevető, elégikus-elragadtatott dalaiban azt is, a Balkán szíve hogy dobog.

Mondom, éhen halt. Nem tudom pontosan idézni, csak a végét: Utolsó szavai ezek voltak: A létrát A létrát!Tíz éve meg a létrára nem emlékeztél, csak arra, hogy kenyérbe csomagolták, és elfelejtettek enni adni neki.A piktorokat nézve jutott eszembe valamikor én is tudtam járni ezeken a kétágú létrákonNem hinném, hogy Gogol, utolsó órájában, kétágú létráért kiáltozott volna.Viszont az égi lajtorja is túl egyszerű megoldásnak tűnik. Tolnai Ottó első kispróza-kötetei, az 1972-ben megjelent Gogol halála és az 1983-as Virág utca 3 a rövidtörténet műfajának különleges darabjai. A Gogol halála sűrítettebb, versszerűbb, helyenként mintha egy kortárs fiatal költőt olvasnánk; a Virág utca 3 epikusabb, állandó helyszínnel és szereplőkkel, ám mindkét esetben a hétköznapok látszólag jelentéktelen eseményei, töredékes történetei billennek át egy kiismerhetetlen imaginárius térbe. A képzelet alkotta átlátszó falú labirintusban azonos intenzitással jelenik meg a déli kolostorok angyalszárnyainak forrósága és a holdfény ragyogása a fegyvereken..