Hľadanie: Boost Your Brain EN
zobraziť:
Én Elton John
"Az a nagyszerű a rock and rollban,
hogy egy olyan ember is lehet sztár, mint én."
ELTON JOHN
Az első és egyetlen önéletrajzi könyvében a zenei ikon, Sir Elton John felfedi az igazságot kivételes sorsáról, kezdve a Rocketmanben bemutatott hullámvasutat idéző életétől egészen a legendává válásáig.
"Az évtized rockmemoárja." - The Daily Mail
A Reginald Dwightnak keresztelt, félénk, Buddy Holly-szemüveges fiú London külvárosában, Pinnerben nőtt fel, és arról álmodozott, hogy popsztár lesz belőle. Huszonhárom éves korára túl volt az első amerikai koncertjén, ahol a meghökkent közönség előtt élénksárga overallban, csillagos pólóban, csizmában és szárnyakkal jelent meg a színpadon. Elton John megérkezett, és a zene világa már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.
Egy drámákkal teli élet, kezdve a korai visszautasításoktól a féktelen, slágerlista-vezető szupersztár léten át, az évtizedekig tartó kemény drogfüggőségen keresztül, addig, amikor saját Los Angeles-i medencéjében próbált öngyilkos lenni. Diszkózenére táncolás Diana hercegnővel és Erzsébet királynővel; nagyszerű barátság John Lennonnal, Freddie Mercuryval, George Michaellel; az Aida, Az oroszlánkirály és a Billy Elliot Broadway-sikerekig.
Sir Elton John karrierjének sikerei a mai napig páratlannak számítanak. Ő minden idők egyik legsikeresebb szólózenésze, 26 arany-, 38 platina-, multiplatina- és egy gyémántle - mezzel. Elton számos díja között szerepel 6 Grammy, 13 Ivo Novellos és egy BRIT Award. 2018-ban őt nevezték meg a legsikeresebb férfi szólózenésznek a Billboard Hot 100 lista tör - ténelmében. AIDS-alapítványa több mint 450 millió dollárt gyűjtött össze a HIV/AIDS elleni világszintű küzdelemre.
Férjével, David Furnishsel él, két fiuk van. Elton egyaránt alázattal és nyíltan beszél a ze - néjéről és a kapcsolatairól, a szenvedélyeiről és a hibáiról. Ez egy élő legenda története, amit sosem felejt el az olvasó.
"A rocksztár ragyogóan szórakoztató és őszinte memoárja ajándék az olvasónak."
- Sunday Times
"Szerény és vicces... Csak élvezni lehet a társaságát az összes allűrön és szeszélyen át."
- The Times
"Botrányosan élvezetes... Pikáns, tempós, és csurig van mocskos anekdotával
- mi mást várhatnánk a rocketmantől?"
- The Guardian
"Ez bámulatos volt. Egy mentegetőzésektől mentes, autentikus, szórakoztató önéletrajz. Időnként szó szerint felnevettem, és az is előfordult, hogy megkönnyeztem az eseményeket."
- Chelsey, a_novel_idea11, goodreads
"Ez az önéletrajz annyira szórakoztató! Annyi mindent nem tudtam róla! Semmi cukormáz, Sir Elton rengeteg humorral kalauzol végig minket a hihetetlen életén. Zene, divat, szívfájdalmak, függőségek... Rengeteg név, amit csak habzsoltam. Szívesen vacsoráznék vele egyszer."
- Britt Brooke, goodreads
16 éves kortól ajánljuk!
Find Your Power: Mindfulness
Empower yourself to quiet your busy mind, this is your practical guide to finding inner calm in a frantic world. Find Your Power: Mindfulness shows you simple, yet powerful practices that you can integrate into your daily life; helping you to break the vicious cycle of stress, exhaustion, unhappiness and anxiety. Many of us find it difficult to simply appreciate the present moment, whether we dwell on the past, worry about the future and moving mindlessly from one instant to the next.
When we are not being mindful, we miss out on the small moments that are often valuable. This indispensable guide will help you find the joy of looking forward to something new each day, the kind of happiness that gets into your soul and allows you to face the worst that everyday life can throw at you with new courage.
Lacná kniha Le Bonheur en Provence (-90%)
Peter Mayle, le plus provençal des Anglais, marque son retour dans le sud de la France en renouant avec les ouvrages qui l'ont rendu célbre Une année en Provence et Provence toujours. Au fil de ses rencontres, il nous entraîne dans une multitude de nouvelles aventures réjouissantes, hilarantes et bien sr culinaires, et nous révle enfin ses meilleures adresses. Jamais Peter Mayle n'avait évoqué avec autant de plaisir ce qu'il considre comme son paradis, sa seule raison... d'écrire !
Na sklade 1Ks
1,08 €
10,79 €
dostupné aj ako:
Az én kabarém - Rögtönzések, paródiák, jelenetek
"Igenis nagyon sok ember fellélegzett, amikor mint Illetékes kimondtam azokat a dolgokat, amelyeket más nem mert kimondani. És még azt is mondom, hogy egyáltalán nem tartom magam ezért bátornak, csak nem tehettem mást. Nem engedte a szerep!"
Koltai Róbert
Tudja ön, kedves Olvasó, mi a poén? Koltai Róbert szerint "az, ahogy a pillanatot tudja az ember használni, kihasználni, eltartani magától, vagy ahogy akár a legdrámaibb helyzetben - mert biza az is poén! - plasztikusan odaadni egy kifeszített másodpercet a nézőnek." Nos, ugye nem erre gondolt? A szerző szerint viszont "a nevetés már csak hab a tortán". De hát minket nem ver át a bakter úr, jól tudjuk, hogy az ő humortortái milyen habosak, mi pedig csak tömjük magunkba évtizedek óta ezt az isteni édességet, sokszor egészen addig, amíg meg nem fájdul tőle a hasunk.
Koltai Róbert színes válogatást tár elénk híres jeleneteiből, ismert és kevésbé ismert történeteiből, paródiáiból, amelyek a kabarétörténelem egyik legmeghatározóbb figurájává tették - s amelyek most olvashatóak először kötetben. Kedélyesen sztorizgat a rögtönzésekről, eleven humorral idézi fel, hogyan tréfálták meg egymást a kollégákkal a színházi előadás alatt, a szünetben, a büfében vagy bárhol, ahol csak lehetett. A vicces elbeszélések között bár akad kínos és megható is, de kivétel nélkül szórakoztatóak.
Az én kabarém végigveszi Koltai fél évszázados karrierjének legsikeresebb alakításait is, amelyekből mindannyian rengeteget fel tudnánk sorolni Csocsótól Gyuszi bácsin és Ámbár tanár úron át a Simabőrű hangjáig. De jobb, ha nem egymás szavába vágva tesszük ezt, mert még Illetékes elvtárs ránk rivall: "Ne beszéljünk egyszerre!"
Lacná kniha Plaisir en bouche (-50%)
Il sait tout cuisiner, tout faire, le cru comme le cuit, de la pointe du couteau, sur le gril ou dans le bouillant, tout, depuis la pierre saupoudrée sur les plats jusqu'aux chairs les plus inattendues... C'est un génie. Il ne connaît pas de limite. Les plaisirs de la table, avec lui, deviennent une nouvelle frontire dépasser. On dit de Balthazar, trouvé par un commissaire dans une rue de Paris, qu'il est né dans une huître. De ces coquilles gris sale qui donnent parfois des perles. Son restaurant, symbole et lieu de pouvoir, attire les puissants. Des courants de pensées s'y développent. Des complots pourraient s'y fourbir dans la folie et les rves permis par le décor et l'extravagance parfaite des plats. Balthazar est un autodidacte brillant, un orphelin venu de nulle part. Un homme sans attache que son parfum de liberté rend dangereux... Plaisir en bouche est l'équivalent, pour les arts de la table, du Parfum de Süskind pour les odeurs. Un plaisir quatre étoiles.
Na sklade 1Ks
4,08 €
8,15 €
dostupné aj ako:
Voivod - Build Your Weapons: The Very Best Of The Noise Years 1986-1988 2CD
KDO: Voivod pocházejí z kanadského Quebecku a patří k silné čtyřce trash metalových kapel ze země s javorovým listem ve znaku (dále ještě Sacrifice, Razor a Annihilator). Voivod začínali v osmdesátých letech a soustředili se na speed metal. Jejich zvuk se však postupně měnil, Voivod vstřebali vlivy progresivní metalové hudby i trash metalu a na jejich základech postupně vystavěli vlastní originální styl.
CO: Voivod vydali na značce Noise Records tři alba. Speed metalové RRRÖÖÖAAARRR, experimentální Killing Technology a progresivní Dimension Hatröss, na kterém poprvé využili techniku samplování. Podtitul desky Build Your Weapons jasně naznačuje, co posluchač na tomto 2CD najde.
CD1
1. Korgüll the Exterminator [4:56]
2. Fuck Off and Die [3:34]
3. Ripping Headaches [3:10]
4. Thrashing Rage [4:30]
5. The Helldriver [3:41]
6. Build Your Weapons [4:42]
7. Killing Technology [7:35]
8. Overreaction [4:45]
9. Tornado [6:03]
10. Forgotten In Space [6:11]
CD2
1. Ravenous Medicine [4:21]
2. Order of the Blackguards [4:28]
3. Cockroaches [3:48]
4. Experiment [6:12]
5. Tribal Convictions [4:51]
6. Chaosmongers [4:39]
7. Technocratic Manipulators [4:36]
8. Macrosolutions to Megaproblems [5:34]
9. Brain Scan [5:09]
10. Psychic Vacuum [3:50]
En ten tulipán
Detektívny román En ten tulipán z roku 1955 vychádza prvý raz v slovenskom preklade, a hoci patrí k menej známym dielam Agathy Christie, milovníci tvorby legendárnej autorky si aj tentoraz prídu na svoje. Popri famóznom Herculovi Poirotovi v nej vystupuje aj detektívova výkonná, takmer dokonalá sekretárka slečna Lemonová.
A je to práve slečna Lemonová, kto upozorní Hercula Poirota na čudné udalosti v študentskom penzióne Tulipán na Hickory Road, ktorý spravuje jej sestra pani Hubbardová. Za normálnych okolností by drobné krádeže sotva vzbudili záujem slávneho detektíva. Keď si však prečíta bizarný zoznam ukradnutých a zničených vecí - vrátane stetoskopu, pudrenky, starých nohavíc, bonboniéry, rozstrihaného ruksaka a diamantového prsteňa, ktorý sa neskôr našiel v polievke -, musí blahoželať pani Hubbardovej k „jedinečnému a úžasnému rébusu“. Zoznam nedáva vôbec žiadny zmysel, no Poirotovi neschádza z mysle: Ak sú to len obyčajné krádeže a páchateľom je neškodný kleptoman, prečo sú potom obyvatelia penziónu takí vystrašení?
Na stiahnutie
10,00 €
dostupné aj ako:
Gabrielle - A Place In Your Heart (Transparent Blue) LP
KDO: Gabrielle je jednou z nejúspěšnějších britských zpěvaček, prodala více než 5 miliónů desek, dvě její písničky se dostaly na samotnou špičku žebříčku, 10 jejích singlů bodovalo v britské Top 10, jedno z jejích alb dosáhlo až na samý vrchol, dalších pět se v Británii opět dostalo do Top 10, včetně předposledního alba „Under My Skin“ z roku 2018, které týden po vydání bylo na č. 7, a zatím posledního alba „Do It Again“ (2021), které dosáhlo až na pozici č. 4.
CO: Osmé studiové album zpěvačky Gabrielle dostalo název „A Place In Your Heart“ a stejný název nese i první singl.
LP
1. A1 Sorry
2. A2 Miss You
3. A3 Won't Be There
4. A4 Good Enough (feat. Mahalia)
5. A5 Never
6. A6 Change
7. B1 A Place In Your Heart
8. B2 Rainbow
9. B3 Taken Over
10. B4 Lifeline
11. B5 Feel
12. B6 Conquer
Tevefutam - Most én olvasok! 2. szin
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy
szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar
"olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői írnak a sorozatban: Berg Judit, Finy Petra, Gévai Csilla és
Igaz Dóra után most Kertész Erzsi folytatja a sort az ifjú feltaláló, Ferkó történetével.
Ferkó olyan szerelmes, hogy oda sem tud figyelni a Feltalálók Iskolájában, de sehogy
sem sikerül bemutatkoznia szíve hölgyének. Amikor a lány testvérei, Micike és Mucika,
az ikrek beszöknek a cirkusz állatai közé, és Mucika neikiindul a városnak egy teve
hátán, Ferkó végre akcióba lép. Találd fel magad Ferkóval, és száguldj te is a tevefutammal!
Mindezt kicsit hosszabb szavakkal, bonyolultabb mondatszerkezetekkel, de még mindig
röviden és egyszerűen, hogy az olvasás sikerélmény legyen!
2.szint
-Oldalanként 6-8 mondat
-Nehezebb szavak is előfordulnak
-Kicsit bonyolultabb, de könnyen követhető történet
-Nagy betűk
5-8 éveseknek
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
A másik én
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.
Na sklade 1Ks
11,84 €
12,46 €
Az én kamrám
Frank Júlia több tucat szakácskönyv szerzője, a magyar gasztronómiai irodalom kiemelt képviselője ebben a könyvben a tartósítással kapcsolatos alaptudnivalókat - pl. befőzés, savanyítás - foglalja össze. Minden könyvhöz 84 öntapadós címke tartozik, kétféle méretben.
Na sklade 1Ks
8,45 €
8,89 €
Saxon - Let Me Feel Your Power CD+DVD
KDO: Saxon patří k zásadním kapelám heavy metalu. Ovlivnili celou řadu následovníků včetně skupin Metallica nebo Megadeath. V Anglii, kde byl heavy metal v osmdesátých letech velmi populární, se hned čtyřikrát dostali do Top 10 nejprodávanějších desek.
CD 1
1. Battering Ram (Live In Munich) [4:40]
2. Motorcycle Man (Live In Munich) [3:34]
3. Sacrifice (Live In Munich) [4:13]
4. Destroyer (Live In Munich) [3:18]
5. Power And The Glory (Live In Munich) [4:55]
6. 20,000 Feet (Live In Munich) [3:32]
7. The Devil's Footprint (Live In Munich) [4:04]
8. Heavy Metal Thunder (Live In Munich) [2:54]
9. Queen Of Hearts (Live In Munich) [5:27]
10. Princess Of The Night (Live In Munich) [4:03]
11. Wheels Of Steel (Live In Munich) [7:06]
12. Denim And Leather (Live In Munich) [4:47]
13. Crusader (Live In Munich) [5:07]
14. Eye Of The Storm (Live In Brighton) [3:34]
15. Battalions Of Steel (Live In Brighton) [4:36]
16. Requiem (Live In Brighton) [5:04]
CD 2
1. Motorcycle Man (Live In Chicago) [4:14]
2. This Town Rocks (Live In Chicago) [4:45]
3. Sacrifice (Live In Chicago) [4:11]
4. Power And The Glory (Live In Chicago) [4:56]
5. Solid Ball Of Rock (Live In Chicago) [7:46]
6. Dallas 1 Pm (Live In Chicago) [5:55]
7. Heavy Metal Thunder (Live In Chicago) [3:14]
8. Rock The Nations (Live In Chicago) [4:23]
9. The Eagle Has Landed (Live In Chicago) [7:40]
10. Wheels Of Steel (Live In Chicago) [9:13]
11. Backs To The Wall (Live In Chicago) [3:54]
12. Just Let Me Rock (Live In Chicago) [4:53]
13. Strong Arm Of The Law (Live In Chicago) [5:10]
14. 747 (Strangers In The Night) (Live In Chicago) [5:59]
15. Princess Of The Night (Live In Chicago) [6:55]
16. Denim And Leather (Live In Chicago) [6:20]
1. Let Me Feel Your Power - Bluray [002:57:51]
Na sklade 1Ks
18,99 €
19,99 €
Az én naplóm
Elsősorban tinédzser korú lányoknak készült napló a legfontosabb információk, tervek, gondolatok, vágyak lejegyzésére. Lehetőséget ad tulajdonosának arra, hogy írásban rögzítsen mindent, amit hétköznapi életében fontosnak tart. Fontosabb témakörei: barátok, szerelmek, titkok, tervek, vágyak, álmok, osztálykirándulás, bulik, nyár, zenék, filmek, könyvek, sport, at.
Háromféle borítóval kapható.
Na sklade 1Ks
5,74 €
6,04 €
Find Your Power: Crystals
Tap into the infinite potential of crystals; experience tremendous growth and self-discovery, and open yourself to the resonating energies of crystal healing for a more fulfilling life. Find Your Power: Crystals explores the different types of crystal healing and provides practical guidance, creative visualisation, positive inner dialogue, as well as meditations and techniques for harnessing the unlimited power of crystals. This unique guide also explores the different types of natural psychic abilities and provides guidance for helping you to turn them into powerful life-changing skills.
Delve into the power of crystals to enrich your wellbeing.
Principles: Your Guided Journal
In his international bestseller Principles, legendary investor Ray Dalio introduced millions of readers around the world to the unconventional approach he developed as the founder and builder of Bridgewater Associates, the largest and most successful hedge fund in the world. Dalio attributes his unique success to his process of recording, refining and acting on a set of well-defined principles, which are effectively decision-rules for getting what you want out of life and work. His goal in publishing the book was to show readers the value of principle-based thinking so that they could develop their own principles, aligned with their own values, for getting whatever they wanted out of life.
With this new journal, Dalio takes his goal one step further to help readers reflect on and record their own principles. He does that by providing a series of guided exercises and questions for reflecting on what you're like, what you value, and what principles will best help you achieve your goals. These exercises draw from key concepts in the original Principles book, including:
How to identify your strengths, weaknesses, motivations and preferences
How to use the 'five-step process' to achieve your goals
How to become both 'assertive and open-minded at the same time'
How to maximise your learning from your mistakes (which are inevitable)
All of these exercises can optionally be enhanced using the free Principles in Action iOS and Android app, which provides an even more interactive, multimedia experience, and they are followed by a number of blank journal pages containing thought-provoking and unconventional prompts from Principles aimed at helping you formulate your own principles. The experience concludes with a structured reflection on where you and your loved ones are along life's journey, leaving you with a highly personalised, practical playbook for achieving success in the years ahead.
(Ne) legyél (mindig) rendes! - Most én olvasok! 2. szint
Miklós sínt épít, vonatozik. A Mama rászól: Előbb a kötelesség, aztán a játék! Tessék leckét
írni! Kamilla az asztalnál gubbaszt. A Mama rászól: Egész hétvégén tanultál! Tedd le
a könyvet, tessék játszani! Tomsi pedig inkább mindennel ellenkezik. A Mamó milyen gyerek
lehetett? Mindig rendes volt? Vagy talán nem is kell mindig rendesnek lenni?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan
felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-
sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek
közül az első nagybetűs kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen
önállóan is olvashatók.
Lacná kniha Les Gens d´en Face (-90%)
- Comment! vous avez du pain blanc ! Les deux Persans entraient dans le salon, le consul et sa femme, et c'était celle-ci qui s'extasiait devant la table couverte de sandwiches joliment arrangés. Or, il n'y avait pas une minute qu'on disait Adil bey : - II n'existe que trois consulats Batum : le vôtre, celui de Perse et le nôtre. Mais les Persans sont infréquentables. C'était Mme Pendelli qui parlait ainsi, la femme du consul d'Italie, et celui-ci, affalé dans un fauteuil, fumait une mince cigarette bout rose. Les deux femmes se rejoignirent en souriant au milieu du salon au moment précis o des sons, qui n'avaient été jusque-l qu'une rumeur vague dans la ville ensoleillée, s'amplifiaient et soudain, au coin de la rue, éclataient en fanfare. Alors tout le monde gagna la véranda pour regarder le cortge "
Na sklade 1Ks
0,90 €
9,00 €
dostupné aj ako:
Koppány betűket firkál - Most én olvasok! Nagybetűs szint
Koppánynak ma van az első napja az iskolában! A nagy nap alkalmából egy szuper piros füzetet kap ajándékba a bátyjától. Még egyetlen írásóra sem volt, de Koppány már ismeri a neve betűit, és le is tudja rajzolni őket! Ki gondolta, hogy a betűfirkálással még barátot is lehet szerezni?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak különböző nehézségi szinteken, melyek közül a bevezető szint a NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.
NAGYBETŰS SZINT
csupa nyomtatott nagybetű
oldalanként 2-5 sor
rövid, könnyen kiolvasható mondatok
egyszerű, könnyen követhető történet
5-8 éveseknek
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
Az én szeretenaplóm (biciklis borító)
Számodra mit jelent a szeretet? Fogalmazd meg bátran! Naplónk olyan, mint egy csendes, megértő barát, aki mindig és minden körülmények között meghallgat.
Amellett, hogy egy érzésről beszélünk, a szeretet egy képesség is. Tehát tanulni lehet. Fejleszteni. Tökéletesíteni. És átadni.
Naplónk segít megtanulni szeretni, szeretetet adni, és szeretetet elfogadni.
Hiszen akárhol jársz, akárhová nézel, bármit tapasztalsz a világban, minden szeretetért kiált. Fedezd fel a szeretet erejét önmagadban, és adj szeretetet te is, hogy minél több szeretet áradjon vissza rád!
Na sklade 1Ks
7,63 €
8,03 €