Hľadanie: Komunita
zobraziť:
Havel: Egy élet
Václav Havel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt: tekintélyromboló értelmiségi, közismert drámaíróból lett politikai disszidens, egy egyesült, s azután két részre bomló nemzet elnöke, mindemellett elkötelezett emberi jogi aktivista. Egész életében kívülállónak látta magát - ennek gyökerei kiváltságos prágai gyermekkorába nyúlnak vissza, ám szemléletmódja tovább erősödött, amikor családja az 1948-as kommunista hatalomátvétel után feketelistára került.
Ifjúkorában az elszigeteltségből és számkivetettségből bontakozott ki költészete, s ez indította el esszé- és drámaírói pályáján is - Havel abszurd drámákat kezdett írni társadalomkritikaként. Mivel részt vállalt a prágai tavasz eseményeiben, műveit szigorúan cenzúrázták, emberi jogi tevékenysége miatt pedig ötévi börtönbüntetésre ítélték.
Havel vakmerő és látnoki képességű férfi volt, személyiségében súlyos ellentétek feszültek, gyakran mardosták kételyek, és hajlamos volt az önostorozásra. Ám mindig minden körülmények között hű maradt önmagához. A Charta '77 élén betöltött pozíciója, a kiszolgáltatottak hatalmába vetett lankadatlan hite és felvillanyozó személyisége 1989-ben kulcsfontosságú szerephez juttatta a bársonyos forradalom egyik vezetőjeként. A következő 13 esztendő folyamán Havel Csehszlovákia utolsó, majd a Cseh Köztársaság első elnökeként nemcsak az országon belüli megbékélést szorgalmazta, hanem a szomszédokkal való jó viszonyt is.
antovsky Havel egyik legközelebbi barátja volt, akivel a későbbi elnök még a demokratikus ellenzék tagjaként ismerkedett meg a kommunizmus idején. Havel első hivatali éveiben antovsky látta el mellette a sajtófőnök, tanácsadó és politikai igazgató tisztségét, és barátságuk egészen 2011-ig, Havel haláláig töretlenül folytatódott. antovsky e rendkívüli életút kisszámú avatott szemtanúinak egyikeként megvilágosító erejű - egészen közeli és személyes - portrét fest Havel emberléptékűnél nagyobb alakjáról és a zűrzavaros időkről, amelyekben győzelemre vitte ügyét.
Vypredané
16,63 €
17,50 €
dostupné aj ako:
Panta Rhei
A huszadik század egyik legnagyobb orosz regényének, az "Élet és sors"-nak az alkotója halála előtt, 1963-ban írta a leninizmus és sztálinizmus bűneiről szóló kisregényét, mely befejezetlenségében is döbbenetes erővel idézi fel a szovjet rendszer bor
zalmait, s természetesen csak a kommunizmus bukása után jelenhetett meg az író hazájában.
A történet 1957-ben kezdődik, amikor Ivan Grigorjevics visszatér a szibériai lágerből, ahol harminc évig raboskodott. Találkozik egyik rokonával, majd egykori
barátjával - s ők, a "szabad" szovjet emberek most, ha csak önmagukban is, számot vetnek életükkel: megalkuvásaikkal, melyek megmentették őket a letartóztatástól vagy a haláltól.
Ivan Grigorjevics pedig, miközben egy szerelem még új értelmet ad az él
etének, egyre csak ennek a rabságra, szenvedésre, megaláztatásra épülő egész rendszernek a gyökereit kutatja, s mind tisztábban fogalmazódik meg benne az ötvenes évek Oroszországában halálos bűnnek számító gondolat: nemcsak a grúz bandita Sztálin köv
etett el gonosztetteket - a tragédia csírája már a kommunista rendszer kezdeteiben is ott rejlett, és maga Lenin kezdte el kiépíteni a kegyetlen, tömeggyilkos rendőrállamot.
Egy szovjet tudós őrlődése a lelkiismerete és karriervágya között; "a csende
s Másenyka" szenvedései a lágerben; az ukrajnai éhínség képei - s közben Ivan Grigorjevics gyötrelmes gondolatai: felkavaró, szívbe markoló fejezetek a huszadik század orosz tragédiájáról.
A nálunk még jobbára ismeretlen Grosszmannak az orosz irodal
om nagy klasszikusai között van a helye.
A magyarul egyszer -1989-ben- már megjelent kisregény újrakiadása után 2012-ben az író főművét, az "Élet és sors"-ot is meg fogjuk jelentetni.
Vypredané
10,59 €
11,15 €
Arcképek két tragikus kor árnyékában
Mester Miklós közéleti szereplése 1939-ben kezdődött, amikor a kormánypárt jelöltjeként képviselővé választották. 1944-ben a református egyház támogatásával kinevezték vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárnak. E pozíciójában azon kevesek közé tartozott, akik önzetlenül, humanizmus által vezetve aktívan részt vettek az üldözött zsidók mentési akcióiban. Tevékenysége elsősorban a szellemi és kulturális élet terén dolgozó zsidók mentésére összpontosult. Közéleti szereplése 1944. október 15-én, a nyilasok hatalomra jutása napján véglegesen befejeződött. Menekülni kényszerült és hetekig álnéven a pilisi hegyekben rejtőzködött.
A második világháború befejeződése után létrejött új kormány határozata alapján 1945-ben háborús bűnösnek nyilvánították, de később a bizonyított embermentő tevékenysége miatt levették a listáról. Mindezek nem óvták meg Mester Miklóst a szovjet és a magyar államvédelmi hatóságok többszöri letartóztatásától és a családjával együtt történt kitelepítéstől a Borsod megyei Felsővadászra 1951-1953 között.
A kommunista rendszerben rendőri megfigyelés alatt állt és a körülmények lehetetlenné tették számára, hogy történészi szakmáját hivatalosan gyakorolja. Élete hátralevő részét szellemi emigrációban élte meg. Az osztályharcon alapuló marxista-leninista történelemszemlélet számára idegen volt és elutasította annak tanításait. Az asztalfióknak írt és ennek tanúbizonysága az 1971-re befejezett emlékirat, amelyet az olvasó a kezében tart.
Az emlékirat személyes visszaemlékezés a történész szemén keresztül. Az írás középpontjában a 1944-es év eseményei állnak, rávilágítva ennek a tragikus évnek az előzményeire és következményeire. Az emlékiratban személyes élmények és kapcsolatok alapján számos korabeli politikus, értelmiségi, katona, falusi ember és munkás szerepel a társadalom és politikai élet különböző rétegeiből. Arcképek emberekről, akik a kor színpadán a legkülönbözőbb helyeken álltak: üldözők és üldözöttek, útkeresők és megalkuvók, árulók és embermentők.
Vypredané
23,75 €
25,00 €
A Vatikán keleti politikája közelről
„A kommunista rendszer idején a »diplomácia egyháza« mellett létezett a »vértanúk egyháza«, amelyet egy idő után mintha feledtek volna az Ostpolitik egyházi képviselői. Erről a kettősségről nem feledkezhet meg a tárgyilagos történetírás. És fejet kell hajtanunk a kommunizmus áldozatai, a hősies hitvallók és vértanúk emléke előtt, akik szenvedésükkel tettek tanúságot az Igazság, Krisztus mellett.” A Szerző végkövetkeztetése „A könyv arról győz meg bennünket - nem vetve követ a tárgyalásos megoldásokra -, hogy a történelem a diplomáciai megoldás helyett az igazi kiállást, a mártíromságot igazolta. Azoknak a tanúknak kell hinnünk, akik üldöztetést, börtönt is viseltek Isten országáért.” Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek „Szabó Ferenc kor- és koronatanú. A Rómában, a kötet által tárgyalt események sodrában eltöltött 25 év egyedi tartalommal, értékkel gazdagítják a szerző történelemlátását. […] Az egyedi érték mellett, amelyet Szabó Ferenc a tárgyhoz hozzá tud tenni, jelentős az itthoni és külföldi kutatók által már eddig felhalmozott ismeretanyag. A Szerző ezeket jó érzékkel szintetizálja. […] Érdekes megoldással a Mindszenty-kérdés, a bíboros életműve és megítélése felől közelít az Ostpolitik felé. Összekapcsolja a két kérdést, és egyiket a másik által értékeli…” Dr. Szabó Csaba történész, igazgató, Bécsi Magyar Történeti Intézet „Szabó Ferenc Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak egyik koronatanúja, írása komoly érdeklődésre tarthat számot. Könyve egyszerre megbízható szakmunka és izgalmas memoár. […] Mindenekelőtt római tapasztalatai alapján ír az Ostpolitikról, a nyilvánosságra került dokumentumok közléseit megrostálva, verifikálva igyekszik tárgyilagosan rekonstruálni az eseményeket. […] Az 1960/70-es évek szellemi körképét szemlézve az egyházban végbemenő folyamatokat eredeti kultúrájuk közegében, sajátos, teológiai kontextusban mutatja be. Ezzel a hazai irodalom komoly hiányosságát pótolja.” Dr. Bánkuti Gábor történész, egyetemi adjunktus, Pécs
Vypredané
11,40 €
12,00 €
A Titánok bukása
Véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak Ken Follett tudja elmesélni! A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül. Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával. Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik. A titánok bukása - Ken Follett többi regényéhez hasonlóan - izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe. Ken Follett legújabb nagyszabású regénytrilógiájának címe: Évszázad. A három kötetben az író arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik. Az 1. kötet, "A titánok bukása" a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakban játszódik.
Vypredané
16,25 €
17,11 €
A rabul ejtett értelem
Czeslaw Milosz (1911-2004) a vilnai Báthori István Egyetemen végzett, ott kapcsolódott be a szellemi életbe. Ez a város volt a lengyel-litván Jagelló-mítosznak és az oroszok III. Róma-mítoszának ütközőpontja: a Litván Nagyfejedelemség nemzetiségi, felekezeti és kulturális sokszínűsége állt szemben a cári birodalmi eszmével, majd a sztálini és a hitleri totalitarizmussal. Az avantgárdot felváltó katasztrofista irányzatba sorolt fiatal költő baljós előérzetekkel tekint a jövőbe, és félelmei hamarosan valóra válnak: sok évszázados kulturális értékek pusztulnak el, városok dőlnek romba, a birodalom hatalmas eurázsiai térségei pedig szinte egész nemzeteket nyelnek el.
Amikor a háború után Milosz diplomataként Amerikába, majd Franciaországba került, azt látta, hogy a sértetlen régi világ háborítatlanul éli a lerombolt Varsó lakói számára már elképzelhetetlen XIX. századi életét. Ezért 1951-es emigrációja után először arról akart beszámolni, miért mások a német és az orosz területek közt lévő, mindkét totalitarizmust elszenvedő régió történelmi tapasztalatai, hogyan fosztja meg a birodalom a térséget ezeréves identitásától, és milyen szerepet játszik ebben az az értelmiség, amelynek az lett volna a feladata, hogy a háború után helyreállítsa a kulturális folytonosságot.
Milosz főként azt vizsgálja, hogy a megszállt országok értelmisége - különös tekintettel a négy kiemelt lengyel íróra - hogyan tagadja meg ezt a küldetését, és hogyan válik a kommunista diktatúra eszközévé. A fordulatot Witkiewicz Telhetetlenség című regényéből vett metaforával narkotikus átprogramozásként írja le. Az új világnézet minden kételytől megszabadít, és pontosan kijelöli az értelmiség helyét a társadalomban. A lengyel esszéiskola csúcsteljesítményei a XX. század középső évtizedeiben születtek. Közülük a legismertebb éppen "A rabul ejtett értelem", a közép-európai posztkolonializmus legnagyobb klasszikusa, amelyet a megírása óta eltelt több mint fél évszázad alatt Indonéziától Jugoszláviáig a világ legkülönbözőbb tájain olvastak azzal a szándékkal, hogy kulcsot találjanak benne a diktatúrák megértéséhez.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
A pénz felemelkedése
"Dohány, fitying, lé, lóvé, steksz, suska, zseton, zsozsó: bárhogyan nevezzük, a pénz így is, úgy is számít. A keresztények szerint minden rossznak gyökere a pénz szerelme, a hadvezérek számára a háborúk mozgatórugója, a forradalmároknál a munka béklyója. De pontosan mi is a pénz? Egy nagy ezüst hegy, ahogyan azt a spanyol hódítók gondolták? Vagy az agyagtábla és a nyomtatott papír is megteszi? És vajon hogyan jutottunk mára odáig, hogy a pénz nagy része gyakorlatilag láthatatlan, és alig több mint a számítógép képernyőjén megjelenő számsor? Honnan ered a pénz? És hová tűnt?
Valamennyi fontos történelmi mozzanat mögött pénzügyi titok rejlik, és könyvemben a legjelentősebbekre igyekszem rávilágítani. A reneszánsz korában például azért alakulhatott ki olyan óriási piaci igény a művészetre és az építészetre, mert az olasz bankárok, így a Mediciek is, hatalmas vagyonokra tettek szert a keleti matematika pénzügyi alkalmazásával. A Holland Köztársaság amiatt tudott a Habsburg Birodalom fölé kerekedni, mert pénzügyi szempontból nagyobb előnynek bizonyult az első modern értéktőzsde, mint a világ legnagyobb ezüstbányája. A francia királyság problémáira pedig azért a forradalom lett végül a megoldás, mert egy elítélt skót gyilkos miatt kialakult az első értékpapír-piaci buborék és tőzsdei összeomlás, amely gyakorlatilag csődbe vitte a francia pénzügyi rendszert. Ugyanígy: Napóleon waterlooi veresége legalább annyira Nathan Rothschildnek köszönhető, mint Wellington hercegének. Argentína pedig hiába volt a világ hatodik leggazdagabb országa az 1880-as években, a pénzügyi ostobaság és az önpusztító leértékelődés miatt az 1980-as évekre infláció tépázta csődtömeggé vált.
Könyvem arra is rámutat, hogy paradox módon miért a világ legbiztonságosabb országában kötik a legtöbb biztosítást az emberek. Kiderül: mikor és miért alakult ki az angolszász országok különös vonzalma az ingatlan-adásvétel iránt. A leglényegesebb pedig, hogy a könyv segítségével az olvasók is megértik, miként mosta el a fejlett és a feltörekvő piacok közötti hagyományos határvonalat a pénzügyek globalizációja, és hogyan lett így Kína Amerika bankára - kialakítva ezzel a kommunista hitelező és kapitalista adós korszakos jelentőségű kettősét." (a Szerző)
Vypredané
15,53 €
16,35 €
A Mezőségtől Moldváig
A közismert televíziós újságíró Ablonczy Bálint képes életinterjú kötete a Kossuth-díjas néprajztudós Kallós Zoltánnal.
Áll egy tölgyfa a válaszúti Kallós-kúria mellett, néhány méternyire a most néprajzi gyűjteménynek otthont adó épülettől. A nagy koronát látjuk, a kiterjedt gyökérzetet csak sejtjük: a fa erősen kapaszkodik a mezőségi földbe. Túlélt az öreg tölgy háborút, rendszerváltásokat, hatalmas viharokat, a mellette álló egykori tiszttartói lak pusztulását és feltámadását.
Kallós Zoltán minden reggel elhalad a fa mellett, amikor kis házából leereszkedik a kert másik végébe, a szórványkollégium öt évvel ezelőtt elkészült épületébe. Nem nézi meg a tölgyet, hiszen ismeri minden ágát-bogát és göcsörtjét. Nyolcvan esztendővel ezelőtt ő ültette, amikor szüleivel az emeletes, erős kőházba költöztek. Kallós Zoltán ezen a vidéken van otthon, ahol látótávolságon belül két Bánffy-kastély is áll. Válaszúton van az egyik, odaát, Bonchidán a másik. A kettő közül az utóbbi, az egykor Erdély Versailles-ának nevezett palota, az író, rendező, grafikus, politikus, de leginkább: nagyúr Bánffy Miklós otthona romladozik jobban. A két kastélyporladó emléke a mára nyomtalanul eltűnt magyar főnemesi világnak. A Kis-Szamos túlpartján már a Mezőség kopár, suvadásos dombjai hullámoznak, a Makkai Sándor által Holttengernek nevezett, első pillantásra érdektelen, sárba ragadt vidék. Ám az elmúlt évtizedekben a Mezőség piros színnel került fel a magyar kultúra térképére, s ebben Kallós Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak. "Megérkezett anyám sírása. Hangtalan őszi eső a Mezőség törött ablakán" - írta Sütő András Anyám könnyű álmot ígér dokumentumregényében a tájegységhez tartozó Pusztakamaráson örök várakozásban élő édesanyját idézve.
Kallós Zoltánt mindig a "hangtalan őszi esőt" síró emberek érdekelték: egy életen át hallgatta a mezőségi, a kalotaszegi, a gyimesi, a moldvai emberek dalban, mesében, muzsikában elmondott életét, keserűségét, bánatát, gyászát éppúgy, mint örömét, reményét, vidámságát. Pedig ha valakinek, Kallós Zoltánnak lett volna oka arra, hogy csak a saját bajával törődjön. Családjától mindent elvettek, tanulmányait, munkáját háború, impériumváltások, a kommunista diktatúra akadályozta. A magyar népi kultúrával magát a kolozsvári református kollégium diákjaként eljegyző kutató azzal a makacssággal gyűjtötte, jegyezte, publikálta a szebbnél szebb dalokat, balladákat, meséket, ahogy az öreg tölgy kapaszkodik a mezőségi földbe.
A kötetet Korniss Péter különleges fotói kíséretében adjuk közre.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Fotoaparát INSTAX SQ1 Blue
Instax SQUARE SQ1 kombinuje všetko, čo majú fanúšikovia instaxu radi. Moderný štýl a funkčnosť s jedinečným výstupom štvorcového filmu. Instax SQUARE SQ1 je určený pre tvorivú komunitu fanúšikov instaxu, ako perfektný spoločník, ktorý im pomáha vytvárať pútavé okamžité fotografie.instax SQUARE SQ1 Funkcie:
Automatická expozícia
Táto funkcia automaticky sleduje hladinu okolitého svetla po stlačení spúšte a podľa svetelných podmienok optimalizuje rýchlosť závierky a výkon blesku. Umožňuje aj nováčikom vytvárať fotografie, ktoré sú automaticky správne exponované bez ohľadu na podmienky, a vytvárať tak jasnejšie a žiarivejšie okamžité fotografie.
One-Touch Selfie Mód
Spolu so zabudovaným zrkadielkom pre selfie je režim One-Touch Selfie navrhnutý špeciálne pre selfie a zábery z blízka. Aktivácia je jednoduchá - pootočením objektívu z režimu „On“ do režimu „Selfie“.
Nové možnosti filmu
Spustenie modelu instax SQUARE SQ1 sprevádzajú aj dve nové varianty okamžitých filmov instax; Dúhový film instax SQUARE a monochromatický film instax SQUARE.
Fotoaparát INSTAX SQ1 White
Instax SQUARE SQ1 kombinuje všetko, čo majú fanúšikovia instaxu radi. Moderný štýl a funkčnosť s jedinečným výstupom štvorcového filmu. Instax SQUARE SQ1 je určený pre tvorivú komunitu fanúšikov instaxu, ako perfektný spoločník, ktorý im pomáha vytvárať pútavé okamžité fotografie.instax SQUARE SQ1 Funkcie:
Automatická expozícia
Táto funkcia automaticky sleduje hladinu okolitého svetla po stlačení spúšte a podľa svetelných podmienok optimalizuje rýchlosť závierky a výkon blesku. Umožňuje aj nováčikom vytvárať fotografie, ktoré sú automaticky správne exponované bez ohľadu na podmienky, a vytvárať tak jasnejšie a žiarivejšie okamžité fotografie.
One-Touch Selfie Mód
Spolu so zabudovaným zrkadielkom pre selfie je režim One-Touch Selfie navrhnutý špeciálne pre selfie a zábery z blízka. Aktivácia je jednoduchá - pootočením objektívu z režimu „On“ do režimu „Selfie“.
Nové možnosti filmu
Spustenie modelu instax SQUARE SQ1 sprevádzajú aj dve nové varianty okamžitých filmov instax; Dúhový film instax SQUARE a monochromatický film instax SQUARE.
Fotoaparát INSTAX SQ1 Orange
Instax SQUARE SQ1 kombinuje všetko, čo majú fanúšikovia instaxu radi. Moderný štýl a funkčnosť s jedinečným výstupom štvorcového filmu. Instax SQUARE SQ1 je určený pre tvorivú komunitu fanúšikov instaxu, ako perfektný spoločník, ktorý im pomáha vytvárať pútavé okamžité fotografie.instax SQUARE SQ1 Funkcie:
Automatická expozícia
Táto funkcia automaticky sleduje hladinu okolitého svetla po stlačení spúšte a podľa svetelných podmienok optimalizuje rýchlosť závierky a výkon blesku. Umožňuje aj nováčikom vytvárať fotografie, ktoré sú automaticky správne exponované bez ohľadu na podmienky, a vytvárať tak jasnejšie a žiarivejšie okamžité fotografie.
One-Touch Selfie Mód
Spolu so zabudovaným zrkadielkom pre selfie je režim One-Touch Selfie navrhnutý špeciálne pre selfie a zábery z blízka. Aktivácia je jednoduchá - pootočením objektívu z režimu „On“ do režimu „Selfie“.
Nové možnosti filmu
Spustenie modelu instax SQUARE SQ1 sprevádzajú aj dve nové varianty okamžitých filmov instax; Dúhový film instax SQUARE a monochromatický film instax SQUARE.
Notorious B.I.G., The - Ready To Die (Silver) 2LP
KDO: Christopher George Latore Wallace alias The Notorious B.I.G, Biggie nebo Biggie Smalls je jednou z nejslavnějších obětí války mezi East Coast a West Coast. Biggie byl výrazným představitelem newyorkské scény v době, kdy hip hopu dominovali interpreti West Coast scény. Byl zavražděn ve čtyřiadvaceti letech, dodnes je považován za jednoho z nejdůležitějších a nejvlivnější reprezentantů americké hiphopové komunity.
CO: Vinylová reedice slavného alba ikony newyorkského rapu.
LP1
1. Intro (2005 Remaster) [03:23]
2. Things Done Changed (2005 Remaster) [03:58]
3. Gimme the Loot (2005 Remaster) [05:04]
4. Machine Gun Funk (2006 Remaster) [04:15]
5. Warning (2005 Remaster) [03:40]
6. Ready to Die (2006 Remaster) [04:43]
7. One More Chance (2005 Remaster) [04:43]
8. Fuck Me (Interlude) [2005 Remaster] [01:31]
9. The What [03:57]
10. Juicy (2005 Remaster) [05:02]
LP2
1. Everyday Struggle (2005 Remaster) [05:19]
2. Me and My Bitch (2005 Remaster) [04:00]
3. Big Poppa (2005 Remaster) [04:12]
4. Respect (2005 Remaster) [05:21]
5. Friend of Mine (2005 Remaster) [03:28]
6. Unbelievable (2005 Remaster) [03:43]
7. Suicidal Thoughts (2005 Remaster) [02:50]
8. Who Shot Ya? (2005 Remaster) [05:19]
9. Just Playing (Dreams) [2005 Remaster] [02:43]
Vypredané
32,29 €
33,99 €
Notorious B.I.G., The - Ready To Die 2LP
KDO: Christopher George Latore Wallace alias The Notorious B.I.G, Biggie nebo Biggie Smalls je jednou z nejslavnějších obětí války mezi East Coast a West Coast. Biggie byl výrazným představitelem newyorkské scény v době, kdy hip hopu dominovali interpreti West Coast scény. Byl zavražděn ve čtyřiadvaceti letech, dodnes je považován za jednoho z nejdůležitějších a nejvlivnější reprezentantů americké hiphopové komunity.
CO: Vinylová reedice slavného alba ikony newyorkského rapu.
LP1:
1. Intro (2005 Remaster) [03:23]
2. Things Done Changed (2005 Remaster) [03:58]
3. Gimme the Loot (2005 Remaster) [05:04]
4. Machine Gun Funk (2006 Remaster) [04:15]
5. Warning (2005 Remaster) [03:40]
6. Ready to Die (2006 Remaster) [04:43]
7. One More Chance (2005 Remaster) [04:43]
8. Fuck Me (Interlude) [2005 Remaster] [01:31]
9. The What [03:57]
10. Juicy (2005 Remaster) [05:02]
LP2:
1. Everyday Struggle (2005 Remaster) [05:19]
2. Me and My Bitch (2005 Remaster) [04:00]
3. Big Poppa (2005 Remaster) [04:12]
4. Respect (2005 Remaster) [05:21]
5. Friend of Mine (2005 Remaster) [03:28]
6. Unbelievable (2005 Remaster) [03:43]
7. Suicidal Thoughts (2005 Remaster) [02:50]
8. Who Shot Ya? (2005 Remaster) [05:19]
9. Just Playing (Dreams) [2005 Remaster] [02:43]
Vypredané
26,59 €
27,99 €
Ceelo Green - Ceelo Green Is Thomas Callaway LP
KDO: Rapper a zpěvák z Atlanty se proslavil spoluprací s Gnarls Barkley je majitelem jednoho z nejvýraznějších hlasů na hiphopové komunitě.
CO: V titulu sedmého alba se představuje CeeLo Green pod svým civilním jménem "Thomas Calloway". Hudebně je blízko soulu a funku.
LP
1. A1 For You
2. A2 Lead Me
3. A3 Little Mama
4. A4 Don't Lie
5. A5 I Wonder How Love Feels
6. A6 People Watching
7. B1 You Gotta Do It All
8. B2 Doing It All Together
9. B3 Slow Down
10. B4 Down with the Sun
11. B5 Thinking Out Loud
12. B6 The Way
Vypredané
23,74 €
24,99 €
Xindl X - Anděl v blbým věku: Best Of 2008-2019 2LP
U přiležitosti 40. narozenin vychazi první výběr hitů úspěšného hitmakera a písničkáře.Album obsahuje i 3 nové singly.
Tracklist:
Strana A
Anděl
Dysgrafik
Láska v housce (feat. Olga Lounová)
Chemie
Nejlepší kuchař
Zlato
Strana B
Štědrý večer nastal
Dočasná svatá
Casio
Barbína
V blbým věku
Čecháček a totáček
Strana C
Cudzinka v tvojej zemi (feat. Mirka Miškechová)
Na vodě
Popelka
Mýval
Věčně nevěrná (feat. Sabina Křováková)
Byznys
Strana D
Dřevo
ZZZ (feat. Jananas)
Alenka
Volnoběh
Imunita
Růžový brejle
Vypredané
25,64 €
26,99 €
Cohen Avishai - Arvoles LP
KDO: Izraelský hráč na baskytaru a další nástroje Avishai Cohen začínal v kapele, které šéfoval Chick Corea. V posledních letech k nám pravidelně jezdí a vybudoval si tu početnou komunitu příznivců. Jeho hudební vize je Čechům blízká. Na svých deskách pracuje s hudbou, jež má kořeny na Blízkém východě, ve východní Evropě i jazzu.
CO: Na dlouho očekávané nové album upozornil umělec i velmi úspěšným koncertem na začátku května ve Fóru Karlín, kdy především skladby z tohoto nového alba tvořily páteř koncertu.
LP
1. A1 Simonero
2. A2 Arvoles
3. A3 Face Me
4. A4 Gesture #2
5. A5 Elchinov
6. B1 Childhood (for Carmel)
7. B2 Gesture #1
8. B3 Nostalgia
9. B4 New York 90's
10. B5 Wings
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Mc Gey - Rap-Life: Epizoda 2 CD
KDO: Jeden z nejvýraznějších reprezentatnů tuzemské hiphopové komunity, člen party okolo labelu Ty Nikdy. Rapper, básník, ilustrátor a spisovatel v jedné osobě. Jakub Rafael aka MC Gey proslul štiplavými punchlines, tedy údernými rýmy, v nichž kritizuje tradiční rapová klišé nebo se vysmívá maloměšťáctví.
CO: Třetím albem Gey navazuje na předchozí úspěšnou desku. Opět se tu vtipkuje, uráží, kritizuje, padají vulgarismy, dvojsmysly i jinotaje. Nic není samoúčelné, MC Gey se všemi atributy pracuje se zřejmým nadhledem. O hudební složku se kompletně postaral producent Krudanze.
CD1
1. PROBUZENÍ [0:22]
2. EPIZODA 2 [02:22]
3. KOKFUNK [02:22]
4. FLANK [02:22]
5. NECHÁPU PROČ MĚ FOOTSHOP PŘESTAL SPONZOROVAT [02:22]
6. VEBIOL 95 [02:22]
7. ODPRCÁVÁNÍ [02:22]
8. ZVUK DOPADU PAPÍRU Z OKNA KRUDANZOVA BARÁKU [0:02]
9. HAKIRO KANSAJ [02:22]
10. PAVLÍNKA [0:02]
11. SOUNDTRACK K POSLOUCHÁNÍ HUDBY [02:22]
12. KOPRETINY, DELFÍNI A JEJICH SNY [02:22]
13. POLIB JSI PRDEL (feat. CRYSTAL KIDZ) [02:22]
14. FRANK FITNESS (skit) [0:22]
15. VANIČKÁŘ [02:22]
16. KRUDANZE VYSAMPLOVAL HUBERTA A TOHLE JE TEN BEAT [0:22]
17. IŠLERY EUROCREM [02:22]
18. PINDÍK [02:22]
19. UŽ MĚ TO JAKOBY NEBAVÍ, ÉJO [02:22]
20. JÁ UŽ CHCI DOMŮ [02:22]
21. BLÍŽÍTE SE K VÁŠ CÍL JE VLEVO [0:22]
22. ODPOČÍVÁM V POKOJI [02:22]
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Prvá očista DVD
Aby vláda na zbytek roku snížila úroveň kriminality pod jedno procento, povolila na dvanáct hodin v jedné problematické městské čtvrti zločin. Když se ale hrubost utlačovatelů střetne s hněvem utlačovaných, nákaza násilí a krutosti se z uzavřené komunity rychle rozšíří po celé zemi.
Réžia: Gerard McMurray
Hrajú: Y'lan Noel, Lex Scott Davis, Joivan Wade, Patch Darragh, Marisa Tomei, Lauren Vélez, Rotimi Paul, Mugga, Mo McRae, Steve Harris, Melonie Diaz
Zvukové normy: 5.1
Dĺžka: 93 min
Jazykové verzie: maďarská, poľská, ruská, anglická
Titulky: české, maďarské, poľské, ruské, anglické, bulharské, estónske, grécke, chorvátske, litvianske, lotyšské, rumunské, slovinské
Vypredané
11,39 €
11,99 €
Prvá očista BD
Aby vláda na zbytek roku snížila úroveň kriminality pod jedno procento, povolila na dvanáct hodin v jedné problematické městské čtvrti zločin. Když se ale hrubost utlačovatelů střetne s hněvem utlačovaných, nákaza násilí a krutosti se z uzavřené komunity rychle rozšíří po celé zemi.
Réžia: Gerard McMurray
Hrajú: Y'lan Noel, Lex Scott Davis, Joivan Wade, Patch Darragh, Marisa Tomei, Lauren Vélez, Rotimi Paul, Mugga, Mo McRae, Steve Harris, Melonie Diaz
Zvukové normy: DTS-X, 5.1 DTS
Dĺžka: 97 min
Jazykové verzie: maďarská, poľská, ruská, anglická, španielska, thajská, portugalská
Titulky: české, maďarské, poľské, ruské, anglické, španielske, bulharské, čínske, estónske, grécke, chorvátske, indonézske, kórejské, litvianske, lotyšské, portugalské, rumunské, slovinské, thajské, turecké
Vypredané
18,04 €
18,99 €