Miklós Vámos strana 5 z 6

"A kisregény szerintem nem abban különbözik a nagytól, hogy rövidebb. Filmes hasonlattal előbbi kistotálokkal és közeliekkel operál, utóbbiból nem hiányozhat a nagytotál, a széles látószög, a tabló. Úgy is mondhatnám, hogy a kisregény emberközelibb ábrázolásmódokkal él. Hosszú és kacskaringós életem során hét kisregényt írtam. (Eleddig.) Az Ének évadában megjelent három. Itt a többi négy. Emezekben az alvás közbeni és az éber álmok adják a vezérfonalat. Reális és szürreális vágyálmokkal tetézve. Ne tessék fölébredni. TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátom, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű." (a Szerző) "Különös, hogy éppen engem választottak, a lomha értelmiségit, bár néhány éve rendszeresen járok teniszezni, sajnos, kénytelen vagyok belátni, hogy ez az egyetlen esélyem a világhírre, pedig ifjúkoromban nagyképűen hirdettem: mire a negyedik ikszbe lépek, meg fogom kapni az irodalmi Nobel-díjat, most harmincegy múltam, s biztosan tudom, hogy tévedtem, kiben vagy miben keressem a hibát? magamban? származásomban s anyanyelvemben? a díjbizottság irodalmon kívüli szempontjaiban? a világ politikai és gazdasági helyzetében? a szerencse forgandóságában? - utóbbi most mégis nekem kedvezett, én lettem a magyar űrhajósjelölt." "Már tudom: a népcserében veszünk részt, a nagyhatalmak úgy döntöttek, föl kell frissíteni a világ vérkeringését, emiatt a népek helyet cserélnek, mi, magyarok, például mostan átköltözünk Nyugat-Németországba, a nyugatnémetek pedig jönnek Magyarországra. Jobban szerettem volna, ha Franciaország jut nekünk, de hiába, ez lett a sorsolás eredménye, a franciák a bolgárokkal kerültek párba, majd meglátjuk, ki csinált előnyösebb cserét, irigylem a svédeket és a norvégokat, ők tudniillik Floridát kapták, a keletnémetek és az osztrákok pedig Japánt! mázlisták, mennyi sok tengerük lesz, nem beszélve a Felkelő Napról."

TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátaim, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű. Az ún. életműsorozatomban néhány éve megjelent a Majdnem összes, mely voltaképp egy válogatott novelláskötet akart lenni. A cím inkább vicces mint pontos: az e műfajban írott munkáimnak nagyjából a fele fért bele. A maradék 50%-nak a felét szerintem nem érdemes újrapublikálni. A másik fél került ebbe a kötetbe. Egyrészt igazán régiek, amelyek bár címmel jelentek meg, 1998-ban. Másrészt igazán újak, amelyeket fakció alcímmel írtam a legutóbbi években. A faction újabban az angolszász tájakon használatos kategória, az olyan szövegeket nevezik így, melyek fiction és non fiction szépirodalom és tényirodalom határmezsgyéjén mozognak.

TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátaim, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű. Az ún. életműsorozatomban néhány éve megjelent a Majdnem összes, mely voltaképp egy válogatott novelláskötet akart lenni. A cím inkább vicces mint pontos: az e műfajban írott munkáimnak nagyjából a fele fért bele. A maradék 50%-nak a felét szerintem nem érdemes újrapublikálni. A másik fél került ebbe a kötetbe. Egyrészt igazán régiek, amelyek bár címmel jelentek meg, 1998-ban. Másrészt igazán újak, amelyeket fakció alcímmel írtam a legutóbbi években. A faction újabban az angolszász tájakon használatos kategória, az olyan szövegeket nevezik így, melyek fiction és non fiction szépirodalom és tényirodalom határmezsgyéjén mozognak.

"Ezt a kötetet énekelve kellene olvasni, bármily furcsán hangzik. Ha az nem megy (nincs az agy chipjében egy-egy dallam), akkor az eredeti fölvételeket hallgatva (YouTube, CD, DVD). Elsősorban azoknak ajánlom, akik valamilyen módon Beatles-számokat akarnak énekelni. És ugyan ki ne akarna néha? Akár hangszerrel kísérve önmagukat, akár csak úgy egyedül, nagyra nyitva a szájukat. Azokra is számítok, akik házibulik alkoholtól fényes negyedóráiban zendítenek rá, esetleg kórusban. Meg azokra, akik csak a fürdőszobában képzelik magukat a liverpooli négyes valamelyik tagjának a helyébe. Az sem rossz, ha nézve hallgatják, s beleénekelnek. Netán tercelnek. Hozzárögtönöznek nem létező szólamokat. Minimálprojekt: rádünnyögik a magyar szövegeket, kötettel a kézben. Határozott szerelmi vallomás - négy ember a célszemély. Őszinte főhajtás az életművük előtt. Szíves törlesztés, réges-régi adósságé. Minden perc élvezet volt, míg készítettem. Ugyanezt kívánom a Beatles magyar rajongóinak. LET IT BE - ÚGY LEGYEN LET IT BE - ÚGY LEGYEN LET IT BE - ÁÁMEN" (a Szerző)

"[Az Apák könyve] ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyanannak a "nemzetségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is. Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva. Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső) Az Apák könyve Vámos Miklós leghíresebb, legsikeresebb, legtöbb nyelvre fordított regénye, s mint Bodor Béla is hangsúlyozza: főműve. 2000-ben jelent meg először, azóta idehaza még két tucat kiadást ért meg. Minthogy elfogyott, az Európa új kiadással és új borítóval áll elő. "E regény viharként söpört át Európán. Pompás családtörténet, mely az olvasót minden erőlködés nélkül húzza át három évszázad magyar történelmén. A főszereplők magukkal ragadóak, Vámos írásmódja igazán nagyszerű, hibátlan elegye a személyesnek és az általánosnak." (Kate Saunders, (London) Times) "Vámos pontosan tudja, hogyan viccelhet tragikus történetekkel, és azt is, hogyan alakíthat humoros jeleneteket szomorúakká, miközben nem tesz mást, csak a figuráit ábrázolja... A Csillag család tagjai történetük folyamán több halált is elkönyvelhetnek a magyar szabadságért, mégis a magyarok küldik őket haláltáborba és munkaszázadba. Egyetlen túlélőjük groteszk gesztussal az apák könyvét pusztítja el." (Thomas Meissner, Frankfurter Allgemeine) "Mondj gyorsan egy magyar regényírót. Arthur Koestler: 1 pont. A Nobel-díjas Kertész Imre: 2. Esterházy Péter: 3. Koestler szenvedélye a politika, Kertés z leghíresebb regénye egy tizenéves fiú auschwitzi kalandjairól szól, Esterházy szlengjátékos és modernista. Most itt van Vámos Miklós, 14 regény szerzője, írt filmet, színdarabot, novellákat, tudósította a Nation- és a Washington Post-ot is. Talán ugyanannyira idegesíti, mint engem, hogy még csak az Apák könyvé-t fordították angolra. Remek kezdet!... Irodalmi fegyvertára képes fönntartani érdeklődésünket egyik elátkozott nemzedéktől a másikig. Ellentmondásos jellemek virtuóz portréit adja, világuk és történelmük érzékletes ábrázolásával egyetemben... Üzenet amerikai kiadójának: Kérünk még!" (Jane Smiley, New York Times Book Review) "Az ember úgy érzi, mintha Márquez elveszett kisöccse írta volna, akit titokban száműztek Kelet-Európába. Boldogok lehetünk, hogy ez a kiváló szerző és az Apák könyve végre megjelent az USA-ban is." (Tama Janowitz)

"Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban. Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 - vagy inkább '85, akkor kaptam a második korrektúrát - óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek. A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről." (a Szerző)

"Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres versenylóig. Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik. A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg létrehozására . Ihletője a spanyol nyelv volt, melyet nagy erőkkel igyekeztem magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány című regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói..." (a Szerző)

Aki megment egy embert, az megmenti az egész emberiséget, mondták a régiek. Aki megszeret egy asszonyt, az megszereti az egész asszonyiságot, mondom én. Férfitársam, a világ összes nőjébe kapaszkodsz, amikor az anyukádhoz bújsz, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedsz, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüld meg a lehetőséget. Sose feledd, hogy ők szülnek minket, ám amilyen pechesek, általában ők is temetnek el. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket. Ha figyelünk rájuk - nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre. A Sánta kutya időutazás egy asszonyi sorsban, valamint a huszadik század magyar történelmében, amelyet olyan könnyedén felejtünk el, amilyen nehéz volt átélni. Kevés híján száz év története került ebbe a regénybe, nagy időugrásokkal, és a szándék szerint női szemmel. Egy asszony élete mindig magában foglalja több férfi életét. Pasas(ok), férj(ek), fiúgyerek(ek). A nők már süldő lány korukban tudják, hogy a látszat ellenére rajtuk múlik minden. Amikor a férfiak egymásnak esnek, vetélkednek, háborúznak, a nőknek akkor is meg kell menteniük a világot. Nem mindig sikerül, hát legalább a családot. Ha az sem megy, a lélek tüzét s a reményt tartják életben, bármi áron.

Vámos Miklós úgy erezte, valakinek egyszer már meg kell írnia Amerikát, az Egyesült Államokat, that is, azt a ménkű nagy országot, egy ménkű nagy magyar regényben. Miután hosszan időzött odaát, 1990 nyarán már biztosra vette, hogy ő az a valaki. A New York-Budapest metró című könyv első kiadása három év múlva jelent meg. 2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállalkozók a következő tíz évben, ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York -Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik. Gyula Marton elpilledt a vonaton, behunyta a szemét. Azt álmodta, hogy a New York-Budapest metrón utazik. Két megálló volt az óceánban, a harmadik már Párizs, aztán München, készülődhetett, mert hét perc múlva Budapest következett. Marton azonban az utolsó pillanatban mégse szállt ki. Varsó. Kijev. Moszkva. Két viszonylag hosszú megálló: Novoszibirszk, Peking. Aztán Tokió, majd Honolulu, és máris újra Amerikába ért a metró: Los Angeles! kérem az ajtóknál vigyázni! Marton elmosolyodott. Imádta, hogy ennyire gyorsan és zökkenőmentesen száguldhat előre. Megint behunyta a szemét, így történt, hogy ezúttal New Yorkot szalasztotta el. Sebaj, legföljebb megyek még egy kört, gondolta. Bérlete volt.

Vámos Miklós úgy érezte, valakinek egyszer már meg kell írnia Amerikát, az Egyesült Államokat, that is, azt a ménkű nagy országot, egy ménkű nagy magyar regényben. Miután hosszan időzött odaát, 1990 nyarán már biztosra vette, hogy ő az a valaki. A New York-Budapest metró című könyv első kiadása három év múlva jelent meg. 2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállalkozók a következő tíz évben, ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York-Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik. „Gyula Marton elpilledt a vonaton, behunyta a szemét. Azt álmodta, hogy a New York-Budapest metrón utazik. Két megálló volt az óceánban, a harmadik már Párizs, aztán München, készülődhetett, mert hét perc múlva Budapest következett. Marton azonban az utolsó pillanatban mégse szállt ki. Varsó. Kijev. Moszkva. Két viszonylag hosszú megálló: Novoszibirszk, Peking. Aztán Tokió, majd Honolulu, és máris újra Amerikába ért a metró: Los Angeles! kérem az ajtóknál vigyázni! Marton elmosolyodott. Imádta, hogy ennyire gyorsan és zökkenőmentesen száguldhat előre. Megint behunyta a szemét, így történt, hogy ezúttal New Yorkot szalasztotta el. Sebaj, legföljebb megyek még egy kört, gondolta. Bérlete volt.”

Részletek a bevezetésből: "Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a "bár" című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz -ben, mert... csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek. Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam." (A Szerző) Csöndes jubileum: Az ún. életműsorozatnak ez a tizedik kötete.

"Kedves Barátaim - Levél Vámos Miklóstól Állítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem - személyes érintettség okán - régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye. Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány "kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre".) Számba vehető a várható jövő is. Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés." (Vámos Miklós)

Az "Anya csak egy van" Vámos Miklós nagyregényeinek egyike, 1992-94-ből. Tizenöt év alatt harmincnyolc kiadást ért meg. Ez a harminckilencedik - az első javított - kiadás. Különös, hogy noha csak tizennyolc év telt el, mennyire megváltozott a világ. A regény születésének (és cselekményének) idején például a mobiltelefon még újdonságnak számított, kistelefonnak, zsebtelefonnak, rádiótelefonnak hívták. Ezen a szerző nem változtatott. A mániás-depressziós - mindközönségesen: félbolond - anya viszont pontosan olyan, amilyen sok-sok sorstársa napjainkban. Elviselhetetlen és mulatságos. Szerencsétlen és mázlista. Félénk és bátor. Érzelemszegény és szerelmes. A könyv végére megértjük, mennyivel fajsúlyosabb ember ez az idős hölgy, mint hinnők. Míg az első fejezetekben sajnáljuk, az utolsókban már-már irigyeljük, bármilyen megrázó a sorsa. Meghat és megnevettet. Ha a regényt befejezve úgy érezzük, ideje fölhívnunk a saját anyánkat, jó nyomon járunk - a szerző írói nyílvesszeje célba talált. "Nem voltam képes abbahagyni a röhögést, bökdösött pedig a Zsuzsa, bámult rám a Sári, a Julcsi, meg az egész gyásznép, az a másfél tucatnyi ember, aki eljött anya temetésére Rávallott ez az utolsó tréfa, és persze rám, észrevehettem volna a halotti anyakönyvi kivonaton, hogy téves az évszám, anya fiatalítási célból a születési évét átjavította a személyijében, azt vették alapul, észrevehettem volna a sírkövesnél is, de én nem szoktam észrevenni azt, amit kéne, vagy csak későn, túl későn, így hát anya életéből végleg elveszett tíz év, s a veszteséget márványba vésték az örökkévalóságnak, pontosabban tíz évre, urnafülke esetén ennyi a porladási idő, jaj, nehogy elfelejtsem meghosszabbítani, ahogyan anya felejtette el apát, illetve ahogyan mindannyian elfelejtettük Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI DE JÓ VOLNA, HA NEM EZ LENNE A VÉGE"

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek figyelnek minket. De hogy annyira, mint Vámos Miklós regényében... Azt, hogy mennyire összekavarjuk fiaink és lányaink lelkivilágát mindazzal, ami a szüleiktől, nevelőiktől és más igehirdetőktől zúdul rájuk, ugyancsak sejtjük, mégis megrendít, ha átélhetjük az ő szemszögükből. A "Zenga zének" főhőse még csak hatéves, de már a kettős - hármas, négyes - nevelés akkorákat csattan a hátán, hogy attól kódul, és a könyv végére szinte felnő, noha még mindig csak hatéves. A gyereknyelv szellemes és egyedi irodalmi ábrázolása teszi nevetőssé ezt a fölkavaró regényt. (Gy. Horváth László)

Az "Apák könyve" ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a "nemzettségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is. Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva. Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)

Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban. Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 - vagy inkább '85, akkor kaptam a második korrektúrát - óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek. A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről.