Hľadanie: Crushes EN
zobraziť:
Cseltár - öltözz ki, csajozz be, légy király!
Mióta a világ világ, a férfiak minden kérdések alapkérdésére keresik a választ: „Miért vagyok itt… és nem mondjuk egy csajban?”. A válasz most megtaláltatott. Immár, a Cseltár segítségével, célba vehetsz egy gyönyörű nőt, felszíthatod lelke legbensőbb lángját, majd azt kihasználva beletrükközheted a szexbe. Több mint 75 olyan garantált, tolónyomást biztosító skalpszerző technikát sajátíthatsz el, amelyet a szúróguru és nem mellesleg überkirály Barney Stinson ötölt ki.
„E lapokon körvonalazok minden olyan átverést, ámítást, porhintést, svindlit, szédítést, trükköt, dumát és taktikát, amelyet valaha is használtam, vagy reményeim szerint használni fogok, hogy csajokat szedjek fel, és űzzem velük az ipart. Most pedig, jótékony önzetlenségem egyik jeleként, ezt a bút múlató útmutatót közkinccsé teszem.”
Barney Stinson, az Előszóban
„A Cseltár végigolvasása előtt semmi esélyem sem volt a csajoknál. Most meg mintha bottal kéne elhajtanom őket! Kösz, Barney!”
Jim Richards, nemrég nyert 83 milliót a lottón és esett át pénisznagyobbító műtéten
„Ha egy vadidegen bepróbálkozna nálam bármelyik leírt csellel, simán ágyba bújnék vele!”
Barnelia Stinson, átlagnő
„Néhányan azt kérdik, miben hasonlít a Cseltár az Alkotmányra. Én azt kérdem, miben nem?”
Az egyik Kennedy, mondjuk
Vypredané
8,48 €
8,93 €
The Outward Mindset
The new edition of an international bestseller helps individuals and organizations shift to a new mindset that will improve performance, spark collaboration, accelerate innovation, and make your life and the lives of everyone around you better. Without even being aware of it, many of us operate from an inward mindset, a single-minded focus on our own goals and objectives. This book points out the many ways, some quite subtle and deceptive, that this mindset invites tension and conflict. But incredible things happen when people switch to an outward mindset. They intuitively understand what coworkers, colleagues, family, and friends need to be successful and happy. Their organizations thrive, and astonishingly, by focusing on others they become happier and more successful themselves! This new mindset brings about deep and far-reaching changes. The Outward Mindset presents compelling true stories to illustrate the gaps that individuals and organizations typically experience between their actual inward mindsets and their needed outward mindsets. And it provides simple yet profound guidance and tools to help bridge this mindset gap. This new edition includes a new preface, updated case studies, and new material covering Arbinger's latest research on mindsets. In the long run, changing negative behavior without changing one's mindset doesn't last--the old behaviors always reassert themselves. But changing the mindset that causes the behavior changes everything.
Vypredané
15,15 €
15,95 €
Wonder Woman Earth One - Vol 1
A #1 NEW YORK TIMES Bestseller! From the masterful minds of Grant Morrison (FINAL CRISIS, THE MULTIVERSITY) and Yanick Paquette (SWAMP THING, BATMAN, INC.) comes the most provocative origin of Wonder Woman you've ever seen--a wholly unique retelling that still honors her origins. For millennia, the Amazons of Paradise Island have created a thriving society away from the blight of man. One resident, however, is not satisfied with this secluded life--Diana, Princess of the Amazons, knows there is more in this world and wants to explore, only to be frustrated by her protective mother, Hippolyta. Diana finds her escape when Air Force pilot Steve Trevor, the first man she has ever seen, crashes onto their shores. With his life hanging in the balance, Diana ventures into the long forbidden world of men. The Amazons chase after her and bring her back to Paradise Island in chains to face trial for breaking their oldest law--staying separated from the world that wronged them.
Vypredané
16,10 €
16,95 €
Shakespeare Force Awaken
As the noble Resistance clashes with the vile First Order, Rey, Finn, Poe Dameron, Kylo Ren, and BB-8 are pulled into a galaxy-wide drama in iambic pentameter. Star Wars fans and Shakespeare enthusiasts alike will enjoy the authentic meter, the reimagined movie scenes and dialog, woodcut-style illustrations, and hidden Easter eggs throughout. Chewbacca speaks! Supreme Leader Snoke gives a soliloquy! And the romance of Han Solo and Leia Organa takes a tragic turn that Shakespeare would approve of. Fun, funny, and true to the spirit of Lucas films. The story may take place in a galaxy far, far away, but you ll be convinced it was written by the Bard.
Why Marx Was Right
In this combative, controversial book, Terry Eagleton takes issue with the prejudice that Marxism is dead and done with. Taking ten of the most common objections to Marxism-that it leads to political tyranny, that it reduces everything to the economic, that it is a form of historical determinism, and so on-he demonstrates in each case what a woeful travesty of Marx's own thought these assumptions are. In a world in which capitalism has been shaken to its roots by some major crises, Why Marx Was Right is as urgent and timely as it is brave and candid. Written with Eagleton's familiar wit, humor, and clarity, it will attract an audience far beyond the confines of academia.
Vypredané
14,73 €
15,50 €
A belső növekedés kilenc útja
A régi idők mesterei és lelkivezetői azt akarták elérni, hogy az emberek felismerjék belső torlaszaikat és előítéleteiket, következésképpen saját "tapasztalási stílusukat", vagyis azt a szokásukat, hogy az életet egy bizonyos fixált szemszögből szemlélik, alakítják. Ezekből az következik, hogy az egésznek véljük az élet általunk megismert vagy uralt részét. Az enneagram lényege, hogy legyőzzük ezeket a szenvedélyeket, és megtanuljuk objektív(ebb)en tapasztalni a valóságot. Arról szól, hogy eljussunk Istenhez, a Teljesen Objektívhez, aki nekünk, keresztényeknek egyszersmind a Miénket is jelenti, amennyiben Isten alászállt világunkba, és annak részévé vált.
Az enneagram segítségünkre lehet abban, hogy tisztábban lássunk rá önmagunkra, őszintébbek legyünk magunkhoz, hogy egyre jobban meg tudjuk különböztetni azt, mikor hallgatunk belső hangjaink szavára, s vagyunk ezzel előítéleteink rabjai, illetve mikor vagyunk képesek arra, hogy nyitottak legyünk az új iránt - írja a hazánkban is jól ismert lelkiségi szerző, Richard Rohr.
Hogyan segítheti az enneagram rendszere a lelkivezetésre vállalkozó szakemberek munkáját? Hogyan válhat teljesebbé általa az életünk, elmélyítve kapcsolatunkat önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel? Gazdag tapasztalata alapján többek közt ezekre a kérdésekre keres választ a kötet szerzője.
Ördöggörcs 1-2.
Ilyen névvel nem lehet az ember középszerű. Ez a név kötelez. Micsoda nyomasztó teher, micsoda átok. Eleve azzal a tudattal kezdeni az életet, hogy "ezek" (az ősök) csak önmagukra figyelnek, mit tegyek hát, hogy észrevegyék: én is a világon vagyok?
Nos, Karinthy Márton a legjobb utat választotta, nem görbe, hanem egyenes tükröt tart a klán tagjai és a világ elé, hogy megtudja, ő maga honnan jött, hová igyekszik, és mi dolga itt a földön.
Micsoda kor tárul elénk, micsoda alakok kelnek életre! Mire az "Ördöggörcs" végére érünk, mi magunk is oly otthonosan járunk-kelünk a Karinthyak, Kosztolányiék, Devecseriék, Benedekék, az elmeorvosok és kapcsolt részeik világában, akárha örökös bérletet váltottunk volna a Hadiktól a sárgaházig mindenhová, ahol az ő rendkívüli életük zajlott.
Nagy szerencsénk, hogy Karinthy Mártonból "vénségére" kirobbant az író, kár lett volna, ha sosem tudjuk meg, mit művel még mesterfokon a színházán kívül. Az utolsó mondatig letehetetlen olvasmány mindazoknak, akik tudni akarják, miből lett és mivé lett a cserebogár.
Vypredané
5,48 €
5,77 €
Az öröm játéka örök
"Tegyük fel, hogy ez az ember játssza a játékot. Ha azzal foglalkozott volna, hogy mindenben, ami történik vele, megtalálja azt, aminek örülhet, egyszerűen nem maradt volna ideje morgolódni és zsörtölődni a rossz dolgok miatt. Így mindenképpen nyert volna. Ráadásul nem csak neki, de a barátainak is sokkal boldogabb lett volna az élete. Ez az ember még a sajtban is a lyukat nézi, nem annak örül, hogy van mit ennie. Pedig ha a sajtnak örülne, és nem a lyuk miatt panaszkodna, attól igazán nem lenne rosszabb az élete! Sőt, még könnyebb is lenne, mert a sok keserűség nem okozna neki gyomorfekélyt. Én mondom neked, nagy butaság folyton a bajokat emlegetni! Túl sok tüske áll ki belőlük."
Pollyanna örömjátéka folytatódik ebben a fordulatos, eseménydús, meglepetésekkel teli regényben. "Az élet játéka" című regényből megismert kislány lassan felnő, de a világhoz és az emberekhez való hozzáállása nem változik: egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Pollyanna és játéka a derűs, boldog, kiegyensúlyozott élet receptjét kínálja mindannyiunknak.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Békegyakorlatok
"Már akkor is egészen bizonytalan voltam abban, hogy tulajdonképpen milyen film is lehet/lehetne ez. Nem magamról. Nem, de magamból. Amit ki tudtam hozni. Azt gyömöszöltem bele ebbe a filmbe.
Ez a film kicsit olyan lett, mint amilyen én is vagyok. Kicsit szétszórt, olykor a pátoszra, a patetikára is fogékony, no és persze csapongó. Felületes is olykor. Ha valamihez hasonlítani kellene, talán azt mondhatnám, hogy egészen, de tényleg teljesen olyan, mintha. Tudod már elnézést a megszólításért és a bizalmaskodásért, de, tudod, manapság most már ezekkel a digitális kis fényképezőgépekkel mindenki rögzíthet mozgóképet is. És pont olyan ez a film, mintha valaki állandóan magánál hordta volna a kis fényképezőgépét, esetleg, amikor otthon felejtette, a mobiltelefonjával is rögzített hozzá részleteket. És minden komolyabb tervezgetés, forgatókönyv, dialógusok nélkül. Egyszerűen csak kitette a fényképezőgépet - mozgóképfelvételre állítva - a villamos ablakába, amikor reggel munkába igyekezett, estefelé pedig munkahelyéről hazafelé zötykölődött. Vagy - a statikus képeket halmozva - csak beindította felvételt, és letette a nappali szobában az asztalra."
Rave: Vintage Minis
Irvine Welsh, 'poet laureate of the chemical generation', exposes the seamy underbelly of rave's utopian dream. Lloyd, our permanently pilled-up protagonist, pushes his weekends to breaking point and beyond in this frazzled trip through Scottish clubland. He experiences the vertiginous uppers and downers of the Second Summer of Love, dabbles in a spot of disc jockeying and closes in, gradually, on some kind of redemption...
Selected from Irvine Welsh's novel Ecstasy. VINTAGE MINIS: GREAT MINDS. BIG IDEAS.
LITTLE BOOKS. A series of short books by the world's greatest writers on the experiences that make us humanAlso in the Vintage Minis series:Home by Salman RushdieDreams by Sigmund FreudEating by Nigella LawsonWork by Joseph Heller
Dogs of War
The discovery of a mountain of platinum in the remote African republic of Zangaro causes Sir James Manson, a smooth, ruthless tycoon, to hire an army of mercenaries to topple the government and replace its dictator with a puppet president. But the situation develops into a terrifying power game.
Vypredané
9,42 €
9,92 €
Magma Sketchbook: Art & Illustration
With reliable information not readily or accurately available on the internet, these sketchbooks address the needs of contemporary practitioners, carefully treading that fine line between providing practical tools and information while not interfering with their creative freedom. They are also made entirely out of eco-friendly materials. Includes 112 blank pages, two different paper stocks suitable for sketching with pens, pencils, chalk, charcoal and pastels, plus 16 pages of useful information on: types and sizes of paper, pencils, paint and brushes; human proportions and the golden section; methods for stretching paper and canvas; framing and printmaking techniques; digital file types and their uses; and a glossary of useful terms. Sketchbooks for the twenty-first century: for artists, illustrators, draughtsmen and anyone interested in the visual arts.
Vypredané
10,40 €
10,95 €
Seven Types of Atheism
SUNDAY TIMES BESTSELLER
'A highly readable, fascinating book that jerks the debate on religion versus atheism right out of its crusted rut into the light of serious intellectual scrutiny' Observer
A meditation on the importance of atheism in the modern world - and its inadequacies and contradictions - by one of Britain's leading philosophers
'When you explore older atheisms, you will find some of your firmest convictions - secular or religious - are highly questionable. If this prospect disturbs you, what you are looking for may be freedom from thought.'
For a generation now, public debate has been corroded by a narrow derision of religion in the name of an often very vaguely understood 'science'. John Gray's stimulating and extremely enjoyable new book describes the rich, complex world of the atheist tradition, a tradition which he sees as in many ways as rich as that of religion itself, as well as being deeply intertwined with what is so often crudely viewed as its 'opposite'.
The result is a book that sheds an extraordinary and varied light on what it is to be human and on the thinkers who have, at different times and places, battled to understand this issue.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
A Slip of the Keyboard
Terry Pratchett has earned a place in the hearts of readers the world over with his bestselling Discworld series – but in recent years he has become equally well-known and respected as an outspoken campaigner for causes including Alzheimer’s research and animal rights. A Slip of the Keyboard brings together for the first time the finest examples of Pratchett’s non fiction writing, both serious and surreal: from musings on mushrooms to what it means to be a writer (and why banana daiquiris are so important); from memories of Granny Pratchett to speculation about Gandalf’s love life, and passionate defences of the causes dear to him.
With all the humour and humanity that have made his novels so enduringly popular, this collection brings Pratchett out from behind the scenes of the Discworld to speak for himself – man and boy, bibliophile and computer geek, champion of hats, orang-utans and Dignity in Dying.
Vypredané
19,48 €
20,50 €
A leleplezett Vatikán
A Római Katolikus Egyház vagyona ma a becslések szerint meghaladja az ötven milliárd dollárt. Ehhez társul a világ egyik legnagyobb aranykészletre, továbbá hatalmas ingatlan- és felbecsülhetetlen értékű műkincsvagyon. Pedig a múlt század elején XI. Pius pápa a patkányok rágta Lateráni Palota dohos falai között volt kénytelen meghúzódni, miközben a pápai állam költségvetése még az alkalmazottak fizetésére is alig volt elegendő. Hogyan fordult néhány évtized leforgása alatt a Római Katolikus Egyház szerencséje? A kezdő lökést Benito Mussolini adta meg, aki 1929. február 11-én konkordátumot írt alá a pápával. A Lateráni Szerződésben az egyház páratlan jogi kiváltságokhoz, teljes körű adómentességhez és jelentős készpénz vagyonhoz jutott. A következő évtizedekben zseniális pénzügyi szakemberek és a Szentszék tekintélyével gátlástalanul visszaélő bűnözők igyekeztek megszaporítani Mussolini adományát - nagy haszonnal, ugyanakkor az egyház erkölcsi tekintélyének súlyos károkat okozva. Paul L .Williams könyve eddig soha nem publikált dokumentumok segítségével tárja fel a Vatikán meggazdagodásának botrányokkal tarkított és a 21. században is folyó történetét.
Vypredané
9,09 €
9,57 €
Mr. Frizbi
"Általában azt mondják rólam, megosztó személyiség vagyok: vannak, akik szeretnek, és vannak, akik ki nem állhatnak. A magánéletem eddig is nyitott könyv volt, ezért az olvasók nagy része a bulvárlapokban megjelent cikkek és fotók alapján úgy gondolja, mindent tud rólam - csakhogy a problémáimról, harcaimról és örömeimről eddig még nem hallhatott. Természetesen vállalom, az is én vagyok, aki a bulvárlapokban szerepel, de nem az a teljes kép. Most arra vállalkoztam, hogy a kollégámnak adott interjú során őszintén elmeséljem mindazt, ami velem történt: honnan indultam és hol tartok most."
Ám a kulisszatitkokon kívül mást is el lehet lesni ebből a kötetből: hiteles képet kapunk arról, hogyan építette föl sikeres karrierjét egy gödöllői srác, milyen titkos szövetségek és hatalmi játszmák kellenek ahhoz, hogy valaki elérhesse és megvédhesse gyerekkori álmát.
S ha mindez még nem volna elég, megismerhetjük mindennapjaink médiaszereplőinek azt az arcát, amelyet Hajdú Péter láthatott. A Mr. Frizbi - Hajdú Péter igazi arca zavarba ejtően őszinte és valós képet mutat a magyar televíziózás legutóbbi évtizedének történéseiről.
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Stress The Psychology of Managing Pressure
Learn how to handle stress in every area of life, from the workplace to relationships, and emerge happier, healthier, and more productive.
Drawing on cutting-edge psychology, Stress: The Psychology of Managing Pressure gives you the techniques you need to understand and deal with stress head-on, all explained through infographics, questionnaires and constructive advice. Identify the causes of stress in your life and reframe unhelpful patterns of thought into powerful psychological solutions that you can apply every day.
Develop a work life balance, learn how to deal with an anxiety attack, discover relaxation techniques, and put stress in perspective with insightful chapters and expert advice.
Vypredané
18,95 €
19,95 €
The Book of Black
From fine art to street style, the aesthetics and motifs of the gothic are entwined with the heart of today's alternative visual culture. Vampires and demons have become screen icons of the modern underworld. Skulls, crosses and religious iconography represent symbols of rebellion for a new gothic generation, a shorthand for an allegiance with a modern day underworld where monsters and misfits rule the world. Structured over three defining chapters (Gods & Monsters, The Kingdom of Darkness and Dark Arts/Higher Power), The Book of Black provides an exploratory visual narrative through which to reveal and celebrate the artists, aesthetics and styles of today's gothic visual arts, presenting seminal gothic artworks alongside emerging artists of today
Vypredané
16,10 €
16,95 €
Az utolsó cézár
Bárki álmát képes valóra váltani – kivéve a sajátját
Scott Fitzgerald váratlanul halt meg, szívrohamban (1940. december 21-én), egy nappal azután, hogy megírta e regény 6. fejezetének első epizódját. Az volt a szándéka, hogy ugyanolyan koncentrált és gondosan megszerkesztett művet alkot, mint amilyen A nagy Gatsby volt, s az elkészült jelenetek többségén is minden bizonnyal csiszolt volna még. Figyelemreméltó, hogy a történet már ebben az állapotában is milyen sodró erejű, s hogy Stahr alakja is mennyire markáns és hiteles. Ez a hollywoodi producer, tündöklésében és nyomorúságában, az egész életmű egyik központi figurája, melyet mind közül talán a legéletszerűbbé alkotott meg, s melynek belső világát a legalaposabban értette. A mű olyan közelről mutatja be az amerikai filmipart, olyan aprólékos figyelemmel elemzi és olyan elmeéllel jelenetezi, amire nincsen példa a hasonló témával foglalkozó irodalomban. Az utolsó cézár messzemenően a legjobb hollywoodi regény, s az egyetlen, amely belülről ábrázolja ezt a világot. (Edmund Wilson)
A történetből Harold Pinter forgatókönyve alapján, Elia Kazan rendezésében film is készült Az utolsó filmcézár címmel.