Hľadanie: Frantina
zobraziť:
A gyémántos Medzsidje-rend
"A marseillei rendorkapitány eloszobájába udvariasan nyitott be egy középkorú, eroteljes férfi, akinek egyenes, büszke tartása az elegáns polgári ruhában is elárulta katona-voltát. Barna arcáról a zuáv-csapatok valamelyik tisztjének lehetett volna tartani, ha a piros fez, melyet félrecsapva viselt, nem mutatta volna, hogy török. A szolgával beküldte névjegyét a rendorkapitánynak, aki ezt olvasta róla:
YERBA EZREDES a párisi török nagykövetség katonai attaséja.
Természetes, hogy az elokelo látogatót azonnal bevezették a rendorkapitányhoz, aki udvariasan megkínálta ot hellyel és elozékenyen kérdezte:
? Miben lehetek szolgálatára, ezredes úr?
? Nagyon bizalmas és kényes dolog hozott ide, ? kezdte a török, ? de az ön kipróbált zsenialitása, melyrol már annyit hallottam, reményt nyújt arra, hogy a látogatásom teljes eredménnyel fog végzodni?
A marseillei rendorkapitány hízott ettol a dicsérettol és nagyképuen fölfújta magát, miközben a ravasz és hízelgo török így folytatta:
? Nagyszabású, körmönfont lopásról van szó, amely azonban: és ez a különös! lehet, hogy nem is lopás?
? Ezt nem értem! ? vágott közbe a rendorkapitány hüledezve. ? Lopás, és mégse lopás?
? Azonnal megmagyarázom, ? mosolygott a török. ? Íme, az elozmények. Két fiatal francia bejutott valahogy a Yildiz-kioszkba s a fölséges Abdul Hamid megajándékozta az egyiket a gyémántos Medzsidje-rend csillagkeresztjével, melynek három-négy millió frank az értéke?"
Na stiahnutie
1,10 €
Emberek a kövek között
Ahogy e regényébol és ekkoriban írt novelláiból is kitunik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikeru regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta.
"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.
Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el....
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal
Na stiahnutie
1,94 €
Gerilla - Franciaország végnapjai
A polgárháború elkerülhetetlen volt. Élje át Franciaország utolsó három napjának apokalipszisét. A közeljövő sötét Franciaországában egy rendőrségi intézkedés egy párizsi külvárosi negyedben tragédiába torkollik. Az egyik csapdába csalt rendőr elveszti hidegvérét, és válogatás nélkül tüzet nyit. Az iszlamista gettó lángra lobban, amibe az egész ország beleremeg. Városról városra terjed tovább a tűz, a Köztársaság darabjaira hullik. A rendőröket, a bűnözőket, a terroristákat, az állami vezetőket, az újságírókat és az átlag polgárokat egyaránt maga alá temeti a káosz. Azáram- és vízszolgáltatás gyorsan megszűnik, az élelmiszerkészletek kimerülnek, nincs többé közrend, kommunikáció, szállítás és orvosi ellátás. A káosz eléri a vidéket, a társadalom széthullik, és a városok az erőszak, a fosztogatók, és hatalmas tűzvészek áldozatáulesnek. Mindentől megfosztva és magukra utalva, a polgároknak fel kell készülniük, hogy szembeszálljanak a pusztítással. "Ami Franciaországgal történik, megtörténik majd máshol is." A Gerillában leírt események a francia hírszerzés lehallgatásain, felderítésein és előrejelzésein alapulnak. Két évnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés után, az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs oknyomozó művek szerzője egy nagy sikerű ultrarealista regénnyel jelent meg, mely egy polgárháború lüktető történetét mutatja be. "Kötelező olvasmánnyá tenném 500 millió európai polgár számára!" /Földi László, titkosszolgálati szakértő”
Temný osud jménem d´Este
Tento sugestivní a mysteriózní historický román s názvem Temný osud jménem d´Este nabízí v netradičním zpracování zajímavý pohled na různé záhadné okolnosti, předzvěsti a varovná znamení, které předcházely atentátu na následníka trůnu, arcivévodu Františka Ferdinanda d´Este a jeho manželku vévodkyni Žofii Hohenbergovou v Sarajevu, 28. června 1914. V románu se prolínají známé faktografické údaje s fiktivním milostným příběhem hlavní postavy následníka trůnu, jeho tajné milenky Maryčky, a dále potom jejího pozdějšího manžela lokaje Kazimíra Ctibora, předurčenost jejich osudů a reinkarnací. Milostný příběh arcivévody Františka Ferdinanda a Maryčky, a další jeho životní osudy, odhalují a více přibližují jinak nepřístupného a většině lidí nepříjemného následníka trůnu, a představují ho z jiného úhlu pohledu, než je o něm dosud známo.
Vypredané
12,90 €
13,58 €
Ve Věštné běli
Náš výbor Ve věštné běli (31 básní) se omezuje jen na básníkovu lyriku. Usiluje o nalezení průniku nejživotnější části Mallarméova básnického odkazu a šťastných překladatelských řešení. A co víc: obraz básníka tak skoupého na slovo o sobě, chce zahlédnout v zrcadlové síni výroků jeho významných předchůdců, současníků i potomků. Knihu doprovází 31 celostránkových reprodukcí děl impresionistů, Mallarméových současníků (ilustrace Edgar Degas, Albert Dubois-Pillet, Henri Fantin-Latour, Édouard Manet, Claude Monet, Odilon Redon, Auguste Renoir, Alfred Sisley, Félix Vallotton, James Abbott McNeill Whistler), a je vybavena rozsáhlým esejem básníka Vladimíra Janovice, doslovem univerzitní profesorky Jany Nechutové a ediční poznámkou Vladimíra Janovice
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Pusztító tűz
A haditengerészet elit SEAL-egységének parancsnoka, Mack Bedford elveszti társait egy brutális ütközetben, amelyben az iraki felkelők bevetik az új és könyörtelen Gyémántnyíl páncéltörő rakétát. Mack bosszúból végez a támadókkal, emiatt hadbíróság elé állítják és leszerelik a flottától. A helyzetet tovább rontja, hogy Mack tudomására jut: a betiltott Gyémántnyíl rakétát nem más gyártja és forgalmazza, mint a francia iparmágnás és politikus, Henri Foche, akiről úgy tudni, a francia választások nagy esélyese. Az is kiderül, hogy Mack súlyos beteg kisfiának életét csak egy külföldön végzett és megfizethetetlenül drága műtéttel lehetne megmenti, így amikor a város hajómágnása a segítségét kéri egy Henri Foche elleni merénylethez, Mack igent mond. Ám mielőtt Mack Foche közelébe kerülhetne, egy gátlástalan zsoldosokból álló szervezet figyelmezteti a francia politikust, rendkívül megnehezítve ezzel a magányos merénylő dolgát. Vajon sikerül felkutatnia és megölnie a francia zsarnokot? Sikerül kiköszörülnie a becsületén esett csorbát, és biztosítania szülővárosa jövőjét? Sikerül megmenteni egyre betegebb fiát, mielőtt túl késő lenne?
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Sharpe ostroma
Richard Sharpe és az 1814-es téli hadjárat. Franciaország megszállása kezdetét vette, a brit haditengerészet pedig szolgálatába hívja Richard Sharpe őrnagyot, akire karrierjének egyik legveszélyesebb küldetése vár. Azt a feladatot kapja, hogy egy kis lövészcsapattal foglaljon el egy erődöt, és biztosítsa a partraszállást a francia partokon. Ám a haditengerészet egy vakmerő és nagyravágyó kapitánya, valamint régi ellensége, a francia kémfőnök, Pierre Ducos mesterkedései miatt Sharpe magára marad az ellenséges terület mélyén, ahol az elsöprő túlerővel szembenézve úgy tűnik, vereséget fog szenvedni. Nem marad más választása, mint egy amerikai kalózra bízni a sorsát, aki azonban nem rajong a brit megszállókért.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
Příběhy 20.století CD
Na CD Příběhy 20. století: Strhující osudy lidí, kteří se nevzdali najdete tyto rozhovory:
Člověk, který spadl do vody
Jak děti zachránili svého otce – ministra Ladislava Karla Feierabenda.
Krycí jméno Margita
Příběh židovské odbojářky Štefánie Lorándové, která za války v Maďarsku zařídila falešnou identitu pro desítky ohrožených lidí.
Gestapácké razítko
Příběh Pavla Macháčka a jeho židovského přítele, básníka Františka Listopada. Jeden z nich ukradl policejní razítko a ten druhý za to trpěl na gestapu a v koncentračním táboře.
Lidice
Příběh vesnice, kterou v červnu 1942 vyhladili nacisté, zná v Čechách každý. To ale ještě neznamená, že jsou ve všeobecném povědomí i osudy těch, kdo likvidační akci přežili, především lidických dětí.
Ze sovětského lágru k RAF
Příběh Imricha Gablecha, který ukradl letadlo a chtěl bojovat s Poláky proti nacistům. Kdo by čekal, že ho zatknou a uvězní Rusové?
S komunismem jsem nikdy nekoketovala
Příběh řeholnice Anny Magdaleny Schwarzové, kterou uvěznili nacisté v Terezíně, protože byla Židovka – a komunisté v Pardubicích, protože byla katolička.
S volně plujícími oblaky
Milostný příběh skauta a politického vězně Luboše Jednorožce a Olinky Vosátkové. Jak a proč lidé z Post Bellum kopali poklad.
Dejte toho spratka pryč!
Příběh Milušky Havlůjové rozené Pomplové, kterou Státní bezpečnost odtrhla od syna a nutila ji, aby se stala konfidentkou.
Vypredané
2,12 €
2,23 €
Sharpe Trafalgarja
1805-öt írunk, Richard Sharpe zászlós hazafelé tart Indiából. Az útnak nyugalmasan kellene telnie, ám egy árulás miatt hajóját a brit tengeri kereskedelmet és az Indiai-óceánt rettegésben tartó félelmetes francia hadihajó, a Revenant fenyegeti. Sharpe hajóján utazik egyik régi ellenfele is, és az út nyugalmát a gyönyörű és elérhetetlen Lady Grace Hale is felkavarja...
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Álomvakációk
Ez a páratlan kötet a világ 80 legszebb és legkedveltebb turistalátványosságához kalauzolja el az olvasót. Pompás kastélyokban, fenséges hegyek között, gyönyörű nemzeti parkokban és fehér homokos tengerpartokon sétálva ismerhetjük meg bolygónk lenyűgöző természeti és épített kincseit. Az exkluzív fotóanyag mellett érzékletes leírások segítenek abban, hogy a francia Riviérán, az Amazonos menti esőerdőkben vagy éppen Egyiptom piramisai között érezzük magunkat.
Vypredané
27,41 €
28,85 €
Lacná kniha A fekete tulipán
A 17. századi Hollandiában játszódó történet cselekményét a romantika irodalmának fontos ellentétpárjai alakítják: szép és rút, erény és bűn, árulás és hősies önfeláldozás. A regényt indító vérengzés - a francia párti Vitt testvéreket Orániai Vilmos hívei felkoncolják - után lép színre az apolitikus főhős, Cornelius Van Bearle a virágkertészkedés megszállottja. Legfőbb vágya: kitenyészteni a fekete tulipánt. Sorsának tragédiája, hogy kora politikai viszonyaitól nem tudja magát függetleníteni; keresztapjától, a hazaárulással vádolt Witt testvérek egyikétől őrzött levél börtönbe juttatja. A romantikus cselekményszövés jellemzőjeként Cornelius a börtönben az áhított virággal való kísérletezés közben megismerkedik és szerelembe esik Rosával, a kegyetlen porkoláb gyönyörű lányával. Kettejük története nem végződhet kudarccal, a regény befejező részében Orániai Vilmos az Igazságosztó személyeként lép fel.
Vypredané
0,38 €
7,67 €
dostupné aj ako:
Robin Hood
"Ahogy felmászott a kapu tetejére, Jimoen beakasztotta a horgot, rátette a naftalintartót, és miután győzedelmesen megrázta az öklét, leugrott. Legalábbis ez volt a terve. De ahelyett, hogy leért volna, az a bolond ifjú csak lógott ott. Valahogy sikerült a bőrzsák mellett a kabátját is a kapuhoz szögelnie. Karjaival hadonászott, lábaival rúgkapált, kétségbeesetten próbált szabadulni, hasztalan. Ezt látva jó néhány francia íjász ismét áthajolt a falon, és megpróbált végezni vele. Miközben Will és Allen feléjük lőtt, Robin a vár felé iramodott. Félúton, anélkül, hogy lassított volna, zsákmányolt egy elhagyott pajzsot. Ahogy elérte a kaput, Jimoen nevét kiáltotta, és feldobta a fiúnak a fegyvert. Ő elkapta, a feje fölé emelte, még épp időben, hogy visszaverje a nyílvesszőt, ami átdöfte volna a koponyáját. Robin mászni kezdett, közben üdvrivalgást hallott a háta mögül. - Nézzétek, mit meg nem tesznek az Oroszlánszívűért! - hallotta a király harsogó kiáltását. A francia íjászok tovább lőttek, de ahogy közeledett Jimoenhez, Robin orrát a nyilaknál és íjaknál sokkal rettenetesebb szag csapta meg. A sistergő olajé, amit a franciák rájuk akartak zúdítani. Elérte a fiatal katonát és rövid küzdelem után sikerült leakasztania. Leugrottak és arrébb gurultak, pont akkor, amikor az olaj lefröccsent a várfalon. A pajzsot szorongatva a biztonságos távolba rohantak, a földet és a pajzsot nyílzápor verdeste. Újabb üdvrivalgás fogadta őket, amikor végül lebuktak a pajtaajtó mögé."
Vypredané
0,95 €
1,00 €
Elefántcsont birodalom
A Temeraire-sorozat negyedik része Afrikába repíti az olvasót. Laurence kapitány és hűséges sárkánya már éppen a biztonságot jelentő angol partokhoz közelednek, amikor francia sárkányok támadnak rájuk, és hiába oly közel a haza, Temeraire és reptetője felmentő sereg nélkül kénytelen elbánni velük. Mindenezek tetejébe rémes körülmények és mérhetetlen közöny fogadja a küldetésből hazatérőket, így a kapitány igen dühösen indul az Admiralitáshoz jelentést tenni. Ám Edinburgh-ben dermesztő csönd honol, s fény derül a rettenetes magyarázatra is: szinte az összes sárkány halálos beteg. Laurencék tehát ismét útra kelnek, ezúttal Fokváros felé, hogy felleljék a feltételezett gyógyszert, mely egyszer már kigyógyította Temeraire-t ebből a veszedelmes kórból.
Vypredané
9,43 €
9,93 €
Viktor Preiss
Viktora Preisse známe jako charismatického, jemného, elegantního a inteligentního herce s nezaměnitelným šarmem a kouzlem osobnosti. Většina z nás především z obrazovky veřejnoprávní televize, kde ztvárnil bezpočet rolí v inscenacích a seriálech. Dobrodružství kriminalistiky, Slavné historky zbojnické, Nemocnice na kraji města, Cirkus Humberto, a Četnické humoresky patří k těm nejznámějším, podobně jako filmy S čerty nejsou žerty, Báječná léta pod psa, Anglické jahody, Vrásky z lásky nebo Křídla Vánoc. Jeho hlasem k nám promlouvá Robin Williams jako Táta v sukni i v dalších rolích, Kabir Bedi jako nezapomenutelný Sandokan či Michael Douglas v Honbě za diamantem. Za své dabérské umění byl oceněn hned v prvním ročníku Ceny Františka Filipovského za nejlepší výkon v dabingu (1995). Jeho hlas je velmi populární a ceněný také v rozhlasovém éteru v dramatizacích světových literárních děl, za což si vysloužil několikanásobné vítězství v anketě o nejlepšího Neviditelného herce.
Viktor Preiss je však i přes všechna svá výše jmenovaná účinkování a úspěchy především a hlavně divadelní herec. Patnáct let strávil v Městských divadlech pražských, poté se víc jak tři desetiletí výraznou měrou podílel na prezentaci Divadla na Vinohradech jako uměleckého stánku s hvězdným hereckým souborem a mimořádně kvalitním repertoárem. Na prknech, která znamenají svět, vytvořil mnoho výrazných a neopakovatelných rolí, za všechny jmenujme dvojroli v komedii Brouk v hlavě, která se počtem víc jak 340 repríz stala nejúspěšnějším představením ve stoleté historii Divadla na Vinohradech. (!)
V devětašedesáti letech mu zaslouženě patří označení pan herec s velkým „P“ a mistr hereckého řemesla s velkým „M“. Dalo by se bez nadsázky říci, že je pokračovatelem slavné generace předválečných a poválečných hereckých bardů, jakými byli Václav Voska, Karel Höger, Rudolf Deyl ml., Zdeněk Štěpánek, Ladislav Pešek a další. Ocitl se na vrcholu tvůrčích sil a kariéry, takže by mohl už jen sklízet plody svého mistrovství.
O to více překvapilo, když v lednu 2016 oznámil, že odchází do divadelního důchodu.
„Divadlo je běh na dlouhou trať. Zní to skoro jako fráze, ale každý máme určitou psychickou a fyzickou kapacitu, a tedy i hranici unavitelnosti, svoji míru soudnosti a odpovědnosti. A taky jinou potřebu regenerace. To, že jsem mohl dělat divadlo po dvě třetiny svého života, bylo pro mě velké štěstí a jsem za to vděčný. Skutečnost, že jsem mohl pracovat na scénách, na kterých tvořilo tolik osobností před námi, byla nejen zavazující, ale i velká čest. Energie má ale zkrátka své hranice a teprve čas ukáže, jak to s ní doopravdy je a bude. Proto jsem se rozhodl tak, jak jsem se rozhodl. A věřte, nebylo to snadné.“
Věříme, protože Viktor Preiss jako věrný a poctivý služebník múzy Thálie se svému poslání nikdy nezpronevěřil. Pojďte se spolu s námi
Trianon-legendák
Vajon milyen szerepet játszott Georges Clemenceau francia miniszterelnök magyar menye a trianoni döntésben? Tényleg szabadkőműves összeesküvés állt Magyarország felosztása mögött? Valóban hajózható folyónak állítottak be az utódállamok néhány patakot, csakhogy nagyobb területhez jussanak? Tudatlanok lettek volna az antant döntéshozói? És egyáltalán: hol írták alá a trianoni békeszerződést: a Kis- vagy a Nagy-Trianon-palotában? Esetleg másutt? Lejár a békeszerződés? Van titkos záradéka? Ablonczy Balázs könyve ezekre és más kérdésekre keresi a választ, hogy megérthessük a kilencven éve aláírt békeszerződés körülményeit és hatását. Trianon a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb eseménye, amely mély nyomokat hagyott a magyar történeti tudatban és a politikában. A kötet jó kiindulópont lehet mindazoknak, akik az eseménytörténeten túl kíváncsiak a mélyebb összefüggésekre, és értelmezni kívánják a mai közéletben és publicisztikában is rendszeresen felbukkanó hiedelmeket, spekulációkat, legendákat.
Vypredané
10,74 €
11,31 €
Fogságban - A renegát 1. könyv
Tim Severin vadonatúj, izgalmas kalandregény-sorozata. Egyszer csak borzasztó reccsenés hallatszott, és az Izzet Darja az orrától a faráig beleremegett. A gálya találatot kapott. Hector tátongó lyukat vett észre a hajó bal oldalán. Rémült sikolyok és kínnal telt ordítások keveredtek a csatazajjal, majd újabb csattanás hallatszott. A tüzérek közvetlen lőtávolságból el sem téveszthették a célt: a sortűz középen kapta el a gályát, és kettétörte a gerincét. Az emberek és evezők a vízbe repültek, és a fiú döbbenten és kábultan megragadott egy szétrepedt oszlopot. Aztán, amint a tatot lassan elborította a víz, a hullámok kisodorták a tengerre... 1677-et írunk. A tizenhét éves Hector Lynchet berber kalózok ragadják el Írország egyik halászfalujából, és eladják az algíri rabszolgapiacon, ahol a fiú összebarátkozik a szintén fogoly Dannel, a karib-tengeri miszkitó indiánnal. Dan és Hector csakhamar egy kusza világban találják magukat, ahol az emberélet olcsó és csak az maradhat életben, akinek helyén van az esze. Hogy megmeneküljön a rabszolgabarakk borzalmai elől, a két barát áttér az iszlám hitre, de amikor egy török hajón teljesítenek szolgálatot, hajótörést szenvednek. A sors kegyetlen fordulata révén újra rabláncra fűzik őket, ezúttal azonban keresztény rabszolgatartók: hőseinket egy francia gálya evezőpadjához láncolják, csavargók és fegyencek közé. Megpróbáltatásai során Hectort csak egy dolog élteti: hogy kiderítse, mi történt a húgával, Elizabethtel, aki szintén a kalózok fogságába esett. Végül, amikor Hector gályarabokból toborzott kis csapata elszabadul a Marokkó partjainál elsüllyedő hajóról, fény derül a hátborzongató igazságra...
Vypredané
10,95 €
11,53 €
100 Documents That Changed the World
100 Documents That Changed the World brings together the most important written agreements, declarations and statements in history. The documents included here have changed the course of history by rewriting laws, granting freedoms and laying out constitutions. But as well as official charters and presidential proclamations, there are also the hand-written documents that have gone on to shape the way we think, the scrawled notes that mark breakthroughs in the worlds of science and technology, and the annotated manuscripts that have become literary landmarks.Documents included: Magna Carta (1215); Shakespeare's First Folio (1623); Declaration of independence (1776); Constitution of the United States (1787); Louisiana Purchase (1803); Darwin's Evolutionary Tree (1837); Gettysburg Address (1863); Treaty of Versailles (1919); German Surrender (1945); Martin Luther King, Jr's "I Have A Dream" speech (1963); First Website (1991); Edward Snowden Files (2013).
Vypredané
24,23 €
25,50 €
Platonovy spisy 1.-5.
Zobrané spisy Platóna v preklade Františka Novotného v piatich zväzkoch. Šiesty a siedmy zväzok je slovník mien a pojmov k českému prekladu.
Vypredané
85,59 €
90,09 €