Hľadanie: Eugen Lazišťan
zobraziť:
Vakrandi a végzettel
Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje!
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében például hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.
Vypredané
8,48 €
8,93 €
Adaptogének
Manapság, amikor annyi stressz ér bennünket, amikor arra panaszkodunk, hogy a világ felgyorsult tempójával nem tudunk lépést tartani, akkor lázasan keressük a megoldást arra, hogyan tudjuk fáradt testünket és elménket a leghatásosabban pihentetni.
A nyugodt pihenést, az elegendő alvást nem lehet sem gyógyszerekkel kiváltani, sem más szerekkel helyettesíteni. De azt elérhetjük, hogy a pihenésünk nyugodt legyen, és azt is, hogy könnyen el tudjunk aludni. Van egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének, amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatásokkal szemben, és elősegítik a normál élettani működést.
Ez a könyv ezekről a gyógynövényekről szól.
A múltban néhány ilyet fiatalító szernek, qi toniknak, rasayanának vagy erősítőszernek hívtak. A modern kutatások bebizonyították, hogy ezek közül a gyógynövények közül sok fontos gyógyszer, amelyek felhasználhatók különféle általános betegségek megelőzésére és kezelésére.
* Lehet mondani, hogy ezek az adaptogén gyógynövények túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Kedvező egészségügyi hatásaik széles skálája az egész testre kihat. Ha azonban történelmi szempontból vizsgáljuk őket, azt látjuk, hogy ezeket a gyógynövényeket jó okkal használják már évezredek óta. A régmúlt orvosai és gyógynövényesei jól ismerték ezeket és gyakran használták eredményesen a betegségek gyógyítására. Most rajtunk a sor, hogy felélesszük és kibővítsük ezt a tudást, és segítsünk ezeknek a gyógynövényeknek visszaszerezni a helyüket a modern egészségügyi ellátásban. *
David Winston gyógynövény szakértő és etnobotanista, több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a hagyományos cherokee, kínai és nyugati gyógynövények természetes felhasználásából. Több mint 35 éve dolgozik klinikai gyakorlatban gyógynövény tanácsadóként orvosok, természetgyógyászok és kutatók számára az Egyesült Államokban és Kanadában. 2013-ban David-et munkásságáért a Természetes Termékek Szövetsége (Natural Products Association - NPA) Clinician’s Award-dal jutalmazta.
*** Minden nap stressznek vagyunk kitéve, a testünk igyekszik ehhez alkalmazkodni, kiegyensúlyozottnak és egészségesnek maradni. Van azonban egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének, amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatásokkal szemben, és elősegítik a normál élettani működést.
Ez a könyv ezekről a gyógynövényekről szól.
A múltban néhány ilyen gyógynövényt fiatalító gyógynövénynek, erősítőszernek neveztek. A modern kutatások is bebizonyították, hogy eme gyógynövények közül sok valóban igen fontos gyógyhatású, amelyek felhasználhatók a különféle általános betegségek megelőzésére és kezelésére is. Kedvező egészségügyi hatásaik széles skálája az egész testre kihat. Történelmi szempontból is vizsgálva azt látjuk, hogy ezeket jó okkal használják már évezredek óta. A régmúlt orvosai és gyógynövényesei jól ismerték ezeket a gyógynövényeket, és gyakran használták eredményesen a betegségek gyógyítására. Most rajtunk a sor, hogy felélesszük és kibővítsük ezt az ősrégi tudást, „segítsünk ezeknek a gyógynövényeknek visszaszerezni a helyüket a modern egészségügyi ellátásban”.
Az adaptogének, tehát ezek a fontos, tradicionálisan régóta használt gyógynövények mellett a kötetben olyan gyógynövények is szerepelnek, amelyek kiegészítik ezek hatásait – idegerősítők, erősítőszerek, és a központi idegrendszer aktivitásának fokozói (agyi stimulánsok, nootropikumok). A könyv segít jobban megérteni, hogy mi adaptogén és mi nem az. A szövegben elsősorban a tárgyalt adaptogének általános nevei szerepelnek. Tehát pl. „a Panax ginseng gyökér helyett inkább az ázsiai ginzeng nevet használom”. Ismertetésük során gyakori az utalás az ájurvédára, azaz India természetes és holisztikus ősi gyógyászati rendszerére, vagy a hagyományos kínai orvoslásra. Ennek az az oka, hogy a könyvben tárgyalt huszonöt adaptogén legtöbbjét gyógyszerként használják az ájurvédikus és a kínai gyógyászatban is. Ez is bizonyítja a megbízhatóságukat, hatékonyságukat és biztonságosságukat.
Tárgyaink tükrében Az vagy, amit birtokolsz
Mi a szerepe a tárgyaknak a mai világban? Miért tulajdonítunk különböző jelentéseket a minket körülvevő dolgoknak?
Csíkszentmihályi Mihály és Eugene Rochberg-Halton a századfordulón nyolcvan chicagói család körében végzett felméréseket, és meglepő összefüggéseket találtak az anyagi javakhoz való viszony, a modern kultúra és az egyénről való gondolkozás között.
A kutatás eredményeit összegző könyvükben rámutatnak, hogy napjaink környezeti válságára és a tárgyaktól való függésünkre csak az jelentene megoldást, ha szenvedélyünket és kreativitásunkat más irányokban hasznosítanánk.
A "Tárgyaink tükrében" nem csak szociológusok, pszichológusok vagy kulturális antropológusok számára izgalmas és tanulságos olvasmány, hiszen mindannyian számtalan eszközt használunk mindennapjaink során, és mind sajátos viszonyt alakítunk ki ezekkel.
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Burnt Shadows
In a prison cell in the US, a man stands trembling, naked, fearfully waiting to be shipped to Guantánamo Bay. How did it come to this? he wonders...
August 9th, 1945, Nagasaki. Hiroko Tanaka steps out onto her veranda, taking in the view of the terraced slopes leading up to the sky. Wrapped in a kimono with three black cranes swooping across the back, she is twenty-one, in love with the man she is to marry, Konrad Weiss.
In a split second, the world turns white. In the next, it explodes with the sound of fire and the horror of realisation. In the numbing aftermath of a bomb that obliterates everything she has known, all that remains are the bird-shaped burns on her back, an indelible reminder of the world she has lost.
In search of new beginnings, she travels to Delhi two years later. There she walks into the lives of Konrad's half-sister, Elizabeth, her husband James Burton, and their employee Sajjad Ashraf, from whom she starts to learn Urdu. As the years unravel, new homes replace those left behind and old wars are seamlessly usurped by new conflicts. But the shadows of history - personal, political - are cast over the entwined worlds of the Burtons, Ashrafs and the Tanakas as they are transported from Pakistan to New York, and in the novel's astonishing climax, to Afghanistan in the immediate wake of 9/11. The ties that have bound them together over decades and generations are tested to the extreme, with unforeseeable consequences.
Sweeping in its scope and mesmerising in its evocation of time and place, Burnt Shadows is an epic narrative of disasters evaded and confronted, loyalties offered and repaid, and loves rewarded and betrayed.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Seal Target Geronimo
SEAL TARGET GERONIMO is the inside account of the Bin Laden Mission, told by the men who were there to the only author they trusted, a former SEAL commander. On May 2, 2011, at 1:03 a.m. in Pakistan, a satellite uplink was sent from the town of Abbottabad crackling into the situation room of the White House in Washington, D.C.: ''Geronimo, Echo, KIA''. These words, spoken by a Navy SEAL, put paid to Osama bin Laden's three-decade-long career of terror. This is the story of Bin Laden's relentless hunters and how they took down the terrorist mastermind, told by Chuck Pfarrer, a former assault element commander of SEAL Team Six. After talking to members of the SEAL team involved in the raid, Pfarrer shares never-before-revealed details of the historic raid and the men who planned and conducted it in an exclusive boots-on-the-ground account of what happened during each minute of the mission both inside the building and outside. Pfarrer takes readers inside the operation as the SEALs flew over the wall of Bin Laden's shabby compound and then penetrated deeper and deeper into the terrorist's lair, telling us just what it looked, sounded, and smelled like in that sweltering Pakistani suburb. He takes us to the exact spot where the al-Qaeda leader was cowering when the bullet entered his head. SEAL Target Geronimo is an explosive story of unparalleled valour, clockwork military precision, and deadly accuracy carried out by one of the most elite fighting forces in the world the U.S. Navy's SEAL Team Six.
Mapping Silk Road and Beyond
Today the world is focusing unprecedented attention on Asia and the Middle East - rediscovering a cultural, political, and geographical landscape that has fascinated and frustrated Westerners since the time of Alexander the Great. Mapping the Silk Ro
ad and Beyond traces the history of the European age of exploration and its lasting effects on these regions through an extensive series of beautifully rendered and imaginative maps drawn by explorers, merchants, and colonial administrators of the ti
me. The book focuses on both maritime exploration and overland discovery via the ancient Silk Road: a network of trading posts that encompassed China, Tibet, Pakistan, India, Kurdistan, Iraq, Ethiopia, Eritrea, and dozens of other places known in anc
ient times by fabled names, including Abyssinia, Malacca, Macassar, Siam, and Cathay. The maps provide detailed visual keys to the fascinating history of Asia and the Middle East: altogether they illuminate a cast of historical figures ranging from g
reat leaders (the Queen of Sheba, Mohammed the prophet, King Charles V) to legendary explorers (Marco Polo, Columbus, Magellan, Sir Francis Drake, Capt. James Cook) and influential cartographers. Mapping the Silk Road and Beyond depicts over eighty m
aps organized in clear chronology - from Alexander the Great's map of the world, first created in 323 BC and reproduced in a sixteenth-century atlas, to maps from the nineteenth century by French and Dutch explorers that detail the growing interactio
n between Europeans and Eastern cultures. These maps represent the finest examples in existence in museums, libraries, and archives around the world, chosen because they depict the most important milestones in the mapping of Asia.
Vypredané
67,80 €
71,37 €
Spartacus 2 - A felkelés
Dicsősség
Spartacus hatalmas rabszolgaseregével minden csatát megnyert, legyőzte Róma légióit. Ki tudja megállítani most, hogy diadalmasan menetel az Alpok és a szabadság felé?
Bosszú
Képes-e Crassus, Róma leggazdagabb embere kellően nagy sereget toborozni Spartacus ellen? A gall Crixus és emberei veresége végzetesen meggyengíti-e Spartacust? Hová vezet a rabszolgasereg zúgolódása?
Háború
Viharfellegek gyűlnek az égen, a földön pedig kémek és árulók ólálkodnak. Spartacusnak döntenie kell: előre, át az Alpokon, a bizonytalan szabadságba, vagy vissza, ismét szembeszállni Rómával és megkísérelni egyszer s mindenkorra megtörni a hatalmát?
Vypredané
10,93 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Vakrandi a végzettel
Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje!
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében például hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.
Vypredané
8,47 €
8,92 €
dostupné aj ako:
A majdnem halálos halálsugár
Ez a történet a különös Messzi-messzi Nagyvárosban játszódik, egy olyan korban, mikor még nincs mobil, a csatornában viszont hatalmas, veszedelmes kardfogú csigák lesnek áldozatukra, és az égen léghajók cikáznak. A város titkos laboratóriumban eközben pedig testet öltenek Nikola Tesla hihetetlen találmányai...
Ebbe a világba a vagány betörőlány, Emma akinek rögtön hatalmas feladat szakad a nyakába: meg kell mentenie a várost a gonosztól. De vajon képes erre? És mihez kezd "csapatával": egy hisztis tudóssal, egy idegesítő okostojással, egy kedves csontvázzal meg egy vízidisznóval?
A képregényeiről, az IBBY-díjáról és a Lencsilányról méltán híres Lakatos István megírta-rajzolta "legőrültebb" képesregényét!
Vypredané
8,45 €
8,89 €
Állati kalandok: Szeleburdi szurikáták
Elérkezett a nagy pillanat! Mi, kalandvágyó szurikáták ezennel útra kelünk, hogy megkeressük a blablák buckáit! Jó móka lesz, az egyszer biztos!
Mimi, Ficúr és Ábrándka imádják hallgatni, amikor bácsikájuk a régi szép időkről mesél nekik: a fenti világról, a blablákkal ... Folytatás ›› való barátkozásáról és az égen-földön leselkedő ellenségek legyőzéséről. De vajon igazat beszél Bátor bácsi? Egy napon titokzatos tárgyra bukkannak a homokban, és ezzel hihetetlen kalandok sora veszi kezdetét!
Csatlakozz a nagybácsihoz és a rettenthetetlen kölykökhöz a Messzi Vacokhoz vezető vidám útjukon!
A(z) Állati kalandok: Szeleburdi szurikáták (Könyv) szerzője Ian Whybrow.
Vypredané
5,44 €
5,73 €
Táncoló hercegnők mesekönyve 2.
Arielle és testvérei lázasan készülődnek a nagy tengerirózsa-táncra. A virágokat gyűjtő hableány felfigyel egy különös zajra. A hangot követve egy korallokon doboló kis polipra bukkan, aki szörnyen szomorú, amiért a testvérei ricsajnak csúfolják a muzsikáját. Arielle elhatározza, hogy segít a bánatos polipon. Hófehérkét egy fergeteges táncmulatságra hívják a törpék. A meghívó mellé küldtek egy tündöklő gyémántot is, és azt üzenték, hogy a drágakő segít kiválasztani a legmegfelelőbb ruhát. Csakhogy Hófehérke így sem tudja eldönteni, hogy melyik szépséges ruhát vegye fel. Vajon sikerül választania?
Rough Guide Horror Movies
The Rough Guide to Horror Movies is a comprehensive guide to the world''s most terrifying films. The guide includes all the icons, from Boris Karloff to Wes Craven and Frankenstein to Freddie Kruger, including classics from Argentina, Pakistan, South Africa and the recent chillers from East Asia. The canon of fifty essential horror movies features The Cabinet of Dr Caligari and Switchblade Romance, via Psycho and The Exorcist. Everything you need to know is covered from festivals, adaptations, magazines and merchandise. The guide tells the stories behind the movies that have scared us throughout the twentieth century.
Vypredané
14,16 €
14,90 €
A kíváncsi Hold
"Fönn az égen bandukolt, kóborolt a Telehold. S kíváncsi lett módfelett, hogy a Földön mi lehet. Közelebbről volna jó, látni, milyen is a tó. Nem fürödtem soha még, hajnalig jót fürödnék. Elkötnék egy csónakot, csónakáznék egy nagyot, vagy kószálnék boldogan. (Mindig csak a sugaram jár a földi utakon.) Bemásznék egy ablakon: a fejemre puha ágy borítaná paplanát. Nem aludtam soha még - reggelig szundítanék. Nálam nélkül valahogy meglesznek a csillagok. Ezt gondolta, s legurult az égről a Telehold..." A mese folytatását a Szegedi Katalin által illusztrált könyvből tudhatjuk meg.
Vypredané
7,24 €
7,62 €
Kabala
"Csak egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom, mert olyan buták, hogy érezni sem tudnak. Az érzéshez is ész kell. (...) De mi többiek, a kabalások, szerény játékosok, akik ismerjük a balszerencse titkait, alázatosan köszönünk a kéményseprőnek, és pénteken, tizenharmadikán, ha telefonhoz hívnak, lekopogtatjuk az asztalt, mielőtt felvesszük a hallgatót." Márai Sándor 1936-os elbeszélés gyűjteménye az utolsó kiadás után több évtizeddel végre ismét kapható.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
Az angyalok már a városban vannak
"Eszébe jutott Blanka, az öröm, ahogyan beleharapott egy szelet süteménybe, marcipános kiflibe vagy gyümölcsbe. Valamit vinnie kell neki ajándékba, villant fel benne a felismerés, de hát mit, töprengett rögtön azután, hiszen mindent elköltött, mialatt beteg volt, apránként az öreg prófétának adta az utolsó megtakarított filléreit, lopni pedig lázasan nem mert. Akkor megszólalt benne egy gonosz, incselkedő hang, s azt súgta, ne habozz egy percet sem, kicsi barátom, hiszen itt van a zsebedben az öregasszony pénze, vásárold el valami ínycsiklandó finomságra, és fuss vele Blankához. A fiú hirtelen megtorpant, amikor rájött, hogy milyen egyszerű a megoldás."
Vypredané
3,03 €
3,19 €
Burnt Shadows
In a prison cell in the US, a man stands trembling, naked, fearfully waiting to be shipped to Guantanamo Bay. How did it come to this? he wonders August 9th, 1945, Nagasaki. Hiroko Tanaka steps out onto her veranda, taking in the view of the terraced slopes leading up to the sky. Wrapped in a kimono with three black cranes swooping across the back, she is twenty-one, in love with the man she is to marry, Konrad Weiss. In a split second, the world turns white. In the next, it explodes with the sound of fire and the horror of realisation. In the numbing aftermath of a bomb that obliterates everything she has known, all that remains are the bird-shaped burns on her back, an indelible reminder of the world she has lost. In search of new beginnings, she travels to Delhi two years later. There she walks into the lives of Konrad's half-sister, Elizabeth, her husband James Burton, and their employee Sajjad Ashraf, from whom she starts to learn Urdu. As the years unravel, new homes replace those left behind and old wars are seamlessly usurped by new conflicts. But the shadows of history - personal, political - are cast over the entwined worlds of the Burtons, Ashrafs and the Tanakas as they are transported from Pakistan to New York, and in the novel's astonishing climax, to Afghanistan in the immediate wake of 9/11. The ties that have bound them together over decades and generations are tested to the extreme, with unforeseeable consequences. Sweeping in its scope and mesmerising in its evocation of time and place, Burnt Shadows is an epic narrative of disasters evaded and confronted, loyalties offered and repaid, and loves rewarded and betrayed.
Vypredané
15,77 €
16,60 €
Léna és a csillagbalett
A sorozatban egy-egy bájos, izgalmas történet elevenedik meg azoknak, akik már barátkoznak az önálló olvasással. A főhős nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyermekek, a hosszabb részeket a szülők, nagyobb testvérek olvashatják. Igazi közös, családi szórakozás!
Léna nagyon izgatott: hamarosan színpadra lép a táncegyüttesével. Gyorsan csinál még egy-két piruettet. Egyre erőteljesebb forgásba kezd... míg végül a tündérek birodalmában találja magát! Itt nagy az izgalom. Nox, a gonosz manó elvarázsolta Csillát, a tündérbalett prímabalerináját. Márpedig Csilla nélkül nem kezdődhet el a csillagtánc, ám akkor viszont kialszik az égen az összes csillag! Vajon megmentheti-e Léna az előadást?
Vypredané
7,27 €
7,65 €
Bogyó és Babóca - Mese az elveszett nyusziról
Bogyó, Babóca és barátaik léghajózni indulnak. De Babóca kedvenc lila nyuszija kipottyan a léghajóból! Hiába keresi az egész erdő a nyuszit égen, földön, víz alatt, sehol sem találják. Babóca szomorúan tér lefeküdni. Még szerencse, hogy Bogyó nem hagyja annyiban a dolgot, és kifundálja a megoldást… Hogy mi az, kiderül Bartos Erika új, különleges bábkönyvéből.
Ebben a kötetben ugyanis a jól ismert szereplők nem csak rajzként jelennek meg, hanem bábként kelnek életre: minden szereplőt, minden helyszínt, minden kis házikót, apró törülközőt és szakácskönyvet elkészített az írónő, hogy megalkossa Bogyó és Babóca világát. Az apró részletekben elmerülhetnek a gyerekek, és a könyv mellékletében elolvashatjuk azt is, hogy miképp készült ez a különleges könyv. Hátha kedvet kapunk mi is az alkotáshoz!
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Connectography
From the visionary bestselling author of "The Second World "and" How to Run the World "comes a bracing and authoritative guide to a future shaped less by national borders than by global supply chains, a world in which the most connected powers and people will win. Connectivity is the most revolutionary force of the twenty-first century. Mankind is reengineering the planet, investing up to ten trillion dollars per year in transportation, energy, and communications infrastructure linking the world s burgeoning mega-cities together. This has profound consequences for geopolitics, economics, demographics, the environment, and social identity. Connectivity, not geography, is our destiny. In "Connectography, "visionary strategist Parag Khanna travels from Ukraine to Iran, Mongolia to North Korea, Pakistan to Nigeria, and across the Arctic Circle and the South China Sea to explain the rapid and unprecedented changes affecting every part of the planet. He shows how militaries are deployed to protect supply chains as much as borders, and how nations are less at war over territory than engaged in tugs-of-war over pipelines, railways, shipping lanes, and Internet cables. The new arms race is to connect to the most markets a race China is now winning, having launched a wave of infrastructure investments to unite Eurasia around its new Silk Roads. The United States can only regain ground by fusing with its neighbors into a super-continental North American Union of shared resources and prosperity. "" "Connectography" offers a unique and hopeful vision for the future. Khanna argues that new energy discoveries and technologies have eliminated the need for resource wars; ambitious transport corridors and power grids are unscrambling Africa s fraught colonial borders; even the Arab world is evolving a more peaceful map as it builds resource and trade routes across its war-torn landscape. At the same time, thriving hubs such as Singapore and Dubai are injecting dynamism into young and heavily populated regions, cyber-communities empower commerce across vast distances, and the world s ballooning financial assets are being wisely invested into building an inclusive global society. Beneath the chaos of a world that appears to be falling apart is a new foundation of connectivity pulling it together."
Vypredané
23,28 €
24,50 €