Hľadanie: Kult
zobraziť:
Mit árul el a betegséged?
A nyugati orvostudomány sokat tud az emberi test működéséről. Ha az meghibásodik, képes megjavítani. A baj csak az, hogy módszerei sokszor nem az okokat, hanem csupán a tüneteket szüntetik meg. Az utóbbi években azonban a gyógyítással foglalkozó szakemberek figyelme mindinkább az egész emberre -nemcsak annak működésére- terelődött. Egyre többen hangoztatják, hogy a lelki tényezőknek döntő szerepe van az egyén sorsának, egészségének alakításában. A könyv psziché és szóma -lélek és test- kölcsönhatását világítja meg. A szerző felfogása szerint testünk nem csupán azt mondja el nekünk, miben vétettünk az élet ellen, de mindig pontosan megmutatja azt is, mit kell tennünk ahhoz, hogy ismét teljes harmóniában, egészségesen élhessünk.
Vypredané
9,12 €
9,60 €
Lacná kniha Emlékeink gyógyulása
Korunkban általánosan elfogadott nézet, hogy a múlt szörnyűségeit - népirtásokat, terrortámadásokat, nyilvánvaló igazságtalanságokat - meg kell őriznünk emlékezetünkben. De vajon mit jelent helyesen emlékezni? És miként küzdhet meg az ember a helyes emlékezésért, ha szeretettel kíván azok felé fordulni, akik sérelmeket követtek el ellene?
A szerző élettörténete - felidézve a hónapokig tartó kihallgatássorozatot, amelyet a jugoszláv hadsereg ártatlanul megvádult katonájaként szenvedett el - érdekfeszítő hátteret szolgáltat pszichológiai, történelmi, filozófiai és teológiai vizsgálódásaihoz, miközben azt kutatja, miként válhatnak az emlékeink a gyógyulás forrásává az egyre erősődő fájdalom és gyűlölet helyett.
Miroslav Volf új és lenyűgöző gondolatokkal lep meg bennünket a vallások és etnikai csoportok közötti párbeszéd, a bizalom és a kiengesztelődés témakörében, éppen akkor, amikor oly gyorsan fogy körülöttünk a remény.
Maguk az emlékek is megváltásra szorulnak annak érdekében, hogy a megváltás eszközévé válhassanak - summázza meggyőződését.
Na sklade 1Ks
0,63 €
12,50 €
dostupné aj ako:
A naptól keletre
1928 ősze: A Kaiser-i-Hind utasszállító hajó Bombay felé tart. A D38-as kabinban utazik Viva Holloway, a fiatal és tapasztalatlan társalkodónő, aki hatalmas fába vágta a fejszéjét. Miután hetekkel korábban feladott egy hirdetést a Lady magazinban, most három, gondjaira bízott fiatallal hajózik Indiába, ahová minden évben angol hölgyek ezrei indulnak el, hogy férjet fogjanak maguknak.
A három lány ugyan maga mögött hagyta Anglia borongós partjait, de a szívük mélyén őrzött álmok és remények, a keserű titkok és csalódások cseppet sem készítették fel őket arra, ami Bombayben vár rájuk.
Viva képtelen túltenni magát a családja elvesztésén, retteg az elhalványuló emlékektől, s most egy titokzatos bőrönd miatt kelt útra.
Rose, a gyönyörű és veszélyesen naiv angol lány egy lovassági tiszt menyasszonya, akivel eddig csak pár alkalommal találkozott.
Victoria, Rose legjobb barátnője és koszorúslánya pedig a kiábrándító londoni báli szezon után alig várja, hogy férjet találjon magának.
A Naptól Keletre a bombayi elit mesés gazdagságától a Tamarind Street árváinak szívszaggató nyomorúságáig,
a barátságtalan londoni utcáktól a Bombay Jachtklub előkelő társaságáig egy letűnt világba kalauzolja az olvasót.
A csodásan részletgazdag, izgalmas karakterekkel teli történet lebilincselő olvasmányt nyújt mindenkinek.
"Ez a könyv ritka kincs... gyönyörűen megírt regény, melyet lehetetlen letenni. Ambícióról, szerelemről, túlélésről és három nő bimbózó barátságáról szól, akik maguk mögött hagyják a szürke Angliát, hogy izgalmas, egzotikus és félelmetes kalandok sorát éljék át a húszas évek Indiájában. A történet kaput nyit egy olyan helyre s időbe, ahol barátság és igaz szerelem várja az olvasót." - Delia Ephron
"Pompás, részletgazdag környezet, tökéletesen megírt karakterek. Gregson történelmi regénye elsöprő, hangulatos olvasmány." - Booklist
Na sklade 2Ks
11,64 €
12,25 €
Nem a te hibád - Miért formál át a gyermekkori trauma, és hogyan légy szabad?
Sosem vagy igazán elégedett önmagaddal vagy a pároddal?
Testi és mentális problémákkal, függőséggel küzdesz?
Örökké fáradt vagy, szorongsz, álmatlanság és depresszió gyötör?
Nem vagy egyedül.
És ne hibáztasd magad!
Korai tapasztalataink, legyenek jók vagy rosszak, mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki.
Alex Howard terapeuta szerint a gyermekkori trauma egész életünkben fogva tarthat, ha nem nézünk szembe vele. Bár a múlt eseményeit nem változtathatjuk meg, azt azonban igen, hogyan befolyásolják tapasztalatainkat és döntéseinket a jelenlegi életünkben.
A Nem a te hibád segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk.
Jonathan Abernathy You Are Kind
An original and darkly funny debut novel about work, debt and how we live now, from a thrilling new voice in fiction.
Jonathan Abernathy is a loser. Unemployed and behind on his student loan repayments, the only thing Abernathy has in abundance is debt.
When a secretive government loan forgiveness programme offers him a job he can literally do in his sleep, Abernathy thinks he’s found his big break. Hired as a dream auditor, he finds himself entering the dreams of white-collar workers to flag their anxieties for removal at night so they'll be more productive in the day. If Abernathy can at least appear competent, might he have a chance at a new life?
As Abernathy tries to find his footing in this new gig, reality and morality begin to warp around him. Soon, the lines between life and work, right and wrong, and even sleep and consciousness, have blurred and Abernathy begins to wonder just what he might have signed away…
Wildly imaginative, laced with black humour and full of close-to-the-bone truths, Jonathan Abernathy You Are Kind is the cult workplace novel that’s like nothing else you've read before.
Supa Ya Ramen
Welcome to a bold new world of possibilities in this game-changing recipe collection from the founder of cult-status restaurant Supa Ya Ramen.
Having spent time exploring Tokyo in 2019, Luke Findlay became obsessed with the idea of pushing the ramen rules to their limit. What started as a wildly successful supper club in his home in Hackney, has since become two hugely popular restaurants in Dalston and Peckham, London. Eager customers queue round the corner for a bowl of this ‘traditionally inauthentic’, ‘new-wave’ ramen.
In his debut book, Luke shows us an eclectic cooking style that carefully considers each element of a perfect bowl. Flavoured oils, pickles and ferments, seasonings, broths, and toppings appear alongside Luke’s recipes for radical flavour combinations including the infamous Cheeseburger Mazesoba complete with Bread and Butter Pickles, and the ever-popular Celeriac Chashu bowl. Sides, sauces and desserts feature, too, with essentials like Hot Honey Drizzle, Classic Chilli Oil, Smacked Cucumber Pickles, and the tantalizing Malt Noodle Ice Cream with Miso Caramel.
Supa Ya Ramen is all about celebrating the craft of ramen without limits – this is a masterclass in infusing traditional techniques with the ingredients you love, while Luke effortlessly gives you the confidence to experiment with flavour to create your own perfect bowl and revolutionize your ramen game.
Duett
Egy németországi faluban a fiatal Ellie operaénekesi karrierről dédelget csillogó álmokat. Nagyravágyó ambíciói rengeteg csalódást, sóvárgást és bánatot hoznak majd számára. Londonban a tinédzser Angie megszökik otthonról és Penny Bright néven a popszínpadok ünnepelt kedvence lesz. De egy durva támadás után a félelem és a drog foglyává válik.
Az egyik nő elrabolja a másik életét, miközben elveszíti a legnagyobb szerelmét. A másik megpróbál elmenekülni a múltja elől, de nem tudja elkerülni, hogy szembenézzen a legsötétebb emlékeivel. És mindkettejük élete szorosan összefonódik egy zenei producer ambiciózus terveivel.
London ragyogó rockéletének díszleteitől Európa operaházainak színpadáig, egy kies görög szigettől isten háta mögötti ausztrál tengerparti vidékig követhetjük nyomon Ellie és Angie történetét. A duett utolsó hangjai azonban csak a szívszorító végkifejletkor hangozhatnak el, amikor visszatérnek a múlt követelő árnyai.
The Other Pandemic
Pulitzer Prize-winning investigative journalist James Ball takes us into the depths of the internet to trace the origins and rapid ascent of QAnon, the movement that mutated from a niche online conspiracy theory into the world s first digital pandemic.
*A Financial Times Book to Read in 2023*
Imagine a deadly pathogen that, once created, could infect any person in any part of the globe within seconds. No need to wait for travellers, trains, or air traffic to spread it, all you need is an internet connection. In this gripping investigation, Pulitzer Prize winner James Ball decodes the cryptic language of the online right and with a surgeon s precision tracks the spread of QAnon, the world s first digital pandemic.
QAnon began as an internet community dedicated to supporting President Trump and intent on outing a global cabal of human traffickers. A short, cryptic message posted by an anonymous user to a niche internet forum in 2017 was the spark that ignited a global movement. What started as a macabre game of virtual make-believe quickly spiralled into the spread of virulently hateful, dangerous messaging which turned into tragic, violent actions.
Incoherent, chaotic, free from agendas: QAnon is a one-size-fits all cult conspiracy. From a standoff at the Hoover Dam, to the storming of the U.S. Capitol on 6 January 2021, to protesting COVID-19 lockdowns, this digital pandemic has spread globally and shows no signs of stopping.
In The Other Pandemic Ball takes us into the niche pathways through which these digital pathogens spread, mutate and infect people all across the globe but he also argues that the prognosis doesn t have to be dire. He shows us that it is possible to treat and cure this virus in order to build up our digital immune systems, and be better prepared to survive the next wave.
Loki
Step into the ancient fir-tree forests of Scandinavia and bear witness to legends as epic as those of the Greeks and the Romans.
Melvin Burgess revolutionised children's literature with the infamous cult novels Junk and Doing It. In his first adult novel, Loki, he breathes new life into Norse myths.
Starting with the Norse creation myths, the trickster god Loki takes the reader on a wild ride through Norse mythology, from the time the gods - the founders of Asgard - defeated races of monsters, and hurtling through famous stories, including Odin hanging himself on the World Tree, the theft of the corrupting gold ring and the murder of Baldr, the god of love and the Sun. This narrative may seem familiar enough at first, but the reader should beware.
Born within the heart of a fire in the hollow of a tree-trunk, Loki arrives in Asgard as an outsider. He is a trickster, an unreliable narrator, the god of intelligence and politics. In spite of his cleverness and sparkling wit (or, perhaps, because of this...) Loki struggles to find his place among the old patriarchal gods of supernatural power and is constantly at odds with the god of thunder - Thor.
Alongside the politics of Asgard, it charts the course of Loki's many loves and families, from his mothering of Odin's famous horse to his intense, turbulent, and, eventually, fatal relationship with Baldr the Beautiful - a tender and moving story of love that goes wrong, jealousy and a transitioning that is forbidden by society.
This is a retelling that is contemporary in tone, at once amusing and relatable. It is a heartfelt plea to overthrow the old gods of power and authority and instigate a new era ruled by love and intelligence.
Az üldözött asszony
Mit tehet egy fiatal nõ, ha nem szabadulhat romlott életû kérõjétõl? Bessi új életet kezd, de a múlt árnyai földrészeken át is kísérteni kezdik? A szerzõrõl: Forró Pál mûvei a XX. század elsõ felének igazi elfeledett kincsestárát alkotják. Az olvasók körében elért sikereit korabeli írótársai is megirigyelték, az utókor azonban méltatlanul feledkezett meg alkotói munkásságáról. Bár értékek mentén ír, történetei mégis csavarosak, sodró lendületûek, s néha - a kor mércéjével mérve - erotikusak. Modern felfogásban, tréfásan és érzelmesen mesél emberrõl, s a szerelem örök témájáról.
Na stiahnutie
1,94 €
Őszi hadjárat
Térey János harminc év verseiből állította össze az Őszi hadjárat gyűjteményét, melyben egy kötetnyi új alkotását is közreadja. Az elmúlt három évtizedben kidolgozott egyedi és összetéveszthetetlen lírai nyelvet a maga teljességében reprezentálandó, kikerültek az eredeti kötetekből versek, másokat a szerző alaposabban átdolgozott, lenyesegetve a fiatalkori útkeresés bizonytalanságait, helyenként az egyes kötetszerkezetek is változtak.
Az életműben kezdettől fogva épülő mitologikus helyek, városlátomások, a versekben kirajzolódó férfi- és női sziluettek, sötét titkok és felkavaró élethazugságok, a köz- és magántörténeti viszonyok dinamikájának ábrázolása a múlt és jelen összecsendítésével, Térey Jánost a kortárs magyar líra megkerülhetetlen szerzőjévé emelte. Az Őszi hadjárat eddigi lírai művének méltó összegzése.
Hajsza a detektív után
"Pargiter Moon csodálatos napi szokásához híven, éppen fürdött. Ez a tény kézenfekvõ lett volna bárki számára, aki ismerte Mr. Moon szokásait és emellett százméternyi körzetben tartózkodott, mert Mr. Moon azok közé tartozott, akik dallamosan fürdenek. Fejebúbjáig beszappanozva ült a kádban, míg ajkairól csak úgy harsogott egy erõteljes matróz nóta, ? de olyan erõteljes, hogy a fürdõszoba volt az egyetlen hely, ahol Mr. Moon elénekelhette úgy, ahogy ezt a dal megkívánta. A fürdõszoba tele volt gõzzel és melódiával. A dal most érzelmesbe csapott át és így hallhatóvá vált az ajtón egy halk kopogtatás..."
Na stiahnutie
1,66 €
Német-Magyar szótanuló kártya (középhaladó)
A duplacsomagban 675 db kártyán 1013 db szó található. Bárhol használható, kis helyen elfér. Minden szóhoz találunk példamondatot. A kártyákon szerepel a főnevek neme és többes számú alakja, a rendhagyó igék múlt idejű alakja.
Vypredané
13,12 €
13,81 €
Zsákutca
"A múlt század első felének népszerű prózaműfaja volt a tárca. Rangos írók írták rangos és kevésbé rangos napilapokba. Kosztolányi, Krúdy, Karinthy, Márai és mások, akiket mára többé-kevésbé elfelejtettek. Aztán jött a kommunizmus, a napilapok propagandakiadványokká silányultak, a tárca kiveszett belőlük. Nem volt rá szükség. Aztán a hetvenes és nyolcvanas években Magyarországon föltámadt. Ma a nagy, terjedelmes regények vannak a magyar irodalomban divatban, a kispróza újra mostohagyerek lett. A szlovákiai magyar irodalomban is, ha már kispróza, akkor novella. Nagy Erika nem novellákat, hanem tárcákat ír. Egy-egy helyzetet, karaktert, jelenetet, hangulatot ragad meg. A műfajhoz illő tömörséggel, még olyankor is, amikor csevegős a stílusa. Tömörség, közvetlenség, a nagyot mondás és a dagályosság kerülése. Nagy Erika tárcái élvezetes olvasmányok, az olvasóközönség minden rétegét meg tudják szólítani. Kellemes, elgondolkodtató, könnyedséggel és eleganciával megírt prózák." (Grendel Lajos)
Japánkert
Novák Valentin második verseskötete, pontosabban ciklusa, érdekes kalandra hívja az olvasót. Egy japánkertben bolyonghatunk a lírai "hőssel", egy (névtelen) zen-pappal, aki reménytelenül szerelmes Fuvolahangba, a gésába. A zen-buddhista szerzetes bel
ső tépelődése, vívódása a templomi szolgálat és a testi-lelki szerelem összeegyeztethetetlensége miatt végül tragédiába taszítja a férfit. Aki elhagyja hitét, felgyújtja a "szentséges házat", s megpróbálja a "kígyódémon" felélesztőjét, Fuvolahangot i
s megölni, hogy aztán - menekvésképp - feloldódjon a természetben. A versek egymásutánjából kibomló tragédia színtere a kert, amely a világ számos kultúrájában fontos motívum.
Vypredané
3,58 €
3,77 €
Nagymesterek
Az album a neves festőművész, Árkossy István 50 festményét és a hozzájuk tartozó 50 kisesszéjét tartalmazza. Elsősorban az itáliai reneszánsz legnagyobb festőművészeinek arcmásait gyűjti csokorba. A képsorozat célja: bemutatni képben és szövegben azokat a személyeket, Nagymestereket, akik a kultúrtörténet szempontjából kiemelkedő jelentőségű kor művészetének élvonalában voltak, viszont értékes arcmásaik ma a világ leghíresebb múzeumaiban csak elszórtan, egymástól nagy távolságokra tekinthetők meg.
"A művészet minden más társadalmi jelenléttől döntő mértékben abban különbözik, hogy a múlt és a jelen egyidejű tükröztetése egy-egy műben is lehetséges. Ez a technika világában lehetetlen.
Árkossy István festészete erre bizonyító erejű példa, ráadásul azzal a többlettel, hogy a képeket kísérő szövegekben finoman rejtett rétegként a jövőre is vizionál, mert a képzőművészet, az irodalom és a filozófia egységében értelmiségi kötelezettségvállalása is jelen van. Teheti, mert birtokolja a tudás sokrétű átadásának képességét.
Vállalkozása azért is többszörös jelentőségű, mert lemondott önmaga középpontba állításának kísértéséről. Elbűvölték ugyanis azok a régi nagyok, akiknek méltó ismertetője, és utódjaként élni több mint szerencse.
Jó azon is elgondolkodni a 21. század elején, miként vélekednek erről a gesztusról odaát az "érintettek"? Vélem, ilyen színvonalú reinkarnációjuk nincsen ellenükre. Helyettük jár köszönet érte Árkossy Istvánnak, a festőnek és a kultúrhistorikusnak." (Fekete György A Magyar Művészeti Akadémia elnöke)
Bujdosó könyv
"Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan idokben, mikor a halál fenyegetozött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szüloi házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetok tövén, kéménykürtoben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendorök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fu nott az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása.
Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élo emberek titkai. Talán eljön az az ido, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, ido múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézoek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei.
Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amirol nem fognak tudni a jövo történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amirol nem tudhat az idegenbol behurcolt forradalmak felidézoi és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktol távol állt minden, ami magyar."
Na stiahnutie
2,23 €