Hľadanie: Poran%C4%9Bn%C3%AD%20mozku%20CZ
zobraziť:
Az értelem ereje
Illiberális.
Inkorrekt.
Igaz.
Oriana Fallaci a Harag - trilógia második kötetében még tovább megy, ítéletet hoz Európa felett, amely véleménye szerint már nem is Európa, hanem Eurábia, az Iszlám egyik gyarmata.
Egy könyv, ami előre látta a jövőt. 2004-ban jelent meg Az értelem ereje, amelyben Oriana Fallaci könyörtelenül szembesíti a valósággal az áldemokratikus európai intézményeket, az ENSZ-t és annak különböző szervezeteit, amelyeket a szabadság eltipróinak nevez.
Éles szavakkal bírálja azt a képmutatást is, amely orwelli módon egyenlőkre és még egyenlőbbekre osztja a kisebbségeket és magát a többséget is.
Több mint egy évtizeddel előre látta a menekültválságba szorult Európát, ahol vannak, akiknek jár a szólásszabadság, vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek kijár a tisztelet, akiknek tekintettel vannak történelmi-kulturális érzékenységükre és vannak, akiknek nem. Látta, hogy olyan kor jön, amelyben megkérdőjelezik az európai alapértékeket, az alkotmányosságot, és mindezt anélkül, hogy bármiféle valós vita indulhatna a multikulturalizmusról, az integrációról.
De Fallaci talán leglesújtóbb véleménye - amint arról már korábbi, szintén nagy vihart kavart könyvében, A harag és a büszkeségben is írt - az, hogy ennek oka nemcsak a képmutatás, hanem a félelem is.
Oriana Fallaci könyve alapmű mindazoknak, akik hisznek a zsidó - keresztény Európa hagyományaiban, akik Európát és nem Eurábiát akarnak gyermekeiknek örökségül hagyni. Egy bestseller, ami ma még aktuálisabb, mint megszületésekor.
"A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét. Egyik oldalon a saját hívei, a másikon a hitetlenek, sőt hitetlen-kutyák. A Baloldal egy Egyház. Nem az a fajta Egyház, mint ami a kereszténységen alapul, vagyis amelyik némileg nyitott a szabad akaratra, inkább olyan Egyház, ami az Iszlámra hasonlít. Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot. Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait. Nem véletlen, hogy az iszlámra áttért olaszok kilencvenöt százaléka a Baloldal vagy a Szélső Baloldal vörös-fekete soraiból kerül ki." (részlet a könyvből)
Vypredané
12,52 €
13,18 €
dostupné aj ako:
Az elveszett boldogság nyomában - A kontinuum-elv
Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai felkeresi a ma is kő körszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi, és két és fél évet tölt el a törzsnél. Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdi érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk civilizált embereknél. Az első meglepő megfigyelése, hogy a jekánák nyelvéből hiányzik a munka kifejezés, és ezzel együtt mindaz, amit mi munka alatt értünk: a muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel. Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak. Minden tevékenységük közben saját jól-létüket növelik. Ha a szomszédos törzsekkel üzletelnek, a jó kapcsolat megőrzése mindig fontosabb számukra, mint a jó alku. Jean Liedloff az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hagy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. A csecsemő, majd később a kisgyermek is az édesanyával - vagy édesapával, nagymamával, testvérrel - van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik. A rácsos ágy, a külön szoba, a járóka, a babakocsi nem létezik. A civilizált ember inkább az eszére, mint az ösztöneire hallgat. Pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak - állítja Liedloff. Ahogy az anyaméhben minden az elvártaknak megfelelően történt, a csecsemő a továbbiakban is számít rá, mondhatni biztos benne, hogy a történések megfelelnek elvárásainak. Ez azonban a modern világban szinte soha nem következik be. Mi történik akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy elérendű cél, hanem egy természetes állapot.
Vypredané
11,03 €
11,61 €
Egzotikus Ázsia
Juhász Árpád, a televízióból ismert geológus, fél évszázadon át járta Ázsiát, a Boszporusztól az indonéz szigetvilágig. Különböző szerepkörökben utazott: volt barlangászcsoport vagy hegymászó expedíció tagja, kutató geológus, idegenvezető, helyenként előadásokat is tartott Magyarországról. 12 epizódból álló Egzotikus Ázsia című filmsorozatát évek óta sugározza az egyik legnagyobb kereskedelmi csatorna. Éppen ennek sikere inspirálta, hogy élményeit, benyomásait könyv formájában is közreadja. Írásaiból és az általa készített remek fotókból kiderül, milyen hihetetlenül színes is ennek a kontinensnek a természeti környezete, népessége, vallása, kultúrája. Szinte mindegyik országban talált valami különlegeset. Bali szigetén például egy olyan erdei települést, ahol a majmok együtt élnek a helyi lakosokkal, sőt a növényevő denevérek itt háziállatok. A Jáva szigeti Borobodurban az ázsiai Pompeit tanulmányozhatta, ahol a buddhista domborműveket egy vulkáni kitörés hamuja takarta be védőburokkal. Számára a kambodzsai Ta Prom A Dzsungel könyve gyermekkori vízióját jelenítette meg, ahol úgy fonják be az óriás fák gyökerei a romokat, mint a Laokoón-szoborcsoportban a kígyó az emberi testeket. Laoszban a hajnali szürkületben figyelte, amint a hívők egy-egy marék rizst adományoztak a buddhista szerzeteseknek. Csónakkal járta be Vietnamban a Mekong-folyó deltáját. Az indiai Sikkimben az tett rá nagy hatást, miként lobognak a fagyos szélben az imazászlók, közel 5000 méter magasságban, miközben az első napsugarak megvilágították a Kancsendzönga csúcsát. A mongol pusztában jurtaközpontokban tartott előadást Magyarországról. Ezekre - mint a westernfilmekben - lóháton érkeztek a pásztorok, akik főleg az iránt érdeklődtek, milyen vadállatok élnek hazánkban, azokra hogyan vadásznak. Törökországban gumicsónakkal sodródott egy föld alatti folyón, ahol időnként barlangásztársaival csak úgy tudott tovább haladni, ha függőleges kürtőkön fel-felvonszolták, majd újra a mélybe eresztették a csónakot. Óriási élmény volt, amikor az Arab-tenger partján, éjszakai sötétben leste a partra kivánszorgó tengeri teknősöket, amelyek mély gödröt ástak a homokba, abba rejtve közel száz tojásukat. A szerző, lévén geológus, természetesen a Himalája, a Turkesztáni-hegylánc, valamint a Kaukázus magas régióit zárta elsősorban a szívébe. De nem csak esztétikai örömöt talált a jég által formált csúcsokban, tudatosan is figyelte, vajon miként változik egy-egy gleccser hossza az évtizedek során. Megfigyeléseiből 2012-ben könyvet is írt a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó számára Gleccserek, a Föld hőmérői címmel.
Vypredané
21,56 €
22,69 €
Titkos háború a zsidók ellen II.
A Titkos háború a zsidók ellen az első tényfeltáró könyv arról, hogy a huszadik század során a nyugati kémhálózatok és kormányok miként hagyták cserben Izraelt és a zsidó népet, kiszolgáltatva őket ellenségeiknek.
"Európa, az Egyesült Államok és más országok segítségével tovább folytatja a zsidók elleni ősi háborút. Ez a rendkívüli könyv ennek a titkos háborúnak a bizonyítékait mutatja be, izgalmas és olvasmányos formában. A történelem eddig ismeretlen fejezeteinek megismerése segíthet abban, hogy túllépjünk az előítéleteken, és elősegítsük a nemzetek, az arabok és a zsidóság közötti megbékélést." (Thomas Keneally, a Schindler listája szerzője)
"A Titkos háború a zsidók ellen ... a legjobb kémregényekkel vetekszik." (Sandee Brawarsky, Jewish Week)
Ez a világszerte vihart kavart könyv a huszadik század legnagyobb botrányaival foglalkozik. Bemutatja a brit királyi család féltve őrzött titkait, az amerikai olajcégek, a nemzetközi titkosszolgálatok és a náci hálózatok összeesküvését, amellyel meg akarták akadályozni a zsidó állam megszületését. A szerzők több ezer, korábban titkos dokumentumot dolgoztak fel könyvükhöz, és több mint száz interjút készítettek olyan egykori és jelenleg is aktív kémekkel, akik részesei voltak ennek a titkos háborúnak.
A könyv részletesen bemutatja azt, hogy a különböző nyugati hírszerző szolgálatok, élükön a brit és az amerikai hírszerzéssel évtizedeken át tudatosan akadályozták a palesztinai zsidó bevándorlást. Ezt a tevékenységet Izrael megalapítása után is folytatták. Bár a nyugati nagyhatalmak a nyilvánosság előtt a zsidó állam elkötelezett támogatóiként mutatkoztak, titkosszolgálataik kiszolgáltatták Izrael legféltettebb titkait az araboknak. Az árulás oka az olaj és nemzetközi óriáscégek profitjának védelme volt. Ez a cél minden eszközt szentesített.
Különösen megrázó az, ahogy a könyv bemutatja az árulásban főszerepet játszó politikai vezetők és hírszerző tisztek rejtett életét és akcióit, amelyek nagy részéről itt olvashatnak először.
A szerzők közül JOHN LOFTUS főügyész az amerikai igazságügyi minisztérium nácivadász egységét vezette. Munkája révén kutathatott a CIA és a NATO archívumaiban és egyedülálló betekintést nyert számos évtizedekre titkosított aktába. Loftus szerzőként több hírszerzéssel foglalkozó könyvet írt, köztük az Unholy Trinity: The Vatican, the Nazis, and Soviet Intelligence (A szentségtelen hármasság: a Vatikán, a nácik és a szovjet hírszerzés) című nem- zetközi bestsellert, amelyet szerzőtársával, MARK AARONS-szal közösen jegyzett. Mark Aarons tényfeltáró újságíróként részt vett több, Ausztráliában élő náci háborús bűnös leleplezésében, és felelősségre vonásában. Számos hírszerzéssel foglalkozó könyv szerzője.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Levélregény
Mihail Siskin regényében első pillantásra minden egyszerű: egy fiú és egy lány - és levelek. Nyaraló. Az első szerelem. Ám a sors nem szereti az egyszerű történeteket. Egy behívó felforgatja a világ rendjét, megszakad az idők kapcsolata. A múlt válik jelenné: Shakespeare és Marco Polo, egy sarki repülő kalandjai és orosz katonák részvétele Peking bevételében. A szerelmesek a levelekben keresik egymást, hogy összekössék a kizökkent időt. Regény a titokról. Arról, hogy a halál ugyanolyan adomány, mint a szerelem.
"Csak a meg nem írt levelek nem jutnak el címzettjükhöz. Van egy különleges posta, amely számára a távolságok, az évek, a halál nem létezik. Csupa rím minden. A világon minden mindennel összecseng, rímel. Ezek a rímek, mint a tövig bevert szögek tartják össze a világot, hogy szét ne hulljon." - Mihail Siskin
Mihail Pavlovics Siskin orosz író 1961. január 18-án született Moszkvában. Apai nagyapja a kuláktalanítás során egy szibériai építkezésen pusztult el, nagyanyja két fiúgyermekével felmenekült a fővárosba, ahol takarításból élt. Az egyik fiú, Borisz a háborúban fogságba esett, s 1942-ben egy hamis feljelentés alapján agyonlőtték. Halálát megbosszulni akaró testvére - Mihail Siskin édesapja - tengeralattjáró-tisztként végigharcolta a nagy honvédő háborút, s helytállásáért kétszer is kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel. Válásuk után az író akkoriban iskolaigazgatóként dolgozó édesanyja egymaga nevelte gyermekét. Andropov főtitkársága alatt elbocsátották állásából, mert megengedte, hogy diákjai az iskolában megemlékezzenek Vlagyimir Viszockijról.
Mihail Siskin dolgozott házmesterként, aszfaltozó munkásként, majd elvégezte a Moszkvai Állami Pedagógiai Főiskola germanisztika szakát. Három éven át a Rovesznyik című folyóirat munkatársa volt, művészeti cikkeket írt, németből fordított. Ezután öt évig tanított a moszkvai 444-es számú iskolában. 1995 óta Svájcban lakik, itt ismerte meg második feleségét, a szlavista Francesca Stocklint. Az utóbbi években kizárólag irodalmi munkásságából él. 2011-ben ismét megnősült, felesége Jevgenyija Frolkova fotóművész.
1993-ban a Známja folyóirat odaítéli neki a legjobb elsőkötetes író díját. Az igazi bemutatkozás az Izmail bevétele című kötet, 2000-ben megkapja érte a Könyvkiadók Díját. Következő regénye, a Vénusz hajtincse 2005-ben nemzeti bestseller, egy évre rá a Nagy Könyv díjjal jutalmazzák. Németül írt esszékötete, a Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoj 2002-ben az év legjobb külföldi könyve volt Franciaországban. A 2010-ben elkészült Levélregény 2011-ben az év könyve lett Oroszországban.
Vypredané
10,96 €
11,54 €
A kém
A 60-as években szinte minden este ott ült a Zeneakadémia nagytermében egy hatvan év körüli, hórihorgas, ősz férfi, és alacsony, molett felesége; a budapesti hangverseny látogató közönség jól ismerte őket, legalábbis látásból, mert a szerényen, feltűnés nélkül öltözködő házaspár egyébként nem közeledett senkihez, és nem beszélgetett senkivel sem a szünetekben, aminthogy nem is igen tudta róluk senki sem, hogy kik lehetnek. A mindenkinél szinte egy fejjel magasabb, keskeny arcú, lobogó hajú ősz férfivel, akin jól látszott, hogy alighanem külföldi, a Rákóczi úti járókelők is sűrűn összefuthattak, hiszen naponta végigsétált az Astoria-sarok és az Uránia mozi közötti szakaszon, mivel angol anyanyelvűként, ott dolgozott a New Hungarian Quarterly szerkesztőségében, mint lektor. De azon kívül, hogy amerikai, sokkal többet magyar ismerőseinek többsége sem tudott róla nem úgy a magyar titkosrendőrség, mely holtáig rajta tartotta a szemét. Nem hiába.
Noel Field kanyargós pályafutása az amerikai külügyminisztériumban kezdődött, ahol egyre magasabb tisztségeket töltött be, míg a harmincas évek közepén kvéker neveltetéséből fakadó naiv, világjobbító idealizmusától elvakultan mintegy meg nem tért, és titokban hithű kommunistává nem lett Sztálinnak lelkes, odaadó híve, majd végül a szovjet hírszerzés beszervezett kémje. Attól fogva, a titkos nemzetközi kommunista mozgalom katonájaként már csak a vakhit vezérelte: végrehajtott bármilyen feladatot, amit a Párt rábízott. Közben egyszerre volt pártkatona, és idealista emberbarát: egy segélyszervezet vezetőjeként embereket mentett a spanyol polgárháborúban, és aztán a világháború alatt is, Svájcban, de mivel némileg képlékeny volt a lelkiismerete, megbízatásához híven, főleg csak kommunistákat, hogy pártfogoltjai a háború után majd segítsenek hazájukban hatalomra juttatni a kommunizmust, és ennek során sok későbbi kelet-európai vezetőt személyesen is megismert.
Sztálin mélységes gyanakvással tekintett minden külföldi kommunistára, ezért amikor 1948-49-ben koncepciós perek sorozatát rendezték a béketáborban, ők lettek a legalkalmasabb bűnbakok, az amerikai Noel Field pedig a régi, megbízható szovjet ügynök, a hű kommunista, Sztálin rajongója, aki oly sokakat ismert a vádlottak közül a vád legalkalmasabb koronatanúja. Fieldet az NKVD Prágába csalta, és elraboltatta, majd átadta az ÁVO-nak, mert a Rajk-per előkészítésében is nagy szükség volt rá. Fieldet természetesen megkínozták, és ő akarva-akaratlanul ezt a feladatát is teljesítette: vallomása az NDK-tól Magyarországon át Lengyelországig tucatnyi embert juttatott akasztófára. De ezután sem engedték ki a börtönből, ahol elfeledetten tengette életét még évekig szabadulásához előbb meg kellett halnia Sztálinnak, akit Field a börtönben is megsiratott, amikor megtudta a hírt. Mert Field nem tört meg amikor végül is 1954-ben kilépett a Fő utcai börtön kapuján, ugyanolyan meggyőződéses kommunista volt, mint amikor letartóztatták. Semmilyen ténytől sem hagyta magát megrendíteni, és fogláraira is elvtársaiként tekintett. Meg is lett a jutalma: kérésére felvették a Magyar Szocialista Munkáspártba. Amikor 1970-ben meghalt, a Népszabadság az amerikai munkásmozgalom régi harcosaként búcsúztatta. Field, aki ifjú korában világmegváltónak készült, majd szent meggyőződésből kém és hazaáruló lett, a hitében mindenre mentséget találó ártatlan szörnyeteg, legalábbis különös ember volt, akinek a sorsa sok meghökkentő tanulságot kínál a XX. század titkos története iránt érdeklődő olvasónak, Kati Marton pedig a legapróbb részletekig végignyomozva tekervényes életpályáját, válaszokat is kínál a mindenkiben felmerülő kérdésekre.
Kati Marton magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott.
2Pac - Strictly 4 My N.I.G.G.A.Z. 2LP
1LP
01. A1. Holler If Ya Hear Me 4:38
02. A2. Pac's Theme (Interlude) 1:56
03. A3. Point The Finga 4:26
04. A4. Something 2 Die 4 (Interlude) 2:43
05. A5. Last Wordz (Featuring – Ice Cube, Ice-T) 3:37
06. B1. Souljah's Revenge 3:17
07. B2. Peep Game (Featuring – Deadly Threat) 4:28
08. B3. Strugglin' (Featuring, Producer – Live Squad) 3:34
09. B4. Guess Who's Back 3:06
2 LP
01. C1. Representin' 93 3:35
02. C2. Keep Ya Head Up 4:22
03. C3. Strictly 4 My N.I.G.G.A.Z... 5:56
04. C4. The Streetz Are Deathrow 3:27
05. D1. I Get Around (Featuring – Digital Underground) 4:18
06. D2. Papa'z Song (Featuring – Wycked) 5:25
07. D3. 5 Deadly Venomz (Featuring – Apache, Live Squa 5:14
Vypredané
43,69 €
45,99 €
2038
Kétféle ember létezik a magyar honban, aki hiszi, hogy a Szent Korona természetfeletti hatalommal bír, és az, aki még nem tud róla... Merthogy a legendákat nem bizonyítani kell, hanem hinni bennük...
A regény az államalapítástól egészen napjainkig játszódik, de visszanyúlik Attila korába is. Olyannyira, hogy a Szent Korona származását is visszavezeti abba a korba, sőt, talán még korábbra is... Honfoglalás elméleteink azon, kevésbé ismert változatait is részletesen taglalja, amelyek ha mégis igazabbnak bizonyulnak a többinél, írhatjuk át a történelemkönyveket. Királyaink mellett felbukkannak azon történelmi személyiségek, akik rávilágítanak arra, miért olyan fontos - nem csak a magyar -, de a világtörténelem szempontjából is a Szent Korona. Segít megérteni olyan történelmi pillanatokat, mint például a Tatárjárást, vagy a török kort, amelynek fordulópontjai racionális magyarázattal nehezen emészthetőek. A magyar királyok az évszázadok során nem ritkán szinte Európa fele felett uralkodtak. Máskor pedig még az ország is három részre szakadt, ha nem volt meg a szakrális és a világi hatalom egysége.
Róma, Bécs, Isztambul, London, Pozsony, Esztergom, Budapest, Székesfehérvár, Pannonalma, csak néhány város azok közül, ahol számos építmény található, amely magán visel olyan jellegzetes jegyeket, melyek kódként várják a titkokra vadászó kalandorokat. Vagy épp rejtenek olyan iratokat, freskókat, amelyek segítenek megérteni a Szent Korona titkát.
Ha nem is eltitkolt, de kevésbé hangsúlyos történelemkönyveinkben, Bakócz Tamást csak egy hajszál választotta el attól, hogy ő legyen az első magyar pápa. De így is, éveken át teljesített szolgálatot Rómában, és többek között irányította Raffaellot, amikor a híres Stanzákat festette, de nevéhez kötődik a Sixtus-kápolna freskóihoz fűződő munkálatok irányítása is. Így pedig talán az sem elképzelhetetlen, hogy a világ leghíresebb festményei is viselnek magukon fontos utalásokat a magyar történelemre vonatkozólag.
Kicsivel korábban pedig Mátyás király magával Drakulával vívta legvéresebb ütközeteit. A regényből az is kiderül, milyen módon kapcsolódik a népszerű vámpírtörténetek ihletője a magyar történelem sorsfordító eseményeihez. Sőt, a regény odáig merészkedik, hogy Mátyás király és Leonardo da Vinci lehetséges kapcsolatát is részletezi.
A fikció (?) részeként említést tesz olyan királyainkról, akik a Szent Korona hatalmával élve az időutazással is kacérkodtak. Köztük akad olyan is, aki örökre eltűnt, és halálának pontos oka sosem tisztázódott. Talán az is lehet, hogy ma is köztünk él, hisz épp jelenkorunkat választotta időutazásának helyszínéül...
A könyv olvasása után lesznek, akik azt mondják, mindez puszta fikció, ám remélem, sokan akadnak, akik szerint mindaz, amit olvasott, tán igaz is lehet.
Ön szerint?
És a folytatás még csak eztán következik...
Vypredané
14,21 €
14,96 €
Eve Ensler díszdoboz
A díszdobozban található kiadványok:
-Tökéletes testek
Botox, bulímia, mell-implantátumok: valóban az önsanyargatás lenne a tökéletes testhez vezető út?
Eve Ensler, aki maga is hadilábon állt az öregedéssel együtt járó alakváltozással, és már mindenféle radikális fogyókúrás módszerrel megpróbálkozott, végül elhatározta, hogy megtanulja elfogadni önmagát. Célja elérése érdekében különböző nők történeteit gyűjtötte össze a világból, akik hozzá hasonló rögeszmékkel küszködtek: a fiatal latin-amerikai lányét, aki őszintén megveti magát zsírpárnái miatt; a plasztikai sebész feleségéét, akit a férje - a tökéletességre törekedve - centiről centire átalakított; vagy az idősödő laptulajdonosét, akit máig kísért a gyerekkorában rákényszerített állandó edzések emléke.
Útja során azonban olyan nőkkel is találkozott, akiknek nagy nehezen sikerült megbékélni alakjukkal: az afrikai anyával, aki minden testre úgy tekint, mint a természet sokféleségének a megnyilvánulására; az indiai asszonnyal, aki legyőzte futópad-mániáját, és mára már kifejezetten szereti kerekded formáit; vagy a csadorban járó afgán nővel, aki hajlandó a börtönt is vállalni a vaníliafagylalt ízéért.
Ez a könyv megtanít végre feltétel nélkül szeretni a saját tökéletes testünket!
-Érző lelkek
A nemzetközi sikerű bestseller-szerző ezúttal olyan kitalált történeteket gyűjtött egy csokorba, amelyeket a világ különböző pontjain élő nők élete inspirált. Az elbeszélők, akik a legkülönbözőbb témákról és érzelmekről mesélnek, mind érzékeny, okos, vad, fantáziadús, életteli nők. Manapság azonban gyakran szembesülnek azzal a társadalmi elvárással, hogy ne legyenek se túl okosak, se túl érzékenyek, hogy uralkodjanak az ösztöneiken, az indulataikon, hogy fojtsák el a vágyaikat, és engedelmeskedjenek a szabályoknak.
Ensler nőalakjai között feltűnik egy amerikai középiskolás, aki nem tudja, hogyan birkózzon meg a rá nehezedő nyomással; egy anorexiás blogger, aki egyre kevesebbet és kevesebbet eszik; egy kenyai lány, aki nem hajlandó alávetni magát a genitális csonkításnak; egy alig 15 éves bolgár utcalány; egy kínai munkáslány, aki Barbie-kat gyárt; egy terhes lány, aki nem tudja eldönteni, megtartsa-e a kisbabáját.
A történetekből kiderül: a lányok és az asszonyok a világon mindenütt ugyanazokkal a problémákkal, vágyakkal, fájdalmakkal, örömökkel, szenvedésekkel találkoznak.
-A vagina monológok
Ez a könyv a női szexualitás összetettségének és titokzatosságának a himnusza. Megrendítő és vidám utazás a végső határig, a legutolsó tiltott területre. A kötetben, amely már az egész világot felforgatta, Eve Ensler valódi nők történeteit gyűjtötte össze intimitásról, kiszolgáltatottságról és a szexualitás felfedezéséről.
A szerző szellemes, tabukat nem ismerő remekművében a nők legtitkosabb fantáziáit és legrejtettebb félelmeit fogalmazza meg. Aki elolvassa, garantáltan nem fog többé ugyanúgy gondolni a szexre vagy a női testre, mint azelőtt.
Vypredané
21,89 €
23,04 €
Various - Confessin' The Blues 5LP
KDO: legendy bluesové hudby Howlin' Wolf, John Lee Hooker, Elmore James, Muddy Waters, Chuck Berry, Big Bill Broonzy, Robert Johnson a mnoho dalších
CO: Výpravná kompilace vydávána pod záštitou samotných Rolling Stones s obalem, který je dílem jejich kytaristy Ronnie Wooda, obsahuje nahrávky bluesových legend, které měly na tvorbu RS velký vliv. Vychází jako 2CD, 2LP Vol. 1, 2LP Vol. 2 a speciální 5x10" v "knižním" balení
5LP (5x10")
1. A1 Rollin' Stone
2. A2 Little Red Rooster
3. A3 Dust My Broom (with Sonny Boy Williamson II)
4. A4 I'm a King Bee
5. A5 Little Queenie
6. B1 Boogie Chillen
7. B2 I Hate to See You Go
8. B3 Bright Lights, Big City
9. B4 Love in Vain Blues
10. C1 Just Like I Treat You
11. C2 You Can't Judge a Book By Its Cover
12. C3 Ride 'Em On Down
13. C4 Hoodoo Blues
14. D1 Just Your Fool
15. D2 All Your Love
16. D3 I Can't Quit You Baby
17. D4 Worried Life Blues (1990 - Remaster)
18. D5 Blues Before Sunrise
19. E1 Little Rain
20. E2 Blue and Lonesome
21. E3 Stop Breakin' Down Blues
22. E4 You Gotta Move
23. F1 I Just Want to Make Love to You
24. F2 Mona
25. F3 Boogie Children
26. F4 Bad Boy
27. G1 Carol
28. G2 Rock Me Baby
29. G3 Crawdad.
30. G4 I Got to Go
31. G5 I Want to Be Loved
32. H1 Little Baby
33. H2 Susie Q
34. H3 Down the Road Apiece
35. H4 Don't Stay Out All Night
36. H5 Everybody Knows About My Good Thing (Pt. 1)
37. I1 Key to the Highway
38. I2 The Prodigal Son
39. J1 Mannish Boy
40. J2 Commit a Crime (1991 Chess Box Version)
41. J3 Damn Right, I've Got the Blues
42. J4 Confessin' the Blues (with Walter Brown) [Single Version]
Vypredané
56,04 €
58,99 €
Festők, gének, szégyenek
A szerző legújabb Festők, gének, szégyenek című kiadványa olyan kivételes talentumú festőművészek családfa elemzéseire fókuszál, mint Zichy Mihály, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Egry József, Farkas István, Kassák Lajos, Derkovits Gyula, Szőnyi István, Moholy-Nagy László, Vajda Lajos, Victor Vasarely, Kondor Béla, Gruber Béla. A könyvet a festőművész géniuszok idézett gondolatai, valamint gyönyörű festményeik reprodukciói teszik izgalmas, egyedülálló olvasmánnyá. "A zeneszerző-, költő- és természettudós-géniuszok után a festőművész-géniuszok gyökereinek, vagyis kivételes talentumuk okainak kutatására vállalkozom e könyvben. Természetesen megint szokásos módszeremmel, családfájuk elemzése alapján. Teljesítményük értékelésekor újra a 2 x 4 faktoros talentummodellt hívom segítségül. Vizsgálatom alanyai csakis a nagy magyar festőművészek lehettek, kiválasztásukkor három szempont vezérelt. 1) Élők nem kerülhettek be 20 fős "válogatott csapatomba", 2) általános hazai megítélésük során a Magyar Életrajzi Lexikont és a Kieselbach Tamás által a szakértők körében végzett kutatást fogadtam el mérvadónak, de 3) a XX. századi nemzetközi értékelést is figyelembe vettem. A magyar és nemzetközi mesterek összehasonlíthatósága céljából Leonardo, Brueghel, Munch, Toulouse-Lautrec és Picasso családfáját is értékelem. A családfaelemzés melléktermékeként megismert életrajzi adatok is érdekesek, például, hogy milyen sokan vettek feleségül képzőművészeket és mennyire gyakori közöttük a gyermektelen. A genetikai elemzés szerint szüleik és testvéreik között festőművész nem fordult elő, ezzel szemben a 24 felnőttkort megélt gyermekük közül 8 (33%) ugyancsak képzőművész, a 11 fiúból viszont 6 (55%)! A genetikai értékelés szerint tehát az apákban érvényesül az "alapítók hatása", ők családi előzmények nélkül törtek az egekbe, majd a kivételes képzőművészi talentum gyermekeikben halmozottan fordult elő. A vizsgált kivételes festőművész-talentumokra az átlagost meghaladó általános értelmi képesség nem volt jellemző, speciális vizuális tehetségük döntötte el pályaválasztásukat, jelenlegi művészettörténeti értékelésüket elsősorban kreativitásuk mértéke határozza meg, és miután rátaláltak művészi küldetésükre, nagyon motiváltan, energiájuk teljes bevetésével törekedtek életművük kiteljesítésére. A vizsgált festőművészek többsége rossz tanuló volt, mindig belső indíttatásukból, általában apjuk ellenkezése mellett választották e pályát, és többségük fiatalon képes volt talentumukat igazolni. A képzőművész-talentum eredetének szellemi háromsága a speciális vizuális tehetség, a kreativitás és az ezeket színező általános értelmesség, amelyek leginkább a komplex vizuális tehetség sokgénes modelljével írhatók le. Sajnálatos módon a nemzetközi lexikonokban és nagy múzeumokban a festőművész- géniuszok között magyart nem, vagy csak kivételesen találhatunk. Pedig sok nagy magyar festőművész kivételes talentuma nem maradt el a világhírt elért külföldi társaikétól, csak éppen a magyar kultúrpolitika gyengesége miatt nem sikerült különleges teljesítményüket a határokon túl elfogadtatni. Éppen ezt a szégyent kívánom hangsúlyozni könyvem címében is."
Vypredané
20,02 €
21,07 €
Lacná kniha Festők, gének, szégyenek (-90%)
A szerző legújabb Festők, gének, szégyenek című kiadványa olyan kivételes talentumú festőművészek családfa elemzéseire fókuszál, mint Zichy Mihály, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Egry József, Farkas István, Kassák Lajos, Derkovits Gyula, Szőnyi István, Moholy-Nagy László, Vajda Lajos, Victor Vasarely, Kondor Béla, Gruber Béla. A könyvet a festőművész géniuszok idézett gondolatai, valamint gyönyörű festményeik reprodukciói teszik izgalmas, egyedülálló olvasmánnyá. "A zeneszerző-, költő- és természettudós-géniuszok után a festőművész-géniuszok gyökereinek, vagyis kivételes talentumuk okainak kutatására vállalkozom e könyvben. Természetesen megint szokásos módszeremmel, családfájuk elemzése alapján. Teljesítményük értékelésekor újra a 2 x 4 faktoros talentummodellt hívom segítségül. Vizsgálatom alanyai csakis a nagy magyar festőművészek lehettek, kiválasztásukkor három szempont vezérelt. 1) Élők nem kerülhettek be 20 fős "válogatott csapatomba", 2) általános hazai megítélésük során a Magyar Életrajzi Lexikont és a Kieselbach Tamás által a szakértők körében végzett kutatást fogadtam el mérvadónak, de 3) a XX. századi nemzetközi értékelést is figyelembe vettem. A magyar és nemzetközi mesterek összehasonlíthatósága céljából Leonardo, Brueghel, Munch, Toulouse-Lautrec és Picasso családfáját is értékelem. A családfaelemzés melléktermékeként megismert életrajzi adatok is érdekesek, például, hogy milyen sokan vettek feleségül képzőművészeket és mennyire gyakori közöttük a gyermektelen. A genetikai elemzés szerint szüleik és testvéreik között festőművész nem fordult elő, ezzel szemben a 24 felnőttkort megélt gyermekük közül 8 (33%) ugyancsak képzőművész, a 11 fiúból viszont 6 (55%)! A genetikai értékelés szerint tehát az apákban érvényesül az "alapítók hatása", ők családi előzmények nélkül törtek az egekbe, majd a kivételes képzőművészi talentum gyermekeikben halmozottan fordult elő. A vizsgált kivételes festőművész-talentumokra az átlagost meghaladó általános értelmi képesség nem volt jellemző, speciális vizuális tehetségük döntötte el pályaválasztásukat, jelenlegi művészettörténeti értékelésüket elsősorban kreativitásuk mértéke határozza meg, és miután rátaláltak művészi küldetésükre, nagyon motiváltan, energiájuk teljes bevetésével törekedtek életművük kiteljesítésére. A vizsgált festőművészek többsége rossz tanuló volt, mindig belső indíttatásukból, általában apjuk ellenkezése mellett választották e pályát, és többségük fiatalon képes volt talentumukat igazolni. A képzőművész-talentum eredetének szellemi háromsága a speciális vizuális tehetség, a kreativitás és az ezeket színező általános értelmesség, amelyek leginkább a komplex vizuális tehetség sokgénes modelljével írhatók le. Sajnálatos módon a nemzetközi lexikonokban és nagy múzeumokban a festőművész- géniuszok között magyart nem, vagy csak kivételesen találhatunk. Pedig sok nagy magyar festőművész kivételes talentuma nem maradt el a világhírt elért külföldi társaikétól, csak éppen a magyar kultúrpolitika gyengesége miatt nem sikerült különleges teljesítményüket a határokon túl elfogadtatni. Éppen ezt a szégyent kívánom hangsúlyozni könyvem címében is."
Vypredané
2,11 €
21,07 €
dostupné aj ako:
Massive Attack - Mezzanine Box 3LP
Tracklist:
A1 Angel (2018 Remaster)
A2 Risingson (2018 Remaster)
A3 Teardrop (2018 Remaster)
B1 Inertia Creeps (2018 Remaster)
B2 Exchange (2018 Remaster)
B3 Dissolved Girl (2018 Remaster)
C1 Man Next Door (2018 Remaster)
C2 Black Milk (2018 Remaster)
C3 Mezzanine (2018 Remaster)
D1 Group Four (2018 Remaster)
D2 (Exchange) (2018 Remaster)
E1 Metal Banshee (Mad Professor Mix One)
E2 Angel (Angel Dust)
E3 Teardrop (Mazaruni Dub One)
E4 Inertia Creeps (Floating On Dubwise)
F1 Risingson (Setting Sun Dub Two)
F2 Exchange (Mountain Steppers Dub)
F3 Wire (Leaping Dub)
F4 Group Four (Security Forces Dub)
Vypredané
109,24 €
114,99 €
Grandmaster Flash & The Furious Five The Message (Expanded) 2LP
KDO: Vlivnou americkou hiphopovou skupinu založil v roce 1978 v newyorském Bronxu DJ Grandmaster Flash pět raperů skrývajících se pod názvem The Furious Five. Skupina s přestávkami fungovala celkem pět let, vydala dvě alba a jejich skladba "The Message" je jednou z nejdůležitějších skladeb hiphopové historie. V roce 2007 byla uskupení jako první z hiphopové scény uvedeno do rock'n'rollové síně slávy.
CO: U příležitosti kampaně "Record Store Day" vychází první album skupiny v rozšířené podobě na 180g vinylu.
2LP (limitovaná edice 1500ks)
LP1
1. A1 She's Fresh
2. A2 It's Nasty (Genius of Love)
3. A3 Scorpio
4. A4 It's a Shame (Mt. Airy Groove)
5. B1 Dreamin'
6. B2 You Are
7. B3 The Message (Extended Version)
LP2
1. C1 The Adventures of Grandmaster Flash on the Wheels of Steel
2. C2 The Message (Instrumental)
3. C3 New York, New York (Extended Mix)
4. D1 Message II (Survival) (feat. Melle Mel & Duke Bootee)
5. D2 The Birthday Party
6. D3 Freedom (Instrumental)
Vypredané
28,49 €
29,99 €
Adalékok Nemesócsa történetéhez I.
A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában a közelmúltban jelent meg Kulcsár Sz. Zsuzsanna Adalékok Nemesócsa történetéhez című helytörténeti munkájának első része.
A kétkötetes könyv nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 15 fejezetben felvázolja Nemesócsa múltjának egy darabkáját.
Az első kötet, amelyet most fellapozunk, hat fejezetnyi részt tartalmaz mintegy 340 oldalon. „Epizódokat kínál csupán, mert a település több mint ezeréves történetéből nyilván csak részleteket tud felvillantani. Az összeállított történet a település gazdag, eseményekkel teli életét idézi, olyan emlékeket, eseményeket, amelyeket talán már el is felejtettünk, esetleg elhomályosulva, elkopva időznek emlékezetünkben, vagy nem is tudtunk róluk" – írja a szerző a kötet előszavában, amely Magyarics Gusztáv polgármester ajánlója után következik. Az ezt követő Kutatástörténet című fejezetben a falutörténet megszületésének körülményeit is felvázolja, hiszen helytörténeti érdeklődését évekig tartó családtörténeti gyűjtőmunka előzte meg és ihlette: „Nemesócsával kapcsolatos kutatásaimnak személyes indítékai vannak. Anyai őseim követhetően legalább 350 éve ennek a településnek a lakói. Családom a többi ősi családdal együtt itt élt jóban-rosszban – átélve háborúkat, társadalmi változásokat, áttelepítéseket, kitelepítéseket –, küszködtek, harcoltak, és tettek valamit több generáción keresztül a település előrehaladása ügyében."
Az első fejezet Nemesócsa topográfiai leírásával foglalkozik, külön figyelmet és egyben alfejezetet szentelve a község vízszintes és függőleges tagoltságának, a vízrajznak, a növény- és állatvilágnak, a geológiai adottságoknak (a térség szeizmikusan Európa aktív területei közé tartozik, kisebb földrengések 20 évnyi gyakorisággal észlelhetők a község területén), az ásványoknak, az éghajlatnak és a településszerkezetnek. Mindezt természetesen bőven kiegészítve képanyaggal: régi és mai fotókon, képeslapokon, térképrészleteken, tervrajzokon követhetjük lépésről-lépésre Nemesócsa arculatának változásait, fejlődését. Külön érdekesség, hogy a topográfiai leírásokhoz a Forrásmunkákban felsorolt szakirodalmon kívül a szerzőnek segítségül szolgáltak a nemesócsai emberekkel való beszélgetések, határjárások, valamint egy ismeretlen szerző kézirata is. A lakosság című alfejezetből többek között megtudhatjuk, hogy a község lakosainak száma és nemzetiségi összetétele az idők során sokszor radikálisan változott és ez minek volt köszönhető, ugyanitt olvashatunk a lakosság nyelvhasználatáról, a jellegzetes tájszavakról, és a falura jellemző építkezési módokról is, a falu skanzenját számos fotó is bemutatja.
A második fejezet az Oucha – Ócsa név (valószínűsíthető) eredetét kutatja, majd a község jelképeit: a címert, a pecsétet, a zászlót és a lobogót mutatja be, de lebilincselően pontos és részletes a Történelem, birtokviszonyok című fejezet is. A Nemesócsán és határában fellelt római kori és népvándorlás kori leletekkel indít, majd a török időkön, a kuruc csatározásokon keresztül át egészen az 1948/49-es szabadságharcig repülünk az időben, hiszen nem volt olyan helység – falu, város – a hazában, amelyet ne érintettek volna az 1848/49-es események. A birtokviszonyokról, birtokosokról, birtokperekről is van mit jócskán elmondani, hiszen a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött oklevelek tanúbizonysága szerint már a 13. századtól nemesi birtokperek folytak Nemesócsán.
A negyedik fejezet a falu vallási felekezeteit mutatja be. Volt forrásanyag bőven, hiszen a község felekezeti tagozódását statisztikák, összeírások, egyházi jegyzőkönyvek, oklevelek dokumentálják. Részletesen olvashatunk a Nemesócsai Református Egyházközség történetéről (amelynek keletkezési idejét az egyháztörténészek 1682-től számítják), belepillanthatunk különféle iratanyagaiba, az itt szolgálatot teljesítő prédikátorok és lelkészek életrajzi adatait is átböngészhetjük, majd eltöprenghetünk a református templom keletkezése, külső és belső leírása, berendezése, harangjainak története fölött.
Az ötödik, Iskola – egyház – etnikum című fejezet egyrészt a Nemesócsai Református Elemi Népiskola történetét mutatja be 1682-től 1945-ig, kitér a Katolikus Elemi Népiskola, valamint a Nemesócsai-Lipovéi Evangélikus Egyházközösség bemutatására, majd a zsidó hitközség és a falu zsidóságának történetét dolgozza fel kimerítő részletességgel. A hatodik fejezet Nemesócsa temetőivel foglalkozik, fényképek segítségével bemutatja a sztéléket az Ótemetőből és a református temető különböző részeiből, valamint az ezeknél jóval kisebb katolikus temetőt. A hetedik fejezet a forrásmunkák gyűjteménye, valamint a felhasznált irodalom jegyzéke, a nyolcadik pedig egyfajta Függelék, azaz az egyes fejezetekből kimaradt fényképemlékek és kéziratok fotói kerültek ide.
A tartalomjegyzék utáni rövid szövegből azt is megtudhatjuk, hogy a II. kötet előreláthatólag a 2015-ös év folyamán jelenik meg, s felöleli majd a századforduló éveitől a II. világháborút követő néhány évig terjedő eseményeket, de egyéb – a faluban meghatározó szerepet betöltő – intézmény és szervezet rövid ismertetésére is kiterjed.
Ezt a rendkívül érdekes, minden bizonnyal rengeteg gyűjtő- és rendszerező munkával, valamint hatalmas szakmai alázattal összeállított és megszerkesztett kiadványt bátran ajánlom mindenki figyelmébe.
Vypredané
15,20 €
16,00 €
White Barry - The Complete 20th Century Records Singles (1973-1979) 2LP
Tracklist:
A1 Love's Theme (3:36) Love Unlimited Orchestra
A2 I'm Gonna Love You Just A Little More Baby 04:10
A3 I've Got So Much To Give 05:16
A4 Never, Never Gonna Give Ya Up 04:01
A5 Honey Please, Can't Ya See 02:59
B1 Can't Get Enough Of Your Love, Babe 03:21
B2 You're The First, The Last, My Everything 03:32
B3 What Am I Gonna Do With You 03:36
B4 I'll Do For You Anything You Want Me To 04:09
B5 Let The Music Play 03:34
C1 Satin Soul (3:35) Love Unlimited Orchestra (vinyl bonus track)
C2 You See The Trouble With Me 03:20
C3 Baby, We Better Try To Get It Together 04:24
C4 Don't Make Me Wait Too Long 03:16
C5 I'm Qualified To Satisfy You 03:07
C6 It's Ecstasy When You Lay Down Next To Me 03:24
D1 Playing Your Game, Baby 03:37
D2 Oh What A Night For Dancing 03:16
D3 Your Sweetness Is My Weakness 03:46
D4 Just The Way You Are 04:09
D5 September When I First Met You 03:59
D6 I Love to Sing The Songs I Sing 02:45
Vypredané
30,39 €
31,99 €
Simple Minds - Live In The City Of Angels 4LP
KDO: skotská novovlnná kapela vedená zpěvákem Jimem Kerrem
CO: V roce 2017 se kapela vrátila na scénu úspěšným albem "Walk Between Worlds" a vyrazila na celosvětové turné. Nyní vychází záznam koncertu z Los Angeles.
LP1
1. A1 The Signal and the Noise (Live in the City of Angels)
2. A2 Waterfront (Live in the City of Angels)
3. A3 Love Song (Live in the City of Angels)
4. B1 Let There Be Love (Live in the City of Angels)
5. B2 Up on the Catwalk (Live in the City of Angels)
6. B3 Sense of Discovery (Live in the City of Angels)
LP2
1. C1 Glittering Prize (Live in the City of Angels)
2. C2 Promised You a Miracle (Live in the City of Angels)
3. C3 The American (Live in the City of Angels)
4. D1 Hunter and the Hunted (Live in the City of Angels)
5. D2 Stand by Love (Live in the City of Angels)
6. D3 Dirty Old Town (Live in the City of Angels)
LP3
1. E1 Theme for Great Cities (Live in the City of Angels)
2. E2 She's a River (Live in the City of Angels)
3. E3 Walk Between Worlds (Live in the City of Angels)
4. F1 Hypnotised (Live in the City of Angels)
5. F2 Someone Somewhere in Summertime (Live in the City of Angels)
6. F3 See the Lights (Live in the City of Angels)
LP4
1. G1 All the Things She Said (Live in the City of Angels)
2. G2 Dolphins (Live in the City of Angels)
3. G3 Don't You (Forget About Me) (Live in the City of Angels)
4. H1 New Gold Dream (81-82-83-84) (Live in the City of Angels)
5. H2 Once Upon a Time (Live in the City of Angels)
6. H3 Alive and Kicking (Live in the City of Angels)
7. H4 Sanctify Yourself (Live in the City of Angels)
Franklin Aretha - Lady Soul/i Never Loved A Woman 2LP
Tracklist:
LP 1 - Lady Soul:
01. A1. Chain Of Fools
02. A2. Money Won't Change You
03. A3. People Get Ready
04. A4. Niki Hoeky
05. A5. (You Make Me Feel Like) A Natural Woman
06. B1. Since You've Been Gone (Sweet Sweet Baby)
07. B2. Good To Me As I Am To You
08. B3. Come Back Baby
09. B4. Groovin'
10. B5. Ain't No Way
LP 2 - I Never Loved A Woman:
01. C1. Respect
02. C2. Drown In My Own Tears
03. C3. I Never Loved A Man (The Way I Love You)
04. C4. Soul Serenade
05. C5. Don't Let Me Lose This Dream
06. C6. Baby, Baby, Baby
07. D1. Dr. Feelgood
08. D2. Good Times
09. D3. Do Right Woman — Do Right Man
10. D4. Save Me
11. D5. A Change Is Gonna Come
Vypredané
30,39 €
31,99 €
Def Leppard - The Vinyl Box Set: Volume One 9LP
Tracklist:
LP1: On Through The Night
A1 Rock Brigade
A2 Hello America
A3 Sorrow Is A Woman
A4 It Could Be You
A5 Satellite
A6 When The Walls Came Tumbling Down
B1 Wasted
B2 Rocks Off
B3 It Don't Matter
B4 Answer To The Master
B5 Overture
LP2: High And Dry
A1 Let It Go
A2 Another Hit And Run
A3 High 'N' Dry (Saturday Night) (Album Version)
A4 Bringin' On The Heartbreak
A5 Switch 625
B1 You Got Me Runnin'
B2 Lady Strange
B3 On Through The Night
B4 Mirror Mirror (Look Into My Eyes) (Album Version)
B5 No No No
LP3: Pyromania
A1 Rock Rock (Till You Drop)
A2 Photograph
A3 Stagefright
A4 Too Late For Love
A5 Die Hard The Hunter
B1 Foolin'
B2 Rock Of Ages
B3 Comin' Under Fire
B4 Action Not Words
B5 Billy's Got A Gun
LP4/LP5: Hysteria
A1 Women
A2 Rocket
A3 Animal
B1 Love Bites
B2 Pour Some Sugar On Me
B3 Armageddon It
C1 Gods Of War
C2 Don't Shoot Shot Gun
C3 Run Riot
D1 Hysteria
D2 Excitable
D3 Love And Affection
LP6/LP7: Live At The LA Forum 1983
A1 Rock Rock (Till You Drop) (Live At The LA Forum, USA / 1983)
A2 Rock Brigade (Live At The LA Forum, USA / 1983)
A3 High 'N' Dry (Saturday Night) (Live At The LA Forum, USA / 1983)
A4 Another Hit And Run (Live At The LA Forum, USA / 1983)
B1 Billy's Got A Gun (Live At The LA Forum, USA / 1983)
B2 Mirror Mirror (Look Into My Eyes) (Live At The LA Forum, USA / 1983)
B3 Foolin' (Live At The LA Forum, USA / 1983)
B4 Photograph (Live At The LA Forum, USA / 1983)
C1 Rock Of Ages (Live At The LA Forum, USA / 1983)
C2 Bringin' On The Heartbreak (Live At The LA Forum, USA / 1983)
C3 Switch 625 (Live At The LA Forum, USA / 1983)
C4 Let It Go (Live At The LA Forum, USA / 1983)
D1 Wasted (Live At The LA Forum, USA / 1983)
D2 Stagefright (Live At The LA Forum, USA / 1983)
D3 Travellin' Band (Live At The LA Forum, USA / 1983)
LP8: Rarities Volume 1
A1 Wasted (Single Version)
A2 Hello America (Single Version)
A3 Good Morning Freedom
A4 Bringin' On The Heartbreak (Remix)
A5 Me And My Wine (Remix)
B1 Tear It Down
B2 I Wanna Be Your Hero
B3 Ride Into The Sun (Re-Recording)
B4 Ring Of Fire
B5 Release Me - Stumpus Maximus And The Good Ol Boys
LP8(7''): Original EP
A1 Ride Into The Sun (Single Version)
A2 Getcha Rocks Off (Single Version)
B1 The Overture (Single Version)
Vypredané
42,74 €
44,99 €