Krisztián Ungváry

Ungváry Krisztián legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyűjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan ... Folytatás ›› fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyű huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A remek tanulmányait olvasva megelevenedik előttünk a múlt század egész históriája: az első világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetőbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendő emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különböző ideológiák mentén értelmezzük őket. A(z) Tettesek vagy áldozatok? (Könyv) szerzője Ungváry Krisztián.

A második világháború folyamán, a Szovjetunió területén több mint félmillió négyzetkilométeren magyar csapatok láttak el megszálló feladatokat. Nemcsak a magyar csapatok viszonylag nagy részaránya, hanem bevetésük területi eloszlása is indokolja, hogy a megszállás történetével külön monográfia foglalkozzon. A Szovjetunióban a magyar megszállók két évig ugyanis a leginkább partizánveszélyes területen, a brjanszki erdőkben tevékenykedtek: emiatt a magyar megszállás és a szovjet partizánháború története egymástól elválaszthatatlan. Ugyanez érvényes a holokauszt ukrajnai történetére is. Katonai szempontból a magyar háborús részvételben a megszálló tevékenységnek legalább akkora jelentősége volt, mint a 2. hadsereg doni hadműveleteinek. Könyvünk egyrészt eseménytörténeti feltárás, másrészt túl a hadműveleti szempontokon, egyben társadalomtörténeti elemzés is. A német és magyar megszállók tevékenysége az erőszak brutális elszabadulásával járt. Ennek részletei Magyarországon ma még nem kellően ismertek. Kötetünk ezen a helyzeten szeretne változtatni.

Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.

Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket. A probléma azonban rendre a változó hatalmi érdekek és a kicsinyes politikai játszmák fogságába került, s így a társadalmi megtisztulás folyamata helyett a kérdés elsikkadt az egyre-másra kirobbanó közéleti botrányok és az azt követő perek sűrűjében. UNGVÁRY KRISZTIÁN új kötete arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az információs kárpótlás, az átvilágítás és a kommunista bűnök felelősségre vonása kapcsán kialakuló elképzelések 1989 és 2017 közötti történetét, majd egyfajta illusztráció gyanánt néhány konkrét esettanulmányban is igyekszik érzékeltetni azokat a problémákat, amelyek az iratnyilvánosság részlegessége és az átvilágítás elmaradása okoz Magyarország közéletében. A szerző célja, hogy bizonyítsa: a mai magyar politika deficitjei szorosan összefüggnek a múlttal való szembenézés elmaradásával.

A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít - olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már "hősökként" ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről. A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira.

Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez. Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között.

Budapest védőinek 1945. február 11-ei kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon évtizedekkel az események után is mind inkább foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián kötete azzal a szándékkal íródott, hogy összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt visszaemlékezéseket, amelyek a kitörésről születtek. A könyv tehát nem csupán a kitörésről szól, hanem arról is, hogy az ezzel kapcsolatos forrásokat illetően milyen történetírói problémákkal találkozhat az olvasó. Az eredeti szövegek közreadását az is indokolja, hogy a kitörésről szóló közbeszéd az utóbbi időben esetenként elszakadt a történelmi tényektől. Ungváry Krisztián kötete ily módon az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatja az olvasót.

A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.  „A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője A sorozat kötetei:    1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás 970–1038 3. Válság és megerősödés 1038–1196 4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században 5. Az Anjouk birodalma 1301–1387 6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437 7. A Hunyadiak kora 1437–1490 8. Mohács felé 1490–1526 9. A három részre szakadt ország 1526–1606 10. Romlás és megújulá

1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősök a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek.

1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősök a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek.

UNGVÁRY KRISZTIÁN legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyûjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsõjobboldali mozgalmakhoz köthetõ személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyû huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A remek tanulmányokat olvasva megelevenedik elõttünk a múlt század egész históriája: az elsõ világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetõbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendõ emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különbözõ ideológiák mentén értelmezzük õket.

Köztudott, hogy a pártállami diktatúra idején minden jobboldali gondolat eredendõen üldözendõnek számított. De vajon hogyan élték túl a hagyományos politikai felosztás szerint jobboldalinak tekintett személyek és mozgalmak a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer üldöztetéseit? Kik választották az évtizedekre szóló, csendes ?alámerülést?, és kik azok, akik továbbra is aktívan képviselték korábbi eszméiket? És vajon a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján meg lehet-e különböztetni a jobboldalhoz köthetõ valós társadalmi jelenségeket az állambiztonság konstruált ügyeitõl? Az UNGVÁRY KRISZTIÁN által szerkesztett tanulmánykötet a Kádár-rendszer állambiztonsága szempontjából ?jobboldalinak? tekintett hagyomány és gondolkodás, illetve az ezt képviselõ csoportok 1945 és 1990 közötti történetébõl ad reprezentatív válogatást. Mivel e meglehetõsen széles ? a progresszív konzervatív eszmétõl a kisgazdákon át az egyetemi szervezkedésekig és a radikális szélsõjobboldali mozgalmakig terjedõ ? politikai paletta szereplõi és nézetei a kommunista és államszocialista diktatúra idején egyként ?ellenségesnek? minõsültek, a kötet tanulmányai mindenekelõtt az állambiztonsági iratok feldolgozására épülnek. Az összeállítás áttekintést nyújt az olvasónak a belügyminisztérium ?jobboldali? ellenségképérõl, részletesen tárgyalja a prominens kisgazda és kereszténydemokrata politikusok sorsát, illetve nyomon követi a háború elõtti szélsõjobboldalhoz köthetõ mozgalmak utóéletét is. E hiánypótló kötet kitûnõ írásai nem csupán arra világítanak rá, hogy a jobboldali hagyományok hogyan élték túl búvópatakszerûen a háborút követõ fél évszázadot, de a ma jobboldalinak tekintett attitûdöket és mentalitásokat is jobban érthetõvé teszik.

UNGVÁRY KRISZTIÁN és TABAJDI GÁBOR rendhagyó útikalauza a 20. század politikai diktatúrái és legmegrázóbb történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest emlékeit. A szerzõpáros olyan fõvárosi helyszíneket mutat be olvasóinak, amelyek jobbára ismeretlenek a turisták elõtt, a városlakók számára pedig már a félmúlt homályába vesznek. A fiatal kutatók budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es Tanácsköztársaság és az azt követõ fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús fõváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett vagy épp szándékosan titokban tartott történeti helyszínei és emlékhelyei. Az egyes történelmi eseményekhez köthetõ szobrok és mûemlékek kapcsán a szerzõk múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik. A történészpáros kíméletlen és fájdalmas õszinteséggel mutat rá: a múlt századi véres diktatúrák emlékei jelöletlenül bár, de ma is ott kísértenek a fõváros utcáin ? ideje lenne hát mindenkinek megismerni õket. UNGVÁRY KRISZTIÁN 1969-ben született Budapesten. Tanulmányait az ELTE BTK történelem-német szakán végezte. Budapest ostromát feldolgozó doktori disszertációja könyv formájában is megjelent, és számos hazai, illetve külföldi kiadást megélt. 2001-tõl az 1956-os Intézet tudományos munkatársa, több nemzetközi tudományos testület tagja. Kutatási területe a 20. század politika- és hadtörténete, a szélsõjobb mozgalmak, valamint az állambiztonság története. TABAJDI GÁBOR 1980-ban született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelmet, politikaelméletet és filozófiát tanult. Jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézetének munkatársa. Eddig fõként a 20. századi Magyarország politikatörténetével kapcsolatos publikációi jelentek meg. Fõ kutatási területei: a magyar állambiztonsági szervek, illetve a pártállami rendszer mûködésének története. A fiatal kutatókat tömörítõ ?Fehér Hollók? munkacsoport koordinátora.

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit – csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. „Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről” – idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne „politikai hitvitákkal”, hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.