Hľadanie: %C5%A0ok
zobraziť:
A napkeleti utazás
"Leo egyik szolgálónk volt (a szolgálók természetesen ugyanúgy önkéntesen vállalták feladatukat, mint a többiek); segített vinni poggyászainkat, és gyakran beosztották a szószóló mellé is személyes szolgálatra. Ez a jelentéktelen ember rendelkezett valamiféle tetszést keltő, szerényen megnyerő vonással, amiért is mindnyájan szerettük. Derűsen végezte munkáját, gyakran énekelt vagy fütyörészett, és soha nem láttuk, csak amikor szükségünk volt rá: eszményi szolgáló volt. Az állatok is ragaszkodtak hozzá; Leo miatt szinte mindig szegődött hozzánk egy-egy kutya; Leo megszelídítette a madarakat és magához csalogatta a pillangókat. Ama vágy vonzotta Napkeletre, hogy a salamoni kulcs segítségével elsajátítsa a madarak nyelvét."
Hermann Hesse e két elbeszélését Az üveggyöngyjáték című regény kapcsolja össze. A napkeleti utazás 1927 és 1929 között, mintegy a nagy regény "előmunkálataként" keletkezett, s Hesse magát a regényt is a "Napkelet utazóinak" ajánlotta. A Sváb életrajz 1934-ben született, és Az üveggyöngyjáték egyik tervezett életrajza volt, amelyet Hesse végül mégsem dolgozott ki teljesen, és nem vett fel a regényébe.
A Napkelet, vagyis az egzotikus, távoli, mesés és misztikus Kelet, a fényesség birodalma a romantika óta a német irodalom egyik toposza: a rideg, ésszerűen működő realitás világából való elvágyódás, vándorlás és útkeresés birodalma, amelyben feloldódik idő és tér, és lehetővé válik egyfajta imaginárius szellemi közösség megteremtése. A napkeleti szövetség tagjai múlt-, jelen- és jövőbéli valóságos és költött alakok: művészek és bölcselők, akik életüket egy személyfölötti cél szolgálatába állítják, és nemzeti, vallási és ideológiai különbségektől függetlenül a humánum és a tiszta - vagyis a minden érdek nélkül munkálkodó - szellem jegyében hatnak és alkotnak.
A történet egyik főalakja H. H. egyes szám első személyben tudósít a Szövetségről és a napkeleti utazásról, s megkísérli lehetővé tenni a lehetetlent: ésszel felfoghatatlan szellemi lelki történéseket igyekszik a nyelv eszközeivel a realitás dimenziójában megragadni és ábrázolni.
Az 1934-ben íródott Sváb életrajz főhőse, Joseph Knecht mindkét szülőtől örökli azok különböző és közös képességeit: különösen a zene iránti szeretetet és érzéket. A paplány anya családi hagyománya nyomán szellemivé szublimálódik az egyszerű hivatású apa hivatása, a kútmesteré, aki felfedi, tisztán tartja, és az emberek számára elérhetővé teszi a friss forrásvizet - vagyis, Bengel szavaival, a Biblia és Luther tanításait.
Vypredané
10,17 €
10,71 €
A náci Németország és a zsidók 1933-1945
"A szakemberek nemzetközi közössége ezt a könyvet tartja az évszázad (az emberi történelem) botránya legátfogóbb elbeszélésének. Saul Friedländer "sorstalanságát" a saját sorsára váltó élete maga is az európai civilizáció e nehezen feldolgozható jelenségének megtestesülése. Mint Franz Kafka (akiről könyvet írt) Pavel néven Prágában született német nyelvű zsidó családban, 1932-ben. 1939-ben családjával Franciaországba menekült, de itt is utolérte a "náci Németország". Szüleit Auschwitzban égették el. Erről csak 1946-ban szerzett tudomást, mert 1942-től Paul álnéven egy rejtekhelyen szerzetesek készítették fel a katolikus papi hivatásra. Amikor 1946-ban egy bölcs pap feltárta előtte családja végzetét, Saulként választott új azonosságot: cionista lett, 1948-ban alijázott, hogy részt vegyen katonaként és értelmiségiként a zsidó állam megteremtésében.
A holokauszt megértése körüli viták már a második világháború lezárása pillanatában elkezdődtek. Ennek az volt a máig nyugvópontra nem jutott kérdése, hogy az európai zsidóság genocídiuma Hitler tudatos tervei megvalósításának a következménye-e, avagy egy lépésről lépésre önmagát generáló folyamaté, amelynek során a vak bürokrácia, az alsóbbrendű vezetők és végrehajtók egyéni iniciatívái (és felelőssége), valamint az azok fölötti szemet hunyás volt a folyamatos apokalipszis működtetője. E vita fontos állomása az 1980-as évek közepének "történészvitája" (Historikerstreit), amelyben a német történészszakma és értelmiség megpróbált szembenézni a németség rettenetes közelmúltjával.
Friedländer kétkötetes műve ezekre a vitákra volt - az álláspontokat integráló, azokat összegző - válasz (Nazi Germany and the Jews: The Years of Persecution, 1933-1939, 1997, The Years of Extermination: Nazi Germany and the Jews, 1939-1945, 2007).
Kötetünk e két hatalmas munka összevont kiadása." (a Kiadó)
Vypredané
19,00 €
20,00 €
Jamie Magazin - 2015/2.
A kiadvány tartalma: Veteményvezér - A rebarbara csodás növény, sokoldalúságát mindenki imádja. Interjú - Gok Wan stylist átváltoztató tv-műsorát itthon is sokan néztük, de azt tudta róla, hogy a konyhában is sztár? Olvasnivaló - Dübörög a kerthelyiségszezon, ezúttal a budai Vár teraszaira látogatunk. Isztambul - Ahol összeér Európa és Ázsia, évezredes hagyományok és modernitás, víz és szárazföld, ezen a helyen valóban izgalmas dolgokat láthatunk. Koktél - Virágos, gyümölcsös koktélcsodákkal ünnepeljük a tavaszt. Török örömök - Hihetetlenül sokszínű a török konyha. De szerencsénk van, ugyanis mi, magyarok már sok fortélyt ismerünk is. Gyereksarok - Sült zöldségek a gyerekekkel, ráadásul rázva, nem keverve. Kóstoló - Májusi hírek, újdonságok. Fizess elő - Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és idő takaríthatsz meg. Klasszikus - Pad thai, imádjuk mindenhogyan, most a garnélás-tofus változatot mutatjuk. Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, az is kiderül, hány gramm egy evőkanál. Főzz meg! - Kóstolj meg egy igazi vendégváró batyut, készíts rákos gyozát! Receptek. Menj le spárgába - A spárga sokak kedvence, és végre szezonja van. Mutatunk négy receptet, kizárólag spárgarajongóknak. Mautner Zsófi rovata - Ebben a hónapban Anh Tuan Zsófi beszélgetőtársa. Tuah sikeres divattervező, aki nemrét nyitott egy vietnami éttermet. Jamie és Lau séf - Régi barátság fűzi össze őket; ráadásul a Lau család évtizedek óta a legjobb katonai ételeket kínálja. Keleti kikelet - Jamie az Instagramon intézett felhívást keleti street food receptekről követőihez. Tészta szívvel - A londoni Koya Bar fantasztikus séfje avat be titkaiba. Házhoz szállítás - Jó buli a kajarendelés, de próbáld ki, milyen szuper otthon megfőzni! Süss mindenkinek! - Azok kedvéért, akik száműzték étrendjükből a glutént, mentes sütirecepteket mutatunk. A nyugalom teája - A gyönyörű desszertek egyben különlegesek is, hiszen mindben fontos alkotóelem a tea. Török örömök - Hihetetlenül sokszínű a török konyha. De szerencsénk van, ugyanis mi, magyarok már sok fortélyt ismerünk is. Hétköznapokra - A hét minden napjára a legjobb gyors és egyszerű ételek
Vypredané
3,04 €
3,20 €
A jó magyar pálinka
Magyarország egyik csodájáról, az ezerarcú pálinkáról dalolja e sorokat Kontor Tamás, miközben tulipános pohara falán egy egész nép kincse gurul végig.
Kincskereső úton járt e kötet két szerzője, Dlusztus Imre és Soós Kálmán is. Nemzeti italunk szűkre szabott hazájában arra keresték a választ, mi történt az elmúlt másfél évtizedben? Kinek és minek köszönhetjük a jó magyar pálinka reneszánszát? Mi a titka, hogy ennek az újjászületésnek az üteme a hazai borászat példás helyreállításáét is felülmúlta? Honnan az erő, hogy hazai hódolói népes táborát maga mögött tudva, ma már világhódító útra készül?
Századok alatt nemesedett a pálinka kultúrája színárnyalatokban és szellemi mélyrétegekben bővelkedővé. Az ezredforduló előtt pár évtizeden át a keleti barbárság martaléka lett mindaz, amit belőle öreg barátai a házi pincékbe, vakablakokba az élni akarásukba elrejteni nem tudtak. Azután röpke fél nemzedéknyi idő alatt lerázta magáról a ráaggatott büdös jelzőt, és megmutatta, hogy tényleg csoda: a magyar gyümölcs lelke.
Ha jó kezekbe kerül ez a gyümölcs – akár prémium márkák főzőmesteréébe, akár bérfőzdésébe vagy éppen a kertvégi szaletliben a maga kedvét kereső, szabad emberébe –, elemi tisztaságában mutatkozik meg a lelke. A jó magyar pálinka mámorra és mélabúra is elragadhat, de ha mértékkel merítünk belőle – megemel és megtart.
Miközben gyümölcsnemesítőket és -termesztőket, pálinkászokat és borászokat, muzeológusokat és cukrászokat, politikusokat és tanárokat, főzőmestereket és bérfőzetőket faggatott a két újságíró, a pálinkáról tudni érdemes dolgok gazdag tára bontakozott ki. Tulipános poharunk mellett ebbe is érdemes belekóstolni.
Tisztelgés e kötet mindazok előtt, akik a restik sötétjéből kiszabadították az aranyat érő nedűnket, és azok előtt is, akik a kedvüket lelik vagy magukat keresik benne.
Vypredané
19,95 €
21,00 €
Az égig érő erdő II.
Az előző kötetben megküzdöttünk az első félelem-sárkányokkal, a folytatásban mélyebbre ereszkedünk, hogy lássuk miből is táplálkoznak, új dimenziókat nyitva önismeretünk világában.
Kik is vagyunk tulajdonképpen? Honnan jönnek sárkányaink? Hogyan képesek elszakítani minket a belső lényünktől? Vajon megtalálhatjuk-e a lelkünkhöz vezető utat csupán azáltal, hogy elűzzük őket?
Az "Ezüst tollpihe" ezekre a kérdésekre keresi a választ.
"Sosem kellene félnünk a lehetséges jövőktől, még akkor sem, ha a múltbéli tapasztalta ezt sugallja. Meg kell élni ezeket a jövőképeket, mert csak a tapasztalat segít minket változni. A játék pedig maga a tapasztalás. A legbensőbb gyermek élménye a világról, arról, ami benne van, és ami egyben körülveszi őt. Csak az van kint, ami bent."
"Olykor-olykor érdekes emberi kapcsolatok, életek keresztezik egymást. Még ha csak percekre, órákra is, de mélyen megmarad a másik élet lenyomata bennünk, mely újabb és újabb mozaik darabkával egészíti ki saját kirakósunkat. Nincs hiába való találkozás, csak meg nem értett van."
"Lehet rengeteg tapasztalatunk az életről, a világról, magunkról, de ha azok nem késztetnek változásra, akkor csak egy újabb feljegyzés lesz életünk könyvében, s semmi hasznát nem vesszük."
Az égig érő erdő története nem különleges dolgokról szól, egyszerűen csak a mindennapok megfáradt rutinját tölti fel élettel és vibrálással. Leggyakrabban a magunk felnőttes módján, berögzült mintáinkon keresztül tapasztaljuk meg az élet apró csodáit, csak ritkán sikerül mindent befogadó gyermeki bölcsességgel megélni a minket körülölelő és magába szívó létezés örömét.
Egy szó mint száz, irány az erdő? Kalandra fel!
Az égig érő erdő a világhálón is folytatódik a www.egigeroerdo.hu oldalon.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Morbus
"Nem is tudom, mit írjak... annyi biztos, hogy "megrázó", a szó minden értelmében. Néhol úgy éreztem, csak orvosok olvashatnák - és ezt dicséretnek szánom, csak nem tudom másként kifejezni... "Egyéni hangvétel", "sajátos világlátás", az biztos! Ami a kilátásokat illeti... hát, józanító gondolat...
Kiadóm ezekkel a szavakkal próbálta megfogalmazni első benyomását a jelen kötet olvasása után. Tudom, hogy nem könnyű értékelni egy olyan látásmódot, ami egyszerre saját is, meg idegen is. A kényelmesebbek pesszimizmusnak vélhetik és disztanciálódnak tőle, mondván "ez engem nem érint", a bátrabbak azonban realizmusnak tekintik, mert ráismernek benne saját magukra, saját környezetükre és az időre, amiben élnek, ami mindennapjaikat és önmagukat is akaratlanul és észrevétlenül formálja. Róluk és nekik szól ez a kötet.
A versek többsége azokat a mai korra jellemző, általában negatív változásokat és azok következményeit jelenítik meg, hol kézzelfogható, képi, hol csak sejthető, érzelmekkel fölvázolt formában, amelyeknek - úgy tűnik - kiapadhatatlan forrását legtöbbször magunkban kell keresnünk, és az idő múlásával valamilyen nem várt formában saját környezetünkre, mindennapjainkra, valamint személyes sorsunkra visszahatnak, függetlenül attól, hogy az általuk kiváltott reflexióinkat a "normális" vagy a "beteges" kategóriába soroljuk-e be, hiszen e kettő definíciója mindig az egyén személyiségének és tapasztalatainak függvénye. Nem félni kell tőlük, hanem szembe kell velük nézni! Változást csak így remélhetünk."
Hogy hány éves vagyok? - Nem jelent semmit! Már elég öreg ahhoz, hogy komolyan gondoljam azt, amit leírok, de még elég fiatal ahhoz, hogy azt gondoljam, van értelme leírnom, amit gondolok. Hogy mi a foglalkozásom? - Találd ki! Nem költő. Hogy mikor kezdtem el verseket írni? - Nem fontos, a lényeg az, hogy írok! Hogy miért? - Mert nem tehettem mást! Hogy miről írok? - Nem a madárcsicsergésről, nem az illatozó virágról, nem a kikeletről, nem a napsütésről és a kék égről, nem a felhőtlen boldogságról, nem a beteljesült vagy reménytelen szerelemről, a szép szemekről, nem az önzetlen barátságról, nem a halott vagy még élő hősökről, nem a hazaszeretetről, a dicsőséges múltról és hogy miért volt jobb vagy rosszabb a tegnap, nem az eszmékről, a bronzba vagy gondolatba öntött emlékművekről. Az istenről? Hát néha-néha, de nem úgy, ahogy szokás. Egy mondattal: nem arról, ami nem zavar! Hogy kinek írok? - Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvasson. Hogy hogyan írok? - Azt Te döntsd el!
Bemutatkozásul azt hiszem elég is ennyi.
Eddig - részben Reglődi Dórával közösen megjelent köteteim: Valami szúr; Ólommadár, Pathétique; Állati tükörképek; Válaszok a válaszokra; Avas zsír." (Bárdosi Attila)
Vypredané
10,86 €
11,43 €
Hajónaplók
Steiner Kristóf legújabb könyve amolyan földközi-tengeri "roadmovie", melyben a hétköznapi kalandok mögött ott húzódik a végtelenített kis karkötő, a kabbala vékony, piros fonala.
Ezek a feljegyzések az elmúlt öt év során születtek, hősei azok a lélektársak, akikkel az olvasók már sodródhattak 2009-ben "Gumimatraccal a Gangeszen", tavaly pedig velük falatozhattak a szerző "Lélekbonbon"-jaiból. A "Hajónaplók"-at egy szürreális, ám nagyon is valós kaland köré építette: néhány évvel ezelőtt merészen válaszolt egy meglehetősen szokatlan apróhirdetésre, és hamarosan a nyílt tengeren találta magát egy vadidegennel, s - ahogy az lenni szokott - a nagyon is jól ismert démonaival. Miközben rejtélyes útitársával bejárja és végigkóstolgatja Dél-Európa tengerparti városait, hamar kiderül, hogy nem ő az egyetlen a hajókabinjukban, aki puzzle-ként próbálja összeilleszteni a szívét. Kristóf persze személyes hőseitől sem szakad el: a magyar pop kultúra kishercegét hol Hollywood aranykorába fújja el a szél, hol pedig a Velencei Filmfesztiválra evez, ahol nem csak Madonnával, de kallódó önmagával is találkozik végre. Bon voyage!
"A könyvek eleven lények, csak vannak felnőttek, akik ebben még nem hisznek. Steiner Kristóf "Hajónaplók" című kötete és Liz Gilbert "Ízek, imák, szerelmek" regénye egyszer összeakadt valami koktélpartin, e-mail címet cseréltek, és azóta rendszeresen leveleznek. Mindkettőnek megvolt már a maga élete, mikor a cyber-óceánon egymás mellé sodródott az az aranyos kis bárkájuk, és bizonyára csillogó szemmel állapították meg, hogy mindkettő csúcsra tör a nápolyi Da Michele-pizza leírásában, meg a váratlanul ajándékba kapott útitársakéban. Kristóf valószínűleg jócskán tartogat még mondanivalót valamelyik világjáró kabátkája zsebében. Eat Pray Gay" (Esze Dóra)
Szóval emberek vagyunk?
Embernek hisszük magunkat. No de mit is jelent ez? Miként határozható meg az emberi jelleg?
Felipe Fernández-Armesto, a londoni Mária Királyné Egyetemen a globális környezettörténet professzora, tanulságos útra visz bennünket az emberi nem történetén át. Feltárja, mi minden mond ellent annak a legalapvetőbb vélekedésünknek, hogy emberek vagyunk, és mindig is azok voltunk.
Öt nagy témakörben vizsgálódik: a Homo sapiens és a majomfélék kapcsolata; az ember mint az állatvilághoz tartozó, ám abban dominanciát szerzett lény (ókori kínai, indiai, görög világképek, utópiák, Biblia); a neandervölgyi embert és más evolúciós rokonainkat övező paleoantropologikus vita; a fajokat nem mint szilárd, hanem mint képlékeny kategóriákat kezelő felfogás (mi szubhumánus, mi teljesen humánus és mi egyáltalán nem humánus - fizikai jellemzők, bőrszín, stb.); a mesterséges intelligencia kapcsán felvetődő problémák, pl. a tudat és a képzelet); és végül a jövő lehetőségei a biotechnológia tükrében.
Részint tudományosan igazolt tények, részint anekdoták sokaságával rávilágít, hogy jóformán minden olyan tulajdonság, amit egyedülállóan emberinek gondoltunk - a nyelv, a tűz, az eszközök használata, mezőgazdálkodás, szervezett együttműködés és hasonlók - más állatoknál is fellelhetők; a lélek vagy a szellem megléte az emberben igazolhatatlan; az öntudatról pedig olyan keveset tudunk, hogy nincs értelme azon spekulálni, vajon az ember létrehoz-e öntudattal bíró mesterséges lényeket, ha egyszer azt sem tudjuk, mi az, amit át kéne adnunk nekik.
Az Európa Diákkönyvtár párjaként elindított új sorozatunkban olyan műveket adunk közre, melyek élvezetes formában összegzik mindazt, amit a történelem, a kultúrtörténet, a társadalom- és természettudományok legfontosabb kérdéseiről manapság tudnia kell és tudnia érdemes a művelt, felkészült diáknak és a tájékozott felnőtt olvasónak.
Önbizalom
Érezd jól magad a bőrödben, és higgy a képességeidben!
Te értékeled önmagad? Kész vagy a világ tudtára adni képességeidet és a benned rejlő jót, vagy inkább rejtőzködsz? Ha kételkedsz önmagadban, sőt sokszor bírálod is, akkor ezek az önbizalomhiány jelei is lehetnek, mely visszatarthat téged és megakadályozhatja, hogy elérd a teljes potenciálodat. Az emberek önbizalma törékeny és nem mindenkinél van jelen, ezért sokszor fejlesztésre és megerősítésre szorul. A magabiztos gondolkodást és viselkedést lehet gyakorolni, és idővel szokássá válhat. Tanuld meg ezzel az élvezetes útmutatóval szeretni önmagad és leküzdeni bizonytalanságod!
A könyvben található könnyen követhető tippek segítenek megérteni, hogy mi befolyásolja az önbizalmat, és hogy hogyan fejlesztheted a magabiztosságod és az önbecsülésed egészséges szintre.
Olyan gondolatokat, inspiráló idézeteket, gyakorlatias tanácsokat és technikákat olvashatsz a magabiztosság megerősítéséhez, melyek által megtudhatod: - hogyan befolyásolják a gondolataid a magadról alkotott képet; - hogyan sajátíthatod el a magabiztos viselkedés fortélyait; - hogyan étkezz, pihenj és mozogj, hogy nagyobb legyen az önbizalmad; - mikor szükséges kezeléseket és terápiát igénybe venned.
Légy Önmagad legjobb változata önbizalmad fejlesztésével!
Az önbizalom nem mindenki számára magától értetődő, és időről időre erősítésre és fejlesztésre szorul. Ha problémát okoz, hogy kiegyensúlyozott és higgadt maradj a stresszes helyzetekben, vagy azt kívánod, bárcsak magabiztosan kiállhatnál ötcsillagos tulajdonságaid mellett, ne keress tovább: ez a könyv segíteni fog. Tele van okos kis tippekkel, ötletekkel és feladatokkal, amelyek segítségével sikeresen dolgozhatsz azon, hogy rájöjj, mi tart vissza attól, hogy teljes magabiztossággal kiállj a világ elé, és magadhoz öleld a benned lakozó önbizalmat.
Anna Barnes könnyedén és jól érthetően ír erről a nem is olyan egyszerű témáról, és bebizonyítja, hogy az önbizalom valójában elmeállapot: attól függ, hogy hogy gondolunk magunkra és a képességeinkre. A szavainkból, a hanghordozásunkból, a testbeszédünkből és a viselkedésünkből látják mások, hogy mi mennyire becsüljük és értékeljük önmagunkat, és a külvilág általában a mi jeleinket tükrözi vissza, megerősítve minket negatív gondolatainkban.
Ha azonban mi hiszünk magunkban, a környezetünkből is pozitív visszacsatolásokat fogunk kapni. Hogyan lehet tehát megerősíteni az önbizalmat? Elsősorban önismerettel, azzal, hogy vizsgálni kezdjük, melyek azok a helyek és szituációk, ahol és amelyekben jól és erősen érezzük magunkat, és fordítva, mi az, ami lehúz minket. Tudnunk kell, hogy még a legmagabiztosabb emberek is éreznek időnként kétségeket, de őket az különbözteti meg az önbizalom-hiányosoktól, hogy nem hagyják, hogy a félelmeik vegyék át az irányítást.
Vypredané
9,46 €
9,96 €
A rózsa neve
Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban?
A "Rózsa neve" nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. -Ki a tettes?- Ez a kérdés, figyelmeztet a regényhez írott széljegyzeteiben Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése.
A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a -tettesig- sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
"Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: ez hamis, ez becsapás! . És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam."
Vypredané
3,79 €
3,99 €
Klasszikus elegancia
Minden épület külső és belső szépsége a jó arányokon és a harmónián múlik. A magyar olvasók körében is ismert Henrietta Spencer-Churchill látványos könyvében arra szolgáltat nagyszerű és ösztönző példákat, hogyan lehet társítani a mai ember komfortigényét a 18-19. századi angol építészet eleganciájával és kortalan stílusával. Lady Henrietta megbízásainak egyik része a korabeli házak újjáépítése, modernizálása és berendezése. Munkáinak másik nagy csoportját azok az Angliában és Amerikában újonnan épült házak alkotják, amelyekben a szerző szakértelme hiteles és ugyanakkor a 21. századi életvitelhez alkalmazkodó klasszikus eleganciát teremtett.
Színes fényképek illusztrálják a régi épületek és enteriőrök jellegzetességeinek helyreállítását, a szükséges változtatásokat, illetve az elmúlt századokat megidéző építészeti elemek, klasszikus motívumok reprodukcióját. S nem utolsósorban azt, hogy jól átgondolt tervezés és berendezés, színek és anyagok, ablakok és ajtók, falak és padlók, párkányok, díszek és kiegészítők harmóniája teszi széppé a házat, ahol élünk.
Lady Henrietta Spencer-Churchill a 11. Marlborough herceg leánya. A hercegi család otthona a Woodstock melletti Blenheim Palace. Lady Henrietta lakberendezés iránti szenvedélyét a Blenheim kastély és az általa jól ismert többi palota barokk pompája keltette fel, ahol gyermekkorában családjával élt. Iskolái befejeztével Firenzében és Párizsban folytatott művészettörténeti tanulmányokat, majd a világhírű angliai inchibaldi Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát.
Ma a világhírű Woodstock Designs lakberendezési társaság vezetője. Saját londoni és woodstocki cégein kívül a világ legnagyobb lakberendezési áruházaiban kapható Textil- és papírtapéta-kollekciója a Spencer-Churchill Designs Ltd. márkanevet viseli.
Lady Henrietta elnöke volt a Brit Lakberendezők Társaságának (ISID), jelenleg pedig aktív tagja a Nemzetközi Belsőépítészek Társaságának (IIDA). 2003-ban megalakította amerikai tervezőirodáját, a Spencer-Churchill Designs Inc.-t.
Egészség Isten patikájából
Az elmúlt hónapok során egyre nagyobb számban jelentek meg azok a könyvek és kiadványok, amelyek közvetlenül vagy közvetve a természetgyógyászattal foglalkoztak és mondanivalójuk lényegét a természetből merítették. Ezek a könyvek egyfajta rejtett tiltakozást fejeznek ki az egyre vadabbul rohanó társadalmi környezetünk iránt; amely veszélyes fenyegetést tartalmaz minden individuumra nézve.
Bizonyított tény, hogy egyre fokozódó mértékben romlik egészségi állapotunk, növekszik a káros idegi megterhelésünk. Sajnálatos tény, hogy a mind nagyobb mennyiségű gyógyszerfogyasztást még a drogok drasztikusan emelkedő árai sem tudták, illetve tudják lényegesen csökkenteni, befolyásolni. Vélhetően, többek között ezek lehetnek az alapvető indítékai annak, hogy még a szakemberek érdeklődése is a méltánytalanul háttérbe szorított és hovatovább elfelejtett természetes gyógymódok felé fordult, ismét felfedezve az erdők, mezők virágaiban, a füvekben és a fákban rejlő ősi gyógyító erőt. Könyvünk, Európában eddig már több mint 4 millió példányban kelt el, ugyancsak ezt a célt hivatott szolgálni. Szerzője, Maria Treben gazdag ismereteivel és gyakorlati tapasztalataival igyekszik segíteni azokon, akik őszintén hisznek a természet gyakran alig magyarázható erejében. Ugyanakkor a kiadó is, a szerzővel egyetértve kiemelten hangsúlyozni kívánja, hogy ez a könyv, hasonlóan más témabeli kiadványokhoz a benne lévő gazdag tapasztalatok ellenére sem helyettesítheti az orvostudomány évszázados tudásanyagát, a speciális gyógyászati és diagnosztikai eljárásokat, a nagy hatékonyságú, gyakran a közvetlen életveszélyt elhárító gyógyszereket. Ezt erősíti meg, húzza alá könyvünk ajánlásában dr. Szigeti Jenő teológia tanár is, akinek ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Könyvünk alkalmas arra, hogy a fentieket kiegészítse, a gyógyulás folyamatát meggyorsítsa, gyakorta elviselhetőbbé tegye és a belső hit, erő révén azt visszafordíthatatlanná téve adja vissza egészségünket, erősítse meg hitünket.
Vypredané
6,96 €
7,33 €
A betért
A pompás humorú, mélységesen emberi történet az amerikai Délen játszódik. Memphis Jeruzsálemnek is nevezett negyedében él egy világtól elzárkózó, mélyen vallásos és mereven hagyománytisztelő zsidó közösség, melyben emberemlékezet óta nem változik semmi. Isten és a vallás szeretetét szép lassan a szabályok és törvények lélektelen betartása váltotta fel, és a helyi nőegylet tagjai azon fáradoznak, hogy ez így is maradjon. Ám egy szép napon megérkezik Batséba, a frissen megözvegyült fiatalasszony kislányával, Ayalával, és minden a feje tetejére áll. Mert igaz ugyan, hogy Batséba betért, ezzel együtt lelkesebben és hangosabban énekel a sulban, ötletesebben, nagyobb örömmel üli meg az ünnepeket, többet tud felvett vallásáról, mint azok, akik világéletükben ebben éltek, és akik számára mindez - bár ezt maguknak sem merik bevallani - már fárasztó taposómalommá, unott megszokássá vált. És Batséba friss szelleme megosztja a nők közösségét. A titkon lázadók végre ki merik nyilvánítani véleményüket, a nőegylet vaskalapos vagy éppen opportunista hölgyei pedig kíméletlenül lesik, mikor követ el hibát Batséba. Kisebb, bár szokatlan kihágásait - például a mikve használatát, bár nincs férje - először még elnézik, ám amikor tanárként összebarátkozik a már amúgy is nehezen kezelhető középiskolás lányokkal és a közösség szemefényével, a rabbi huszonkét éves fiával, Yoseffel, Batséba számára többé nincs pardon. A fel-fellobbanó gyanakvás pletykahadjárattá dagad, csakhogy az idő kerekét már nem lehet visszafordítani, és a szelet vető közösség végül kénytelen vihart aratni.
Tova Mirvis első regényében megértő szeretettel, felejthetetlen átéléssel ábrázolja a két tábort. Kitűnő jellemábrázolása elevenen vetíti elénk e közösség ellentmondásoktól korántsem mentes világát, és fájdalmas szépséggel világít rá a belülről fakadó változás elmaradásának tragikus következményeire.
A(z) A betért Könyv szerzője Tova Mirvis.
Vypredané
2,84 €
2,99 €
Ebből se lesz szerelem
Három kortárs belga színművet tart az olvasó a kezében, három vígjátékot, melyekben a burleszk, a bohózat, a paródia és a tragédia elemei is fellelhetők. A humoros formában megírt színdarabok kíméletlen képet festenek korunk belga társadalmának visszásságairól, a közélet és ... Folytatás ›› a magánélet kereszteződéséről, arról, hogyan hatnak a társadalmi problémák az egyes emberek életére, hiúsítják meg azok céljait, törekvéseit, vágyait.
A darabok jellemzően egy nyilvános helyen játszódnak (állomás, kiskocsma, étterem), ahol a szereplők a kényszerű várakozás űrét beszéddel próbálják meg kitölteni. A legtipikusabb szereplő a lecsúszott, tengő-lengő, bőbeszédű, sőt, a verbális láz állapotában színre lépő kisember: számára, mint Seherezádé számára is, a mesélés az egyetlen módja annak, hogy elkerülje a megsemmisülést. Elmondja kudarcát, kudarca miértjét, megpróbálja elmagyarázni, igazolni tetteinek és viselkedésének okait - nem a többi, számára ismeretlen szereplőnek, akiknek mindez teljes mértékben közömbös, hanem saját magának, ennek az önmagában hordozott ideális "én"-nek. Az egyes szereplők vallomásai így nem dialógusok, hanem egymást váltó monológok sora. E vallomások között ellentmondások fedezhetők fel, megjelenik a kétértelműség, a bizonytalanság. A különböző maszkok és paravánok mögé rejtőzött szereplők szavait a szemfényvesztés légköre hatja át.
A színművek központi problémája a magány, a bensőséges emberi kapcsolatok lehetetlensége, a párkapcsolatok kudarca. A szereplők kétségbeesetten keresik az általuk elérhetetlennek vélt szerelmet. Az ellenállhatatlan humorral megírt, kívülről nézve nevetséges hősön végig derül az olvasó, miközben frusztrációja és kényszerképzetei miatt szánja is őt.
Paul Emond a legsikeresebb francia nyelven alkotó belga regény-, esszé- és drámaírók egyike. Műveit számos nyelvre lefordították, drámáit Európán kívül az Egyesült Államokban és Kanadában is játsszák. Több irodalmi díj birtokosa, a Belga Királyi Nyelvi és Irodalmi Akadémia tagja.
A(z) Ebből se lesz szerelem (Könyv) szerzője Paul Emond.
Vypredané
5,44 €
5,73 €
Önfejlesztő kéztartások
"Szeretnénk boldog, sikeres, kiegyensúlyozott életet élni, megélni a bőséget minden megtapasztalható szinten, megvalósítani álmainkat, teljesen jelen lenni életünkben, megismerni és kiteljesíteni önmagunkat, felismerni, előhívni szunnyadó képességeinket, hallgatni belső megérzéseinkre, nyitottak lenni új dolgok befogadására, minden pillanatot fejlődésünknek szentelni, megtalálni létezésünk célját, rálelni sorsunk kulcsára, felfedezni, legyőzni és meghaladni önmagunkat, emelni tudatszintünket, fokozni agyi kapacitásunkat, felhasználni a mindannyiunkat születésünktől fogva megillető teremtőerőt, esetleg lecsendesíteni lelkünket, oldani félelmeinket, kitörölni negatív gondolati programjainkat, megnyugtatni állandóan zakatoló elménket, megtalálni belső békénket, találkozni valódi önmagunkkal, önvalónkkal? Ebben segít nekünk az Önfejlesztő kéztartások.
Ha megfelelő módon és kellő kitartással tanulmányozzuk és gyakoroljuk a könyvben leírtakat, csodás áldásban részesülhetünk.
A teremtett univerzumokban valamennyi lényt születésnél fogva megillet a teremtőerő. A teremtő energia kiapadhatatlan áramlása minden élő számára határtalan csodákat rejt és kínál. Az ember is képes megváltoztatni, újrateremteni, fejleszteni, kiteljesíteni, megvalósítani önmagát, befolyásolni környezetét és uralni sorsát.
Jelenlegi körülményeinket múltbeli gondolkodásmódunkkal alkottuk, jövőnk pedig olyan lesz, amilyenné a gondolataink segítségével most formáljuk. Gondolataink, eszméink megváltoztatásával átalakíthatjuk testünket, környezetünket, megváltoztathatjuk körülményeinket, előhívhatjuk azokat a tulajdonságokat, képességeket, adottságokat, amik potenciálisan már mind bennünk vannak, hogy ne csak azok legyünk, amit mások megnyilvánulásait, érzéseit értelmezve érzünk és gondolunk magunkról, hanem eredeti erőnket és isteni minőségünket visszanyerve a Teremtő alkotó részeivé váljunk. Amennyiben új programjaink a teremtői rendet valósítják meg és kompatibilisek jelen személyiségjegyeinkkel, intellektusunkkal, életfeladatainkkal, hivatásunkkal, tevékenységünkkel, a kozmikus tervvel és személyes fejlődésünkkel a tudás, hit, cselekedet életvezérlő-elveit használva futtathatjuk, majd telepíthetjük őket.
A könyvben szereplő 400 mudra a személyes fejlődést és a lelki kibontakozást egyaránt segíti. Lelki fejlődést szolgáló eszközként felkeltik az ember veleszületett energiáit. Rendszeres használatuk eddig el nem ért (és nem is képzelt) lelki magasságokba repít. Segítenek bennünket, hogy ne csak keressük, hanem meg is találjuk magunkban a spirituális tudáshoz és a kibontakozásunkhoz nélkülözhetetlen kulcsokat, útmutatásokat, tanácsokat és tanításokat. Minden, amire szükségünk van, már bennünk van. Arra kell használnunk a kéztartásokat, hogy megnyissák lelki és szellemi erőink szelencéjét. "
Vypredané
12,87 €
13,55 €
A Digitális fotós könyv 2.
Scott Kelby, a nagysikerű A Digitális fotós könyv első kötetének szerzője visszatért egy olyan könyvvel, amely pont ott folytatja, ahol az első kötet abbahagyta. Ugyanabban a lényegretörő, szakzsargont mellőző stílusban ad azonnal alkalmazható tippeket, ami miatt az olvasónak "Aha! Szóval így csinálják!" érzése támad, és amely az első kötetet a világ legsikeresebb digitális fotózásról szóló könyvévé tette.
Ez a könyv egy zseniális alapelvre épül. A szerző így írja le: "Ha együtt fotóznánk valahol, és azt kérdeznéd tőlem, hogyan tudod elkerülni, hogy fekete legyen a háttér a fotózott személy mögött, amikor vakut használsz, nem kezdenének bele egy előadásba a vakuarányokról vagy kezdeményeznék beszélgetést a vakuszinkrónról és a hátsó redőnyre való szinkronizálásról. Egyszerűen csak azt mondanám, hogy növeld a záridőt 1/60-ad másodperccel, akkor jó lesz a háttér. A könyv is pontosan erről szól: mintha együtt fotóznánk, én pedig közben válaszolok a kérdéseidre, tanácsokat adok, és megosztom veled a korábban megtanult titkokat, ahogy egy barátommal tenném - részletes technikai magyarázatok és szakzsargon nélkül."
Minden egyes oldalon egyetlen, a fotóidat jobbá tevő témát jár körül. Minden lapozás után egy-egy újabb profi beállítással, eszközzel vagy trükkel ismerkedsz meg, amelyek segítenek a képeidet kiállítható minőségűvé tenni. Ha már eleged van abból, hogy a képeid az "elmegy" kategóriába tartoznak, ha eleged van abból, hogy akárhányszor belenézel egy fotós magazinba, azt gondolod: "Az én képeim miért nem így néznek ki?", akkor ez a könyv neked való.
Ez nem egy elméleti könyv, nincs tele zavarba ejtő szakkifejezésekkel és részletes leírásokkal. Ez a könyv arról szól, hogy mikor és melyik gombot kell megnyomni, melyik beállítást kell használni. A könyv közel 200 féltve őrzött fotóstrükkel segít lényegesen jobb, színesebb és profibb képeket készítened.
Scott Kelby a világ legsikersebb fotós könyveinek szerzője, szerkesztője és kiadója az igen elismert Photoshop User Magazinnak. Egyik társműsorvezetője a hetente jelentkező befolyásos online fotós talk shownak, a The Gridnek, világszerte digitális fotózást oktat és előadásokat tart. Scott több mint 60 díjnyertes könyv szerzője, többek között a Photoshop digitális fotósoknak, a Világítsd be, fotózd le, retusáld című kiadványoknak is.
Vypredané
14,96 €
15,75 €
Trilógia
"Történetek, melyek nem igazak, de azok is lehetnének..."
Agota Kristof világsikerű remekművének testvérregényei éppoly szétválaszthatatlanok, mint főhősei, az ikerfiúk. Claus és Lucas gyötrelmes köteléke, összetartozása és különválása megragadó allegóriája mindazon erőknek, melyek Közép-Európa hadszínterein testvérek sokaságának fájdalmas elválását kényszerítették ki. A gyerekeket szüleik a fenyegető háború elől nagyanyjukhoz, egy vidéki kisvárosba menekítik, ahol túlélésüket az ikrek csakis a gonoszság és a kegyetlenség iskoláját kijárva biztosíthatják. Történetük borzongató nyerseségét, boldogtalanságát lenyűgözően tükrözi a regény prózanyelvének hűvös szenvtelensége, a kimért mondatok szikársága.
A szenvedésnek ez a megrázó és kegyetlenül lélekbe markoló regénye a XX. század magyar emigráns irodalmának egyik legkiemelkedőbb műve. Alaptézisét a fikció és a valóság közötti határ elmosódásáról egyaránt érvényesnek láttatja életünkben és a művészetben.
Agota Kristof, vagyis Kristóf Ágota magyar származású svájci író. A Győr melletti Csikvándon született 1935-ben, gyermekéveit itt és Kőszegen töltötte, majd Szombathelyen tanult. 1956-ban családjával Svájcba emigrált. Dolgozott óragyárban, eladóként és fogászati asszisztensként is. Mindeközben eleinte anyanyelvén írt verseket, aztán franciára váltva színdarabokat és hangjátékokat, végül regényeket. A szerző 2011-ben, halála előtt néhány hónappal Kossuth-díjat kapott.
Noha a Trilógia kisregényei igen szorosan összetartoznak, a kötet nem egyszerre született: A Nagy Füzet 1986-ban jelent meg, A bizonyíték 1988-ban, végül A harmadik hazugság 1991-ben.
BESZÉLGETÉS - KÖNYV, FILM, SZÍNDARAB:
2013. október 7. (hétfő) 17.30 óra - Szkéné Színház (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., K épület, II.emelet)
Veiszer Alinda vendége a két rendező: Szász János és Horváth Csaba.
A Trilógia első regényéből Szász János készített filmet. A nagy füzet a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat, Kristály Glóbuszt kapott. A filmet szeptember 19-től vetítik a mozikban.
Vypredané
9,17 €
9,65 €
A fiú
Egy napon egy ájult fiatal lányt vet partra a tenger. A közeli falu lakói befogadják, ám nem tudják róla, hogy egy olyan társadalomból érkezett, ahol az emberek nemcsak a színeket nem ismerik, de bizonyos érzelmek is hiányoznak a világukból, s ők boldog együgyűséggel tűrik a szűk elit által számukra kialakított rendet. Claire-t a döntéshozók történetesen szülőanyának jelölték ki, s már tizennégy évesen életet kellett adnia egy fiúnak, akit a szokásoknak megfelelően azonnal elvettek tőle. Ám a gépezet ezúttal nem működött tökéletesen. Új beosztást ugyan kapott - egy halfeldolgozó üzemben -, de nem kapta meg a pirulát, amely a társadalom minden tagját megfosztja a zavaró érzésektől, s biztosítja számukra a kétségektől mentes, békés életet. Claire nem tud lemondani fiáról; látni akarja, mindenáron tudni akarja, mi lett a sorsa. Hiszen ő hozta erre a világra! S miközben mindent kockára téve elindul, hogy valahogyan a nyomára bukkanjon, sorra feltűnnek azok a világok és szereplőik, amelyeket Lowry "Az emlékek őré"-vel kezdődő, majd a "Valahol, messze" és a "Hírvivő" című kötetekkel folytatódó regényfolyamában már elénk tárt.
A záró kötetből végre megtudjuk azt is, amire a sok iskolában ajánlott olvasmányként szereplő első kötet nem ad egyértelmű választ: él-e, hal-e Jonas, aki - bár a Döntéshozók Bizottsága igen különleges és megtisztelő feladattal bízza meg, megteszik őt az emlékek őrzőjének -, megszökteti a még csecsemő Gabrielt, ezzel mindkettejüket halálos veszedelembe sodorva.
A világszerte elismert Lois Lowrynak ez a regénye is a választásról szól: a választásról a könnyű és az igaz út között. Így, ahogyan az eddigi kötetek is, különleges lehetőséget kínál arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványaik elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.
Vypredané
10,56 €
11,12 €
Életre szóló kalandok
Akik felejthetetlen élményekre vágynak a világ távoli és közeli, váratlan szegleteiben, akiket határtalan kíváncsiság hajt a különleges, az egzotikus, a szokatlan felé, akik készen állnak arra, hogy elmeneküljenek a tömegből, elhagyják a képeslapokról ismert kliséket, a járt utat a járatlanért, azok nem egyszerű turisták, hanem utazók. Nekik szólnak az "Életre szóló kalandok" kötete.
Lépjünk be egy mesésen újszerű világba. Bukkanjunk rá a London belvárosának labirintusszerű sikátoraiban és eldugott terein megbúvó ötven csodálatos templomra. Bolyongjunk gazdagon díszített maja paloták romjai között, lépjünk be a szentélyekbe és báltermekbe, ahol Honduras ősi uralkodói imádkoztak és mulattak. Töltsünk egy éjszakát az indiai kereskedő-herceg egykori hálótermében, Rádzsasztán fallal körülvett erődjében. Ereszkedjünk le egy massachusettsi mozi titkos föld alatti kiállítótermébe, mely a világ legpocsékabb műalkotásait rejti. Kóstoljunk bele a vad borzongásba Izland félelmetes boszorkány- és varázslómúzeumában.
Érezzük otthon magunkat bolygónk legvadabb tájain. Járjuk be a Yellowstone Nemzeti Parknak a turisták többsége által soha fel nem fedezett látványos útjait. Sétáljunk Grönland lávamezőin, töltsük az éjszakát nádfedeles kunyhóban Mali felvidékén, fedezzük fel a dogon törzs gazdag kultúráját, és élvezzük vendégszeretetüket. Szumátra szigetén keressük meg a világ legnagyobb virágát meg a dzsungel lakóit, az orrszarvút és a maláj medvét.
A csodálatos fényképekkel gazdagon illusztrált "Életre szóló kalandok - 500 úti cél a világ körül" minden bennfentes tudnivalót és gyakorlati útmutatást megad ahhoz, hogy álmainkat tökéletes útra váltsuk. Kilenc fejezete tele van ötletekkel és tanácsokkal, például hogy mikor érdemes felkeresnünk az adott helyet, a helyszínen járva milyen egyéb látnivalókat érdemes megtekinteni. Emellett tapasztalt utazók személyes ajánlatait is olvashatjuk.
Vigyázat: a könyvet kinyitva garantáltan mehetnékünk támad majd. Az izgalmas leírások és a csábító képek hatására életünk legcsodálatosabb utazása kerekedhet az olvasgatásból.
Vypredané
28,86 €
30,38 €