Hľadanie: Tapas
zobraziť:
Emma fiai
A számos félreértés és viszontagság után egymásra talált párnak, az elismert gyerekorvosnak, Kóthay Gábornak és szépséges feleségének, a sikeres írónőnek, Emmának három fia születik. Három különböző jellem, három különböző életút és sors. Mindegyik f
iú a maga egyéni módján és eszközeivel keresi boldogulását és boldogságát a húszas-harmincas évek Magyarországán. A legidősebb és legkomolyabb, Tamás, apja nyomdokaiba lépve orvosnak tanul. A középső, a daliás, észbontóan jóképű Péter, akinek egy nő
sem tud ellenállni, a Ludovika növendéke, és a berlini olimpiára készül, ahová ki is jut, miközben egyre inkább belesodródik a politikába. A legkisebb, az apja rajztehetségét öröklő, visszahúzódó, álmodozó Öcsi festőnövendékként bontogatja szárnyait.
Aztán egy napon találkozik valakivel, aki nemcsak az ő, de a fivérei életét is megváltoztatja
A nagy világégés, Magyarország belépése a háborúba, a keleti fronton harcoló csapatok pusztulása, a német megszállás, majd a nyilas rémuralom történései
természetszerűen a Kóthay családot is megrendítik; nem hiányoznak a rosszakarók, és nem maradnak el a tragédiák sem. Az 1945 után kibontakozó új rendszer pedig semmi jót nem ígér az életben maradottaknak.
A történész végzettségű fiatal írónő váratla
n fordulatokban, hol vidám, hol felemelő, hol szívszorító pillanatokban bővelkedő könyve a második darabja egy háromkötetes családregénynek, amely egészen a XX. század végéig követi nyomon a Kóthay család több nemzedékének életét.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Én, Kossuth Lajos
Korán megtanultam olvasni, lehettem tán öt-hat éves. Fő oka burjánzó kíváncsiságom volt: mindent tudjak, amit a felnőttek. Mindent el is olvastam, ami a kezembe került, illetve amit könyvkötő nagyapám hazahozott műhelyéből. Jobbára tíz-, húsz-, ötvenfilléres ponyvákat, jobb esetben pengős regényeket.
(Jobbára, mondom, mert köztük ott voltak P. Howard, azaz Rejtő Jenő könyvei is). Így került kezembe egy színes képekkel teli, emlékezetem szerint díszes kiadvány az 1848-as szabadságharcról. Nem volt túlságosan vastag a könyv, mihelyt végeztem vele, kezdtem elölről.
Óriási hatással volt rám, ahogyan a nép felkelt, ahogyan hadserege sorra nyerte a csatákat a túlerővel szemben, ahogyan a magyar forradalom segítségére sietett sok külföldi kiváló tábornok, és folytathatnám... Természetesen Petőfi, Kossuth, Bem "apó", Damjanich, Batthyány, Görgey - mind rajongott hősöm lett, akár Winnetou vagy Old Shatterhand. Ráadásul magyarok, a mieink! Ám a harc szomorú végét röviden, vagy tán sehogyan sem intézte el a könyv. Ezt akkor persze észre sem vettem.
Azután ahogy cseperedtem, iskolai tankönyveim valamivel talán árnyaltabban, de sohasem kudarcokkal, széthúzással is terhes, reménytelen valóságában tárták fel annak a valóban nagyszerű, heroikus kísérletnek a történetét. Egy pillanatig sem állítom, hogy ne született volna a hazai irodalomban az akkori küzdelmeket tárgyilagosan, akár tudományos alapossággal is elemző mű. Ha megerőltetem engem lassan cserbenhagyó memóriámat, még említhetnék is ilyet.
Ám olyan izgalmas, eddig ismeretlen részletekbe is beavató leírást, mint amilyennel most az Önök kezében tartott könyv szolgál, soha nem olvastam. Kossuth Lajos önéletrajza mintha egy rejtekajtót tárt volna fel számomra. Mennyi mindent értek már. Milyen egyszerű felismerni, mi miért történt úgy, ahogy történt. Kossuth néhol kegyetlenül önkritikus vallomásából, elbeszéléséből, annyira világosak - számomra legalábbis - addig homályos részletek. A nagy ember életrajza mögött éles kontúrral rajzolódik ki a magyar szabadságharc sok-sok csodája és hibája.
Izgalmas, hiteles, önkritikus, tárgyilagos, mélyen elemző ÖN-életrajz - írom fentebb. Amit nem Kossuth Lajos írt, nem is tollba mondta, hanem egy kitűnő magyar író, Cseres Tibor műve. Műfajilag fikció, tartalmilag dokumentum. Remek!
Vitray Tamás
Vypredané
8,48 €
8,93 €
Magyar olimpiai lexikon 1896-2012 (CD melléklettel
"Csaknem 700 magyar sportoló életrajzát tartalmazza ez a kötet. Olyanokét, akik a nyári és téli olimpiai játékokon a dobogóra állhattak, így szerezve dicsőséget hazánknak. Balczó András, Csák Ibolya, Csík Ferenc, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Földi Imre, Gerevich Aladár, Hajós Alfréd, Hegedűs Csaba, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Németh Miklós, Papp László, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Zsivotzky Gyula... hogy csak néhányukat említsük a "Magyar olimpiai lexikon" pazar névsorából, de a felsorolást még hosszan folytathatnánk. Csodálatos eredményeket értek el ők: hiszen általános a vélemény, hogy az olimpia valami egész különleges ünnep egy-egy versenyző életében, és itt helytállni mindig is rendkívüli dolognak számít. Ötkarikás játékokat ugyanis csak négyévenként rendeznek, és ilyenkor az egész világ a sportolókra figyel, akik évekig készülnek erre a mindenkit foglalkoztató eseményre.
A szerző, Rózsaligeti László, akinek már több sporttal foglalkozó könyve jelent meg (Magyarok az olimpián 1. 1896-1936; A Budapesti (Budai) Torna Egylet 125 éves története 1869-1994 stb.), impozáns "Magyar olimpiai lexikon"-ának immáron negyedik, bővített és átdolgozott kiadásában az első újkori, Athénban 1896-ban rendezett olimpiától egészen a 20012-es londoni játékokig veszi sorra az arany-, ezüst- és bronzérmes magyar helyezetteket. Részletesen ismerteti sportpályafutásukat, és az olimpiai szereplésükön kívül, kitér legfontosabb eredményeikre is. Ezenkívül aprólékosan foglalkozik a sporton kívüli tevékenységükkel is, gyermekkoruktól elbeszélve élettörténetüket.
A címszavakat az olimpiák érmes helyezettjeinek jegyzéke, éremtáblázatok, illetve az egyes ötkarikás játékok tömör, olvasmányos jellemzése egészíti ki." (a Kiadó)
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Láthatatlan híd
András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a 30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába. ... Folytatás ›› Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról - saját sorstragédiája után - Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon . Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő.
Julie Orringer regénye, a Láthatatlan híd magával sodor és felkavar, kétségbe ejt és megvigasztal, elveszi és visszaadja az életbe és az emberségbe vetett hitünket. Arról mesél, amiről csak a fontos könyvek tudnak: hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen és szükségünk van valakire a boldogsághoz és a boldoguláshoz. " Üdvrivalgás tört ki a tisztképzősök soraiban. A tábornok megvárta, míg alábbhagyott. Ne feledjék mondta, maguk Magyarországért harcolnak, Magyarországért, és senki másért. A németek a szövetségeseink, de nem parancsolnak nekünk. Az ő útjuk nem a mi utunk. A magyarok nem árja nép. A németek elmaradott népnek tekintenek bennünket. Barbár a vérünk, vadak az eszméink. Nem vagyunk hajlandók elfogadni a totális diktatúrát. Nem akarjuk deportálni a zsidókat meg a cigányokat. Ragaszkodunk a különleges nyelvünkhöz. A győzelemért harcolunk, és nem a hősi halálért."
A(z) Láthatatlan híd (Könyv) szerzője Julie Orringer.
Vypredané
13,53 €
14,24 €
Hölgy mókussal és seregéllyel
1527-ben járunk. Ifjabb Hans Holbein, a már ismert festő a reformáció elől menekülve elfogadja Thomas More, azaz Morus Tamás, a befolyásos udvaronc, tudós és mecénás meghívását és felkérését, hogy megfesse a házigazda portréját. More fényűző otthona a Temze partján, Chelsea-ben, a Tudor-korabeli Anglia társasági életének központja, ahol gyakran fordulnak meg neves művészek, magas rangú politikusok és egyházi emberek, de egyszerű tanítványok, védencek és még sokan mások. Az udvarházban él Meg Giggs, More egyik fogadott lánya is. Az okos, érdeklődő lány elbeszélése alapján bontakozik ki előttünk hat év története egy olyan korban, amikor Luther Márton reformációs mozgalma végigsöpör egész Európán és VIII. Henrik kiválik a katolikus egyházból, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. Ilyen háttér előtt zajlik a More család mozgalmas élete. Eközben a hatalmas termetű, kissé nyers, de nagyszívű mester portrékat fest, és két különös családi csoportképet is, amelyek egyformák, de alapos tanulmányozás után kiderülnek a rejtélyes különbségek. A történetben Meg az olvasó szeme előtt érik csillogó intelligenciájú fiatal nővé, a mester vásznaira pedig szerelmek, csalódások, intrikák, felségárulás, cselszövések, aljas és kegyes hazugságok lenyomata kerül.
Az angol Vanora Bennett ezzel a regényével hívta fel magára a figyelmet, és azóta számos munkájával méltán aratott sikert. Sodró történetfűzés, kitűnő korfestő stílus, eleven karakterek jellemzik. A "Hölgy mókussal és seregéllyel" tökéletesen megírt történet, amely egyszerre szenvedélyes szerelmes regény és izgalmas thriller is.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Az aranyérem másik oldala 100 év legnagyobb magyar
Belelapozás
Hirdetéskönyv Az aranyérem másik oldala - 100 év legnagyobb magyar olimpikonjai Csiffáry Gabriella Scolar Kiadó, 2010 Bookline értékelés: 368 oldal
Kötés: papír / puha kötés
ISBN: 9789632441948
Emlékezetes pillanatok, feledhetetlen
győzelmek elevenednek meg a magyar sporttörténet legizgalmasabb krónikájában. A kötetben megszólaló élsportolók a legnagyobbak, akiknek neve mind a mai napig megdobogtatja a szurkolók szívét, mert győzelmüket mi magunk is személyes győzelemként éltük
át. Velük örültünk, és velük sírtunk egykor életük megannyi példa, megannyi küzdelmes harc. Ők futásukat elvégezték, harcukatt megharcolták Kötetünkben olyan sportóriások szólalnak meg, mint Egerszegi Krisztina, Hegedűs Csaba, Kőbán Rita, Sch
mitt Pál, Grosics Gyula, Albert Flórián, Kovács Koko István, Erdei Zsolt, Benedek Tibor A fotókkal gazdagon illusztrált, különleges könyvben Csiffáry Gabriella a magyar sportélet kiemelkedő alakjait mutatja be megkapó önvallomásaikon keresztül. A
gyűjteményes kötet sportágak szerint ismerteti sporttörténelmünk több mint 100 évének leghíresebb magyar olimpikonjait, világbajnokait. A kiemelkedő élsportolók legbensőbb titkaikról, érzelmeikről, a világról, a sportról és a pályakezdésükről, küzdel
meikről vallanak. Így ahány sportoló, annyiféle világnézet és sors tárul fel előttünk. A vallomásokon keresztül nemcsak jeles sportolóink pályafutását kísérhetjük nyomon, hanem izgalmas sporteseményeknek is tanúi lehetünk. A nagy Öregek emlékei melle
tt természetesen az ifjabb nemzedék visszaemlékezései is sok-sok érdekességet rejtenek. Elbeszéléseik nyomán felidéződnek például Nagy Tímea tőrvívó, Hegedűs Csaba birkózó vagy Wichmann Tamás kenu-világbajnok egy-egy versenyének legemlékezetesebb pil
lanatai.
Lassúság
Miért tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándorlegényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? -
teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős -, valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ.
Az író
és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapa
sztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, él
ményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének.
A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intelle
ktuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuelek és a politikusok erkölcsi exhibicionizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magáné
letüket).
Vypredané
8,99 €
9,46 €
Lassúság
Miért tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándorlegényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? -
teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős -, valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ.
Az író
és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapa
sztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, él
ményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének.
A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intelle
ktuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuelek és a politikusok erkölcsi exhibicionizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magáné
letüket).
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Karácsonyi angyal
"Bő évtizeddel az "Ipiapi atya evangéliuma" után újabb meghökkentő bibliai parafrázisokkal jelentkezik Kamarás István. Ezúttal a karácsonyi történet motívumait és központi üzenetét helyezi bizarr módon mai körülmények közé. Ezért aztán a megszokott angyalok, pásztorok és királyok mellett felbukkan pingvin, apáca, sőt még kacsacsőrű emlős, pelikán, tapír, vakegér, hárompúpú teve, lantmadár, buszsofőr, agysebész és emelődaru is. S ha ez nem volna elég, akkor megismerkedhetünk a három zsákos emberrel, a kacsával, a csizmás kandúrral, a kisharanggal és személyesen a böhöm nagy pézsmatulokkal is. Közben pedig a budapesti hajléktalanok Szűz Mária szerepére Janics Natasát kérik fel, és amikor az olimpiai bajnok kajakos ezt elfogadja, akkor ők zúgó "Hajrá, magyarok!"-ban törnek ki. (Jól mutatja a bibliai történethez képest felgyorsuló időt, hogy kis hazánkban immár nem köszönti ez a buzdítás Janics Natasát.) A barlangistálló mellett pedig hósipkásan ott toporog Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, aki ugyan József szerepét nem fogadta el, de annál boldogabban jeleníti meg az agg Simeont... Ha figyelmesen nézzük ezt a tódításaiban is mélyen őszinte könyvet, akkor az egyik rajzon a szerző arcát is felismerhetjük. Nem a nemzetközileg jegyzett valásszociológusét, hanem az atyai jóbarátét, a testvérét, aki büszkén vállalja az OJD címet: ő az Ordo Joculator Dei, vagyis az Isten Bohócainak Rendje tagja. Örülünk, hogy annak az egyháznak a kiadója jelentetheti meg ezt a könyvet, amely közösség Kamarás István szerint egy, az egyházak számára sok kísértést kínáló korban is igyekszik hitelesen megélni a jézusi hitet." (Fabiny Tamás püspök)
Vypredané
6,18 €
6,50 €
A régi ház
Tormay Cécile legnagyobb sikerű műve, a Régi ház (1914) a vérkeveredéssel, a fajok asszimilációjával foglalkozik. Nemzedékregény mintegy évszázados időt átívelő formájában. Ulwing Kristóf építőmester alapítja meg a család vagyonát, a pesti Duna-parto
n álló régi házat is ő emelteti; szilárd, erős akaratú ember, a polgári haladás híve: arra büszke, hogy neki is része van a gazdagodó és szépülő város életében. A következő nemzedékek nem öröklik az öreg Kristóf józanságát: fia tehetetlen és gyönge e
mber, nincs benne már kezdeményezés; tétlenül nézi, hogyan megy veszendőbe apja vagyona; az unoka pedig már züllésbe is sodródik, híján van minden polgári erénynek. A harmadik generációhoz tartozó Ulwing Annának lesz a sorsa, hogy családi életének tr
agédiája árán is megértse az idő jelét és a férje sorsában rejlő célzatos üzenetet. Illey Tamás elszegényedett dzsentri már nem éri meg ősi földjei visszavásárlását, pedig ez lett volna élete értelme: "Csak az a család marad meg, melynek a gyökere a
földben van. A városi kövezetre hiába hinti a fa a magvát, ott nem létezhetik tartós élet. A polgári családok csak házak, a legtöbbje három emberöltőre szól. A falusi ember a föld." A regény befejezéséből dzsentri nosztalgia és misztikus jelentés szó
l. Férje halála után Ulwing Anna Illére költözik s a regény ezáltal azt is mondja, hogy vissza kell találni és azonosulni kell az ősi földdel, s a városnak találkoznia kell a vidékkel, mert a magyarság igazi őrzője a föld.
Vypredané
8,83 €
9,29 €
Godfather of the Kremlin: The Decline of Russia in the Age of Gangster Capitalism
From nuclear superpower to impoverished nation, post-communist Russia has become one of the most corrupt regimes in the world. Paul Klebnikov pieces together the previous decade in Russian history, showing that a major piece of "the decline of Russia' puzzle lies in the meteoric business career of Boris Berezovsky.Transforming himself from a research scientist to Russia's most successful dealmaker, Berezovsky managed to seize control of Russia's largest auto manufacturer, largest TV network, national airline, and one of the world's biggest oil companies. When Moscow's gangster families battled one another in the Great Mob War of 1993-1994, Berezovsky was in the thick of it. He was badly burned by a car bomb and his driver was decapitated. A year later, Berezovsky emerged as the prime suspect in the assassination of the director of the TV network he acquired. Although plagued by scandal, he enjoyed President Yeltsin's support, serving as the personal financial "advisor" to both Yeltsin and his family. In 1996, Berezovsky organized the financing of Yeltsin's re-election campaign-a campaign marred by fraud, embezzlement, and attempted murder. Berezovsky became the President's most trusted political advisor-playing a key role in forming governments and dismissing prime ministers. Based on hundreds of taped interviews with top businessmen and government officials, secret police reports, contractual documents, and surveillance tapes, Godfather of the Kremlin is both a gripping story and a unique historical document.
Vypredané
18,89 €
19,88 €
Székely Kalendárium 2016
Főkategóriák
Ajándékkönyvek
Albumok
Egészség, életmód
Évkönyv
Ezoterika
Folyóiratok, magazinok
Gasztronómia
Gazdaság, üzlet
Gyermek- és ifjúsági könyvek
Hangoskönyvek
Hobbi, szabadidő
Idegen nyelvű könyvek
Informatika, számítástechnika
Irodalom
Műszaki könyvek
Művészetek
Naptárak, kalendáriumok
Nyelvkönyvek, szótárak
Publicisztika
Regény
Sport
Szórakozás
Tankönyvek
Társadalom- és humántudomány
Természet- és alkalmazott tudomány
Térképek
Történelem
Utazás
Vallás
Facebook
Alexandra
Székely Kalendárium 2016
Pro Press Egyesület
Könyv > Naptárak, kalendáriumok
1 012 Ft
(Eredeti ár: 1 190 Ft)
Megtakarítás: 15 %
Szállítás: 1 munkanap
Székelyföld értékeinek felleltározását, igényes kivitelezésű népszerűsítését tűzte ki céljául Székely Kalendárium, és eme törekvés a 2016. évre szóló (alap)kiadásban igencsak tetten érhető. A 272 oldalas, teljes egészében színes, szemkápráztató fotókkal illusztrált kötet "vezéranyaga" a világjáró székelyekről szóló összeállítás első része, amely Kőrösi Csoma Sándorról, Berzenczey Lászlóról, Ujfalvy Károly Jenőről, Jakabos Ödönről és Sütő Zsoltról nyújt eddig talán kevésbé ismert tudnivalókat, de az is kiderül, hány honfitársunk él például Honoluluban. Balla Ede-Zsolt szakrálisföldrajz-kutató székelyföldi templomok freskóinak üzeneteit tolmácsolja, dr. Balázs Lajos a szülés és a születés szokásrendjéről értekezik, míg Nagy Szabolcs egy száz évvel ezelőtti eseményt, Erdély román hadsereg általi megszállását idézi fel. Interjút olvashatnak Tamás Mária csíkszentmártoni orvosnővel, Az év praxisa a Kárpát-medencében-díj kitüntetettjével, Pető Mária Csutak Vilmos-díjas fizikatanárral, Bandi Kata marosvásárhelyi divattervezővel, Sütő Edith Magdolna gasztrobloggerel, László Csabával, a magyar válogatott kispadján is ülő, udvarahelyszéki származású labdarúgóedzővel. A gazdákat Kratochwil Barna kertészmérnök traktálja hasznos tanácsokkal, Jakab Tibor marosvásárhelyi fotóművész négy keréken megy vissza a történelembe, Dorozsmai Endre székelyföldi éttermeket osztályoz. Kiderül, milyen jelenségek várnak ránk a csillagos égbolton, de az is, mit ígérnek a csillagok a 2016-os esztendőre. Bepillantást nyerünk a székely legenda- és mondavilágba, a borvízpalackozás múltjába, megismerjük az Igazi Csíki Sör receptjének titkát, Seprődi József elmondja, mi a jó bor lelke. A gasztronómia iránt érdeklődők megannyi régi és újszerű ételreceptet, konyhai praktikát találnak benne, s ha már Székely Kalendárium, természetesen nem hiányozhat belőle góbékra jellemző humor sem.
Vypredané
4,04 €
4,25 €
A jó magyar pálinka
Magyarország egyik csodájáról, az ezerarcú pálinkáról dalolja e sorokat Kontor Tamás, miközben tulipános pohara falán egy egész nép kincse gurul végig.
Kincskereső úton járt e kötet két szerzője, Dlusztus Imre és Soós Kálmán is. Nemzeti italunk szűkre szabott hazájában arra keresték a választ, mi történt az elmúlt másfél évtizedben? Kinek és minek köszönhetjük a jó magyar pálinka reneszánszát? Mi a titka, hogy ennek az újjászületésnek az üteme a hazai borászat példás helyreállításáét is felülmúlta? Honnan az erő, hogy hazai hódolói népes táborát maga mögött tudva, ma már világhódító útra készül?
Századok alatt nemesedett a pálinka kultúrája színárnyalatokban és szellemi mélyrétegekben bővelkedővé. Az ezredforduló előtt pár évtizeden át a keleti barbárság martaléka lett mindaz, amit belőle öreg barátai a házi pincékbe, vakablakokba az élni akarásukba elrejteni nem tudtak. Azután röpke fél nemzedéknyi idő alatt lerázta magáról a ráaggatott büdös jelzőt, és megmutatta, hogy tényleg csoda: a magyar gyümölcs lelke.
Ha jó kezekbe kerül ez a gyümölcs – akár prémium márkák főzőmesteréébe, akár bérfőzdésébe vagy éppen a kertvégi szaletliben a maga kedvét kereső, szabad emberébe –, elemi tisztaságában mutatkozik meg a lelke. A jó magyar pálinka mámorra és mélabúra is elragadhat, de ha mértékkel merítünk belőle – megemel és megtart.
Miközben gyümölcsnemesítőket és -termesztőket, pálinkászokat és borászokat, muzeológusokat és cukrászokat, politikusokat és tanárokat, főzőmestereket és bérfőzetőket faggatott a két újságíró, a pálinkáról tudni érdemes dolgok gazdag tára bontakozott ki. Tulipános poharunk mellett ebbe is érdemes belekóstolni.
Tisztelgés e kötet mindazok előtt, akik a restik sötétjéből kiszabadították az aranyat érő nedűnket, és azok előtt is, akik a kedvüket lelik vagy magukat keresik benne.
Vypredané
19,95 €
21,00 €
Ránc az alsónadrágon
Nagyanyám áldott szerencsével tért vissza Auschwitzból, hogy idehaza megkeresse gyermekét, a Szegeden magányosan kóválygó nagybátyámat. Ezzel a pedigrével akár a szélsőjobboldali-antiszemita Jobbik alelnöke is lehettem volna. Nagyanyám nagypolgári családból származott, a mindent államosító negyvenes, majd az ötvenes években is "gyönyörű" csehszlovák női táskákkal kereskedett Pécsett. Ha ezt vesszük, csatlakozhattam volna az egykori kommunista ifjúsági vezető által alapított Demokratikus Koalícióhoz is. Volt a családnak kommunista ága, az, amely az MSZMP-s Pozsgayban és Szűrösben hitt. Ez bőven elég lett volna, hogy az antikommunista, jobboldali Fideszhez álljak. Másodnagynénikém ki nem állhatta a ma már elismert egyházként működő Hit Gyülekezetét - én meg a nagynénikémet, de ezt sosem árultam el neki -, így küzdhettem volna a liberális Szabad Demokraták Szövetségének valamely országos politikai tisztségéért. Szerkesztője voltam a konzervatív-liberális Tamás Gáspár Miklós első, Magyarországon kiadott könyvének (amelynek előszavában, nagy büszkeségemre, "ifjú barátjának" nevezett), így aztán lett volna később protekcióm ahhoz, hogy a kommunista Zöld Baloldalhoz csatlakozzam.
Ez sem így lett.
Inkább a volt szocialista miniszter, Bokros Lajos és a konzervatív Dávid Ibolya által fémjelzett piac- és versenypárti MDF-politikát választottam. A párt korábbi alelnökének első kérdése egy sörözéssel egybekötött ismerkedésen az volt hozzám, a későbbi kampányfőnökhöz, hogy "milyen vallású is vagyok tulajdonképpen". Aztán lehallgatták az összes telefonbeszélgetésemet, meggyanúsították - később, a választások után, természetesen felmentették - a párt vezetőit.
Mindezek után úgy döntöttem, kiszállok ebből, és inkább írok a XXI. század magyarországi közéletének néhány páratlan pillanatáról, feketelistákról, zsarolt közéleti szereplőkről, mamelukokról, éjszaka titokban szavazó képviselőkről, a hatalomba őrültekről, meg persze jóindulatú bolondokról, olyanokról, mint amilyen magam is voltam valaha.
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Apapara
Azt szokták mondani, hogy nem kellenek a receptek. Nem működnek. És tényleg nem kellenek. Ebben a könyvben "receptek" is vannak - mikor mit csinálj, és főleg mit ne csinálj -, és működnek! Igazolom. De azért, ami a legfontosabb: attól még, hogy szülő vagy, maradj önmagad! Légy kongruens, hiteles. Éld a saját életedet (is). Olvasd el ezt a könyvet: sok mindent megtudsz - és jól fogsz szórakozni! (Ettől a gyerekeddel is kedvesebb leszel.)" (Vekerdy Tamás)
Szél Dávid családi és párkapcsolati problémákkal foglalkozó szakpszichológus. És iskolapszichológus. De mindenekelőtt apa. Két éve írja Apapara című blogját, amelyben egyszerre van jelen szülőként, férfiként és szakemberként. No meg gondolkodó emberként, aki nem hagyja szó nélkül a társadalom álszentségeit vagy épp a szülőséggel kapcsolatos elvárások némelyikének veszélyes idiotizmusát sem.
Írásai szellemesek, elgondolkodtatóak és, ami nem kevésbé fontos, frenetikusan férfiasak. Szél Dávid ugyanis olyan nézőpontból - az apa (vagy az apaság felelősségével küzdő csetlő-botló férfi nézőpontjából) - járja körbe a gyereknevelés számos örömét, nyűgét-nyavalyáját, amellyel viszonylag ritkán találkozunk. Legalábbis gyereknevelési könyvben.
"A fiam erősnek, bátornak, magasnak, vékonynak, ügyesnek, okosnak, viccesnek gondol. Azt hiszi, rengeteg hajam van, biztos benne, hogy bárhonnan egy pillanat alatt odaérek hozzá, és persze bármilyen távolságból hallom is, amit mond. Meg van győződve arról, hogy remek kézügyességgel vagyok megáldva, s ennek köszönhetően nemcsak szépen és kreatívan rajzolok, hanem bármit össze is szerelek, meg is építek. A fiam szemében Superman vagyok...
De mi van, ha kiderül az igazság?
Mi van, ha rájön, hogy gyenge, gyáva, alacsony, nem kövér, de azért vékony se, viszont csomó mindenben ügyetlen, nem is kifejezetten okos, és nem is mindig vicces vagyok? Hajam is egyre kevesebb, lassabb vagyok, mint a fény, de még a hangot sem érem utol gyalog. Mi van, ha észreveszi, hogy egyáltalán nem tudok sem rajzolni, sem pedig szerelni?
Akkor oda az apakép?"
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Unavený ze života
Tato kniha je určena především těm, kdo žijí podle hluboce zakořeněného kódu psaných i nepsaných očekávání a pravidel,který je zahanbuje a zbavuje veškeré duchovní síly.
Známkou života pod tlakem je například:
- neustálý duchovní zápas, aniž by člově
k cítil něco jiného než vyčerpání;
- neustálý pocit viny, že nic není nikdy dost dobré;
- nemožnost odpočinku přesto, že je ho potřeba;
- očekávání výkonu, které jen dokazuje, že nikdy nesplníte daná měřítka;
- ztráta radosti z duchovního života.
Pokud máte se zmíněnými charakteristikami vlastní zkušenost, pak je tato kniha určena právě vám. Autor se v ní nesnaží dovést vás k tomu, abyste se chovali jako dobří křesťané. Nejde mu o snahu, výkon a přemrštěnou motivaci. Jeho poselství vám má
pomoci odhalit lži, které vás udržují v mlýnském kole spravedlnosti ze skutků, a také najít svobodu evangelia milosti v Ježíši Kristu. A konečně: dojít k odpočinku, který pramení z Kristova díla na kříži.
Pokud vám odpočinutí zní poněkud cize, jako
nereálná představa, která je příliš dobrá na to, aby byla pravdivá, potom jste zřejmě někdy v životě udržovali vztahy, které byly určitým způsobem podmíněné. Z rozhovorů s nespočtem lidí, kteří jsou unaveni svými vnitřními zápasy, jsem zjistil, že
v naprosté většině případů pro ně mělo láskyplné přijetí podobu mrkve na provázku a sebemenší sousto pak záviselo na jejich dostatečně dobrém výkonu, který všek nikdy nepodali
Mým cílem je zviditelnit zraňující poselství, která jste kdysi přija
li a která se ve vaší duši dodnes ozývají jako obehraná páska. Chci vám pomoci osvobodit se od nerealistických měřítek a udělat za nimi tlustou čáru.
Vypredané
9,15 €
9,63 €
Az irgalom egyháza
"Viseljétek el egymást szeretettel." (Szent Pál)
Ferenc pápa még püspökként amellett tett hitet, hogy legyen az egyház az "irgalom háza", amely éppolyan nyitottsággal és alázattal fordul a testi-lelki szegények, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, a menekültek felé, amilyen ... Folytatás ›› türelemmel Isten van az egyház tagjai iránt. Az egyház feladata pedig nem merülhet ki a szociális gondoskodásban: mindenekelőtt az ínségben élők emberi méltóságának elismerésére és elismertetésére kell törekednie. Ez a követelmény magától értetődik attól a pápától, aki az argentin katonai diktatúra éveiben jezsuita tartományfőnökként sok száz embert - elsősorban a szegények jogaiért küzdőket - mentett meg a biztos haláltól. Az egyház megújulásának, feladatának és jövőjének általa vallott felfogását, amelyet pápává választása óta két apostoli körlevélben is vázolt, ebben a könyvében fejti ki először részletesen. Katolikus hívőnek és másként gondolkodónak egyaránt tanulságos és megindító, ahogy Ferenc pápa Krisztus üzenetét felfejti. Ahogy Krisztus emberi arcát kibontja a holt betű rárakódott rétegei alól.
Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai pápa, az első jezsuita pápa, és az első pápa Ferenc néven. Buenos Airesben született 1936. december 17-én. Olasz bevándorlók gyermeke. Vegyészdiplomát szerez, majd huszonkét évesen belép a Jézus Társasága noviciátusába. 1960. március 12-én leteszi első fogadalmait. Bölcsészettudományt hallgat, aztán 1964-től 1966-ig végzett filozófusként Santa Fében, majd Buenos Airesben tanít. 1969. december 13-án pappá szentelik. 1970-ben befejezi teológiai tanulmányait. 1973. április 22-én örök fogadalmat tesz. Még az év július 31-én az argentin jezsuiták tartományfőnökévé választják. 1980-tól 1986-ig a San José kollégium rektora. 1992. június 27-én megkapja a püspöki ordinációt. Püspöki mottója: Miserando atque eligendo. 2001. február 21-én II. János Pál bíborossá teszi. 2013. március 13-án pápává választják.
Fordította: Sajó Tamás
Olvasson bele: Részlet a könyvből
A Könyvjelző magazin 2014. novemberi számában megjelent cikk: Pápa a metrón
A(z) Az irgalom egyháza (Könyv) szerzője Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio).
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Láthatatlan híd
András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…
Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…
Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…
Julie Orringer regénye, a Láthatatlan híd magával sodor és felkavar, kétségbe ejt és megvigasztal, elveszi és visszaadja az életbe és az emberségbe vetett hitünket. Arról mesél, amiről csak a fontos könyvek tudnak: hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen – és szükségünk van valakire a boldogsághoz és a boldoguláshoz.
„Üdvrivalgás tört ki a tisztképzősök soraiban. A tábornok megvárta, míg alábbhagyott.
– Ne feledjék – mondta –, maguk Magyarországért harcolnak, Magyarországért, és senki másért. A németek a szövetségeseink, de nem parancsolnak nekünk. Az ő útjuk nem a mi utunk. A magyarok nem árja nép. A németek elmaradott népnek tekintenek bennünket. Barbár a vérünk, vadak az eszméink. Nem vagyunk hajlandók elfogadni a totális diktatúrát. Nem akarjuk deportálni a zsidókat meg a cigányokat. Ragaszkodunk a különleges nyelvünkhöz. A győzelemért harcolunk, és nem a hősi halálért."
Több mint egy éve olvastam Julie Orringer megrázó, nagy erejű, vizuálisan is sodró remekművét. Az ilyen súlyú könyvekre mondják, hogy letehetetlen „nagy regény”. Vártam, hogy egy magyar kiadó rátaláljon és beleszeressen. Megtörtént. Hála érte.
Koltai Lajos, operatőr, filmrendező
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Szökésben
"Én voltam a legautentikusabb rock and roll fej a nyolcvanas években" - állítja magáról Dénes József, ismertebb nevén Dönci, a pesti underground fenegyereke. Dolgozott nyomdai segédmunkásként, öltözőőrként és könyvárusként is, de elsősorban mégiscsak gitáros volt. Számára a zene jelentette az életet. Ám amikor érezte, hogy közeledik az utolsó dal, lecsavarta az erősítőt, és befelé kezdett fülelni. És írt egy könyvet. A hetvenes-nyolcvanas évek jassznyelvén, prédikátori éleslátással az igazán lényeges dolgokról. A gyógyszerezős korszakról, a Kassák klubos bandákról és a Hit Gyülekezetében eltöltött éveiről. A Sváb- és a Szabadság-hegyről, Amszterdamról, Nagy-Britanniáról, és arról, milyen jó volt mégis mindig visszatérni a golyóluggatta, málló ferencvárosi falak közé. Arról, milyen érzés volt bekerülni a "pasarétiek" zenekarába, és miképp ismerkedett meg a szakállas szürkeállománnyal. Arról, mi történik, ha egy férfi úgy istenigazából beleszeret egy nőbe, és micsoda, ha a nő már nem szereti többé. Legfőképpen pedig arról, képes-e beilleszkedni egy örök kívülálló bármilyen közösségbe, vagy kilökődik, mint a bőr alá fúródó szálka? Lehetünk-e egy életen át szökésben?
"Hogy mennyire ismerjük fel a köztünk élő zsenit, döntse el a hálás utókor." (Víg Mihály)
"Dönci, a zeneszerző, a gitárvirtuóz. Az echte ferencvárosi pestisrác. Az érző, intellektuális hajlamú kereső, a mosókonyhai levegőjű munkássorról. Dönci, az egyetlen, aki közülünk akkor igazán zenélni tudott, akitől magam is tanulgattam. Dönci, a barát. Az intézeti múlt mély sebei miatt néha másokon is sebeket ejtett, mégse lehetett rá hosszan haragudni. Végül tán ez a kihordhatatlan fájdalom rántotta vissza őt ugyanabba a spirálba, amiből a 80-as években már egyszer kiszabadult. Dönci, akinek a fél-háromnegyed árvaság szántotta át lelkét. Az éhező-szomjazó, aki meglepő értelmi képességeivel kitörni készült hátteréből. Dönci, akit a rácsok újra maguk mögé zártak. Megtudtam, hogy végül mégse menthetetlenül. Az utolsó pillanatban szíve még kifért a résen, hogy befogadja Magyarország fölött az ég. Mert megvan írva: Aki az Úr nevét segítségül hívja, az megmenekül." (Pajor Tamás)
"Dönci a barátom volt. Minden mondatából kihallom tudásszomjas, érzékeny, megszállott, esendő, karcos hangját. Mint amikor Bachot játszott konokul a gitárján, a Mester u. 46-ban, a gangra nyíló konyhában az intézetből frissen szabadult fiú. Pontos, tiszta, szép, őszinte, kíméletlen. Egy korszak lenyomata." (Forgách András)