Hľadanie: Helios
zobraziť:
Vér a véremből
Elég egy váratlan hajnali telefonhívás és egy rég nem hallott a hang a vonal másik végén, hogy Myron Bolitar, a keményöklű játékosügynök ismét egy első ránézésre megoldhatatlan rejtély kellős közepén találja magát. Nyolc éve, hogy utoljára találkozott a gyönyörű Terese Collinsszal, aki most arra kéri, utazzon Párizsba. Myron sejti, hogy nem csupán egy romantikus randevú várja a szerelem városában, ám amikor a repülőtérre érve rendőrök fogadják, majd hamarosan kiderül, hogy Terese az első számú gyanúsítottja egy gyilkosságnak, úgy érzi, zsákutcába került. Nem ismeri sem a nyelvet, sem a szokásokat, így aligha tud bármit is kinyomozni. De mielőtt alaposabban végiggondolhatná a helyzetet, történik valami, ami új megvilágításba helyezi az ügyet.
Ekkor borítottam rá az asztalt.
Amint leült mellém, azonnal végiggondoltam a lehetőségeket. Már tudtam, miről van szó: emberrablás. Ha beszállok a furgonba, nekem lőttek. Hallották már azt a nagy bölcsességet, hogy az emberrablásoknál mindig az első negyvennyolc óra a legkritikusabb? Amit nem szoktak hozzátenni talán, mert annyira nyilvánvaló , hogy minden másodperccel csökken az esélye annak, hogy valaha is megtalálják az áldozatot.
Itt ugyanez volt a helyzet. Ha beszállok abba a kocsiba, túlélési esélyeim a minimumra csökkennek. Ha felállok, és elindulok a furgon felé, szintén romlanak a kilátásaim. Ráadásul Sebhelyes Fej nem számít korai ellencsapásra. Azt hiszi, szépen begyakorolt kis monológját hallgatom. Nem jelentek fenyegetést.
Így hát a meglepetés erejére építettem.
Egy pillanatra ő is odanézett, hogy meggyőződjön, valóban ott áll-e a kocsi. Ennyi elég is volt. Az asztal peremét már korábban megmarkoltam. Lábizmaim megfeszültek. Úgy pattantam föl, mintha dobbantóról ugranék.
Az asztallap egyenesen az arcába csapódott.
Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel 50 millió (!) példányt adtak el belőlük világszerte.
Vypredané
10,74 €
11,31 €
dostupné aj ako:
A vizuális nevelésről
"A magyar ember a nevelés, oktatás kulcsszavait a kép szóból képzi, ahogy a család, a tanár, az iskola a gyermeket is képességei fejlesztésével képzi, legalábbis képezte valamikor. Ma a képzés kulcsa divatos idegen szó, a kompetencia, amelyet sokan használnak, kevesen értenek, és amelynek inkább a versenyhez van köze. Eljutottunk odáig, hogy az oktatás, a nevelés szakemberei az igazi vizuális nevelést az óvodára és az általános iskola első négy osztályára, az "elemire" korlátoznák, ötödiktől - amikor a gyermek még csak 10 éves! - a szövegértést, a fogalmi gondolkodást, az elvonatkoztatást, az általánosítást erőltetnék a Nemzeti Alaptantervben foglaltak szerint. Olyan korban, amikor ez többnyire kilátástalan feladat, hiszen a tanuló még sokáig képfüggő, és a siker záloga a műveltség, amelyet csak jóval később szerez meg, ha egyáltalán megszerez. Érti egy átlagos gimnazista Aranynak ezt a sorát: "Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel"? Nem értené meg könnyebben a jelentését, ha képek illusztrálnák?
Neveléspolitikánk egyoldalú. A gyermekek agyának bal féltekéjét túlterheli, miközben a jobb félteke képességei elsorvadnak. Holott a két agyfélteke munkájának összehangolása vezet csak eredményre a "száraz" bal féltekés tudnivalók: szövegértés, fogalmi gondolkodás, elvonatkoztatás, általánosítás terén is.
Mindez egy olyan korban merül fel gondként, amelyen a képek uralkodnak. Rákattintva egy internetes portálra, azzal szembesülünk, hogy a keresett olvasnivalót villódzva cserélődő képek tömegébe csomagolták, ám e képeknek semmi köze a szóban forgó íráshoz, és fordítva, az interneten nézett filmet takaró reklámszövegeknek sincs közük a mozgóképhez. Az a céljuk, hogy az olvasó figyelmét eltérítsék, és magukra, az általuk reklámozott, kizárólag érdekből föltett tartalomra vonják. Ugyanez a célja a tájat kitakaró utak menti óriásplakátoknak, az üzletek reklámfeliratainak, a tévéreklámoknak, az újsághirdetéseknek, a postaládánkba gyömöszölt reklámoknak, a főleg képeket tartalmazó bulvárlapoknak: elvonni a figyelmet az érdemes látni- és olvasnivalóról. Jó példa a bevásárlóközpont is, amely a nagyvárosi üzlet- és szórakoztatónegyedeinek zárt terű kicsinyített mása, ahol a látvány bazári zűrzavara és képszerű föliratok tömege zúdul az emberre, aki, ha egy meghatározott céllal érkezik, teljesen elveszettnek érzi magát.
Nem az lenne a helyes cél, ha a gyerekek képesek lennének megkülönböztetni a képzuhatagban az értéket az értéktelentől? Nem ez szolgálná a társadalom és az ő érdeküket is?" (a Szerző)
Vypredané
10,69 €
11,25 €
Farkasok vándorlása - Vandálok 2.
Revrik és vandáljai, a farkasok, alig szereznek maguknak otthont a szép és élelemben gazdag Lacus (a mai Balaton) partján, újabb kihívással kell szembenézniük. A Pannoniát uraló gótok úgy érzik, elérkezett az ideje, hogy a Római Birodalom szívéig, az örök városig meneteljenek, és a meggyengült, ezer sebből vérző birodalmat térdre kényszerítsék.
Revriknek és farkasainak ebben a nagyszabású hadjáratban kell részt venniük a vandál király utasítására. Revriknek azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy törzsével együtt kegyetlen hatalmi játszmák kellős közepébe került, és a tét nem kevesebb, mint az egész vandál nép sorsa és fennmaradása...
A Vandálok második kötetében az olvasó végigkísérheti a ravasz és tehetséges hadvezérré vált Revriket, a hanyatló Római Birodalom legfontosabb provinciájának, Italiának a feldúlása során. Nem csupán a Revrik leleményességét dicsérő izgalmas csatákban, hanem a téli Alpok kegyetlen hágóival vívott emberfeletti küzdelemben is újra társai lehetünk a farkasoknak.
A Vandálok eposzivá duzzadó folyamának ez a második része egy kis közösségnek az életbemaradásért folytatott küzdelmét mutatja be a történelem egymásnak feszülő gigászi erőinek összecsapása közben. Új világrend van születőben, de Revrik és farkasai küzdelmének tétje sem kicsi: egyik oldalról ott a teljes pusztulás démona, a másikról viszont az új honfoglalás ígérete...
Egy olyan többkötetes regényfolyam második darabja ez a könyv, amely egy kicsi, de annál többre hivatott germán nép, a vandálok történetén keresztül mutatja be a Római Birodalom hanyatlásának és bukásának, valamint a vad és nomád népek felemelkedésének folyamatát.
Gótok és frankok, hunok és szarmaták, rómaik és perzsák voltak a főszereplői e kornak. A népvándorlás forgatagában mégis a vandálok tették meg a legnagyobb utat, bátorságuk eredményeképpen két kontinensen is megvetve a lábukat hatalmas királyságokat hoztak létre. A vandálok a történelem egyik legnagyobb birodalmának bukásához járultak hozzá, lépteik nyomát még ma is számos ország kultúrája őrzi.
Egy nagy és erős, ám önmagát túlélt és eltunyult civilizáció, valamint a friss erőtől duzzadó kultúrák és magatartásformák találkozásának és összecsapásának korszakába, háborúk és csaták, szerelmek és buja érzelmek izgalmas világába kalauzol el bennünket a szerző. Oda, ahol a túlfinomult civilizáció és a természetes ösztön találkozik, oda, ahová a mai európai ember kultúrájának a gyökerei nyúlnak.
Vypredané
11,33 €
11,93 €
Hetven építészeti csoda szerte a világból
A Szent Péter bazilika, a Tádzs Mahal, a Topkapi szeráj, a sydneyi Operaház, a Golden Gate híd a világ legnagyszerűbb építményei közé tartoznak, amelyek megragadják a képzeletet, ámulatba ejtenek, függetlenül attól, milyen jellegűek is az építmények. De az első rácsodálkozás után bizonyára sokakban felmerülnek olyan kérdések, mint: hogyan építették az Empire State Buildinget a sűrűn lakott New York város kellős közepén; milyen módszerrel fúrták ki a Csalagutat a La Manche alatt; mitől ferdült a pisai ferde torony - és miért nem ferdül tovább. Továbbá: hogyan tudtak áthidalni közel két kilométert az akasi Kaikjó-hídnál a földrengésekkel és tájfunokkal sújtott Japánban, és vajon mi tartja olyan szilárdan a chartres-i katedrális szárnyaló boltíveit? A Hetven építészeti csoda szerte a világból című könyvben tervező építészek, mérnökök, építészettörténészek nemzetközi csoportja ad választ ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre, és vázolja föl az emberi tehetségnek és teremtőerőnek az építészet terén elért fantasztikus fejlődését a Krisztus előtti 500 tájától egészen napjainkig.A könyvben tárgyalt építmények többsége vagy a legmagasabb, vagy a leghosszabb, vagy a legszélesebb a maga nemében, de egy építményt önmagában a mérete még nem tesz lenyűgözővé. A szépség igénye a franciaországi Ronchamp kápolnáján szerkezeti virtuozitással társul, a japán Bjódóin-szentélyen pedig szépségesen elegáns fatetőkkel. Hogy a természet erőin is felül lehet kerekedni, ezt különösen látványosan bizonyítja a kínai Három Szurdok-gát és a svájci Jungfrau-vasúthálózat. És míg egyes épületeken - így az isztambuli Hagia Szophián és a lhászai Potala palotán - a hagyományos módszerek és anyagok dominálnak, mások a legújabb technológiával, komputertervezéssel és az űrkorszaknak megfelelő eljárásokkal készültek, mint a bilbaói Guggenheim Múzeum vagy a japán Kanszai repülőtér. Bár az építmények funkcionális céllal készültek, mindegyik túlmutat a puszta hasznosságon - általában meg tudták változtatni a vidék életét, segítettek egy város vagy nemzet azonosságtudatának erősítésében, végső soron egy-egy város vagy vidék ikonjaivá váltak. Könyvünk gazdag adatsoraival, táblázataival, rekonstrukciós rajzaival és látványos fotóival méltóképpen mutatja be az építészet, a design és a mérnöki lelemény hetven mesterművét. 352 illusztrációval (267 színes képpel)
Vypredané
25,56 €
26,91 €
Hétpecsétes titok
A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót. A megtörtént eseményeken alapuló történet két hősnője a korabeli nőmozgalmak egyik élharcosa, Emily "Fido" Faithfull, és a jómódban élő, házasságába belefásult szépasszony, Helen Codrington. A két nő hosszú évek után találkozik újra az angol fővárosban, s Fido egyik pillanatról a másikra Helen házassági válságának kellős közepében találja magát. A válság végül botrányos váláshoz vezet, amely nemcsak Helen, de Fido jó hírét is kockára teszi.
A viktoriánus Angliában nem nézik jó szemmel sem a házasságtörést, sem a női egyenjogúsági mozgalmakat, s végképp elutasítóak a válással szemben. Amikor pedig felmerül a gyanú, hogy a két asszony viszonya több is lehetett barátságnál, Fidónak nemcsak a társadalom súlyos ítéletével kell szembenéznie, de önmagával is, és mindazzal, amit önálló, független nőként képviselt.
Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről.
"Sodró lendületű regény, tele szexualitással, szenvedéllyel és intrikával." (Daily Mail)
"Letehetetlen olvasmány, akárcsak a viktoriánus rémregények, amelyeket Fido titokban olvas. Érzékenyen megírt történet két nő félresiklott barátságáról, tanulmány a viktoriánus London szokásairól és erkölcseiről, a nőmozgalom úttörőinek bemutatása és feszült thriller egy házasságtörésről... Magával ragadó történet, kifogástalan történelmi hitelességgel ábrázolva, öröm olvasni." (Sunday Business Post)
"Kellemesen harsány
Donoghue előző könyveihez, A cafkához és a Life Maskhoz hasonlóan ez a regény is lélektanilag hiteles, sodró lendületű és kifejezetten olvasmányos... A Hétpecsétes titok egyszerre elégíti ki az olvasó igényét a borzongató szórakozásra, amelyre Helen és Fido vágyik, egyúttal az igazság, az elkötelezettség és az árulás józanabb elemzését is adja, amit talán Harry olvasna szívesen. Donoghue bensőséges elbeszélői hangja mindhárom hősével rokonszenvez." (New York Review of Books)
"A szerző a történelmi tényeket és a leleményes fikciót ötvözi ügyes és könnyed kézzel: a szereplők hangja az olvasó fülében cseng még jóval azután is, hogy letette a könyvet." (Sunday Telegraph)
"A Hétpecsétes titok élvezetes olvasmány, a történetet finoman áthálózó cselszövéssel, nagyszerű párbeszédekkel, melyek életre keltik az árnyaltan megrajzolt figurákat." (Press Association)
Vypredané
13,52 €
14,23 €
dostupné aj ako:
Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: =3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? - A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel. Megkapta érte a Booker-díjat, rengeteg nyelvre lefordították, és állandó szereplője a bestsellerlistáknak. "Akik azt hiszik, hogy a regény meghalt, olvassák Yann Martelt - megdöbbenéssel, gyönyörűséggel és hálával." -(Alberto Manguel). "Ez a fantasztikus út. Az öreg halász és a tenger-t idézi, Amado és García Márquez mágikus realizmusát meg a Beckett-féle abszurdot... Yann Martel nagyszerű munkát végzett." -(Globe and Mail). "Martel úgy ír, mint egy együttérzőbb Paul Auster." -(Times Literary Supplement) "Martel káprázatosan tudja kifejezésre juttatni az eddig kifejezhetetlent." -(Mail on Sunday) "Italo Calvinóra emlékeztet." -(Independent on Sunday)
Vypredané
12,06 €
12,69 €
Iszlám kulturális lexikon
Az iszlámról való közkeletű tudás Magyarországon alig mérhető. Talán még a keresztes háborúk korában sem terjengett annyi téveszme és hamis hiedelem az iszlámmal kapcsolatban, mint ma. Ez annál is sajnálatosabb, mivel a hódoltság másfél évszázada utá
n a Rákóczi- és a Kossuth-emigráció úgyszólván második hazára lelt Törökországban, s a magyar irodalomban Jókaitól Gárdonyiig és tovább pontos és rokonszenvező ábrázolásokat olvashatna az, aki még olvas. A köztudatot jelentősen befolyásoló kommunikác
iós eszközökben különösen elborzasztó a helyzet: ezekben már a nevek és a fogalmak is gyakran felismerhetetlenül torz módon szerepelnek (néha pl. egy mondaton belül megtalálható az istenkáromló ,,mohamedán", továbbá a helytelen ,,muzulmán" és az egye
dül helyes ,,muszlim"), s az elemi ismeretek sem tudtak meggyökeresedni. Ehhez kétségkívül hozzájárult az a körülmény is, hogy nem létezik magyar nyelven olyan kézikönyv, amely megbízhatóan és szakszerűen igazítana el a másfélezer éves iszlám kultúrá
jában. Kísérletünk ezt a hiányt szeretné pótolni, s túllépve az elemi ismereteken olyan középméretű kézikönyvet kínál, amely a teljességre törekvő enciklopédia és a szűkszavú szótár között a szükséges tájékoztatáson túl mélyreható elemzésekre is módo
t ad, s ennek az egyedülálló és világtörténelmileg máig oly fontos kultúrának az összefüggéseit, értékeit és elágazásait is bemutatja. A lexikon tehát nemcsak száraz adatokat közöl, hanem megpróbálja bemutatni egy szervesen alakuló rendkívül gazdag k
ultúra különböző mozzanatainak a szoros összefüggését egymással, amit a megfelelő utalások segítenek elő. Ezt a célt szolgálja a lexikon felépítése, az, hogy főleg tárgyi-fogalmi címszavakat talál az olvasó, hiszen a különböző kulturális, vallási, ir
odalmi áramlatok, történelmi alakulások jellegét, változásait és összefüggéseit így lehet megfelelően bemutatni. Az olvasó sok egyéb között olyan címszavakat találhat lexikonunkban, mint: abortusz, alkoholtilalom, építészet, értelmiségi típusok, eszk
atológia, fátyolviselés, fekete muszlimok, földművelés, képtilalom, kert az iszlámban, misztika, temetés, válás, téveszmék az iszlámról, túlvilág, stb. A személyek között (az enciklopédiák túlnyomóan őket mutatják be) alapos válogatás után leginkább
azok szerepelnek, akik egyfelől e kultúra meghatározó alakjai, másfelől az európai kultúra számára sem közömbösek. A lexikoncikkek fontos része az elemi bibliográfia, amely az érdeklődő olvasót megbízhatóan kalauzolja a modern kutatás legfontosabb mu
nkái között.
Vypredané
2,84 €
2,99 €
Cradle Of Filth - Existence Is Futile Ltd. 2LP
Tracklist:
Side A
01. The Fate Of The World On Our Shoulders
02. Existential Terror
03. Necromantic Fantasies
04. Crawling King Chaos
Side B
01. Here Comes A Candle... (Infernal Lullaby)
02. Black Smoke Curling From The Lips Of War
03. Discourse Between A Man And His Soul
04. The Dying Of The Embers
Side C
01. Ashen Mortality
02. How Many Tears To Nurture A Rose?
03. Suffer Our Dominion
04. Us, Dark, Invincible
Side D
01. Sisters Of The Mist
02. Unleash The Hellion
Vypredané
35,14 €
36,99 €
Star Wars - trilógia díszdobozban
A Csillagok háborúja 1976-ban indult útjára, és a későbbi mozifilmek a sci-fi legnépszerűbb és legnagyobb hatású alkotásává tették, sikere évtizedeken átívelve, mindmáig töretlen. Az olvasó az eredeti regény újra szerkesztett, napjaink nyelvezetéhez és az azóta hatalmas méretűre nőtt Star Wars univerzumhoz pontosabban illeszkedő kiadását tartja a kezében.
A díszdobozos kiadás az alábbi köteteket foglalja magába:
- George Lucas - Csillagok háborúja
Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban... Luke Skywalker a nagybátyja farmján dolgozik a félreeső Tatuin bolygón. A hétköznapi munka unalma helyett izgalmas csillagközi kalandokról ábrándozik. Kalandokról, melyek a legtávolabbi galaxisok idegen világaiba vezetnék. Luke álma hamarosan teljesül: titkos üzenet birtokába jut, miszerint a gyönyörű Leia hercegnőt Darth Vader, a hatalmas és gonosz sith nagyúr tartja fogva. Eddig soha nem hallott a nőről, de tudja, hogy meg kell mentenie, méghozzá késlekedés nélkül. Összetalálkozik a jedi Ben Kenobival, akinek az útmutatójával, a tőle kapott fénykarddal és bátorsággal felfegyverkezve Luke hirtelen a valaha volt legkegyetlenebb űrháború kellős közepén találja magát, és hamarosan egy elkeseredett összecsapásban vesz részt a Birodalom rettegett űrállomása, a Halálcsillag ellen...
- Donald F. Glut - A birodalom visszavág
Luke Skywalker kalandjai nem értek véget a Halálcsillag elpusztításával... Noha a Lázadó Szövetség megnyert egy fontos csatát, a Birodalom elleni háború csak most kezdődött el. Az ellenség bosszújától tartó Lázadók felépítettek egy rejtett bázist a Hoth nevű jégbolygón, de még azon a távoli, jelentéktelen helyen sem tudnak sokáig elbújni Darth Vader kutató tekintete elől. A sötét nagyúr alattvalói hamarosan a nyomukba szegődnek, így Han Solo, Leia hercegnő és társaik ismét menekülni kényszerülnek, míg Luke Skywalker a Dagobah mocsárvilágot keresi fel, hogy új Jedi-mesterétől, Yodától tanuljon...
- James Khan - A Jedi visszatér
Nehéz idők járnak a Lázadó Szövetségre... A karbonittömbbe fagyott Han Solo a rettegett csempészfejedelem és gengszter, Jabba, a hutt kezére jut. Luke Skywalker és Leia hercegnő egy kockázatos küldetés keretében beszivárognak a kegyetlen bűnöző tatuini sivatagi palotájába, hogy bármi áron megmentsék. Ezzel egy időben Darth Vader és Palpatine császár egy új és még erősebb Halálcsillag építésén dolgozik, hogy egyszer s mindenkorra elpusztítsák a Lázadó Szövetséget. A Birodalom a félig elkészült űrállomás védelme érdekében az addig érintetlen Endor bolygón épít pajzsgenerátort, amely a Halálcsillag egyetlen gyenge pontja. A Lázadók végső esélye, ha egyesítik flottáikat és létrehoznak egy gigantikus armadát... hogy egy hősies, utolsó leheletig tartó harcot vívjanak a galaxis leghalálosabb fenyegetése ellen.
Vypredané
27,08 €
28,50 €
A sajt és a kukacok
"Kezdetben káosz uralkodott mindeneken, vagyis a föld, a levegő, a víz és a tűz össze volt keveredve; s ez a tömeg idővel masszává formálódott, éppen úgy, ahogy a sajt a tejben, s benne kukacok jelentek meg: ezek voltak az angyalok, s a számos angyal közé tartozott Isten is, aki szintén abból a masszából, ugyanakkor teremtetett." Furcsa teremtéselmélet, amely a reformáció idején terjedő kritikus nézetekkel - Krisztus "éppen úgy embertől született, mint mi"; "az egyház minden törvénye és parancsolatja csupa kufárkodás, s az egyház ebből él"- és istenkáromlással keveredik: "Hogy gondolod te azt, hogy Krisztus a Szentlélektől származik, ha egyszer egy ringyótól született?"; "a Szentírást az emberek rászedésére eszelték ki". Némi panteizmusba ágyazva -"mindaz, amit látunk: Isten, és mi is istenek vagyunk; az égbolt, a föld, a tenger, a levegő, a mélység és a pokol: minden Isten" - és egy toleráns vallási világképbe illesztve, amely szerint "az Atyaistennek is vannak mindenféle gyermekei, kiket szeret, vagyis a keresztények, a törökök és a zsidók, és mindbe azt a vágyat oltotta, hogy saját vallása szerint éljen, s ne tudja, hogy melyik közülük a helyes".
A sajt és a kukacok egy inkvizíciós peranyag nyomán készült, egy friuli molnár, bizonyos Menocchio vallomásai, elszólásai, kocsmai bölcselkedése, levelei alapján.
Carlo Ginzburg annak jár utána, hogy honnan származhattak ezek az elegyes nézetek. Aprólékosan összehasonlítja a molnár kijelentéseit a reformáció az idő tájt terjedő hittételeivel. Sorra veszi Menocchio - az inkvizíció által precízen dokumentált - olvasmányait, egybeveti őket Menocchio megfogalmazásaival. Rávilágít, hogy a könyvnyomtatás elterjedésével igen távoli eszmék is "elszivároghattak" egy kis friuli falu kocsmájába.
A mű megjelenése idején Ginzburg történetírói módszerének kettős újdonsága abban állt, hogy egyrészt a történelmi fejlődést meghatározó uralkodó osztályok és intézményeik helyett az "alárendeltek", a falusi kisemberek életét kutatta, másrészt a széles körből összegyűjtött adattömeget feldolgozó "makro"-vizsgálat helyett egyetlen ember életszemléletének, sorsának, környezetének a rekonstrukciójára törekedett. A molnár vélekedését a magas kultúra megnyilvánulásainak kijáró figyelemmel, filológusi, vallástörténeti hozzáértéssel elemzi, és közben társadalomtörténeti képet is ad. A részletek "sűrű leírásával" próbál általános érvényű kijelentéseket tenni. Ez a módszer a nyolcvanas évek elején "mikrotörténelem" néven vonult be a szakmai köztudatba. Alapjait kétségkívül Carlo Ginzburg vetette meg, aki ezzel a fiatalkori remekművével elfoglalta helyét a történetírás klasszikusai között.
Az utószót Klaniczay Gábor írta.
Vypredané
10,59 €
11,15 €
Az őrült szakács
Lehetne újabb főzős könyv. Ahol a nagyszerűen komponált fotókon mosolygós, makulátlan kötényes séfek villogtatják késeiket és tökéletes fogsorukat. Vagy lehetne jópofa történetek közé ágyazott receptgyűjtemény, esetleg mesés, habos hollywoodi sikertörténet arról, hogyan lesz az egyszerű családból érkezett fiúból, lelkiismeretes munkája eredményeképp sztárszakács. Jason Sheehan könyve egyik előbb említett sem akar lenni. Csak a valóság krónikása azokról a konyhákról, amelyek nem kapnak ugyan Michelin-csillagot, nem készül róluk tévéfelvétel, de naponta emberek millióinak főzik meg a vacsoráját, akár a kínai negyedben, akár Florida partjainál... Azokról a konyhákról, séfekről, előkészítőkről, új fiúkról, akiket mindenkinél jobban ismer, akik között hivatást és életet talált... "Először sikerül tökéletesre a kagyló: állok a törött talpú munkabakancsomban, szakácssipka helyett fekete fejkendő a fejemen, rosszul szabott fehér cucc, maszatos az arcom, rosszak a fogaim, a kezem tele sebhelyekkel - elbaszott roncs vagyok könnyekkel a szememben, lefittyedt szájszéllel. Hány kagylót főztem meg eddig? Ezret? Tízezret? Húszezret? Egyszer sem sikerült igazán jól. Kóstoltam persze már olyat, ami jól volt elkészítve. Elkészíttettem magamnak más szakácsokkal, más séfekkel, tehát tudtam, milyen ízű a jó kagyló. Oly régóta hajszoltam, hogy végre nekem is jól sikerüljön - idejét sem tudtam, mióta. (...) És most és itt végre sikerült - elkapni egy ízt, mélységet és egyensúlyt, amit addig csak akkor kóstoltam, ha más keze alól került ki a kagyló. A jól elkészített kagylónak csupán az illata elég ahhoz, hogy megroggyanjon a térdem, a kisujjamról lenyalt egyetlen csepp szósztól agyam távoli városrészei között áll helyre az elveszett kapcsolat. És a tálba nyúlni és megenni az egyik kagylót? Színtiszta erotika, a beurre-blanc villáma egyenesen a vadállati örömközpont kellős közepébe csap, mintha egy második, aprócska citromnyelve nőne az embernek. A zen íjászat iránt érdeklődők szövege: aki százszor feszíti meg az íjat, az egy kicsit többet tud másoknál az íj megfeszítéséről; aki ezerszer feszíti meg az íjat, kicsit többet tud másoknál a nyílvessző kilövéséről; és aki olyan szerencsés, hogy tízezerszer feszíti meg az íjat, már nem gondol sem az íjra, sem a nyílra, mert ő az, aki kicsit többet tud másoknál a céltábláról. Minden egyes nyílvessző, amelyet ez a szerencsés íjász kilő, egytől egyig célba talál, ezért neki valójában nincs szüksége sem íjra, sem nyílra, mert a céltábla eltalálása előre eldöntött ügy." - Jason Sheehan, a denveri Westword magazin gasztronómia újságírója 2003-ban elnyerte a James Beard-díjat - ez a legrangosabb gasztronómiai elismerés az Egyesült Államokban. kevesebb
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Soundtrack (Howard Shore) - The Lord Of The Rings Trilogy 6LP
CO: Pán prstenů je jednou z nejúspěšnějších filmových trilogií všech dob. Komerčním fenoménem se stala také hudební složka - prodalo se přes 7 milionů desek s nahrávkami Howarda Shorea.
LP1
1. The Prophecy
2. Concerning Hobbits
3. The Shadow Of The Past
4. The Treason Of Isengard
5. The Black Rider
6. At The Sign Of The Prancing Pony
7. A Knife In The Dark
8. Flight To The Ford
9. Many Meetings
10. The Council Of Elrond (feat. "Aniron (Theme For Aragorn And Arwen)")
LP2
1. The Ring Goes South
2. A Journey In The Dark
3. The Bridge Of Khazad Dum
4. Lothlorien (feat. "Lament For Gandalf")
5. The Great River
6. Amon Hen
7. The Breaking Of The Fellowship (feat. "In Dreams")
8. May It Be (Enya)
LP3
1. Foundations Of Stone
2. The Taming Of Smeagol
3. The Riders Of Rohan
4. The Passage Of The Marshes
5. The Uruk-hai
6. The King Of The Golden Hall
7. The Black Gate Is Closed
8. Evenstar
9. The White Rider
10. Treebeard
11. The Leave Taking
LP4
1. Helm's Deep
2. The Forbidden Pool
3. Breath Of Life
4. The Hornburg
5. Forth Eorlingas
6. Isengard Unleashed
7. Samwise The Brave
8. Gollum's Song (Emiliana Torrini)
LP5
1. A Storm Is Coming
2. Hope And Memory
3. Minas Tirith
4. The White Tree
5. The Steward Of Gondor
6. Minas Morgul
7. The Ride Of The Rohirrim
8. Twilight And Shadow
9. Cirith Ungol
10. Anduril
11. Shelob's Lair
12. Ash And Smoke
LP6
1. The Fields Of The Pelenor
2. Hope Fails
3. The Black Gate Opens
4. The End Of All Things
5. The Return Of The King
6. The Grey Havens
7. Into The West (Annie Lennox)
Vypredané
196,64 €
206,99 €
Wagner Richard - 100 Best Wagner 6CD
KDO: Různí interpreti
CO: Šest disků s hudbou velkého operního reformátora, německého romantického skladatele Richarda Wagnera. Poslední šestý disk uvádí samostatně jeho slavné předehry a instrumentální scénickou hudbu.
CD 1:
1. Summ' und brumm', du gutes Rädchen (Der fliegende Holländer. Spinnerinnen - Chor, 2.Akt) (1990 Remaster)
2. Johohoe! Traft ihr das Schiff (Senta's Ballad) (Act II). - Der fliegende Holländer
3. Wie aus der Ferne. - Der fliegende Holländer
4. Versank ich jetzt (Act II)
5. Steuermann, laß die Wacht (Der fliegende Holländer. Matrosenchor, 3.Akt) (1990 Remaster)
6. Dich, teure Halle, grüss' ich wieder (Elisabeth's Greeting) (Act II). - Tannhäuser
7. Den Bronnen, den uns Wolfram nannte (Walther - Chor
8. Wie Todesahnung - Oh du mein holder Abendstern (Wolfram).
9. Beglückt darf nun dich, o Heimat (Tannhäuser. Pilgerchor, 3.Akt) (1990 Remaster)
10. Einsam in trüben Tagen (Elsa's Dream). - Lohengrin
11. Durch Gottes Sieg ist jetzt dein Leben mein (Lohengrin, Chor, Konig, Elsa, Ortrud, Friedrich). - Lohengrin, Act I
12. Lohengrin - Acte II . Entweihte Gotter (Remasterisé En 2003)
13. Treulich geführt (Lohengrin. Brautchor, 3.Akt) (1990 Remaster)
14. Das susse Lied verhallt (Lohengrin, Konig, Chor). - Lohengrin, Act III
15. In fernem Land (Act III). - Lohengrin (2000 Digital Remaster)
16. Mein lieber Schwan (Act III). - Lohengrin (2000 Digital Remaster)
CD 2:
1. He - da! he
2. Zur Burg führt die Brücke (Froh). - Prologue. Das Rheingold, Scene IV
3. Abendlich strahlt die Sonne (Wotan/Fricke). - Prologue. Das Rheingold, Scene IV
4. Ihrem Ende eilen sie zu (Loge). - Prologue. Das Rheingold, Scene IV
5. Rheingold! Rheingold! (Woglinde/Wellgunde/Flosshilde/Wotan/Loge). - Prologue. Das Rheingold, Scene IV
6. Winderstrürme wichen dem Wonnemond (Siegmund. - First Day. Die Walkure, Act 1
7. Du bist der Lenz (Sieglinde). - First Day. Die Walkure, Act 1
8. Oh süsseste Wonne!. - First Day. Die Walkure, Act 1
9. Siegmund heiss ich (Siegmund/Sieglinde). - First Day. Die Walkure, Act 1
10. Hojotoho! (Walkürenritt) (Gerlinde/Helmwige/Waltraute/Schwertleite/Ortlinde/Siegrune/Grimgerde/Rossweise). - First Day. Die Walkure, Act III
11. Loge, hör! (Wotan). - First Day. Die Walkure, Act III
12. Feuerzauber (Wotan). - First Day. Die Walkure, Act III
13. Was am besten er kann (Siegfried/Mime). - Siegfried, Act 1
14. Nothung! Nothung! neidliches Schwert! (Siegfried/Mime). - Siegfried, Act 1
15. Du holdes Vöglein (Waldweben) (Siegfried). - Siegfried, Act II
16. Nun sing! Ich lausche dem Gesang (Siegfried/Waldvogel). - Siegfried, Act II
17. O heilige Götter! (Brünnhilde/Siegfried). - Third Day. Götterdämmerung, Prologue
18. Hornruf (Schnell) Siegfrieds Rheinfahrt (Orchester). - Third Day. Götterdämmerung, Prologue
19. Trauermarsch (Orchester). - Third Day. Götterdämmerung, Act III
20. Grane, mein Ross (Brünnhilde). - Third Day. Götterdämmerung, Act III
21. Zurück vom Ring! (Hagen). - Third Day. Götterdämmerung, Act III
CD 3:
1. Einleitung (Orchester). - Tristan und Isolde, Act I
2. Weh, ach wehe! Dies zu dulden! (Brangäne/Isolde). - Tristan und Isolde, Act I, Sritte Szene
3. Wie lachend sie (Isolde)
4. O Wunder (Brangäne/Isolde)
5. O blinde Augen! (Isolde/Brangäne)
6. Tristan!/Isolde!/Treuloser Holder (Isolde/Tristan/Schiffsvolk Ritter und Knappen/Brangäne/Kurwenal). - Tristan und Isolde, Act I, Fünfte Szene
7. Heil! Heil! Heil! (2012 - Remaster)
8. O sink hernieder, Nacht der Liebe (Tristan). - Tristan und Isolde, Act II, Zweite Szene
9. Lausch, Geliebter!/Laß mich sterben! (Isolde/Tristan). - Tristan und Isolde, Act II, Zweite Szene
10. So starben wir, um ungetrennt (Tristan/Isolde/Brangäne). - Tristan und Isolde, Act II, Zweite Szene
11. O König, das kann ich dir nicht sagen...Als für ein frem des Land (Tristan/Isolde). - Tristan und Isolde, Act II, Dritte Szene
12. Als für ein fremdes Land (Isolde)
13. Verräter! Ha! zu Rache, König! (Melot/Tristan). - Tristan und Isolde, Act II, Dritte Szene
14. Wie schön bist du!...Und Kurwenal, wie, du sähst sie nicht? (Kurwenal/Tristan). - Tristan und Isolde, Act III, Erster Szene
15. O diese Sonne! Ha, dieser Tag! (Tristan/Isolde). - Tristan und Isolde, Act III, Zweite Szene
16. Kurwenal! Hör! Ein zweites Schiff (Der Hirt/Kurwenal/Der Steuermann/Brangäne/Melot/Marke). - Tristan und Isolde, Act III, Dritte Szene
17. Mild und leise wie er lächelt (Isolde). - Tristan und Isolde, Act III, Dritte Szene
CD 4:
1. Da zu dir der Heiland Kam (Gemeinde). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
2. Das schöne Fest, Johannistag (Pogner/Lehrlingen/Vogelgesang/Sachs/Kothner/Beckmesser). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
3. Am stillen Herd in Winterszeit (Walther/Sachs/Beckmesser/Kothner/Vogelgesang/Nachtigall). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
4. Fanget an! (Beckmesser/Walther). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
5. Was duftet doch der Flieder (Sachs). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
6. Gut'n Abend. Meister! (Eva/Sachs/Magdalene). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
7. Konnt's einem Witwer nicht gelingen
8. Am Jordan Sankt Johannes stand (David/Sachs). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
9. Wahn! Wahn! Überall Wahn! (Sachs). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
10. Die selige Morgentraum - Deutweise....Selig, wie die Sonne (Sachs/Eva/Walther/David/Magdalene).
11. Ihr tanzt? Was werden die Meister sagen? (David/Lehrlingen/Gesellen). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
12. Silentium! Silentium!...Wach' auf, es nahet gen den Tag (Lehrlingen/Volk). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
13. Morgenlich leuchtend im rosigen Schein (Walther/Volk/Die Meistersinger/Sachs/Pogner/Eva). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
14. Den Zeugen, denk' es, wählt' ich gut
15. Verachtet mir die Meister nicht (Sachs/Alle). - Die Meistersinger von Nürnberg (1999
CD 5:
1. Prelude. - Parsifal
2. Recht so! - Habt Dank! Ein wenig Rast (Amfortas/2. Ritter/Gurnemanz/Kundry).
3. Parsifal. Act I. Gawan! (Amfortas/Second Knight/Gurnemanz)
4. Titurel, der fromme Held (Gurnemanz). - Parsifal, Erster Aufzug/Act 1/Premier Acte
5. Vom Bade kehrt der König heim (Gurnemanz/Parsifal). - Parsifal, Erster Aufzug/Act 1/Premier Acte
6. Verwandlungsmusik (Orchester). - Parsifal, Erster Aufzug/Act 1/Premier Acte
7. Nun achte wohl, und laß mich seh'n (Gurnemanz/Gralsritter/Jünglinge/Knaben). - Parsifal, Erster Aufzug/Act 1/Premier Acte
8. Ich sah das Kind an seiner Nutter Brust (Kundry). - Parsifal, Zweiter Aufzug/Act 2/Deuxieme Acte
9. Amfortas! - Die wunde! (Parsifal).
10. Gelobter Held! Entflieh dem Wahn! (Kundry/Parsifal). - Parsifal, Zweiter Aufzug/Act 2/Deuxieme Acte
11. Grausamer! Fühlst du im Herzen and and'rer Schmerzen (Kundry). - Parsifal, Zweiter Aufzug/Act 2/Deuxieme Acte
12. Du wuchest mir die Füße (Parsifal/Gurnemanz). - Parsifal, Dritter Aufzug/Act 3/Troisieme Acte
13. Parsifal. Act III. Du salbtest mir dir Füsse (Parsifal/Gurnemanz)
14. Wie dünkt mich doch die Aue heut so schön (Parsifal/Gurnemanz). - Parsifal, Dritter Aufzug/Act 3/Troisieme Acte
15. Du siehst, das ist nicht so (Gurnemanz/Parsifal). - Parsifal, Dritter Aufzug/Act 3/Troisieme Acte
16. Parsifal. Act III. Ich sa sie welken (Parsifal)
17. Nur eine Waffe taugt (Parsifal). - Parsifal, Dritter Aufzug/Act 3/Troisieme Acte
18. Höchsten Heiles Wunder! (Knaben/Jünglinge/Ritter). - Parsifal, Dritter Aufzug/Act 3/Troisieme Acte
CD 6:
1. Entry of the Guests (Grand March). - Tannhäuser (1989
2. Prelude to Act I. - Lohengrin (1989
3. Prelude Act III. - Lohengrin
4. Die Walküre - Ride of the Valkyries (1990
5. Prelude to Act I. - Die Meistersinger von Nürnberg
6. Prelude. - Die Meistersinger von Nürnberg
7. Dance of the Apprentices. - Die Meistersinger von Nürnberg
8. Entry of the Masters. - Die Meistersinger von Nürnberg
9. Liebestod (Act III). - Tristan und Isolde (1991 Digital Remaster)
10. Prelude - Act III.
11. Good Friday Music. - Parsifal (1989
12. Transformation Scene - Act III.
Bush Kate - Vinyl Box 1
KDO: Kate Bush patří k nejpozoruhodnějším ženám v hudební historii. V roce 1978, když jí bylo devatenáct let, okupovala čtyři týdny vrchol singlové hitparády v Anglii s debutovým singlem Wuthering Heights. Nikdy předtím se na první příčce neumístila zpěvačka, která by si píseň sama napsala. O dva roky později dobyla s deskou Never For Ever ostrovní albový žebříček a stala se první britskou sólovou interpretkou, které se to podařilo. Hned třináctkrát byla nominována na výroční ceny Brit Awards, sošku získala v roce 1987. Třikrát se ocitla na seznamu nominovaných na Grammy, obdržela prestižní Ivor Novello Award určenou autorům. Talentovanou zpěvačku objevil rodinný přítel David Gilmour z Pink Floyd. Okouzlen jejími amatérskými demosnímky pronajal studio a natačil s tehdy šestnáctiletou Kate tři písničky, čímž jí dopomohl k vydavatelské smlouvě s EMI. Kate Bush později spolupracovala s řadou dalších slavných osobností, asi nejznámější je její duet Don't Give Up s Peterem Gabrielem.
CO: V rámci velké katalogové kampaně jsou všechna studiová alba Kate Bush poprvé zremasterována a v nové zvukové podobě znovu vydána na CD a LP. Zpřístupněno je navíc množství raritních, dosud nevydaných nahrávek. Alba vycházejí ve čtyřech vinylových boxech, dvou CD boxech i jednotlivě ve dvou vlnách. Tento vinylový box obsahuje alba The Kick Inside, Lionheart, Never For Ever a The Dreaming.
LP1
1. Moving
2. The Saxophone Song
3. Strange Phenomena
4. Kite
5. The Man with the Child in His Eyes
6. Wuthering Heights
7. James and the Cold Gun
8. Feel It
9. Oh to Be in Love
10. L'Amour Looks Something Like You
11. Them Heavy People
12. Room for the Life
13. The Kick Inside
LP2
1. Symphony in Blue
2. In Search of Peter Pan
3. Wow
4. Don't Push Your Foot on the Heartbrake
5. Oh England My Lionheart
6. Fullhouse
7. In the Warm Room
8. Kashka from Baghdad
9. Coffee Homeground
10. Hammer Horror
LP3
1. Babooshka
2. Delius
3. Blow Away
4. All We Ever Look For
5. Egypt
6. The Wedding List
7. Violin
8. The Infant Kiss
9. Night Scented Stock
10. Army Dreamers
11. Breathing
LP4
1. Sat in Your Lap
2. There Goes a Tenner
3. Pull Out the Pin
4. Suspended in Gaffa
5. Leave It Open
6. The Dreaming
7. Night of the Swallow
8. All the Love
9. Houdini
10. Get Out of My House
Vypredané
96,89 €
101,99 €
Kalandos küldetés - A titkos recept
Nagyi Csokigyárában készül a legfinomabb csokoládé. Ám amikor a titkos recept rablók kezébe kerül, rajtad a sor, hogy megmentsd a gyárat. De megtalálod-e a helyes elegyet, és képes vagy-e irányítani a reakciókat, vagy senki sem állíthatja meg a kémiai katasztrófát?
Vedd elő a kémiatudásodat, és döntsd el te magad, merre indulsz tovább. Meglátod, hogy többet tudsz, mint gondolnád, és még kémiából is okosabb leszel!
Vypredané
5,48 €
5,77 €
Soundtrack (Howard Shore) - The Lord Of The Rings: The Two Towers - The Complete Recordings 5LP
Tracklist:
LP1:
1. Glamdring
2. Elven Rope
3. Lost In Emyn Muil
4. My Precious
5. Uglúk's Warriors
6. The Three Hunters
7. The Banishment of Éomer
8. Night Camp
9. The Plains Of Rohan
10. Fangorn
11. The Dead Marshes
LP2:
1. "Wraiths On Wings"
2. Gandalf the White
3. The Dreams Of Trees
4. The Heir of Númenor
5. Ent-draught
6. Edoras
7. The Court Of Meduseld
8. Théoden King / "The Funeral of Théodred" (feat. Miranda Otto)
9. The King's Decision
LP3:
1. Exodus From Edoras
2. The Forests Of Ithilien
3. One of the Dúnedain / "Evenstar" (feat. Isabel Bayrakdarian)
4. The Wolves of Isengard
5. Refuge At Helm's Deep
6. The Voice Of Saruman
7. Arwen's Fate / "The Grace of the Valar" (feat. Sheila Chandra)
8. The Story Foretold
LP4:
1. Sons Of The Steward
2. Rock And Pool
3. Faramir's Good Council
4. Aragorn's Return
5. War Is Upon Us
6. "Where Is The Horse And The Rider?"
7. The Host Of The Eldar
8. The Battle Of The Hornburg
9. The Breach Of The Deeping Wall
10. The Entmoot Decides
LP5:
1. Retreat / "Haldir's Lament" (feat. Elizabeth Fraser)
2. Master Peregrin's Plan
3. The Last March of the Ents (feat. Ben Del Maestro)
4. The Nazgul Attack
5. Théoden Rides Forth (feat. Ben Del Maestro)
6. The Tales That Really Matter
7. "Long Ways to Go Yet" / "Gollum's Song" (feat. Emiliana Torrini)LP1:
1. Glamdring
2. Elven Rope
3. Lost In Emyn Muil
4. My Precious
5. Uglúk's Warriors
6. The Three Hunters
7. The Banishment of Éomer
8. Night Camp
9. The Plains Of Rohan
10. Fangorn
11. The Dead Marshes
LP2:
1. "Wraiths On Wings"
2. Gandalf the White
3. The Dreams Of Trees
4. The Heir of Númenor
5. Ent-draught
6. Edoras
7. The Court Of Meduseld
8. Théoden King / "The Funeral of Théodred" (feat. Miranda Otto)
9. The King's Decision
LP3:
1. Exodus From Edoras
2. The Forests Of Ithilien
3. One of the Dúnedain / "Evenstar" (feat. Isabel Bayrakdarian)
4. The Wolves of Isengard
5. Refuge At Helm's Deep
6. The Voice Of Saruman
7. Arwen's Fate / "The Grace of the Valar" (feat. Sheila Chandra)
8. The Story Foretold
LP4:
1. Sons Of The Steward
2. Rock And Pool
3. Faramir's Good Council
4. Aragorn's Return
5. War Is Upon Us
6. "Where Is The Horse And The Rider?"
7. The Host Of The Eldar
8. The Battle Of The Hornburg
9. The Breach Of The Deeping Wall
10. The Entmoot Decides
LP5:
1. Retreat / "Haldir's Lament" (feat. Elizabeth Fraser)
2. Master Peregrin's Plan
3. The Last March of the Ents (feat. Ben Del Maestro)
4. The Nazgul Attack
5. Théoden Rides Forth (feat. Ben Del Maestro)
6. The Tales That Really Matter
7. "Long Ways to Go Yet" / "Gollum's Song" (feat. Emiliana Torrini)
Vypredané
196,64 €
206,99 €
Bush Kate - CD Box 1
KDO: Kate Bush patří k nejpozoruhodnějším ženám v hudební historii. V roce 1978, když jí bylo devatenáct let, okupovala čtyři týdny vrchol singlové hitparády v Anglii s debutovým singlem Wuthering Heights. Nikdy předtím se na první příčce neumístila zpěvačka, která by si píseň sama napsala. O dva roky později dobyla s deskou Never For Ever ostrovní albový žebříček a stala se první britskou sólovou interpretkou, které se to podařilo. Hned třináctkrát byla nominována na výroční ceny Brit Awards, sošku získala v roce 1987. Třikrát se ocitla na seznamu nominovaných na Grammy, obdržela prestižní Ivor Novello Award určenou autorům. Talentovanou zpěvačku objevil rodinný přítel David Gilmour z Pink Floyd. Okouzlen jejími amatérskými demosnímky pronajal studio a natačil s tehdy šestnáctiletou Kate tři písničky, čímž jí dopomohl k vydavatelské smlouvě s EMI. Kate Bush později spolupracovala s řadou dalších slavných osobností, asi nejznámější je její duet Don't Give Up s Peterem Gabrielem.
CO: V rámci velké katalogové kampaně jsou všechna studiová alba Kate Bush poprvé zremasterována a v nové zvukové podobě znovu vydána na CD a LP. Zpřístupněno je navíc množství raritních, dosud nevydaných nahrávek. Alba vycházejí ve čtyřech vinylových boxech, dvou CD boxech i jednotlivě ve dvou vlnách. Tento CD box obsahuje alba The Kick Inside, Lionheart, Never For Ever, The Dreaming, Hounds Of Love, The Sensual World a The Red Shoes.
CD1 - THE KICK INSIDE
1. Moving
2. The Saxophone Song
3. Strange Phenomena
4. Kite
5. The Man with the Child in His Eyes
6. Wuthering Heights
7. James and the Cold Gun
8. Feel It
9. Oh to Be in Love
10. L'Amour Looks Something Like You
11. Them Heavy People
12. Room for the Life
13. The Kick Inside
CD2 - LIONHEART
1. Symphony in Blue
2. In Search of Peter Pan
3. Wow
4. Don't Push Your Foot on the Heartbrake
5. Oh England My Lionheart
6. Fullhouse
7. In the Warm Room
8. Kashka from Baghdad
9. Coffee Homeground
10. Hammer Horror
CD3 - NEVER FOR EVER
1. Babooshka
2. Delius
3. Blow Away
4. All We Ever Look For
5. Egypt
6. The Wedding List
7. Violin
8. The Infant Kiss
9. Night Scented Stock
10. Army Dreamers
11. Breathing
CD4 - THE DREAMING
1. Sat in Your Lap
2. There Goes a Tenner
3. Pull Out the Pin
4. Suspended in Gaffa
5. Leave It Open
6. The Dreaming
7. Night of the Swallow
8. All the Love
9. Houdini
10. Get Out of My House
CD5 - HOUNDS OF LOVE
1. Running Up That Hill (A Deal with God)
2. Hounds of Love
3. The Big Sky
4. Mother Stands for Comfort
5. Cloudbusting
6. And Dream of Sheep
7. Under Ice
8. Waking the Witch
9. Watching You Without Me
10. Jig of Life
11. Hello Earth
12. The Morning Fog
CD6 - THE SENSUAL WORLD
1. The Sensual World
2. Love and Anger
3. The Fog
4. Reaching Out
5. Heads We're Dancing
6. Deeper Understanding
7. Between a Man and a Woman
8. Never Be Mine
9. Rocket's Tail
10. This Woman's Work
CD7 - THE RED SHOES
1. Rubberband Girl
2. And So Is Love
3. Eat the Music
4. Moments of Pleasure
5. The Song of Solomon
6. Lily
7. The Red Shoes
8. Top of the City
9. Constellation of the Heart
10. Big Stripey Lie
11. Why Should I Love You?
12. You're the One
Vypredané
62,69 €
65,99 €
Soundtrack (Howard Shore) - The Lord Of The Rings: The Two Towers - The Complete Recordings (3CD+Blu-Ray)
Tracklist:
CD 1
1. Glamdring
2. Elven Rope
3. Lost in Emyn Muil
4. My Precious
5. Ugluk's Warriors
6. The Three Hunters
7. The Banishment of Éomer
8. Night Camp
9. The Plains of Rohan
10. Fangorn
11. The Dead Marshes
12. "Wraiths on Wings
"13. Gandalf the White
14. The Dreams of Trees
15. The Heir of Numenor
16. Ent-Draught
CD 2
1. Edoras
2. The Court of Meduseld
3. Theoden King
4. The King's Decision
5. Exodus from Edoras
6. The Forests of Ithilian
7. One of the Dunedain
8. The Wolves of Isengard
9. Refuge at Helm's Deep
10. The Voice of Saruman
11. Arwen's Fate
12. The Story Foretold
13. Sons of the Steward
14. Rock and Pool
15. Faramir's Good Council
16. The King's Decision
17. Exodus From Edoras
18. The Forests of Ithilian
19. One of the Dunedain (Featuring 'Evenstar')
20. The Wolves of Isengard
21. Refuge atHelm's Deep
22. The Voice of Saruman
23. Arwen's Fate (Featuring 'The Grace of the Valar')
24. The Story Foretold
25. Rock and Pool26. Faramir's Good Council
CD 3
1. Aragorn's Return
2. War Is Upon Us
3. 'Where Is The Horse And The Rider?
'4. The Host of the Eldar
5. The Battle Of The Hornburg
6. The Breach Of The Deeping Wall
7. The Entmoot Decides
8. Retreat (Featuring 'Haldir's Lament')
9. Aragorn's Return
10. War Is Upon Us
11. "Where Is the Horse and the Rider?"
12. The Host of the Eldar
13. The Battle of the Hornburg
14. The Breach of the Deeping Wall
15. The Entmoot Decides
16. Retreat
17. Master Peregrin's Plan
18. The Last March of the Ents
19. The Nazgul Attack
20. Théodon Rides Forth
21. The Tales That Really Matter
22. "Long Ways to Go Yet"
23. Master Peregrin's Plan
24. The Last March Of The Ents
25. The Tales That Really Matter
26. Long Ways To Go Yet / "Gollum's Song" (Feat. Emiliana Torrini)
BR1.
Kompletní audio nahrávka v 5.1 a stereo mixech
Vypredané
84,54 €
88,99 €
Barbie és húgai - A lovas kaland
Hurrá, irány az Alpesi Lovas Akadémia! Barbie és húgai, Skipper, Chelsea, és Stacie Marlene néni gyönyörű lovas akadémiáján töltik a nyarat. A lányok nem is sejtik, hogy ezzel egy verseny kellős-közepébe is csöppennek. Ráadásul Barbie egyik nap egy misztikus vadlóba botlik az erdőben, és attól a varázslatos pillanattól kezdve minden megváltozik.
Vypredané
7,46 €
7,85 €