Hľadanie: Komunita
zobraziť:
Barátom Kim Ir Szen
"- Megérdemlem én ezt? - fordult hozzá a nő. - Miért ne? - kérdezett vissza a politikus. - Mi mégsem állunk egy oldalon - válaszolta a nő, aki Nyugat-Európa egyik legdemokratikusabb és leggazdagabb államából érkezett, és a legcsekélyebb vonzalmat sem érezte a kommunista tanok és nézetek iránt. Különös feleletet kapott: - Barátok között ez nem számít."
Ez a fogalmazási mód még akkor is árulkodó, ha mögötte nem feltétlenül őszinteséget kell keresni (bár teljességgel ezt sem lehet kizárni), hanem inkább taktikai szándékot. A politikusnak saját egészsége érdekében óriási szüksége volt az asszonyra. Betegsége évek óta kínozhatta, fájdalmainak megszüntetője a Svájcból érkezett asszony volt. Nem akarta elveszíteni gyógyítóját.
Mit tesz az ember, ha egy koreai utazásról kiderül, hogy annak végcélja nem Szöul, hanem Phenjan? Mit tesz a világ elsőszámú nyirokmasszázs-specialistája, ha kiérkezve Észak-Koreába megérti, valójában nem azért utaztatták ide, hogy tanítson, hanem azért, hogy egy "idősebb, beteg urat" gyógyítson. Mit tesz ebben a vadidegen környezetben és az Európától olyan távoli országban egy Svájcból érkezett hölgy, ha a helyi tévét bekapcsolva egyetlen pillanat alatt nyilvánvalóvá válik számára, hogy az azt megelőző napokban nem mást kezelt, mint az ázsiai remetekirályság mindenható vezetőjét, Kim Ir Szent?
Pontosan ebbe a helyzetbe került 1987-ben a Lausanne-ban élő magyar származású Szilágyi Erzsébet, aki nem egyszerűen belülről látta a világ elől hermetikusan elzárt országot, hanem napi rendszerességgel másfél órán át kezelte a beteg és idősödő diktátort. A terapeuta 1987-től 1992-ig állt Kim Ir Szen alkalmazásában, aki gyógyulását köszönhette a svájci asszonynak, ezzel is cáfolva azt a közkeletű vélekedést, hogy utolsó éveiben elaggott és félreállított vezető lett volna az országalapító. A kezeléseket a tolmács segítségével végigbeszélgették, mély emberi kapcsolat alakult ki beteg és gyógyítója között. Szilágyi Erzsébet arról mesél ebben a könyvben: milyen embernek ismerte meg a mai napig rejtélyek övezte Kim Ir Szent.
A svájci terapeuta olyan színfalak mögött járt, és kapott olykor-olykor bepillantást az ott folyó eseményekbe, ahová rajta kívül egyetlen idegent sem engedtek be. Páratlan és egyedi, amit ő tud és látott. Phenjani élményeiről szóló beszámolója igazi világszenzáció - a mának is szóló tanulságokkal.
Vypredané
14,90 €
15,68 €
Átalakított világ
A most kézben tartott könyv egy külpolitikai szempontból rendkívüli időszak krónikája, ahogy annak egykori alakítói látják. Az Egyesült Államok 41. elnöke, id. George Bush és volt nemzetbiztonsági tanácsadója a hidegháború végének és a kétpólusú világból való átmenetnek a történetét tárja az olvasók elé. Az 1989-ben megalakuló Bush-adminisztráció megörökölte Ronald Reagannek a Gorbacsov vezette Szovjetunióval kapcsolatos diplomáciai sikereit, de annak nem kívánt óvatlan folytatója lenni. Az elnökség első két évét nem várt gyorsaságú nemzetközi események jellemezték. A demokratikus Szolidaritás mozgalom hatalomra jutott Lengyelországban, majd fél évszázad kommunista diktatúrája után Magyarországon és Csehszlovákiában is szabad választásokat tartottak. Kelet- és nyugatnémetek táncoltak a Németországot és egész Európát hosszú évtizedekre kettéosztó berlini Falon, a két Németország újra egyesült, 1991 karácsonyán pedig utoljára volt látható a sarló és a kalapács a moszkvai Kreml tetején. Mindezen eseményeknek a Bush-adminisztráció egyszerre volt előmozdítója és gyors reagálású továbbvivője. A kötetben többször szó esik az egykori magyarországi változásokról, melyeknek előmozdítására Bush elnök 1989-ben Budapestre látogatott, majd 1990-ben és 1991-ben a Fehér Házban fogadta a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar miniszterelnököt, Antall Józsefet. Kettejük szoros kapcsolatának emlékét őrzi a kötetben található, az elnök kézjegyével ellátott fotó.
Vypredané
18,66 €
19,64 €
Zűr a Paradicsomban
Bár olyan világban élünk, amelyben szinte állandósult a válság, mintha mégis elfogadnánk, hogy a kapitalizmus - ez az alaptalan reményekkel kecsegtető, szédítő és szédelgő ideológia - a lehetséges világok legjobbikát jeleníti meg. A nagyobb egyenlőség, a több demokrácia és az erősebb szolidaritás világa ellenben nehézkesnek és unalmasnak, sőt bizonyos szempontból egyenesen veszedelmesnek tűnik: megvalósítása csak szürke, túlszabályozott, falanszterszerű társadalomhoz vezethet. Slavoj Zizek azt fejtegeti e rendkívül időszerű könyvében, hogy mi sem áll távolabb az igazságtól.
Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.
Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni... addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg. És hogy feltétlenül meg kell próbálnunk felépíteni az igazi egyenlőségen alapuló társadalmat, hacsak nem olyan világban akarunk élni, amelyben zombik és vámpírok uralkodnak.
"A Nyugat legveszélyesebb filozófusa" (Adam Kirsch)
"A kultúraelmélet Elvis Presleyje." (Chronicle of Higher Education)
"A freudi és a lacani pszichoanalízisre, illetve Hegel és Marx dialektikus gondolkodására támaszkodva Zizek a hétköznapi ideológiák sok esetben üdítően irritáló kritikáját bontja ki. Mai globális kapitalizmusunknak és ideológiai jelenségeinek e szórakoztató és szellemes elemzése intellektuális és ideológiai szövetségese, a francia Alain Badiou megállapításainak gondolatébresztő ismertetésével párosul... A globális tiltakozó mozgalmakban megjelenő kommunista horizontot megőrizni és a politika alapjává megtenni: Zizek felfogása szerint ez napjaink voltaképpeni feladata." (Janosik Herder)
"Kevés gondolkodó illusztrálja jobban a mai kapitalizmus ellentmondásait, mint Slavoj Zizek... Az elképesztő intellektuális túltermelést megvalósító életművében Zizek a jelen rendjének fantazmagorikus kritikáját alkotta meg, olyat, amely állítása szerint - s bizonyos szempontból valóban - gyakorlatilag mindent tagad, ami jelenleg létezik." (John Gray, New York Review of Books)
"A pszichoanalízisnek, sőt általában a kultúraelméletnek az elmúlt évtizedek folyamán színre lépett legfélelmetesebben ragyogó képviselője." (Terry Eagleton, London Review of Books)
"Nincs olyan társadalmi vagy természeti jelenség, amelyre ne terjesztené ki elméleti vizsgálódását." (Rebecca Mead, New Yorker)
"Ha Szlovéniában maradt volna, Szlovénia pedig kommunista ország maradt volna, akkor Zizekből nem lett volna az az ártalmas fickó, akivé vált időközben. Valójában ha nem szólna komolyabb érv amellett, hogy sajnálkozzunk a kelet-európai kommunizmus összeomlásán, Zizek rászabadítása a nyugati tudományos életre alighanem önmagában elégséges volna. Jacques Lacan pszichoanalitikus vízióját mint az új, szocialista filozófia transzcendentális alapját elfogadva Zizeknek sikerül minden elődjét fölülmúlni az izgalom fokozásában." (Roger Scruton: Fools, Frauds and Firebrands. Thinkers of the New Left)
Fordította: Reich Vilmos
Vypredané
12,52 €
13,18 €
Utolsó pokoli történetek
A nagy sikerre való tekintettel most újra megjelenik a Pokoli történetek - Angyali történetek sorozat valamennyi kötete!
A Pulitzer-emlékdíjas Vujity Tvrtko a tőle megszokott, hihetetlenül izgalmas, olykor könnyfakasztó vagy éppen mulatságos történeteket mutat be lebilincselő sorozatában.
- Tvrtko észak-koreai küldetése igazi világszenzáció, hiszen a "kommunista mennyországba" a legritkább esetben engednek be idegeneket. Most mégis bepillantást nyerhetnek a világ legzártabb országának szigorúan őrzött titkaiba, a sokkoló hatású Rákosi Mátyás Magyar Kórház mindennapi életébe.
- Megismerhetik a Bobhercegnő torokszorítóan szép történetét, aki halálos betegségével harcolva jutott ki a téli olimpiára, miközben Amerika legendájává vált.
- A könyv bemutatja az AIDS gyermekeinek nyomorúságos életét. A kicsiket, akiket születésük után egyszerűen halálra ítéltek.
- Láthatják, hogyan dolgoznak a halálhamisítók, azok az orvosok, akik "meggyilkolják" a már halott embereket.
- Olvashatnak Máriáról, aki háromhetes nászútra Albániába utazott, aztán hatvan évig, haláláig nem térhetett haza onnan.
- Megtudhatják Tvrtko legféltettebb titkait, mennyire rettegett, hogy beteg gyermeke születik csernobili utazása miatt, és azt is, mit érzett akkor, amikor menekülés közben átesett egy holttesten. Pokoli vallomás ez egy közel sem pokoli riportertől.
Az Utolsó pokoli történetek segítségével keresztül-kasul beutazhatják a Földet, Észak-Koreától Brazíliáig, Villánytól Albániáig.
Vujity Tvrtko torokszorító vagy éppen mosolyra fakasztó történetekkel várja önöket.
Vypredané
4,74 €
4,99 €
Nano
Különös könyvet tart kezében az olvasó. "Nano" nem más, mint dr. Nanovfszky György, aki fél évszázadon át öt kontinensen élt úgy, hogy mindvégig a magyar államot szolgálta. A 60-as években többnyelvű idegenvezetőként és tolmácsként kereste kenyerét, bár mindig diplomata szeretett volna lenni. Lett belőle előbb moszkvai diák, aztán genfi ENSZ-tisztviselő, mint ilyen élt egy ideig Afrikában és Ázsiában, a rendszerváltás után pedig ő lett az első nem-kommunista nagykövetünk Moszkvában. A könyvből megismerjük a diplomáciai kulisszatitkait, a budapesti Jelcin-látogatás máig ismeretlen eseményeit, a csecsenek által elfogott magyar túszok és néhány orosz földre elhurcolt magyar műkincs "kiszabadítását". Nagykövetünk szinte álruhában mozgott Moszkvában és szerte Oroszországban. Bethlen István földi maradványait kutatta börtönökben és rabtemetőkben, sírásókkal tárgyalt titokban és nem feledkezett meg a szerelemről sem. Ennek bizonyítéka a fia, akivel csaknem fél évszázaddal születése után közli: ő az igazi apja... Hazánk szingapúri nagyköveteként is parolázott a világ akkori nagyjaival, mindenkit ismert és őt is ismerték. Próbálta összehozni két ismerősét, II. János Pált és az orosz pátriárkát - Magyarországon... Számos szervezet elnökeként ma is aktív, folyton utazik és mindenről, mindenkiről tud jó néhány olyan történetet, amit még soha, sehol nem írtak le.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
Napsugárkisasszonyok 2.
A Napsugárkisasszonyok 2. kötetében ismét tíz nagy tehetségű, sokra hivatott nő életútját ismerhetik meg az olvasók. Van köztük szerzetesnővér, tanár, festőművész, operaénekes, újságíró, népművész, programozó matematikus. Élettörténeteiken keresztül bepillanthatunk a XX. század nagy történelmi kataklizmáiba. Miként valamennyiünk életében, az ő sorsukban is ott munkálnak a történelem nagy sorsfordulói. Az első nagy világégés, az azt követő igazságtalan békekötések minden következményükkel, Magyarország darabokra szaggatása, az utódállamok bosszútól vezérelt politikája, a II. világháború, az azt követő kommunista diktatúrák Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában. Néhányuk élete, megnehezítve még árvasággal, mérhetetlen szegénységgel is. Közelképbe kerülnek számunkra történelmünk eddig alig-alig ismert részletei. A háború dúlta Budapest lakóinak szenvedései, a szerzetesrendek feloszlatásának irgalmatlan módszerei, a kitelepítések, a betelepítések, a menekülések, a politikai üldöztetések szenvedő alanyainak kálváriája. Feltárulnak előttünk a börtönökben, internálótáborokban sínylődők embertelen körülményei, a máig felderítetlen, elhallgatott bácskai vérengzések mártírjainak sorsa, 1956 és az azt követő megtorlások. Az emigrációs lét gyötrelmei. Hősnőink mégis, minden megnyűgöző körülmény ellenére, valamennyien kibontakoztak. Tehetségük – hatalmas akaraterejüknek, küzdeni tudásuknak, a szívükben lakozó szeretetnek köszönhetően – így vagy úgy utat tört magának. Ők is, akárcsak az első kötet szereplői, igazi napsugárkisasszonyok. Egész életük ajándék szűkebb családjuk, tágabb közösségük, az egész magyarság számára. Kóka Rozália
Vypredané
10,59 €
11,15 €
Dunárul fúj a szél...
Dr. Zsindely Ferenc (1891-1963) jogász, író, miniszter, a háború előtti korszak meghatározó vadászati személyisége volt. Feleségével Tüdős Klárával a második világháború alatti náciellenes tevékenységének eredményeképpen sok menekültet bújtatott Istenhegyi úti villájában. Ennek ellenére a kommunista rezsim a Horthy-rendszerben tanúsított szerepvállalásukért az 1950-es években megfosztotta vagyonuktól, és kitelepítette őket.
Zsindely Ferenc jelentékeny munkásságot fejtett ki a pénzügyi szakirodalomban és a szépirodalomban is, versekkel, novellákkal és főleg a vadászat körébe tartozó elbeszélésekkel. Rendszeresen jelentek meg írásai, cikkei a korabeli Nimród Vadászújságban. Jó barátságban állt Kittenberger Kálmánnal, Fekete Istvánnal és Láng Rudolffal. Írásaiban méltó módon képviselte a Bársony István-i szellemi örökséget.
Dunárul fúj a szél... című kötetéből "a természet ezernyi apró jelenségét meglátó, okát kutató és felismerő, a dolgok végére járó vadász tekint ránk. Minden írása lelkiségének tükörképe, mert a vadászat érzésekben és gondolatokban oly gazdaggá tette őt, hogy képes volt a növények, halak, madarak és vadak életmódjáról és szokásairól szépirodalmi, mi több, lírai köntösben pontos természettudományi ismeretet mondani. Nem csupán vadászati könyv, hanem az egymással összefüggő elbeszélések, életképek és természeti leírások tarka sorából alakult regény, mely az író vadászterületén, a Dunántúl északi részében, valamint az "Öreg-Duna" és szigetei körül játszódik. Az ottani csodás, volt világnak a hőskölteménye a mű."
A kötet tartalmát hűen illusztrálják fivére, Zsindely Endre művészi felvételei.
Vypredané
10,86 €
11,43 €
Visual Basic 2005 pro pokročilé
Visual Basic byl vždycky oblíbený mezi početnou komunitou vývojářů, programátorů a softwarových odborníků zejména pro svou jednoduchost a vysokou produktivitu. Nyní, ve verzi 2005 se z Visual Basicu stává vskutku ohromný softwarový stroj, s nímž mohou vývojáři tvořit všechny aplikace, na které jenom pomyslí. Ačkoliv se Visual Basic 2005 plně vyrovná svým .NET sourozencům jako je C# nebo řízené C++, na trhu doposud chyběla publikace, která by byla určena v první řadě pokročilým programátorům a vývojářům se zájmem dostat se mnohem dál, než po psaní triviálních aplikací. Tato knížka je právě taková: poukazuje na silné stránky jazyka Visual Basic 2005 a učí vývojáře i velice pokročilým technikám, díky nimž lze dojít až na hranici možností nového Visual Basicu.
V knize najdete celkem 11 kapitol, které byly vybrány tak, aby nabídnuly různorodou směsici vývojářsky atraktivních témat.
Ján Hanák je Microsoft MVP (Most Valuable Professional – nejhodnotnější odborník) s kompetencí Visual Developer – Visual C++. Pracuje jako vysokoškolský pedagog, přičemž se specializuje na programování a vývoj softwaru zejména v jazycích Visual Basic, C#, C++, C a dalších. Napsal několik knih a příruček o programování na platformě Microsoft .NET. Také přednáší na technických konferencích Microsoftu, kde se s ním můžete setkat.
Vypredané
12,96 €
13,64 €
A kreml árnyékában
A kötet szerzője Baráth Magdolna történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének címzetes docense, az 1945-1990 közötti magyar történelem kiemelkedő kutatója. Számos dokumentumkötet, vezető történeti folyóiratokban publikált tanulmány, hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások, televíziós beszélgetések eddigi pályájának mérföldkövei. Szerteágazó kutatói érdeklődésének egyik meghatározó részterülete a magyar-szovjet kapcsolatok történetének kutatása. Hosszú évek óta makacs elszántsággal tér vissza minden esztendőben a moszkvai levéltárakba, ahol a nehéz kutatási feltételek ellenére a kétoldalú kapcsolatok újabb és újabb forrásait tárja fel és elemzi. Munkásságának eredményei a budapesti szovjet nagykövetek 1953-1956 és 1956-1964 közötti jelentéseit közreadó kötetek. Ezekből és számos újonnan feltárt dokumentumból állt össze színes mozaikként az a kép, amely a jelen kötetben összegyűjtött írásaiból kibontakozik. A Magyarország második világháború utáni sorsára vonatkozó szovjet elképzelések, a Szovjetunióról kialakult hazai kép változatai, a két ország kommunista pártjai közötti kapcsolatok, a szovjet tanácsadók és szakértők tevékenysége, a szovjet politika szerepe a magyarországi változásokban 1953-ban, a szovjet "imázsépítés" módszerei, a Hruscsov korszak jellemzői és végül a Gorbacsov nevével fémjelzett átalakulás hatása - azok a témák, amelyek többek között az összeállításában helyet kaptak. Mindegyik egy-egy biztos lépcsőfok egy a majdani monográfiához, ízelítő a bonyolult és összetett kapcsolatrendszerből.
Torz hősünk
A regény a diktatúra kialakulásának, működésének majd felszámolásának folyamatát modellálja egy elemi iskola mikrovilágában.
Az ötvenes évek végén játszódó történet főhőse egy kisfiú; ő meséli el felnőttként azokat az élményeit, amelyek harminc év múltán is felkavarják. Sorsában a lényeges fordulatot az hozta, hogy apját váratlanul vidékre helyezik, és ő az egyik szöuli elitiskolából közönséges vidéki iskolába kerül. Ott meglepődve tapasztalja, hogy osztálybizalmi diáktársuk, akire az osztályfőnök kényelemből még a testi fenyítés jogát is átruházza, korlátlan, diktatórikus hatalommal bír hatvan (!) fiú fölött. Érdekfeszítő történet, lélektanilag igen hiteles a szöuli kisfiú betörésének, alattvalóvá züllesztésének rajza.
A haza kettéosztottságával foglalkozó nagyszámú koreai irodalmi alkotást azzal múlja fölül Yi Mun-yol életműve, hogy a tragédia okait nem a külső, nemzetközi körülményekben, hanem a koreai társadalom belső ellentmondásaiban s az egyéni döntésekben keresi.
Yi Mun-yol írói világában a személyes élettapasztalatok fontos szerepet játszanak.
Regényei pontosan leképezik a koreai modern történelem legfontosabb eseményeit.
A koreai irodalmi közvéleményre gyakorolt hatása kezdettől fogva igen nagyy. Egy -egy műve megjelenését gyakran viták kísérik, az viszont vitathatatlan, hogy napjainkban ő Korea legjelentősebb írója, akit világszerte - írói rangjához méltóan - elismernek.
Yi Mun-yol (1948) a legismertebb kortárs koreai író, műveit sok nyelvre lefordították.
Élete is mintha a koreai nép huszadik századi zaklatott sorsát példázná: családja kettészakadt. Édesapjától a koreai háború választotta el: a balos érzelmű apa Északra távozott. Délen az anya a kisfiúval megtapasztalta a szegénységet, a környezet megvetését a kommunista apa miatt, a rendőrségi felügyeletet, hiszen "ilyen rokonnal" hosszú ideig gyanúsak voltak.
A Torz hősünk című kisregényben a koreai politikai élet allegorikus ábrázolásának művészi hitelességét üdvözölte a kritika.
Vypredané
9,26 €
9,75 €
Mosó Masa és barátai
F. Györffy Anna (1915-2006) az elmúlt hatvan év egyik legsokoldalúbb gyermekkönyv-illusztrátora volt. Több generáció nőtt fel jellegzetes stílusú könyv- és diafilm-illusztrációin, amelyek közül legismertebbek (Mosó Masa mosodája, Pöttyös Panni, Hófehérke és a hét törpe, Hamupipőke, Óvoda az őserdőben) máig népszerűek.
F. Györffy Anna a Kolozsvár melletti Szucságban született. Az erdélyi, később pedig a hosszabb hollandiai utazások olyan életre szóló élményt jelentettek számára, amelyből tervezőként és meseillusztrátorként egyaránt sok inspirációt merített. Már gyermekkorában kitűnt rajztehetségével, amelyet egyrészt néprajz5tudós édesapjától, Györffy Istvántól és az ő szűrszabó felmenőitől, másrészt kivételes kézügyességgel rendelkező édesanyjától, Papp Annától örökölt. Kamaszkorában édesapja ösztönzésére kezdte tanulmányozni a paraszti viseletet és ornamentikát, neki köszönhette első néprajzi tárgyú illusztrációs megbízásait is.
1933-1935 között az Iparrajziskolában ruhatervezést, 1936-tól Molnár C. Páltól alakrajzot tanult. A magyar népművészetből és az art decóból inspirációt merítő divatterveire a magyaros ruhamozgalom népszerűsítői és a divatújságok is felfigyeltek. 1935-ben, húszévesen nyert felvételt a Goldberger textilgyárba és 1945-ig állt a vállalat alkalmazásában. A gyár iparművészként tervezett textilmintát, kendőt, ruhát és plakátot. Az 1940-es évek végétől selyemfestéssel kísérletezett, divat- és kerámiatárgyakat tervezett.
A kommunista hatalom által kevésbé ellenőrzött gyermekirodalom nemcsak a félreállított íróknak, költőknek biztosított menedéket és megélhetést az ötvenes évektől, de olyan tehetséges képző- és iparművészeknek is illusztrációs munkát adott, mint például Hincz Gyula, Kass János, K. Lukáts Kató, Reich Károly, Róna Emy, Szántó Piroska, Zórád Ernő és Würtz Ádám. Köztük volt F. Györffy Anna is, aki 1952-1988 között több száz, különböző technikájú illusztrációt készített könyvek, diafilmek, gyermek- és képeslapok részére.
Pályája során a magyar gyermekirodalom legjelentősebb szerzőinek műveit illusztrálta.
Vypredané
20,32 €
21,39 €
Velká kniha webdesignu
Velká kniha webdesignu je skutečně velkou knihou - je to více než 500stránkový komplexní průvodce webdesignem napsaný světově uznávanou a velmi populární americkou autorkou a webovou designérkou Lyndou Weinmanovou. Je pochopitelné, že všichni čtenáři
této knihy se nebudou chtít stát profesionálními webdesignery, mnozí však mají své osobní webové stránky nebo plánují jejich přípravu. Kniha je určena všem, kteří se chtějí s tvorbou grafiky pro web seznámit nebo se v ní zdokonalit, třeba jen z toho
prostého důvodu, že mají potěšení z dobře vypadajících stránek. Kniha popisuje snad všechna témata z oblasti webdesignu od základních informací typu jak začít, jak vytvářet esteticky vypadající weby, jak plánovat webové projekty, jaké si stanovova
t cíle atd. přes informační architekturu, navigaci, problematiku přístupnosti, barev, pojednání o optimalizaci obrázků pro web, o webových souborech či typografii, až po praktické použití JavaScriptu, XHTML a CSS, zvuku a animací, obrázků, tabulek, r
ámců, fontů atd.Mimo výše zmíněného v knize najdete i užitečné informace o vytváření online komunit, o použitelnosti webových stránek, o standardech pro internetové prohlížeče nebo informace o tom, kde a jak hostovat své webové stránky a řadu dalších
zajímavých témat. Lynda Weinmanová vyučuje počítačovou grafiku již od roku 1984. Spolupracovala s mnoha institucemi, např. Art Center College of Design, UCLA, American Film Institute (AFI) a San Francisco State Multimedia Studies Program. Napsala řa
du článků pro časopisy MacWorld, MacUser, MacWeek, Step-by-Step Graphics a How. Přednášela na mnoha konferencích a pracovala jako poradce pro firmy Apple, Microsoft, Oracle a mnoho dalších společností. Více informací o ní a jejích projektech najdete
na stránkách www.lynda.com.
Vypredané
26,35 €
27,74 €
Koba
A kilencvenes években nagy világsiker volt Edvard Radzinszkij Sztálin-életrajza, melyről García Márquez azt írta: "Szerintem Radzinszkij fő érdeme az, hogy könyvében Sztálin nem egy gigantikus szobor, hanem eleven ember."
Az orosz történész, dráma- és prózaíró, akit egész pályafutása során leginkább a nagy diktátorok foglalkoztattak, ezúttal még közelebb ment az "eleven emberhez", és regényben írta meg Sztálin életét a gyerekkorától kezdve egészen rejtélyes haláláig.
A mesélő Sztálin barátja és hasonmása, pártbecenevén Fudzsi, aki sok olyan beszélgetésnek is a szemtanúja volt, amelyről nincsenek feljegyzések. Pontosabban ő, Fudzsi, mindent feljegyez, és mindig próbál belelátni imádott-rettegett - és olykor gyűlölt - barátja gondolataiba és érzéseibe: értelmezi a nagy és kegyetlen sakkjátszmákat, melyekből mindig Sztálin kerül ki győztesen. Radzinszkij mindent tud, amit tudni lehet Sztálinról (meg Leninről, Trockijról, Buharinról és a többi kommunista vezetőről), de ezúttal a fantáziáját is szabadon engedi: így próbálja megragadni a sztálini kort, ezt az elsüllyedt Atlantiszt, amelyben a fontos eseményekről szinte egyáltalán nincsenek hiteles dokumentumok, miután szinte mindent meghamisítottak.
Az első könyv az 1937-es Nagy Terrorig meséli el a történetet: Fudzsi, a jó barát ekkor már sejti, hogy ő sem kerülheti el a lágert...
Edvard Radzinszkij Oroszországban valóságos nemzeti intézmény: honfitársainak milliói tapadnak a képernyőre, amikor mesélni kezd a Romanov cárokról vagy a "bolsevik Joszif cárról" - ragyogó színész, aki gyakran kicsit szabadosan bánik a tényekkel, amit a "komoly" történészek rendszeresen fel is rónak neki; de mégis ő a legfőbb történetmondó, a történelmi titkok legfőbb feltárója, a nagy krónikás, aki a maga szenvedélyes stílusában elmondja az oroszoknak, kik ők, honnan jöttek, és milyen tragédiákon át vezetett az útjuk oda, ahol most vannak...
Vypredané
15,24 €
16,04 €
Hóvirágok
"Talán nincs olyan világtörténelmi esemény, amelyet a holokausztnál alaposabban dokumentáltak volna. Az 1989-90-ben lezajlott rendszerváltás, a közép-kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása felgyorsította a kutatás és a tanulmányírás ütemét. Az egykori szovjet blokk országai megnyitották levéltáraikat, így a kutatók a társadalomtudomány minden ágában új adalékokat kaptak a holokausztnak olyan vetületeihez is, amelyekre addig kevés figyelem irányult.
Ebbe a sorba illeszkedik Zahava Szász Stessel könyve is. Dr. Stessel dokumentumokkal alátámasztott, önéletrajzi, tudományos művet írt az auschwitzi haláltáborból Markkleebergbe szállított magyar zsidó nők megpróbáltatásairól. Ezek a nők a Junkers repülőgépgyárban dolgoztak Markkleebergben 1944 augusztusa és 1945 kora tavasza között. Köztük volt a szerző és serdülőkorú húga.
A kényszermunkások kínszenvedése 1945 áprilisában, a markkleebergi tábor kiürítésével sem ért véget, ekkor kezdődött ugyanis a halálmenet. Néhány fogolynak sikerült megszöknie, és a németek, akikkel találkoztak, nagyon sokféleképpen reagáltak történeteikre. Egyesek el sem hitték az Auschwitzról és a többi táborról hallottakat. Stessel elbeszélése szerint a németek egy része kifejezetten ellenségesen viselkedett, és még városaikból is elkergették a túlélőket. Mások azonban megértőbben viselkedtek. Sokan maguk is gyászoltak, hiszen barátokat és rokonokat veszítettek el a csatákban a szövetséges erők bombázásai során. Ezekben a németekben és a túlélő zsidó nőkben volt valami közös: az a nagy emberi tragédia, amelyet a németek okoztak az új európai rend vakmerő tervével. A Hóvirágok története lebilincselő és hiteles "kötelező" olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a diszkrimináció és a rasszizmus legyőzése, a tolerancia és a pluralizmus ügyének elősegítése." (Randolph L. Braham)
Vypredané
5,42 €
5,70 €
Emma lánya
A számos félreértés és viszontagság után egymásra talált párnak, az elismert gyerekorvosnak, Kóthay Gábornak és feleségének, a sikeres írónőnek, Emmának a három fiú után végre lánya születik. A szépséges, aranyhajú Éva színésznőnek készül, ám közbesz
ól a háború, majd a kommunista diktatúra. Évát és családját osztályellenségnek minősítik, kitelepítik. Az 1956-os forradalom után, amelyben ilyen-olyan módon szinte minden Kóthay részt vesz, a família tagjai ismét elszakadnak egymástól. Emma a lányáv
al, Évával és az unokájával egy rövid párizsi megálló után Amerikába emigrál, Tamásék azonban az otthon maradás mellett döntenek.
A század második felének eseményeit a szélrózsa minden irányába szétszóródó Kóthay gyerekek és unokák különbözőképpen él
ik meg. A forradalmat követő megtorlás, 1968 Párizsa, a hatvanas-hetvenes évek Amerikája, a szögesdróton inneni nyomasztó világ, a kései Kádár-korszak békés álarca mögött a szabadság fájó hiánya, majd a rendszerváltás éppen úgy főszereplői a könyvnek
, mint az egyre népesebb família. Végül, a fordulat évében egy boldog-szomorú esemény kapcsán újra összegyűlik az egész család a régi, Balaton-parti házban, ahol az is kiderül, hogy habár végleg lezárult egy korszak, lesz, aki továbbviszi Emma öröksé
gét.
A történész végzettségű fiatal írónő váratlan fordulatokban, hol vidám, hol felemelő, hol szívszorító pillanatokban bővelkedő regénye befejező része a háromkötetes családregénynek, amely egészen a XX. század végéig követi nyomon a Kóthay család
több nemzedékének életét.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Partia nostra
Az 1956-os forradalom leverése után az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt és csakhamar a háborgó Algériában találta magát.
Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, hol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a Légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon.
A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak.
Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta kollektív emlékezetmunkára, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén Patria nostra címmel. (Dunatáj, 2016)
Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.
Vypredané
13,58 €
14,29 €
Csókolom a kezét
Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. Apja pályája felfelé ívelt a külügyminisztériumban - harcos antifasisztaként éppen tárgyalásokat folytatott a Szövetségesekkel, amikor letartóztatták és Dachauba deportálták. Édesanyja Weiss Manfréd, a híres csepeli gyáralapító unokájaként sokáig élvezhette az asszimilálódott zsidó iparbáró családjának fényűző, nyugalmas életét, mígnem az egyre erősödő antiszemitizmus, majd a német megszállás halálos veszélybe sodorta mindnyájukat. Egy Heinrich Himmlerrel kötött titkos alkunak köszönhetően - minden vagyonukért cserébe - szabadon távozhattak végül a semleges Portugáliába. Hanna és Aladár két évig semmit nem tudtak egymásról, szerelmük mégis kiállta az idő és a történelem próbáját. A háború lezárulta után, 1945-ben házasodtak össze Budapesten, ahonnan rögtön tovább is indultak Washingtonba, ahol Aladár megbízott követeként tevékenykedett. Ám amikor itthon valósággá vált a kommunista hatalomátvétel rémképe, Aladár lemondott tisztségéről, és emigránsként az Államokban maradt a feleségével. Leányuk a szülei által írt leveleket, memoárokat és családi emlékeket segítségül hívva meséli el történetüket, mely összefonódott Magyarország történelmével. Szegedy-Maszák Marianne Washingtonban született. Publikált többek között a The New York Times Magazine, az Esquire, a The New Republic, a Newsweek, a Los Angeles Times, a Bulletin of the Atomic Scientists és Psychology Today című folyóiratokban. Dolgozott riporterként a New York Postnak, szerkesztője volt a Congressional Quarterly című lapnak, és tanított újságírást az American Universityn. Újságírói munkáiért számos díjat kapott többek között az Amerikai Pszichoanalitikai Társaságtól és a National Mental Health Associationtől. A szülei történetét feldolgozó dokumentumkötet az első könyve.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Imunita a neodpovědnost členů parlamentu
Publikace nabízí přehledný výklad tématu imunity členů parlamentu. Kromě definice samotného pojmu "imunita" předkládá publikace její teoretická východiska, hodnotí její účel a sleduje principy, na kterých je postavena. Shrnuje historický vývoj imunity od počátků v Anglii a Francii a komplexně se věnuje vývoji tohoto institutu na našem území od jeho počátků až do dneška. Zahrnuje období habsburské monarchie, Československa i současnost, přičemž výklad je dokreslen konkrétními případy, z nichž řada bude pro čtenáře zcela nová. Těžiště pozornosti je věnováno zakotvení imunity v Ústavě ČR, navazujících právních předpisech a judikatuře soudů. V publikaci jsou otevřeny také otázky zcela nové, naší teorií ani praxí dosud neřešené.
Imunita jakožto výjimka pro úzce vymezený okruh lidí vzbuzuje často všeobecný zájem i emoce. Jedná se o velmi aktuální téma a publikace jistě najde své čtenáře mezi odbornou i laickou veřejností.
Autor monografie je uznávaný ústavní právník, vysokoškolský pedagog a člen Legislativní rady vlády.
Vypredané
35,27 €
37,13 €
Rákosztály
1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a "közemberek" közé, és az az elve, hogy "mindenki bűnös, ha megvakarjuk") és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most a rákkal kell megküzdenie.
A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódnak a rákos daganatok: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak - talán az orosz népi gyógyászat, talán a nyírfagomba segíthet, ha a "hivatalos" orvosok tehetetlenek.
A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerból, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: a súlyos betegséggel sikeresen megvívott harcát - és vívódását, küzdelmét azért, hogy a lágerban töltött évek után értelmet találjon életének.
Évtizedekig a kommunista hatalommal való szembenállás jelképe volt ez a könyv, melyet a "szocialista" országokban csak titokban lehetett olvasni; mára elfoglalta helyét a XX. század nagy klasszikus művei között. A Rákosztály igazi orosz nagyregény Dosztojevszkij és Tolsztoj szellemében: éppúgy szól hús-vér emberek szenvedéséről, mint - szimbolikus szintjén - az örök emberi lázadásról az olyan hatalommal szemben, melyben az istentelen szadizmus rákként elburjánzik.
Vypredané
13,54 €
14,25 €