Hľadanie: Tibet
zobraziť:
Lacná kniha Utazások Erotikában (-90%)
A szerző a következő egyszerű alapötlet bűvöletében írta meg ezt a könyvet: elmesélhető-e egy ember - egy férfiember - élettörténete úgy, ha voltaképpen csupán szerelmi históriáit és nőügyeit taglaljuk. Sorsunk talán legfontosabb vonatkozása az, hogy kikhez fűz(ött) minket szerelem vagy erotikus vonzalom, vegyünk egyszer szemügyre regényhőst ilyen alapon. A művelt olvasónak a cím hallatán földereng Johann Wolfgang Goethe kolléga közismert opusának címe: Utazás Itáliában. Ez sem a véletlen műve. Hősünk, Jánoska, azaz dr. Mester János, Goethe életének és munkásságának elszánt kutatója. Minthogy a költőfejedelem szerelmi ügyeivel is foglalkozik, tudja, Goethének legalább (esetleg: több mint) száz nője volt. Őneki, Mester Jánoskának, mindössze tizet engedélyezett a szerző. Három feleség, hét egyéb. Róluk szól a regény.
Vypredané
1,27 €
12,69 €
dostupné aj ako:
A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony
Providence Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.
Ám egy izlandi vulkán épp ekkor tör ki, hogy hamufelhővel terítse be az eget, s így földhöz szögezze a repülőket. Ha a gépmadarak nem emelkedhetnek a levegőbe, akkor bizony Providence-nek kell repülnie. Látszólag emberfölötti teljesítmény, de Providence nem ismer lehetetlent: órákat vesz egy versailles-i kolostor tibeti szerzeteseitől, és már ott is áll az Orly reptéren egy szál bikiniben, hogy felszálljon. A szeretet ugyanis szárnyakat ad az embernek.
Romain Puértolas hihetetlennél hihetetlenebb kalandokat és különös, de annál szerethetőbb figurákat felsorakoztató, egyszerre mulatságos és megrendítő modern tündérmeséje ékes bizonyítéka annak, hogy az emberi akaraterő és fantázia határtalan. Csak engedjük szabadjára őket, és akkor nincs lehetetlen!
Vypredané
11,88 €
12,50 €
A szakrális test felébresztése (DVD melléklettel)
A légzés ereje egészségünk megőrzésének fontos eszköze. Legújabb könyvében a buddhista tanító, Tenzin Wangyal Rinpócse ősi tibeti légzés- és mozgásgyakorlatokat mutat be. Világosan, könnyen érthető nyelven írja le a két erőteljes meditáció, a Kilenc Tisztító Légzés és a Cá Lung-gyakorlat elméletét és gyakorlatát.
A könyvben és a hozzá tartozó magyar nyelvű DVD-n bemutatott ősi módszerek energiaközpontjainak megtisztítására és megnyitására összpontosítanak, ezáltal segítenek újra felfedezni magunkban az olyan természetes emberi érzéseket, mint a szeretet, az együttérzés, az öröm vagy a lelki egyensúly.
A gyakorlatok során egy adott mozgássort végezve egyszerre élesítjük tudatunkat és irányítjuk légzésünket, melynek hatására felfedezzük belső bölcsességünket és kibontakoztathatjuk képességeinket.
A hazai kiadáshoz készült magyar nyelvű DVD-n a tanító instrukcióit Balogh Béla tolmácsolásában hallhatjuk.
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Bowie David - Briliant Adventure (1992-2001) 18LP
KDO: Jedna z největších osobnostní světové hudby, proslulý hudební chameleon a průkopník hned několika hudebních směrů. Za svůj život vydal tento britský umělec rovných dvacet pět alb, z nichž velká část se zařadila do zlatého fondu populární hudby a ovlivnila hned několik generací hudebníků z několika hudebních žánrů. Své poslední album Black Star David Bowie vydal 8. ledna 2016 v den svých šedesátých devátých narozenin a pouhé dva dny před svou smrtí.
CO: Pokračování série boxů kompletujících jednotlivé etapy hudebníkovy kariéry. Brilliant Adventure mapuje na ploše 11CD a 18LP takřka celá devadesátá léta - obsahuje nově remasterované verze alb Black Tie White Noise (1993), The Buddha of Suburbia (1993), Outside (1995), Earthling (1997) a Hours (1999). Dále tu najdete nevydanou desku Toy, kterou Bowie nahrál v roce 2000 po vystoupení na Glastonbury. Jde o nové interpretace písní, které vznikly v letech 1964-71.
LP1
1. The Wedding (2021 Remaster) [05:07]
2. You've Been Around (2021 Remaster) [04:43]
3. I Feel Free (2021 Remaster) [04:52]
4. Black Tie White Noise (2021 Remaster) [04:53]
5. Jump They Say (2021 Remaster) [04:23]
6. Nite Flights (2021 Remaster) [04:37]
LP2
1. Pallas Athena (2021 Remaster) [04:40]
2. Miracle Goodnight (2021 Remaster) [04:12]
3. Don't Let Me Down & Down (2021 Remaster) [04:54]
4. Looking For Lester (2021 Remaster) [05:37]
5. I Know It's Gonna Happen Someday (2021 Remaster) [04:07]
6. The Wedding Song (2021 Remaster) [04:30]
LP3
1. Buddha Of Suburbia (2021 Remaster) [04:25]
2. Sex And The Church (2021 Remaster) [06:27]
3. South Horizon (2021 Remaster) [05:24]
4. The Mysteries (2021 Remaster) [07:11]
5. Bleed Like A Craze, Dad (2021 Remaster) [05:23]
LP4
1. Strangers When We Meet (Buddha Version) [2021 Remaster] [04:58]
2. Dead Against It (2021 Remaster) [04:57]
3. Untitled No. 1 (2021 Remaster) [05:02]
4. Ian Fish, U.K. Heir (2021 Remaster) [06:28]
5. Buddha Of Suburbia (feat. Lenny Kravitz) [2021 Remaster] [04:22]
LP5
1. Leon Takes Us Outside (2021 Remaster) [01:26]
2. Outside (2021 Remaster) [04:03]
3. The Hearts Filthy Lesson (2021 Remaster) [04:58]
4. A Small Plot Of Land (2021 Remaster) [06:33]
5. Segue - Baby Grace (A Horrid Cassette) [2021 Remaster] [01:40]
6. Hallo Spaceboy (2021 Remaster) [05:13]
7. The Motel (2021 Remaster) [06:50]
8. I Have Not Been To Oxford Town (2021 Remaster) [03:50]
LP6
1. No Control (2021 Remaster) [04:32]
2. Segue - Algeria Touchshriek (2021 Remaster) [02:02]
3. The Voyeur Of Utter Destruction (As Beauty) [2021 Remaster] [04:22]
4. Segue - Ramona A. Stone / I Am With Name (2021 Remaster) [04:01]
5. Wishful Beginnings (2021 Remaster) [05:08]
6. We Prick You (2021 Remaster) [04:35]
7. Segue - Nathan Adler Pt. 1 (2021 Remaster) [01:01]
8. I'm Deranged (2021 Remaster) [04:29]
9. Thru' These Architects Eyes (2021 Remaster) [04:22]
10. Segue - Nathan Adler Pt. 2 (2021 Remaster) [0:28]
11. Strangers When We Meet (2021 Remaster) [05:10]
LP7
1. Little Wonder (2021 Remaster) [06:02]
2. Looking For Satellites (2021 Remaster) [05:21]
3. Battle For Britain (The Letter) [2021 Remaster] [04:49]
4. Seven Years In Tibet (2021 Remaster) [06:22]
5. Dead Man Walking (2021 Remaster) [06:53]
6. Telling Lies (2021 Remaster) [04:50]
LP8
1. The Last Thing You Should Do (2021 Remaster) [04:58]
2. I'm Afraid Of Americans (2021 Remaster) [05:00]
3. Law (Earthlings On Fire) [2021 Remaster] [04:52]
LP9
1. Thursday's Child (2021 Remaster) [05:22]
2. Something In The Air (2021 Remaster) [05:46]
3. Survive (2021 Remaster) [04:11]
4. If I'm Dreaming My Life (2021 Remaster) [07:04]
5. Seven (2021 Remaster) [04:04]
6. What's Really Happening? (2021 Remaster) [04:10]
7. The Pretty Things Are Going To Hell (2021 Remaster) [04:40]
8. New Angels Of Promise (2021 Remaster) [04:37]
9. Brilliant Adventure (2021 Remaster) [01:51]
10. The Dreamers (2021 Remaster) [05:15]
LP10
1. Wild Is The Wind (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [06:22]
2. Ashes To Ashes (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [05:04]
3. Seven (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [04:15]
4. This Is Not America (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [03:46]
5. Absolute Beginners (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [06:34]
6. Always Crashing In The Same Car (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [04:09]
LP11
1. Survive (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [04:57]
2. The London Boys (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [03:56]
3. I Dig Everything (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [04:57]
4. Little Wonder (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [03:51]
5. The Man Who Sold The World (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [03:58]
6. Fame (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [04:14]
7. Stay (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [05:46]
LP12
1. Hallo Spaceboy (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [05:22]
2. Cracked Actor (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [04:12]
3. I'm Afraid Of Americans (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [05:32]
4. All The Young Dudes (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [03:42]
5. Starman (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [04:31]
6. "Heroes" (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [05:42]
7. Let's Dance (Live at BBC Radio Theatre, London, 27th June, 2000) [2021 Remaster] [06:17]
LP13
1. I Dig Everything [05:03]
2. You've Got A Habit of Leaving [04:48]
3. The London Boys [03:47]
4. Karma Man [03:46]
5. Conversation Piece [03:53]
6. Shadow Man [04:40]
7. Let Me Sleep Beside You [03:14]
8. Hole In The Ground [03:32]
LP14
1. Baby Loves That Way [04:37]
2. Can't Help Thinking About Me [03:25]
3. Silly Boy Blue [05:35]
4. Toy (Your Turn To Drive) [04:16]
LP15
1. Real Cool World (Sounds From The Cool World Soundtrack Version) [2021 Remaster] [05:25]
2. Jump They Say (7" Version) [2021 Remaster] [03:54]
3. Lucy Can't Dance (2021 Remaster) [05:48]
4. Black Tie White Noise (Radio Edit) [feat. Al B. Sure] [2021 Remaster] [04:11]
5. Don't Let Me Down & Down (Indonesian Vocal Version) [2021 Remaster] [04:57]
6. Buddha Of Suburbia (Single Version) [feat. Lenny Kravitz on Guitar] [2021 Remaster] [04:27]
7. The Hearts Filthy Lesson (Radio Edit) [2021 Remaster] [03:34]
8. Nothing To Be Desired (2021 Remaster) [02:16]
9. Strangers When We Meet (Edit) [2021 Remaster] [04:20]
10. Get Real (2021 Remaster) [02:51]
LP16
1. The Man Who Sold The World (Live Eno Mix) [2021 Remaster] [03:35]
2. I'm Afraid Of Americans (Showgirls Soundtrack Version) [2021 Remaster] [05:13]
3. Hallo Spaceboy (Remix) [2021 Remaster] [04:23]
4. I Am With Name (Alternative Version) [2021 Remaster] [04:06]
5. A Small Plot Of Land (Long Basquiat Soundtrack Version) [2021 Remaster] [03:14]
6. Little Wonder (Edit) [2021 Remaster] [03:42]
7. A Fleeting Moment (aka Seven Years In Tibet - Mandarin Version) [2021 Remaster] [04:00]
8. Dead Man Walking (Edit) [2021 Remaster] [04:01]
9. Seven Years In Tibet (Edit) [2021 Remaster] [04:01]
10. Planet Of Dreams (2021 Remaster) [04:41]
LP17
1. I'm Afraid Of Americans (V1-Edit) [2021 Remaster] [04:30]
2. I Can't Read (The Ice Storm Long Version) [2021 Remaster] [05:30]
3. A Foggy Day In London Town (2021 Remaster) [05:25]
4. Fun (BowieNet Mix) [2021 Remaster] [03:31]
5. The Pretty Things Are Going To Hell (Stigmata Soundtrack Version) [2021 Remaster] [04:49]
6. Thursday's Child (Radio Edit) [2021 Remaster] [04:25]
7. We All Go Through (2021 Remaster) [04:11]
8. No One Calls (2021 Remaster) [03:50]
9. We Shall Go To Town (2021 Remaster) [03:55]
10. 1917 (2021 Remaster) [03:29]
LP18
1. The Pretty Things Are Going To Hell (Edit) [2021 Remaster] [04:01]
2. Thursday's Child (Omikron: The Nomad Soul Version) [2021 Remaster] [05:35]
3. New Angels Of Promise (Omikron: The Nomad Soul Version) [2021 Remaster] [04:39]
4. The Dreamers (Omikron: The Nomad Soul Version) [2021 Remaster] [05:44]
5. Seven (Demo) [2021 Remaster] [04:07]
6. Survive (Marius de Vries Mix) [2021 Remaster] [04:18]
7. Something In The Air (American Psycho Remix) [2021 Remaster] [06:03]
8. Seven (Marius de Vries Mix) [2021 Remaster] [04:14]
9. Pictures Of Lily (2021 Remaster) [05:49]
Vypredané
407,54 €
428,99 €
Csomók, hurkok, kötések
Mindenki tud valamilyen csomót kötni, de ha megtanulunk még innen egyet-kettőt, máris nem bántuk meg, hogy megvettük a könyvet. Tanuljunk meg tízet, és megváltozik az életünk. Ez azért van, mert örömet lelünk abban, hogy megtanuljuk a csomókat, és gy
akoroljuk őket. Ez az alapvető, de magával ragadó folyamat egyszerre művészet, kézművesség, tudomány és filozófia. Ezernyi csomó közül választhatunk, és több száz könyv szól e témáról.
Megfizethetetlen tudást jelent, ha ismerünk néhány alapvető öss
zekötő vagy szorítócsomót, csatot, hurkot és rögzítőkötést; ez különbözteti meg a dolgát értő embert a bámészkodóktól. Mint ahogy tudunk kerékpározni, ki tudjuk cserélni a biztosítékot, tudunk térképet olvasni, autót vezetni, úszni vagy a bajban első
segélyt nyújtani, ismernünk kellene néhány csomót is. Nem kellene vakon bíznunk a kapcsokban, klipszekben és cipzárakban, a biztosítótűkben és a pillanatragasztókban, amikor egy darab kötél vagy zsineg, valamint egy jól megválasztott csomó legalább o
lyan hasznos lehet, ha nem hasznosabb.
E kötet több mint 150 csomót és kötést ismertet. Az órákig tartó szakadatlan szórakozás tehát garantált.
Vypredané
16,44 €
17,31 €
Keleti művészeti lexikon
Ázsia művészetének átfogó bemutatására elsőként vállalkozik hazai lexikon. Több mint 1000 szócikk és 500-nál több utalószó öleli fel a török, a közel-keleti, az iráni, a közép-ázsiai, az indiai, a burmai, a thai, a lao, a kambodzsai, a vietnami, az i
ndonéz, a tibeti, a kínai, a belső-ázsiai, a mongol, a koreai és a japán művészetet. Az egyes területek művészetébe a hosszabb terjedelmű, enciklopédikus címszavak kínálnak bepillantást: a szerzők, a témák kiváló hazai szakértői ezekben foglalták öss
ze a kultúrák, területek és vallások (iszlám, buddhista, hindu, dzsaina, bön, taoista, shintó stb.) művészetének történetét és alapfogalmait. Művészeti lexikonként ikonográfiai típusok leírását, számos alkotó életművének bemutatását, a legjellegzetes
ebb műfajok, anyagok, tárgytípusok, technikák leírását, továbbá fontos, az adott kultúrákban és az európai művészetben használt fogalmak magyarázatát, valamint néhány jeles magyar utazó-gyűjtő és kutató adatait tartalmazza a kötet. A kapcsolatok és ö
sszefüggések megvilágítását szerteágazó utaló rendszer, valamint a kötet végén található szócikkjegyzék segíti.
Vypredané
16,81 €
17,69 €
A bölcsességszem felnyitása
"Az atomkorban eddig is igen gyors volt, és továbbra is gyors marad az anyagi haladás. Nem arról van szó, hogy ez nem kívánatos jelenség, hanem arról, hogy egyensúlyt kellene teremteni egyfelől az anyagi előnyök, másfelől pedig a spirituális értékek és a vallásos gyakorlat között. A Dharma az a több száz év óta létező, rendkívüli jelentőségű mentális és spirituális tudomány, amely jól bejáratott módszert kínál az egyensúly megteremtésére, az elme és a szív kiművelésére. A nyugat ezeket a tanításokat emlegeti buddhizmusként. Eljött az ideje, hogy ezt a szellemi örökséget az emberek javára fordítsuk. Ezért írtam ezt a könyvet, amely ismerteti a Dharma lényegét." (Őszentsége, a Dalai Láma)
Ebben a könyvben Őszentsége, a Dalai Láma a tibeti tanítások lényegét foglalta össze. Olyan áttekintést készített a buddhizmus alapelveiről, amely átfogó, elmélyült, mégis jól érthető. Gondolatai alapján a boldogság és a szenvedés gyökerét magunkban kell keresnünk, és könyve révén megérthetjük, hogyan is változtathatjuk meg valóban világunkat.
Vypredané
15,13 €
15,93 €
Életmesék
"Mennyi minden megváltozna,
ha élvezni tudnánk
kincseinket, olyannak, amilyenek!"
Demián, e könyv fiatal páciense számos terápiával próbálkozott már. Úgy érzi, valami baj van vele, mert szüleivel, barátnőjével és munkatársaival is folyton problémákb
a ütközik; és szeretné minél jobban megismerni önmagát, s választ találni az élet nagy kérdéseire is. Csupa kíváncsiság, csupa elégedetlenség, csupa lázadás, csupa útkeresés Talán azt kell megtanulnia, hogyan tudná végre önmagát elfogadni.
Legújabb
terapeutája, Jorge először idegesíti, de azt rögtön látja, hogy ő más, mint a többi. A doki igazán egyedi módon segít neki választ és megoldást találni mind újabb kérdéseire: minden egyes alkalommal elmesél neki egy történetet. Van köztük klasszik
us és modern meseadaptáció, van tibeti, talmudi, szúfi, hindu fabula éppúgy, mint nagy írók elbeszéléseinek feldolgozása és a szerző által kitalált történet. Csupa olyan mese, amely mindannyiunknak segíthet abban, hogy jobban megértsük kapcsolatainka
t és félelmeinket.
JORGE BUCAY argentin pszichoterapeuta könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. Az Életmesék 1994-ben jelent meg először, s ezzel kezdődött Bucay bámulatos sikere először Latin-Amer
ikában, majd szerte a világban.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
Félelem nélküli halál
Az embert évezredek óta foglalkoztatja a halál, és ami azután következik. Nyugaton a halál kérdése mégis egyfajta tabunak számít, és sokakban félelem övezi már a gondolatát is. Ez a könyv azoknak szól, akik látják, hogy múlik az idő, tudják, hogy az öregség és a halál elkerülhetetlen, ugyanakkor magukon és másokon is szeretnének segíteni, hogy az életük és a haláluk egyaránt mély értelmet nyerjen. A halál nem egy sarokban ólálkodó szellem, hanem megismerhető folyamat. Beszélhetünk róla, és megtanulhatunk olyan módszereket, amelyek felkészítenek rá.
A tibeti buddhizmus gyakorlói nyitottan és tudományos megközelítéssel viszonyulnak a halálhoz. Arra törekednek, hogy megértsék és felhasználják azokat a szellemi állapotokat, amelyek a tudat és a test elválásakor megjelennek. A buddhista mesterek az évszázadok során mély belátást nyertek a halál tapasztalatába, és e kivételes tudást egyre inkább megerősítik a halálközeli élményt vizsgáló nyugati kutatók is.
Láma Ole Nydahl rendelkezik a tudatos halál (phova) gyakorlatának átadásával, az azzal kapcsolatos tanításokkal, és napjainkban ő a phova egyik legtapasztaltabb tanítója a világban. 1987 ót emberek tízezreit vezette végig sikeresen e gyakorlaton. A phova és a könyvben foglalt tudás segítséget nyújt, hogy a halál idején felmerülő félelmet, elvárásokat és kétséget mindenki magabiztossággá és nyugalommá alakíthassa.
Vypredané
10,74 €
11,31 €
dostupné aj ako:
Sindzse szeme Jubileumi kiadás
Nemzetközileg elismert tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk. Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, e
gy bizonyos Mr. Thompsonnal. Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású "bogarász", azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Hiszen manapság már nemigen szokás komplex expedíciókat
indítani ismeretlen területek feltárására. Ráadásul a Himalája nem is olyan ismeretlen, mint sokan hiszik. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor, ám azóta mintha nem is érdekelné a társaság sorsa. V
agy valami egészen már célja van vele? Mert az expedíció összetétele is csak első pillantásra olyan magától értetődően természetes. Az is gyanús véletlen, hogy alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, é
s ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Megannyi gyanús körülmény. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, OHarát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozza a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purb
u. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme
Vypredané
5,48 €
5,77 €
Golyóálló diéta
Golyóálló életmód: több vaj, kevesebb testedzés, pihentetőbb alvás -- a frissebb elméért és a testért, amelyet megérdemelsz!
Húszas évei közepén Dave Asprey, a sikeres vállalkozó milliókat keresett a Szilícium-völgyben. Csak éppen közel 140 kilót nyomott, annak ellenére, hogy azt tette, amit az orvosok tanácsoltak: nem evett többet napi 1800 kalóriánál, és másfél órákat edzett, hetente hatszor.
Amikor a zsírfelesleg miatt már az agyára is sűrű köd kezdett ereszkedni, és az ételek utáni sóvárgás minden energiáját és akaraterejét elszívta, Asprey ugyanazt a gyakorlatot követte, mint amelyik korábban vagyonos emberré tette: "meghekkelte" a saját testét. Több mint 300 ezer dollárt és 15 évet áldozott arra, hogy kiderítse, mi fogja vissza a teljesítményét, és áll a boldogsága útjába. Annak érdekében, hogy testileg és szellemileg is csúcsformába kerülhessen, különböző orvosi vizsgálatokat végeztetett, eldugott tibeti kolostorokat keresett fel, és behatóan tanulmányozta a hagyományos, illetve alternatív megoldásokat. Az eredmény: a golyóálló diétának elkeresztelt gyulladáscsökkentő program, amely gyors, éhségmentes fogyást és drasztikus teljesítménynövekedést eredményez.
A golyóálló diéta gyökeresen meg fogja változtatni azt, ahogyan a fogyókúráról és az egészséges életmódról vélekedsz. Ki fogod hagyni a reggelit, abbahagyod a kalóriák számolgatását, rengeteg egészséges telített zsírt és intelligens táplálékkiegészítőket fogyasztasz majd, és kevesebbet edzel és alszol. Ennek eredményeképpen nőni fog az energiaszinted, izmosabbá válsz, és sorra olvadnak le rólad a fölösleges kilók. A hagyományos fogyókúrák szemléletét elvető Asprey a negyvenes éveire leadott 45 kilót, és ma egészségesebbnek és szellemileg frissebbnek érzi magát, mint valaha. Ha te is erre vágysz, csak kövesd a Golyóálló diéta útmutatását!
Dave Asprey szilícium-völgyi befektető, vállalkozó, hivatásos biohekker, a vajjal dúsított golyóálló kávé megalkotója, a Silicon Valley Health Institute elnöke és a 8 millió hallgatóval rendelkező podcast, a Bulletproof Radio házigazdája. Szerepelt a Today Show-ban, a Nightline-ban, a CNN-en, a Financial Times, a Rolling Stone, a Men's Health, a Vogue, a Marie Claire, a Slate, a Forbes és még tucatnyi más folyóirat hasábjain. A Brit Columbia-i Victoriában, illetve a washingtoni Seattle-ben él.
Vypredané
12,23 €
12,87 €
A meditáció szakaszai
Ez a könyv a dalai láma tanításait foglalja össze arról, hogyan meditáljunk. A létező legalaposabb magyarázat, amit Őszentsége Kamalasíla klasszikus meditációs könyvéhez fűzött. Egészen biztos, hogy a gyakorlatorientált nyugatiak különösen hasznosnak fogják találni a dalai láma e kedvenc szövegét. Az ő szavaival élve: "Ez a mű olyan, mint egy kulcs: megnyitja az ajtót a többi nagy buddhista szöveg felé." Mindezekkel összhangban Őszentsége gyakran tanít belőle különböző közönségek előtt, szerte a világon.
Kamalasíla ácsárja a IX. században élt tudós szent volt, a nagy apát, Santaraksita tanítványa. Az ilyen tanítók együtt érző munkálkodásának köszönhető, hogy Tibetben Buddha tanításainak teljes és tiszta formája virágzott ki. Kamalasíla egyedi szerepet töltött be ebben a folyamatban, ő volt ugyanis az első indiai tudós szent, aki olyan jelentőségteljes szöveget alkotott Tibetben, amely szem előtt tartotta a tibeti emberek szükségleteit, s mindeközben arra törekedett, hogy eloszlassa az elterjedt félreértéseket. Sajnos a mostani zűrzavaros idők és különösen a Tibetet ért tragédia miatt a komoly tanítványoknak és gyakorlóknak régóta nem volt lehetőségük, hogy ilyen fontos szövegeket hallgassanak, olvassanak, ezeken gondolkozzanak vagy meditáljanak. Ezt felismerve Őszentsége, a dalai láma a megannyi rá nehezedő teher és kötelezettség ellenére jelentős erőfeszítéseket tett ennek a tradíciónak a megőrzése érdekében, hogy elősegítse az ilyen fontos és ritka szövegek tanulmányozását és gyakorlatba ültetését.
Vypredané
12,02 €
12,65 €
THU DŽE ČCHE
Na pultech knižních obchodů dnes objevíte nepřeberné množství knih, které byly sepsány lidmi s hlubokým duchovním poznáním, velkými buddhistickými mysliteli z různých zemí světa a v různé době a jež lze zařadit mezi takzvané drahocenné klenoty moudrosti. Již více než patnáct let mám možnost jezdit do buddhistických zemí, často i několikrát do roka, a během této periody jsem pořídil neskutečné množství fotografického materiálu, který se snažím využívat především pro přednášky uskutečňované nejen na území naší republiky a pro široké věkové spektrum posluchačů. V poslední době se na mne většina z nich obrací s prosbou, zda by nebylo možné dát jim knižní formu. Na základě těchto četných podnětů a ve snaze vyhovět těmto upřímným prosbám jsem seskupil přes sto osmdesát pohledů do buddhistického Himálaje z Tibetu, Sikkimu, Bhútanu, Nepálu. Přidal jsem i několik mých oblíbených postřehů z dalších buddhistických zemí jihovýchodní Asie tak, aby byly reprezentativní, měly silnou vypovídací hodnotu a navíc zrcadlily bohatství, rozmanitost a pestrost těchto regionů. Po dokončení selektivní práce jsem však cosi postrádal... U dvourozměrných obrázků chyběl třetí rozměr… duchovní obal. Rozhodl jsem se proto, že záběry „obalím“ sbírkou essencí z buddhismu, vybrané z výše zmíněných „klenotů moudrosti“, a pokusím se z ní vytvořit „most“ mezi fotografiemi a čtenářem prostřednictvím těchto essencí zamýšlím sdílet s neodbornou veřejností a studenty dharmy různé možnosti a vyhlídky, které se přede mnou otevřely i očividně prostý a přesto složitý základ hlavních myšlenek buddhistů. Určitou formou tím za odpovědi, které jsem v této bohaté a rozmanité tradici našel, poděkuji proto název „Thu-dže-čhe“, v tibetštině znamenající „Děkuji“ nebo „Jsem ti vděčný“. Věřím, že tato kniha tento cíl splní a právě tomuto cíli bych chtěl věnovat vše dobré, co z ní může vzejít.
Vypredané
30,81 €
32,43 €
Buuren Armin, Van - A State Of Trance Year Mix 2016 2CD
DISC I.
1. Intro - Gig At The MegaDome
2. Omnia - Alien
3. Yoel Lewis feat. Sivan - Caesarea
4. Armin Van Buuren feat. Lyrica Anderson - Gotta Be Love (Arston Remix)
5. Christina Novelli vs. Lanos - Home
6. Andrew Rayel & Digital X feat. Sylvia Tosun - Winterburn
7. ilan Bluestone feat. Giuseppe De Luca - Bigger Than Love
8. Denis Kenzo & Sveta B. - Sunshine Blue
9. Cosmic Gate & Eric Lumiere - Edge Of Life
10. Yoel Lewis - Goldengate
11. Kryder - Crocodile Tears
12. Chicane feat. Moya Brennan - Saltwater (Kryder Remix)
13. Andrew Rayel & KhoMha - All Systems Down
14. Arty & Andrew Bayer - Follow The Light
15. Genix - XO
16. Super8 & Tab - Mega
17. Dimitri Vegas & Like Mike vs. W&W - Arcade
18. Armin Van Buuren & Orjan Nilsen - Flashlight
19. Cosmic Gate - am2pm
20. Above & Beyond feat. Justine Suissa - Little Something (Super8 & Tab Remix)
21. Andrew Rayel - Epiphany
22. Denis Kenzo & Alexandra Badoi - More Time
23. Ana Criado & Denis Kenzo - Beautiful Creature
24. Rodg - High On Life
25. Armin Van Buuren feat. Kensington - Heading Up High (First State Remix)
26. Above & Beyond - A.I.
27. Estiva - Sun Goes Down
28. Gareth Emery & Ashley Wallbridge pres. CVNT5 - CVNT5
29. Armin Van Buuren feat. Angel Taylor - Make It Right
30. Push - Strange World (Andrew Bayer Remix)
31. Armin Van Buuren feat. BullySongs - Freefall (Heatbeat Remix)
32. Kyau & Albert - Memory Lane
33. Denis Kenzo & Angel Falls - Run Away
34. Mino Safy, Mariana Bo & Zaa - Kalopsia
35. David Gravell - Stay Awake
36. MaRLo feat. Emma Chatt - Leave My Hand
37. Gareth Emery feat. Christina Novelli - Save Me
38. Simon Lee & Alvin - Xcelerate
39. Armin Van Buuren & Dave Winnel - The Race
40. Maes?tro feat. Clara Yates - I Will Follow You (Alexander Popov Remix)
41. Alexander Popov & Jonathan Mendelsohn - World Like This
42. DRYM & Jennifer Rene - Smile
43. Airborn & Bogdan Vix feat. KeyPlayer - Kaleidoscope
44. Gareth Emery & Ben Gold - Until We Meet Again
45. MaRLo feat. Chloe - You And Me
46. Armin Van Buuren feat. BullySongs - Caught In The Slipstream (KhoMha Remix)
47. Lost Frequencies feat. Sandro Cavazza - Beautiful Life (Gareth Emery Remix)
48. Luke Bond vs. CARTEL - Once More
49. Omnia feat. Christian Burns - All I See Is You
50. Orjan Nilsen - Iconic
51. Feel & Alexandra Badoi - Did We Feel (Frainbreeze Progressive Dub Mix)
52. Andrew Rayel feat. Kristina Antuna - Once In A Lifetime Love
53. Ferry Corsten & Cosmic Gate - Event Horizon
54. Armin Van Buuren - Old Skool (Vigel Remix)
55. Armin Van Buuren vs. Human Resource - Dominator (Tom Staar Remix)
56. Orkidea - Nana (Jerome Isma-Ae Remix)
DISC II.
1. Exis - The Count
2. Willem De Roo - Hyperdrive
3. Bobina - Music Box
4. Mohamed Ragab & Attila Syah - Crux
5. Marco V - Simulated (Radion6 Remix)
6. 4 Strings - Sunset Aftermath
7. Radion6 - Livin The Dream
8. Cosmic Gate - Exploration Of Space (Cosmic Gate's Third Contact Remix)
9. Gaia - Inyathi
10. The Thrillseekers pres. Hydra - Amber
11. Ferry Corsten pres. Gouryella - Neba
12. Bryan Kearney & Christina Novelli - By My Side
13. Super8 & Tab - Into
14. Gareth Emery feat. Gavrielle - Far From Home (Craig Connelly Remix)
15. Ben Gold - I'm In A State Of Trance (ASOT 750 Anthem)
16. Feel - Not Alone (Three Friends)
17. Dimension - Mangata
18. Armin Van Buuren pres. Rising Star feat. Betsie Larkin - Again (Armin Van Buuren Remix)
19. Jorn Van Deynhoven - We Can Fly
20. Chris Bekker, Chris Montana & Paul Van Dyk - Berlinition (PvD Club Mix)
21. John O'Callaghan & Clare Stagg - Lies Cost Nothing
22. Gareth Emery feat. Wayward Daughter - Reckless (Standerwick Remix)
23. Illenium feat. Joni Fatora - Fortress (Seven Lions Roots Mix)
24. Masters & Nickson feat. Justine Suissa - Out There (Robert Nickson 2016 Remix)
25. Omnia & Audrey Gallagher - I Believe
26. A.R.D.I. & Linnea Schossow - Your Everything
27. Saad Ayub & Jennifer Rene - Move On
28. Aly & Fila meets Roger Shah & Susana - Unbreakable
29. Alex M.O.R.P.H. - Not All Superheroes Wear Capes
30. Alex M.O.R.P.H. & Den Rize feat. Natalie Gioia - Angelic
31. Aly & Fila with Ahmed Romel - Kingdoms (FSOE 450 Anthem)
32. Simon Patterson & Magnus - Evoke
33. RAM feat. Stine Grove - Forever And A Day
34. Simon Patterson - Smack (Waio Remix)
35. Aly & Fila x Luke Bond & Audrey Gallagher - Million Voices
36. Ben Gold feat. Christina Novelli - All Or Nothing (Allen Watts Remix)
37. Simon Patterson feat. Lucy Pullin - Now I Can Breathe Again
38. Alex M.O.R.P.H. & Paul Van Dyk - We Are
39. MaRLo - Darkside
40. Hilight Tribe - Free Tibet (Vini Vici Remix)
41. Armin Van Buuren vs. Vini Vici feat. Hilight - Great Spirit
42. MaRLo - Join Us Now
43. John Askew - Supersonic
44. Chris Schweizer - Scorpion
45. Will Atkinson - Subconcious
46. Mark Sherry meets Space Frog & Derb - Follow Me (Psyburst Remix)
47. Outro - Where's Bob?
Vypredané
25,64 €
26,99 €
Bowie David - Best Of Bowie 2DVD
Tracklist:
DVD1:
1 Oh! I'm Only Dancing
2 Queen Bitch
3 Five Years
4 Starman
5 John, I'm Only Dancing
6 The Jean Genie
7 Space Oddity
8 Drive-In Saturday
9 Life On Mars?
10 Ziggy Stardust
11 Rebel Rebel
12 Young Americans
13 Be My Way
14 Heroes
15 Boys Keep Swinging
16 DJ
17 Look Back In Anger
18 Ashes To Ashes
19 Fashion
20 Wild Is The Wind
21 Let's Dance
22 China Girl
23 Modern Love
24 Cat People
25 Blue Jean
26 Loving The Alien
27 Dancing In The Street
DVD2:
1 Absolute Beginners
2 Underground
3 As The World Falls Down
4 Day-In Day-Out
5 Time Will Crawl
6 Never Let Me Down
7 Fame 90
8 Jump They Say
9 Black Tie White Noise
10 Miracle Goodnight
11 Buddha Of Suburbia
12 The Heart's Filthy Lesson
13 Strangers When We Meet
14 Hello Spaceboy
15 Little Wonder
16 Dead Man Walking
17 Seven Years In Tibet
18 I'm Afraid Of Americans
19 Thursday's Child
20 Survive
Vypredané
14,24 €
14,99 €
Barabáš Pavol - Mustang DVD
Scenár, kamera, strih, réžia: Pavol Barabáš
Hudba: autentická
Dĺžka: 28 minút
Formát: 4. 3
Zvuk: 2. 0
Mustang, dlho utajované kráľovstvo na území Nepálu v bájnej zemi Lo je ako vklinené do Tibetu. V stredovekej pevnosti dobre ukrytej za hradbami nedobytných Himalájí sa akoby zastavil čas. .. Pred kráľovským palácom mnísi bez prestania odriekavajú starú budhistickú modlitbu a pooobedňajší vietor deň čo deň neúnavne zahladzuje stopy po karavánach. .. Pevnosť Lo Monthang naďalej stráži tajomstvo poznaní o zmysle života. ..
Vypredané
11,39 €
11,99 €
Šambhala - tajemství duchovní říše
V neznámých končinách nedaleko Tibetu leží rajské místo, kde vládne nejvyšší moudrost a nepopsatelný klid a mír. Jmenuje se Šambhala, ačkoli se můžeme setkat i s označením Šangrila. Kniha odhaluje pozadí této legendy a představuje Šambhalu jako skutečné místo otevřené všem, kteří mají čisté srdce.
Vypredané
10,29 €
10,83 €
Buddhist Art of Tibet
An insightful look at the history of Tibet and Buddhism through historical narratives and striking art from the Alain Bordier collection.
Fascinated by Buddhist art and Asian spirituality, Alain Bordier has spent more than forty years building a unique collection of religious objects from the Himalayas (Tibet, Nepal, and Bhutan). On display today at the Tibet Museum in the heart of the medieval city of Gruyéres, Switzerland, some six hundred works offer visitors the rare opportunity to discover an endangered world heritage.
This volume presents a general historic and artistic framework of Tibetan art through narratives, anecdotes, and commentary from Bordier on the different subjects and the collection itself. Beyond the artistic aspect, this work demonstrates the symbolism and spirituality that emerge from each object and offers an interpretation of the themes from a Buddhist viewpoint. The highlight of the book is the presentation of an unpublished manuscript retracing the life of Milarepa, the great eleventh-century Tibetan yogi, whose analysis provides an excellent introduction to the great Buddhist principles.
Vypredané
49,35 €
51,95 €