Hľadanie: Legendy Jeruzaléma CZ
zobraziť:
Sétabot - Ásatás 3.
A nemrég elhunyt Konrád György posztumusz megjelenő kötete az utolsó, amelyen a szerző dolgozott, de megjelenését már nem érhette meg.
Az Ásatás című regényfolyam harmadik kötete, a Sétabot újabb kirándulás a nagy életmű rengetegében. A könyv egyszerre regény és napló, memoár és líra. Egy emlék előhív egy másikat, egy félmondat egy újabbat. Évtizedeket és kontinenseket barangolhatunk be így - a kellemes és meghitt séta beszélgetésre, párbeszédre is alkalmas tempójában. A könyv a szerző szellemi végrendeletének is tekinthető.
Szolenoid
A bukaresti 86-os számú iskola irodalomtanára naplót vezet riasztó, szürreális álmairól, és hétköznapi csetlés-botlásáról. Az élete gyökerestül megváltozik, amikor olyan házba költözik, amely alatt egy beépített szolenoid elektromágneses teret hoz létre, aminek hatására a főhős lebegni kezd az ágya felett. A tekercsből városszerte több is akad, és ezekkel együttműködve elképzelhetetlen eseményeket idéz elő.
A történet az 1960-80-as évek szocialista Romániájának valóságába ágyazódva - élelmiszerboltok előtt kígyózó sorok, az oktatási rendszer abszurditásai, a családi élet nyomorúsága - bepillantást enged egy gyerekeket gondozó tüdőszanatórium életébe, a halál ellen tiltakozó mozgalom gyűléseibe, az álomfejtők társaságába, valamint a mikroszkóp tárgylemezén élő atkák miniatűr világába.
A Szolenoid elbeszélője az önéletírást és a történelmet vegyítve tűnődik az élet és a művészet különféle dimenzióinak lehetséges változásain, miközben a korabeli diktatúra rideg hétköznapjai is könyörtelenül betüremkednek a regény rendkívüli panorámájába.
„A művészetnek nincs értelme, ha nem menekülés. Ha nem a rablét reménytelenségéből születik. Nem tisztelem a kényelemhez és enyhüléshez vezető művészetet, az olyan regényeket és festményeket, amelyektől a cella elviselhetőbb.”
Emília és a tenger fia
Különleges, mesés, megható regény a bátorságról és a szabadságról: egy kislányról, aki a világítótoronyban lakik az apjával, és minden este megmássza a torony hatvanegy lépcsőfokát, hogy meggyújtsa a lámpást. Míg egy viharos éjszakán elfogy a gyufa, és zátonyra fut a sötétben egy hajó...Lámpácskának el kell hagynia az otthonát, és az Admirális félelmetes Fekete Házában lesz szolgáló, ahol állítólag egy szörny lakik. Vissza kell jutnia az apjához, de közben segít a ház különös lakóin - hogy mindenki szabadon az lehessen, akinek született.
Több mint 20 nyelven megjelent o Carnegie Medal shortlist 2020 Observer Év Gyerekkönyve 2019 o Holland Év Gyerekkönyve 2018
A Pagony 9-12 éveseknek szóló sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény - ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Greek Islands
Explore hundreds of irresistible islands.
Whether you want to follow in the footsteps of legendary figures at the Minoan palace, swim in the turquoise waters of idyllic Zakynthos bay, or watch the sun set over Corfu from Kaiser's throne, your DK Eyewitness travel guide makes sure you experience all that the Greek Islands have to offer.
The perfect escape, the Greek Islands offer spectacular beaches, crystal-clear seas, and picturesque villages. Though the islands vary greatly in character, they all share delicious cuisine, hospitable locals, and views capable of stealing your breath away.
Our updated guide brings the Greek Islands to life, transporting you there like no other travel guide does with expert-led insights, trusted travel advice, detailed breakdowns of all the must-see sights, photographs on practically every page, and our hand-drawn illustrations which place you inside the region's iconic buildings and neighbourhoods. We've also worked hard to make sure our information is as up-to-date as possible following the COVID-19 outbreak.
You'll discover:
-our pick of the Greek Islands' must-sees, top experiences and hidden gems
-the best spots to eat, drink, shop and stay
-detailed maps and walks which make navigating the region easy
-easy-to-follow itineraries
-expert advice: get ready, get around and stay safe
-colour-coded chapters to every part of the Greek Islands, from Athens to Crete, the Dodecanese to the Cyclades
-a lightweight format, so you can take it with you wherever you go
Vér, tinta, nővér, írnok - Nem minden könyvet szabad kinyitni
Varázslatos regény hűségről, árulásról és a mágia feletti hatalom megszerzéséről.
A Kalotay család generációk óta őrzi könyvritkaságokból álló gyűjteményét. Olyan köteteket, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy falakon hatoljon át, tükrökön keresztül üzenjen, vagy virágba borítsa a szobát - varázskönyveket, amelyeket a két nővér, Joanna és Esther gyerekkorától fogva csodálattal tisztel, és amelyeknek a megvédésére a családi hagyomány kötelezi őket.
Egyesek ugyanis szemet vetettek a különleges régiségekre, és semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék őket. Így aztán Esthernek tizennyolc éves korában el kell hagynia a családját, és minden évben más országba kell költöznie. Csak így kerülheti el azt a végzetet, ami az anyjának jutott, akit vérfagyasztó kegyetlenséggel meggyilkoltak. Joanna pedig bezárkózik a szülői házba, ahol a mágikus könyvek tanulmányozásának szenteli életét.
Amikor azonban az apjuk egy varázskönyv lapozgatása közben hirtelen meghal, Joanna rájön, hogy össze kell fognia évek óta nem látott nővérével, hogy megmentsék a családi örökséget - és az életüket. Azt azonban nem sejtik, hogy a könyvtár mélyén halálos titok várja őket...
Selma Lagerlöf
Egy ragyogóan megírt életrajzi regény Selma Lagerlöf mozgalmas életéről, aki Nils Holgerssont ajándékozta a világnak.
Amikor Selma Lagerlöf elkezdi Stockholmban a tanárképző főiskolát, csomagjában boldog gyermekkorát viszi magával. Egy hajadonnak a diploma megszerzése az egyetlen lehetőség arra, hogy anyagilag függetlenné váljon. Selma soha nem akart férjhez menni, de az írói pálya egész más! Azonban az odavezető út hosszú és nehéz. Otthonát, a Marbackában fekvő paraszti birtokot – az adósságok miatt – el kell adni, de a legfontosabb dolgot soha nem veszíti el: az önmagába vetett hitét. Elbeszélései megtörik az irodalmi konvenciókat, a társadalmi szabályok határát feszegetik, amivel az írónő kihívja maga ellen a férfiak haragját. 1909-ben a nők közül elsőként kapja meg az irodalmi Nobel-díjat, és Nils Holgersson alakjával az egész világon felébreszti a Svédország iránti vágyakozást. Imád utazni, és szerelmi háromszögben él annak minden magasságával és mélységével.
Charlotte von Feyerabend életrajzi regényében Selma Lagerlöf nyomait követi, aki egyenesen Svédország lelkéből írta történeteit.
Különben dühbe jövök
Meghökkentően őszinte önéletrajz a hagymásbab és a pofonok nagymesterétől. Bár westernfilmek hőseként ismerte meg a nagyvilág, Carlo Pedersoli sokkal több ennél: forgatókönyvíró, producer, úszóbajnok, olimpikon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését, utolsó vízilabda-mérkőzését a magyar válogatott ellen vívta.
Könyvében az immár 81 éves színész, akit 1991-ben a Time a leghíresebb olasznak nevezett, megható öniróniával mesél gyermekkoráról, a sportolóként töltött évekről, arról, hogy hogyan került bele szinte véletlenül a filmek világába, barátságáról Mario Grottival, azaz Terence Hillel, a tengerentúli élményeiről és végül visszatéréséről Rómába.
Ki ne ismerné a Nincs kettő négy nélkül, a Kincs ami nincs, a Bombajó bokszoló című filmeket vagy a legendás Piedone-sorozatot! Most eljött az idő, hogy megismerjük az embert a pofonok mögött!
Na stiahnutie
9,29 €
dostupné aj ako:
Állj mellém
A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntõ felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy õk többek, mint néhány múltbéli hiba.Napról napra egyre szorosabb barátság fûzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti õket a következõ körbe. Kérdés, hogy ez elegendõ-e a végsõ gyõzelemhez.Az Iskolák Országos Versenye befejezõ kötetében kiderül, hogy Kocsis jól döntött-e, amikor Sárát, Vivit, Rajmundot és Dominikot választotta a címvédõ csapatba, és lesz-e másodszor is „Nyertes Szirtes”, emellett arra is fény derül, hogyan alakul a még függõben lévõ kapcsolat…
Na stiahnutie
8,03 €
dostupné aj ako:
Királyi vér
A regény egy érdekes alapkérdést tesz fel: mi van akkor, ha nem az elsőszülött a legalkalmasabb arra, hogy a trónra kerüljön? És főleg akkor, ha a rátermettebb személy még nő is? Ez a történelmi kalandregény az 1800-as évek közepének egyik német királyságába, Württembergbe repíti el az olvasóit. Itt tölti gondtalan gyermeki éveit a 13 éves Anna hercegnő, testvérei körében. Egy váratlan családi tragédia azonban átírja a dinasztia kiszámítható történetét, kiemelt szerepet szánva a tehetséges lánynak. Vajon mire lehet képes egy ifjú hölgy? Tényleg annyira fontos, hogy a királyi vérvonal férfi ágon menjen tovább? A zömmel valós szereplőket felvonultató, izgalmas és fordulatos regény a német birodalom létrejötte előtti viharos időszakába repíti vissza olvasóit, elhagyott gyermekek, titkok, lehetetlen szerelmek közepette enged betekintést az akkori kor társadalmi életébe.
Na stiahnutie
2,79 €
Úton a legendákkal - Puskás "Pancho" Öcsivel , Papp Lacival
Magyar hősökről szól a könyv. Egyben az íróról is. Akik a kilátástalanság sötétjéből hihetetlen akarattal - soha semmit fel nem adva- jutottak fel a csúcsokra. A legendák vidám történetei és a sokszínű életutak minden olvasó számára legyen az idős vagy fiatal, felejthetetlen élményt nyújt. Üzenete egyértelmű: Ha nem adod fel és hiszel magadban, te is feljuthatsz a világ tetejére.
A hóhér háza
„Nagymi, most teherautók jönnek, és cukrot hoznak meg lisztet és olajat és gyógyszereket, kinyíltak a határok, és szabadság van, érted?, mire nagymama ingerülten válaszolta, Tudom én, de a lány szelíden folytatta, hogy Nagymi, most új világ jön, érted?, mire a nagymama szelídebben mondta, már annyiszor volt új világ”
Tompa Andrea első regénye 2010-ben jelent meg, azóta számos kiadást megért. A pályakezdő mű az 1980-as évek romániai diktatúrájában felnövekvő elbeszélő és családja történetén keresztül idézi meg a nem is olyan távoli közös múlt fojtogató világát.
„A 20. század nyolcvanas éveinek, kolozsvári hétköznapoknak a krónikája ez a regény. S már csak azért sem lehet vidéki, csupán egy szűk területre érvényes vallomás az életről, mert a kételymentes, a gondolkodást kerülő alávetettség kemény bírálata, fájdalmas és szellemes és roppant természetes kritika. Ez a kritikai szellem, ez a lázadás a beletörődés ellen, a megalázó és ekként elfogadott lét ellen állandó, egyetemes emberi törekvés, az, ami az emberben a legjobb” - mondta a regényről Szilágy Júlia 2010-ben a kolozsvári könyvbemutatón.
Lacná kniha Tigrova žena
Tiger ujde zo zoo a dostane sa až na vrchol hory nad balkánskou dedinkou Galina. Dedinčania majú strach z jeho nočných návštev. Len jedného chlapca magicky priťahuje – rovnako ako tiger Šer Chán zo stránok Knihy džunglí.
V dedinke spustošenej vojnou sa mladá lekárka Natália púšťa do odkrývania záhadných okolností, ktoré sprevádzali nedávnu smrť jej starého otca. Pri pátraní po stopách útržkovitých spomienok na príhody, ktoré jej starký v detstve vyrozprával, sa dostane až k potrhanej Knihe džunglí a uvedomí si, že smrť ho možno zastihla pri hľadaní „nesmrteľného muža“. Najzáhadnejším príbehom, na ktorý pri hľadaní svojich koreňov natrafí, je však legenda o tigrovej žene.
Vypredané
0,45 €
8,90 €
dostupné aj ako:
Ki ette meg a málnát? - Lapozó
Nemes Nagy Ágnes verse színes lapozón, Maros Krisztina rajzaival.
Tele kosár, tele bendő,
két kis bocsnak elegendő.
Elnyúlnak a fa alatt.
"Hé, lopják a kosarat!"
Felriadnak most a zajra,
Néznek erre, néznek arra...
"Jaj! Hová lett a kosár?"
Pamatfülük égnek áll.
(
)
A Scuderia Ferrari leggyorsabb versenyautói
Az Formula 1-es pályák kecses, száguldó csodái a Ferrari versenyautók, amelyek 1947 óta dobogtatják meg a gyorsaság, technika és stílusbravúr iránt érdeklődő rajongók szívét. Csodáld meg a közülük leghíresebbeket; itt megtalálod, mikor debütáltak, és hány egyéni bajnoki, valamint konstruktőri díjat nyertek, továbbá érdekességeket is olvashatsz a legendás kedvencekről!
Gyémántkommandó
A szerző regényeiben a rendkívüli helyzetekbe került főhősök mindig emberfeletti teljesítményekre képesek – így van ez a gyémántokért harcoló különleges csapat esetében is. A titkosszolgálatokkal és egy egzotikus ország katonáival is szembeszáll az az öt férfi és egy nő, akik otthon az utolsó pillanatban menekültek el a hadbíróság elől. Amikor már nyomon vannak, az sem állíthatja meg őket, hogy talán áruló van a soraikban… Izgalmas cselekmény, pergő események, kemény helytállás – íme a regény rövid tartalma.
Na stiahnutie
4,23 €
S.T.A.L.K.E.R. – A Zóna ködében
Mogorva egy sikeres, tapasztalt stalker, de senki sem veszi túl komolyan. Nem keresi a bajt, közepes áron adja el a közepesen értékes relikviákat, nem keveredik konfliktusokba, nem kér és nem ad kölcsönt. Egyetlen barátja a humoros, életvidám, dilinyós stalker, Moonlight. És ez a fura páros elvállal egy megbízást: egy különös srác jelentős summát hajlandó fizetni annak, aki elviszi a Zóna szívébe, a Monolithoz… Mogorva még csak a Monolit létezésében sem hisz. Moonlightnak meg teljesen mindegy, hol teszi kockára a bőrét a Zónában. A pénz az pénz, ezért elindulnak a Négyes Reaktorblokkhoz, mely körül szörnyű és hihetetlen legendák keringenek. Útjukat folyamatosan áthatja egy sűrű, tejfehér köd, amiben észrevétlenek maradnak a mutánsok és az anomáliák, feloldódnak benne a határok, és az is kétségessé válik, ki barát, és ki ellenség. Amikor a Zóna látszólag éppen lépéselőnyt ad, nem tudni, hogy ez szerencsét hoz-e nekik, vagy megsemmisítő csapásra kell készülniük… Alekszej Gravickij forgatókönyvíró, többek között a nagy sikerű Kóma című film fűződik a nevéhez. Jelen regénye, a S.T.A.L.K.E.R. sorozat többi darabjához képest, lélektani megközelítésű, kevésbé az akciókra, mint inkább a stalkerek belső világára helyezi a hangsúlyt.
Sisi - Elátkozott eljegyzés
Sisi - majdani osztrák császárné és magyar királyné - még félig gyereklány, amikor Ferenc József császárral szerelemre lobbannak egymás iránt. Bár eredetileg Sisi nővérét szánták a sugárzó, titokzatos és mély érzésű fiatalember hitvesének, a vakmerő, életigenlő és elragadó szépségű kamasz lány szembeszáll a család akaratával.
Kapcsolata az ifjú császárral túláradó boldogsággal tölti el a lányt. De vajon lesz-e elég ereje, hogy megküzdjön az ígéretes szerelem árnyoldalaival? Nem is sejti még, milyen élet vár rá a meghasonlott uralkodó mellett, akinek haragos természete és szenvedélye őt magát is végérvényesen megváltoztatja.A sodró erejű regény - az RTL Klub azonos című sorozatának könyvváltozata - kendőzetlenül mutatja be a szépséges és elbűvölő osztrák császárné és magyar királyné életét. Életek, sorsok, hatalmi játszmák - érzékiség, szerelem, szabadságvágy és merev udvari protokoll.
Na stiahnutie
9,29 €
Hajnalig I.
Egy képzeletbeli vajdasági falucska adja egy különös kapcsolat és egy még különösebb bűneset színhelyét. Kalmár Norbert huszonhárom éves, másoktól elszigetelten élő fiú és a tizenkilenc éves kicsapongó életű lány, Fehér Tímea lassan kibontakozó kapcsolatával párhuzamosan a rendőrség újra vizsgálódni kezd egy már-már elfeledett bűntény ügyében. 1975-ben, éppen negyven évvel a regény történései előtt, egy nyolcfős társaság elindult a horvát tengerpartra, de sohasem érkeztek meg. A rejtélyre azóta sem derült fény. Amikor a településre érkező budapesti nyomozónak nyoma vész, majd egyre különösebb dolgok történnek a kis településen, az Interpol is bekapcsolódik az ügy felderítésébe. De nemcsak hivatalosan zajlik a nyomozás – a két főszereplő, Norbert és Tímea a köztük lévő ellentéteket legyőzve nyomozásba kezd azzal a céllal, hogy felderítse a nyomozó eltűnését és megoldja a negyvenéves rejtélyt.
Na stiahnutie
7,01 €
Idegenek háza
Michael tizenkét éve él thaiföldi feleségével Thaiföldön, két éve Spanyolországban, de nem kapott neki tartózkodási engedélyt az Egyesült Királyságba. Visszaküldték Thaiföldre, ő pedig visszaköltözött szülővárosába, a dél-walesi Barry-be, hogy megpróbálja ”belülről megszerezni”. Csekély az esélye, és egyre mélyebbre süllyed a kétségbeesésbe, még a tengerparton is alszik, hogy pénzt takarítson meg. Valójában kezdi elveszíteni az eszét az aggodalomtól és a magánytól. Még a családjához sem megy segítségért, mert úgy érzi, hogy szégyellik őt, de vajon igaza van? Egy nap egy véletlen baleset során négy emberrel kerül kapcsolatba, akik örökre megváltoztatják az életét, de kik ők és honnan származnak? Alteregója, Ralph fantasztikus célzásokat tesz, de vajon igazak lehetnek? Az Idegenek Háza egy fantázia-regény, de a történetben lévő problémák nagyon is valóságosak párok ezrei számára.
Na stiahnutie
5,55 €