Hľadanie: Swim, Bike, Run, Eat EN
zobraziť:
A most hatalma a gyakorlatban
Nélkülözhetetlen gyakorlatok és meditációk a jelen pillanat erejének felismeréséhez A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet.
Eckhart Tolle szavaival élve: „Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeli lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életben. E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük a gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban.
Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon és a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket és világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.
Ez mind a kezünkben van. Fedezzük fel a most hatalmát!
dostupné aj ako:
Striptérka
Narodiť sa a mať ustlané na ružiach - to rozhodne nie je prípad Tracy a jej priateľky Brendy. Obe vyrastali v detskom domove. Po dovŕšení dospelosti neboli bez patričného vzdelania schopné nájsť si normálnu prácu. Ak nechceli ostať na ulici bez peňazí, boli nútené zobrať jediné, čo sa im ponúklo - prácu Striptérok.
Časom sa im práca zapáči a užívajú si život plnými dúškami - až kým neprídu Tracyne narodeniny. V ten deň sa všetko zmení. Darček, ktorý vydesí nielen ju, ale aj jej priateľov, je len začiatkom pekla, ktorým si Tracy musí prejsť.
Ty kurva! Dostanem ťa, ty štetka! Podobné listy a odkazy začína dostávať čoraz častejšie.
Kto ich píše a chce jej zničiť život? A prečo vlastne? Pomôže jej polícia? Ochráni ju jej nový priateľ? Udalosti naberajú nečakaný spád a nečakané rozuzlenie.
Ponorte sa do sveta Striptérky a prežite s ňou jej osud lásky, vášne, strachu a utrpenia.
dostupné aj ako:
Felvidéki fürdők lexikona
Az a kedves olvasó, aki kíváncsisággal vagy érdeklődéssel a kezébe veszi ezt a lexikon kötetünket, igen érdekes s talán hasznos idő- és térbeli utazásra jöhet velünk az egykori Felső-magyarországra, azaz a mai Szlovákiában lévő Felvidékre, ahol számos fürdő várja napjainkban is az ott fürödni vagy felüldülni vágyókat. Ámhogy mennyivel több és gazdagabb volt ez régen, azt csak az emlékek világa, a dédnagymamák s nagymamák nosztalgiával átitatott történetei, vagy éppen egy-egy szép és féltve őrzött fénykép, képeslap, pohár vagy fürdőbáli meghívó őrizte meg.
Tartson velünk időutazásunkra - könyvünk bemutat közel száz olyan fürdőt, hévízforrást vagy ásványvízkútfőt, valamint az ezekre épült balneológiai gyógyhe!lyeket, amelyek már sok esetben évszázadok óta, de a fénykorukat a XIX. század végén megélve később eltűntek, sok eset!ben azonban napjainkban is virágzóan működnek szolgálva pihen!ni és gyógyulni vágyókat egyaránt. Ismerje meg a korabeli díszes nyomású fürdőbelépőjegyek, ásványvizek reklámcímkéit, etikettjeit, plakátjait.
Na sklade 1Ks
13,76 €
14,48 €
Iron Maiden - Rock In Rio 2CD
KDO: Skupina Iron Maiden patří k nejpopulárnějším reprezentantům britské rockové hudby. V nedávné anketě pořádané u příležitosti královnina diamantového výročí bylo jejich album The Number Of The Beast zvoleno nejlepší britskou deskou posledních šedesáti let. Také v našich končinách se sláva kapely "hvězd dotýká". Opakovaně vyprodávají stadióny, s každým vydavatelským počinem útočí na nejvyšší příčky prodejního žebříčku.
CO: Závěrečná část reediční kampaně navazující na koncept, který Iron Maiden v roce 2017 připravili ve spolupráci s americkou obchodní sítí Walmart. V poslední vlně si lze samostatně pořídit živá alba (Live After Death a Rock In Rio) v remasterované podobě z roku 2015 a též sběratelský box Life After Death (Collector's Edition), jehož součástí je opět plastická figurka maskota skupiny.
CD1
1. Intro (Arthur's Farewell) [Live at Rock in Rio] [2015 Remaster] [01:55]
2. The Wicker Man (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [04:41]
3. Ghost of the Navigator (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [06:48]
4. Brave New World (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [06:06]
5. Wrathchild (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [03:05]
6. 2 Minutes to Midnight (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [07:08]
7. Blood Brothers (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [07:13]
8. Sign of the Cross (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [10:49]
9. The Mercenary (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [04:42]
10. The Trooper (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [04:23]
CD2
1. Dream of Mirrors (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [09:38]
2. The Clansman (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [09:19]
3. The Evil That Men Do (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [04:40]
4. Fear of the Dark (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [07:40]
5. Iron Maiden (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [05:55]
6. The Number of the Beast (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [05:00]
7. Hallowed Be Thy Name (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [07:23]
8. Sanctuary (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [05:21]
9. Run to the Hills (Live at Rock in Rio) [2015 Remaster] [05:38]
Soundtrack - Elvis LP
Tracklist:
1. Elvis Presley - Suspicious Minds
2. Doja Cat - Vegas
3. Eminem & Ceelo Green - the King and I
4. Swae Lee & Diplo Ft. Gary Clark Jr. & Austin Butler - Tupelo
5. Kacey Musgraves - Can't Help Falling In Love
6. Stevie Nicks & Chris Isaak - Cotton Candy Land
7. Elvis Presley & Tame Impala - Edge of Reality
8. Elvis Presley & Pnau - Don't Fly Away
9. Jazmine Sullivan - Sometimes I Feel Like a Motherless Child
10. Maneskin - If I Can Dream
11. Elvis Presley & Jack White - Power of My Love
12. Elvis Presley & Stuard Price - I Got a Feelin' In My Body
13. Paravi - Suspicious Minds
14. Elvis Presley Ft. Nardo Wick - In the Ghetto
Lacná kniha Asterix et les Goths (-90%)
Nous sommes en 1959, en plein mois d'août. Dans une cité HLM de Bobigny, aux portes de Paris, deux auteurs de bande dessinée s'épongent le front. Pas seulement à cause de la chaleur estivale : les deux compères suent sang et eau pour trouver une idée de personnage. Il leur faut être prêts pour le premier numéro de Pilote, un nouveau magazine pour les jeunes dont la parution doit intervenir trois mois plus tard. Le scénariste s'appelle René Goscinny. Son copain dessinateur, c'est Albert Uderzo. Ils avaient bien pensé à adapter Le Roman de Renart, mais un autre y a songé avant eux. Alors, ils cherchent. Mais ne trouvent rien… Jusqu'à ce que Goscinny ait l'idée d'un petit Gaulois teigneux et moustachu. Banco : Astérix est né. Et, avec lui, un formidable succès d'édition doublé d'un phénomène de société. Il fait sa première apparition le 29 octobre 1959 dans les pages de Pilote. Puis l'album Astérix le Gaulois sort en librairie en 1961. Tirage modeste : 6 000 exemplaires. Mais la courbe des ventes ne va cesser de grimper. En 1966, 600 000 exemplaires d'Astérix chez les Bretons s'envolent en quinze jours. Le petit Gaulois est en couverture de l'hebdomadaire L'Express. Du jamais vu. L'année précédente, il a même donné son nom au premier satellite français. Les intellectuels mêlent leur grain de sel, certains trouvant à Astérix une ressemblance avec le Général de Gaulle… Goscinny et Uderzo n'en ont cure. Eux continuent à s'amuser, à faire vivre une galerie de personnages pittoresques, à réécrire l'Histoire et à régaler leurs lecteurs de gags subtils et de trouvailles visuelles. La disparition de Goscinny, en 1977, ne mettra pas fin à l'aventure. Uderzo continue seul et fonde les Éditions Albert-René. Désormais, c'est lui qui écrira les scénarios, sans toutefois faire preuve du même talent que son prédécesseur. Au total, les aventures d'Astérix et de son copain Obélix se sont vendues à plus de 280 millions d'exemplaires. Une réussite exceptionnelle dans la bande dessinée. --Gilbert Jacques
Na sklade 1Ks
1,70 €
16,99 €
dostupné aj ako:
Skepta, Chip & Young Adz - Insomnia CD
KDO: britští rappeři Skepta, Chip a Young Adz
CO: Společné album britských rapperů Insomnia vyšlo koncem března 2020 a rázem se dostalo až na třetí místo britské hitparády.
CD
1. Mains
2. Golden Brown
3. Waze
4. Demons (feat. Dirtbike LB)
5. St Tropez
6. Insomnia Interlude
7. Star In The Hood
8. Mic Check
9. Traumatised
10. Sin City
11. High Road
AC/DC - Dirty Deeds Done Dirt Cheap (Remastered) CD
Tracklist:
1. Dirty Deeds Done Dirt Cheap 3:46
2. Love At First Feel 3:05
3. Big Balls 2:39
4. Rocker 2:46
5. Problem Child 5:43
6. There's Gonna Be Some Rockin' 3:14
7. Ain't No Fun (Waiting Round To Be A Millionaire) 6:57
8. Ride On 5:47
9. Squealer 5:12
UglyDolls (SK) DVD
2019 / Muzikál, Animovaný / 84 minut / USA
I ošklivé může být krásné
V neobvyklém městečku Uglyville je vše zvláštní vítáno, podivné je zajímavé a krása je víc než to, co je vidět. Když Moxy s přáteli objeví Perfection – město, ve kterém musí být všechny panenky co nejvíce "atraktivní", naše "ošklivé" hračky se ocitnou tváří v tvář tomu, co to znamená být odlišný. Během úžasného dobrodružství plného originálních písniček zjistíte že nemusíte být dokonalí, abyste byli úžasní!
Hrají: Pitbull, Ice-T, Kelly Clarkson, Blake Shelton, Leehom Wang, Wanda Sykes, Gabriel Iglesias, Emma Roberts, Kelly Asbury, Laura Nicole Harrison, Jane Lynch, Natalie Martinez, Stephen Zimpel, Bebe Rexha, Charli XCX, Lizzo, Janelle Monáe, Nick Jonas, Rob Riggle, Jacques Colimon
V českém znění: Václav Noid Bárta - Pitbull (Ošklivý pes), Vendula Příhodová - Kelly Clarkson (Moxy), Jan Nedvěd - Nick Jonas (Lou), Zuzana Slavíková - Wanda Sykes (Wage), Jan Battěk - Leehom Wang (Lucky Bat), Dušan Kollár - Blake Shelton (Ox), Jan Škvor - Gabriel Iglesias (Babo), Barbora Šedivá - Bebe Rexha (Úterý), Kateřina Bohatová - Janelle Monáe (Mandy), Terezie Taberyová - Charli XCX (Kitty), Tereza Martinková - Lizzo (Lydia), Pavel Tesař - Ice-T (Peggy), Klára Sochorová - Emma Roberts (Plochá hlava), Michal Michálek - Enrique Santos (Nolan), Anna Brousková - Natalie Martinez (Meghan), Ondřej Izdný - Kelly Asbury (Oliver), Martina Kechnerová - Afi Ekulona (Tray), Oldřich Hajlich - Stephen Zimpel (Michael), Regina Řandová - Jane Lynch (Scanner), René Slováčková - Laura Nicole Harrison (Jumbotron)
Režie: Kelly Asbury
Hudba: Christopher Lennertz
Scénář: Alison Peck
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / slovensky Dolby Digital 5.1
Obrazové formáty: 16:9
Ošetřovatelství II
Sledování fyziologických funkcí, vyprazdňování moči a stolice, vizita, podávání léků, ifuze a transfuze, odběr biologického materiálu, rehabilitační ošetřování, převazování ran.
dostupné aj ako:
House of the Deaf Man
Alfonz Trnovsky, a genial and respected general practitioner in Breany, a small (fictitious) town in western Slovakia, spent his whole life pretending to be radiantly happy and contented, while the reality was quite different. He turned a deaf ear to his conscience as the 20th century hurtled by: four political regimes, the Holocaust, the political trials of the 1950s, the secret police before and after the 1968 Soviet-led invasion of Czechoslovakia...and the women he loved. But whose are the bones his son accidentally stumbles on buried in the garden? As he sets out to unravel this mystery, the son discovers other skeletons in his father's cupboard. His quest includes a detour to the Prado in Madrid, where the father's favourite Goya paintings, the Black Series, are now exhibited after being removed from the walls of its original location, known as the Casa del Sordo (House of the Deaf Man).
Na sklade 1Ks
15,68 €
16,50 €
Politika teoreticky i prakticky
Vyvíjí se politika a vůbec historie nahodile, anebo jsou řízeny nějakými zákony? A jakými? Je politika vědou, nebo jen snůškou nahodilých událostí? Je politika uměním? Jaký je podíl subjektivních a objektivních faktorů v politice a dějinách? Má v politice a jejich nástrojích nějaké místo morálka? Na tyto a další otázky se snaží dát odpověď tato publikace.
Na stiahnutie
6,90 €
Pacifik - Tulácky amulet: To nejlepší z 50ti let 1971-2020 3CD
Již takřka 50 let existuje trampská skupina PACIFIK pod vedením Tonyho Linharta. Jejich nezaměnitelný styl kombinující prvky country, folku a trampské písně, je čitelný i na tomto rozsáhlém výběru jejich největších hitů.
Tracklist:
CD1
1 Malý Velký muž
2 Jenisej
3 Ďáblův vlak
4 Karlínský nádraží
5 Poraněný koleno
6 Letní soumrak
7 Indiánská modlitba
8 Širý proud
9 Heja hou
10 Jaro nad Bretaní
11 To už dávno nejsem já
12 Žebřiňák
13 Irská dívka
14 Hej kočí
15 Mlýnky
16 Džínová láska
17 Mississippi blues
18 Náš boží chrám
CD2
1 Blátivá cesta
2 Uniformy
3 Orinoko
4 Balada o Janu králi
5 Velrybářská výprava
6 Tulácký amulet
7 Až zatroubějí andělé
8 Vrbový proutí
9 Zelenej svět
10 Pověz mi
11 Nádražáckej rokenrol
12 Bát se nemusíš
13 Santa Monica
14 Hospoda „Na závrati”
15 Tulácký blues
16 Ptačí král
17 Žízeň
18 Půlnoc na řasách
CD3
1 Dál, dál, dál
2 Kreolská dívka
3 Vyznání
4 Dálky
5 Řeky
6 V hájovně
7 Starej gramofon
8 Muchomůrky červený
9 Pomoz mi, brácho
10 Severák
11 Už jen chvíli
12 Chytnout ještě svítání
13 Buď jak buď
14 Křížem krážem
15 Kostkovanej šátek
16 Tažní ptáci
17 Hvězdička
18 Oregon
Katharine Parr
Alison Weir, számtalan sikerkönyv írója és neves történész VIII. Henrik hatodik és egyben utolsó feleségének bámulatos történetével tesz pontot a Tudor királynékat felvonultató sorozatára.
Annak a feleségnek a történetével, akinek sikerült túlélnie a királyt és újra férjhez mehetett, hogy azután egy szerelmi cselszövésbe keveredjen, ami egyenesen Anglia trónját veszélyeztette.
Egy asszony, aki a szerelem és a kötelesség között őrlődik.
Két férje meghalt, egy fiúról és egy beteg emberről kell gondoskodnia. És Katharine most végre szabadon választhat.
Az idősödő király szeme megakad rajta. Katharine nem utasíthatja vissza..., ahogy azt sem árulhatja el, hogy mást szeret.
Henrik hatodik felesége lesz, királyné és megbízható barát. De Katharine egy másik, mélyen rejtett titkot is őriz a szívében, ami máglyára küldheti...
Ő Katharine Parr, Henrik utolsó felesége, és ez az ő története.
Alison Weir, a sikerkönyvek szerzőjeként is ismert történész regényének lapjain egy melegszívű, okos, nagy lelkierővel megáldott asszony elevenedik meg, aki bátran néz szembe élete minden kihívásával.
Hat Tudor-házi királyné. Hat regény. Hat év.
Philippa Gregory és a Tudorok rajongóinak kötelező olvasmány.
Na stiahnutie
12,65 €
Jax, a csábító
„Ezt a sorozatot mindenképp érdemes elolvasni!” – Bookchick Blog Reviews
„Maga volt a megtestesült tökély.” – Shayna Renee's Spicyreads
Egy nő legyen úrinő a szalonban és szajha az ágyban.
És ennek mindkét félre érvényesnek kell lennie…
Lily St. Claire első kézből tudja, milyen kemények tudnak lenni a MMA-harcművészek, hiszen „A Szent” néven elhíresült harcoslegenda lánya. És azzal is tisztában van, egy edzőteremlánc tulajdonosaként, milyenek az agresszív, domináns, birtokszemléletű férfiak, ezért mindig távol tartotta magát tőlük. Azonban amikor Jax Knight besétál az ajtón, a lányt rabul ejti a férfi sármja.
A magabiztos, hihetetlenül jóképű, udvarias Jax borostyánligás egyetemet végzett, és Lily minden, a harcosokkal kapcsolatos korábbi előítéletét megsemmisíti.
Nem tervezte, hogy a szakítása után ilyen hamar szerelmes lesz. És ezt a volt párja sem hagyja annyiban…
Vi Keeland, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerző kötetei több millió példányban keltek el világszerte. Ebben a történetben a szenvedélyé és az izgalomé a főszerep. Minden oldala kincs.
„A bravissimo teljes mértékben összegzi ezt a könyvet!” – Kindle Friends Forever
„Jaxben van valami csodálatos kettőség!” – Romance Novel Giveaways
Na stiahnutie
14,08 €
Guantánamói napló
A 2001. szeptember 11-i öngyilkos merényletsorozatra az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt. Fő cél az elkövetéssel vádolt al-Káida szervezet teljes felszámolása lett. Megkezdődött a kapcsolati hálók felderítése. Mohamedou Slahit 2001-ben keveredett gyanúba, végül 2002. augusztus 5-én a kubai Guantánamói-öbölben lévő amerikai fogolytáborban börtönözték be. Amikor már három éve raboskodott, naplót kezdett írni, amiben kifejtette, milyen életet élt letartóztatása előtt, milyen a folytonos kihallgatásokkal és rabsággal teli jelenlegi élete, és hogyan telnek napjai a fogolytáborban. Naplója nemcsak egy igazán szemléletes feljegyzés az igazságszolgáltatás kudarcáról, hanem egy mély, őszinte és személyes emlékirat is - elborzasztó, sötéten humoros és meglepően könyörületes. Most először kiadva, a Guantánamói napló nemcsak egy, a történelem óriási jelentőségét igazoló dokumentum, hanem egy lebilincselő, mélyenszántó és feltáró olvasmány is.
Manažerské rozhodování a sport
Publikace se zabývá manažerským rozhodováním, přičemž se zaměřuje na segment sportu. Obsahuje rovněž informace o nových trendech, ať už se jedná o analýzu rozhodovacích procesů ve sportu, management sportovních klubů, využití sportovních dat, informační technologie či právní a další aspekty probírané tematiky.
Na stiahnutie
7,00 €
dostupné aj ako:
Unfiltered - No Shame, No Regrets, Just Me
This international bestseller features a new chapter and never-before-seen photos!
In this groundbreaking debut essay collection, featuring never-before-seen photos, actress Lily Collins-star of Mortal Instruments and Rules Don't Apply-is opening a poignant, honest conversation about the things young women struggle with: body image, self-confidence, relationships, family, dating and so much more.
For the first time ever, Lily shares her life and her own deepest secrets, proving that every single one of us experiences pain and heartbreak. We all understand what it's like to live in the light and in the dark. For Lily, it's about making it through to the other side, where you love what you see in the mirror and where you embrace yourself just as you are. She's learned that all it takes is one person standing up and saying something for everyone else to realise they're not alone.
By turns hilarious and heartbreaking, Lily's honest voice will inspire you to be who you are and say what you feel. It's time to claim your voice! It's time to live your life unfiltered.s
Na sklade 1Ks
11,35 €
11,95 €
Útmutató cigány jóskártya
A cigány kártyát hosszú évszázadok óta használják és rendszere egy teljesen kiforrott jósrendszerré formálódott. Ma már nem csak a vándorló cigányság űzi ezt a mesterséget, hanem a jóslást, vagy tanácskérést mások is rendszeresen igénybe veszik és alkalmazzák. Az élet szinte minden területén használható - legyen az párkapcsolati, szerelmi, érzelmi, üzleti, világi, spirituális és egyéb ügyekben való segítség, vagy ezek értelmezése. Alkalmazása könnyen, gyorsan elsajátítható, ebben nyújt nagy segítséget a könyv. A szerző részletesen ismerteti a lapok jelentéstartalmát és a különböző kirakási módokat. Használják bátran és a kártya megmutatja bölcsességét.