Hľadanie: Idoru
zobraziť:
Karácsonyi fények
Vannak karácsonytalan karácsonyok, amikor ezüstkönnyes a karácsonyfa, és vannak olyan karácsonyok, amikor boldog, karácsonyhangulatos a lélek, és a fa sötétzöldje az ősi, igéző illatfelhőben mozdulatlanul várja, hogy az égi békesség a szívekbe költözzön. Akárhogy is, nekünk angyalok kellenek, "s almavirágszínű hópelyhek tündéri csillogásban".
Legnagyobb ünnepünk tiszta és soha ki nem alvó fényét sokféleképpen tükrözik vissza az emberi sorsok, ahogyan e válogatáskötet elbeszélései is, amelyek mindegyike magyar alkotók tollából született. Többek között Déry Tibor, Domonkos László, Füst Milán, Gál Vilmos, Sütő András, Szilasi László és Szirmay Károly írásaival ünnepelhetjük a "szívet táró, csillagos időt".
A kortárs és klasszikus írók friss vagy épp nosztalgikus sorai nemcsak karácsonyi hangulatba ringatnak, de a szívünket is melegséggel töltik el. Olvasás közben "mintha egy kis időre elengednék e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit", és mintha kigyúlnának újra régi csillagaink, amelyeket úgy megcsodáltunk valamikor...
Függőségben
Nathaniel Cruz már akkor belebolondult Alexis Woodville-be, amikor a lány a gimnáziumban egy szerencsétlen baleset folytán fejen találta őt egy focilabdával. A cserfes és csábos, vörös hajú lány szó szerint levette a fiút lábáról. Egyikük sem sejtette, hogy a spontán vonzalom életre szóló bilincset tesz a szívükre, de katasztrofális időzítés és egy buta véletlen hosszú időre elszakítja őket egymástól. Évekkel később Nathaniel már a világhírű futballsztár csillogónak látszó életét éli, szívében azonban még mindig megszállottja Alexisnek. Követve a szívük vágyát, vajon megadják-e magukat a régóta elnyomott szenvedélynek, vagy feláldozzák a szerelmet a felelősségtudat oltárán? Ez Alexis és Nathaniel érzéki, szenvedélyes története. Remélem, annyira élvezitek majd olvasni, mint amennyire én az írást élveztem!
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
Lacná kniha Jak neztratit lásku (-70%)
Seznamte se s Kate Mackenzieovou… pracovnicí personálního oddělení New York Journal s hlavou plnou ideálů, která nerada posílá výpovědi zaměstnancům a je světovou přebornicí v chatování. Seznamte se s Mitchem Hertzogem… firemním právníkem s úsměvem od ucha k uchu, obhájcem padlých a zničených duší. Nedá se mu odolat. Seznamte se s Idou Lopezovou… mistryní ve výrobě koláčků, majitelkou vozíku s dezerty a bohyní všech pochoutek, nad kterými se sbíhají sliny. Společně musí bojovat s tyrany a despoty a vypátrat pravdu, zajistit spravedlnost a dokonalou dvojitou náplň pro to, co se celou knihu peče.
Na sklade 5Ks
3,51 €
11,70 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Jak neztratit lásku (-50%)
Seznamte se s Kate Mackenzieovou… pracovnicí personálního oddělení New York Journal s hlavou plnou ideálů, která nerada posílá výpovědi zaměstnancům a je světovou přebornicí v chatování. Seznamte se s Mitchem Hertzogem… firemním právníkem s úsměvem od ucha k uchu, obhájcem padlých a zničených duší. Nedá se mu odolat. Seznamte se s Idou Lopezovou… mistryní ve výrobě koláčků, majitelkou vozíku s dezerty a bohyní všech pochoutek, nad kterými se sbíhají sliny. Společně musí bojovat s tyrany a despoty a vypátrat pravdu, zajistit spravedlnost a dokonalou dvojitou náplň pro to, co se celou knihu peče.
Na sklade 1Ks
5,85 €
11,70 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Jak neztratit lásku (-25%)
Seznamte se s Kate Mackenzieovou… pracovnicí personálního oddělení New York Journal s hlavou plnou ideálů, která nerada posílá výpovědi zaměstnancům a je světovou přebornicí v chatování. Seznamte se s Mitchem Hertzogem… firemním právníkem s úsměvem od ucha k uchu, obhájcem padlých a zničených duší. Nedá se mu odolat. Seznamte se s Idou Lopezovou… mistryní ve výrobě koláčků, majitelkou vozíku s dezerty a bohyní všech pochoutek, nad kterými se sbíhají sliny. Společně musí bojovat s tyrany a despoty a vypátrat pravdu, zajistit spravedlnost a dokonalou dvojitou náplň pro to, co se celou knihu peče.
Na sklade 1Ks
8,78 €
11,70 €
dostupné aj ako:
Anne az élet iskolájában
Anne Shirley, ez a vörös hajú, örökké csacsogó és álmodozásra hajlamos kislány, akinek gyermekkorától az Anne otthonra talál című kötet számolt be, immár 16 éves ifjú hölgy. Kijárta a főiskolát, és visszatért Avonlea-be. De a visszatérés egyben új kezdet is. Anne kilép az élet iskolájába, hiszen dolgozni kezd: tanítónőként helyezkedik el abban az iskolában, ahol valaha maga is tanult.
Ahogy már megszokhattuk, az élet továbbra is folyton pezseg körülötte: meglágyítja az új szomszéd, a mogorva agglegény hírében álló Mr. Harrison szívét, Levendula kisasszony személyében pedig igazi "rokon lélekre" talál.
Hősünk azonban nem volna méltó az Anne Shirley névre, ha nem kerülne időről időre kisebb-nagyobb kalamajkába...
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
Az élet értelméről
1946-ban, tizenegy hónappal azután, hogy túlélte a holokausztot, Viktor E. Frankl pszichiáter Bécsben bemutatta később világhírűvé vált terápiás módszerét, a logoterápiát, amelynek középpontjában az élet alapvető értékei állnak.
Frankl megfigyelte, hogy azok a foglyok találták meg legnagyobb valószínűséggel a túléléshez szükséges erőt, akik még láttak valamilyen értelmet az életükben. De vajon mi az élet értelme?
Az élet különféle helyzetekbe sodor bennünket, de saját döntésünk, hogy ezekre miként reagálunk. Frankl logoterápiájának célja ennek a döntési szabadságnak a megélése, mert ha ezzel tisztában vagyunk, megérthetjük saját, személyes célunkat is. A világ alakulása időről időre bizonyítja, hogy Frankl gondolatai minden körülmények között aktuálisak.
"Évtizedekig tartó barátságom Viktor Frankllal és gyógyító kapcsolataim minden egyes páciensemmel (...) ugyanazt a fontos leckét tanították meg nekem, amit Auschwitzban kezdtem el tanulni. Azt, hogy a fájdalmas tapasztalataink nem tehertételek, hanem ajándékok. Perspektívát és értelmet adnak nekünk, lehetőséget arra, hogy megtaláljuk egyedi célunkat és saját erőnket."
Edith Eva Eger
Na sklade 2Ks
9,37 €
9,86 €
Zbohom prízraky
Dom medzi dvomi morami. Do jeho izieb sa vracia tridsaťšesťročná Ida, aby sa raz a navždy rozlúčila s prízrakmi svojho detstva a dospievania.
Nadia Terranova rozpráva o posadnutosti stratou, o tom, ako nás minulosť ovládne, ak sa jej nepozrieme do očí.
Na začiatku románu sa stretávame s Idou v sicílskom prístave Messina, kde sa narodila. Jej matka ju požiadala o pomoc pri oprave rodného domu, ktorý má v úmysle predať. Obklopená predmetmi z dávnych čias stojí pred dilemou, čo uchovať a čoho sa zbaviť, ako sa vyrovnať s traumou z detstva. Pred viac ako dvadsiatimi rokmi jej otec zmizol. Nezomrel: jedného dňa jednoducho odišiel a už sa nevrátil. So stratou otca si Ida spája zdrvujúce matkino mlčanie, svoju identitu a dokonca aj vzťah s vlastným manželom, ktorý je jej záchranou a skazou zároveň.
V momente, keď ju rodný dom ovládne aj so svojimi prízrakmi, musí prelomiť kliatbu a dovoliť, aby jej otec nadobro odišiel z jej života aj vnútra.
dostupné aj ako:
Egy olasz vakáció
Montenello igazi, romantikus olasz városka. Ráadásul olyan remek kisvendéglő található itt, amelynek szinte nincs párja az országban. Egy napon fiatal lány érkezik Montenelloba. Azt tervezi, rozoga kabrióján bejárja a pazar vidéket. Itt az ideje, hogy túltegye magát az ex-barátján. Ő és a férfiak? Köszi, de egy időre elég volt. Jöjjenek inkább az olasz ízek! Ám a lány ütött-kopott autója lerobban, és ott kell maradnia egy időre a városkában. Csakhogy a szerelem bárhol rátalálhat az emberre...
Šeptající dívka
Zní nepřetržitě,
jako zvonění v uchu,
ale tenhle šepot
je nakažlivý…
Finský Stephen King přináší fanouškům Báby Motyky další nervydrásající hororový příběh.
Helsinský psycholog Anton Rajamaa se už léta nestýká se svou dcerou Idou. Brutální vražda jeho kolegy, který mu před smrtí odkáže složku s informacemi o Idě, ho však přinutí změnit názor a vydat se po jejích stopách do západofinského městečka Vaasa. Tohle místo ale jako by bylo prokleté – vznáší se nad ním stín krvavé legendy, obestírá ho historka o náboženském kultu a lidi v něm pronásledují sluchové halucinace, jež některé dohánějí k šílenství. Chce-li se Anton znovu setkat se svou dcerou, bude se muset za hříchy spáchané v minulosti očistit…
Na sklade 2Ks
11,12 €
11,70 €
A lélek rugalmassága
"Ahhoz, hogy jó formában maradjunk, reziliensek, rugalmasan ellenállók legyünk, az szükséges, hogy ne tűrjünk el semmit. Az, hogy elbírok és kibírok dolgokat, nem egy virtus. Rövid időre, stresszhelyzetben - mondjuk, ég a ház, háború van, menekülnöm kell valahonnan -, jó, ha kibírom. De máskülönben nem kell kibírni senkit és semmit, hanem meg kell változtatnunk a helyzetünket, a környezetünket úgy, hogy relaxálni tudjunk."
Na sklade 3Ks
10,73 €
11,29 €
dostupné aj ako:
Összezárva
"Ugye, tudod, hogy én ezt még senkinek nem mondtam el?"
Mindaz, amit elmesélek, soha nem történt volna meg, ha négy hónappal a bérelt lakásba való beköltözésem után nem üt be a járvány, amely hosszú időre rám reteszelte a Völgy utcai ház kapuját.
Olyan volt az egész, mint valami rossz álom, csak ez most nem akart véget érni. Egyik napról a másikra drámaian megváltozott az életem. Hetek teltek el, hogy nem érinthettem meg senkit. Egyre kétségbeesettebben vágytam egy emberi test közelségére, egy leheletre, egy pillantásra. A puszta jelenlétére valakinek.
Nem tudom, melyik pillanatban tudatosult, hogy valami nagyon fontos átalakulás indult el, nemcsak bennem, hanem a világban, és átírhat mindent, ami eddig történt. A felismerés, hogy örökre vége a megszokott életemnek, észrevétlenül kúszott be a bőröm alá.
Összezárva, négy magányos nő és egy véletlenszerűen odavetődött férfi, akik szándékuk és akaratuk ellenére kerültek olyan helyzetbe, amelyben az egymásra utaltság elfogadása maradt az egyetlen kapaszkodójuk az élethez. Ahogy a víz formálja a követ, lassan oldódott le róluk a kinti világgal szembeni ellenállás.
Kutyák - Színezőkönyv
Feledkezz meg egy időre a hétköznapok gondjairól: nyugtasd meg magad, engedd el az aggódást, nyerj új erőt és álmodozz egy kicsit. Nincsenek szabályok - elég csak egy ceruzát vagy filctollat kézbe venned és hagynod, hogy a fantáziád vezessen. Akár már napi 10 perc színezés is elég lehet ahhoz, hogy pótold az elveszett energiád, visszanyerd lelki egyensúlyod és csökkentsd a stressz-szinted. Láss hozzá még ma!
Na sklade 1Ks
4,60 €
4,84 €
Macskaszem
Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel – az alkotás mellett – az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával.
A Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés” ? írta róla The New York Times. Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul.
„Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, lefelé, akár a vízen. Néha ez bukkan a felszínre, néha az, néha semmi. Semmi sem múlik el.”
Na sklade 1Ks
13,78 €
14,51 €
Nemezis játékai - Térség 5
Lángra lobban a világ.
Miután ezernyi lakható új világ felé nyílt meg az út, megkezdődik a naprendszer hatalmi struktúráinak átrendeződése. A Mars lassan elnéptelenedik, míg a külső bolygók nagyobb befolyást próbálnak szerezni maguknak, és hajók tűnnek el sorra, megmagyarázhatatlan módon.
Mindeközben a Rocinante hosszabb időre szárazdokkba kényszerül a lassú zónában és az Iloszon zajlott események miatt, ezért James Holden legénysége a javítások idejére "szabadságolja magát", ki-ki visszatér a saját világába, hogy lezárja a múltja néhány elvarratlan szálát, és ez mindnyájuk számára a túlélésért folytatott keserves küzdelembe torkollik. De nem csak számukra: az emberiség saját végzete felé rohan, mert a múlt bűnei megkövetelik az árukat.
A New York Times bestseller és többszörösen díjnyertes regényciklusból a SyFy csatornán fut a nagy kritikai sikert aratott tévésorozat, a The Expanse.
Na sklade 1Ks
13,78 €
14,50 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Dexterův poslední záběr (-25%)
V Miami se natáčí nový detektivní seriál a analytik krevních stop Dexter Morgan se stává objektem pozorování Roberta Chase, televizního herce a idolu žen, který má zazářit jako… miamský analytik krevních stop. Dextera netěší, že mu Bob stále stojí za zády a napodobuje ho – a navíc se teď nemůže v klidu věnovat svému temnému koníčku. Pomoc televiznímu štábu přesto přinese Dexterovi radost, sblíží se s půvabnou herečkou Jackie Forrestovou, jež má ztvárnit roli detektivní seržantky, a sám získá v seriálu malou roličku. Jeho radostná nálada se vytratí, když je v kontejneru nalezeno tělo brutálně zavražděné ženy, pak dojde k další vraždě... a všechny oběti se podobají Jackie. Dexter dostane ke svým úkolům ještě jeden – má jako bodyguard Jackie chránit. Přestože opravdu usiluje o to, aby se herečce nic nestalo, najde vraha a uloží ho v moři, někdo zabíjí dál…
Na sklade 1Ks
10,54 €
14,05 €
dostupné aj ako:
Cicák - Bűvös színező
Ez a színező a feltöltődés tökéletes eszköze. A pompás rajzokat színezve kikapcsolódhatsz, az inspiráló és elgondolkodtató, vagy éppen vicces idézetek pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kis időre macskaperspektívából nézz a világra.
Itt és most és aztán
Kin Stewart átlagos családapa: informatikával foglalkozik, a mindennapok apró-cseprő gondjaival küzd, és próbál jóban lenni tinédzser lányával, Mirandával. Valójában azonban időutazó titkos ügynök a jövőből, aki az 1990-es években rekedt egy küldetés során. Múltját titkolva új életet kezdett, ám időről időre emlékezetkieséssel járó rosszullétek törnek rá, és ezek megzavarják a családi nyugalmat. Egy délután megérkezik a „mentő” csapat – tizennyolc év késéssel. Küldetésük: visszavinni őt 2142-be, ahol valójában csak hetek teltek el, és ahol egy másik család várja, amire nem emlékszik. A két történet között őrlődő Kin kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kapcsolatot múltbeli és jelenbeli életével egyaránt. De amikor bizonyos lépései azzal fenyegetnek, hogy elpusztulhat az Időfelügyelő Ügynökség, megváltozhat a történelem, és lánya élete is veszélyben forog, vállalkoznia kell egy utolsó útra Miranda megmentése érdekében, még akkor is, ha ezzel megsérti az időutazás összes szabályát. Az Itt és most és aztán kivételes sci-fi, melyben a szerző egyszerre képes elkápráztatni játékos fantáziája, képzelőereje sokszínűségével, ugyanakkor megmutatja az apai szeretet mindent elsöprő erejét is. Hiszen, ha egy férfi számára a lánya élete a tét, nem ismer határt sem térben, sem időben…
Na sklade 1Ks
11,62 €
12,23 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Túto noc nezaspím (2. vydanie) (-50%)
Život nás tínedžerov by bol oveľa jednoduchší, keby... Keby sme sa nemuseli učiť do školy a keby nám rodičia neliezli občas na nervy. Keby už konečne prestali rozhodovať za nás! Keby nás začali brať ako dospelých a netvárili sa, že sú vždy najmúdrejší, najskúsenejší a najkompetentnejší. Keby už, aspoň na chvíľu, prestali prikazovať, zakazovať a pretvárať nás na svoj obraz. Keby... Keby nebolo toľko keby, študentský život by bol krásny. Veď máme osemnásť a svet je pre nás gombička! Zuzana si to však nemyslí. Momentálne prežíva najhoršie obdobie svojho života. Akýmsi nedopatrením sa ocitla na gymnáziu, kde si hneď na začiatku roka znepriatelila väčšinu triedy a profesorov. Keby len to. Chcú jej vziať jediné, čo ju ešte drží nad vodou: milovaného koňa. Zmätená a nešťastná robí chybu za chybou. Dostáva sa medzi najhorších žiakov triedy a naivne sa zaľúbi do dospelého muža, ktorý jej berie spánok a pre ktorého je schopná spraviť čokoľvek... Príbeh plný emócií, nečakaných prekvapení, ale aj pravého študentského humoru nás unáša štvorročnou etapou života dievčaťa zaľúbeného do svojho idolu, milujúceho kone, tanec a prírodu. Dievčaťa, ktoré hľadá samo seba a pevnú pôdu pod nohami.
Na sklade 1Ks
4,95 €
9,90 €
dostupné aj ako: