Hľadanie: Korán
zobraziť:
40-es vagy?
Gerhard Prause a történelem és a jelenkor híres személyiségeinek önéletrajzaiból, levelezéseiből és naplóiból gyűjtötte össze, hogyan érezték magukat negyvenévesként, mit gondoltak és mit tettek életük ötödik évtizedében, miben reménykedtek, mitől féltek, boldogok voltak-e, bizakodva tekintettek-e a jövő elébe, vagy pedig már kiábrándultak az életből hatvan évesen. Kutatásai során a szerző mindig meglepő belátásokra jutott, ismeretlen mozzanatokat fedezett fel, s így helyreigazított néhány közkeletű félreértést. A rendkívül nagy beleérzéssel és magával ragadóan megírt könyvet szellemes, hangulatos illusztrációk teszik teljessé.
Vypredané
9,14 €
9,62 €
50-es vagy?
A szerző a történelem és a jelenkor híres személyiségeinek önéletrajzaiból, levelezéseiből és naplóiból gyűjtötte össze, hogyan érezték magukat negyvenesként, mit gondoltak és mit tettek életük ötödik évtizedében, miben reménykedtek, mitől féltek, boldogok voltak-e, bizakodva tekintettek-e a jövő elébe, vagy pedig már kiábrándultak az életből hatvan évesen. Kutatásai során a szerző mindig meglepő belátásokra jutott, ismeretlen mozzanatokat fedezett fel, s így helyreigazított néhány közkeletű félreértést. A rendkívül nagy beleérzéssel és magával ragadóan megírt könyvet szellemes, hangulatos illusztrációk teszik teljessé.
Vypredané
9,14 €
9,62 €
Jézus nyomában
Az egyik legismertebb Jézus-kutató és egy zseniális régész együtt kutatja az ókori szövegeket és köveket, hogy megrajzolja Jézus eddigi legteljesebb portréját. John Dominic Crossman és Jonathan L. Reed a bibliakutatás és a régészet legjavát egyesítve ás le a Biblia és az ókori világ legkorábbi rétegeibe, a legjelentősebb modern felfedezéseket használva ablakul Jézus életére és azokra a küzdelmekre, melyek során tanai megfogantak. Ezt a lenyűgöző és igen olvasmányos utazást gazdag képanyag egészíti ki, mely segít abban, hogy kövessük a Jézus nyomában járó két vezető szaktekintélyt.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Életre szóló kalandok
Vegyünk részt egy kalandos, spirituális és kulturális utazáson, időn és téren át, amelynek során felkeressük a világ legnagyszerűbb, legemlékezetesebb és legvarázslatosabb helyszíneit - olyan ősi és modern, híres és ismeretlen szakrális helyeket, ahol az emberiség több évezrede keresi isteneit. Legyünk akár hívők, akár a kultúra iránt érdeklődő turisták, ez a pompás kötet felfedezőútra visz bennünket - a szó valódi és mély értelmében. Utazásunk minden lépését érthető és érdekes magyarázatok, színes fényképek és térképek, a kihagyhatatlan látnivalók és a hozzájuk kapcsolódó kirándulások ismertetői, valamint a különlegesen vonzó helyszíneket bemutató tematikus összeállítások kísérik.
Vypredané
28,86 €
30,38 €
Két utazás Erdélyben
Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenbbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
A tíz herceg története
A tíz herceg története a klasszikus szanszkrit regényirodalom legkitűnőbb darabja. Főszereplői Rádzsaváhana, egy trónfosztott király fia, és előkelő barátai, akik a sors szeszélyéből egy időre elszakadnak egymástól, majd egy sor változatos kaland után egymásra találnak, és beszámolnak élményeikről. Az egyes történetek a kora középkori India sokszínű valóságába repítenek bennünket, sőt azon túlra, abba a világba, amelyet a kiváló író, Dandin mesés fantáziája teremtett. A VII. század végén - VIII . század elején élt író, a déli indiai Kánycsipuram szülötte. Szórakoztató, szellemes regénye a korabeli indiai irodalmi ínyenceket is lenyűgözte, és később méltán aratott sikert fordításokban is.
Vypredané
4,57 €
4,81 €
The Cat Encyclopedia
Are you a feline fanatic? Could you tell the difference between a Housecat and an Ojos Azules? Do you want to know how to keep your kitty happy and healthy?
The Cat Encyclopedia is a cat compendium with all the facts about cats and kittens. It's packed with beautifully photographed profiles of different breeds, from the Maine Coon to the Khao Manee, and includes information on caring for your own cat. This book explores the cat's place in cultures and includes famous cats in art and literature.
In this encyclopedia, you will find:
-A breed catalogue outlining all the cat breeds such as Shorthairs, Exotic Shorthair, Khao Manee, Korat, Chinese Li Hua, Asian (Burmilla, Smoke, Self, Tortie, Tabby) and more.
-How to care for your cat, including how to Prepare for arrival, essential equipment, vet check-ups, food and feeding, Grooming and hygiene and training your cat.
-Facts, images, labelled diagrams and more about cats!
This book also offers information on the science and history of house cats. Find out how cats were domesticated and developed into separate breeds, and see their prominence in art, literature, and superstition. A chapter on feline biology focuses on the anatomy of cats - including the nervous system, digestion, and muscles - and also features detailed descriptions of cat senses and coat patterns.
With help on cat care - from preparing for your cat's arrival and essential equipment to healthcare and training - The Cat Encyclopedia is the perfect guide for cat lovers.
Vypredané
31,30 €
32,95 €
Reumatoid artritiszes betegek kézikönyve
A reumatoid artritisz, vagy sokízületi gyulladás hazánkban kb. 50-100000 embert érint. Régen a betegek zöme rokkanttá vált, mert az ízületeket megtámadó autoimmun betegség kezelése és rehabilitációja még nem volt elég fejlett. Ma már a helyzet sokat javult. Ennek oka, hogy a korai felismerés után azonnal elkezdett oki terápia megóvja a betegeket a súlyos szövődmények kialakulásától, a tüneti szerekkel jól csökkenthető a fájdalom, a korszerű gyógytornával, az ízületvédelmi eljárásokkal, valamint a gyógyászati segédeszközök széles választékával a betegek életminősége sokat javult. A kezelések az ún. "Artritisz központokban" történnek, ahol a betegek komplex terápiája a lehető legmagasabb szinten oldható meg. A szerzőpáros tollából olyan kézikönyv és kérdés-gyűjtemény született meg, ami a betegségben szenvedőknek és hozzátartozóiknak remélhetőleg a legjobb háttéranyagul szolgálhat.
Vypredané
7,86 €
8,27 €
Brother Alive
In 1990, three boys are born, unrelated but intertwined by circumstance: Dayo, Iseul and Youssef. They are adopted as infants and live in a shared bedroom perched atop a mosque in Staten Island. The boys are a conspicuous trio: Dayo is of Nigerian origin, Iseul is Korean and Youssef indeterminately Middle Eastern, but they are so close as to be almost inseparable. Nevertheless, Youssef is keeping a secret from his brothers: he has an imaginary double, a familiar who seems absolutely real, a shapeshifting creature he calls Brother.
The boys' adoptive father, Imam Salim, is known for his radical sermons extolling the virtues of opting out of Western ideologies. But he is uncharismatic at home, a distant father who spends evenings in his study with whiskey-laced coffee, writing letters to his former compatriots back in Saudi Arabia. Like Youssef, he too has secrets, including the cause of his failing health, the reason for his nighttime excursions from the house and the truth about what happened to the boys' parents. When Imam Salim's path takes him back to Saudi Arabia, the boys will be forced to follow. There they will be captivated by an opulent, almost futuristic world and find traces of their parents' stories. But they will have to change if they want to survive in this new world, and the arrival of a creature as powerful as Brother will not go unnoticed.
With stylistic brilliance and intellectual acuity, in Brother Alive Zain Khalid brings characters to vivid life with a bold energy that matches the great themes of his novel - family, capital, power, sexuality and the possibility of reunion for those who are broken.
Bátor lelkek
Gyakran, amikor "rossz" dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek tűnhetnek. Legnehezebb feladataink mögött azonban számos rejtett cél bújhat meg, melyeket - a szerző kutatásai szerint - még azelőtt terveztünk el, hogy megszülettünk. Valóban lehetséges, hogy mi választjuk meg életkörülményeinket, kapcsolatainkat és az életünkben bekövetkező eseményeket? A szerző életében értelmet és célt keresve rátalált a születés előtti életterv felfedezésének útjára, mely alapjaiban változtatja meg a sorsról és szenvedésről alkotott fogalmainkat. A könyvben meghökkentő történetek olvashatók, melyek komoly, életüket nagyban átrendező felismerésekhez, ezáltal a számukra szükséges gyógyuláshoz, s teljes szellemi valójuk átéléséhez vezettek el embereket. Ezek olvasása során fény derül arra, hogy a sorsunkat meghatározó eseményeket mi magunk tervezzük el a születésünk előtt, hogy azok fejlődésünket szolgálják, meghatározva ezzel életünk célját és értelmét. Ezúton jutunk el a szellemi felébredéshez, mely által szenvedéseinkre többé nem úgy tekintünk, mint értelmetlenül kínzó sorscsapásokra, igazságtalan, életünket "feleslegesen" megkeserítő fájdalmakra - bár azokra önmagában már a könyv olvasása is enyhülést hoz.
Vypredané
10,78 €
11,35 €
A nagy, a kicsi és az emberi elme
Roger Penrose eredeti és provokatív elképzelései a világegyetem nagyléptékű fizikájáról, a kvantumfizika kisléptékű világáról és az elme fizikájáról nem ismeretlenek a magyar olvasók számára. Ezeket az elképzeléseket fejtette ki többek között A császár új elméje és a Stephen Hawkinggal közösen írt A tér és az idő természete című nagy sikerű könyveiben. A nagy, a kicsi és az emberi elme összegzi, felfrissíti és aktualizálja Penrose gondolatait e komplex területekről. Mesteri összefogást ad a fizika azon részeiről, ahol lényeges megoldatlan problémákat lát. Ennek során gyökeresen új fogalmakat vezet be, amelyeket különösen hasznosnak gondol az agyműködés és az emberi elme természetének megértéséhez. Elgondolásairól három jeles szakértő mond véleményt különböző szempontokból - Abner Shimony és Nancy Cartwright mint tudományfilozófusok és Stephen Hawking mint elméleti fizikus és kozmológus. A kötet végén a szerző válaszol tudóstársai gondolatébresztő kritikáira. Penrose lelkesedése, éleslátása, jó humorérzéke az átlagos olvasó számára is könnyen felfoghatóvá teszi a modern fizika problémáiról írt beszámolóját
Vypredané
9,10 €
9,58 €
Hétköznapi életek
Egy különös szövetű, sajátos műfajú könyvet tart kezében az olvasó: a háború utáni cseh irodalom kiemelkedő érdemű mindenese, vitathatatlan tehetsége, Josef Skvorecky látomásszerű visszatekintését serdülő és felnőtt kora apró-cseprő vagy éppen világrengető eseményeire. A múlt egykori gimnáziumi osztálya, a hajdani egy csapat, egy banda tagjainak sorsában éled újjá, a XX. század két embertelen rendszerének, a fasizmusnak és a kommunizmusnak baljós, komor díszletei között, amelyeket azonban különös, megkapó fénnyel ragyog be a nosztalgiával megidézett ifjúság. Skvorecky két osztálytalálkozó kulisszái mögé enged bepillantást, amelyeket harminc év választ el egymástól, és ahol a történelem és az egyéni sorsok váratlan, groteszk, hol komikus, hol tragikus kaleidoszkópja tárul elénk. Az osztálytársak, tanárok mind-mind a hányatott Skvorecky-életút illusztrálói, időnként elbeszélői. Azt példázzák, hogyan lesznek a hétköznapi emberekből hősök, vagy ellenkezőleg, antihősök... az életben és az irodalomban.
Vypredané
9,19 €
9,67 €
Napnyugta után
Miután egy antológia szerkesztése során több száz novellát elolvasott, Stephen King ismét kedvet kapott ehhez a rövid, tömör formához, mellyel karrierjét kezdte. S hogy akadt-e témája is hozzá? Ott az utazó katalógusárus, aki felvesz egy néma stoppost, hogy megossza vele felesége hűtlenségének történetét, nem is sejtve, hogy a szótlan férfi nagyon is figyel. Ott a férfi, aki egy mobilvécébe zárva tanulja meg újra szeretni az életet. Ott van az ember, aki nem ment be azon a végzetes szeptemberi napon dolgozni, s munkatársai hátrahagyott holmija révén nemcsak maga, de mások lelki békéjét is helyre kell állítania. Vagy ott van N., aki egy pszichiátert keres fel kényszeres viselkedése miatt, de a történetnél sokkal többet, rémületesebbet is átad neki. Napnyugta után: nevezzük szürkületnek, nevezzük félhomálynak, de olyan időszak ez, amikor az emberi kapcsolatok természetfeletti színezetet kapnak, amikor semmi sem az, aminek látszik, amikor a képzelet a sötétségbe foszló árnyékok után kap. A tökéletes időpont Stephen Kingnek.
Vypredané
8,24 €
8,67 €
Two Worlds: Above and Below the Sea
The first major book in two decades by the pioneering underwater photographer, beloved as the 'Audubon of the sea'
The ocean covers more than seventy percent of our planet, and yet we rarely glimpse its depths - and especially its exquisite beauty as documented by legendary photographer David Doubilet. His work in and on water has set the standard for decades. In this remarkable and highly-anticipated collection by artist and diver David Doubilet, whose innovation, eye for beauty, and passion for conservation have long set the bar for underwater photography, Doubilet unites life above and below the water's surface.
Spotlighting a stunning selection of images from Doubilet's 50-year career, spanning the Galapagos to the Red Sea, the icy waters of the Antarctic Ocean to the tropical Great Barrier Reef, this body of work raises important questions about conservation and global warming, topics never far from the headlines. 'I want to create a window into the sea,' he says, 'that invites people to see how their world connects to another life-sustaining world hidden from their view.' Doubilet's photographs are accompanied by an introduction by Kathy Moran and an afterword by Kathryn D. Sullivan.
Vypredané
48,93 €
51,50 €
Warcraft: Legendák - Képregény I. kötet
A nagy sikerű Warcraft: Napkút-trilógia nyomán egy újabb döbbenetes erejű, lenyűgöző képi világú sorozatot ajánlunk a Warcraft univerzumának rajongói figyelmébe. Bukottak: A Warcraft: Napkút-trilógiában ábrázoltak folytatásaként a Richard Knaak - Kim Jae-Hwan szerzőpáros Magashegy Trag, a bátor tauren történetét meséli el, aki a Jégárnyak eseményeit követően új létre ébred - de immár élőhalottként... Az utazás: Andorhal Csapás dúlta tájaira vezető útja során aranyra és izgalmakra éhes kalandozók csapata ragad magával egy egyszerű földművest - és változtatja meg ekként mindörökre a férfi és családja életét. Hogyan szerezzünk barátokat: Szörkentyű Lászlónak, a gnóm mérnöknek a háza zsúfolásig van látszólag teljesen hasznavehetetlen találmányokkal, maga a feltaláló pedig hajlamos a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban kinyilvánítani a véleményét. Ám amikor egy troll kezdi dúlni a várost, kiderül: talán mégis csak László az egyedüli, aki képes lecsitítani a dühöngő bestiát... Tisztességes csere: Feketeujjú Norit Tóriumbányától a Zsákmánypartig olyan kovácsmesterként ismerik, akinek a kiváló minőségű pengéiből bárki vásárolhat, amennyiben hajlandó azt megfizetni. Ám amikor a mester Tombolónak, a hírhedt banditának és gyilkosnak ad el egyet az általa készített fegyverek közül, tragédiában fogant és vérbe fúló kaland veszi kezdetét...
Vypredané
8,00 €
8,42 €
Casanova menyasszonya
1758, Amszterdam. A csábítás magasiskolája, ahogyan a kifogástalan modorú Seingalt lovag küzd az ünnepelt holland kurtizán, Galathée de Pompignac kegyeiért. A hölgyet kézről kézre adják hódolói, mert meg akarják tudni a titkot: miért rejti arcát mindig fátyol mögé. Seingalt ennél is többet akar, Galathée szívét; s fogadást ajánl a nőnek: ha egyetlen olyan asszonyt talál, akinek szenvedést okozott a lovag szerelme, elutasíthatja őt, különben oda kell adnia magát. Galathée nem tudja, hogy Seingalt lovag Giacomo Casanova néven lesz az utókor szemében a széptevés legendás alakja. Seingalt lovag meg nem tudja, hogy Galathée igazából Lucia, az egyszerű olasz parasztlány, az egyetlen nő, aki rég megremegtette a szívét. Ám a féktelen Lucia hosszú utat tesz meg, mire rideg Galathée válik belőle. Velencébe, Párizsba, majd Amszterdamba viszi a sorsa, cselédszobákon, utcasarkokon és bordélyházakon át. Megismeri kora legfontosabb eszméit, hóbortjait és kelepcéit, megtanul tűrni és az eszére hallgatni. Már azt hiszi, nincs mit tanulnia az élettől, ám a legfontosabb lecke még hátravan. Találkozása egykori szerelmével mindent felforgat, és mégis, valamiképp végre minden a helyére kerül...
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Fogságban - A renegát 1. könyv
Tim Severin vadonatúj, izgalmas kalandregény-sorozata. Egyszer csak borzasztó reccsenés hallatszott, és az Izzet Darja az orrától a faráig beleremegett. A gálya találatot kapott. Hector tátongó lyukat vett észre a hajó bal oldalán. Rémült sikolyok és kínnal telt ordítások keveredtek a csatazajjal, majd újabb csattanás hallatszott. A tüzérek közvetlen lőtávolságból el sem téveszthették a célt: a sortűz középen kapta el a gályát, és kettétörte a gerincét. Az emberek és evezők a vízbe repültek, és a fiú döbbenten és kábultan megragadott egy szétrepedt oszlopot. Aztán, amint a tatot lassan elborította a víz, a hullámok kisodorták a tengerre... 1677-et írunk. A tizenhét éves Hector Lynchet berber kalózok ragadják el Írország egyik halászfalujából, és eladják az algíri rabszolgapiacon, ahol a fiú összebarátkozik a szintén fogoly Dannel, a karib-tengeri miszkitó indiánnal. Dan és Hector csakhamar egy kusza világban találják magukat, ahol az emberélet olcsó és csak az maradhat életben, akinek helyén van az esze. Hogy megmeneküljön a rabszolgabarakk borzalmai elől, a két barát áttér az iszlám hitre, de amikor egy török hajón teljesítenek szolgálatot, hajótörést szenvednek. A sors kegyetlen fordulata révén újra rabláncra fűzik őket, ezúttal azonban keresztény rabszolgatartók: hőseinket egy francia gálya evezőpadjához láncolják, csavargók és fegyencek közé. Megpróbáltatásai során Hectort csak egy dolog élteti: hogy kiderítse, mi történt a húgával, Elizabethtel, aki szintén a kalózok fogságába esett. Végül, amikor Hector gályarabokból toborzott kis csapata elszabadul a Marokkó partjainál elsüllyedő hajóról, fény derül a hátborzongató igazságra...
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Babavilág - Szivacsos táskakönyv
Puha szivacskönyvünket a legkisebbeknek szántuk. A babákat körülvevő első tárgyak szerepelnek benne kellemes, finom színösszeállításban. A picik ezekkel a tárgyakkal játszanak először. Játéknak és felfedezésnek számít akár egy plüssállatka vagy rongyika, színes kispárna, cumisüveg vagy előke is. Hiszen olyan érdekes minden rajta: az anyaga, a formája, a mintája. Lehet, hogy hangot is ad, mint az álomba ringató forgócska az ágy fölött. Ha nincs itt a mama, ezek az állandó tárgyak adják a biztonságot, az érdeklődést, az örömöt, a játékot. Hát hogyne ragaszkodnának hozzájuk a picik? Meg aztán meg is lehet nevezni őket és nagy a vigasság, amikor a baba külön szót talál ki rájuk. Játék és könyv egyben: nem lehet elég korán kezdeni. A picik megtanulják forgatni, nézegetni, majd "mesélni" a kis könyveket, amelyek az ő kezecskéik nagyságához igazodnak. Horváth Mónika grafikus kedves, könnyed, vidám és bensőséges képi világa így találkozhat a legkisebbekkel, akik őt is inspirálták. Oda- vissza játékukhoz kellemes perceket kívánunk a babáknak és a mamáknak egyaránt!
Vypredané
2,19 €
2,30 €
Lacná kniha Tündérvölgy
Kukorelly Endre regénye azt állítja, hogy az ember legboldogabb időszaka a gyermekkor, esetleg az ifjúkor. Amikor minden összeáll, van apu, anyu (jobb esetben persze), van Utas Üdítő, amit valóban gyártottak a zord hatvanas években, vannak csajok, van a foci, meg van a nyár, vagy ami van. Ilyen apróságokról szólnak ugyanis a regény töredékei, hiszen minden egyes bekezdése külön töredékként került egymás mellé. A szöveg nem folyamatos, hanem a figyelem fókuszálódásának egymást követő hullámhegyeit és hullámvölgyeit követi - ahogy történik valami, amin a gondolkodás elidőz, és mire észre tér, már egészen más történt, amin szintén el kell gondolkodni. A cselekmény nem lineáris, és a nézőpont sem egységes. Egyszerre hatja át a szöveget az ifjúkor végtelen komolysága, és az érett emlékezés végtelen iróniája, mely nosztalgiával támasztja meg saját múltjának ingadozó mérlegelését. Kukorellynek jól megy ez a stílus, verseiben, és a Sulineten évekkel ezelőtt ajánlott Szovjetúnió című regényében is ezzel él. Az irónia azonban néha a visszájára is fordul: a Kalasnyikov, ami akkor csak a tájkép viccesen érdekes mozzanata volt, disszonanciát kelt a mai szemlélőben. Kiderül ugyanis, hogy az idilli gyermekkor nem is idilli volt, hanem inkább a sötét hatalmak árnyékában eltöltött álomszerű, rövid és mámoros extázis. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki a zuhanó repülőn még elmond egy viccet arról, hogy Putyin és Bush zuhan egy repülőn, és azon muszáj röhögni. A regény enciklopédikus részletességű, és mindeközben megmarad egyetlen hangszínnél, az ironikus nosztalgia hangjánál. Mindeközben láthatólag azok a részletek jelentik a legnehezebb feladatot az író számára, melyekben megkísérli múltként és felnőtt fejjel mérlegelni a múltat. Megpróbálja elmondani, hogy mi az igazság, hogy a részletek mögött milyen mélyebb összefüggések, világhatalmi tényezők, általános emberi kérdések húzódtak meg. Hogy a csajozás, ami akkor a leírt módon zajlott, vajon jelent-e valamit az örökkévalóság számára. Ez kissé túláradó követelés, és láthatólag nehezen találja meg Kukorelly azokat a szavakat, melyek romantikusabb korokban a "hazafiság" vagy a "kétely" terminusaival lennének leírhatók. Bizonytalan, nem eldöntött a kérdés, hogy helyes-e ilyen "nagy" szavakat használni egyáltalán. Gyanúsak ezek a gondolatok, és a regény mintegy kiemeli, kirajzolja azt a folytonos gyanút, mely az emlékek újraértékelése során zajlik le az íróban, az emlékezőben. Sohasem lehetünk bizonyosak abban, hogy bármi értelme van tizenéves gyerekeknek zászlócskákat tűzniük az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseinek sírjára. Ez az önpusztító, bizonytalankodó magába fordulás különösen jellemző Kukorelly szövegeire, és sajátossá teszi őket. És teszi egyben, ha nem tévedek, sajátosan magyar irodalommá is - és éppenséggel ez Kukorelly egyik legnagyobb ambíciója. Az eszmék malomkövei közt őrlődő önértékelés. Persze az is lehet, hogy az író hazudik, és nem is a saját gyermekkorát írja le, vagy legalábbis nem pontosan. Ez azonban semmit sem számít akkor, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit is mond ez a regény
Vypredané
0,50 €
9,97 €
dostupné aj ako: