Tamás Ungvári
autor
Új Beatles-biblia
Az "Új Beatles-biblia" a negyven esztendővel ezelőtt született sikerkönyv áthangolása, folytatása, megőrzése. A popkultúra profán bibliájaként elhíresült mű számos nemzedéket avatott be a négy apostol, John, Paul, George és Ringo mítoszába.
Ungvári Tamás az elsők között ismerte fel a hatvanas évek kultúrájának átrendeződését, a beatzene nemzetközi eszperantójának jelentőségét. Műfajt teremtett a hétköznapi és fenséges új arányaira figyelő alkotásában, mely egyszerre "kultkönyv" és korszakváltozásokra figyelő história. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása javát adja az ironikus életrajz és a politikai-történelmi háttér megrajzolásában, London és New York színeinek megidézésében.
Az "Új Beatles-biblia" a Beatles-rajongás anatómiáját tárja fel a négy gombafejű titkainak megfejtésével. Legendák könyve metafizikai horizonttal, pletykakönyv kritikával, szociológia unalom nélkül. Aki a régi Beatles-bibliát olvasta, most a meghosszabbított történet birtokába juthat, aki az Új Beatles-bibliával kezdi, a régit is megismerheti. Pontosan fogalmazva: je-je-je.
A Zuckerberg-galaxis
Gutenberg könyvgalaxisa után a 21. század a megváltozott kommunikációs, művelődési és olvasási szokásokkal köszöntött ránk. Új próféták születtek, akik gyökeresen formálták át addigi világunkat. Ilyen Mark Zuckerberg, korunk kommunikációs forradalmának kirobbantója a Facebook gigászi hálózatának megmegteremtője.
Ungvári ismét tanúságát adja annak, hogy egyszerre tiszteli a műveltség hagyományát és kíváncsian fürkészi az újdonságot. Ő is Facebook-felhasználó, mint annyian, ám az ő tízezer rajongóval rendelkező Facebook-oldala igyekszik különbözni a több millió felhasználóétól. Nyomkövetőnek használja azt: kommentárokat tesz közzé, szöveg- és eseménymagyarázatokat. Bejegyzései a kritikai elemzés könnyűlovasságát képviselik. Mindenre gyorsan reagál. Fegyvertárának két fő kelléke: az irónia és a derű.
Jelen kötet Ungvári Tamás legizgalmasabb Facebook-bejegyzéseinek gyűjteménye. Fontos mentése korunknak.
Ungvári Tamás nagy tudású mester, Széchenyi-díjas tudós, József Attila-díjas író, biztos tájékozódású irodalomtörténész, megannyi világhírű regény és színdarab fordítója. Életének részesei a magyar és a világirodalom szereplői, a színházi világ óriásai. Olyan ikonokkal volt szívélyes kapcsolatban, mint Déry Tibor, Romain Gary, Graham Greene, William Styron, Orson Welles vagy Arthur Miller, műveltségeszménye napi olvasmánnyá tette Shakespeare-t és Goethét. Az angliai Cambridge és több amerikai egyetem fogadta vendégprofesszorának. Az örökifjak kíváncsiságával szemléli a világot, s tudását a szenvedélyes tanár hevületével adja át olvasóinak.
Na sklade 1Ks
13,12 €
13,39 €
dostupné aj ako:
Kaland és gondviselés
Ungvári Tamás hatalmas monográfiájában a felvilágosodás korának szellemi, művészeti és tudományos történéseit nyomozza, valamint a felvilágosodás időszakában tapasztalható megújulás külső és belső - társadalmi, filozófiai és irodalmi - feltételeit. Hosszú teológiatörténeti, természettudomány-történeti, viselkedéselméleti passzusai átfogó korrajzot adnak, sőt azon túlnyúlva a 16. századtól a 19. század elejéig az emberiség főbb szellemi teljesítményeiről is tájékoztatnak. A hatalmas szakirodalomra épülő, eredetileg 1985-ben megjelent művet Ungvári professzor a legújabb kutatások tükrében átdolgozta és kiegészítette.
Mi az Idő?
Ungvári Tamás eszmetörténeti panorámájában az IDŐ fogalmának lényegét kutatja, összefüggésben az irodalommal (ezen belül is a regény műfajával), a kultúrával, a filozófiával, a tudománnyal. A nagyszabású mű alapjául szolgáló kötetről (A regény és az idő) Örkény István ezt írta: "Ungvári Tamás az idő szemszögéből vizsgálja a regényt a műfaj kezdeteitől Proustig, Thomas Mannig, Joyce-ig, Kafkáig, Faulknerig. Nagy anyagismeretével, elemzéseinek alaposságával, a rejtőző összefüggések frappáns feltárásával talán többet ért el, mint amennyit akart. Könyve nemcsak a kutatókhoz és a mai regény bennfenteseihez szóló szakmunka (és mint ilyen: tudományos remeklés), hanem szellemes és olvasmányos útikalauz is azok számára, akik tájékozódni vágynak e birodalom új léptékű térképén A modern regénynek az időkérdés a kulcsa; ezt nyújtja át Ungvári az olvasóinak." Jelen könyv A regény és az idő bővített, átdolgozott kiadása.
Breviárium - Válogatott történetek szerelemről, barátságról
Ungvári Tamás igaz történetei a kultúra, az irodalom, a művészet, a történelem híres vagy elfeledett szereplői köré szövődnek. A kötet fejezetei Ungvári professzor négykötetes "Enciklopédiáinak" legjavából nyújtanak ízelítőt, halhatatlanná téve a kultúrtörténet sokszor feledésbe merülő sztrorijait az emlékezés számára. Az ironikus, önironikus, humorral fűszerezett írások mögött végig ott rejtőzik Ungvári szelleme, szellemessége, egyetemes tudása, bölcsessége, az a kedély, mely örök túlélővé tette őt. Ungvári Tamás idén ünnepelte volna 89. születésnapját...
Na sklade 1Ks
12,64 €
12,90 €
Lacná kniha A Zuckerberg-galaxis (-70%)
Gutenberg könyvgalaxisa után a 21. század a megváltozott kommunikációs, művelődési és olvasási szokásokkal köszöntött ránk. Új próféták születtek, akik gyökeresen formálták át addigi világunkat. Ilyen Mark Zuckerberg, korunk kommunikációs forradalmának kirobbantója a Facebook gigászi hálózatának megmegteremtője.
Ungvári ismét tanúságát adja annak, hogy egyszerre tiszteli a műveltség hagyományát és kíváncsian fürkészi az újdonságot. Ő is Facebook-felhasználó, mint annyian, ám az ő tízezer rajongóval rendelkező Facebook-oldala igyekszik különbözni a több millió felhasználóétól. Nyomkövetőnek használja azt: kommentárokat tesz közzé, szöveg- és eseménymagyarázatokat. Bejegyzései a kritikai elemzés könnyűlovasságát képviselik. Mindenre gyorsan reagál. Fegyvertárának két fő kelléke: az irónia és a derű.
Jelen kötet Ungvári Tamás legizgalmasabb Facebook-bejegyzéseinek gyűjteménye. Fontos mentése korunknak.
Ungvári Tamás nagy tudású mester, Széchenyi-díjas tudós, József Attila-díjas író, biztos tájékozódású irodalomtörténész, megannyi világhírű regény és színdarab fordítója. Életének részesei a magyar és a világirodalom szereplői, a színházi világ óriásai. Olyan ikonokkal volt szívélyes kapcsolatban, mint Déry Tibor, Romain Gary, Graham Greene, William Styron, Orson Welles vagy Arthur Miller, műveltségeszménye napi olvasmánnyá tette Shakespeare-t és Goethét. Az angliai Cambridge és több amerikai egyetem fogadta vendégprofesszorának. Az örökifjak kíváncsiságával szemléli a világot, s tudását a szenvedélyes tanár hevületével adja át olvasóinak.
Na sklade 1Ks
4,02 €
13,39 €
dostupné aj ako:
Fielding
Fieldingnek kevesen hódoltak tiszta szívvel az elmúlt két évszázadban. Műveivel halála után is számtalan ellenséget szerzett magának. S ami még különösebb: követői irigyelték a legsóvárabban.Talán nem is a tehetsége – korának levegője, lehetőségei és illúziói után vágyakoztak utódai vagy csodálói: Scott, Thackeray, Dickens, Bernard Shaw, vagy a mi Szabó Dezsőnk. A polgárság írói soha többé nem szemlélhették oly napfényes derűvel az életet, mint Fielding. Sohasem „szólhattak ki” a regényből azzal a kedves közvetlenséggel, amellyel Fielding. Hőseiket se ábrázolhatták már bátornak, győzedelmesnek. Mert ők a polgári korszak hanyatlásának voltak áldozatai és tanúi. Fielding, a szerencse fia, azonban ott volt az új rend alapjainak lerakásánál.
Na stiahnutie
2,79 €
Álruhás herceg
Helen Brooks: Egy szavát se hidd!
Apja haláláért kíván elégtételt venni Janie, amikor a sajtó képviselői előtt pofon üti Frank Steelt. A férfi nem érzi vétkesnek magát, de amíg nem sikerül minden félreértést eloszlatnia, furdalja a lelkiismeret. Karácsony este a betegeskedő lányt elviszi pompás házába, ahol elárasztja figyelmességével. Janie hamarosan végképp nem tudja már, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson...
Valerie Parv: Csókos ütközetek
Terise O’Neill egyetlen célja, hogy méltóképpen megtorolja mostohahúga halálát. Mindenáron igyekszik hát volt sógora, Ryan Westmore közelébe jutni, míg végül a férfi két félárva ikerlánya mellett lesz nevelőnő. Ám attól fogva, hogy beköltözik a családhoz, nincs már kedve terhelő iratok után kutatni. Ryan ugyanis egészen más ember, mint képzelte…
Suzanne Carey: A narancsfák alatt
Nehéz helyzetbe kerül Sheryl, amikor nővére halála után rámarad a kis Jamie nevelése. Keresetet akar indítani a lelketlennek hitt apa ellen, de mert előbb szeretné alaposan megismerni, titkárnői állásra jelentkezik nála. Mike nemcsak a floridai idénymunkások harcos ügyvédje, hanem egyúttal vonzó férfi is, s mindkét minőségében óriási hatást gyakorol a lányra..."
Na stiahnutie
5,26 €
Lacná kniha A feledés enciklopédiája (-70%)
Ritkán olvasnak enciklopédiát. Reméljük, a kivétel "A feledés enciklopédiája" lesz. Holott ez nem ígér teljességet. Ami kimaradt, azt elfeledtük, mondja a szerző. Valójában persze az enciklopédia éppen a kimaradtakért, az elfeledettekért perel. A mű számos szőnyeg alá söpört, eltitkolt eseményt idéz. Halványuló arcokat fest újra, elmerült történelmi eseményeket rajzol meg kivételes élességgel. A sarokban, mint egykoron a reneszánsz festményeken, az alkotó ül, és mesél. Egy-egy megjegyzése átrendezi a tablót, s ezzel valósággal újrafogalmazza a közelmúltat. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása, bölcs iróniája, egyedülálló stílusa újjáértelmezi a történelmet, és ezáltal a jelent. Lebilincselő sztorik füzérét tartja a kezében az olvasó egy világot járt elbeszélő tollából. "A feledés enciklopédiája" szemérmes memoár, históriai panoráma, kulturális ajzószer - izgató részletekkel, fájdalmas emlékekkel.
Na sklade 1Ks
4,03 €
13,42 €
dostupné aj ako:
Bűnbeesés után Európa szellemi élete a két világhá
Sajátos korhistória a két világháború közötti haladó európai értelmiség kanosszajárásáról.
Ungvári Tamás "Bűnbeesés után" című kötete a két világháború közötti Európa kulturális történetét vázolja fel emberi sorsok tükrében. Az elbeszélés gyújtópontj
ában a Molotov-Ribbentrop-paktumként ismert halálos ölelkezés áll, mely Európa eladdig ismeretlen mélységű bűnbeesését vonta maga után. A sztálini és a hitleri diktatúra kézfogója az uralkodó eszmék összeomlásával járt. 1939 augusztusában az európai
értelmiség nemcsak fizikailag, hanem szellemi értelemben is hontalan lett: a diktatúrák váratlan szövetsége megroppantotta az ideológiai axiómákat. Az antifasizmus élén menetelő kommunistákat e paktum erkölcsi hitelüktől fosztotta meg, ha ugyan a mos
zkvai kirakatperek után maradt még morális tőkéjük.
A szellemi hontalanságban útitársakká lett írók, költők, művészek, tudósok sora nem volt egységes csapat. Egyénenként és tanácstalanul kerestek kiutat az eszmei csődből. Az ideológiai otthontalanság
ot száműzöttek milliói hurcolták a hátizsákjukban - Arthur Koestlertől Heinrich Mannon és Anna Ahmatován át Alma Mahlerig.
A kötetet különleges fotómelléklet egészíti ki a korszak fő- és mellékszereplőiről, a lázadókról és az elnyomókról: Gorkijtól A
ndré Malraux-ról át Kafka szerelméig, Milena Jesenskáig, Sztálintól Beriján át Hitlerig.
Közel ötven fotóritkasággal!
Vypredané
13,46 €
Drámafordítások
Ungvári Tamás színműfordításait összegyűjtő sorozat e kötetében négy nagysikerű, mára klasszikussá érett modern dráma olvasható, mesteri magyar tolmácsolásban. Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, Dürrenmatt: A fizikusok, Tennessee Williams: A tetovált rózsa - a 20. századi színpadi művek legjava, melyek időtállóságát jól mutatja, hogy mind a mai napig gyakran szerepelnek a világ színházainak repertoárjában.
Ungvári utószava olyan magyar színháztörténeti áttekintés, mely a hazai színpadok legemlékezetesebb alakításait, meghatározó pillanatait meséli el, fotókkal is felidézve a legnagyobb színművészek -többek közt Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Tímár József, Psota Irén- korszakos szerepeit.
"A fordítás az eredeti szöveg fölé húzott háló. Az új szöveg akkor önálló alkotás, ha hűtlen hűségben követi az eredetit. A fordítót kettős kötöttség húzza. A választott mester szövege, annak nyelvi környezete, a kulturális szövet, amelyet az eredeti varrt hozzá a szitához, a vászonhoz, a szabásmintához, egy adott s korábbi előadáshoz. Azután ott a második mágnes. Az anyanyelv szívóhatása, lélegzete, mondatszerkezete. A győzelem az, ha a kettős kötöttségből egy harmadik egység jön létre. Egy új, az eredeti sorvezetője nélkül is önálló szöveg, amelyik immár a nemzeti folytonosság részévé válik, idegenből a sajátunkká szervül".
A kötet szenzációja, hogy Tennessee Williams: A tetovált rózsa című drámája most először jelenik meg magyar nyelven könyv alakban!
A sorozatban eddig megjelent: Arthur Miller: Üvegcserepek.
Vypredané
17,27 €
A szépség születése
Ungvári a tőle megszokott módon, lebilincselő stílusban tárja fel az irodalomtudomány titkait. Könyve nem doktrínák összefoglalása vagy fogalmak lexikális kifejtése, gördülékeny, világos megfogalmazásai mégis olyan tudásanyagot közvetítenek, amely elősegíti az önálló tájékozódást az irodalom világában. Az irodalom a nyelv révén tart kapcsolatot a külvilággal, ez az egyetlen bizonyosság, amit kritika nélkül állíthatunk róla - vallja Ungvári Tamás.
A szerző bevallott célja az, hogy az elméleti alapfogalmak mibenlétnek tisztázása közben kimutassa a költészet alapvető meghatározottságát, szolgálatát a "humánum kibontakoztatásáért".
Vypredané
14,42 €
Az életem enciklopédiája
Ungvári Tamás legszemélyesebb, legintimebb történeteit tárja elénk műfajteremtő enciklopédiasorozatának immáron negyedik kötetében. "Az életem enciklopédiája" történelmi miniatűrjei, históriai groteszkjei a szerző magánéletének szegleteit járják be, melyben az elfeledett és névtelen hősök épp úgy felvillannak, mint a Nobel- és Oscar-díjas tudósok és művészek. A fél világot bejárt irodalomtudós-tanár ismerősei és barátai között olyan nevek szerepelnek, amelyekről ma már kötetek szólnak: Steinbeck, Orson Welles, Tamási Áron... E nagy találkozások, lírai emlékek vagy huncut kalandok fonódnak egymásba e szokatlan életrajzban.
Vypredané
14,42 €
Labirintusok
A népszerű szerző és egyetemi tanár írók munkásságán keresztül tekinti át az irodalom és közege, a társadalom változását az 1800-as évektől a múlt századig. Alapvetően Európa nemzeti irodalmait vázolja fel, kíváncsian kutatva azokat a határátkelőhelyeket, ahol a nemzeti irodalom képviselői átlépnek a virtuális országhatárokon és kikerülnek a világba. Korok, szerzők bemutatásával árnyalja a klasszikus irodalom átalakulását moder literatúrává. A mű nem hiányozhat az irodalombarátok könyvespolcáról.
Vypredané
13,46 €
A halhatatlanság enciklopédiája
Ungvári Tamás enciklopédiája azon a paradox igazságon alapszik, hogy az enciklopédiákra, a tudás egyetemes foglalataira a legjellemzőbb éppen a teljesség hiánya. Csak az nincs benne, amit éppen keresünk; nincs benne a személyesség, a tegnapot feltámasztó szenvedély. Az egyetemesség, ... Folytatás ›› az enciklopédikus igény így csak a részletek finom megmunkálásából, belső hitelétől ragyoghat elő. Ungvári enciklopédikus szócikkei a történelmi véletlenek keresztezési pontjait veszik észre és bontják ki. A fanyar látásmód, a groteszk megfigyelésének hajlama itt új műfajt teremtett a régiből. A történelmi novella, az egyperces portré, a korszakot jellemző anekdota egy mesteri elbeszélő és tudós tollán élvezetesen alkotta meg a mindentudás egyetemének egyszemélyes katedráját.
Ungvári különleges író, megbecsült mester. Árad belőle a szellemes mesélőkedv, a történelem és az irodalom áhítatos tisztelete, a bölcsesség és a részvét. A feledést próbálja legyőzni a múlt felelevenítésével.
A(z) A halhatatlanság enciklopédiája (Könyv) szerzője Ungvári Tamás.
Vypredané
14,42 €
A feledés enciklopédiája
Ritkán olvasnak enciklopédiát. Reméljük, a kivétel "A feledés enciklopédiája" lesz. Holott ez nem ígér teljességet. Ami kimaradt, azt elfeledtük, mondja a szerző. Valójában persze az enciklopédia éppen a kimaradtakért, az elfeledettekért perel. A mű számos szőnyeg alá söpört, eltitkolt eseményt idéz. Halványuló arcokat fest újra, elmerült történelmi eseményeket rajzol meg kivételes élességgel. A sarokban, mint egykoron a reneszánsz festményeken, az alkotó ül, és mesél. Egy-egy megjegyzése átrendezi a tablót, s ezzel valósággal újrafogalmazza a közelmúltat. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása, bölcs iróniája, egyedülálló stílusa újjáértelmezi a történelmet, és ezáltal a jelent. Lebilincselő sztorik füzérét tartja a kezében az olvasó egy világot járt elbeszélő tollából. "A feledés enciklopédiája" szemérmes memoár, históriai panoráma, kulturális ajzószer - izgató részletekkel, fájdalmas emlékekkel.
Vypredané
13,42 €
dostupné aj ako: