Hľadanie: 1351 anglických slovíček CZ
zobraziť:
Demokráciából diktatúrába
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.
„A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője
A sorozat kötetei:
1. Őstörténet és honfoglalás
2. Államalapítás 970–1038
3. Válság és megerősödés 1038–1196
4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században
5. Az Anjouk birodalma 1301–1387
6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437
7. A Hunyadiak kora 1437–1490
8. Mohács felé 1490–1526
9. A három részre szakadt ország 1526–1606
Na stiahnutie
2,79 €
Őstörténet és honfoglalás

10. Romlás és megújulá
Na stiahnutie
2,79 €
A nemzeti ébredés kora

10. Romlás és megújulás 1606–1703
11. A R
Na stiahnutie
2,79 €
A Horthy-korszak

Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században

Luxemburgi Zsigmond uralkodása

Angličtina pro každého, průvodce anglickou gramatikou
Tento individuální průvodce anglické gramatiky využívá inovativní metody vizuální výuky, která umožňuje snadné pochopení i složitějších gramatických jevů.
Kniha je vhodná pro studenty angličtiny na všech úrovních, od začátečníků, pokročilých, ale také pro anglicky mluvící osoby, které se potřebují k něčemu vrátit. Jasné ilustrace zobrazují gramatické jevy v kontextu a tak usnadňují jejich zapamatování. Vše je zde podpořeno skvělým grafickým doprovodem, který činí gramatiku velmi přehlednou, abyste její základy vstřebali co nejrychleji a nejlépe.
Vypredané
22,28 €
23,45 €
Ako sa vám páči Shakespeare?
William Shakespeare neprestajne púta pozornosť literátov, umelcov, filozofov i bežných čitateľov. Vieme dnes povedať, ako vôbec vnímal hry, ktoré písal? Možno je dôležitejšie počuť, ako iní čítajú jeho dielo, čo zaujímavé pritom postrehli, ako sa dív
ajú na dobu, v ktorej veľký anglický dramatik tvoril. Editori pripravili paletu príspevkov autorov známych svojim štúdiom Shakespeara. Nechýbajú tu veľké mená ako Stanley Wells či Stephen Greenblatt, Martin Hilský, Ľubomír Feldek, Jana Bžochová-Wild
alebo Martin Porubjak.
Vypredané
8,54 €
8,99 €
dostupné aj ako:
Novelizovaný zákonník práce 8 2018
Novelizovaný zákonník práce s aktualizovanou dôvodovou správou v úplnom znení
ZÁKON Z 2. JÚLA 2001 Č. 311/2001 Z.Z. ZÁKONNÍK PRÁCE V ZNENÍ ZÁKONA Č. 165/2002 Z.Z., ZÁKONA Č. 408/2002 Z.Z., ZÁKONA Č. 210/2003 Z.Z., ZÁKONA Č. 461/2003 Z.Z., ZÁKONA Č. 5/2004 Z.Z., ZÁKONA Č. 365/2004 Z.Z., ZÁKONA Č. 82/2005 Z.Z., ZÁKONA Č. 131/2005 Z.Z., ZÁKONA Č. 244/2005 Z.Z., ZÁKONA Č. 570/2005 Z.Z., ZÁKONA Č. 124/2006 Z.Z., ZÁKONA Č. 231/2006 Z.Z., ZÁKONA Č. 348/2007 Z.Z., ZÁKONA Č. 200/2008 Z.Z., ZÁKONA Č. 460/2008 Z.Z., ZÁKONA Č. 49/2009 Z.Z., ZÁKONA Č. 184/2009 Z.Z., ZÁKONA Č. 574/2009 Z.Z., ZÁKONA Č. 543/2010 Z.Z., ZÁKONA Č. 48/2011 Z.Z., ZÁKONA Č. 257/2011 Z.Z., ZÁKONA Č. 406/2011 Z.Z., ZÁKONA Č. 512/2011 Z.Z., ZÁKONA Č. 251/2012 Z.Z., ZÁKONA Č. 252/2012 Z.Z., ZÁKONA Č. 345/2012 Z.Z., ZÁKONA Č. 361/2012 Z.Z., NÁLEZU ÚSTAVNÉHO SÚDU SLOVENSKEJ REPUBLIKY Č. 233/2013 Z.Z., ZÁKONA Č. 58/2014 Z.Z., ZÁKONA Č. 103/2014 Z.Z., ZÁKONA Č. 183/2014 Z.Z., ZÁKONA Č. 307/2014 Z.Z., ZÁKONA Č. 14/2015 Z.Z., ZÁKONA Č. 61/2015 Z.Z., ZÁKONA Č. 351/2015 Z.Z., ZÁKONA Č. 378/2015 Z.Z., ZÁKONA Č. 440/2015 Z.Z., ZÁKONA Č. 82/2017 Z.Z., ZÁKONA Č. 95/2017 Z.Z., ZÁKONA Č. 335/2017 Z.Z. A ZÁKONA Č. 63/2018 Z.Z.
Vypredané
3,23 €
3,40 €
Angličtina pre samoukov
Učebnica základov angličtiny, určená tým, ktorí sa chcú učiť angličtinu sami. Prístupnou formou vedie používateľa – začiatočníka k získaniu základných znalosti anglickej gramatiky , slovnej zásoby v rozsahu 1350 slov a ďalších hovorových javov potrebných pre dorozumenie v bežných situáciách.
Vypredané
13,21 €
13,91 €
Hra o trůny 7. série 4DVD (Viva balení)
2017 / Fantasy, Dobrodružný, Drama, Historický / 420 minut / USA, Velká Británie
Dlouhá zima je tady. V sedmi napínavých epizodách se předposlední, 7. série zaměřila na přesuny vojsk a dlouho budované pozice. Na začátku série Daenerys Targaryen a její nově jmenovaný pobočník Tyrion Lannister konečně vyplouvají směr Westeros - v doprovodu vojska Neposkvrněných posíleného o dothracké vojáky/spojence ze Železných ostrovů a s trojicí zabijáckých draků. Jon Sníh po velkolepé porážce Ramsaye Boltona a návratu Zimohradu do rukou Starků upevnil svou moc na Severu. V Králově přístavišti se Cersei Lannister připravená o všechny žijící dědice úspěšně zmocnila Železného trůnu. Zatímco změny v rozložení sil vedou k uzavírání nových spojenectví nebo (mnohem spíše) k novým krvavým konfliktům, nynější status quo a výsledky těchto malých, typicky lidských šarvátek ohrožuje chladný přízrak jiného, apokalyptického nebezpečí v podobě armády Bílých chodců.
Epizoda 1 Dračí kámen
Televizní scénář David Benioff & D. B. Weiss; Režie Jeremy Podeswa
S komentářem režiséra Jeremyho Podeswy, Gwendoline Christie (Brienne z Tarthu) a Johna Bradleyho (Samwell Tarly)
Úvodní díl seriálové řady. Jon Sníh organizuje obranu na severu. Cersei se snaží vyrovnat své šance na úspěch. Samwell zjistí důležitou informaci. Daenerys se vrací domů.
Epizoda 2 Za bouře zrozená
Televizní scénář Bryan Cogman; Režie Mark Mylod
S komentářem scenáristy Bryana Cogmana, Piloua Asbaeka (Euron Greyjoy), vedoucího maskéra Barrieho Gowera a koordinátora kaskadérů Rowleyho Irlama
S komentářem Gemmy Whelan (Yara Greyjoy), Jacoba Andersona (Grey Worm) a Nathalie Emmanuel (Missandei)
Daenerys přijme nečekanou návštěvu. Jon čelí vzpouře. Sam hraje o kariéru i o život. Tyrion plánuje dobýt Západozemí.
Epizoda 3 Spravedlnost pro královnu
Televizní scénář David Benioff & D. B. Weiss; Režie Mark Mylod
S komentářem výkonné producentky Bernadette Caulfield, vedoucí výpravy Deborah Riley a kostýmní výtvarnice Michele Clapton
Daenerys se ocitá ve středu pozornosti. Tyrion tajně vyjednává. Cersei vrací dar. Jaime se poučí ze svých chyb.
Epizoda 4 Válečná kořist
Televizní scénář David Benioff & D. B. Weiss; Režie Matt Shakman
S komentářem režiséra Matta Shakmana, vedoucího kameramana Roba McLachlana, supervizora speciálních efektů Sama Conwaye a kameramana Chrise Plevina
S komentářem producenta Chrise Newmana, supervizora vizuálních efektů Joea Bauera a producenta vizuálních efektů Steva Kullbacka
Lannisterové splácí dluhy. Daenerys zvažuje své možnosti. Arya se vrací domů.
Epizoda 5 Východní hlídka
Televizní scénář Dave Hill; Režie Matt Shakman
S komentářem scenáristy Davea Hilla, režiséra Matta Shakmana a vedoucího kameramana Roba McLachlana
S komentářem Liama Cunninghama (Davos Seaworth) a Iaina Glena (Jorah Mormont)
Daenerys dává na vybranou. V Arye sílí podezření. Tyrion odpoví na dobrou otázku.
Epizoda 6 Za zdí
Televizní scénář David Benioff & D. B. Weiss; Režie Alan Taylor
S komentářem režiséra Alana Taylora, vedoucího kameramana Jonathana Freemana a kameramanů Seana Savage a Davida Morgana
Jon s Bratrstvem se vydají na lov nemrtvých. Arya konfrontuje Sansu. Tyrion přemýšlí o budoucnosti.
Epizoda 7 Drak a vlk
Televizní scénář David Benioff & D. B. Weiss; Režie Jeremy Podeswa
S komentářem výkonných producentů / scenáristů Davida Benioffa & D. B. Weisse, Leny Headey (Cersei Lannister) a Kita Haringtona (Jon Sníh)
S komentářem režiséra Jeremyho Podeswy a vedoucího kameramana Grega Middletona
Závěrečný díl seriálové řady. Tyrion se pokusí zachránit svou domovinu před sebezničením. Sansa pochybuje o loajalitě.
Průvodce epizodami
Dokumentární průvodce nabízí základní informace o filmových postavách a lokacích a jejich historii.
Historie & Tradice
Seznamte se s různými pohledy na mytologii Westerosu a Essosu v podání jednotlivých filmových postav.
OBSAHUJE TAKÉ
Od představ k realitě: Návštěva ve výtvarné dílně
Rozsáhlý dvoudílný dokument o skvělé práci vedoucí výpravy Deborah Riley a jejího výtvarného oddělení sleduje stvoření úžasných kulis pro letošní sérii včetně hradů a sídel Dračí kámen, Casterlyova skála, Vysoká zahrada nebo Dračí doupě a dalších.
Oheň & Ocel:
Jak se točila invaze do Westerosu
Nahlédněte do zákulisí: prožijte znovu klíčové okamžiky letošní série a vychutnejte si rozhovory s představiteli hlavních postav o tom, jak vznikaly divácky oblíbené záběry.
Komentáře
11 komentářů - Hovoří David Benioff, D. B. Weiss, Lena Headey, Kit Harington, Iain Glen, Pilou Asbaek, Gwendoline Christie, Liam Cunningham a další.
Hrají: Alfie Allen, Jacob Anderson, Pilou Asbak, Haf?ór Júlíus Björnsson, John Bradley, Jim Broadbent, Keisha Castle-Hughes, Gwendoline Christie, Emilia Clarke, Nikolaj Coster-Waldau, Ben Crompton, Liam Cunningham, Peter Dinklage, Nathalie Emmanuel, James Faulkner, Aidan Gillen, Iain Glen, Kit Harington, Lena Headey, Isaac Hempstead-Wright, Jessica Henwick, Conleth Hill, Kristofer Hivju, Tom Hopper, Paul Kaye, Ellie Kendrick, Rosabell Laurenti Sellers, Anton Lesser, Rory McCann, Tim McInnerny, Hannah Murray, Megan Parkinson, Daniel Portman, Bella Ramsey, Diana Rigg, Sophie Turner, Carice van Houten, Indira Varma, Gemma Whelan, Maisie Williams, Ed Sheeran, Ben Hawkey, Rupert Vansittart, Jerome Flynn, Mark Gatiss, Brendan Cowell, Sara Dylan, Staz Nair, Danny Kirrane, Joe Dempsie, Richard Dormer, Kevin Eldon, Julian Firth, Philip O'Sullivan, Laurence Spellman
Režie: Jeremy Podeswa, Mark Mylod, Matt Shakman, Alan Taylor
Kamera: Gregory Middleton, P.J. Dillon, Robert McLachlan, Jonathan Freeman
Hudba: Ramin Djawadi
Scénář: David Benioff, D.B. Weiss
Zvukové formáty: česky DD 2.0 / anglicky DD 5.1 / italsky DD 5.1 / maďarsky DD 2.0 / polsky DD 2.0 / rusky DD 5.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, hebrejské, italské pro neslyšící, maďarské, polské, portugalské, rumunské, ruské, řecké, turecké
Obrazové formáty: 1,78:1 / 16:9
Bonusy:
• Od představ k realitě: Návštěva ve výtvarné dílně
Rozsáhlý dvoudílný dokument o skvělé práci vedoucí výpravy Deborah Riley a jejího výtvarného oddělení sleduje stvoření úžasných kulis pro letošní sérii včetně hradů a sídel Dragonstone, Casterly Rock, Highgarden nebo Dragonpit a dalších.
• Oheň & Ocel:
Jak se točila invaze do Westerosu
Nahlédněte do zákulisí: prožijte znovu klíčové okamžiky letošní série a vychutnejte si rozhovory s představiteli hlavních postav o tom, jak vznikaly divácky oblíbené záběry.
• Audio komentáře
11 komentářů - Hovoří David Benioff, D. B. Weiss, Lena Headey, Kit Harington, Iain Glen, Pilou Asbaek, Gwendoline Christie, Liam Cunningham a další…
Lacná kniha Dětské přízraky
U nás dobře známá anglická spisovatelka Sue Townsendová nezapře ani v této knize, určené spíše starším čtenářům nebo čtenářkám, smysl pro suchý anglický humor, ironii a sarkasmus, i když tímto poněkud morbidním tématem spíše jen prosvítají. Zároveň nechá zaznít soucitný pohled na lidské slabosti. Před sedmnácti lety učinila Angela Carrová těžké rozhodnutí. Nechtěně otěhotněla a podstoupila interrupci. Otec dítěte, Christopher Moore, se se ztrátou nedokázal smířit a uchýlil se do samoty. O sedmnáct let později Christophera a Angelu opět spojí otřesný nález. Nový vztah by ale mohl vzkřísit chyby z minulosti, a tak se zdá, že oba čeká nebezpečná budoucnost. Sue Townsendová věrohodně a s citem líčí lásku, pocity ztráty, dlouho skrývané tajemství, lži i zranitelnou nevinnost. Tato kniha je podmanivým příběhem naší doby.
Vypredané
0,54 €
10,79 €
dostupné aj ako:
Výkladový slovník pezinčiny 2. doplnené vydanie
Slovník obsahuje vyše šesťsto slovíčok pezinského nárečia, ktoré je zrozumiteľné od Rače až po Nové Mesto nad Váhom, čiastočne aj na Záhorí a v Majcichove. Slovník má formát A5, 200 strán, register, obrázky, príhovor a krátky bonusový príbeh o tom, čo môže nastať, ak človek nerozumie pezinčine.
Vypredané
10,45 €
11,00 €
Deutsch für deinen Job – Gastronomie UČ + mp3
Učebnice Deutsch für deinen Job - Gastronomie byla speciálně vytvořena pro potřeby studentů českých odborných škol, pro firemní výuku i pro praktické profesní využití.
Ve 20 dvoustránkových lekcích zprostředkovává a procvičuje moderní odbornou němčinu pro gastronomii a hotelnictví. Předpokladem k úspěšné práci s touto knihou je znalost základů německého jazyka cca na úrovni A2 podle Společného evropského referenčního rámce pro jazyky.
K dosažení tohoto cíle velmi doporučujeme učebnici Deutsch für deinen Job - němčina pro řemesla a služby, která k němu vede jednoduchou a přímou cestou.
Kurz Deutsch für deinen Job - Gastronomie
- prohlubuje obecné znalosti němčiny a všeobecnou slovní zásobu
- rozšiřuje slovní zásobu se zaměřením na obor
- odborně zaměřená témata z každodenního pracovního života
- moderní barevný layout učebnice spolu s bohatým fotografickým materiálem
- lekce nemají gramatickou progresi a učitel může přizpůsobit jejich pořadí podle konkrétních potřeb své třídy
- úkoly v lekcích jsou různorodé, prakticky zaměřené a neopomíjejí žádnou z řečových dovedností, včetně poslechu
Velmi užitečnou částí učebnice je německo-český abecední slovníček, který shrnuje odbornou slovní zásobu z probraných tematických oblastí.
K učebnici jsou k dispozici mp3 nahrávky rozhovorů a textů.
Vypredané
8,88 €
9,35 €
Lacná kniha New Headway Beginner 3rd SB
Učebnica anglického jazyka pre stredné a jazykové školy New Headway Beginner, prvý diel šesťdielneho kurzu. Anglický text.
Vypredané
1,40 €
27,99 €
dostupné aj ako:
Essential Grammar CZECH
Přehled české gramatiky uspořádaný do 28 gramatických tabulek je vhodným doplňkem pro výuku češtiny anglicky hovořících cizinců.
Vypredané
6,50 €
6,84 €
dostupné aj ako:
Správní chlapi DVD
The Nice Guys)
2016 / Kriminální, Mysteriozní, Thriller, Komedie / 111 minut / USA
Aby vyřešili zločin století, musí na to jít jako správní chlapi
70. léta v Los Angeles. Ranař Jackson Healy (Russell Crow) a "nejhorší detektiv na světě" Holland March (Ryan Gosling) se dají dohromady, aby vypátrali pohřešovanou dívku a přitom sejmuli pár záporáků. Zatímco si budete lámat hlavu, kdo je vrah, na plátně se budou lámat kosti i rekordy v neuvěřitelných náhodách. Parťácká komedie v režii Shanea Blacka (Iron Man 3) je "chytrá, sexy a neuvěřitelně vtipná". (Gino Salomone, FOX-TV)
Hrají: Russell Crowe, Ryan Gosling, Angourie Rice, Matt Bomer, Margaret Qualley, Yaya DaCosta, Keith David, Beau Knapp, Lois Smith, Murielle Telio, Gil Gerard, Daisy Tahan, Kim Basinger, Jack Kilmer, Ty Simpkins, Rachele Brooke Smith, Yvonne Zima, Gary Weeks, Michael Beasley, Joanne Spracklen, Ward Roberts, Gary Wolf, Lauren Bair, Lexi Johnson
Režie: Shane Black
Kamera: Philippe Rousselot
Hudba: David Buckley, John Ottman
Scénář: Shane Black, Anthony Bagarozzi
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / anglicky DD 5.1
Titulky: české, slovenské
Obrazové formáty: 16:9
Ed TV DVD
1999 / Komedie / 118 minut / USA
Ed Pekurny (Matthew McConaughey) je docela obyčejný chlapík, který si myslí, že nemůže nic ztratit, když přistoupí na výhodnou nabídku kabelové televize a stane se hrdinou jejich nové show. Téměř přes noc se pořad, sledující Edův život v přímém přenosu, stane obrovským hitem a řadový prodavač z videoobchodu se promění v mediální hvězdu a miláčka celého národa! Hvězdné herecké obsazení včetně Woodyho Harrelsona, Elizabeth Hurley, Dennise Hoppera, Ellen DeGeneres a Martina Landaua a skvělá režie Rona Howarda (Apollo 13) nabízí pobuřující pohled na slávu přes noc a sdílení vašeho života s několika miliony vašich nejbližších přátel!
Hrají: Matthew McConaughey, Jenna Elfman, Jenna Byrne, Woody Harrelson, Sally Kirkland, Martin Landau, Ellen DeGeneres, Rob Reiner, Dennis Hopper a další
Režie: Ron Howard
Kamera: John Schwartzman
Hudba: Randy Edelman
Scénář: Lowell Ganz, Babaloo Mandel, Émile Gaudreault (původní scénář)
Zvukové formáty: česky 5.1 Dolby Surround / anglicky 5.1 Dolby Surround / anglicky DTS 5.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, arabské, maďarské, rumunské, řecké, turecké
Obrazové formáty: 16:9 / 1,85:1
Bonusy:
• Vystřižené scény
• Nepoužité záběry
• Hudební videa
• Filmová upoutávka
• Komentáře