Hľadanie: Feel: Robbie Williams EN
zobraziť:
Amíg én a csillagokkal álmodtam
Mi van, ha valaki más élheti meg a te boldogságodat?
Amikor Maddie felébred a kórházi ágyon, nem emlékszik rá, mi történt. A vőlegényét szeretné látni. Abban a hitben van, hogy pár nap múlva lesz az esküvője, és más örömök is várnak rá, de úgy tűnik, minden összekuszálódott, amíg kómában volt.
Maddie számára olyan, mintha csak egy napja esett volna ki, miközben hat év telt el. Hat év, amely mindenki életét gyökeresen megváltoztatta.
A díjnyertes író, Dani Atkins megindító regénye egy szívmelengető történetben mutatja be egy tragikus esemény hatásait két nő nézőpontján keresztül, akik ugyanazt a férfit szeretik.
Na sklade 1Ks
13,78 €
14,51 €
dostupné aj ako:
Petepite - Az apu én vagyok
A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is áváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyet tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?
Na sklade 2Ks
8,03 €
8,45 €
Én, Mátyás király
Gáspár Ferenc legújabb könyvében különleges utazásra invitálja az olvasót: egyes szám első személyben beszélteti hősét, a mindmáig legnépszerűbb magyar uralkodót, Mátyás királyt, mégpedig úgy, hogy időnként magunk sem tudjuk Mátyás-e az, aki mesél nekünk, vagy Lebersit, a király udvari bolondja. Ők ketten ugyanis – akárcsak Arany János vígballadájában, a Pázmán lovagban –, gyakran kicserélik egymást ebben a bűnügyi regényre is hajazó műben.
A szerző megidézi a haldokló Mátyás lelkivilágát, ahogyan cselekedeteinek, döntéseinek mozgatórugóit felfedi, és amikből kiviláglik a nagy király stratégiája, életfilozófiája és életszeretete.
Mindezzel együtt egy izzig-vérig mai történetet olvashatunk, egy olyan regényt, melyben a főhős ugyanolyan magányos döntéseiben, akárcsak a ma embere.
Az Én, Mátyás király nem folytatása a korábbi műveknek – Janus, Galeotto –, ám azoknak a regényeknek a szereplői szintén feltűnnek a regényben.
S ha a Galeotto, Berka Attila, a könyv szerkesztője szerint a szerző lírai ars poeticája, akkor az Én, Mátyás király annál inkább az.
Na sklade 1Ks
7,97 €
8,39 €
Én, Richard király
Egy lebilincselően izgalmas memoár, amely alapján a Richard király című mozifilm készült az Oscar-díjas Will Smith főszereplésével.
Lenyűgöző, inspiráló, könyörtelenül szókimondó - így értékelték az amerikai kritikusok Richard Williams, az üzletember, teniszoktató, édesapa önéletrajzi könyvét, akinek minden idők két legjobb női teniszjátékosát, Venus és Serena Williamset köszönheti a világ.
Az Én, Richard király című könyvben Willams elárulja az olvasóinak, hogy miként nevelt lányaiból klasszis sportolókat. Richardot egész életében bátorságra, magabiztosságra, az elköteleződés, a hit és a szeretet fontosságára tanította édesanyja. Ugyanezen értékeket később ő is tovább adta lányainak, akik ebből erőt merítve egészen különleges felnőtté, és egyúttal fantasztikus sportolókká váltak. A self-made man Williams apuka hosszú és fáradtságos, ám mindemellett hallatlanul izgalmas - és végül rendkívül kifizetődő - életutat járt be, amely során számtalan kihívást leküzdve teremtette meg szerető családját, és nevelte fel a valaha élt legnagyszerűbb teniszezők között számon tartott lányait.
Ez a kötet ezt az utat kelti életre; egy kivételes olvasmány, amelyben mi magunk is átélhetjük egy félelmet nem ismerő ember hihetetlen történetét.
Majd megnövök én...
Készségfejlesztő munkafüzetünket óvodáskorú gyermekek számára készítettük. A vidám és játékos feladatok több célt is szolgálnak: rendszerezhetik és kiegészíthetik ismereteiket, fejleszthetik tudásukat, logikai készségüket; ugyanakkor gyakorolhatják a helyes ceruzafogást is: színezhetnek, rajzolhatnak.
Szükséges az önök jelenléte is, mert az együtt játszás és a közös felfedezés öröme nélkülözhetetlen mindannyiuk számára.
Na sklade 1Ks
2,42 €
2,55 €
Chasing Shadows (EN)
Amy had it all – money, brains and beauty. And then the accident happened. The Present Day: Left blind and without her family, Amy feels she needs to escape. On a trip along the Camino de Santiago - the Way of St James - she is accompanied by the mysterious and troubled Luke. Having been set up to help Amy by a mutual friend, Luke finds he is running from his past.
Na stiahnutie
16,99 €
Desátý Doctor Who - Plačící andělé z Monsu
Desátý doktor se vrací v té nejlepší formě… a do jedné z nejhorších válek. Píše se rok 1914 a většina Evropy uvízla v zákopech, v nemilosrdné první světové válce. A bude to ještě horší, protože na bitevním poli se začínají objevovat sochy andělů, kteří si zakrývají oči…
Williams John/Berliner Philharmoniker - The Berlin Concert 2LP
Tracklist:
LP1
1.Olympic Fanfare and Theme *NEW*
2.lose Encounters of the Third Kind: Excerpts
3.Far and Away Suite *NEW*
4.Harry Potter and the Philosopher’s Stone: Hedwig’s Theme *NEW*
5.Harry Potter and the Philosopher’s Stone: Nimbus 2000 *NEW*
6.Harry Potter and the Philosopher’s Stone: Harry’s Wondrous World *NEW*
7.Theme from Jurassic Park
8.Superman March *NEW*
LP2
1.Indiana Jones and the Last Crusade: Scherzo for Motorcycle and Orchestra *NEW*
2.Indiana Jones: Raiders of the Lost Ark: Marion’s Theme
3.Indiana Jones: Raiders of the Lost Ark: The Raiders March
4.Elegy for cello and orchestra Bruno Delepelaire cello *NEW*
5.Solo: A Star Wars Story: The Adventures of Han *NEW*
6.Star Wars: Episode V – The Empire Strikes Back: Yoda’s Theme *NEW*
7.Star Wars: Episode IV – A New Hope: Throne Room and End Title *NEW*
8.The Imperial March – From “Star Wars: The Empire Strikes Back”
9.Princess Leia's Theme – From “Star Wars. A New Hope” *NEW*
10.Flying Theme – From “ET. The Extra-Terrestrial”
Caleb Williams
Things as They Are; or The Adventures of Caleb Williams (often abbreviated to Caleb Williams) (1794) by William Godwin is a three-volume novel written as a call to end the abuse of power by what Godwin saw as a tyrannical government. Intended as a popularization of the ideas presented in his 1793 treatise Political Justice Godwin uses Caleb Williams to show how legal and other institutions can and do destroy individuals, even when the people the justice system touches are innocent of any crime. This reality, in Godwin's mind was therefore a description of "things as they are."
Na stiahnutie
0,88 €
Doctor Who - Terorformace
Na terraformované ledové planetě zjišťují Doctor a Clara, že se v zemském jádru právě probudil monstrózní Hyperion. Dokáží zastavit řádění živé hvězdy... když mají na krku svatbu století? A vzápětí je čeká Indie, staletí stará konspirace a snaha o vzkříšení jednoho z nejnebezpečnějších mimozemšťanů. A to všechno hned ve dvou časových rovinách!
Na sklade 2Ks
17,20 €
18,10 €
Dreaming of Christmas (EN)
It’s the dream Christmas: snow, mountains. and, er, an ex-boyfriend. But can Zoe still find love in the Alps? Dumped on Christmas Eve by her long-term boyfriend, it’s been a rough year for Zoe Lumsley. But then she gets an invitation she can’t refuse: an all-expenses-paid skiing holiday with old university friends.
Na stiahnutie
13,99 €
From Pasta to Pigfoot (EN)
Audiobook A hilarious rom-com perfect for reading in the sunshine!, written by Frances Mensah Williams. Be swept away by sun, sea, self-love and a delicious dollop of romance in this original, multicultural romance novel set between London and Ghana. Introducing your new, favourite girl-next-door Faye Bonsu. Dismissed as a cultural lightweight by the man she is desperate to please, under-achieving PA, Faye Bonsu, is on a mission to find love.
Na stiahnutie
22,99 €
The Very Hungry Caterpillar's Touch and Feel Animals
A big touch-and-feel board book with lots to explore on every page
Join The Very Hungry Caterpillar as he meets animals from the rainforest, the farmyard, the seaside and so much more.
With touch-and-feel elements to explore on every page and first concepts to discover including wild words, animal actions and noisy farmyard, this is a richly satisfying board book for babies and toddlers.
This book is perfect for sharing together and encouraging interactive play.
Discover other Very Hungry Caterpillar books:
The Very Hungry Caterpillar's First 100 Words
The Very Hungry Caterpillar's Hide and Seek
The Very Hungry Caterpillar's Bug Hunt
The Very Hungry Caterpillar's Finger Puppet Book
Eric Carle's Book of Amazing Animals
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of CD
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Tracklist:
01. Hymne A L'Amour
02. La Vie En Rose
03. La Foule
04. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
05. Mon Dieu
06. L'Accordéoniste Live
07. Non Je Ne Regrette Rien
08. Padam Padam
09. A Quoi Ça Sert L'Amour
10. Milord
11. Les Trois Cloches
12. Sous Le Ciel De Paris
13. L'Homme A La Moto
14. Notre Dame De Paris
15. Jézébel
16. Exodus
17. La Goualante Du Pauvre Jean
18. Johnny Tu N'Es Pas Un Ange
19. Les Amants De Paris
20. Plus Bleu Que Tes Yeux
21. Bravo Pour Le Clown
22. Je Hais Les Dimanches
23. C'Est A Hambourg
24. Le Prisonnier De La Tour Si Le Roi Savait Ça Isabelle
25. Les Amants D'Un Jour
Lacná kniha Voyage a travers le monde en
Lorsque je regardais la quantité de photographies du monde entier qui font partie du patrimoine de Štefánik au Musée National Slovaque a Martin, je navais cesse davoir présent a lesprit le mémoire universitaire de Štefánik, illustré par Štefánik l
ui-meme, qui, pour changer, se trouve dans les archives de lUniversité Charles a Prague.Upozornenie: Vzhľadom na častejšie obmeny vydaní tejto knihy v zahraničí, kus, ktorý vám zašleme, nemusí mať rovnakú obálku ako je zobrazená tu. Zobrazená obálka
môže byť iba ilustračná. Obsah knihy aj cena budú však identické, bez ohľadu na obálku.
Na sklade 2Ks
0,65 €
12,95 €
dostupné aj ako:
Az Én térKÉPem
Tökéletesen tisztában vagy önmagaddal? Igen Nem
Elégedett vagy minden eredményeddel és a kapcsolataiddal is? Igen Nem
Pontosan tudod, mik a céljaid és hogyan érheted el azokat? Igen Nem
Mindegyik kérdésre igennel válaszoltál? Igen Nem
Ha az utolsó kérdésre nemmel válaszoltál, akkor ez a könyv neked szól!
Segítségével elkészítheted a saját ÉN térKÉPedet, ami által jobban megértheted, ki vagy, miért lettél ilyen, milyen akarsz lenni a jövőben, és hogyan indulhatsz el a megfelelő úton. Az agykutatás eredményeivel, bizonyítottan működő módszerekkel és tippekkel együtt nélkülözhetetlen útmutatót biztosít nemcsak fiataloknak: a tartalom 95%-a korosztálytól függetlenül érvényes. Fontos tudnivalóit az író testvérpár összesen 60 évnyi tanítási, coaching és tréningezési tapasztalat, illetve több száz könyv, cikk és podcast alapján válogatta össze.
Szívesen ajánljuk szülőknek, osztályfőnököknek, coachoknak, mentálhigiénés szakembereknek is, és mindenkinek, aki fiatalokkal foglalkozik vagy él.
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
Dreaming of Italy (EN)
Up for a dream promotion, Emma won’t let anything get in her way – not even love. Working for a major Hollywood film company isn’t all glitz and glam. But when Emma gets sent to tour around Italy to scout the perfect location for a new blockbuster movie, she’s not going to complain. Especially when it could make or break her career.
Na stiahnutie
13,99 €
Dreaming of Verona (EN)
Verona is the City of Love. But will Suzie find romance there or, like Romeo and Juliet, will it all end in tragedy? When Suzie is hired to accompany spoiled, abrasive Lady Alexandra Tedburn on an all-expenses-paid holiday to Italy, she fears the trip will be a disaster. But she soon discovers there’s more to Alex than shopping and tantrums, and she’s determined to help her realise her potential – against Alex’s authoritarian father’s wishes.
Na stiahnutie
13,99 €
Williams Hank - Pictures From Life’s Other Side: Vol. 2 2CD
KDO: Hiram King Hank Williams je považován za jednoho z nejdůležitějších a nejinspirativnějších amerických hudebníků dvacátého století. Zpěvák a skladatel se narodil v Alabamě a věnoval se hlavně country. Hned 35 jeho singlů se umístilo v Top 10 specializovaného Billboard žebříčku. Zemřel na Nový rok 1953 ve věku 29 let.
CO: Pečlivě vybrané a sestavené 2CD kompilace Hanka Williamse z živých vystoupení v rozhlasovém studiu známých jako pořady "Mother's Best", nyní vychází nově restaurované, aby zněly lépe než kdy dříve.
CD1:
1. Why Don't You Love Me
2. Dear Brother
3. Why Should We Try Anymore
4. Jesus Died For Me
5. Long Gone Lonesome Blues
6. Lonely Tombs (Oh Those Tombs)
7. Dear John
8. I Heard My Mother Praying For Me
9. Moanin' The Blues
10. I'll Have A New Life
11. Dear John
12. I'll Fly Away
13. Cold Cold Heart
14. Farther Along
15. May You Never Be Alone
16. I'll Have A New Life
17. Next Sunday Darling Is My Birthday
18. Deck Of Cards
19. Tennessee Border
20. Dear Brother
21. I Can't Help It (If I'm Still In Love With You)
22. Gathering Flowers For The Master's Banquet
23. Pictures From Life's Other Side
24. I'm Gonna Sing
25. Just Waitin'
26. When The Fire Comes Down From Heaven
27. My Sweet Love Ain't Around
28. Where The Soul Of Man Never Dies
CD2:
1. I Can't Help It (If I'm Still In Love With You)
2. Drifting Too Far From The Shore
3. Just When I Needed You
4. I'll Fly Away
5. Cold Cold Heart
6. The Old Country Church
7. Move It On Over
8. Thy Burdens Are Greater Than Mine
9. Faded Love And Winter Roses
10. I Heard My Savior Calling Me
11. Just When I Needed You
12. Farther Along
13. There's Nothing As Sweet As My Baby
14. Wait For The Light To Shine
15. Where The Old Red River Flows
16. Thirty Pieces Of Silver
17. On Top Of Old Smoky
18. The Prodigal Son
19. Moanin' The Blues
20. I Dreamed About Mama Last Night
21. Where The Old Red River Flows
22. Where He Leads Me
23. I Hang My Head And Cry
24. At The Cross